… te elfelejtettél lélegeznién lassan fájtamIsten nem figyeltaztán azt hiszemsírtál tenyered mintha reszketve megsimogatott volnas majdahogyan a pillanatelfogyott a meleg régen tudom most mégis lázongoknem tartottál kimost sem értem és azótanincs rendben semmi sem ————————- Kedves Etka! Ha elfelejtett lélegezni (=meghalt), hogy sírt, [… Tovább]
… Olykor mélyen hallgatvapróbálom megérteni Istent,gondolataimban ott van a válasz,és egyszerűnek látom az élet titkait,majd minden a porba hull,érvénytelen a hajnali egyszeregy.Ösztönösen, csak azért is felkelek, homlokom mögött észrevétlen aggódásokbólszületik ügyetlen,botladozó élni akarásom. Milyen más ma megkapnia veled elfutó érzésekbőlitt rekedt, [… Tovább]
… Most a csend őriz minden pillanatot.Karjaid puhaságában a test könnyű, a lélegzet természetes, milliónyi sejtem remeg csak, ahogy szótlan ölelsz. Még ne mozdulj, játszom; kifordítottvilágom elszökő dallam. Szerelem.Hajnali gyönyör gömbölyödik bennem,s a csend őriz minden pillanatot.
… Ma minden mozdulatlan, a házak, a fák,az emberek. Szemükbe szelídülteka nappalok rezdülései, és az éjszakajajszavai, félrebillentve minden imádkozó szentet,csak a törékeny orgona szirmok hurcoljákaz ízetlen napokat. Változtál. Más vagy,független a régi szenvedélyes lázongótegnapi embertől, aki ösztönösen öltözötta [… Tovább]
… Nézem a szemed.Örök némaság lebeg benne, mint mély kútba hullott fény-árnyékok. Bujkáló gondolat vagyok, csobogó, könnyű, mezítelen szeretet.Önzőn akarlak, egyszerre szomjazom s éhezek.Lélegezz! A holnapjaimba álmodlak,súlytalanságodból vágyakozó hajnali ébredéseimbe. Gyönyörbe!Üres most minden, csöndes.Játszunk? Gyere, fogj meg!Dühös vagyok, önmagamtól is [… Tovább]
…. Őszi tűz lángjával elszállt a gyönyör.Kimondhatatlan érzés, oly irigységgyötör. A lobogás sosem elég,szeretet kell, egy elvarázsolt kör, amely csupaszra szaggatott életem gyengédségbe óvón bugyolálvamajd úgy melengeti, vágyakozva,mint egyetlen lüktető szerelem. Olykor eltűnsz, de mindig itt leszel,megérintesz letisztult melegséggel.Gyógyírként [… Tovább]
…. Mélyen mocorog most bennem a lét. Elmúlt érintéseinkből oldozom kezem. Még hallgatom a zenét,dallamunk köröz, nem enged.Már a második tavasz bont rügyet nélküled. Ibolyaillat simogat…Kimondatlan maradt egy lebegő vágy,mely roskadva szenvedésbe hullt.Elmulasztott tünékeny sóhajtás, lágy,sosem lesz hajnalunk [… Tovább]
…. Újra és újra elengedem emlékeim,elcsépelt árnyékként kúsznak túl a kiskapun.Édes élet? Ugyan… Egyre mélyebbek sebeim.Csupasz világomban fázik fedetlen tegnapunk.Lehullnak karjaim, mozdulatlanok márvány köreim. Tövisként tapad pórusaimra tudatlanságom,tökéletlen minden maradék pillanat. Álmaimban olyan vagyok, mint füstszalagra rajzolt vigaszom,mint [… Tovább]
… Hitetlenek világábantöviskoszorú hajkoronábangabalyodva úgy szúr,mint sikátor legsötétebb utcájánelejtett hajtű mezítelen talpadat.Templomod romokbanmagányos harangláb… Mennyi kilométerkőnyi út,mennyi sóhaj s ima kell még,hogy megkonduljanak a harangok puszta lelkedben? Ósdi toronyóra éjfélkor tizenkettőt üt, Istened benned újra megszületik…
… Boldogság nélkül szétbomlika szív, elfárad. Hiábazeng a dallam egy új, másik eltérő drámai hangba. Boldogságból kihullva csakbús, hamis hatás játszódikbenned, tiszavirág árnyakrád zsugorodnak. Nem fénylik az oratórium, megdől, nehezedik bomló íved,félmaréknyi könnyeidbőlered, ébredezik szíved. Csillapodik a [… Tovább]