Természet

Winterlied      Szeretkezni ott volt Agárd kihalt utcák,  pisla lámpasor havasan ringott, zizegett a nád vonat füttyentett messze valahol   vetetlen ágyon összebújva kutattuk egymás rejtett titkait az éj leplét húztuk magunkra észre sem vettük zúg a szél, süvít [… Tovább]

  Januárt csikorog a metsző hideg, dalt komponálnak a jéggé vált vizek s lépéseink nyomán kottát ír a hó.   Fenyőfák pofozzák egymást dacolva a széllel, és a felhők mögött az Isten vezényel.  

    Ahogy kilép a gárda csönd mögül, s mondat egybe tereli a szót, úgy soroltak a kikötő körül,  az állványokra aggatott hajók.   Nagy téli álmot aludt a derű, kiheverült  az árva a part elé, s mint felkiáltójel, ha [… Tovább]

Szilaj szelek vágtatnak dölyfösen, didergő pára ring a víz felett, suhog a nádas, mint a dús selyem, bólogatnak bús buzogányfejek. A Nap sápadt arccal andalog, a folyó fodrozódva fut tovább, jégostorával a tél rásuhint, csapdossa habja a part falát. Ágak [… Tovább]

  M. Laurens EGY KÖDÖS TÉLI NAP Lám mennyire szomorkás lehetegy ilyen bús, ködös téli nap.Ha kinyújtanád mindkét kezed,jégcsapnak is vélhetnéd magad. Míg a meleg, fűtött szobádbóllesed, hogy a hó csendben esik,az ablakodon a jégvirágapró szirma: verejtékezik. Budatétény, 2018. január 18.

(1) téli éjszaka vadkacsák hangja száll délről északra (2) itt bent meleg csend kint hideg téli este havat hord a szél (3) fenyőfák havát sodorja az esti szél lehunyom szemem

Saját pasztellkép.     Kis patak fodrain piroslik az este,vérvörös szoknyáját felhajtja sietve.Felhajtja sietve, térde is kivillan,míg az öreg Holdnak pajkos fénye csillan. Kormosan didereg fent az Égi róna,csillagfények nélkül- csak egy vén perszóna.Csak egy vén perszóna; szürke, foszlott ingben,ki [… Tovább]

kép az internetről Téli táj tanyával Koosán Ildikó Ködben dereng a part menti fasor,a gémeskút, a porhó lepte táj,szalmaboglya, tört szekérsaroglya,a tócsatükröt átszelő madár. Töppedt tanya, elkopott az élet,jégvirág nyit, homály az ablakon,járt utak itt végképp véget érnek,kavar a szél, [… Tovább]

Téli minimál             Koosán Ildikó fehérben többszólamúaz éjszaka,fagy, dér, ködszitál,fénytörmelékkéroppantjamajd a reggel,s a cirmoskékvisszaverődés szavak hullnak az időrostáns ami  fennakadvalami mást mutatmint a valóság, ritmusba tömörülnek,ha kell, elmerülnek,felmerülnekkéretlen megülnekidegsejtenszempillaránconcsapatbanhangos csiviteléssel  lázadók, huligánok,ijesztőformákat öltenekkitöltve időt és teretcsakazértis.  2017. január 4.    

  A nyurga fény megbotlik a havon, egy jégbe dermedt csönd a Balaton, az egész tó lüktető türelem, pár korcsolya fut át a hidegen, az elrejtőzött víz szűk résbe nőtt, s fölébreszti az arra tévedőt, az idő reccsen, meg-megandalog, elvánszorog [… Tovább]

Kép: Internet …amint a tél kezét fogom,vacogni jaj, van ám okom.Fehér a lépte, jéghideg,fagyos-halála rám sziszeg, s a dér ölelte szemfedél-tavaszt, reményt, ma nem mesél. Mogorva, szürke most e tél,lefejtve nézd, a csipkeszél…

Prés dübörög, ütemre rezzen a fémporos este, fáradt bordák közt dobog a  gyár szíve, gép szisszen, akárha mozdony fékezne  százados síneken. Nem érkezik semmi. Álmodni rest elmékben valóság kavarog, odahaza kopott szőnyegeken készülődik az ünnep, pára csorog a komor ablakon, [… Tovább]

Fotó: Kátya Portoro Lombasszony vállánezüstben csillogódér didereg…Sejtelmes fényködfátylat oszlat,mint lidérc, úgy imbolyog.Titokzatos üzenet,őszből a télbe vezet.

Boldogság mindaz,  amit a szív ad.  Életelixír. Fel se hánytorgatja,  mikor az a másik szív  csendes alázattal,  mint harmatot a föld  befogadja. 

  Csalódni- Egészen, mert félig félelem, félig pedig ember- nem hiba.   Csalódom, ha a kemencét felváltja a kocsi motorba sült pogácsa, és az identitás zavaros kőolaj, aki nem margarin végül úgyis csalódik, mert félig fél és félig olaj.   [… Tovább]

Téli falevél (az itthon maradt otthontalanoknak)   fehér bársonyba öltözött a reggel didereg árván a konok falevél el kell engednem – rezzenő nesszel ősanyám karját, törzsét, gyökerét.   maradtunk páran a zúzmarás ködben időket kiálló hősies balgák el kell felednem [… Tovább]

Oly lélekpusztító ez a januári köd:kihalt, apró utcákon araszolok haza.Az elkárhozott Bolygó Hollandi rég kiköt,amire eljöhet végre szívem tavasza. Eltemetett autók az utak peremén, szűzhavon szélszaggatta, szürke lámpaárnyék ( itt egy apokalipszis sem világesemény ) hidegen hagyna akárkit, ha holttá fáznék. [… Tovább]

Fotó: Borsné Katalin – Kékcinege   Napsugár játszik hajnali fénnyel,  hócsipkés tájon  árnyékot kérlel.   Két cinke vígan hintál az ágon, árnyékuk táncol hópaplan ágyon.   Lentebb a völgyben baktat egy medve éhesen dörmög, elkeseredve.   Hosszú  a tél még, [… Tovább]

                                                              Romló légköri viszonyok.                                                               Üzeneteit nem fogod.                                                               Blokkolt, eldugult jelfolyam.                                                               Akut mentális sztrókod van.                                                               Lehet, hogy most már így marad.                                                               Szivárványhártyán madarak.                                                               Látóteredet kitöltik.                                                               Láttad már őket (felötlik).                                                               Amit tenned kell, megteszed: [… Tovább]

Rügyet sikít a télfentről egy lyuk tátong,kitágul, szív a térmég Isten is lázong. A föld virág-vágyacédát játszik s nevet,nincsen hóruhája;– megbolondult lehet. A résen keresztül,tavaszt szül a télbe,tépi magját tövestüls havat szór a szélbe.

  tegnap még a tavasz illatos copfjait húzkodtad és imádtad kivárni amíg lefutja a tiszteletköröket   most a hold téli lábnyomokat bámul és a felhők ledobott göncei ónos álmokká feslenek  

  Téli fotók                  Koosán Ildikó       Önműködően     varázsköpenyem  terítem magamra, úgy nézek fel  ködön át a napra mint ki onnan vár képtelen csodát,   pedig hát a késő alkonyattal minden, amit megcsodált nappal lélekterem tölti, [… Tovább]

Hideg a szél. Mar, vág, üt. Befagyott tócsák mindenütt. A jég alatt hófehér arc. Ragyoglik, nincs rajta karc. A csontokról lerágták a húst. Fognyomok. Már mindenen túl. A csontokat belepi a hó. Fagyni kész emlék-takaró. Megfagyott csillagok az égen. Szemük [… Tovább]

  Szállingóznak hópihék, tavakon hízik a jég. A domb puha, fehér dunyha, bokor se látszik alóla.   Fenyvesek ruhája páncél, ráncaik közt éjszakán szél jár-kel csillagport kavarva, míg odúból rozsdabarna    mókus farka libeg-lobog,  s fák alatt hó kérge ropog. [… Tovább]

  Ágak sűrű szálkái közt fehér csend és magány.   A halál rejtőzve, mint a macska, vadászni készül, s egy vén uzsorás gémberedett ujjakkal ki nem mondott szavakat számol.   Megint jó éve volt. Sok volt a csend, sok volt [… Tovább]

ahogy napfény birkózik a jéggel „Te fülemülék pásztora, Sugarak déli lantosa, Legelső márvány-palota, Gyönyörűm, te segíts engem!” Nagy László: Himnusz minden időben jer hűtelen türelmem véges nyisd rügyeid virággal illatozz ahogy napfény birkózik a jéggel a március víg széllel visszahoz [… Tovább]

életkép a XIX. századból Cinke-füzér – tollas gyöngysor, dideregve Karácsonykor  fészkelődik havas ágon, összebújnak, egy se fázzon.   Fönn, az  őrszem azt kutatja,  merre jár a süldő macska, hiszen anyja – teli hassal,  kibékült rég a kakassal.   Ereszről egy [… Tovább]

Győri Irén vagyok,nem éppen mai fiatal, de az számít ki hány évesnek érzi magát. A tükröm és az igazolványom szerint 65 de ritkán veszem elő őket, így 2o évesnek érzem magam. Igyekszem magamat adni. Se többet ,se kevesebbet. Az írásaim [… Tovább]

Ilyenkor tél elején öregek lesznek a fák, kicsi, nagy kopaszodón pörgi le lombozatát. * Hunyorogna jégen a fény, tükörén tovacsúszna nap, de a jéglepedőre hótakarót húz vacogón a patak. * Fák csupasz ágán zúzmara csönd álmát riasztva csattog a fagy, [… Tovább]

Zajong a földi kocsma. A tél fején a kucsma csálén a tarkójára lökve, két hatalmas ökle új Karácsonyt avat, ahogy kavarja a havat. Dermedt kristályokat cipel szánja, az egészet ajándékba szánja. Mire elszámol tízig, a tó hátára jégüveg hízik. A [… Tovább]

Olyan érzés, mint amikor egyedül sétál az ember. Nincs olyankor tél, utca, se házak, se kényszerek, csak valami nagy robinzonság, üveg és betonfolyosók józanító robinzonsága. Csak télikabát van, csak én vagyok, télikabátban. Ilyenkor sajdul, sejlik fel bennem néha, hogy szívfájdítón [… Tovább]

2011 November 18.   Tengereket és lelket emelő telihold,  varázslatos vigaszt világító világod settenkedik lentebb hangulatodon. Az éj lámpása lomhán araszol, és lombtalan fák ágain lovagol.   Háztetők kormos kéményein kacsint, hogy kukkoljon, hát kacérkodik megint. Csak te borulsz búbánatba, [… Tovább]

  Zúzmara erd?válik a tájból,ködfala rejt?,hallgat a távol.   Hótakaró érvégig a tájon,álmodozó télalszik a fákon.   Dérleped?t öltlelkem a fagytól.Hószavakat költh?vös anyagból;   Enyhe tavasszáolvad a tél majd.Pille szabaddáígy lesz a sóhaj.   ____________________________ Budapest 2011. december 14.     (kép forrása:  http://gorbekor.hu/k%C3%A9p/t%C3%A9lbe-mer%C3%BClt-dermedt-t%C3%A1j)

Most éppen holdtölte van szüret idején, ha valakit a t?kék tövén ölelhetnék, hej! Bezzeg a T?KE fojtogat!   mint árva sz?ke dallam citera szól az égb?l szilvából és abból is a kékb?l pálinka illata száll halkan koccintanak ezüstpohárral a hold [… Tovább]

  Kedvetlen-kopogás, a téli es? komor ritmusra ver tet?ablakot, csalódott cseppek csorognak le az üvegen, csüggedt-csobogás, a fagyos föld nem fogad magába semmit, lassan hontalan jégkristállyá dermeszti valamennyit.  

Zengő   süket fülekkel kis tibeti tál csendjében keresem a dalban megtérőt magamban sok bút bajt lelkesítesz éteri terekben zene hullajtja hangjegyét e csendből merész meghall-hatásnak   horkolj kedvesem óriásként édesdeden figyelem szuszogásod érzem a kifújt levegőt liliputi berkekben süvít [… Tovább]

Most éppen holdtölte van szüret idején, ha valakit a t?kék tövén ölelhetnék, hej! Bezzeg a T?KE fojtogat!   mint árva sz?ke dallam citera szól az égb?l szilvából és abból is a kékb?l pálinka illata száll halkan koccintanak ezüstpohárral a hold [… Tovább]

Hószín? kékek, aranyködben lépek….                                           Juhász Magda                               [… Tovább]

Hószín? kékek, aranyködbe lépek… Juhász Magda Téli csoda                                         Hószín? kékek,                                         aranyködbe lépek,                                         fehér hasú kis madarak,                                         fák hegyér?l néznek. [… Tovább]

  kerestem – ahol voltunk – a padot s tétován ültem hűlt helyeden hiányod mint ólmos zár az üvegen lelkemre cseppenként rárakódott körülöttem hallgatnak a falak a csend árkai mögé rejtőzöm itt már rég elvonultak a hadak dermeszt a tél [… Tovább]

A táj fehér köpenybe öltözött. A zúzmara a ködt?l csepeg? fával összeköltözött, a Föld az éggel összeért, s közöttük s?r?, szürke ködben úszó part mint egy szelet kenyér ott lebegett. Hatalmas jégtáblák alkottak különböz? formákat, s fehér márványként ragyogták be [… Tovább]

    Zöldcsütörtök: álom. Ablakon túl a hó nagy szemekben szitál, földre sz?z takaró.   Az utca otthonos, jó kitekintenem. A szomszédnak nem kell köszönnöm, intenem.   Mert ? kinn szemléli, amit én idebent: a hó- és jéghozó ismer?s-idegent.   [… Tovább]

1   Borús az ég, hópelyhek nyújtóznak, egy lélegzetig lebegve kirajzolódnak. Nem tesznek látogatást, csak megérintik a föld neszét, s tovább folytatódik a hófödte álomba merülés. Óh, de gyorsan zárt be, pirinyó ajkad, megfagynak ott bent… a zománcos fényű fogak.                                                         [… Tovább]

Görbe, kampósszárú lámpaácsorog a fagyvilágba,szanaszéjjel nézdegél,lesi, miként j? a tél. Távolabb az ágak bokrok,miként jeges nászi csokrok,fehérségbe bugyolálvahajladoznak napra várva. Nem tör?dve faggyal, jéggel,havas úton álom lépdel– képed íriszemre festvemelegséget csal szívembe –

Úgy tört ránkmintha sosem lett volna téljeges furulyán vacogó nótát fú a szélfel s alá száguld majd forogvörös vér szirmokkal dobja mega párás ablakotmég süt a napde kertemben már semmi sem a régiegy éjs minden megfagyottlehullott fakó virágokeltüntették a nyári illatotmindenhol [… Tovább]

*   Vörös a napkorong,   Harangszót hoz a szél Tőle lett a csönd csodás, Hópihe arcomra száll, Merengek a múlt nyomán.  – Ablakom alatt kék suhanás,    Koppan a tűhegyes sarok.    Tőlem egyre távolodni látlak,    De én [… Tovább]

mint árva sz?ke dallamcitera szól az égb?lszilvából és abból is a kékb?lpálinka illata száll halkankoccintanak ezüstpohárrala hold immár a kocsmaasztalmegn?tt árnyékuk egy arasszal a kocsmáros sem f?zet elaggott a sz?l?sgazdacsak a patak csordogál a d?renem is terem itt csak l?renem [… Tovább]

Még mindig svéd…   Anya ma azt mondta apának, téliszonyom van. Tudom, hogy nem jól mondta, de nem szóltam. Én inkább úgy mondanám: Téluszonya van. Annak van értelme. Téluszonya van például a cápának. Avval úszik télen, vagy csúszkál a jégen. [… Tovább]

  távoli hold – fényű mosolyod dermesztő hidegség vajon hány egyenlő részre kell beosztani hajdani melegét   hogy kibírjam a magam s magad választotta holnapot és hány kortynyi levegőt vihetnék még túlélni e víz alatti lét éjjelét

    Kabátod ujjába fagyott mosolyod, s zsebed védelmébe kúszott melegedni… Fény szeretnék lenni arcodon, finom, tükörvékony dallam, múltat bújtató ránc, keringőző csipkehópehely, jégből felpezsgő vágy   mielőtt még végleg elboldogtalanodnánk…  

    Csupaszon zörgő ágak nyújtóznak az ég felé akár egy gyermekkéz firkálta tintarajz kémények fekete füstjét kavarja a szél s teríti szét a város felett   az ég is alig dereng a szürkeségben botladozva ballagok a semmi partján kezem [… Tovább]

  Hidegre januárlott, kásásan szertemállott, lucskosodott a hó, s vasutas félcipőmre fehér karcokkal pőre térképet mart a só. Veszettül tocskolódtam az óvatagos jóban, cserepes lett a szó, s a sárvert felvonóban, kigondoltam, ez jól van, és mondtam is – d [… Tovább]

Jégbe zárt lelkek, Téli hangulat Horváth Piroska képe margójára   Jégbe zárt lelkek, egy-egy virágszál, a tél küldi fagyos leheletét…   A várakozás, lelkünket gyötri, fehér és néma e tetszhalál.          

    Árva sorsba bugyolálta életét, egy csepp vízcsepp esdeklik ajkán, s egy darab pogácsa ül zsebkendője sarkán szétmorzsolva enyhet adó hideglelését.   *** Odasodorja hordalékát az iszap, állott szagú kocsonyába temet, belefúródó nyálkás homokszemet, a vonzás sziklájára csap.   [… Tovább]

    A határ hideget üzen, bent csend feszül,  álmot hintenek a falak,  botorkáló sötétbe hosszú magányom lép, Délre nyílik ablakom.   Szabadon lézenghet a fagy, mint akinek stílusába haraptak, kinek párhuzamosa találkozik, ki álmot hajt gyűrt paplanok alatt.   [… Tovább]