Esszé

Istenvarázs

Elolvasta:
91
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Szirmot bontanak a jégvirágok, élőszövetekként, növekszenek. Az ablak, mint kifeszített vászon: az égbolt átlátszó üveg.

Isten alkotta mű: természeti játék, ajándék: a percnek varázsa, játékos pillanat, Istenvarázs…

Minden virága, szirma múlandó csoda: nézd, ez itt ősvilág, burjánzó ősrengeteg.

Itt meg: egymagában áll egy páfránycsoda, szabályos munka, jégből metszve simulnak össze, mint élő testek, ölelkező szeretők isteni tűzben, jégbe fagyva e csodás alkotás, egy pillanat, dermedt látomás…

Mind, mind más: mégis egymásban egész, sárból gyúrt örök művészet maga a természet csodája, józanész alkotása… játék, tudomány, szépség, teremtés, a rend, mely bomlik és zuhan a zűrzavarba, mert ott ered.

Oly szép, ha jókedvében munkál az Isten, gyúr agyagból embert közönségnek, csodát díszletnek, hogy a mű teljes legyen, jégvirágot és orchideát, s ezzel növeli naggyá magát, végtelenné, így lesz Isten, mert megalkotta a rendből a káoszt, mely tart a vég felé.

S az alkotás, az univerzum jégvirágai eggyé gyúrva összeolvadnak egy végtelen isteni akaratban.

Mely elnyeli a teremtett világokat, s végül a teremtő fejét a szétzilált rend párnáján pihenteti.

 

Esszé

4.) Ne tolass soha, senki más helyére

Elolvasta:
72
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }59 Őszikék 21. század — Témaképet: — KÉRI LÁSZLÓ Áttörés — olaj, farost /100 x 100 cm — a mai napig még nem használhattam illusztrációként.

 

Első ránézésre, elbizonytalanodtam. Én a képen olyant látok, ami feltehetően korhatáros. Mintha egy barnás bőrű fiatal hölgyet, két idősebb barnabőrű férfi valamilyen lepel-játékban foglalkoztatná. A kiírásban erről nem volt szó. Hátha, nem így van? Sok lehetőség kínálja magát. Ám az is lehet, hogy érzékeim csalókán játszanak velem, s erről a feltevésemről egyáltalán nem fogok meggyőződni. Akkor minek töprengenék meddőn? Jobb lenne, valamiről eredményesebben elmélkednék. Illetve csak olyasmiket kellene számba vennem, amik magyarázata kézenfekvő. Mondhatnám, nem korszabályozott. Maradhatnék jobban ennél a fogózkodónál? Nem teszem, hiszen pályamű nélkül, mire mennék? Egyezményesen, nem korhatáros.

 

Egyetemista koromban volt divatos, hogy különböző idegen országokból érkeztek fiatalok, tanulmányra hozzánk. Egy évig nyelvet tanultak. Azután nekiestek a munkának. Kit milyen komolysággal engedtek neki otthonról. Sokan annyira megtanulták a nyelvet és a mesterséget, hogy nem is vitték haza a tudást, hanem azonnal itt kezdték kipróbálni, illetve alkalmazni. Volt, akinek annyira sikerült, hogy máig sem jut eszébe, talán otthon, szükség lenne a tudására. Még akkor sem, ha otthon nem kellene annyira lapátolni. Nos, a Műegyetemen kevesebben voltak nyelvészek, a csoportvezetőm kérdezte, nem vigyáznék-e három kicsi négerre. A vigyázás azt jelentette volna, hogy ne a saját nyelvükön, hanem a tanulandó nyelven értekezzenek. Az csak ráadás, ha majd néha el kell mennem velük valahová.

Három kiemelkedő élményben volt részem, amíg velük foglalkoztam, ha immel-ámmal, ha túl komolyan, vagy éppen ráhagyólag.

Az első, akkor esett meg, amikor már egy hete ismertem őket. A helyi hatóságok előtt kellett megjelenniük, és a tartózkodásukat tisztázni illett. Noha, magasabb szinten ez a tettetett bemutatkozás megesett, a három emberkének mégis ki kellett izzadnia valami három-négy mondatot. Nem lehet elmondani, hogy milyen érdekes kis cirkuszi mutatvány kerekedett ki ebből az esetből. Az elejétől kezdve valami saját nyelvére, az én nyelvem hasonlóságára alkalmazott beszédet produkáltak, nem mindig érthető állapotban. De átestek rajta. A második esemény, amivel az elmém simogatták, az lett volna, amikor elköszöntek tőlem az év végén. Akkor bevallották, hogy ők egymás között elcserélték a nevüket, még a legelején, mert váltig azt gondolták, hogy mi a színes-bőrűeket egyformáknak látjuk. Jót derültünk rajta, hogy soha nem tévesztettem el, a hamisan megadott nevükkel szólítottam őket. Ebben a pillanatban pedig a valódi neveiket is megmondtam nekik, ahogy azt végig tudtam is. Így nem esett alkalmuk, a dolog önkéntes helyrebillentésére. Csak az ámulatuk és a hitetlenkedésük szolgáltatott nekem némi jutalmat, az erőfeszítésemért.

A legemelkedettebb esemény, ami a fenti kettőt felülmúlja, nemrég, a közös munkánk vége felé esett. Az én három kisbarátom, egy hét alatt szerre-rendre, külön-külön bevallotta, hogy valamiképp abban kellene segítenem, hogy az egyik közös lányismerősüket a másik kettő nehogy magának követelje. Eligényelje. Az én állam került nehéz helyzetbe elesetten, amikor kiderült, Rozáli a helyi Művelődési Ház tánckarának cigány szólistája a közös jelölt. Mind a három legényt az ujjai köré tekerte. Állítólag a nagyméretű hódítás semmi erőfeszítésébe nem került. Most mind a hárman külön, maguknak szerették volna a hölgyeményt. Három vitaestre volt szükségem, hogy egyeztessek velük affelől, hogy ugyanegyet szeretnek, kizárólagosan maguknak tulajdonítva. Ez az est nagyon váltakozó szerencsével maradt mögöttünk, hogy nem kaptunk hajba, de nem kerültünk örök haragra se. A beszélgetés alatt többször átlépték a nyelvi korlátozást, és egymás csúfolására vagy káromlásra a saját nyelvüket hívták elő, mint az kultúrnépekhez alkalmasan illő. Másodjára, megegyeztünk, hogy valami zenés vagy énekes miniműsort adnak elő, ami alapján pedig a csaj, aki igényes művész, választ közülük tetszés szerint. Ugyan ajánlották a szeretkezési próbát is, de én illetlen ajánlatnak találtam. Ezenkívül is bármelyiket feloldozhatja. Itt aztán arra buzdítottam őket, hogy valami fogadalmat tegyenek, ami a személyes értéküket növelné. Mind a hárman arra vállalkoztak, hogy majd otthon a Nagy folyón megépítik a Lánchídjukat. Erre én eladtam nekik a budaiak olcsó regéjét, az alagútba vonszolásról, amire vidáman azt válaszolták, hogy azt is megtehetik, művileg a hegyet odahordják, ahol ma nincs, csak a lány őt — őket külön válassza. Közben az egyéni előadások gyorsan elkészültek. Előadták, a hölgy szemének ködösítésére.

A hölgy annyira meghatódott, hogy mind a hármat szívélyesen elbocsátotta. A legnehezebb pillanatom következett velük, értékelni, ami miatt Rozáli elengedte őket. Noha nagyon szép műsort rögtönöztek, én ezért nem csaptam volna el őket. Ez jól esett, de megígérték, hogy a lányt is kifaggatják. Csakhogy ő nem akart többet találkozni velük. Határozottan elutasított minden közeledést.

Közbelépésem Rozáli pillanatnyilag elfogadta, de nem támogatta. Alapos okkal támasztotta alá távolságtartását. Pironkodva beismerte, komoly jegyese van az együttes zenekarának vonósai között. Aztán ez a három pedig együtt nem éri meg azt az egyet. Nem maradt hely más vélekedés részére.    

 

– *** –

 

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet – irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely,  Letöltés: 2017.09.28.

 

Esszé

Kassza

Elolvasta:
74
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Egy kis adalék az unortodox pénzkezeléshez.

Fiatal házasok voltunk, ez az eset olyan 73-74 körül lehetett.

 

Feljött egy haverom, és invitált a 2-300 méterre  levő sörözőbe.

Mondtam, hogy oké, menjünk, és kértem a nejemtől egy százast.

 

A sörözőben aztán felvetette a haverom:

– Nálatok az asszony kezeli a kasszát?

– Persze, de ha kell valamire, akkor kérek, és ő ad. Egyébként is, ha hajón vagyok, a fizumat is a közös számlánkra utalják, ő mindig tudja, hogy mennyi van, és mire futja. Nem szokott gond lenni.

 

Aztán beszélgettünk, iszogattunk néhány órát, de közben dolgozott bennem a haverom témazáró mondata, hogy mégiscsak a férfi dolga a kassza kezelése.

 

Mire hazaértem, meg is érlelődött bennem az elhatározás: ezentúl én kezelem a kasszakulcsot!

 

Nejem egy szó nélkül átadta a csekkeket, a felcímkézett borítékokat, a készpénzt, még egy fintor sem játszott az arcán.

 

26-án nem volt egy vasunk sem.

 

Azóta ismét ő kezeli a pénzt.

 

 

 

Egyszer kísérletképpen egy exceltáblába szerkesztettem egy időszak összes bevételét és kiadását. A kiadások jóval meghaladták a bevételeket.

 

 

 

Amikor leégett az inverterem, kértem vagy ötvenezret, egy szó nélkül adott. Ugyanebben a hónapban kaptam egy húszast egy új sarokcsiszolóra.

 

 

 

 

Én nem tudom, hogy ki lenne jó miniszterelnöknek, de pénzügyminiszterre lenne egy javaslatom.

Esszé

10.) Ami az enyém, az is marad

Elolvasta:
77
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Nem rendelkezem az alkotó beleegyezésével, hogy a munkám (amely a több művel pályázók között kiemelt) az ő témaképével illusztráljam. 135 Őszikék 21. század — SZURCSIK JÓZSEF — A tulajdonos — akril, olaj, vászon / 100 x 120 cm.

 

 

A nagyapám tulajdonos volt. Azt hitte, én is tulajdonos leszek. Legalábbis, nagyon bízott benne. Az én nagyapám páratlan ember volt. Saját magassággal, saját vállszélességgel, saját hanghordozással rendelkezett, nemigen nyafogott és mindig harcban állott nagymamámmal. Pedig vele senki más nem mert a hadúr ösvényére lépni. Amit feltett magában, azt véghez is vitte. A tartós hűséget hirdette. A szó és a tett nála egyet jelentett. Az én nagyapám egészséges ember volt, nem emlékszem jelentős fizikai hibáira, de nem szerette a nyakkendőt, ha nem muszáj, eltekintett tőle. Ez azonban csekélységnek számított, szinte senkit nem zavart. Az orvost, meg a papot tisztelte és távolról szerette őket. Nem engedték egymást a másik mindennapjába beleszólni. Mindezekkel együtt erkölcseiben sem hagyott restellni valókat. Még kilencven évesen is egy szíjon riktolta a beretvát, s tíz évemkor azt tanácsolta, „akármilyen rosszul esnék, magadnak vágd le a szőröd, mert attól soha nem kapsz fertőzést”. Elégségesen sok haja fehérlett, hajszeszes bedörzsölésért, új, de nem sajtóhírekért s egy kis hatvanhatozásért járt a borbélyhoz. Nagyon sok foga is éppen maradt, ritkán pipázott, de akkor felszínesen, éppen csak a levegőváltoztatás kedvéért. Almás és fahéjas, s csakis ő maga választotta dohányt égetett.

Sokan csodálkozva nézték, vagy hallgatták. Nagyon szeretett beszélni az emberekkel, érdeklődött a sorsuk iránt. Néha segített egyik-másikon, hogy a baját elrendezhesse. Mindenki számára akadt egy üzenete. Azokat az üzeneteket aztán volt, aki megértette, volt, aki csak találgatta értelmét. Én gondolom, hogy lehet, sokaknak a hasznára is vált. Egyszerűen, egy nagyon különös ember volt. Tulajdonos, és ennyi. Megállott a város, amikor temették. Akkora csodálat vette körül.

Mondtam, aranyos nagyanyám állandó harcban állott vele. Nem helyeselte, ahogyan velem foglalkozott. Mikor nekem valamit megmutatott, vagy tanított valamire, rögtön érkezett nagyanyám, és festette az ördögöt a falra.

— Nem jó a gyerekkel ötéves korában a vezércikket olvastatni.

— Tanuljon.

— Nem jó a hatéves kezébe kalapácsot adni.

— Tanuljon.

— Látja, tele szegmintázta a szék ülőkéjét.

— Tanuljon.

— Nem engedheti hétévesen a folyóra úszni.

— Hány éves korában tanulna meg a legjobban?

— Beleijed a nagy vízbe.

— Maga melyikbe ijedt bele?

— Hát nem úszok.

— Nem tud, na látja? Úszni tudni illik, ha nem is lakunk a legnagyobb víz mellett. Nem szabad félnie, az ilyesmiktől.

— Mitől szabad megijednie?

— Hány éves korában tisztelné félelmét, s nem szeleburdiskodna valami hülyeségbe?

— Nem félhet a víztől. Végülis. Meg kell tanulnia, a folyót álmában is átalúszni.

— Na, látja. Nem félhet a magasságtól, de komolyan kell vennie. Nem idegenkedhet a mélységtől, ijedezés ellen ki kell kecmeregnie onnan. A mai gyerekek többek lesznek, mint mi. Édesapám arra szavazott, hogy az építészeti vagy a katonai iskolába menjek. Az egyikben gondolkodni és dolgozni tanítanak, a másikban pedig tájékozódni és küzdeni indítanak. Ezek a jók. — Nagyapám hümmögött.

A hölgyek szembe fordultak.

— Nincs már jó katonai iskola, s jobb lenne egy ekkora gyermeket elméleti oktatásra íratni. Lesz baja úgyis elég, mert balkezes. Ha elméletibe megy, akkor is nyaranta elmehet egy hónapra az építők közé, hadd izmosodjon.

Nagyapám örvendezett.

— Tizennégy éve előtt nem dolgozhat, esetleg csak valaki ismerős mellett.

A hölgyek egyezését a maga malma felől látta. „Az a vagyon, ami a fejedben van, mert azt nem veheti el senki tőled.”

Ahogy iskolába mentem, már elkezdték a kiforgatást. Vagyonomat azonnal zárolták, a bal kezemet lekötötték, és köteleztek, hogy a jobbal írjak. Nagyon nehéz volt. Nagyapám biztatott, ne hagyjam magam. Ballal is gyakoroljak. Huncutkán nevetgélt. Egyszer aztán közös megtapsikálásra kiderült, hogy kétkezes vagyok. Írok, olvasok, számolok, rajzolok, mindkét kezemmel. Nekem megfelelt az eredmény, hanem a lelkem mélyén tudtam, a jobb kezem kerekebb betűket hozott, a bal kezem szálkázza a betűket. Próbálkoztam a két kezem egyszerre való használatával, a rajzolás nagyon ment. Írni, egymásba botlottak a kezeim. Harmadikos koromban is elkentem a penna nyomát. Mindegyre tentát öntöttem aktuális művemre, s büntetésből vállaltam, hogy újra írom. A másik, gyorsabb kezemmel, megtettem.

Ugyanebben az időben nagyapám kitalálta, hogy fogy a futama, és feldobta az utolsó nagy műsorát. Előadta több lépésben az agy felépítésének elvét. Hogy mikor és melyik hasznos kalendátriumból szedte elő, soha nem tudom meg. Azt azonban szinte bizonyosra tudom, hogy hanem szerkezeti igazságokat, de gyakorlati okosságokat igen sokat tanított.

A jó térfogatú agy szinte kocka alakú. Van benne nyolc egyenlő térfogatú doboz, amely összetéveszthetőségig hasonlít a fűszeres ládikánkhoz. Annak van két szinten négy-négy rekesze, amelyek emeletenként négyfelé nyílnak ki. Meglepő, ha a kemény fejemre gondolok. Az alsó szinten vannak a mozgás, a helyváltozás és az egyensúly vezérlései, a vele kapcsolatos tapasztalatok elraktározásai. Elől fent vannak az írással, olvasással és tájékozódással kapcsolatos dolgok. Ezek mögött az érzelmi és szépészeti tapasztalatok raktárai Ezek a fiókok egymással vízszintesen és függőlegesen kapcsolatban állottak, és egymásnak alkalmanként át is adtak élményeikből.

Ahhoz, hogy ezeket a rekeszfiókokat feltölthessem, nagyon sokat kell tanulnom, de mindenfélét, mert nem szabad egyik valaminél megrekedni. Persze az agy hólyagnak sem maradhat, mert ennek az állapotnak a hálátlanságát azzal mutatta ki, hogy szappanbuborékot fújatott napszámra, erősen meghagyta, amelyik nem reped ki, azt vigyem hozzá. Másnap három disznóhólyagot szaggatott el, amikor a légszivattyúval felfújta azokat. Ilyen lenne a megfontolatlanul, az előkészítetlenül dagasztott agy. Nagyanyám támadott:

— Milyen agyépítés az, ami ekkora rendetlenséggel és mocsokkal jár?

A művelet azonban nem akadt fel ezen. Holmi cafatokon? A kívánt agymodell makettelését ketten egy hét alatt végeztük el. A nyolc rekeszt külön-külön és csoportban együtt és független egymástól napokig szappanozott színes gyapjúból nemezeltük. A különbözőségüket megfelelőnek találta, aztán szorosan elkötöttük, és kenhető műanyag alapú papírragasztóval kérgesítettük. Kocka agy egy kocka fejben. Az agy nyolcadai tele alkalmas barázdákkal, tekervényekkel és kérgeikkel kialakultak. Meglettek. Világosan értette az ember, hogy melyik érzőpálya, melyik érzékszerv végső állomása, ahonnan feldolgozzák a tapasztalatokat. Egy fejkendővel a fejemre rögzíttettük, aztán könnyekig kacagtuk, hogy milyen kinézetem lesz a nagy kocka agyammal. Ha lesz. Bizonyos besüllyesztést is el kellett képzelnünk, mert volt egység, amely a bemutatómon kétszernél többször szerepelt. A létező fejemben és a műalkotás agyamban is volt közös réteg. Kockafejem. Tisztára örömjáték volt.

Ezután jött, megtanulni a tanulást, adagolni a tanulnivalókat, ütemesen magasítani a homlokot, amíg a kívánt mértéket megvalósítja… Kellett beszélgetni az agyammal, hogy az észrevételt vagy a közlést merre közvetítse. Verseket, idegen szavakat, képleteket tanultam. Értelmetlen szövegekkel is próbálkoztam. Az agyam mindig frissnek gondoltam, elég jól emlékeztem a szövegekben a központozásra, képleteknél a szomszédos felírásokra. Sokszor megtanultam a szöveg környezetét is. Nemcsak képleteket és idegen szavakat, hanem új regényt is megtanultam. Először a Zabhegyezőt jegyeztem meg. Pontról pontra, betűről betűre, minden szavát megtartva. Nálunk ezt akkor még nem adták ki. Aztán egy kíváncsi barátommal A 22-es csapdáját tanultuk meg. Ez is olyan, ami nálunk, még nem jelent meg. Kevéssé hosszabb, de értelmesebb volt. Egyszer csak, derült égből, eszembe jutott a Kisherceg. Pedig soha nem tanultam. Csak elolvastam.

Ettől kezdve más munkarendbe kezdtem, a napi feladványokat memorizáltam, nehogy megzavarodjam. Üres járatban, soha többet nem tanulok. Aztán az egyetemen mégis kellett potyába tanulnom. Kényszerűségből. Én a sebességben voltam előnyben. Még második éven rájöttem, a gépies tanulással tananyagokat egyformán felejtek el. Válogatnom kellett. Évről-évre kevesebbet bíztam a nyolcrekeszes agyamban.

Egy feltételes vértódulás következményeinek vizsgálatára Cétét készítettek az agyamról. — Aranyos tatuskám, még mindig láttam a fejemet kiszögletesítő kockát, a magas homlokomat, és a hátralátást bepótlandó érzékelőket. „Az a vagyon, ami a fejedben van, mert azt nem veheti el senki tőled.” Minden más olyan, mint amilyennek álmodtad, csak nem a fűszeres fiókocskával. Inkább a te amatőr rádiódból kitépett drótköteggel. Hajszálvékonyabb. Nem a rendes, hanem a hulladék fiókodban, bebálázva a törött rádiólámpák között. Minden bála, mint a nyolcad-agy, valamire való volt. Vagy helyreállítani a rádiót, vagy betakarni a szemnek káros látványt, amiről valakik azt gondolják, rendetlenség.

Aztán kevés átmenettel, de lassan felhagytam az agyam módszeres építésével. Terhelésével. Mindez ellenére megtanult szövegeket álmodok. Tulajdonomat képezik. Nagyapám büszkén olvasná ezt az emlékezést.

„Az a vagyon, ami a fejedben van, mert azt nem veheti el senki tőled.”

Nagyapám nagyon szeretné ezt a hivatkozást. Emlékezne rá, hogy ő hagyta meg nekem. Én máig megtartottam. Vagy betartottam. Talán ettől lennék tulaj? Nekem hízelgőnek tűnik.    

 

 

– *** –

 

 

 

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet – irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely / (A témakép és a pályamunka már megjelent a forrás Antológiában). Letöltés: 2017.09.28.

 

 

Esszé

9.) Akvarell etűd

Elolvasta:
74
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }125 Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
SZABÓ KLÁRA PETRA
Indigó – akvarell papíron, 50 x 60 cm.

 

 

 

Esszé

5.) Mezővárosi Istenlesen

Elolvasta:
94
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }77 Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
NAGY ATTILA
Műterem (fotó)

 

A képen látható: középen a Vásárhelyi Vénusz (uszoda előtti) szobrom második bronz öntvénye, jobb oldalon a Dionüszosz szobrom félkész gipsz állapota, valamint Vénusztól balra egy bronz és fa lófej, mögötte a pillér tetején pedig terrakotta, kisméretű Orfeusz és alatta fából egy folyamisten.

 

Ha egy festményt nézek, akkor az leginkább egy négyszög belsejében dagad. Ott van minden, ami csak szóba jöhet. Még a keret — ha van, ha nincs —, az sem magyarázható félre. Ettől az alkotóval egy húron pendülök, ha mondandóit megláthatom. Ha valamit nem látok meg, tovább nézem, vagy eredményeim fésülgetem. Rengeteg időm marad a töprengés helyeslésére, kételyeim elvetélésére. A szobrászokkal nem így osztozom, mert még egy szoborparkban sem olyan keretes a dolog, mint az előbbi példán. Szinte azt mondtam, veszélyhordozó, ha két, vagy több szobrot tesznek eléd. Pedig mindig önző kihívás, öröm — fájdalom letagadás, amikor ilyen a lehívás. Alanyi veszélyhelyzetbe jutottam. Elszaladnom volna jó? A keret az alkotáson kívül les rád, s kinevet, ha érzéketlen átlépted. Köztéren, vagy beágyazva sem érzékeled elég jól a hatás széleit…

Szokásból az emberek többsége nem szereti a veszélyeket. Még akkor sem, ha maga akarata ellenére, önmagára hozta. Ilyen veszélyes dolognak tartom a nézeteltérést. Erről annyit mondok, azért annyira veszélyes, mert bármikor, bármitől és bárhol létrejöhet. Érzem fenyegető jelenlétét. Aztán főhet a fejed, hogy kikecmereghess. A más nézetű ellenfeleddel, esetleg soha nem érsz nézetazonosságra. Van, aki eredően termeli maga körül az ellentéteket. Van, aki nem látja be, hogy ő ilyent okozna. Soha nem tudja az ember, mikor megy neki a nézeteltérésnek.

Ha leírom, hogy Kollárt Fotó vagyok, ez keveseket érdekel. Az is lehet, semmi üzenetet nem közöl velük. Azt már nem írom le, hogy lesipuskás fotográfus volnék. Ezt csak halkan mondom, nagyon fejhangon, mert nem hirdethetem. Viszont kenyerem megkeresése érdekében semmi nemességet nem hordoz. Sokan aljas leskelődőnek tartanak. Ennek a nyomásnak enyhítésére, néha családi fotózásra is vetemedek. Nem hoz mentséget, ha természeti képeket, vagy tréfás eseteket kapok lencsevégre. Enyhe keménységű képeim keringenek a szocializáló lapokon, és halomba érkeznek a tetszikelések. Elégedett lehetnék? Munkaterem nem termel nagy büszkeséget művelőinek. De szoróinknak sem. Mindenki azon van, hogy nagyobbat, szenzációsabbat mutasson. Az emberek viszolyognak tőlünk, mégis tele vagyok a szimatomon kívüli megrendelésekkel. Ha azt állítom, hogy művészkép költő vagyok, senki nem lelkesedik. Egyrészt kevesen értik ezt a műfajt. Akik értik, azoknál alig tíz-húsz százalékkal többen láttak ilyen képeket.

Nem az én dolgom, de amennyire drágák ezek a képek, szinte minden folyóiratban jelen lehetnének. A folyóiratok, s még az újságok is, először a saját képészeiket futtatják, s aztán jönnek a külsők. Csak a nagyon jó képekre buknak. Meg a szenzációsokra. Viszont az árukat csak ritkán bírják kifizetni. Ezért a lécük szemtelenül alacsonyan akadgat a bokánkra, mint bogáncs a ruhánkra. De megy a vádaskodás, meg a másikra mutogatás. A mi szenzációnk nekik más, és fordítva. A más kategóriájú képeknél sem vagyunk egyetértő értékelő szinten. Mondhatom, ezek folytonos félreértések melegágyai. Barátok között képkovácsnak neveztetem magam.

Egy alföldi városban mászkáltam éppen, amikor egy ismerősömmel találkoztam, aki azt állította, hogy turisztikai célzattal nagy keletje van a köztéri szobrok és a ritka épületelemek fotóinak. Nahát rajtam ne múljon, van hely a kártyámon valami pénznek, heves kattogtatásba kezdtem. Egykettőre néhány igényes stukkót, karnist, oszlopfőt, zárkövet, kapu és épületdíszt is előkaptam. Következett a bemutató, hadd lám erre gondolt-e? El volt ragadtatva. Majd titokzatosan azt mondta, ha tudnám kiknek a szobrait sepertem be, ha tudnám mennyit érnek ezek az alkotások, ha tudnám egyben látni a szellemi tulajdonosukkal, ha még sok más egyéb, … sok határozatlanság és kételkedés panasza, ha már vége lehetne ennek a sok sóhajtozásnak. Egy a baj, hogy van több, akiknek alkotásai más városokban vannak elszórva.

Úgy látom, ezen a környéken az a divat, hogy pletykálunk és ócsárolunk, aztán bagatellért megvesszük az eladó cikket. Nos, a sétatéren már találtam megjegyzést-fogalmazókat, hogy miért választottam azokat a szobrokat, hogy mijüket fényképezzem, honnan nézzem azokat, satöbbi. Elmentek a fülem mellett, mert csak a felületes trágárságokat köpködtek. Most a képzelt megrendelőmmel már ráléptünk az egyezkedésre, komolynak tetsző érdekeltséget tanúsított, amikor elővett egy fényképet. Vajon tudnánk, csakis az egyik szobrász munkáihoz csoportosítani, aztán csak erre az alkotóra kihegyezni, és elválasztani a többitől? Vagy mernénk szembe állítani másokkal? Rám hagyja a nyugodt válogatást. Nem tudta, hogy az egyes szobrászok névjegyeit is begyűjtöttem. Nagyon egyszerűnek tűnt. Sőt, első pillanattól az a gyanúm, hogy megsúgták, kire összpontosítsak.

Az itt hagyott fényképen, mintha az ajtó kukucskáján leskelődnék, felismerek néhány jellegzetes alkotásra utaló másolatot, vagy elő-, vagy utánsimított példányt. Ah, hiszem, szememnek kedves a finom vonalakban gazdag Vénusz, idomai fantáziaébresztők. Másabb sok hasonló Vénusznál, ezért helyi érték gyanánt becsülik. Nem hiába. Mellette ott feszeng a bódulat és a mámor ókori istennőjének kimunkált alakja. Elgondolod, ha ezek az alakok akkor is figyelmedbe tolakodnak, ha nem tudod kiket ábrázolnak éppen. Akkor belémhasít egy szemkikaparó vita emléke Dionüszoszról és Bacchusról. A vitatkozók esküdtek arra, hogy az előbbi nő, az utóbbi meg férfi volt. Hogy miért lett volna egy nő a bor receptjének feltalálója? Mert egy ideig isteni nemzői lányruhában járatták, hogy a dühös és féltékeny Héra, apukája, törvényes párja, rá ne találna. De rátalált, és szarvat növesztett homlokára, amit aztán fejdísszel kellett takargatni. Egy legénynek, ez nem volt díszes. Hanem mégis nagy legénynek adott enni, mert Boiothyában tiltották dicsőítését, hát részeggé tett lakósok és nemesek közti vérengzéssel állott bosszút. A részegnek viszont, a szarv eléggé férfias dísznek mutatkozik. Az egész félreértés alapja csak a fejdísz volt, amit a szarvra rátettek. A bódítás istene csakis férfi lehetett. Amott két lófejet is látok, különböző anyagból készültek, mégis izmaik és erek dagadásától, a száradt anyagba belemerevedett lendületet hordozták. Titkos üzenetet adtak át arról, hogy továbbra is segítségünkre lesznek a terhek viselésében.

Nem csapok bele, hogy a lovak dicséretébe kezdjek, annyit azonban lejegyzek, hogy lesz idő, amikor bocsánatot kérünk a lovaktól. Teljesítményüket kicsinylő magatartásunkért. Ezen a szűk halszemnyi képen még ott feszengett az alvilág utazója, lantkovács és az egyik görög rokonságú folyamisten. A dalkovácsról még keveset tudok, de a róla rebesgetett mondákat többször is meghallgattam. Különleges üzenetű eset. A folyamistenekről azt tudom, hogy olyan sokan voltak és mindenhol a hömpölygő termékenységet pártolták, nem is önzetlen. Néha maguk is közbeléptek. Maguk és utódaik egyre szaporábbak lettek. Ettől vált olyan istenivé a görög nép. Szép kis gyülekezet. Hanem, mikor a vásárló visszajött, elmondta, hogy valaki ezeket egy műteremben kattogta le, de nem volt alkalma alaposan szétnézni. Itt léphetek a képbe.

A klubban tudom meg, hogy egy érdemes szobrászművész alkotásait készülök lencsevégre venni. A képeken mitológiai alakok vannak, részletekben vagy egészben, bevégezve, vagy a finomításra várva, mindenféle természetű anyagokból, szanaszét. Sőt a városi tanács fejlesztési terveiben is vannak lehetséges megvásárlási címletek. Eset foroghat fenn, hogy hasonmását már láttam is valahol. Hiszen szerintem is adott el, nem egyet. Más helységekben is… Felállítás alatt is lehet munkája. Foglalt alkotó képe magasodik előttem.

Vagy valódi műtermi látképet fogtam ki, vagy pihennek a darabok egy műtermi munka hete után. Nem lényegtelen, hogy a kukucskán túl, egy más világ, a művész saját konyhája, saját receptjeivel, rejtőzik. Aztán a kész csodát majd az emberek elé tolja, hadd gyönyörködjenek benne. Vagy ott van a nagy adakozás, csak arra vár, hogy valaki befogadja. Hanem az ajánlatról még senki nem tud. Ebbe a bűvészkamrába kell bejutnom. Felveszem vele a kapcsolatot, hátha beleegyezik egy képsor felvételébe. Megkérdezem majd, milyen helyzetben ülne nekem modellt? Ha nem döntene, akkor sorozatot ajánlanék, melyen tervezés és kivitelezés közben mutatom be a művészt. Kiállítását kísérő, bemutató vázlatot adhatnék el neki. A klubosok szerint eléggé világi ember, sőt megértőnek is tartják. Nagyon kíváncsivá tett. Csak el ne riasszák! Csak neki ne szaladjak valami visszataszító nézeteltérésnek. Megint veszélyt szimatolok. Nekem ártalmas a teketóriázás, nekem pillanat töredéke alatt villantani kell. Nem megy a hosszas mérlegelés…

Meglátjuk. Ha élünk.    

— *** —

 

 

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet — irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely, Letöltés: 2017.09.28.

 

 

 

Esszé

7.) A virágzás titokteljes pillanata

Elolvasta:
82
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }93
Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
PAPAGEORGIU ANDREA
Virágzás
olaj, farost
90 x 90 cm
Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet – irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely
Letöltés: 2017.09.28.

 

 

 

Esszé

3.) Az állatok barátja

Elolvasta:
85
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
HÉZSŐ FERENC
Állatbarát
olaj
100 x 70 cm

 

Volt ahol, mert ahol nem volt, arról nem mondhatok semmit. Hanem itt esett meg az, amiről szólok, itt a nagy semmi közepén, szomorkodott valamikor egy csendes kis tanya. Ezen a tanyán a sivárság, és körülötte is csak a szegénység kórózott, ebben alig észrevehetően egy család lakott. Olyan ritkán lehetett őket látni, hogy alig tudtad számba venni, hogy ez a család öt főt számolt.

 

Vegyük sorba. Itt lakott egy szegény ember, ennél szegényebb más nem is lehetett volna. Vele élt az éppoly szegény felesége, mert aki a szegény embernek a fejét nem tudta felemelni, az csak vele együtt a búslakodással és a siránkozással töltötte az idejét. Aztán neveltek ezek az emberek egy szép nagy fiút, akitől azt várták, hogy majd dologra jut, hanem erre sokáig nem került sor. Adott az ég nekik egy szépnek mondható nagy lányt, aki azt álmodta, hogy ruhavarrással fog pénzt keresni, és találni. Még ott hányódott nekik egy csúnyácska kisebb fiúk, aki a maszatokból alig látszott ki. Vélhetően ez a gyermekecske, sokkal okosabbnak mutatkozott mindenki másnál, mert testvéreivel az iskolát gondolatban kivégezte. Amíg a nagyok iskolába jártak, mindent eltanult tőlük. Mikor végeztek a nagyok, akkor többet ő sem ment, mert minek, ha több tanulnivaló nem maradt. Az aggódók még azt is mondták, hogy a többi gyermek így egyedül valóságában nem csúfolja, esetleg nem veri meg. Pedig nem kellett semmitől tartani, mert okosabb lévén a testvéreinél, nem keveredett olyasmikbe, mint amazok. Tőle tartottak a társak, akkor meg minek verekednének? Vagy minek csúfolódnának vele? Aztán ennek a legénykének igen sok gondja került. Sokszor nyugodtan aludni sem tudott, annyit főtt a feje a nagy bajától. Nem mondtam még, ő nagyon elfoglalta magát, még álmában is az állatok gondozásával, a nyomorgatott állatoknak okozott fájdalom jóvátevéséről törte a fejét. Kiszámította, hogy a bármilyen rendű háziállatokat az ember vagy kikötéssel, vagy az igával, vagy az esetleges itatással, a kevés étellel csak kínozza. Így a láncos barmok, vagy a köteles állatok iszonyú rabságban tengődnek. Na, ennek meg kell találni a becsület felől álló részét, s az állatoknak jobb életet kell találni. Ebből nem lehet alább engedni.

Egy nap eboltást rendeltek el a megyénél, ki is vonult a nagyságos állatklinika, kutyafogókkal és öles fecskendőkkel, pénzbeszedőkkel és kutyanyúzókkal. A kisebb legény is felkerekedett, mert a büntetéstől tartania kellett, vezette a tanyabeli ebeket. Mind az ötöt. Egész úton készült a kutyák védelmére kelni, hogy azokat ne szurkálják. A hűségből minden próbát kiállott barátait így kívánta megóvni a fájdalomtól. Hanem legott megtudta, milyen nemes cselekedet a kutyaoltás, hát ő is fel kívánt csapni kutyaoltónak. Mondja a doktor, hogy ez nem megy olyan egyszerűen, mert sok iskolát is ki kell járni ahhoz, de a legényünk nem tágított. Ez nagyon a doktorok tetszésére vált. Nyomban elmondta, hogy a szülei nem támogatnák ezt a tettét, de ő tiszta szívből akarná, mert tartozásban van a láncos állatokkal szemben. A doktoroknak kellett a felcser, hát egyezményre jutottak. Felvették, kitanították, munkát adtak neki. Az igyekezetével nem is volt baj… Az állatok is megszerették, mert nem csak a klinika tartozott a felcser alá, hanem több farmocskára és majorságra is ő ügyelt a környéken. Mikor a felcserrel találkoztak, az állatokkal szóba elegyedett, s ezt hálásan fogadták azok. Azt is mondhatnám, nem vált senki szégyenére. Telt-múlt az idő, az állatgyógyítás belterjesen fejlődött. Az állatkórházhoz tartozó farmokon lassan leállították az állatok vágását, mondhatom a felcserben apadhatatlan akarat lakozott. Lassan a farmok felteltek megkímélt lakókkal, bővítésre szorultak, amiért a felcsert megjutalmazták a pártfogó orvosokkal együtt. Néha egy — egy  majorost háromszor nagyobbra is kellett terjeszteni. Egyre nagyobb sürgés-forgásban dolgoztak. Egyre nagyobb híre ment a jól menő összetartásnak. Így múlt az önző idő, jeltelen és nyomtalan rohant a kitudjamilyen dolga után.

Aztán egy nap hír jött otthonról. A felcser testvérei már jóval előbb otthagyták a szülői házat. Az öreggé lett szülők támogatás nélkül, még nyomorúbb szegénységbe süllyedtek. Már az is számot tett, hogy a sok koplalásban nem pusztultak el. Csodával határos esetnek vélhetjük. A legfőbb orvos kifinomult szimat útján megérezte, hogy a felcserünk útra cihelődik. Mondta neki, hogy a bére mellé, az egyik külső tanyáról válasszon egy négylábút s egy kétlábút, hogy magával vigye hűséges szolgálata jutalma gyanánt. Felcserünk mindenkitől illendő búcsút vett, s el is indult, hogy napvilág idején közelebb jusson a régi szülői lakhoz. Még a kórháztól, talán még tíz házat sem hagyott el, a főorvos igen erélyesen utána kiabált. Sokan kiálltak szájat tátani, és találgatták, hogy a felcser valamit elvett volna, ami nem illeti meg? Hát nem is lopással gyanította meg, hanem amint vissza eregélt, egybe neki esett:

— Hé, Álmos, hé, miket választottál te szerencsétlen?

Álmos, mert így hívták az emberünket, lám elfelejtettem mondani, csak tátogott a váratlan rászólástól.

— Mi a baj, uram? — kérdezte.

— Te eszedkevés ember, rád hagytam vegyél el egy tehenet, vagy ökröt. Ha fejted volna, vagy munkára fogod, később egyiket is, a másikat jó sokáig haszonnak tekinthetted. A borjazó tehenet még további haszonnak gondolhatod. De nem, te egy bakkecskét választottál, amit ha meg nem eszel azonnal, a télen a farkasok fogják elvinni. A kétlábúnál sem voltál eszesebb, nem a tojót választottad, hanem a meddő haszontalant. Nehogy azt mondd, hogy ez a legszebb kakas a környéken.

— Hát alázattal tisztelt nagyuram, éppen azért választottam ezeket, mert mindenki így gondol ezekre. Én csak azt akarom, hogy minél kevesebb bántódásuknak legyek okozója.

Látta a fődoktor, hogy Álmossal többre nem megy, hát adatott még neki két tojós tyúkot is, a szarvas mellé fejős kecskéket is. Mikor adományt kapsz, akkor nem kell túlzásba vinni a szerénységet, fonnyasztotta a felcser túlzott jámborságát. Lelkére kötötte, hogy ezeket mind haza vigye, és gyarapítsa, amennyire csak lehet.

Az itt mutatott képen éppen azt a pillanatot látjuk, amikor a gazda főorvos leócsárolja a felcser választását, de Álmos kiáll az űzött és megvetett állatokért. Azóta is emlegetik mifelénk ezt a jámbor, jóravaló embert, aki hasznát látta ugyan az állatoknak, mégsem nyúzta le róluk a bőrt. Aki talán tudott az állatokkal is beszélni, ha valamelyik közülük nagyon elkeseredett.

Így hallottam, ezt tudom, így hiszem, ezt mondhatom tova. Kipróbáltam, a mesém megtoldottam, de a hozzá toldásért dicséretet soha nem kaptam. Hanem, nekem is van egy mesés kakasom.  

 

— *** —

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet — irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely Letöltés: 2017.09.28.

 

 

 

 

 

Esszé

2.) Könyörgés a napi nyugalomért

Elolvasta:
81
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
ERDŐS PÉTER
Naplemente aratáskor
olaj
80 x 140 cm

 

 

Édesanyám, most újból üzenek magának. Ma délelőtt egy hatalmas géppel dolgozhattam. Nagyon jól ment minden. Ettől ezután megengedik, amíg tehetséggel bírom, mindig ezekkel a nagy gépekkel munkálkodjak. Ezt kívánom azóta, amióta konyha földjén a cipős dobozzal töfékeltem. Hát ma végre meglett. Azóta sok mindent megértettem, még úgy is, ha maguk nem tudták, hogy én mifélékben töröm az agyam. Vagy miken mentem keresztül. Az én eszemben csak egyszerű gondolatok forogtak, mind olyanok, amire azt gondoltam, nem járnak nagy fáradtsággal. — Nem kell semmit tanulni, csak figyelni és uralni az anyagot —, emlékezzen csak, a szomszéd öreg kovács mondogatta ezt. Én minden szavát szentségnek vettem. Ezzel buktam el a negyedik osztályt is. Akkor szöktem meg otthonról. Hallottam, aki nem tudja elvégezni a negyediket, azt felveszik a traktoristákhoz. Jók lesznek a téeszbe. Csak azt hallgatták el, hogy ez nagyon sok vesződséggel jár. Azt is elhallgatták, hogy árvának kell hazudjam magam, hogy betegyenek az árvaházba. Mert csak onnan lehetett zetorosnak menni. Az első hazugságot még legalább negyven olyan követte, hogy ne zavard össze, amit egyszer már mondtál magadról. Higgye el, hazudni nem olyan könnyű, mint gondolják egyesek. Valami idő után, a hazugságnak igazzá kell válnia. Ha nem, rajtakapnak. Aztán sokkal több és szigorúbb iskola következett. Ott aztán mégis el kellett végezned a nyolc általánost, apai-anyai vigyázkodás nélkül. Menni kellett azokon az istenverte végtelen földeken, éjjel-nappal, mikor a szükség kívánta, megállás nélkül, egyedül vagy csapatosan, mindenben volt baj is elég, hol ruhával, hol alkatrésszel, vagy alvással, vagy tanulással, mikor éppen szereléssel, vagy a tisztasággal. Újabbat már nem lehetett hazudni. Ráadásul az én választott nevem és születésem ideje, nem talált semmi hellyel, se idővel, ami az ő könyvükben szerepelt. Ezért nem kapott meg édesapám sem, amikor értem jött. Azon éjjel szolgálatot vállaltam, hogy a látogatás alatt aludni kelljen.

Édesanyám, most újból üzenek magának. Jöjjön hozzám, látogasson meg, ha jónak gondolja, maradhat nálam. Építettem egy nagy szobát, egy jó konyhát és egy nem kicsi kamrát. Van egy kedvére való éléskamra, egy vizes és egy száraz fürdő, és egy jó nagy sufni. A konyha előtt tágas hely van egy téli kertnek. Ott aztán köthet, vagy kézimunkázhat, amennyit csak elbír. Hátrafelé van egy jó darab föld. Nagy kertnek fogjuk be. Terem annyit, amennyi nekünk kellhet. A folyón récét vagy libát is ringathatunk. Az udvaron tyúkot tarthatunk, ha van kedvünk disznót is hizlalhatunk. Vagy amit a szíve kíván.

Édesanyám, ha nem akar hozzám eljönni, engedje meg, én látogassam meg. Mióta ezt kitaláltam, az összes aratást úgy végzem, mintha sakktáblába aratnék, vajon jó lépést teszek, ha visszafarolok a szülőim házához? Jó volna, ha ez nem válnék haraggá. Vagy nem tartaná erősen a régi haragját. Nem voltam jó gyermeke, de ezért most már ne is haragudjék. Volt, amikor olyant tettem, hogy nem gondoltam, azért valaki is megharagudna. A traktoron kívül, egyebem másképp is lehetne, de a traktor még ma is csak elől van. Engedje, hogy megöleljem és megcsókoljam, legalább a kezét, itt a kockás mezők közepén. A bálázott szalmakötegek elsősorban olyanok, mint az égre mutató ujjak. Lehetnek megóvók, de fenyegetők is. Én a megóvós ujjakkal szeretnék magával lenni. Egyetértésére nagyon számítok, bánatát okozó fia, öcsike.

 

– *** –

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet – irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely Letöltés: 2017.09.28.

 

 

 

 

Esszé

8.) A félbeszakadt séták szokásának változtatása

Elolvasta:
66
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
SONKOLY TIBOR
Képzelt esti seta
– olaj, farost, 64 x 47 cm.

 

Ezt a történetet szíves együttérzéssel, önzetlen átéléssel mesélem. Igen nagy hatással volt rám, amikor megismertem. Azonnal megtudtam, és nagyon megbecsülnivalónak találtam. Egyenes, becsületes, szokáshű, jó szaki, segítőkész és ígéretéhez ragaszkodó ember. Ezekért a jelzőkért nem kellett sokat faggatni, könnyen meggyőződhettünk efelől.

Szerintem az emberek, én, te és ők, észrevétlen szokom, rászoksz vagy megszoknak naponta végzett tevékenységeik sorrendjét betartani. Nem kapcsolatos semmi akarati tevékenységgel. Pusztán szokást ismételni, technikailag. Felkelek hétfőn reggel, elmegyek dolgozni, délután hazamegyek, vagy bevásárolok, vagy teszek-veszek a ház körül, valami javára. Aztán ugyanez kedden, s a hét másik napjain is. Néha este elmegyünk valahová, de onnan esztelen rohanunk haza, hogy reggelre kipihenten serkenhessünk fel. Máskor nézzük a tévét, vagy hallgatjuk a szomszédok veszekedését. Ez szombatig hibamentesen ismétlődik, naponta. Erre jár a fizetés, amiből élünk. Nem itt születtem. Én úgy kerültem ide, hogy egyszer az NDK-ba utaztam, a villamos gurigásokhoz dolgozni. Patent papírokkal. Útitársnőm akkor érettségizett, mégis volt egy cipősdoboz pénze, mokaszinokat számított venni. Ugyanabban a kempingben szálltunk meg. Egy hét alatt mindenki elrendezte a helyezkedést, s mentünk a munkahelyünkre. A kempingesünk szívélyesen hívott, bármikor visszamehetünk hozzá. Én némi megszakítással négy és fél évet dolgoztam ott. Kétszer családot látni, s egyszer örök hűséget esküdni távoztam csak el. Későbbi feleségem, az említett útitársnőm, kéthónaponként egy hétre mindig eljött.

Egyik munkatársam egyszer ugratott, hogy a feleségem a belvárosban látta, de én nem hittem neki. Akkor éppen nem volt látogatási idő.

Minden próbálkozás ellenére nem lett gyermekünk. Így feladatokat találtunk ki, hogy magunkat valamivel lefoglaljuk. Említést érdemel, hogy különféle gyűjtéseket is tanulmányoztunk, de a többségnél a pénz sokasága riasztott el. Én pecsételt bélyegeket gyűjtöttem végül, a feleségem kötött csipke és tájjellegű kézimunkamintákat hajtott az országon keresztül. Ráérősen, más egyéb jellegű feladatokat is meghonosítottunk. Szép virágágyást ápoltunk a ház előtt, gyomláltuk, öntöztük, metszettük és igényeseknek is adtunk belőle. Például az is egy feladat, hogy feleségemet minden este hat óra tíz perckor hazakísérem. A feladat több, mint harmincöt éve maradéktalanul érvényes. Vannak nem ismételt feladatok is. Ami néha változik, az vasárnapra esik, mert akkor se vásárolni, sem munkába, sem kísérgetni nem megyünk. Mindig alaposan és várakozón megtervezgettük a vasárnapi hová legyünket. Egy nap csak azt veszed észre, hogy valamit teszel, ugyanúgy, mint tegnap, vagy tegnapelőtt. Nem ismerjük a magyarázatot, csak tesszük. Azt gondoljuk, helyesen cselekszünk, ám az indítékát soha nem fogjuk megtudni. Holnap is megteszem. Ha rám vonatkozik, azért. Ha hétköznap, ha vasárnap valamivel jól telik az időnk, akkor kedvem ellenére is újra teszem. Mikor melyikünk kedvére, néha csak a feleségemére.

A közeli, negyedik utcában levő élelmiszer boltban dolgozik. Közben több sétáló park is volt, amiken este még soha nem mentünk át. Mi mindig csak mellette jártunk. Este még a közelben lakók sem mennek a parkon át. Arrafelé a házak előtt széles járat van hagyva pázsittal vagy díszsövénnyel. Több helyen sorsára hagyott koronájú fák díszelegnek egyes porták előtt. Néhol olyan, mint egy kiserdő. Feleségem igényli ezt az esti sétát. — Mi okból? — Meg nem mondhatom. — Miért? — Legyen elég, hogy ő a feleségem. Ez mindent megmagyaráz. Fél hatkor veszem a melegítőm vagy a ruhám, esetleg a feleségemnek ernyőt vagy kardigánt, éppen nagyobb kabátot, ha esik, esetleg hűvösebbre fordul. Néha szatyor is kerül, ha valami vásárfiát kell hazaemelnünk. Csak a vacsoránkat esszük együtt, így van ez sok-sok év óta. Amióta csak itt lakunk a Bálint utcában. Az említett Bálint utcarészből egyben ki lehet térni a Berkenye utcára, s azon végig a Klauzál utcára ér az ember. Ha oda akar menni. A feleségem erélyesen a Szilva — Só — Rostély utcák vonalára szavazott. Így is a Klauzál utcára lehetett kitérni. Éppen oda érsz, mint az előbbi úton. Nem is túl messze lyukadsz ki, ha erre a főutcára igyekszel. Soha nem tudom meg, hogy ez a vadregényes vidék mitől tetszett jobban, s miért nem mentünk a csupasz házak között, néhol nagyon jó állapotban levő gyalogjárdákon. Azt sem tudtam meg soha, hogy délelőtt merre választotta az útirányt, mikor magában, nélkülem ment dolgozni.

Amióta ezt az utat rójuk napi egyszer együtt, némely parkot elrontottak, beépítettek, de még mindig van vagy három-négy, amelyben egy-két világítótest, s négy-öt elvadult, suhogó lombú fa árnyékol. Néha egy siető alak halad, mindig a park másik felén, elég távolra tőlünk. Estefelé senkit nem láttam még a parkban járni. A vadregényes gyalogjárók száma évente változik. Legtöbbször alig van esély rá, hogy a részleteket megfigyelje a közlekedő ember. A megszokásból az apró részletek fölött elsiklunk. Amióta a németéktől visszajöttem, mindig volt bőven dolgom. Végig a Maroslelei úthoz közel, a Síp, meg a Mérleg utcákban levő műhelyekben dolgoztam. Hol a tengelycsapágyasoknál, hol a villanymotrosoknál, hol a karbantartóknak, hol a lakatosoknak kellett segítenem. Villamos, vasúti kocsi, vagy teherautó, egyre megy. Soha egy napot, mindig több hónapot voltam ott. Többször úgy, hogy átkértek, s aztán nehezen engedtek. Volt úgy, hogy nem tudtam, most kinek dolgozom, majd ki fizet, de ebben elakadás sosem volt. Dologban soha nem szenvedtünk hiányt. Nemegyszer egy-egy dolgunkat patópálos ráérősen, el-elhalasztottuk. Nehogy sok legyen egy napra. Aztán került, amikor igen megsokasodtak dolgaink.

Lassan este lesz, ma is készülök, kimegyek a Klauzál utcai ABC –hez. Mihelyt bezárom az ajtót, rámront a kétség, a kapunál már bizonyossággá lesz. Nem kell mennem sehová. Huszonhat éve múlt, hogy semmi dolgom ezzel az üzlettel. Akkor, egy augusztusi este, a lipcsei kempinges barátunk erre jött, rokonaira hivatkozva, elhívta a feleségem Fürstenbergbe. Csodálkoztam, vagy meglepett voltam, gondolom. Oktalan nem hívnak el senkit valahová. Mind a ketten elmentek. Nekem csak egy mentegetőző levelet hagytak. A szokott feladatról nem feledkeztek meg, hogy menjek örökösen a feleségem elé, de nehogy elfeledjem, mert erre élete végéig fog számítani. Értetlen bámultam, de visszafogtam indulataim. Furcsa, miért mondott le róla, ha mégis számítana rá. Azóta állandóan ismétlődik az emlékezetes pillanat. Nekem ma az üzlethez kell mennem. Vajon? Mert nem megyek már jó ideje.

Ma este sem megyek végig az úton. Más helyettesítő tevékenységeket kell találnom. Mosok, gombot varrok. Vagy másfelé járkálok. Bélyeget osztályozok. Mára is kitalálok valamit. Betérek ide a Tavasz utcai kifőzdébe. Megennék egy nagy adag zöldborsó főzeléket pirosra sütött füstölt sertésbordával. Amit nem ennék meg, azt becsomagoltatom. Nem, nem, az egészet előre becsomagoltatom. Veszek egy kanta bort, majd lassú tempóban megiszogatom. Miután ettem a szállásomon. Majd újra tervezgetésbe kezdek. Munkámra, s szabadidőmre gondolok. Még nem vállalom a nyugdíjaztatást. Holnaptól pedig újra kezdek sétálni. Bizonyos, hogy nem a sok év alatt megszokott útvonalon. Egy lépést sem azon. Nem szándékszom a Klauzál utca felé járni. Nem és nem. Nem fogom elnyújtani a sétálások idejét. Minden nap majd újra sétálok valamerre. A városnak több mint fele utcáiban nem jártam soha. A séta ideje kizárólagos. Nem helyettesíthető semmi mással. Még elmaradás esetén sem. Az elmaradt sétára essék a súly. Bepótolandó. Teljes egészében. Ha lehet szó bepótlásról. Mert ami egyszer elmarad… Ki tudja? 

Közben, ráérősen, feltétlen rendbe teszem, az elhanyagolt, némileg leromlott otthonom. Ha még becézhető ehhez hasonló módon. Inkább szállásom, ahol magam meghúzom. Hajlékom?

 

– *** –

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet – irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely, Letöltés: 2017.09.28.

 

 

 

 

Esszé

6.) Alias Don Q

Elolvasta:
72
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }87 Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
NÁVAY SÁNDOR
Don Quijote — bronz / 40 cm.

 

 

A világirodalom órák, s maga a tanárom volt diákságom egyik nagy adománya. A legtöbb foglalkozásunk egy éppen időszerű kérdésre támaszkodott. A kérdés jól fel sem oldódott a levegőben, András, aki még Neuhárdt is, felemelkedett és mondott egy ötletet, hogyan keressük meg a választ. Mert a kérdések ötletének szolgáltatásában felülmúlhatatlanok voltunk. A kérdés más ötvözete aztán újra elhangzott. Ekkor tudta meg tanárunk, hogy a tanulmányozott anyaghoz olvassuk-e már a regényt vagy az unalommá végtelenedett költeményt, esetleges a békítőleg besegítő ajánlásait. Vannak, akiknek megadatott, hogy másoknak kérdéseket tegyenek fel. Az lehet nekem érdekes, hogy élnek is a lehetőséggel. Jó kérdés, szinte egyezményt jelent. Nem számítanak a kérdés elutasítására. Nem számítanak a kérdés megkerülésére. Furcsállom, mégis nem szaladok előle. Jól ellehet foglalatoskodni vele.

Nagyon szeretem az efféle kérdést: — Hallottál Don Q ifjúságáról?

Kezdetben: — Hallottál Don Q szerelmeiről?

Később: — Hallottál Don Q párbajairól?

Ismertetőjelként: — Hallottál Don Q utazásairól?

Frissítőben: — Hallottál Don Q kártyázásairól?

Kimerültségig: — Hallottál Don Q történeteiről?

Faggatózásból: — Hallottál Don Q kalandjairól?

Bevégezhetetlenül: — Hallottál Don Q idős koráról?

Gyengüléseiről: — Hallottál Don Q szokásairól?

Emlékeztetőül: — Hallottál Don Q örökségéről?

Súg András, kalandra fel, itt a mese ideje: Kezdődik a nagy mese, melynek soha nem lesz vége. Ez majd egyszer, olyan, de olyan hosszúra nyúlik, hogy már senki sem lát vissza a kezdeteihez.

— Hallottál Don Q örökösségéről? Végelgyengülésig.

 

„Miguel de Cervantes Saavedra hányatott és kalandos életű spanyol regény- és drámaíró, költő, Don Quijote figurájának megalkotója, a spanyol irodalom talán legismertebb képviselője… Sok irodalomtörténész a Don Quijotét tartja az első, mai értelemben vett regénynek, illetve a spanyol arany század irodalmi csúcspontjának. Először Cervantes írt (olasz mintákból kiindulva) a mai modern értelemben vett novellákat spanyolul. Ő volt a Lope de Vega előtti spanyol színház egyik legjelentősebb drámaírója is, költőként viszont nem volt annyira jelentős. Egész életművét átszövik az önéletrajzi elemek, műveiben gyakran megnyilvánult a bukolikus reneszánsz költészet iránti vonzalma is.”

Igen, a népszerű Wikipédia is így emlékezik róla. Most, ahogy nézem azt a fejmást, az tolakszik az agyamba, hogy olvastam valahol, Miguelről talán egyetlen valódi kép sem maradt fenn. Ámde korai Don Q könyvekben az illusztrációk éppen őt öröktik meg. Így lehet az, hogy a szerző képe a hős képébe olvadt. Szétválaszthatatlan. Senkinek nem jut eszébe, hogy a Miguelről készült tréfálkozó rajzokat gúnyrajzoknak nézné. Milyen érdekes, megfoghatatlan az ember gondolata. — Mire gondolt a szerző? — Mire gondolt a hős? — Mire gondolt Don Q, amikor a szerző helyébe lépett? — Don Q tudott róla, hogy ő lenne a szerző?

Látja az ember maga előtt a csodálatos kalandort, ha eszébe jutna, akkor is legyintene, nem Cervantest, hanem Cervantes által mesélt alakot idézi. A lélek és a természet eggyé lett őbenne. Aki csak megérintette, attól egyre emberibbé lelkesült. Pontosabban, patinásodott. Érintsük hát meg, hogy nemesedjen régiségének tompuló erezete.

— Hallottál Don Q gúnyrajzairól? — Hallottál Don Q illusztrációiról? — Hallottál Don Q híres ábrázatairól? — Hallottál volna, ha többen tudnának róla. Nagyon szeretem az efféle kérdést: — Hallottál…? Tiszta bronzból mintázták.

Itt látom. Kedvemre nézelődök. Féktelen.

A hallgatóság elégedetten fészkelődik. Holnapután, vagy azután tovább olvasunk. A sorok között is. Minden kérdésre, nem lehet egyetlen óra alatt válaszolni. Kivárjuk. A sorok között. Csengetnek. Újra, meg újra. A sorokon kívül, és magán kívül. Szakadatlan valami agymunkára sarkallnak. Ha netalán nem találunk a megfelelő válaszra? Akkor is. 

 

— *** —

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet — irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely, Letöltés: 2017.09.28.

 

 

Esszé

Sissi, a feleség luxuskivitelben

Elolvasta:
73
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Azt hiszem, ő volt az utolsó igazi luxusfeleség.

 

Naponta többször nyomja a képembe a reklámot a tévé, én meg minden alkalommal kapkodok a pohár után, mert, mint ahogy a siketfajd dürrögés közben nem hall, én ivás közben nem hallok és látok. Nem is látok? Így igaz, mert a meghatottságtól, amit kedvenc vörösborom íze vált ki belőlem, bepárásodnak szemeim.

 

Mitől luxuskivitelű egy feleség? Attól, hogy bármit megengedhet magának? Hogy teliaggatja magát olyan cuccokkal, amiket nem ő csinált? Hogy annyi esze van, amennyi? Hogy szégyenérzet nélkül a legmélyebb magánügyeit kitárja egy meghatározható összegért – milliomos ugyan, de az is jól jön még – a nagy nyilvánosság elé?

 

Hát megmondom, az én feleségem az igazi luxusfeleség.

 

Negyvenöt éve, amikor összejöttünk, kétszer vagy akárhányszor szebb volt, mint ezek a nájloncsajok. Csinos is volt, nagyon, na nem azért, mert bement egy luxusboltba és ízlés nélkül leakasztotta a legdrágább cuccot, hanem azért, mert az érettségire kapott varrógépen megvarrta az általa megtervezett, egyedi ruháját.

Nem azért eszünk finom és egészséges kajákat, mert azt fürge és hajbókoló pincérek kihozzák, hanem mert megtanult jól főzni, megtervezi, hogy mikor és mit együnk, hogy az változatos is legyen de ne kerüljön havonta többe, mint amit üdvöskéink esetleg alkalmanként fizetnek borravalónak.

 

Luxusfeleség, mert tud adni. Mindenkinek, akiről úgy érzi, hogy elesett, hogy segítségre szorul. És ugye, aki adni tud, annak VAN. És az, hogy mi sok vagy kevés, az nem egy abszolút érték, a lehetőségekhez képest. Azoknak, akikhez képest az ő helyzete akár luxusnak is tekinthető. És nem azért, hogy kikerüljön egy támogatói listára.  Nem tudja, csak ő, és általában az, aki kapja. Azok viszont nem is mindig, hiszen egy telefonos adomány, egy csekk a szájjal-lábbal festőknek, egy százforintos benthagyása a bevásárlókocsi perselyében anonim.

 

Luxusfeleség, akire rábízhatom a titkaimat. Vagy, ha nem is bízom rá, mégis tudja, hiszen mi titkom maradna egy emberöltő alatt. És nem beszéli meg a tévé nyilvánossága előtt hasonszőrű (amit meg is mutatnak, már a hason szőrt), pénzért minden önbecsülést elhajító, nézettségi szempontból összeválogatott …hölgyekkel (?).

 

Luxusfeleség, aki képes volt évtizedeken keresztül elnézni nem kis hibáimat, néhányat nagy türelemmel kijavítva, nagyon sokat megszokva és elviselve, nem “mondott fel”, nem próbálta meg a maga oldalára állítani a nézőket vagy bárkit velem szemben.

 

Ja, és aki megszülte és csodálatosan nevelte gyerekeinket. Akiknek sose jutott kevesebb, sőt, azt hiszem inkább több, mint a luxusgyerekeknek. Az építőkocka hiába van aranyból.

Esszé

Dohányzom

Elolvasta:
76
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Tizenkét évesen – negyvenhárom éve – kezdtem dohányozni. 

Akkor még nem gusztustalan, ízléstelen, goromba, visszataszító képekkel próbáltak hatni ránk, hanem olyan eszközökkel, amikre manapság a törvény teljes szigorával sújt le. Magyarul ha lebuktam, szüleim úgy elvertek, hogy a fal adta a másikat. Anyám csak fakanállal, de a Fater derékszíjjal, puskavesszővel, vagy ami a keze ügyébe került. 

Ha barátaim meglátták, hogy csíkos a combom, már tudták, hogy az öregemék dohányzáson kaptak. 

Kossuthot szívtam, mert anyámtól azt tudtam lopni. Aztán középiskolásként áttértem a Symphoniára, mert a többiek azt szívták, így könnyen ment egymás megkínálása – azt mondták, hogy a Kossuth büdös -, de amikor felemelték az árát 4,50-re, áttértem a Munkásra, az csak 3 forint volt. 

18 évesen mentem tengerésznek. Nagyon idegesítettek az illatos, szép dobozú amerikai cigik, még letört filterrel is, a fejem is megfájdult tőlük, de aztán rátaláltam Hollandiában a cigarettadohányra, attól kezdve sodortam a cigit. Voltak jó erős, alig illatosított dohányok, megtaláltam a legkedvemrevalóbb megoldást. Néha egy-egy doboz Gitanne, Caporal, Gauloises azért belefért – persze, csakis a filter nélküli változatok. 

Mostanában viszont újra idegesít valami. A dohányon a képek. 

Levágott lábak, halott csecsemők és felnőttek, ronda fekélyek, felvágott tüdőrák, stb. 

Még szerencse, hogy van néhány olyan dohánytasakom, melyeken a képek nem borzasztanak el annyira, ezekbe szoktam áttölteni a dohányt. 

Az egyiken az van, hogy a dohányzás növeli az impotencia kockázatát. A másikon meg az, hogy roncsolja a fogakat. 

 

Vigyorogva veszem elő, ha rá akarok gyújtani. Nem vagyok érintett…

Esszé

0). Az Őszikék érintése

Elolvasta:
69
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }8 Őszikék 21. század — Témakép: az Antológia tartalmi tükre a MEK listáján BENÁK KATALIN Pályázati munkák, az antológia tartalma Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet — irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely Letöltés: 2017.09.28.

 

A pályázat így szólt:        

 

„Őszikék 21. század”

Irodalmi pályázat 2015

 

A Vásárhelyi Látóhatár művészeti, irodalmi és helytörténeti folyóirat ötéves évfordulója alkalmából irodalmi pályázatot ír ki határon inneni és túli alkotók részére „Őszikék 21. század” címmel. Téma: a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon díjazott, rendszeresen kiállító tizenkét művész alkotása közül kiválasztott képhez kapcsolódó verset, novellát vagy esszét írni.

Kategóriák: I. vers, II. novella és III. esszé … Díjazás: az első három helyezett kategóriánként plakettet kap, műveik a bemutatón elhangzanak, és megjelennek a Vásárhelyi Látóhatár őszi, tematikus, nyomtatott kiadásában és elektronikus albumában. A legjobb művekből a témaképek reprodukciójával együtt kiállítást rendezünk. A www.vasarhelyilatohatar.hu oldalán bemutatjuk a legjobb szerzőket, akik bekerülnek a Látóhatár Hangtárába. (A szervezők fenntartják a jogot, hogy megosztott díjat is adhatnak, illetve átszervezhetik azt.) Részvétel: bárki részt vehet, aki elfogadja a kiírási feltételeket. Tetszés szerint több témaképhez is pályázhatnak, de egy szöveg csak egy képhez kapcsolódhat. Nevezési díj nincs, mivel a szerző a pályázattal lemond műve közlési jogáról a Vásárhelyi Látóhatár javára, annak elektronikus és nyomtatott változatában és kiadványaiban is. Csak olyan pályaművek beadását várja a kiíró, amelyek semmilyen politikai irányzattal, pártokkal nem hozható kapcsolatba, nem sérti senki vallási, lelkiismereti meggyőződését, és tiszteletben tartja az emberi méltóságot, az alapvető személyiségjogokat. Terjedelem: a versek legfeljebb 30 sorosak, a novella és az esszé maximum 3 oldal lehet. (…)*

 

Most két év távlatából, minden magyarázat fölösleges. 2005 volt az első állomás, és 2014 után következett az a pillanat amikor hitem szerint éppen a művészetek terén igyekeztem a felém nyújtott ölelő kart viszont ölelni. „Isten oltalmazó segítségével és szertelen barátaim útmutatásai alapján 2014–ben, boldog és bolondos három egész napot rohangáltam Hódmezővásárhelyen. Rengeteget láttam, hallottam, tanultam, és ismergettem meg ennek a városnak a sajátjából, a hangulatából. Mondtam, ugyan volt korábbi ismerkedésem is a várossal, csakúgy külsőre, de most már könyvtárban, művelődési zugban, vagy emlékhelyen, múzeumban és galériákban is jártam, megfordultam régiségboltban és antikváriumokat is láttam. No, meg a két gyönyörű parkját és az erdőt sem hagytam el. Merészkedtem azt állítani, hogy belelestem a város lelkületébe. Erre aztán a serény koboldok elküldték nekem a Vásárhelyi Látóhatár 2015 –ös pályázatát, a paranccsal NA MOST EZEN RÉSZT VESZEL. Nem nehéz az embert táncra sarkallni, ha éppen táncolhatnékja van.”

Hiszem, hogy a művész feladata nem merül ki azzal, hogy érdeklődésemre válaszol, sem azzal, hogy esetlegesen egy választott képét, a következőkben eltakarom az otthoni kiállítással a közszemlétől és a közös élvezettől. Ezért kevés a valószínűsége, hogy bár egyet is elnyerjek. Hanem a végén majd megsúgom, hogy mit teszek az esetleges nyereményemmel. „Bár a pályázat nem írta elő, én minden képre gondoltam valami egyszerű vallomást, mellyel tiszteletem tehetném a kitárulkozó és elfogadó városnyi ismerősöm előtt. A pályázat eredményei az Antológiában szemléletesek. Hanem az én barátaim nem nyugszanak, mégis befejezetlennek tekintik a munkám. Arra várnak, hogy a pályamunkáim, a vállalt tisztelgés kivitelezésére közöljem is, vagy az OTThon –lapomon, vagy éppen a HÉTTORONY –ban. Esetleg mind a kettőben. Nem kéretem magam. Meg is teszem, ha szíves beleegyezésüket elnyerem, hogy témaképeiket illusztráció gyanánt felhasználhatom. Ezért tisztelettel kérem, amennyiben egyetértenek az alkotásukkal kapcsolatba hozott szövegemmel, szíveskedjenek beleegyezésüket pár szóban e–levél útján velem tudatni. (Erre a beleegyezésre szándékszom hivatkozni a közléskor, ami illusztráció nélkül érdektelennek tűnik).”

Mondókámat esszének tartom. Nyomós okaim vannak. Két műfajt hívok elő ugyanakkor, és állítom, hogy látvány és lélekszolgálatosok. Papírra, vászonra, fa rostjára, más lemezre, különféle eszközökkel feljuttatott festéket vagy más színezéket, egyetlen egységnek, közleménynek látok. A formázókéssel, öntőtégellyel, vagy vésőkkel is hasonló kalandot élek át. A látomásom, ha talál, ha nem, elmesélem. Illetve tollal írom le. Úgye  különböznek a lehetőségek, úgye  nem fedik át egymást az eszközök. Ez az esszé.

Az avatott barátom kotnyeleskedik: „— Hiszen ez tetézett ünnep és évforduló, a folyóiratnak öt éves, neked meg tízéves. Ünnepeljünk!” Persze az ünnepekből sem lehet elég… Egyik ismerősöm szerint ez a vállalkozásom azért nyomósan nagy ívű, mert talán egyes alkotók sem mérik méltón, hogy a képeiket kihozom a folyóirat vagy antológia folyosóiról az utcára, ahol szembe mennek a gyalogosan elsiető emberekkel. Naponta látják, de nem nézik figyelmesen a képek lehetséges üzenetét. Nem is tudják, ha képet látnak. Hát mutatni kell. Másik ismerősöm, felkér, ne csak egy helyen szóljak pályázatomról. Hiszen honlapomon éppen olyan szűk kör értesül róla, mint amennyire szűk az antológia olvasói kerete. Ebben pedig igaza lehet. Valószínű, az én olvasóim már belelapoztak az Antológiába. Lépünk. Most majd a Tornyokban is lapoznak. Neki is igaza van… Ismét lépünk, a következő képet lobogtatva.

 

A saját műveimből a témaképek reprodukciójával együtt kitűzést rendezek.

 

– *** –

 

Esszé

11.) Több hegymászó élete egy kötelen múlott

Elolvasta:
87
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }149 Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként. SZVET TAMÁS & TAKAHASHI ATSUKO: ONTAKESAN Emlékmű, 2014 ikebana (virág, kerámiában); kő; kézzel készített kötél – Mino Washi papírból • installáció • 20×30×300 cm. Mino-Washi Museum • Gifu Prefecture, Japan • foto: Fumiko Otsuka

 

 

Sok olyasmit láttam életemben, ami semmi hatással sem volt rám. Úgy gondoltam. Még bosszankodtam is ezen. Illetve, azzal hatott, faggattam magam, miért nem volt eléggé érdekes? Ilyen egy közönséges emlékmű is. Akiket érdek fűz ehhez, azok úgyis emlékeznek. Akinek semmi érdeke nincs, általában elég érdektelenül mennek el az ilyen helyek előtt. A talapzat alatt nincs senki. Az emlékoszlop felett sem látni bármilyen lebegvényeket. Mellette, talán, amikor a gyerekek kergetőznek, akkor van valami élet. A legzavaróbb, ha nagyon sokat olvastál utad széleiről, mégis itt állván az oszlop előtt, semmi nem jut eszedbe, róla. Ha tényleg nincs senki, akkor valami madár teszi tiszteletét. A feliratban mondják, emlékére. Honnan tudhatnák, nekem milyen emlékeim vannak azzal a dologgal kapcsolatban? Figyelmeztetnek. Emléknek lennie kell. Lásd, és ne feledd, imhol állsz. Vagy nem feküdhetnék én is kényelembe süppedve. Az előírt emlék párnái között? A kényelem nem borítaná nemtörödömségbe az agyam. A figyelem felkeltése nagyon lényeges. Hanem az érdekeltek, felkeltek? Nem tudom, minek az egész? Az égből mikor tekintenek éppen erre a kőre, hogy vezessék a látogatottság lajstromát. Ha koszorút helyeztek el, már megalakul a szemlész egylet, hogy mikor lehet óvatlan szalagot csenni, ha még felhasználható. Mikor lehet virágot elemelni, ha nem fonnyadnak el túlságosan. Mitől jut eszükbe az embereknek, hogy éppen egy emlékmű környékén okozzanak kárt?

Van egy sír. Van rajta egy kő. Lehet fejfa, vagy aminek látom. Fejpárna. Kőpárna, felirattal vagy az sem. Ha nem sír, mert nem sír senki érte? De, mert nem nyugszik senki az alatt, akkor arra emlékeztet, hogy valaki itt ment erre. Merre? Fel a havasra, vagy le a völgybe. Ide utat kellett volna építeni, vagy várost akartak telepíteni. Robbantották a követ, valakit oda temetett. Vagy nem ért senkihez sem, csak szanaszét szóródott. Valakiket szerteszét. Ide bányát akartak nyitni. Itt gyárat akartak kezdeményezni. Ide emberi dolgokat gondoltak, de harc árán vesztek oda. Lőttek, vagy őket lőtték, már ki tudja. A környék tele van kővel, s a kövek mindig emlékeznek. Ide vasutat akartak építeni, a hegyet is össze akarták törni. A köveket kiszedték, elvitték, és csodálkoztak, hogy azok a maguk akaratából visszajöttek. A kő akkor is emlékszik, ha a hegyben van megkötve. Akkor is emlékszik, ha kirobbantják. Akkor is emlékszik, ha apróra törik. Vagy ha megkötik. A kő emléke a legállhatatosabb. Mert a kő a legállhatatosabb emlékű. Mondhatnám kötött emlékű.

Nagyon jó ez a kép. Ez a tervezet, vázlatos, de tetszik. Igen, minden emlékműhöz egy kikötött kő szükségeltetik. Ha jönnek szalagot csenni, vagy virágot elemelni, az automata bekapcsol, a kötést a kövön megengedi, s az odalapítja a lopakodót. S mikor három kórteremben való együttes heverés után, a tolvaj mégis hősiesen kimúlik, akkor kell neki, illő emléket állítani. Emlékezzél rá, hogy a más virágára ne fájjon a fogad. Emlékezzél rá, hogy a más emlékszalagját ne emeld el. Ne tegyél kárt, bárki emlékére állított műben. Szeretettel üzeni az emlékedet babusgatók egylete. Ezt ne feledd.

Ha nem nyúlsz az emlék művéhez. Most te is itt lehetnél. Ennek lenne értelme. Ha nem loptál volna. Ha nem okoztál volna kárt. Ha nem orozol virágot. Ha nem rontod a kegyeletet. Betartod a parancsokat.

Üsse kő. Szófogadó.  

 

•Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet –irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely

 

Utólagos kiegészítés:

On Saturday, September 27, 2014, at around 11:53 a.m. Japan Standard Time (UTC +9), the Ontake volcano erupted with a VEI of 3 or 4. There were no significant earthquakes that might have warned authorities in the lead up to the phreatic eruption—caused by ground water flashing to steam in a hydrothermal explosion. The Mount Ontake volcano eruption was an extremely rare phenomenon which made it difficult to take precautionary measures. Sixty-three people were killed; five bodies remain un-recovered. The Japan Self-Defense Forces began carrying out helicopter searches for missing people after the eruption. Location Gifu and Nagano Prefecture… (2014. szeptember 27-én, szombaton, helyi idő szerint délelőtt 11: 53-kor Japánban (UTC +9), az Ontake vulkán 3 vagy 4 – es erősséggel tört ki. Nem voltak olyan jelentős földrengések, amelyek felkészítették volna a hatóságokat, hogy a vizet a fúvási nyomással járó kitörésig tartsák vissza, amellyel a talajvíz nagy kárt okozott a hidrotermális robbanás során. A Mount Ontake vulkánkitörés rendkívül ritka jelenség volt, ami megnehezítette az elővigyázatossági intézkedések meghozatalát. 63 ember halt meg; öt testet eltűntnek nyilvánítottak. A japán önvédelmi haderő eltűntek után kutat, és elkezdte helikopterekkel biztonságba helyezni a bajbajutottakat. Az esemény helye Gifu és Nagano prefektúra között /sajtóközlemény azon a napon/)…

 

– *** –

 

 

Esszé

Az irodalom átesztétizáló szerepéről

Elolvasta:
83
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

„Ide teszem az akácról az illatot.

Ide teszem a Dunáról a fényt

leányról a mosolyt, a fiuról a dacot;

ebből csináljunk költeményt,

hogy gazdagodjatok.”

 

(Illyés Gyula: A költő felel)

 

 

 

Mi a művészet célja? Mi az írás célja? Mi az a belső kényszer, amely arra ösztönöz, hogy minden másnál fontosabb legyen szavakkal elmondani, a kezünk akaratával megformálni azt a valóságot, amelyik a miénk? Mit nevezünk jó szándéknak, s mikor torzulnak el szándékosan a műveink? Ha ez utóbbit tesszük, szándékosan a rossz, a démoni megmutatása-e a célunk, vagy, mert másképpen nem tudunk mindarról a sokkról beszélni, ami egy tűnő pillanatban vagy nap nap után ér bennünket, egyenárammá alakítjuk a váltóáramot, hogy a mi a generátorunk elbírja azt a feszültséget, amelyet más áramkörök transzformáltak bénító erővé? Olyanná, amelynek a be-és kimeneti pontjai elszenesítik lelkünk szépét, s miközben szívünk leáll, agyunkban még néhány pillanatig tovatűnnek az évek, a lelkünk pedig mesebeli gyermekkorunkban tündököl… És egy röpke másodpercre boldogok leszünk, mert fényalagutakon át röpülünk valahova messze, s egyesülni készülünk a világegyetem minden kvantumjával, hogy valahol valamikor újra átélhessük a varázslatot, az életét.

Ily módon egy alkotásnak a valósághoz kell-e viszonyulnia vagy amnéziás állapotokat felmutatnia, s az egyén, az individuum szempontjából fontos-e a létjogosultsága, vagy egy közösségnek, esetleg nemzedékek sorának is meg kell-e mutatnia magát? Szerző és mű… Most akkor melyikről is beszélünk? Függetlenedhet-e egy alkotás a létrehozójától, lehet-e önmagáért értéke? Megmutatja-e egy mű azt a teremtő erőt, amellyel létrejött? És a gigászi küzdelmeket, belső harcokat? Formálja-e a másik embert, s ha igen, miért, merre? Valakivé teszi? Növekedésre sarkall? Buzdít? Hitet ad? Őszinteséget követel? Akar? Kér? Követel? Csöndesít. Boldogságot fest? Fájdalmakat enyhít? Megérinti az Egeket?

Honnan, miből építkezik a művész? Eszik, iszik, alszik, álmodik, kér, könyörög, rimánkodik… Szeret, szeretkezik… Épít, rombol… Ad és elvesz. Bátorít. Ember. Néha csak az asztalra teszi az illatot. Eléd is. Mi az, hogy illat? Meg lehet fogni? Tere, kiterjedése van? Nem. De mégis érezzük. Finom.

„Milyen szép volt valaha az az akácerdő a kertünkben, ahol együtt lépkedtünk a házhoz vezető mohás úton! Az erdő és a ház most is ott van, de te már messze jársz. Én pedig nagyon ritkán megyek oda, mert Nélküled minden hiábavaló!”

Talán erre gondolsz, talán másra. Lehet arra, hogy megőrült, aki e sorokat írja, s ahelyett, hogy pihenne, csak veri a billentyűket…

Én pedig valóban látom az akácost, s téged is, aki megpróbál utat törni a lombkoronák között… Ott feledtem lényem egy részét, s jó így megpihenni abban a kikötőben, hogy soha nem megyek arra…

Közben a másik Te, aki a mostban Vagy a Társam, lehet, úgy véled, soha nem leszek jelen idő… És nincs igazad. Csak nézem a semmit… Gondolkodom. Művész vagyok? Á, dehogy! Csak próbálom megérteni, hogyan lehet a semmit látni, hogyan lehet belőle építkezni. Veszek egy valóságszeletet, s nem azért, mert jó szakács kívánok lenni, hanem, mert Fantáziaországban így vagyok jelen, s elvonatkoztatok, azaz absztrahálok. Próbálom kiemelni a lényegest és egy felszínes fecsegés helyett egy elevenebb újrateremtett valóságban megalkotni önmagam minden szeretetemmel, hűségemmel, fájdalmammal együtt.

Ha ráébredtél, miért teszem ezt, jó befogadó vagy, mert magát a látás művészetét sajátítottad el, s nem kevés szellemi erőfeszítéssel megértetted azt a rejtett mondanivalót, ami hozzád és nem máshoz köt. S neked már az sem okoz nehézséget, hogy érezd, miért idézem neked Weöres Sándor egyik egysorosát:

„A mindenség a szemedben fészkel.”

Érzed, mekkora Fényed van? Felfedezted, hogy nem beszéltem árnyakról, sem Napról? Megértesz, vagy próbáljak arányokról, elrendezésről és hasonló dolgokról beszélni neked? Vagy fessem le, öntsem formába? Ugye, sem távcső, sem mikroszkóp, sem nagyítás, sem kicsinyítés nem kell ahhoz, hogy érts?

Lásd az ösvényt és a panorámát ott fent és gondolj a mozzanatokra, a filmre, a motívumokra, s mégis maradj velem itt lent!

 

 

 

Esszé

A művészi lélek elemzési kísérlete 1. rész

Elolvasta:
76
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A kép elhunyt Gyermekem, Mocsár Zsófia Alexandra munkája, a Nylon Group egyik, általa készített logója.

„… S hogy ne legyen e tájék eleventől árva, az égi

térre a számos csillagkép, a sok istenalak lép;

csillámzó halakat befogad, helyet adva a hullám;

földi vadnak, rezgő lebegő madaraknak ad otthont.

Még egy fennköltebb, s mindennél okosabb elven, lény

volt, mi hiányzott, hogy rajtuk gyakorolja uralmát.

S ím ember született; kit formált isteni magból

tán az építő…”

(Ovidius: Átváltozások)

 

Az embert a gondolkodás mellett érzelmek és az akarat is jellemzi. Az ember nyitott programú lény, hiszen nincsen helyhez és időhöz kötve, környezetét nem csak azért figyeli, hogy mire jó, hanem arra is állandóan rákérdez, hogy: Mi ez?, Honnan való?, Miért létezik?.

Képes alkotni, művészeteket teremteni, tudja, hogy meg fog halni, s nem csupán eltemeti halottait, de rendszeresen meg is emlékezik róluk. Temetkezési szertartásaink arról tanúskodnak, hogy kezdettől fogva gondol a túlvilágra, miközben megpróbálja tudása és meghatározottsága korlátait átlépni, tehát transzcendentáló lény.

Különösen igaz ez a megállapítás a művészekre. Egyesek az irodalomból kiindulva egyenesen úgy tartják, hogy a kommunikációnak három szintje van: az epikai, a drámai és a lírai.

Az epikai szint egy történet elbeszélése, míg a drámai azonnal akcióba akarja kényszeríteni hallgatóságát, a lírai pedig a legintimebb.

Az alkotás lélektana szempontjából a tehetségek sorsa egyáltalán nem mindegy, mint az sem, hogyan is állnak hozzá magához az alkotói munkához. Ezt szubjektív viszonyulásnak nevezzük.

Goethe idején még a zseniket is nevelték, korabeli szóhasználattal szólva:„lépcsőzetesen művelték”.

Leonardo da Vinci korában még adtak a mesterségbeli tudás megszerzésére is. Ő is évekig tanult Verocchio műhelyében, s amikor már mindaz a kisujjában volt, amit a nagy reneszánsz elődök tudtak, akkor mestere megengedte Neki, hogy az egyik készülő képére fessen egy angyalt. S csak akkor, amikor a sokadik próbálkozás után szebbé sikeredett ez az égi lény, szólt imígyen Verocchio:

 

„Tőlem már nincs mit tanulnod! Most menj, és kezdd el a saját utadat a művészetben, ha van hozzá spirituszod!”

 

A mai kor művészeit azonban már kezdetektől az a becsvágy hajtja, legyen az amatőr vagy profi, hogy csak úgy ne dolgozzon, mint bárki más előtte.

Popper Péter szerint a mai fiataloknak „originalitás-mérgezésük” van, s így például egy színvonaltalan geg-festészet alakul ki, amikor az ötlethez festenek képet, lehetőleg egyszerre többet, azaz sorba állítanak egy halom állványt, s az azokon elhelyezett vásznakra húznak vonalakat. Popper ezt „pingálási szimultánnak” nevezi, s úgy véli a sakk nagymesterek logikája a művészetekbe nem vonható be, miközben rákérdez arra, hogy „Miért kell a művésznek bukfencet vetnie?”. Ha pedig huszonnégy órás tornagyakorlatokat tart, meddig marad egyáltalán művész?!

Manapság a művészeteket többféle szempontsor alapján csoportosíthatjuk:

A.

Originalitás alapján:

 

a. alkotó művészetek (pl. festészet, szobrászat, irodalom, zeneszerzés)

Közös jellemzőjük: a művész az alkotáshoz nem használ már meglévő művet.

 

b. Újraalkotó vagy rekreatív vagy más szóval interpretáló művészetek (pl. előadóművészetek, színház)

Közös jellemzőjük. az alkotó már egy meglévő produktumot (pl. írott dráma, zenemű, vers) használ fel az új alkotás megteremtéséhez.

 

B.

Az tér-és időbeliség alapján:

 

a. Időbeli művészetek (pl. irodalom, építészet, színház)

Közös jellemzőjük: a befogadáshoz időre van szüksége a szemlélőnek.

 

b. Térbeli művészetek (pl. építészet, szobrászat és ismét színház, de erre részletesebben kitérek majd)

Közös jellemzőjük: maga a műalkotás térben létezik, ezért lehetséges a színművészet a. és b. csoportba való beillesztése is.

 

 

C. A befogadás ideje alapján:

 

a. A befogadás bármikor megtörténhet (pl. festészet, irodalom)

A „pillanat művészetének” is nevezi az esztétika ezeket a művészeti ágakat, hiszen nem kell feltétlenül egyszerre egy helyen jelen lennie az alkotónak és a befogadónak.

 

b. Egyidejű jelenlét művészete (pl. színház)

Közös jellemzőjük: anyaga, tárgya, hordozója, közvetítője is egyaránt az ember, s az ember ember általi ábrázolása történik.

Mielőtt a témát részletesen kibontanám, hadd álljon itt egy számomra nagyon kedves, s mindenképpen mérföldkőnek számító idézet!

 

„Nem lakott benne senki, arca mögött (mely még a korabeli gyatra festmények tanúság szerint sem hasonlít semmi más arcra) és megannyi fanatikus túlfűtött szava mögött csupán némi fagyosság rejlett, egy álom, amelyet senki nem álmodott. Kezdetben úgy vélte, mindenki olyan, mint ő, de egy barátja megdöbbenéséből, akinek megpróbálta megmagyarázni ezt az ürességet, rájött, hogy téved, s egyszer, s mindenkorra megértette, hogy jobb, ha az egyén nem üt el a fajta jegyeitől.

Egy ízben úgy gondolta, hogy talán a könyvekben találhatna bajára írt, és így sajátította el azt a kevés latint és még kevesebb görögöt, miről egyik kortársa említést tesz.

Később felrémlett benne, hogy talán az emberiség egyik ősi szertartásának gyakorlása lehet az, amit keres, és egy hosszú júniusi szieszta alkalmával hagyta, hogy Anne Hathaway ebbe beavassa…

Húsz-egynéhány éves korában Londonba költözött. Ekkor már ösztönösen valakivé álcázta magát, nehogy felfedezzék, hogy senki sem. Londonban felismerte azt a hivatást, amelyre szánva volt: a komédiásét, aki nyílt színen azt játssza, hogy ő másvalaki, olyan emberek előtt, akik azt játsszák, hogy őt másvalakinek hiszik…”

(Borges)

 

Vannak művészek, akikben az ártatlanság romláson inneni, paradicsomi prelúdiuma muzsikál. Az egyszerűség, a megismételhetetlenség árad szét ama bizonyos karmester, az ihlet vezénylése alatt.

Az „Ecce homo” fájdalmas jajdulása születik a márványos parancsokból. A végtelen vedlő törzse.

S milyen ars poeticák tartoznak ezekhez a művekhez? Talán Pierre Emanuel szavai fejthetnék ezt ki legjobban:

 

„Én

Még egy mécs sem

Főleg nem gyertya

Csupán egy szál szikra

Mécsbél az éjben.”

 

Mire szeretné ma felhívni a figyelmet egy művész?

A XX. és XXI. század első évtizedének is kritikus pontja az ember, aki beleragadt százarcú önzésébe, önámításának rafinált rendszerébe, s ezt az alkotással akarja pótolni. Néha mindenáron. Vagy naiv és tiszta, s szeretné élményvilágát másokkal is megosztani, szellemi társakat, partnereket keres. Irodalmi-és közösségi portálokon, klubokban, hiszen társas lény.

Amit pedig maga körül lát, az az, hogy szinte már veszedelmesen túlértékelődik a külső, s az emberek elfelejtenek szeretni, távlatokban gondolkodni, mert a lélek valahol nagyon magányos maradt.

A művészetek életvalóságokból indulnak ki.

 

Pablo Picasso igazsága csodaszép:

 

„Vannak festők, akik a Napot sárga folttá alakítják át. És vannak mások, akik Nappá alakítanak át egy sárga foltot.”

 

Milyen művészet lehet időtálló? Az igaz. És mi az igaz? Csakis az az irodalmi vagy bármilyen mű, amelyben tükröződik az alkotó világról vallott nézeteinek összessége, mert képes megteremteni egy olyan világot, amelynek jelrendszerei egy új jelentést adnak meg. Egy teljesen sajátos imitáció jön létre, amelynek intenzív valósága a befogadót is szárnyalásra készteti.

Mi szükséges mindehhez?

Először is egy személyiség. Mindenféleképpen kreatív, önmegvalósító és önkiteljesítő.

 

 

Folytatása következik.

Esszé

Miért írunk verset? 2.

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Egy jelentéktelennek tűnő füzetecskétől a végtelen mélységei felé vezető úton elindulunk.

 

Amit megeszel, az ki is jön belőled!

 

Na persze nem valami emésztőrendszerbeli vándorlás odüsszeáját akarom ezen a helyen felfejteni, hanem csak azt az egyszerű tételt kimondani, hogy ami a részünkké válik, az olykor el is szakad tőlünk, ki is szakad belőlünk. Tán tíz éves lehettem, amikor eszembe ötlött a rém egyszerűnek tűnő játék, hogy aki olvasni tud, az írni is, s nem csak a tanító néni kedvére, de a saját örömére is képes ilyesfajta illúzióteremtésre.

Jól emlékszem egy gyermekkori barátom, Ember Peti hozott be az iskolába egy körülbelül hatszor nyolc centi nagyságú cérnával egybevarrt füzetkét, amely a nővére keze munkáját dicsérte! Nem ollóval volt kivágva, inkább úgy tűnt, hogy egyformára tépett lapok kerültek csak egymásra, be lettek hajtva, s középen jó erős sárgásfehér cérnával összevarrva. Hogy mi okból, azt már nem is tudom, tán a barátság lehet az egyszerű magyarázat, megkaptam Petitől ezt a füzetet, én pedig ott az iskolapadban, a szünetben (merthogy akkoriban még órán figyelt a nebuló a tanárra) elkezdtem írni egy történetet. Hogy miről is szólt, arra már nem emlékszem, de napokon át bíbelődtem vele, azt jól tudom. Aztán a barátok egyike-másika is beleolvasott, végül a tanító néninél kötött ki. Elolvasta, de nem fűzött hozzá magyarázatot, se jót, se rosszat, se biztatást, se bátorítást nem kaptam, de akadályokat sem gördített elém, s nem is vette el a kedvemet.

Mi lett a füzetkével? Visszavándorolt teleírva a gyermekkori cimborához? Vagy hazajutott, s ott egy idő után szemétbe került? Vagy bátyám tépte össze egy alkalommal, amikor legjobb tehetsége szerint kínozni akart valamivel? Nem tudom. De a füzet emléke él, a szemem előtt ma is fel tudom idézni, ma is látom magam előtt a szakadt papírszéleket, a cérnát. Ma is átélem azt a különös kettősséget, amit akkor éreztem talán először életemben, s fel is állítottam magamnak egy alaptételt:

A füzetté egybefűzött papír vagy akkor szép és csábos, amikor üres, tiszta mint a hó, patyolat, vagy akkor pezsdíti fel a véremet, ha minden lapja tele van írva cirkalmas betűkkel, tinta tintához ér, ujjlenyomatok tarkítják és a piszkos kéz nyoma látszik egy-egy lapján, s az utolsó lap legalján olvasható az egyik legbűvösebb varázsszó, amit ember valaha kitalálhatott: VÉGE.

 

A vége a kezdete valaminek

 

Valaminek a vége mindig valaminek a kezdete. Az egyedüllét vége a barátság, a család, a társaság kezdete, az együttlét vége pedig a magány. De ez megint csak valami új dolog. Nemlétezésből lesz a létezés, majd életből a halál. Ha megírod életed első történetét, meséjét, versét, novelláját, még be sem fejezted, már erőszakosan készül betörni az életedbe egy másik történet, s addig üldöz, gyötör, szurkál és vagdos, hogy előbb-utóbb engedsz neki. Ha aztán elkezded papírra vetni, elcsendesül a karodban, mint a hízelkedő macska, néha el is alszik az öledben, vagy megun téged, s örökre távozik.

Akkor kifosztottan, megalázva, mint akit megerőszakoltak, úgy heversz az elveszett ihlettel, a messze tűnt gondolatokkal, a reményvesztett álmokkal, s az álmod elnehezül.

Máskor meg pilleszárnyon érkezik, suhanó angyalformát ölt, és addig simogat, míg teljes testét fel nem fejted, minden porcikáját ki nem lesed, s itt hagyja egy novellában, tárcában, vagy versben titkait. Akibe egyszer ihletet lehelt az Úristen, minden látható és láthatatlan világok megalkotója, az többé nem szabadul. Annak áttetszővé válik a látható világ és meg-megjelenik a láthatatlan is. Élet és halál egymás kezébe kapaszkodik, menny és pokol egymásba ér, a fenn lentté, a lent fentté változik. A lélek kerti vendéglőt talál a felhők lágy ölében is, s pizzériát nyit akár az úszó sarki jég tetején is. Így van ez, ha az ember nem vigyáz és legyőzi őt az alkotási vágy.

 

 

folyt. köv…

 

Esszé

Cigányság az Égben és a Földön I.

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }E dolgozat célja a népmesékben megjelenő cigányságot — azok típusaival, jellegzetességeivel — összevetni a gyakorlatban tapasztalható cigánylét formáival, jellemzőivel.

 

 

Esszé

Cigányság az Égben és a földön II.

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }… jelentkezik a népmesékben a keresztény vallás ó- és újszövetségi jegyeinek teljes felvonultatása csakúgy, mint a cigány nép sajátságai, s a velük való tapasztalások alapján kialakított üdvtörténeti lehetőségeik.

 

A magyar népmeséknek (s ahogyan vizsgálódásaim igazolják, más népek népmeséinek is) egyik legjellemzőbb vonása, hogy ötvözik az emberiség kezdetéig visszavezethető ősi tudást és az éppen jelenlévő kor jegyeit, tapasztalatait. Magyarságunknak megkülönböztető vonásai közé tartozik — amint ezt Karácsony Sándor is kifejti a Magyarok Istene c. művében —, hogy mindent, amivel találkozik, magába olvaszt, és átmagyarít. Így jelentkezik a népmesékben a keresztény vallás ó- és újszövetségi jegyeinek teljes felvonultatása csakúgy, mint a cigány nép sajátságai, s a velük való tapasztalások alapján kialakított üdvtörténeti lehetőségeik. Mert a magyar gondolkodásnak szintén elemi részét képezi a mindenben és mindenkiben ott rejlő, Istennel való közösülés lehetőségének a keresése.

 

A cigány szónak hangalaki párja a szegény szó. (E hangalaki társítást Csontváry-Kosztka Tivadar elgondolása alapján állíthatjuk fel.) Valóban felismerhetjük a párhuzamot a két kifejezés tartalma között, tudniillik népmesei értelemben véve az szegény, aki reménytelen, nem leli a kiutat, elmerül az önsajnáltatásban és a kilátástalanság érzetében. Ezzel azonban valamelyest ellentétben is áll népmeséink cigánysága, amennyiben mindig tesznek valamit, hagynak valamilyen határozott nyomot. Akár rosszat, akár jóra törekvőt, de biztosan felfigyel rájuk a környezetük, tehát az önsajnálat és reménytelenség nem társul tétlenséggel is.

A magyar népmesékben alapvető eltérést figyelhetünk meg a cigány nők és a cigány férfiak szerepe között.

A cigányasszonyos mesék tulajdonképpen mind ugyanazon alapulnak: a nehézségek árán megtalált lányt, a legény óvatlansága folytán, egy cigányasszony vízbe löki, s maga, vagy leánya bújik a szép leány gúnyáiba. Ha egyéb helyzetben fordul is elő, soha nem ad, soha nem kímél senkit és semmit, érzéketlen, önző, gátlástalan és az emberi lélek legmélyebb rétegéig lelát. Ő a fő gonoszok női megtestesítőinek egyike. Ha a cigányasszonyokat, mint a világban megfigyelhető és ránk ható erő-jelenséget elemezzük — mert a népmeséknek létezik ilyen értelmezése is —, akkor azt a megfordítással azonosíthatjuk. Ők azok, akik az eddig fennálló és rendnek tartott helyzeteket, nézeteket, állapotokat a tökéletes ellentétjükbe állítják. Hasonló ehhez az egyik üzletlánc neve is: a régebben használatos rövidítésnek az ABC-nek a teljes neve Alapvető Beszerzési Cikkek. Ugyanennek cigányasszonyosan fordított jelentése: Cikkek Beszerzése Alapvető (CBA), mely sajnálatosan általánosítható jelenség a világban.

A megfordításon kívüli másik jellegzetes viselkedése ennek a szereplőnek az érzelmi befolyásolás. Ahhoz, hogy valaki manipulálhasson egy embert, nagyfokú emberismeret és érzékenység szükséges, amivel úgymond a veséig lát az illető. Ha a tudatosság nem is, de ez a bizonyos érzékenység kétségtelenül megfigyelhető mind a valódi, mind a népmesei cigányasszonyokban. S ha ismét erőként vizsgáljuk e tulajdonságot, sajnos nem lehet kétséges, jelen van-e életünkben a befolyásolás széles skálája.

Tulajdonképpen a magyar népmesékben a cigányasszony az, aki a Fényre törő lányt lerántja a földre és rákényszeríti a szenvedésre, a leegyszerűsödésre, a küzdelemre. Ő az, aki testet ad a magasodni kész léleknek. Úgy is értelmezhetjük, hogy a lány abban a percben születik meg földi életére, amikor a cigányasszony lecsábítja a fáról (ld. életfa), beleveti a vízbe és belebújik a szerepébe. (A cigányság ugyanis a testiség, a testi lét jelképe. A szépasszonyokhoz képest annyival értékesebbek, hogy náluk megjelenik a lélek is, bár ezt kizárólag ártó, önös célra használják.) Innentől általában két szálon futnak az események. Fontos szerepet kap a szerelmes férfi, aki, megtévesztve, a csúnyult lányt viszi magával a palotába és egy szegény házaspár, aki megmenti és meggyógyítja az igazi szépséget, hogy az majd visszavegye elrabolt helyét a királyfi mellett. A cigányok női képviselőinek ezek szerint az üdvtörténeti lehetősége, hogy a spirituális képességeiket összeegyeztessék az erkölcsi értelemben vett emberi szépséggel és jósággal.

 

A cigány férfiak szerepe más, többfélébb. Előfordulhatnak apaként, akik otthagyják a családjukat, s a fiúk Mennyet és poklot bejárva találják meg és viszik haza. Van favágó vagy nagybőgős, aki találkozik az ördöggel és őt furmánnyal rászedve gazdagszik meg. Találunk közöttük ügyes embert, aki hét legyet üt le egy csapásra (bár ez nem minden változatban cigányhoz kötött mese). Jellegében mindegyik ugyanazt a képet adja a cigány férfiakról, mégpedig az erkölcsi hiányosságait talpraesettséggel, alkalmazkodni tudással való ellensúlyozás képességét. Ez nagyjából egyezik mindennapos tapasztalatainkkal. A jó-rossz viszonylatában nincsen megjelölve határozott minőségük. Kicsit jók is, kicsik rosszak is. Olyanok, akik mindenhol ott vannak, akik rengeteg gyereket tartanak el, de ettől a sok rajkótól hajlamosak távolságot tartani, vagyis a nevelés terhét az asszonyra hárítani. Annyira sokat, hogy ez a mennyiség még az ördögöt is elijeszti. Attól a helyzettől eltekintve, amikor az apja megtalálására ered a fiú, az összefogás nemigen érhető tetten. Jórészt külön csoportot alkot az anya a gyerekekkel, és az apa. Az asszony és a férj között leginkább viták vannak, a megbeszélés szinte egyáltalán nem jelenik meg. Az ő népmesében megjelenő megoldásaikat főként a hevesség, szenvedélyesség, türelmetlenség és elhatárolódás jelzi. Az egyéb népmesei szereplőkkel ellentétben az üdvre vezető útjukat is sokkal inkább a gyakorlatias, testi oldalról közelíti meg a magyar hagyomány. Azt kell legyőzniük, ami a legerősebb bennük, vagyis a felmorzsolódást, igénytelenséget, gyökértelenséget. Kizárólag az a fiú juthat üdvre, akinek fontos az apja, aki magára veszi az apa hanyagságának, önzésének kijavítását, vállalva ezzel akár a pokol megjárásának kockázatát és veszélyeit. A népmeséink üzenete szerint annyira jó ellenállásúak és elnyűhetetlenek a cigányok, hogy őket még a pokol tüze sem égetheti meg, mert inkább kilopják a tüzet a pokolból, de nem kerülnek bele. A cigány nőkkel kapcsolatos nézetekkel szemben a cigány férfiak meséiben észrevehető a jóindulatú és felmentő humor.

 

Összegzés

 

Összegzésemben a cigányság kétféle — szociológiai és népmesei — megközelítése közti különbözőséget, egyezőséget vizsgálom, illetve a mindezekből levonható tanulságokat.

 

— Különbözőség: a szociológia elsősorban emberi, fizikai szempontból vizsgálja a társadalom különböző területeit, míg a népmesék a szellemi és lelki világ történéseit tartják szemük előtt.

A létforma, létállapot alapján levont következtetések az életnek keskenyebb sávjára alapoznak, mivel ha tekintetbe veszik is egy-egy — jelen esetünkben — cigány ember lelki-szellemi szintjét, nemigen fognak ebből az emberin túlmutató dimenziókra vonatkozó megállapításokat tenni. Ez nem is dolguk. A népmesék ellenben a földön tapasztalható bármilyen eseményt, képletesen értve fellövik az égbe, átjáratják a csillagokon, az úgynevezett hétbolygó rendszeren, ütköztetik a túlvilág minden teremtett lényével, végül még magának a Teremtőnek is megkérdezik a véleményét, majd az így kapott „választ” adják át nekünk olvasóknak és hallgatóknak… Folyamatos párbeszédben vannak az emberi és az ember feletti, a hívők szerint Isteni világgal. Mintegy csatornaként működnek a két szféra között. Azt közvetítik felénk, ami a túlvilággal való kapcsolatunk szempontjából fontos. Így bármely személyről, helyzetről legyen is szó, azt mind átvitt értelemben, képbeszédként kell értelmeznünk. Amitől azonban ez a csatorna hiteles, szerethető és érthető lesz, az a hétköznapi nyelvezet és a hétköznapi személyek hétköznapi eseményeinek felismerhetősége melyek által igazán emberközelivé válik. Ezzel válik emberi nyelvűvé.

A szociológia azt kutatja, hogyan lehet a világunk jó értelemben véve emberibb, illetve miért nem az. Összefüggéseket keres, elgondolkodtat és hasznos tettekre sarkall. A magyar népmese a lélekre hat, ismert társadalmi képek felhasználásával, és összetettsége miatt a hallgatóra bízza, hogy gondolkodni akar, érzés—szinten tartja, vagy szellemi útként használja. De akármelyiket választjuk is, a tudatalattira gyakorolt erőteljes hatása miatt bizonyosak lehetünk a ránk gyakorolt jótékony hatásában és abban, hogy életünket jó irányba mozdítja el.

 

— Egyezőség: Miután a magyar népmese sok szereplőt a valós világból merít, óhatatlan a szociológiában kimutatott eredményekkel való egyezősége. A magyar népmese személyeinek direkt módú ábrázolásában az egyéni tapasztalatokra épít, éppen úgy, mint a társadalom tudománya. Erkölcsi szempontból vizsgálva a kulturális antropológia áll közelebb a népmesékhez az elfogadás, megértés, minőségi együttélés iránti igényével. Közérthetően és nemes egyszerűséggel fejezi ki szándékát, ami — értelmezésem szerint — az emberek közötti diszkrimináció, stigmatizálás és egyéb, a közösség szempontjából káros viselkedési módok megszüntetése. Ez az emberi hozzáállás a népmesék világában is érzékelhető, egy különbözőséget azonban itt is meg kell jegyezni. Úgy tűnik, a kulturális antropológia az addig általánosított, társadalmilag bomlasztó vélemények ellenkezőjét törekszik bebizonyítani. A magyar hagyomány szokásaiban ezzel ellentétben az tapasztalható, hogy e bomlasztó tényeket megalapozottnak s így igaznak tartják, s a megoldást is ehhez igazítják. A magyar népmese ahelyett, hogy vitába szállna a közvéleménnyel, a gondolkodás átalakításával mutat kiutat az érdekellentétek okozta feszültségből (ld. a példamesében: a cigány lop-csal-hazudik = az ördöggel is ezt teszi, amiből végső soron a környezete is profitál).

 

— Tanulság: Hosszú évszázadok megoldatlan kérdéseiben nehéz mindenki számára elfogadható válaszokat lelni. Mit is tanulhatunk a tudomány és a nép hagyományának ötvözéséből? Talán azt, hogy a megközelítés és a továbbmutató tervek iránya a lényeg mindenben. A nehézségi nyomaték mindig függ a tömegtől. Minél nagyobb a tömeghatás, annál nagyobb a nyomás, mely mozdulatlanságra, vagy pontosan a szándékunkkal ellentétes irányba kényszeríti a nyomottat. A szociológia azt mutatja, vajmi keveset változott a helyzet évszázadok óta, s szinte kiutat sem látunk, mert állandósulni látszik a helyzet. Mintha minden szereplő elfogadta volna, és kőbe vésettnek tartaná a fennálló viszonyokat. A nem-cigány réteg a tömeg, a cigányság a nyomott fél. Mindig lesznek, akik megértésre ösztökélik a tömeget, de ennek a tömegnek saját nyomása is van, belső préselő ereje. Nehéz itt már véleményeket megváltoztatni érveléssel, látványos tettekkel. Így pusztán a testi szinten, nem hiszek a jobbulás lehetőségében — ha a jobbulásban az érdekek közeledését, a megoldás keresését értjük. Az egyetlen lehetőséget abban látom, ha megtanuljuk a dolgokat felülről nézni, vagyis a szónoklatok közvetlensége helyett, melyek minduntalan ütközési felületet nyújtanak, a belső hozzáállásunk elcsendesítését, nyitottságát érdemes megvalósítani. Ha már túl sokat beszélünk valamiről és azt gondoljuk, nincs több érvünk, mégsem változik semmi, a leghatékonyabb elhallgatni, magunkba fordulni és hagyni, hogy egy általunk magasabb szintűnek tartott személy vagy elv irányítsa a beszédünket . Talán már ennyi is elég a romlás megállításához. Akármennyire is akar jót egy-egy mozgalmista, minél többet beszél, annál inkább korbácsolhatja az idegeket, érzéseket. Szándéka ellenére, a figyelem megtartásával megtarthatja a kialakult állapotot is. Egy csendes tett jóval nagyobb erőt képvisel.

A magyar népmesékből mindig azt tanulom, hogy törekedjünk kívülről és felülről nézni az életünket. Ha már Odaát leszünk, a most leküzdhetetlennek látszó nehézségekből talán semmi nem fog számítani. Talán az egyetlen, amit magunkkal viszünk az lesz, vajon megfelelően szerettük-e a minket körülvevő embereket nemre, fajra való tekintet nélkül. S a magyar népmesék tanítása szerint megfelelő az, amivel a társadalmat és legfelsőbb szinten az isteni igazságot szolgáljuk, őszintén szembenézve a valósággal, alkalmazkodva a lehetőségekhez és adottságokhoz, megteremtve a békés együttélés feltételeit. E feltételek megteremtésének alapja az a népmesei gondolat lehet, hogy minden emberben van hasznos tulajdonság a haszontalan mellett, csak meg kell találni az ezen arányokhoz igazodó feladatleosztást. Ha mindenki ott, azt és annyit dolgozik, ahol és amennyit tud, akkor a világ egyensúlyban van. A feladat felosztása az erősé, a tanulté, a belátóé kellene legyen, egy olyan bölcs királyé vagy királyfié, akinek vezérfonala túlmutat önnön érdekein egy magasabb szintű erkölcsiséget képviselve.

Persze mindez utópisztikusnak tűnik, de az ideák képviselői gondolatuk teremtő erejével mindig elindítanak valamilyen pozitív gondolatot, mely a táltos paripa szárnyán repül a megvalósulás felé, valósággá változtatva az elérhetetlennek tűnő vágyakat.

A magyar népmesékben több példát is olvashatunk Égbe jutó és gyönyörű királykisasszony kezét elnyerő cigánylegényekről. A ma emberének pozitív gondolkodását talán már az is képviselné, ha ezen lehetőségeket nem zárnánk ki, hiszen így megállítjuk azoknak a gátaknak a felállítását, melyek megakadályozzák, hogy a cigány legények és leányok „járjanak Isten hírével”.

 

— Példamesék: A fazékfedő, A cigány a pokolban

 

Esszé

Szerelmese II.

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }… a népmesei szerelmet nem elég felsorolás szinten kezelni, hanem tüzetesebben meg kell vizsgálni az utat, melynek segítségével elérhetővé válik ezen eszményi érzés. Ezért először sorba vesszük a magyar népmesei szerelem útját, állomásait.

A szerelem útja és állomásai a népmesékben

 

A népmesei értelemben vett szerelem a legmagasabb fokú, amit ember elérhet az életben, vagyis a testi, lelki és szellemi érzések tökéletes egysége, melynek megélésével túlléphetünk az emberi léten egy olyan világba, ahol már nagyon közel, sőt sokszor tapintható, érezhető közelségbe kerülünk a Teremtő birodalmával. Ennek fényében a népmesei szerelmet nem elég felsorolás szinten kezelni, hanem tüzetesebben meg kell vizsgálni az utat, melynek segítségével elérhetővé válik ezen eszményi érzés. Ezért először sorba vesszük a magyar népmesei szerelem útját, állomásait.

Mivel a szerelmes népmesék vagyis „szerelmesék” sokszínűségük miatt számos állomásfajtát mutatnak, és azok sorrendje nem mindig egyezik meg, s e rövid tanulmány keretei nem teszik lehetővé az összes változat bemutatását, itt csupán néhány igen sarkalatos állomás szerepel majd, egy viszonylag gyakorinak nevezhető sorrendben. Alapul azon eset szolgál, amikor is egy férfi indul egy királykisasszony kezének elnyeréséért — a magyar népmesékben leginkább férfi küzd a királykisasszonyért. A vázolandó állomások tehát a következők: családi helyzet bemutatása — elindulás — segítő erő szerzése — eltévedés — gonosz elleni küzdelem — ismerkedés a királykisasszonnyal — próbák ismertetése és kiállása — győzelem — új család alapítása.

Mielőtt bele fognánk az út képzeletbeli bejárásához, tisztázandó a szegényember és a királyfi — mint leggyakoribb férfi szereplők — értelmezése. Mivel népmeséről van szó, mely alapvetően a hármasság szintjén mozog, nem vagy nem csupán anyagi értelemben kell vennünk e fogalmak tartalmát. A szegény, mint lelki-szellemi állapot szerepel, amely nem zárja ki, de nem is tekinti természetes következményként az anyagi szegénységet is. A szegényember, mint fogalom, a reménytelenség, kilátástalanság, a jövőbe vetett bizalom hiánya. Esetükben a remény megjelenésekor születik meg a gyermek, amely önmagában azonban mégsem feltétlenül elég a boldoguláshoz. A királyság pedig, ugyanezen elvek mellett magas szintű lelki és szellemi erőt jelent, ahol viszont bizonyos emberi hiányosságok miatt kell elindulnia a született gyermeknek, a hibák kijavítása, gyengeségek megerősítése érdekében.

 

    Családi helyzet bemutatása:

 

Szinte kizárólagossággal megállapíthatjuk, hogy a magyar népmesék egytől egyig az otthon bemutatásával kezdődnek, tudat alatt is kiépítve ezzel az emberben a gyökérazonosság fontosságát. Az indulási család lehet királyi, szegény vagy ritkább esetben a kettő közötti gazdag, illetve félgazdag állapot. Tekintve, hogy népmesei értelemben a szegénység a reménytelenség, a királyság pedig bizonyos szintű megérkezettséget jelent, s hogy e két állapot a legjellemzőbb, mint indulási pont, megállapíthatjuk, hogy a győzelemhez a két végső tudatszint, tehát a teljes kilátástalanság vagy az önismeret és önbecsülés legfelsőbb foka vezethet, magyar szellemiségben élve. Az indulási helyzeten kívüli egyéb ismérvek már az egyéni jegyeket mutatják be, melyek eligazítást adhatnak nekünk, milyen típusú ember számára nyújt az adott mese irányelveket. Ezen jegyek lehetnek: érzelmi megosztottság — ld. sok gyermekes család; bizalom vagy bizalmatlan alapú szülő-gyerek viszony; mindkét szülő nevelte, félárva, elrabolt vagy adoptált gyermek; munkához való viszony stb. A háttér mellett nagyon fontos ismeretként magának a gyermeknek vagy gyermekeknek — mert gyakran többen indulnak útnak egyszerre — a jellemzőit is megtudhatjuk, melyek: aranyhajú = kimagasló szellemi-lelki erő, táltosság, lustaság, hammasság = bűnbánatosság, szorgalmasság, szomorúság, szépség = lelki tisztaság, akaratosság, elszántság, okosság, bátorság, erőteljes testi vágyak stb. Ezekből megtudhatjuk, milyen tulajdonság szükségeltetik a győzelem eléréséhez, illetve mit kell az embernek önmagában semlegesíteni az üdvre jutás érdekében.

A magyar népmesékben soha nem hangsúlyozzák ki többedíziglen a felmenőket, mert nem a név, a kutyabőr vagy „egérbőr” a fontos, hanem, amit hoz magával a vér. A család megismerése a lehetőségeink és korlátozottságaink szempontjából érdekes. Tudni kell, meddig fejlődhet egy vérvonal képviselője, s kötelességünk törekedni annak teljesítésére, és szintén érdemes megismerni a határainkat, hogy ne szakadjon bele az ember egy megoldhatatlan feladatba. Ez a gyökértudat lényege. Erőket, képességeket, adottságokat, hátrányokat, nehezítéseket, gátakat hozunk magunkkal. (Felmerülhet a kérdés, vajon az élet értelme nem merül-e ki abban, hogy eljussunk a lehetőségeink legvégsőbb pontjáig és felmerülhet az is, túl tud-e az ember lépni emberi terhein. De ez már vallásfilozófiai kérdés.)

Az emberi jellemzők mellett még egy fontos dologgal is megismerkedhetünk a családi fészek bemutatásakor, ez pedig az indulás oka, mely igen sokszínű lehet. Nézzünk erre pár gyakori példát és azok lehetséges magyarázatát:

—       Elzavarja egy gonosz mostoha = öröklött tulajdonság, melyet fel kell dolgoznia

—       Meglátja élete szerelmét = letisztul benne élete értelme, fő küldetése

—       Meghallja a királykisasszony üzenetét = megfogan benne az alázat képessége és a legmagasabb szintű szerelem elérésének vágya

—       Szerencsét akar próbálni = felismeri képességeit és lehetőségeit vagyis küldetését, mely férfias küzdés-vággyal társulva tettekre ösztökéli

—       Belekezd egy munkába, mellyel családja boldogulását igyekszik előre mozdítani = szintén felismeri lehetőségeit, képességeit, mely ez esetben erőteljes felelősségtudattal, szeretteit védelmező ösztönnel társul

 

    Elindulás:

 

Fentebb láttuk, alapvetően két módja van a legény elindulásának: magától — ez a gyakoribb — vagy ösztökélésre. Ebben a részben azt vizsgáljuk meg, milyen különbségek jelentkeznek az elindulás módjában, amelyek megmutatkoznak a felszereltségben, és a haladás milyenségében.

Felszereltség: végleteket mutat, a semmitől egészen az arany lószerszámokkal felszerelt táltos paripáig, melyekből a szülői háttér és támogatás minőségét láthatjuk meg. Egy szegénylegénynek is adódhat egy keresztmama vagy nagynéni jóvoltából táltos lova és egy királyfi is elindulhat egyszál maga, kard nélkül, gyalogosan. A királyság önmagában még nem jelenti a legmagasabb szintű megérkezettséget. Ezt a hiányt az utódnak kell betöltenie s így visszamenőleg kiköszörülni a vérvonalbeli csorbát. Hasonlóan a szegényemberség sem jelenti a megérkezés képtelenségét, a kilátástalanság és reménytelenség legmagasabb fokát, mert ha valahol legmélyen a tudatban még elevenen él a remény, akkor ez megfelelő eszköz a fiú elindulásához. A gyermek t.i. népmesei értelemben a remény jelképe. Amikor szegényházból indul el a legény, minden esetben azt üzeni nekünk, hogy a remény maga lehetőség, s e reményt mi, vagyis a népmesék szülői tápláljuk. Ez a táplálék a szegény legény eszköze, ez jelenik meg a hamuban sült pogácsában is, amelyet mindenképpen meg kell osztania valakivel.

A királyfi elindulhat: számkivetettként egy-két eszközzel, hadsereg élén pénzzel és élelemmel megrakottan, testvérekkel fegyveresen.

A szegénylegény elindulhat: tarisznyájában élelemmel (hamuban sült pogácsa, cipó), titkon őrzött csodás eszközzel, bottal, kisebb kézi fegyverrel (szekerce, bicska).

Haladás: Itt tulajdonképpen nincs különbség a legények között, ugyanolyan lehetőségeik vannak. Ennek oka lehet az elindulás ténye. A haladás a szellemi és a lelki erők induláskori nagyságát fejezi ki.

A gyalogos haladás nyilvánvalóan valamilyen elmaradottságot mutat az egyénben. Egy királyfi esetében ennek oka lehet például egy rosszindulatú mostoha, aki elől mentenie kell az életét. Érthető ez esetben a félelem, mint visszatartó erő megjelenése. Egy másik lassító körülmény a lerombolt haza képe, amelyben a kicsinyhitűséget lehet tetten érni, mint óriási gátat képező önbecsüléshiányt.

Ugyanígy a táltos lovon való száguldás a szellemi erők teljességét mutatja be, mely a szegény legény esetében igényel magyarázatot. Nekik nincs az otthonukban féltve őrzött csodás mén vagy a hátsó udvarban elfeledett göthös csikó. Egy távoli, nem velük élő rokon, illetve koma kell megmutassa az indulandó legény számára az önmagukon túlmutató rejtett lehetőségeket. Értékes figyelmeztetés ez minden hitetlen ember számára, különösen ha figyelembe vesszük, hogy hagyományunk szerint a táltos ló analóg magával Jézussal. A szegény ember legfontosabb kincse a vallása, amelybe készséggel kapaszkodik. Esetükben a táltos tehát, Jézusba vetett hitüket jelenti.

 

    Segítő erő szerzése:

 

Itt tulajdonképpen a lényeges emberi nagyságok megmutatkozásáról van szó, melyek valamilyen jóság megnyilvánulásakor jelennek meg, bontakoznak ki. A melléjük szegődés okai: „jótételért jót várj” következményeként, közös úti cél okán, tisztaság és jóság velejárójaként.

Segítő erők lehetnek:

—       Valamilyen állat = lelkiállapottal való azonosulás. Minden természeti nép hagyományában megjelennek a szent és a csodás erőkkel bíró állatok, melyek vagy ártanak az embereknek vagy segítik, olykor uralják őket. Tévesen a több Isten hithez kapcsolják e jelenséget és pogányságnak is titulálják, ezzel együtt értéktelenné téve ezt az ősi hitet. A lélekkel élő és képben látó ember, mindenben Istent látja megnyilvánulni, s így minden természeti jelenségben is az Ő egy-egy tulajdonságát, megjelenését, teremtésének megnyilvánulását véli felfedezni. Ezért személyesítünk meg élőlényeket és tárgyakat is. Hiba volna Istennek tekinteni a teremtményét, de hívő ember számára épp így hiba volna Istent kivonni a teremtményéből. Az állatokban egy-egy Istentől fakadt lélekjelenséget lát a népmese világa, s az, akire hatással van. Ezért ha a szereplő mellett megjelenik egy állat, az végső értelemben Isten jelenlétét üzeni. Emellett, mivel az ember bizonyos lelki tulajdonságokkal ruház fel az életében jellemzően megjelenő állatokat, ezen tulajdonságokat is jelzik a hős segítő állatai. Ezen túl asztrálmítoszi értelmezésben csillagképeket is megidéznek.

—       Ősz öreg vagy öregasszony megjelenése látomásban/álomban = ősökkel, illetve túlvilággal való élő kapcsolat. Az előbbiek mellett érdemes megemlíteni a hétköznapi lét feletti lét tényszerű használatát népmesékben, valamint annak a gondolatnak a felébresztését és ébrentartását, miszerint a láthatatlan lények köztünk és velünk élnek. A mitológia világában, ahová a népek meséi is tartoznak, természetes a jelenlétük, s hogy velük révült látomásokban találkozhatunk, beszélhetünk. Őket nevezzük ősi hitünk szerint tündéreknek és angyaloknak. A világ szentjei őket látták látomásaikban, tőlük kapták segítő üzeneteiket. Ilyen, időnként megjelenő és üzeneteket átadó láthatatlan lény többek között Jézus, és Mária, de más, régi idők szentjei is. A mitológia bemutatja azt a világot, amelyben valóban megszűnik az idő és tér, s egy túlvilági dimenzióban találkozhat egymással az emberi értelem számára felfoghatatlan világ és az ember.

—       Útitárs = barát, testvér vagy szolgáló. Bár alapvetően más-más jelentésű e három útitárs, az ember társas létét és az arra való igényét egyformán kifejezik. Az eltérések mégis a következők: barát a népmesei kapcsolat legmagasabb foka, hiszen itt egyértelműen és kölcsönösen kizárólag segítik egymást. Úgy is értelmezhetjük, hogy a barát a jobbik felem, aki mindig igazságosan, odaadóan, feltétlen hűséggel teszi a dolgát. Figyelmeztet, megerősít, támogat, példát mutat és kitart. Ő az eszménykép, a legfelsőbb én, amit meg szeretnénk és meg tudnánk valósítani. A testvér már kettős szerepű. A meséink testvére vagy életben-halálban velünk és mellettünk van, és ha kell megmenti az életünket, vagy adott alkalommal vesztünkre tör, legrosszabb esetben akár az életünkre is. E kettőség magyarázata lehet a bennünk lévő kettős én, mely sok fájdalmat és gondot okoz az ember fejlődésében. A testvérrel elinduló hős az, aki a legemberibb utazó, aki viszi — tehát látja — magával összes látható jó és rossz tulajdonságát. Az ember jóra tör, de esendő és élete boldogulását saját gyengesége akadályozza meg, népmesei értelemben öli vagy nyomorítja és állítja félre. Ezt fejezi ki a rossz, gonosz, irigy stb. testvér, aki egyébként lehet királylány is. Végül a szolgáló, aki abban a tekintetben lett harmadik viszonyfokú, hogy alárendeltje a királyfinak, ráadásul szerepelhet gátló és ártó személyként is, bár utóbbi nem annyira jellemző. A szolgáló jelképe énünk azon részének, mely alázatos, kötelességtudó és feladatközpontú, aki legfelsőbbig önzetlen, mert másokért élő. Keresztyén eszményképnek lehet tekinteni, aki ismét Jézust jeleníti meg. A szolga fajtája (t.i. inas, vadász vagy katona) azt mutatja meg, miben kell a királyfinak — az útnak indult énnek — alázatosnak, illetve milyen szolgálatra kell késznek lennie.

—       Legénynél hagyott eszköz-testrész, mely előhúzásra felölti gazdája testét = szellemi vezérfonal a lélekhez, a testtől való elszakadás képességéhez. Az esetek többségében tollról vagy állati szőrszálról van szó, de megjelenhet egy királykisasszonytól kapott hajszál, vessző, csengő stb. is. Az állatok testrészeinek értelmezése a fentebb írtak alapján már nem okozhat nehézséget, újdonságot jelent viszont a leánytól kapott varázseszköz. Az „előhúzás” minden esetben megidézést jelent. Ugyanezt tették és teszik azok, akik talizmánt, kicsi emléket őriznek, és olykor elővéve felidézik az ahhoz tartozó eseményt, személyt, de legfőképpen az érzéseket. Utalva a dolgozat elején kifejtett szerelem érzések milyenségére, mutatható be a lelki ember igényének ilyen megnyilvánulása. A népmese királyfija, mint teljes hármasságban élő személy, a testi és lelki vágyát szellemi úton éli meg, vagyis az emléktárgyhoz köthető személyt a szívében őrzi-védi és megidézve, szellemi kapcsolatba lép vele. Spirituális szinten találkoznak, érintkeznek. A megidézett személy így saját erejét, képességeit átadva segíti, támogatja szerelmesét.

Az ember azt tudja elképzelni, amit ismer, mert valamikor megtapasztalta, de előfordulhat, hogy élete során elfelejti, tudatalattijába rejti, nem hasznosítja. Viszont ha olyasmi történik, amitől eszébe jut az elfelejtett emlék ((valaki emlékezteti, eszébe hozza), újra élni tud a helyzet adta lehetőséggel és akár segítheti is valamilyen nehézségében. Sokszor csupán hajszálra vagyunk az emlékezéstől, s ha nem vagyunk szőrszálhasogatók, beláthatjuk e népmesékben szereplő eszközök hétköznapiságát, hiszen ilyen jelentéktelennek tűnő, aprócska mozzanatok lendítik át az embert egy-egy megakadásában.

 

    Eltévedés:

 

Látszólag ellentmondásos a segítő erők megszerzése utáni eltévedés — elő is fordul, hogy e kettő felcserélve jelenik meg —, azonban meg lehet találni ebben is a magyarázatot. A kérdés ugyanis nem az eltévedés oka, mely tulajdonképpen az élet része, hanem, hogy ki tudunk-e találni a sűrű rengetegből. Amikor az ember azonosul a képességeivel, óriási csapdát és kísértést jelenthet ezen képességek megfelelő használata. A megfelelő alatt a belátás, józanság, tisztaság értendő. Fel kell ismernie a vándornak a csalást, mögéje kell látni az eltérítő erők manipulációinak, megtévesztő tevékenységeinek. Kizárólag akkor használhatja joggal és méltón, amit kapott, ha ezen próbák által bebizonyítja rátermettségét. Ez sok kétséget és adott esetben kicsinyhitűséget válthat ki a legényből — méltó vagyok-e a rám bízott feladatra stb. E kétségek okozzák annak a bizonyos halvány fénynek a felvillanását az erdőben, mely biztonságot és megnyugvást adónak tűnik, de amely a boszorkány házához vezet.

 

    Gonosz elleni küzdelem:

 

A két legjellemzőbben előforduló gonosz-képviselő a boszorkány és a sárkány, de rajtuk kívül a magyar népmesékben találkozhatunk ördöggel, haramiával, rablóval, rossz szándékú óriással és törpével is. A harc folyhat nyílt küzdelemben fegyverrel — kard, buzogány, bot, birkózás —, vagy az eszesség, ravaszság, ügyesség eszközeivel, burkolt küzdelemben. Boszorkány esetében mindkettő megjelenhet, a sárkányok leginkább erőben szakosodtak, a többiek esetében pedig főként a szellemi képességeket kell elővenni. Ebből arra következtethetünk, hogy a legnagyobb ellenség az, akit a magyar népmesék boszorkányként nevez meg, hisz vele szemben a létező összes képességet, ügyességet tudni kell használni.

Összefüggést lehet találni a gonosz megjelenési formája, az általa kikényszerített küzdési forma és a legény elindulási állapota között. Egy anyukájával élő legénynek boszorkánnyal vagy 7fejű sárkánnyal, egy apukájával élőnek 3 és többszörösei fejszámú sárkánnyal kell például birokra kelnie. Az okokat ismét a mélyben, vagyis a tudatalattiban illetve a vérségi leszármazás gyökereiben érdemes keresni. Ahonnan indul a legény, ott a baj forrásai is — szintúgy, mint a lehetőségeké. Ha kellő figyelemmel vizsgáljuk a legény otthonát, egy idő után már a mese elején megsejthetjük, kivel és hogyan kell majd felvennie a harcot.

Érdekességet jelenthet a gonosz, eltérítő erő megjelenésének körülményeiben a tűz gyakorisága. A tűz jelképe az Istennek és az ő megnyilvánulásának, a szeretetnek. Érthető hát, ha felé fordul a vándor. A kérdést az, mit keresnek mellette és vele azt ártó erők. A válasz a látszat ellenére egyszerű: egyrészt mindenkiben ott van a jó, mely érvényesülni vágyik, másrészt az ártó erő a bennünk lévő félelmet jeleníti meg, amit le kell győznünk. Lássuk a királyfi útjának elején megjelenő gyengeség-képviselőket és azok értelmezésének lehetőségeit:

—       Boszorkány = hiányos, káros anya-gyermek kapcsolat okozta pszichés nehézségek + hiúság + kényelmesség + földi élvezetek túlzott hajszolása + önzés + szocializációs képtelenség + manipulálás

—       Sárkány = önbecsülés hiánya + hiúság + erőszakosság + sárkányfejektől függően a női vagy a férfi oldalnak a kezelési nehézségei + hatalomvágy + élvhajhászás + hízelgés

—       Haramia, rabló = zsarnokság + önzés + hatalomvágy + mohóság + erkölcstelenség + társadalmi beilleszkedés képtelensége + oktondiság + óvatlanság

—       Törpe = kicsinyhitűség + kisebbségi gubanc + rejtett félelmek + elnyomott gyengeségek

—       Óriás = hatalomvágy + önteltség + kegyetlenség + oktondiság

A népmesékben, ha jobban bele ássuk magunkat, az a szép, hogy mindennek az ellenkezője is bizonyítható, igazolva ezzel az emberi lét kettősségét. (Persze ismét felmerülhet egy kérdés, vajon nem az emberi kettősség-e az oka, hogy mindennek az ellenkezőjét is elfogadhatónak tartjuk, holott lényegében egyetlen értelmezése van. S talán ez az egyetlen értelmezés még láthatatlan számunkra.)

Amint az életben nincsenek egyértelműen jó vagy rossz dolgok, hisz minden és mindenki képviseli ilyen-olyan mértékben a két végletet, úgy népmesék gonoszaira sem lehet ráhúzni az ítéletet. Mindőjük hordoz a világ számára hasznos és értékes tulajdonságot, csak miután a félelmeik uralják őket, ezen érdemek elnyomódnak. Íme ezek példákban:

—       Óriás = alázat, belátás + hatalmas erő + nagyvonalúság

—       Törpe = óriási tudás + erő + gyorsaság

—       Haramia, rabló = türelem + megfontoltság + ravaszság

—       Sárkány = a legfelsőbb fény emberi forrása és megjelenítője + férfias erő + okosság + szellemi nagyság

—       Boszorkány = csodálatos varázserő + emberi felett állás képessége

Legyőzni a gonoszokat egyet jelent a bennünk lévő félelem legyőzésével és annak az egyéni, kimagasló képességünknek a kibontakoztatásával, amit ez a félelem elnyom.

 

    Ismerkedés a királykisasszonnyal:

 

A magyar népmesék csúcspontja, legszebb, legérdekesebb, legszínesebb megnyilvánulásai a találkozások. Amiket érdemes megvizsgálni a találkozásokban: ismerkedés helyszíne, formái, érzések kialakulásának fajtái és formái, fontosabb történések közöttük.

—       Ismerkedés helyszínei, formái: a legény érkezhet meghívás, összejövetel keretén belül; álruhában, titkoltan; a többi próbatevővel együtt; külön, egyedül; meghívás nélkül, látszólag érdemtelenül megjelenve; kiáltvány közreadása előtt vagy után. Üzenetei lehetnek e lehetőségeknek: nem mindig ismeri a királykisasszony a hozzá érkező legényt, nem mindig ismeri fel az előtte állóban a lehetséges vőlegényt, ezért ebben az esetben a férfinak kell eltökéltnek, elszántnak, erősnek bátornak lennie. Neki kell rendelkeznie az önbecsülés olyan fokával, amely előtt meghajol a női öntudat.

—       Érzések kialakulásának fajtái és formái: A találkozás során vagy azonnal egymásba szeretnek, de legalábbis kölcsönös rokonszenv alakul ki vagy a királykisasszony ellenszenvet érez — lenézi, kineveti, undorodik tőle — a legénnyel vagy annak megnyilvánulási formájával szemben — ú.m. sün, kígyó, disznó, rongyos legény. Viszonylag ritkán, de adódhat úgy is, hogy a királykisasszony szemeli ki a legényt, aki csak később fordul a királykisasszony felé. Üzenetei lehetnek e lehetőségeknek: a felismerés nem igényel magyarázatot, ez a meglátni és megszeretni pillanata, mely lehet először csak rokonszenv és idővel erősödik az érzés, de jöhet robbanásszerűen, elsöprően is. Több esetben van viszont olyan, amikor a királykisasszony viszolyog a vőlegényétől, ami természetének mivoltából adódik. Ők képviselik a „tudom ki vagyok, mennyit érek és mit akarok” eszmeiségét, s ebből adódóan, néha túl magasra néznek és nehezebben fogadják el, hogy nekik is tenniük kell azért, hogy a férfiból kibújhasson királyfi. Nagy ritkán, de akad olyan királylány is, aki annyira fontosnak tartja a földi értékek meglétét, úgymond a megfelelő életszínvonalat, hogy érzései egy haramia karjába sodorják, s ott boldogan meg is pihenne.

Ezzel ellentétben sok királylány meglátja az álruhás, kocsisnak, kertésznek, kuktának öltözött szolgálóban is a királyfit, sőt alázatával és szerénységével boldogan elmegy egy fekete kakas feleségeként is, vagy szellemi igényeinek rút, félelmetes alakú kielégítője iránt érez őszinte szerelmet. A királykisasszony, szemben a szegényasszonnyal, legfőbb erősségének a jövőbe vetett bizalmat lehet elismerni, ezért képes szeretni, látszólag szerethetetlen embereket, ezért képes évekig élni olyan legénnyel egy ólban, aki a világ előtt csupán oktondi „nemtudomka”. A helyzet a királyfi oldaláról kettős. Egyfelől meg kell állnia férfias büszkeségben, elszántságban, megfelelő önbecsüléssel, másrészt elfogadva, hogy az üdvösséghez a nőn keresztül vezet az út, meg kell tanulnia alázattal elfogadni a királykisasszony által közvetített üzeneteket. A próbák ugyanis üzenetek a boldogulás felé vezető úton. Ezért elvarázsoltként tudja, hogy a választottjának támogatásra van szüksége, szegényként tudja, hogy állhatatossággal bizonyításra van szükség, s a kölcsönös felismerés esetében a bizalom megbecsülése és megőrzése a feladata.

—       Fontosabb történések közöttük: Az ismerkedés során a k.k.asszony felvetheti titkos jegyeit — szándékosan vagy akarattalanul. Örök hűséget fogadhatnak egymásnak még a próbák előtt. A k.k.asszony a legénynek egyetlen pillantásától is a szerelem betege lehet, kizárva bármilyen más legény közeledésének elfogadását. Egy bizonyos, soha nem kezdődik el próbatétel a legény és leendő menyasszonya találkozása nélkül. Legalább az egyiknek meg kell pillantania a másikat és fel kell ismernie a vártat, a keresettet. Üzenetei lehetnek e lehetőségeknek: A titkos jegyek a királykisasszony erősségei, emberi léten túlmutató képességei, legtöbbször a világmindenséget jelenítik meg. Egyértelmű jele kapcsolódásának a túlvilággal, vagyis szellemi életének. Könnyű úgy jegyeket meglátni, ha azok egyértelműen felismerhetőek, mint például egy anyajegy, forradás, pigment hiány stb. Ennél a fajtájú találkozásnál azonban nem a testen, hanem a lelken és a szellemiségben feladat meglelni és megnevezni a hol-t és a mit. Ezen típusú királykisasszonyok számára döntő fontosságú, felismerik-e elmondás nélkül is a képességeiket, ezért aki felismer, amellett kitartanak és segítik. A jegyek felmutatása és a királykisasszony kezéért hirdetett próba között, akár évek is eltelhetnek, a leendő királyfi mégis emlékszik rájuk. Egy gyermekkorban történt találkozás végig kíséri mindkettejük életét, míg felnőtt korba lépve képesek lesznek egymásért küzdeni.

Azok a férfiak bírnak egy leányt tekintetükkel elvarázsolni, akik igen magas szellemiséget hordoznak. E tekintet ugyanis nem csupán önmagától érkezik, hanem utat enged a Feljebb valónak, az onnan áradó erőnek. Az életben leginkább a sármosnak, ellenállhatatlannak, hódítónak nevezett férfiak tudnak mutatni valami hasonlót. De csak hasonló, mert ők ezt az erőt szellemi tartalomtól mentesen trófeagyűjtésre, elsősorban a nemi hormonok felbolygatására használják, nem mindig tudatosan, de lehetőleg minél gyakrabban. A valódi túlvilági nézés csupán annak szól, aki a kiválasztott, tehát egyetlen nőnek üzenik vele az örökkévalót. A népmesei szerelemben nincs kísérletezgetés, mondván nézek ide, nézek oda, aki megérti, azt viszem. Az ilyen nézésű férfi mindig tudja, ki értheti meg, és amellett kitart.

 

    Próbák ismertetése és kiállása

 

Ahogyan találkoztak, el is dől, miként fog lezajlani a feladat végrehajtása, amit alapvetően két csoportba oszthatunk: a k.k.asszony segít vagy nem segít. A feladatok is két részbe sorolhatók: erőpróba vagy szellemi próba, de egyik sem vihető véghez a lélek jelenléte nélkül és van olyan, amely mindkét típushoz — erő és szellemi — besorolható. Erőpróba lehet: a sárkány legyőzése, másik vitéz/vitézek legyőzése, hosszú, megerőltető út megtétele. Szellemi kihívás lehet: valamiféle varázslás véghezvitele, átok alól szabadítás, ébren maradás, láthatatlanná válás, furmányos mese vagy találós kérdés megfejtése, megszerezni és elhozni varázseszközt, csodás állatot, élet-halál vizét, titkot megtartani, vágynak ellenállni, szerencsét birtokolni, elérni, elkapni a királykisasszony által magasban tartott tárgyat (keszkenő, koszorú), felsorolni jegyeit stb. A végrehajtás történhet teljesen a királykisasszony erejéből, kisebb segítségével vagy a megszerzett segítő erők felhasználásával. Általában mindezekhez társul a legény elszántsága, kitartása, bátorsága, okossága, de találkozhatunk olyan „hőssel” is, aki bátortalan, önbizalomhiányos, de tudja hová nyúljon, kihez forduljon, és ez átsegíti a feladat nehézségein, míg végül győzelemre jut. Üzenetei lehetnek e lehetőségeknek: Gyakran olvashatunk olyan meséket, melyben látszólag a királyleány old meg minden feladatot, s a megmérettetésben részt vevő legénynek csupán az utolsó feladatban kell helyt állnia, ahol is minden esetben a lovon maradás a tét. A látszólagos feladatmegosztási aránytalanság azonban gyakorlatilag mégsem feltétlenül jelenti a legény kioldalgását, hiszen egyrészről elnyerte királykisasszony szívét, s ez már önmagában érdem, másrészről utalva a fentebb kifejtettekre, a legény mindig kap valamilyen varázseszközt, amit használva megidézi szerelmesét. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy a legény végzi el a feladatot, szellemében megidézve a választott leány erejét, képességeit. De értelmezhetjük ketten, közösen elvégzett feladatmegoldásként is. A lovon maradás kérdése több módon is megválaszolható, pl.: Jézusban vetett megrendíthetetlen hit és kapaszkodás vagy saját táltos erőnk felismerése és megtartása vagy zabolátlan, ártó varázserőnk megfékezése, megszelídítése és a hasznos, szereteterő felismerése, megóvása, megkímélése.

 

    Győzelem, lakodalom, új család alapítása

 

A győzelemmel az esetek többségében vége is a történetnek, de akad olyan mese, melyben a legény még tovább megy, míg egy végső, régebbről megoldatlanul hagyott ügyet le nem rendez. Ez lehet egy családi örökségként reá maradt harc befejezése vagy akár egy régi álom megvalósítása, mindenesetre addig méltatlannak érzi a királyság átvételét, míg meg nem oldja.

A lakodalom megtartása történhet egyszer az új királyságban vagy kétszer háromszor is, az életük jelentősebb helyszínein (a Szélkötő Kalamona meséjében pl. háromszor is lakodalmat ülnek).

A lakodalommal együtt a legény elnyeri a fele királyságot is, de van, hogy rögtön megkapja az egészet.

Végül az ünnepség befejezése a körforgás kifejezéseként, egyben az új kezdetét is jelenti, melyre mindannyiunkat meghívnak. (Érdemes elmenni!)

 

 

Esszé

Szerelmese III.

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Tekintve, hogy a magyar népmesék szerelmei minden esetben hármas szinten történnek, egyetlen szerelemérzésről beszélhetünk, s annak háromféle megjelenítéséről.

 

 

 

Esszé

Miért írunk verset? 5. befejező rész

Elolvasta:
64
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Minden bizonnyal mindenkinek más az útja, más jelenti a vihart, más az égzengést, és más a jó időt, de mégis mindenkinek egyedi, saját útja van, s minden utunk a versekkel összeér. Sok minden válasz nélkül marad, sok mindenre választ lelhetünk, s találhatunk nyugvópontokat, ha keressük azokat.

 

Poétáktól a vaksötétbe

 

Egyik napról a másikra toppant elém egy online felület: amatőr költők, verselők osztják meg rímeiket és rémeiket. Utóbbiból több akad, mint az előbbiből, de mégis felemelő az érzés, milyen sokan akarják versbe írni a lelküket. Akad, aki ritka vendég, más meg csak olvasni jön. Sokan vannak, akik önbizalmat meríteni álltak be a sorba, s tetszésüket is leginkább azért nyilvánítják ki, hogy ők is tetszenek másoknak. Tízezernyi számra osztogatják a bizalmat, hogy néhány százat maguk is begyűjtsenek.

S mindenkit magával ragad ez a hangulat, épp úgy, mint ahogyan egy időre belemerülünk a végtelenített dél-amerikai szappanoperák világába, vagy a politika pokolbugyrainak engedelmeskedve válunk ideig-óráig pártkatonákká, máskor meg celebek rabolnak el a valóság mezejéről, mintha az ő életük a miénk lenne. A tömegmédiának hatalma van! Mint az alkoholnak, vagy egy tömegtüntetésnek! Vallás ez a javából, csak éppen Isten hiányzik belőle! Arra mindenesetre jó, hogy felébredjen bennünk az alkotási vágy, a bizonyítási kedv, míg rá nem ébredünk, milyen silány, hitvány, képmutató, milyen öncélú, hatásvadász és őszintétlen az egész. De a föld mélyét túrva, mocsokba, sárba hánykolódva előbb-utóbb aranyrögre, vagy drágakőre lelünk, s ha első kincsünkre ráakadtunk, már keressük is a másikat.

 

Várkonyi Miklós druszám volt az, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy verslábak is léteznek ám a nagyvilágban! Valakik valahol már mindent kitaláltak, ami alkalmas arra, hogy a bennünk szunnyadó teremtő szó életre keljen, ritmusokba, dallamokba rendeződjön, s kifejtse, felfedje legszebb valóját, önmagát!

Azt gondolnánk a verstan csak valami Horger Antalok bénító tudománya, míg rá nem ébredünk, hogy Horger Antalok nélkül talán nem is születtek volna József Attilák! A jambusok, choriambusok, daktilusok, kolónok, morák világa épp oly rejtelem, mintha a tengermélybe szállna alá az ember! Mindig új és új lények bukkannak elő a vaksötétben, majd egyre tágul, egyre gazdagabb lesz ez a sötétnek látszó világ! Minél beljebb merülsz, annál elveszettebbnek érzed önmagad, annál hiányosabbnak tudásodat, s annál több varázslatnak feded fel a hátterét! Ha igazi verset akarunk írni, s nem csak valami idilli, népszerűsítő showműsor bábjai akarunk lenni, érdemes lemerülni ebbe az óceánba is. Be kell szívni az illatát, testünkön érezni a mélység mámorát, látni a vaksötétet, hogy aztán innen kiemelkedve a fényre jussunk, s átadjuk teljesen a lírának önmagunkat!

 

A kritikus szemlélet öröme és bánata

 

Pete László Miklós kedves invitálása az Élő Líra Csarnokának szerkesztői tevékenységébe boldog kihívást jelentett számomra. A nagy terv, hogy kimazsolázzuk az amatőr szerzők értékesebb költeményeit, s különböző polcokra helyezzük azokat, s ha kell, kérve, vagy kéretlenül néhány tanácsot is mellékeljünk, arra ösztökélt, hogy még inkább ássam bele magam a verstan tudományának mélyére. No meg arra is, hogy magam sem adhatok ki a kezeim közül többé olyan verset, amelybe magam is belekötnék innen is, meg onnan is! Így tehát lassanként önmagam legnagyobb kritikusa lettem, szavak és szótagok, pontok és vesszők, ritmusok és dallamok csecsebecséivel bíbelődtem. Nagy élményt jelent hozzám hasonló lírakedvelőkkel együtt megbeszélni, áttanulmányozni, értékelni egy-egy alkotást, de bizony, ha a gépezet beindul, egyre gépiesebbé, s érzékektől mentesültté válhat ez a tevékenység.

De más is van itt! A fránya internet nem engedi be a metakommunikációt. Csak szavak vannak, mondatok, fényképbe zárt öt-tíz esztendeje megáporodott arcok, kik az életben nem is így néznek ki, akiknek nem ismerem az élettörténetét, a motivációit, a miérteket és hogyanokat, s amely kérdésekre nem is akad sosem igazi válasz. El lehet rejtőzni egy-egy létrehozott online karakter mögé, akár többféleképpen is, megtévesztve a jó szándékúakat. Lehet érzéketlenül szólni is, fakó, szeretetlen szavakkal, hitvány szavakkal, meggondolatlan szavakkal sértve meg egymást. Lelkébe lehet gázolni bárkinek, ha nem látod, ha nem tapintod, ha nem érted őt. Itt bizony az ellentétek is hatványozódnak, s a szappanbuborék is lehet gleccsernyi jégtömeg!

 

Verseskötetnyi élet-íz

 

Miért is vár annyit az ember? Hiszen minden adva van, hogy könyvként mi magunk is megjelenjünk. Csak egy kevéske utánajárás, csak némi anyagi háttér, szerető, jólelkű barátok, ismerősök, s a válogatásra, koncepcióra rászánt idő az, ami üres, hófehér tiszta papírunkat önmagunk szívrejtekéből színezett tintával tölti be! Néhány odaszánt, csodás illusztráció, egy mélylelkű, gyermekálmú férfi mosolygó bajusza alól, egy kedves tanár olvasásra szánt ideje, aki örömmel lektorál, egy számítógépes programokba belebújt, ott otthonosan mozgó jó barát könnyed szerkesztő mágiája, és készen is van a verseskötet.

Miért ír az ember verset? Talán ezért, hogy örökre fenn maradjon valami belőle! Azért, mert a Teremtő Isten így látta jónak! Azért, mert az üres papír elárvult egyedül és gondolatokra vár! Azért, mert elismerésre vágyunk! Azért, mert hallgatókra, olvasókra vágyunk, arra, hogy igazán megismerjenek, ne csak ezt a múlandó porhüvelyt lássák bennünk az emberek! Azért, mert vannak érzéseink, amelyek kikívánkoznak belőlünk! Azért, mert élni akarunk! Azért, mert másnak is tetszik! Azért, mert így is legyőzhető a depresszió! Azért, mert a gyermekeink ettől is büszkék lehetnek ránk! Azért, mert akarunk valami szépet! Azért, mert csak!

Persze nem hiszem, hogy bárkit kielégítenek e válaszok, mindenesetre nekünk akkor is ott a szó, a mágia, amely jól ki van erre is találva:

 

VÉGE!

 

 

 

 

Verseskötetem Kőszeghy Miklós: Élet-íz címmel megrendelhető:

http://undergroundbolt.hu/elet-iz

 

Esszé

Miért írunk verset? 4.

Elolvasta:
35
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Arról, hogy miért is van szüksége mindenkinek az alkotásra, hogy minden bizonnyal itt is igaz: “a gyakorlat teszi a mestert!” És arról, hogy ki az igazi Mester minden mögött!

 

 

Mindenkinek kell!

 

Havonta kicsurrant, cseppent egy-egy vers belőlem, de éppen úgy van ez, mint bármi mással, amit nem gyakorol nap, mint nap az ember. A vers, a dallam is megreked, formátlanná válik, felemészti önmagát, nem tud kibontakozni, gyakorlás nélkül a selejt mindig selejt marad. Ha csak havonta készítünk ebédet, na nem valami átlagosat, hanem olyan ritka élvezeti cikk féleséget, aminek illatára, látványára is már szinte jóllakunk, akkor bizony az a ritkaság is silány utánzat marad. Hanem, aki mindennap süt és főz, akinek ujja redői közt már a só kimarta a bőrt, s talán már kezének is gulyásleves az íze, akinek hajából már kimosni sem lehet az olaj illatát, annál az egyszerű tészta is egy műremek! Épp így van ez a rímekkel, ritmusokkal és a felfejtett gondolatokkal is. Már egy gondolatmorzsa is megannyi útra viszi az olvasót, már egy jól megválasztott szó, vagy összetoldozott mondatfüzér is olvasztani kezdi a szívre rárakott, és megkeményedett csontokat. Már egy halk hang és dallam is képes ilyenkor arra, hogy angyalszárnyakat adjon annak, akit az élet meggyötört, a létért folytatott küzdelemben sebet sebekre halmozott.

Mindenkinek kell a játék, a romantika, az érzelmek kitörése, az élet mélyebb értelmének kutatása, a megfogalmazása mindannak, ami benne van! Mindenkinek kell a szépség és a jó kutatása, ha csak egy gyenge gyertyalángban megjelennek, már az is csodával ér fel! Kell az anyának és a lánynak, kell a férjnek és a fiúnak, kell a munkába roskadónak, az unatkozónak, aki a helyét a világban nem találja! Kell a folyton harcokat folytatónak! Kell a tervezőnek, mikor ihletre vár, kell az építőnek, hogy erőt merítsen, kell a lélekgyógyásznak, hogy elviseljen, kell tudósnak, aki kémcsövekkel méri ki a tengert! Mindenkinek kell a szó, az alkotó szó, a bíztató szó, a szépet mutató, a csendre hangoló, a megfagyasztó dráma és a felhevítő forradalmi tűz. Szó nélkül, alkotó, kimozdító szó nélkül bizony semmik vagyunk! A logosz az élet kezdete!

 

A teremtettségbe rejtve

 

Honnan ez a szó? Hitem szerint minden a Teremtő Istentől ered! Ő teremtett bennünket alkotóvá. Alkotásra teremtett lény vagyunk! Egyedül is, magányosan, és együtt is alkotásra születtünk! Minden álmok és tervek megvalósítóivá! Mindent legyőző akarattá, a világot pásztoroló Isten-munkatárs vagyunk! Isten rejti el a génjeinkben a szavak szépségének a titkát! Isten akarja, hogy kibeszéljük mindazt, ami jó, ami rossz, ami öröm, és ami bánt! Isten okozza, ha valaki verset ír, úgy is, hogy maga nem is tud róla, hogy ez a kincs, ez a tudás, ez a képesség honnan ered! Isten a logosz, és ez a logosz átjár legbelül, miközben átenged önmagából is valamit. Általa születünk, szólunk, beszélünk, cselekszünk, alkotunk! Belénk van kódolva, génjeinkbe van beleírva mindez!

 

 

 

folyt. köv…

 

Esszé

Széljegyzet a novelláról

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }saját fotó
Koosán Ildikó
 
Széljegyzet a novelláról
 
 
 
Igen, végre össze kell foglalni az eddigi tapasztalatokat, amit jórészt célzott novellák olvasása, értékelése, elemzése kapcsán gyűjtöttem.
Szerettem volna megismerni, hogyan építkezik egy novellista írása ahhoz, hogy érdeklődésre tartson számot, lekösse a figyelmet, élvezetes, vagy legalább is szórakoztató legyen.
A mostanában olvasott kb. harminc novella részben egy-, részben különböző szerző tollából származott, s kétségtelen, hogy a személyiség rányomja bélyegét a stílusra, de erről később.
Elől járóban elmondható, a cím a legelső bélyeg, az odavonzás, a figyelemfelkeltés érdekében. A rövid, képszerű megfogalmazás, jobban felkelti a kíváncsiságot, mint a hosszú, vagy összetett mondat alkalmazása.
A kezdésnél a „bele a közepébe” módszer, olyan, mint a nyitott üzletajtó, ahol az árut félig vagy egészen a járdára rakják, hadd válogasson a vevő. Egy jó kezdőmondat ilyen utcára nyíló ajtóként értékelhető, fél lábbal már bent vagyok, szeretném tudni mi van odabent.
 
Korok és divatok mellett a szerző találékonysága, vagyis
 
a tálalás módja sem elhanyagolható. A betűk alakja formája követi-e az írás hangulatát, a felhasználásra szánt tartalmat. Ezért lehet válogatni a szövegszerkesztőkben legkülönbözőbb betűformák és alakzatok között, a színekről nem is beszélve.
Régebben a levegős szövegtörzs volt a gyakori, mostanában inkább a tömör, ami lehet, hogy helymegtakarítás, de rosszul olvasható, labirintusérzés, nehéz kikeveredni belőle.
 
A szóhasználat változásait naponta átéljük. Új szavak, új jelentésű szavak, divatos, felkapott szavak, betűszavak, hivatalosan elfogadott rövidítések dzsungelében ki kell ismernie magát az írónak, hogy az élet valós eseményeit hihetően tudja tolmácsolni. És ezek még csak a nagytestűek a vadonban. 
 
Az esemény elbeszélése komoly műhelymunka, tehetségeseknél a tudatalatti koordinált gondolkodásmód külön odafigyelés nélkül oldja meg a személyiségéhez illő narrációt.
 
A szerkesztés tekintetében a régebben szükségesnek ítélt bevezetés, tartalom befejezés hármasa új modernebb formákat mutat. Van, aki az eseményt időrendben kronologikusan, mintegy krónikaszerűen tárja az olvasó elé, mások a jelenből indulnak visszafelé hátrálva mint a rák, vagy rapszodikusan váltogatva az időt, hol a jelenben, hol a múltban folyik az esemény. Olvastam olyan, a történet első mondataiból nem is sejthető meglepetésszerűen berobbanó téma becsatolást a befejezés várható csattanója előtt, ami mintegy megelőlegezte
a biztosan  kerek befejezést.
 
A kifejezésmód vagyis a stílusjegyek jelentik az írás savát, borsát. Jól ismerjük a mesélő, a vicces, a tudományos stb. művek stílusjegyeit. A tárgy is meghatározza, milyen stílusban érdemes az olvasó elé vinni a történetet. / természetleírás, egyperces, blog – bejegyzés  stb./ Utóbb azonban egyre gyakrabban bukkanok olyan novellára, ami az eseményt kifejezetten a főleg  egy, – esetleg  két szereplő pillanatról pillanatra rögzített lelki, hangulati, érzelmi megélésén keresztül tárja az olvasó elé, olyan, mint egy pszicho regény, esemény – tartalommal.  A szereplők, karakterek lelki jelenléte meg -határozó szín az írás folyamán. Különösen, ha a legapróbb, legtitkosabb rezdüléseket boncolgatja, festi elénk, mint a festő a pasztell és harsány színek váltakozó használatával, teremti meg a hangulatot, és ez az olvasóban valamiféle azonulás- kényszert generál, maga is átéli azt a lelki szonanciát-  disszonaciát. Ez a mélylélektani stílus lehet vonzó, vagy elutasító; érdekesnek, vagy unalmasnak ítélt.
Végül ide sorolnám a néha több oldalas „ egymondatos” novellákat, ami az első betűtől az utolsóig egyetlen bővített mondat, gondolatfolyam, alig abbahagyható a befejezés előtt, mert  az olvasó  elveszíti  a hömpölygő történet fonalát, kiesik a hangulatból. A sokszor idegen nevek, megnevezések egyébként is nehezen észben tarthatók. Szerepük , a rájuk való visszautalás miatt zavaró, s néha alig bontható ki a mondandó igazi értelme. 
 
Kérdés   a próza esetében is most éljük az álalakulás, a korhoz  igazodás pillanatait, mint a költészetben, vagy ez még az előőrs, az igazi változás várat magára
 
2016. augusztus 21.
 
 

 

Esszé

Lelkizzünk…

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

  

Có một ngôn ngữ khác là có một linh hồn thứ hai.

Ha van egy másik nyelved, van egy második lelked is. Így szól a vietnami szólás-mondás. Vajon egy idegen nyelv elsajátítása elég egy lelketlen embernek, hogy „lelkes” legyen? Talán a „hồn”szót helytelenül fordítottam, vagy a magyar lélek szó mást jelent egy magyarnak, mint egy vietnáminak?

Milyen a lélek. Láthatatlan. Amit nem látunk, nem hallunk, nem tapinthatunk, nem ízlelhetünk, nem szagolhatunk, nem érzékelhetjük sem hidegnek, sem melegnek, az számunkra nem létezik.

Mégis, arra az emberre, akinek a tetteiben tetten érjük a gonoszságot, arra azt mondjuk, lelketlenül cselekszik. Miképpen cselekszik a gonosz? A gonosz ember a tetteit a hazugságaira alapozza.

Olyan szenvedéllyel, olyan őszintén hazudik, hogy a hazugság már az ő igazsága. Mindenki hazudik, csak a mesében van az igazmondó juhász, egy ember, aki sohasem hazudott. Elviselhetetlen lenne az élet hazugság nélkül. Míg a hazugság kis csillanó fényezés az igazságon, vagy éppen részletek eltakarása, míg ezzel senkinek sem árt a kis füllentő, nem ártalmas. A gonosz hazugsága ártalmas, mert a gonosz cselekedet előszele, az ideológiai alapozás a tervezett gonosz tett indokaként. Máskor a múltban elkövetett gonosz tett sarkalja a bűnöst arra, hogy egész kacifántos meséket találjon ki, szövevényes hazugsághálóba fonja a környezetében élő embereket.

Néhányan átlátnak ezen a hálón, megpillantják a mese hazug szavai mögött az igazság tényeit.

Őket gyorsan eltávolítja a hallgatósága köréből a hazug. Olyanoknak hazudik tovább, akik tudnak úgy tenni, mintha elhinnék.

Ismerek egy hazug embert. Ismerem a tényeket, amelyeket leplezni akar sok-sok sületlen hazugságával. Úgy gondolja, ezzel elkerüli a büntetést, amire rászolgált.

Már nem akar magyar nyelven beszélni, sőt az anyanyelvét, a románt sem használja. Már kizárólag csak és csakis angolul hajlandó beszélni. Angolul hazudik tovább. Három nyelven lelketlen.

Bizonyos, hogy nem értem én ezt a vietnámi szólást, „Ha van egy másik nyelved, van egy második lelked is.”

Aki magyarul gazember, gazember marad, ha angolul beszél is. Úgy tapasztalom, nem a beszéd, hanem a tettek számítanak, hogy megítéljük azt, ki a jó lélek és ki a lelketlen.

„A tettek beszélnek.” így szól a magyar szólás. A tetteknek pedig csak két fajtája van, vagy jó, vagy rossz cselekedet. A rossz cselekedetet nem lehet jó cselekedetté fordítani, angolul sem. Bár én magam semmi nyelven nem tudok fordítani.

 

 

Esszé

Szerelmese I.

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az emberek szerelem megélését, bármennyire is sokszínűnek tűnnek, alapvetően három csoportra szűkíthetjük: 1.= erőteljes testi vonzalom; 2.= romantikus, érzelmes; 3.= intellektuális, praktikus.

 

 

 

Esszé

Angyalok és bukott angyalok

Elolvasta:
39
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Pár évvel ezelőtt csodálatos természetfilmet láttam. Bolygónkat mutatja be eredeti állapotában, ahogyan Istenünk megteremtette. Később felbukkan benne az ember, és végigvezeti, hogyan alakítja át saját ízlése szerint ezt a tökéletes alkotást.

 

Kép forrása: 

 

http://fundman.blog.hu/2013/07/31/megis_mi_folyik_az_olaj_piacan

 

Esszé

A kiválasztottság néhány enigmája

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Előzetes megjegyzés: (n)→ …←(n) közrefogással jeleztük azokat a nem szó szerint idézett gondolatokat („enigmákat”), amelyeket az írás végén megnevezett, tehetséggel, nagy lelkierővel bíró szerzők, tudós kutatók munkáiban lehet megkeresni.

 

 

A teremtéstörténetekben megismerhető hitbéli megfontolások biztosítanak olyan koroknak megfelelő világlátást, melynek segítségével az Istenképet értelmi-érzelmi szinten lehet elfogadhatóvá tenni, leszámítva az anyagelvűség korlátosságát, noha az is a hiten, a tagadás lehetőségén alapul.

 (1)→ A Biblia olvasása lehetőleg hiteles, eredeti nyelven megírt formában ajánlott. Nincs olyan fordítás, mely képes lenne arra a teljesítményre, hogy semmit se változtasson a szöveg szoros jelentéstartalmán. Márpedig ott van a tiltás: ezekhez hozzátenni, avagy jottányit elvenni büntetlenül nem lehet. Tiszteletünket tovább fokozza a felismerés, hogy ősi formájában egyetlen héber betűvel, annak gazdag kombinációjával lett leírva. ← (1) 

Az ószövetségi szent iratokban kaphatunk választ arra: a zsidóság milyen különleges kapcsolati formák és közösségalkotó fejlődés segítségével juthatott el az isteni egyesség megkötéséig?

Ezeknek a gondolatoknak is köszönhető az elfogadás, hogy esetükben kiválasztottakról van szó, akik teljes joggal élhetnek efféle, isteni értékeket hűséggel őrző elkülönültségben. Léteztek persze hasonlóan megkülönböztetett, akár korábbi időkben kiemelkedő népek is, mint a mi őseink, például. Mindaddig föltétlenül, ameddig csorbítatlanul ápoltuk az eredetileg kiérdemelt tudásunkat. Mivel ez rendkívül komoly erőfeszítésekkel járó küzdelmes történelmi feladat, hamar beláthatjuk, hogy ez az ajándékba kapott kivételezettség elsorvadhat erkölcsi, vagy hatalmi kényszerek okozta süllyedés folyamatában. (1)→ A szakrális és tudományos értékeket híven őrző magyar nyelv számára kevésbé volt szerencsés a nyelvújítás. A jelen számítógépes forradalmában pedig a rövidítéseink, jelentéstartalmat szegényítő kifejezési elfajzások híven mutatják, hogy mekkora a leépülés. ← (1)  (A nyelv nemzetet megtartó szerepét soha senki sem vitatta.)

Visszatérve a zsidósághoz: (2)→ sokak — például a kazárok — összeférhetetlenségükkel, felsőbbrendűségi vágyukban önjelöltként, gátlások nélkül öltötték magukra a kiválasztottság köntösét. Ilyen szarkafiókákként mérhetetlen károkat okoztak nekik, sőt magukkal rántottak sok jóhiszemű igazat.←(2)

Továbbiakban is a kivételezettség nimbuszát járjuk körül, amikor előbb a művészettörténész/régész, majd egy, a teremtést „fizikai valóságában” feltárni szándékozó kutató tudós enigmáiban keresünk kiadódó, esetleg egymásba fonható következtetést.

Előbbi (3)→ egy ártatlan nép tragédiáján keresztül világítja meg, hogy mennyire végzetszerű dolog lehet szövetségre lépni a „kiválasztottság” Istenével. Olyannal például, aki az ígéret földjének megszerzéséért cserébe megengedi az ott élő gyanútlan kánaániták lemészárlását. ← (3) 

A „civilizált, józan” utókor számára nehezen feldolgozható a beállítás, hogy van ilyen Isten is! — ám ez még hagyján. Nem akad olyan bennfentes ember, vagy hívők csoportja, ki az ószövetségi kontraktust hibának, mi több, tévedésnek minősítené. Részünkről pedig le kell szögezni: nincs megnyitva olyan fórum, bármilyen lehetőség, hogy ezeket az „enigmákat” vita tárgyává tegyük, vagy kritikával illessük. Az imént emlegetett utókornak viszont kötelessége egy magasabb szintű értelmezés, a tudásalapú, nem előítéletes tanulságok szabadító levonása.

Most a másik tudományág irányából, kutató feltalálónk megállapításait felidézve vegyük számba a mindenséget működtető törvényszerűségek egyikét. (1)→ Az anyag és az antianyag a világban mindenütt „ugyanott” van. Miként lehetséges ez, pláne, ha tudjuk, hogy nem vágyott találkozásuk pillanatában — irdatlan energiák felszabadulásával — kölcsönösen megsemmisítik egymást? Hihetetlen precizitású és gyorsaságú folyamatról van szó, melyben e két ellentétes univerzumpár másodpercenként tíz a huszonkilencedikenszer váltogatja — rigorózusan egymás helyén — önnön létformáját. ← (1) Elfogadásunk alapja, hogy ebben a kettősségben lássunk egy mérhetetlen biztonságot kölcsönző működtetési feltételt.

Az e tárgyat taglaló előadásban nem tartozott szorosan a témához az isteni kettősség kifejtése, ám tudósunk egy tanítványi kérdésre reagálva leegyszerűsítő magyarázattal szolgált. Az antianyag univerzumának Istene a miénk „mögött” van. Azután tett egy még meghökkentőbb megállapítást is. A keresztények a Miatyánkban hozzá is fohászkodnak, amikor azt kérik: „ne vígy minket kísértésbe”…

Ezen a ponton kívánjuk egymáshoz közelíteni e két tudós végkövetkeztetéseit, miközben elismerjük kivételes bátorságukat is. Egyikük az önmaga által ellenütemű univerzumként meghatározott, antianyagú világ Istenéhez is eljutott, a másik pedig történelmi ismeretek, Kánaánban található leletek segítségével ugyanide(!), a kiválasztott nép Istenéig. Feltételezésünk szerint e kettő egy és ugyanaz, viszont semmiképp sem lehet összekeverni azzal az Istennel, akit az újszövetségben „miénknek” tudhatunk. Így alappal vélhetjük, hogy míg az anyagi értelemben ellentétes előjelű, két minőséget fölváltva képviselő univerzum magas számú egymást helyettesítése garantálja létünk stabilitását, addig a kiválasztottak által képviselt, elkülönült ószövetségi világnézet ehhez hasonlatosan hozza el számunkra az újszövetség-béli hitbiztonságunkat, a megrendíthetetlen bizalmat mindenben, ami jó, és szeretetteljes.

 

 

Hivatkozások:

 

         (1)→ Kisfaludy György←(1) 

      (2)→ Benjamin H. Freedman←(2)

 (3)→ „Avatara”, Bácsfi/Erőss Diána←(3) 

 

 

 

Esszé

A tovasodródás koreográfiája

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A tovasodródás koreográfiája
/ karikatúra/
nyári stílusgyakorlat az „egymondatos” szöveg esszévé formálására
 
 
 
Az „egyszer használatosak” hasznosságát főként embergyógyászati vonatkozásban a megelőzés -elvűek kitörő  örömére a semmelweisi gyakorlat egyeneságú folytatásaként értékelték, a XX. század  technikai, gazdasági fejlődés következményének tartották, s az  emberi találékonyság magasabb szintre jutásának, amit régen röviden úgy jellemeztek volna, „na, végre eltalálták lába között a tőgyét”, vagyis azt az egyértelmű, egyszerű, kézenfekvő, az orrunk előtt példákkal többszörösen igazolt tényt: valamiféle  „újdonság” célnak megfelelő igénybevétele a folyamatokban előnyös, biztonságos és előrevivő, s mert az elv gyorsan felpezsdítette az alkalmazók becsvágyát, újabb és újabb területeken találtak lehetőséget és igényt a gyakorlat kiterjesztésére, szükségességének megokolására, na persze a  kényelme is jócskán befolyásolta az alkalmazók gyakorlatát és az időközben egyre szélesedő specifikus anyagkínálat bővülése; a továbbfejlesztett változatok kísérleti kipróbálása,  az eredmények összegezése még több minőségi követelményt, és újabb meghatározó paraméterek szerinti osztályozást feltételezett, ez sarkallta a forgalmazókat, ami természetesen a gyártóknál csúcsosodott ki, ahol új mérnöki gárda, új  felkészültségű szakemberek új módszerekkel, eszközökkel,  új kísérletek sokaságával  új laboratóriumok, új gyártóhelyek, új foglalkoztatottak igénybevételével igyekeztek az elvárásoknak megfelelő új anyagok, formák, technológiai megoldások  sokszorosát  előállítani, tesztelni, hogy a legmegfelelőbb, a legkorszerűbb és lehetőleg a leg –gazdaságosabb változatot prezentálják, alátámasztva  állatkísérletekkel  vegyi és biológiai folyamatok elemzésével, tanulmányok sokaságával, prezentációk összeállításával, bemutatásával itthon és külföldi kongresszusokon, s még az időközben terjedelmessé duzzadt ismeretanyag rendszerbe rendezésével, könyvformában való közreadásával is, ahol az ábrák grafikai és fotográfiai megjelenítését ismert szakemberekre bízták, nem beszélve a nyomtatás, korrektura izgalmairól, a megfelelő,  erre szakosodott kiadó kiválasztásról, továbbiakban a megbízható fordítókról, akik a lehető legjobb idegen nyelvű változatok készítői, hisz az csak természetes, nekünk respektünk van a világban, a hazai elmék elismertsége külföldön régi és pozitív előjelű felfelé ívelő görbével ábrázolható, amit megtörni vétek lenne: ez nem az egyszer használatos tudományfilozófiák kategóriájába sorolható koreográfia. Célszerű ezért minden tudományos fórumon e levezetés hazai vonatkozású általános és specifikus ismeretelméletét okszerű meggyőzéssel terjeszteni.
 
                                                                                                                                                                                                                                                                  Koosán Ildikó
2016. július 30.
  

Esszé

Lélektől lélekig

Elolvasta:
36
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Mondom, kétkedve fogadtam minden természetfölötti magyarázatot, amíg…
Idős édesapám ágynak esett,

  

A logikus szemlélet híve voltam mindig, a kételkedők, a racionálisan gondolkodók táborába tartoztam, nem fogadtam el légből kapott érveléseket. Általában a dolgok tudományos megközelítése érdekelt. Megvallom, gyakran egyfajta vággyal elegy irigységgel tekintgettem a másik tábor felé, akiknek hite mindenre magyarázattal szolgált, s könnyebben elfogadták a megérthetetlent.

Nem vagyok istentagadó, csupán az állandóan ismételt, gyakran érthetetlenségbe burkolódzó magyarázatok riasztottak. Ám a tudományok valamilyen fokú ismeretében arra is rájöttem, hogy a világmindenséget valami felsőbb erő irányítja. Hiszen legapróbb lénye is csodálatosan tervezett, bámulatosan pontos, legyen az akár hópehely is. Jó, evolúció is létezik, alakulás, változás, fejlődés. De az a precizitás, ahogyan földi világunk működik, nem lehet csupán az egysejtűek lassú fejlődésének az eredménye.

Mondom, kétkedve fogadtam minden természetfölötti magyarázatot, amíg…

Idős édesapám ágynak esett, semmilyen ételt nem vett magához, egy-egy korty vizet ivott csupán hetek óta. Soha nem panaszkodott fájdalomra, betegségre, tán ezért is véltem örökéletűnek, s még ekkor se gondoltam arra, hogy eltávozhat ebből a világból.

Óriási szeretettel kötődtünk egymáshoz. Többnyire aludt, de ha hozzá mentem, kinyitotta a szemét, megtört fénye ragyogott, s biztatott elgyengült hangján. Látta könnyeimmel való küszködésem, érezte a kezem remegését, ahogyan óvatosan fogtam az övét. Utána megnyugodva újból álomba szenderült. Nehezen értekeztünk, a háborúban légnyomástól károsodott a hallása, már alig értette a beszédet, de szájról olvasta le mondanivalónkat.

A bajt tetőzte, hogy én is ágynak estem, gerincsérvem miatt alig bírtam mozdulni. Naponta telefonon érdeklődtem szeretett édesapám felől. Aztán egyszer megkértem édesanyámat telefonon, hogy tegye apám füléhez a készüléket — s mivel nem érti meg a beszédet — mondja meg neki, hogy én vagyok az, hallani szeretném a hangját.

S akkor beleszólt ő végtelen szeretettel, féltéssel: „Bocsáss meg, drága jó leánykám, bocsáss meg!”

Ennyit mondott. Rettenetes érzés kerített hatalmába, búcsúzik tőlem, az élettől, és még tőlem kér elnézést azért, mert bánatot okoz nekem ezzel.

Valami kényszer űzött, újabb fájdalomcsillapítót vettem be, hogy hozzá mehessek. Öltözködni kezdtem. Erősnek éreztem magam, a derekam se fájt már annyira.

S akkor hirtelen furcsa szívnyilallások, megnevezhetetlen félelem, szorongás tört rám. Pár pillanatig tartott csupán, és megcsörrent a telefonom. Édesapám meghalt néhány perccel azelőtt, a szíve feladta a küzdelmet.

Leültem, s láttam magam előtt őt.

Abban a pillanatban ért a szívfájdalom, a rettenet, amikor ő haldokolt. Halálakor tudatunk összekapcsolódott, lélektől lélekig üzent nekem. 

Édesapám utolsó telepatikus üzenete volt ez egy olyan csatornán, amelyre a tudománynak sincs magyarázata.

 

 

Esszé

AZ ANGYAL RAJZA

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Egy hajnali déjà vu kapcsán

 

 

Egy téli hajnalon, a semmi közepén árválkodó buszmegálló tartóoszlopának támaszkodva álltam. Előttem az úton, a kerekektől kigyötört gödörben mocskos hólé csillogott. Valahonnan a magasból egy esőcsepp hullott alá, és a tócsa felszínén koncentrikus körök futottak szét.

Egy hihetetlenül erős déjà vu érzés csapott meg. Nem értettem miért, láttam már ilyet sokszor. Aztán felderengett bennem, hogy előző este Várkonyi Nándor művét, a Sziriat oszlopait olvasgattam. Lehet valami összefüggés? Talán Atlantisz falainak gyűrűi? Nem, nem. Túl egyszerű lenne ez a magyarázat. Pedig valamiképp’ azzal a könyvvel lehet kapcsolatban. Miről is olvashattam, mielőtt kiütött volna az álom? Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy valami ábráról vagy rajzról lehetett szó.  Talán félálomban, még nyitott vagy félig csukott szemmel, talán nem is olvastam, csak láttam az oldalon valamit?  Valahonnan a tudatom mélyéről az angyal szó türemkedett elő. Angyal? Ábra? Meg van! Az angyal rajza.

Várkonyi Henóch könyvéből idézett. Egy angyal, mégpedig Baraqiél, lehajolt és ujjával rajzolt valamit a puszta homokjába. Lámech lánya (a nevére nem emlékszem), az angyal fehér szárnya alá bújva bámulta a rajzot. „Körök labirintját látta, mint a vízbe dobott kő hullámgyűrűit.”

Valahol itt járhattam mielőtt elaludtam. Lehet, hogy ez a néhány sor váltotta ki a déjà vut? Talán. Vajon olvashattam tovább is? Nem emlékszem.

Mit rajzolhatott az angyal? Mit rajzolhatott Baraqiél? Baraqiél? Talán egy arkangyal? De lehetett több azonos nevű is.

Baraqiél? Baraqiél? Hohó! Lehet, hogy nem is közönséges angyal, hanem egy a lázadók közül, egy a szökevények közül, akik ott hagyva az eget, leszálltak a földre és mindenféle titkos tudományokra tanítottak az embereknek. Mire is? Csillagászatra, a fémek megmunkálásának titkaira, a villámok természetére, a nőket pedig a szem- és arcfestés trükkjeire.

Kik lehettek ezek az angyalok? Erich von Däniken persze nyomban rávágná, hogy valamelyik távoli égitestről ideérkezett űrhajósok; Nemere István azt mondaná, hogy talán valaki az elődök, a miénket megelőző civilizáció képviselői közül… Mit mondjak én? Időutazó?

Mondhatnám, de hát a szárnyak. Ott vannak azok a zavaró, puha, fehér szárnyak. Nem is mondok semmit.

Mit rajzolhatott egy angyal? Mit rajzolhatott egy lázadó(!) angyal?  Valamit magyarázott. De mit? Talán a Naprendszer felépítését? A bolygók sorrendjét? Hogy honnan érkezett, vagy azt hogy hova akart eljutni?

Valami még ennél is titkosabb tudást? Az anyag szerkezetét? A Bohr-féle atommodellt? Vagy lehet, hogy csak Atlantisz elveszett városát kereste?

Mit rajzolhatott egy angyal?

Megérkezett a busz, és fröccsent a sár.

 

Néhány hónappal ezelőtt, a fenti írást elküldtem Szinay Balázsnak, a Comitatus folyóirat főszerkesztőjének. Ő azt válaszolta, hogy a küldött anyag túl rövid, kevés önmagában, és ki kellene egészíteni valamivel.

Tudtam, hogy túl rövid, de azt is tudtam, hogy ez csak egy pillanatnyi impresszió megfogalmazása (Vagy csak egy kétségbeesett kísérlet rá?). Elképzelésem sem volt arról, hogy miképpen lehetne folytatni. Idővel el is feledkeztem róla, és az írás elunva a várakozást, elrejtőzött a számítógépen található tengernyi dokumentum között. Mikor néhány napja véletlenül ráakadtam, az jutott eszembe, hogyha én is homokba írtam volna, mint Baraqiél, akkor már nem is létezne.

Amit az ókorban kőbe véstek, abból sok minden fennmaradt, amit fémre abból már kevesebb (ólomlemezekre karcolt átkok, aranylemezeken fogadalmi felíratok), amit papiruszra, pergamenre írtak, abból arányosan még kevesebb. Néha előfordult, hogy egy-egy elveszett iratot megtaláltak, mint Máté evangéliumát Barnabás sírjában. El lehet képzelni az Újtestamentumot e nélkül? Megtörtént, hogy a megtalált tekercseket elégették, mint Kr. e. 181-ben Rómában, mikor egy esőzés után rá leltek Numa Pompiliusnak, a második királynak sírjára, és abban huszonnégy könyvre. Még amit fába véstek még abból is maradt itt-ott néhány emlék, de amit a homokba írtak abból érthető módon semmi.

Nem tudjuk mit rajzolt Baraqiél, és azt sem, hogy milyen köröket rajzolt Arkhimédész, mielőtt az a feldühödött római katona, aki széttaposta a homokba rajzolt ábráit, és akire a hagyomány szerint rászólt, hogy „Ne zavard a köreimet!”, leszúrta volna.

Az ókorban a homokba írás általános gyakorlat volt. A Szentírásban is olvashatunk róla. János evangéliumának 8. részében említi, hogy Jézus írt valamit: „Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre”.

Vajon mit írhatott? Nem tudjuk. Nem jegyezték fel. Nem, hogy nem jegyezték fel, hanem, még csak el sem olvasta senki.

Esszé

ESSZÉTELENSÉG

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Összedobált mondatok Márki István A remete hagyatéka című regénye kapcsán

„Az író sohasem olvassa a saját művét.” Ezt ki is mondta? Talán Maurice Blanchet vagy Mallarmé, vagy valaki más (de az biztos, hogy valamelyik múltszázad eleji őrült francia). Ennek a mondatnak talán az a lényege, hogy a szerzőben valamiképp ott van az egész mű. Nem csak az, ahogy leírta, hanem millió másik elvetett lehetőséggel együtt, ahogy megírhatta volna. Benne vannak a szálak, melyeket elvágott, a kanyarok, az elágazások lehetőségei, melyek másik irányba terelhették volna…

         Kritikát akartam írni. Elkezdtem, már vagy egy éve — még akkor, amikor a könyvet először olvastam —, el is jutottam egy pontig. (Egyelőre nem árulom, hogy meddig. Majd csak akkor, ha újra odaérek.)

         Szóval elkezdtem újraírni ezt az esszének szánt valamit, amiből megvolt már néhány szó, sor, és félbehagyott bekezdés. Közben meg újraolvasom a könyvet. Ide most be kellene szúrnom egy idézetet Borgestől — neki volt a vesszőparipája az újraolvasás —, de nem teszem. (Azért sem!)

         Szóval újraolvasom, és…

         Jól érzem magam ebben a történetben. Időnként talán nem is olvasónak, hanem inkább az egyik titokzatos árnyként el-elsuhanó megfigyelőnek vélem magamat.

         Mi is ez? Történelmi kalandregény? Csak kapkodom a fejem: Hol is vagyok tulajdonképpen? Melyik földrészen? Melyik birodalomban? Melyik korban?

         Az író belerángatott egy utazásba. Utazunk időben és térben. (Néha talán túlságosan logikus a következő állomás. De kit érdekel?)

         Egy kicsit amolyan Városaim könyve. Szívemnek kedves helyeken járok.

         Alexandria számomra mindig is két város volt. No, nem a mostani, a negyven fokos benzingőztől fuldokló, és nem is az a felszínen csillogó, de elhallgatott, véres titkokat rejtő, a Ptolemaioszoké. Az egyik az a nyüzsgő összekeveredett kultúrájú, egyiptomi-görög-kopt-muszlim-európai város, melyet Lawrence Durrell írt le az Alexandriai négyesben; a másik pedig a római kori, amely Philón, Origenész, és Hüpatia városa. Itt és most mindkettőt megtalálom.

         Egy másik város, amelyben mindketten élünk: Veszprém.

         Erről a városról kialakult képünk nem lehet egyforma, mert túl jól ismerjük. Mindkettőnknek más és más titkokat rejtegetnek azok a házak, szobrok melyek mellett naponta elmegyünk. Másképp ismerjük, és másképp szeretjük. (Persze valójában egyikünké sem létezik!)

         Ja? És Lynton? Lynton, az Lynton… (Nem kitalált helyszín, valóban létezik.)

         Nos, eddig jutottam egy évvel ezelőtt. Írtam volna még a térdig víz alatt álló, rémült Szent Márk-térről, meg Dobogókőről.

         Most újra felteszem magamnak a kérdés: Mi is ez könyv? Misztikus kalandregény?

         Nálunk néhány éve kialakulóban van, egy sajátságos magyar mitológia, amely az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendhez, a pálosokhoz kapcsolódik. Itt Európában lassan egy évszázad óta, minden történelmi rejtélyről vagy furcsaságról megszületett műben — legyen az regény vagy film — ugyanaz a titokzatos társaság bukkan fel. Kik lehetnének mások, mint a Templomosok? Úgy sejtem, a pálos legendakör rövidesen átlépi nyelvterületünk határait, és valamiféle vetélytársként jelenik majd meg a Templomos lovagrend köré kialakult (vagy kiépített) elkoptatott mitológia mellett. Azt gyanítom, hogy ehhez a „betöréshez” ez a regény hozzá fog járulni.

         Mi is ez mű? Már — ha részletekben is —, de leírtam: misztikus történelmi kalandregény. És?  És…

         Talán elnevezhetnénk egy új műfajt jelölő kifejezéssel. Lehetne, mondjuk: filozófiai kalandregény! De azt hiszem már ezt is elkoptatták, mindenféle…

         Talán még is filozófiai… Feltűnnek benne „kedvenckéim” művei: Platóné, akinek hatásától máig sem szabadultam meg teljesen; no, meg a később hittársai által meghurcolt, eretneknek nyilvánított Origenészé, aki annyira fanatikusan hitt saját hitében, hogy még a fanatikusokkal is, szembe mert szállni.

         Mondják: „Platónt csak idézni szokás”. Márki István mégis már-már szemtelennek tűnő merészséggel tovább írja, és befejezi Platón Kritiászának Atlantiszról szóló töredékét.

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez az utazás, valóban utazás vagy menekülés?

Albert Thibaudet, aki először írta le az „időbe emigrálás” jelenségét, hevesen támadta mindazokat, akik úgy vélték, hogy nincsenek otthon saját századukban. Napjainkban, saját világunkat látva, én nem mernék ilyen élesen kikelni azok ellen, akik egy már letűnt korba menekülnének az újra és újra felbukkanó szellemi és gazdasági rendszerek vagy rendszertelenségek elől (még akkor sem, ha tudom, hogy a vágyott időszak csak egy hamis, lakkozott-aranyozott kép).

         Gyanakodtam, kerestem a műben azokat a jeleket, amelyek erre a látásmódra — „azok a régi szép idők” — utaltak volna, de nem találtam. Úgy tűnik, a szerző jól érzi magát a saját korában, és ez az utazás: kaland. 

         Azoknak pedig, akik most indulnak el az úton, vagy csak véletlenül keverednek ebbe a kalandba, csak ennyit mondhatok: Jó utazást! Jó utazást!

 

 

Esszé

20000 ESZTENDŐ MÚLVA

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Rémálom és dodekaéder.

 

Talán a láz hozta az álmot.

Nagyon siettem valahová. (Hogy hová? Arra persze nem emlékszem.) Időnként ismert helyeken jártam, melyek váratlanul el-eltünedeztek átadva a teret az ismert és ismeretlen világ elemeiből összekeveredett labirintusnak, melyből nem tudtam kitalálni.

Egy terembe érve azt láttam, hogy két fehérköpenyes nő egy asztalnál, nagy, érettségi tablószerű képeket rakosgat egymásra. Azon, amelyet éppen akkor letettek (nem láttam, de mégis tudtam), az Amerikai Egyesült Államok elnökeinek a fényképei voltak. (Azt is tudtam, hogy Obamát ábrázoló az utolsó.) Miközben a két nő a következőért nyúlt az ötlött az eszembe, hogy azon a tablón talán a majdani elnökök lehetnek. Azt hittem, belepillanthatok a jövőbe. Megnéztem. Megdöbbenésemre azon turbános muszlim uralkodók arcképeit láttam.

Az álmok logikája vagy logikátlansága szerint arra gondoltam, hogyha ezt a rakás képet néhány ezer év multán a régészek így megtalálják, akkor a sorrendből azt a következtetést vonják majd le, hogy Obama után muszlim uralkodók következtek az USA trónján…

 

No, ekkor ébredtem fel… Csak ennyire emlékszem.

Nem! Nem hiszem, hogy ez valamiféle jósálom vagy feltárult prófécia lett volna. És tulajdonképpen nem is erről szeretnék írni, hanem arról a bizonyos — az álmomban ugyan általam alkotott, de másoknak, a régészeknek tulajdonított — logikusnak tűnő következtetésről.

Más hasonló példák is eszembe jutottak.

Az első, egyik kedvenc könyvemben a Terra amataban olvasható. Ebben Le Clézio főhőse Chancelade, elképzel egy múzeumi tárlót, amelyben majd sok ezer év múlva az ő kiásott koponyáját állítják ki.

 

„ott áll majd egy üres szemgödrű koponya, melyet megkoptatott, elhasznált, összetört az idő, s mellette valami rossz fogú állkapocs. A tárolóban a koponya mellett néhány titokzatos tárgy is lesz, melyet a régészek ástak ki a fölből: egy rozsdás öngyújtó, két vagy három lesikálódott pénzdarab, egy tantusz, egy földtől megfeketedett golyóstoll, és kinyitva, mint valami mágikus ékszer, egy aranykeretes napszemüveg, melynek egyik üvege eltörött.”

(Tellér Gyula fordítása)

 

A katalógusból megtudhatjuk, hogy — a régészek szerint — a koponya mellett kiállított tárgyaknak valószínűleg rituális funkciója volt, mivel az akkori emberfaj igen fejlett vallási eszmekörrel rendelkezett.

Persze nem maradhat ki a science fiction sem. Nem is akárkinek, hanem a nukleáris láncreakció megvalósíthatóságát megsejtő, az atomreaktor egyik atyjának tekintett fizikusnak, Szilárd Leónak tollából. A Jelentés a Central pályaudvarról című novellájában, egy másik bolygóról jött régészek az állomáson található eléggé elrejtett „Férfiak”, illetve „Nők” felirattal ellátott termekben talált fülkékből arra következtetnek, hogy ott a Föld hajdani lakói valamiféle titokzatos, vallási szertartásokat végeztek.

Szegény régészek. Miért mindig őket figurázzák ki?

Eszembe jutottak azok a rejtélyes tárgyak, melyekről, noha nem túl régiek — a római korból származnak, a második, harmadik és a negyedik századból — máig sem tudjuk, hogy milyen célra szolgáltak.

Ebben az esetben még a régészek is tartózkodtak attól, hogy határozott választ adjanak a kérdésre.

Azokról a bronz dodekaéderekről van szó, melyeket Ceram is említ A régészet regényében. Az apró négy és tizenegy centiméter átmérőjű tárgyakat, mind a hajdani római limes mentén találták: Angliában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Ausztriában és Magyarországon.

Vajon mi lehet egy ilyen tizenkét ötszög által határolt, üreges tárgy, melynek oldalain — minden logikát nélkülöző sorrendben — különböző méretű lyukak vannak? Eddig a következő elméletek születtek: ékszer, gyerekjáték, dobókocka, csengő, gyertyatartó, zászlórúd csúcsdísze, fűszertartó, hengeres idomok mérése szolgáló mérce, halászháló súlya, földméréshez használt eszköz, a Föld mágneses sugárzásának mérésére szolgáló műszer. Felmerült, hogy esetleg olyan orvosi eszköz, melyet felforrósítottak és a fájó testrészek masszírozására használtak.

Ha valakinek új ötlete támadna…

Persze van még egy közismert megoldás, de azt nem is merem ide írni („valamiféle kultikus tárgy”).

Esszé

JAPÁN SZÍNE

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Olaszország kék, anglia zöld.”

 

 

„Olaszország kék, Anglia zöld”, idézte Babits Útinaplójában, John Ruskin angol írót.

A szecesszió korszakának írói, és festői közül többen is megpróbálkoztak azzal, hogy egyes földrajzi tájakat, vagy országokat egy-egy színnel jellemezzenek.

Friedrich Ratzel német geográfus szerint: „Vannak barna országok, és azt mondják, hogy Franciaország sárga”.

Ignotus szerint: Magyarország szürke. A festő Fényes Adolf ezzel vitába szállt: „Nekem úgy tetszik, hogy ez a szürke inkább csak az Alföld színe. A Dunántúl színe a világoskék — s a Dunántúl egészben az olasz tájakhoz hasonlít. Erdély színe a barna és sötétkék”.

Elmerengtem.

Milyen színű lehet Japán?

Nem vagyok Japán-szakértő, sem japánmániás, és még Japánban sem jártam soha. Így persze sokkal nehezebb ezt a titkot megfejteni, mert csak azok közül a színek, hangulatok közül válogathatok, melyek a Földet megkerülve eljutottak hozzám.

Először az ország zászlaján vöröslő felkelő nap színére gondoltam, de ezt a lehetőséget lassan, lassan… elvetettem. Majd azt is leírom, hogy miért?

Még felmerült bennem néhány olyan közhelyes asszociáció, mint az óceán kékje, vagy a Fudzsi jeges csúcsának fehérsége, de egy idő után, arra a felismerésre jutottam — ami talán még igaz is lehet —, hogy egyetlen szín kevés lesz.

Ezért úgy döntöttem, hogy a továbbiakban színpárokkal próbálkozom.

Emlékeimben kutatva, a legkézenfekvőbbnek a fekete-fehér párosítás tűnt. A régi fotók, híradó felvételek, és Kuroszava Akira filmjeinek: A vihar kapujában, vagy A hét szamuráj  színei. Ekkor elbizonytalanodtam. A filmeket a televízióban láttam, egy másik korban (melyben az egész világ ebből a két színből állt). Ha jobban belegondolok a képernyő fénylő képe valami mást is sugallt. Valamiféle fényes fémszint, mint a Jamato csatahajó ágyúinak vagy egy katona pengéjének acélszürkéje. No, meg az első rádiósmagnóm ezüstszürke doboza. (Azé, amelyre sokáig, olyan büszke voltam, de egyszer a pápuai bennszülöttekről olvastam valamelyik újságban, és az egyik képen a meztelen törzsfőnök, ugyan olyan magnót szorongatott a kezében.)

Még egyszer átgondoltam mindezt, kezdve a vörössel, a felkelő nappal, de két másik „nap” kelte ötlött eszembe: azok melyek 1945. augusztus 6-án és 9-én keltek fel Hirosimában és Nagaszakiban, és ezért véglegesen elvetettem. Még újra felbukkant a fekete-fehér párosítás is, de már tudtam, hogy nem a fekete, és ezen a döntésemen, nem változtathat már, sem a míves lakkdobozok sötét ragyogása, sem Kobajasi Kenicsiró karmesterpálcája, és frakkja.

Maradt a fénylő fémszürke. (És még maradhatott volna a fehér is, ha szín lenne, de az nem más, mint a színek keveréke.)

De erről, persze, lehet vitatkozni.

 

 

Esszé

Előszó a mesékhez

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A mai világban kialakult életformák egyre kevésbé őrzik a családi szeretet, meghittség hagyományát. Mindez általában jellemző, és nem feltétlenül a széthullott családokra. Ahol nem váltak el a szülők, sokszor ott sem érezhető már az összetartozás, az egymásért való önfeláldozás, közös célokért való összefogás, amit gyermekkoromban még láthattam.

Az anyagiak utáni folyamatos rohanásban gyakran az ünnepeket is nyűgnek érzik a szülők, azon gondolkodnak, hogyan lehetne a legegyszerűbben „megoldani”, túl lenni rajta. Pedig a gyerekeknek szükségük van az ünnepekre. Karácsonyra készülve — nagytakarítás, vásárlás, sütés-főzés —, sokszor úgy érezhetjük, túl sok az áldozat azért az egy estéért. Biztos vagyok benne, hogy nem. A kisgyerek e néhány percnyi önfeledt örömét őrzi lelkében, továbbviszi, s talán saját gyermekének továbbadja majd.

Mindig szerettem és tiszteltem a hagyományokat. Fontosnak tartom a férfi és a nő szerepének megőrzését. A férfi üsse be a szöget a falba, a nő pedig főzze meg az ebédet. Persze, ha az asszony beteg, egyáltalán nem rombolja a férj tekintélyét, ha átmenetileg átveszi szerepét. Sőt! Tiszteletreméltó, ha képes és hajlandó rá. Ettől még továbbra is a nő, a feleség, az anya elsődleges feladata megteremteni a családi légkört, kellemes, barátságos otthont, ahová a férfi szívesen megy haza, melyben a gyerekek gondtalanok. Amit családi fészeknek nevezhetünk. A szükséges pénzeszközök előteremtése továbbra is elsősorban a férfi feladata lenne.

Alapvető problémák vannak életünkben. Nem akarjuk látni, pedig szemet szúr, ha befogjuk fülünket, akkor is harsog, ha nem beszélünk róla, akkor is égbekiáltó.

A nők „elférfiasodtak”, a férfiak „elnőiesedtek”. Felborult az értékrend, senki sem találja a szerepét, a helyét. Soha a történelem során nem voltak úgy kihasználva a nők, mint a XX. században, mikor úgymond kiharcolták az egyenjogúságukat. Munka mellett háztartást vezetni, gyereket nevelni, feleségnek lenni — mindez nagy terheket ró a nőkre, aminek képtelenség megfelelni. A kudarc előbb vagy utóbb szinte biztos, ami váláshoz, a család széthullásához vezet. Természetesen nem minden a nőkön múlik. Sok esetben ők azok, akik sokkal többet tesznek a családért, mint a férfiak, és elsősorban nem ők azok, akik elhagyják családjukat.

Előfordul, hogy a család együtt marad, de nem a szeretet tartja össze őket. Például lakás hiányában nem tudják megoldani a válást. Másik — számomra elfogadhatatlan — ok a mártírság, a megjátszott önfeláldozás a már semmit nem érő házasság „megmentéséért”. Egyszerű képmutatás, esetleg, úgymond, a gyerek érdekében. Messziről bűzlik. Ennél jobban talán nem is árthatnának a gyereknek.

Sokféle skáláját láttam már a kényszerű együttélésnek: a csendes utálattól, közönytől, érdektelenségtől a hangos, tettlegességig fajuló gyűlölködésig. Az elvált szülők gyerekeinél sokkal jobban sajnálom az el nem vált szülők gyerekeit — szoktam erre mondani.

Sokkal bonyolultabb probléma ez, mint azt néhány sorban le lehetne írni, ki lehetne fejteni. Mégis, azt hiszem, a megoldás sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnánk.

Mert hibásak vagyunk!

Önzők, felelőtlenek! Nincs bennünk elegendő kötelességtudat, s nem vagyunk elég kitartóak. Nem becsüljük családi értékeinket, könnyen felrúgjuk, nem tartjuk fontosnak. Nem tesszük meg, amit megtehetnénk. Ami nem pénz kérdése: figyelmesség, szeretet, önfeláldozás. Erről szól az együttélés, a házasság, a család. Ne a szerelemről. Az leányálom. Nem a szerelmet kell keresni az életben, hanem a társat, akivel kézen fogva végigmegyünk a számunkra kijelölt úton, az elejétől a végéig.

Nagy szerelmek sokszor viharos válásokhoz, keserű csalódásokhoz vezetnek. A fellegekből nagyon mélyre lehet zuhanni. Persze nem törvényszerű, és a szerelmet átélni csodálatos. Családot alapítani azonban csak egy igazi társsal szabad. Ha szerelmesek is vagyunk belé, tökéletes, de nem nélkülözhetetlen — szerintem. A szeretet, a tisztelet, a megbecsülés viszont igen.

Azért írtam e „meséket”, mert a mai gyermekek közül sokan, sajnos, a családi élet boldogságát már csak a mesékből ismerhetik. Kis történeteimben is előfordul, hogy csak vágyakoznak a családi fészek melegére, mert nem adatott meg soha, vagy nem becsülték, s elvesztették. A fontosságáról kívántam írni. Remélem nemcsak „kicsik”, hanem a „nagyok” is olvassák majd.

Legyünk „nagyok”, nőjünk fel végre! Vállaljunk felelősséget a kicsikért, szeressük őket jobban önmagunknál!

 

 

Esszé

MI LETT VOLNA, HA…

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kínai világtérkép 1418-ból!

Oswald Spengler A Nyugat alkonyában feltette azt a kérdést, hogy mi lett volna akkor, ha 732-ben a poitiers-i csatában, nem a Martel Károly vezette frankok, hanem az Abdulrahman vezette arabok győznek. Úgy vélte kialakult volna egy „Frankisztán” nevű állam, amely rövidesen egy nyugati kalifátussá változott volna át. Az arab nyelv, és a muszlim vallás vert volna gyökeret az uralkodó rétegben. Olyan nagy városok születtek volna a Loire és a Rajna mellett, mint Granada és Kairó, a katedrálisok tornyai helyett minaretek szöktek volna az ég felé, a keresztény misztika helyett pedig valamiféle szúfizmus uralta volna a lelkeket.

 (Napjainkban a „Frankisztán” kifejezés újra és újra felbukkan. Mint tudjuk, Franciaország lakosságának már számottevő része muszlim, és ha a mohamedán vallásúak bevándorlása az eddigi ütemben folytatódik, akkor nyolcvan vagy száz — egyes elemzők szerint harminc — év múlva, az ország akár iszlám állammá is válhat.)

 „Mi lett volna, ha…?” Az alternatív történelem erre a kérdésre keresi a válaszokat. A történészek sokáig ezt a kérdést a „történelmietlen” bélyegezővel látták el, és az alternatív történelmet valamiféle szentségtörő vagy nevetséges dolognak tartották, olyannak mellyel nem is szabad, vagy nem is érdemes foglalkozni. Az alternatív történelemi művek népszerűsége azonban bebizonyította a műfaj létjogosultságát. Mivel nem a természettudományokhoz kapcsolódik, hanem a társadalomtudományokhoz, többen megkérdőjelezik azt, hogy a science fiction fogalomkörébe tartozna, és önálló műfajnak tekintik.

Mint minden műfajnak, ennek is kutatták a gyökereit, persze meg is találták, és leírták azt a sokat emlegetett, már jól ismert mondatot: „Már az ókori görögök is!”.

A leges legelső alternatív történelmi mű szerzőjének Thuküdidészt nevezték ki, aki A pelopponészoszi háború című művében, felvázolta egy perzsa uralom alá került Hellasz képét.

A sorban Titus Livius a következő író. Nagyszabású művében talán az a néhány oldal a kitérő, melyen arról értekezett, hogy mi történt volna, ha Nagy Sándor nem kelet felé indul, hanem nyugatnak, Itália ellen.

Nem véletlen tehát mentegetőzése: „Munkám írása közben, kezdettől fogva, látható módon nagyon ügyeltem arra, hogy a megengedettnél jobban ne térjek el az események menetétől, s ne igyekezzem, művemet különféle történetekkel tarkítva, az olvasóknak szórakoztató kitérőket, magamnak pedig némi pihenést biztosítani. De most, ha már megemlítettem ezt a nagy királyt és e nagy hadvezért, akik a csendes elmélyedés óráiban annyit foglalkoztatták gondolataimat, kénytelen vagyok nyilvánosan is feltenni a kérdést: hogyan alakult volna a római állam sorsa, ha háborúba keveredik Nagy Sándorral?”

Hosszan sorolta azokat a konzulokat vagy diktátorokat, akiket a rómaiak a makedón uralkodóval szembeállíthattak volna. Kiemelte, hogy „a macedónoknak csak egy Sándoruk volt, aki gyakran maga hívta ki a rá amúgy is sokfelől leselkedő veszedelmet. A rómaiak közül azonban sokan értek fel vele dicsőségben és tettekben, akiknek élete vagy halála — bárhogy is dönt róluk a sors — nem veszélyeztette az állam sorsát.”

Livius összehasonlította a két hadsereget és a rómaiak létszámfölényére, jobb kiképzésére, és jobb fegyverei hivatkozva biztosnak látta a győzelmet. Különösen egy elhúzódó háború esetén, mivel „Sándor életéből egyetlen háborúra sem futotta volna”. A végén még egy döntő érvet hoz fel: „Mivel a punokat régi szerződés fűzte a rómaiakhoz, az is lehetséges, hogy a lélekszáma s hadserege tekintetében kimagasló két hatalom fegyveresen száll szembe a közös veszedelemmel, és a macedónokat az egyesült pun-római seregek zúzzák össze.”

Titus Livius eszmefuttatása után, most lássuk Spengler másik példáját: Kolumbusz a hosszúra nyúló eredménytelen alkudozást megunva, támogatásért Kasztíliából Franciaországba indult. Miképpen alakult volna a történelem, ha akkor a spanyolok nem hívják vissza, és az Újvilágból hajószám érkező arany és ezüst a francia király kincstárát gazdagította volna?

„Kétségtelen — írja —, hogy a spanyol V. Károly helyett I. Ferenc, mint Amerika ura kapta volna meg a császári koronát… Fülöp, Alba, Cervantes, Calderón, Velázquez neve helyett azokat a nagy franciákat kellene néven neveznünk, akik — ha szabad így kifejeznünk ezt a nehezen felfogható dolgot — meg sem születtek.”

Sajnos ez a Spengler által megfogalmazott szemlélet csak néhány műben jelenik meg.

A mai alternatív történelemírás egyik kedvenc (vagy talán divatos, de már-már unalomig ismételgetett) témája a második világháború történetének átírása.

1962-ben jelent meg a műfaj klasszikus műve, Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban című regénye. Ebben Franklin D. Roosevelt meggyilkolása indítja el azt a láncreakciót, amelynek eredményeképpen 1948-ban Németország és Japán megnyeri a háborút. Az Amerikai Egyesült Államok három részre szakad. A keleti partját a náci Németország irányítja, a nyugatin a császári Japán uralkodik, csak a középső részen létezik egy többé-kevésbe független állam. A cselekmény több szálon fut, az összekötő kapocs egy könyv, a Sáska, teljes címén a Nehezen vonszolja magát a sáska. Ez a könyv egy alternatív történelmi regény(!) az alternatív történelmi regényben, amely abban a világban egy olyan képzeletbeli világról szól, ahol a szövetségesek nyerik meg a háborút Japán és Németország ellenében. Tartalma miatt ezt a művet betiltották, szerzője pedig a világtól elzárkózva él a címben szereplő, Fellegvárban.

Az amerikai szerzők közül többen is eljátszottak azzal a gondolattal, hogy ha polgárháborúban a déliek győznek, akkor, hogyan változott volna meg az Amerikai Egyesült Állomok és a világ történelme.

(Például, Harry Turtledove Fegyverek Délnek című regényében egy időutazó fordítja meg a polgárháború menetét, aki AK-47-es gépfegyvereket szállít a vesztésre álló déli seregnek.)

A magyar történelmet átformáló lehetőségek sorát hallhattuk az István, a király rockoperában:

“Mohácsnál győzni fogunk,

Dózsa lesz György királyunk,

Nagy hatalom századokon át!

Rákóczi világot hódít,

Kossuth-tal valóra válik

A Duna-menti Köztársaság ”

A magyar sci-fi művek közül, most csak egy példát említek.

Pintér Bence és Pintér Máté A szivarhajó utolsó útja című regényében az 1848-49-es győztes szabadságharc után, megvalósult a Kossuth Lajos által megálmodott Dunai Konföderáció. A címadó szivarhajó egy hatalmas zeppelin, amit persze ebben az alternatív történelmi világban nem nevezhetünk annak, mert megalkotása nem Zeppelin gróf nevéhez fűződik (A Budai Ganz gyárban építik).

2007 októberében, a Wikipedia nyitóoldalára, a kiemelt cikkek közé bekerült, egy a Bicholim-konfliktusról írt szócikk, mely szerint 1640 és 41 között, háború dúlt Portugália és a mai India területén fekvő hajdani Maratha királyság között. A konfliktust végül békekötés zárta le, és ez vezetett a független Goa állam létrejöttéhez.

A szócikk hosszú volt és alapos, linkek tucatjaira hivatkozott. Hitelességét már önmagában az is alátámasztotta, hogy a kiemelt cikkek közé került, ahova elvileg csak ellenőrzött, magas színvonalú, hiteles szócikkek kerülhetnek.

Senkiben sem merült fel, hogy átverés az egész.

Valóban átverés lett volna? Nézőpont kérdése. Tulajdonképpen csak egy nem megfelelő helyen publikált, alternatív történelem.

 

Esszé

A kis herceg és a rózsa

Elolvasta:
85
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; } A kis hercegben a kedvenc fejezetem, amikor megismerjük a rózsát. Szépen lassan nyílik, nem kapkod el semmit, teljesen az ujja köré csavarja a kis herceget. Nem úgy, mint a többi virág, akik előbújnak, aztán el is tűnnek. Ó, nem, az igazi virágzáshoz idő kell! Aztán éppen hogy kibújik, máris bosszantani kezdi a herceget.

         

 

Bizony, klasszikus házasság ez. Gyűlölet és szeretet. Vitatkoznak, bosszankodnak, civakodnak. Ugyanakkor a kis herceg gondoskodik róla, a rózsa pedig betölti az egész bolygót az illatával. Mégis elválnak, mert úgy gondolják, hogy így jobb lesz.

A lényeg mindig az apróbetűs részekben van leírva. Mikor az ember oltár elé áll, a jóban-rosszban résznél különböző világmegváltó dolgok lebegnek a szeme előtt. Háborúban, betegségben, szegénységben kitartani, sárkányokkal megküzdeni, azt még el lehet valahogy viselni. De a szürke hétköznapok, az idegesítő beszólások, a rossz helyre ledobott zoknik, fordítva feltett wc-papírok, tányérra rászáradt ételmaradékok elfogadhatatlanok. A kis herceg is csupán egy „tigriskarom-históriáért” hagyta el élete szerelmét.

 

A férjemmel egyszer arra döbbentünk rá, hogy nagy dolgokon soha nem veszünk össze. Bármilyen nehéz helyzetbe kerültünk anyagilag, mindig szépen át tudtuk beszélni a lehetőségeket. A gyerekneveléssel kapcsolatban kulturáltan le tudtunk ülni, megtárgyalni a részleteket. Egyszer, mikor egy félreértés kapcsán azt gondoltam, hogy megcsalt, szintén hideg fejjel tudtunk beszélni egymással. Ellenben kiválóan össze tudunk veszni a főzésen. Egyik legnagyobb vitánk tárgya az volt, hogy a piskótába finomlisztet, vagy darás lisztet tegyünk-e. El tudom képzelni, hogyan nézhettünk ki, mikor önfeledten ordibáltuk egymásnak a lisztekkel kapcsolatos elképzeléseinket.

 

A mai világ azt sulykolja belénk, hogy mindig mindennek tökéletesnek kell lennie. Ami nem hibátlan, azt el kell dobni. Nem férnek bele a modern ember életébe a „tigriskarom- históriák”. De a kis herceg boldog volt a rózsa nélkül? Hogyan lett volna boldog, hiszen nélküle csak értelmetlenül bolyongott a sivatagban.

A szerelemért meg kell halni. Nem úgy, mint a filmekben, hogy drámai zene közben a szerelmesek egymásra borulva leszúrják magukat. Minden nap meg kell halni egy kicsit azért, hogy az igazi boldogság életre keljen bennünk, és a szerelmünk virágozni tudjon. Ha csak élni akarunk, akkor viszont minden nap meg fogunk halni egészen addig, amíg el nem hervadunk.

Házastársunk azért okoz sokszor annyi fájdalmat, mert már „megszelídítettük”, ismerjük a hibáit, rossz szokásait. Viszont ismerjük a jó tulajdonságait is. Szerettük az oltár előtt minden porcikáját. Amit Isten egybekötött, ember ne válassza szét!

Isten óvja meg, és adjon erőt a házasoknak, hogy megmaradjanak egymásnak!

 

„Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna.”

(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

 

 

 

Kép forrása: http://www.bebikkicsikesnagyok.hu/9169/a-ferfiak-felnek-a-hazassagtol/

Esszé

EGY VASKOS, FEKETE FÜZETBE

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Nevek, nevek, nevek…

Jorge Luis Borges egyik novellájának címadó hőse: Funes, az emlékező, aki mindenre emlékezett, amit csak életében megpillantott, felvetette, hogy a világon minden dolognak külön nevet kellene adni. Nem értette, hogy a három óra tizennégy perckor (oldalnézetből) látott kutyának, miképpen lehet ugyanaz a neve, mint a negyed négykor (elölnézetből) látottnak. Ebben a nyelvben minden kődarabnak, minden egyes állatnak, egy fa minden ágának és levelének más neve lett volna. Funes persze idővel rájött, hogy ez a feladat végtelen és haszontalan.

Az író ezt az ötletét — a saját bevallása szerint — John Locke angol filozófustól származtatta. Ő már a XVII. században leírt (és ahogy Borges epésen megjegyzi: rögtön el is utasított) egy ehhez hasonló nyelvet.

Vagy harminc évvel később Le Clézio — aki valószínűleg nem olvasta Borges novelláját, de Locke eszmefuttatásait ismerhette —, a Terra Amata-ban néhány sor erejéig újra felvillantja ezt az elképzelést.

„Minden egyes fának, minden egyes virágnak, minden egyes kőnek, minden egyes pocsolyának nevet kellene adni, hogy többé ne lehessen elfelejteni őket. Ennek a gömbölyű kavicsnak Sib-Song lesz a neve, ennek a hegyes kőnek Moroboc… Ez az üvegcserép itt Roland. Visszaveri Othon, az eperfa és Grégoire, a poros kőszirt közé beékelt Hannak, az égboltnak a ragyogását. Antar, a sirály ott úszik Maán, a tengeren, két hullám: Solange és Simone között.” (Tellér Gyula fordítása)

És ha már nevet kapott minden dolog… nem vagyunk többé egyedül — írja.

Talán valóban így lehet. Ha valamit mi magunk nevezünk el, az talán azt is jelenti, hogy valamiképp hozzánk tartozik, valamiképp a mienk, számunkra sokkal többet jelent (vagy jelenthetne), mint másoknak.

Talán az általunk adott név, egyben kifejezi a vélt vagy valós birtoklás tényét is. Ez néha ijesztő módon érvényes, az átkeresztelt tájakra. Sőt arra a tényre, hogy amit elnevezünk, azt valamiképp saját képünkre akarjuk formálni.

Ray Bradbury angol science fiction író látomása szerint: „A Mars tájai a levegőtől, a víztől, a széltől kapták nevüket. És a havazástól, amely a dél felé kanyargó kőcsatornákon megtöltötte az üres tengereket.”

A földről érkező, telepeseket szállító rakéták „akár a kalapács, szétzúzták a régi neveket… a porcelán mérföldkövekre írt régi városnevek apró darabkákban szétszóródtak. Helyükre nagy oszlopokat raktak új nevekkel: VASVÁROS, ACÉLVÁROS, ALUMINIUMVÁROS… csupa technikus és fémes név a Földről.”

Persze! De ez a gyarmatosítók és a hódítók logikája — mondhatnák sokan.

Valóban. A nagy földrajzi felfedezések korszakában a 15.-19. században, ha a felfedezők rátaláltak egy addig ismeretlen szigetre vagy földrészre, az akkori szokásjog szerint kitűzték országuk zászlaját, majd elnevezték azt a területet. Ezeknek az elnevezéseknek a legtöbbje valamiképpen kapcsolatban állt azzal az országgal vagy tartománnyal ahonnan érkeztek. Így lett a mai Közép-Amerika és Mexikó Új-Spanyolország, vagy a mai Ausztrália Új-Hollandia. Majd sorban elnevezték a hegyeket, a folyókat, és ha idővel telepesek érkeztek oda, erődöket, városokat emeltek, melyek olyan neveket kaptak, mint New York vagy Új-Amszterdam.

Néhány évvel ezelőtt feltettem magamnak a kérdést (Először csak játékból, de később komolyan. Egy cikk is született belőle.): Hogyha — mint azt oly sokan állítják —, valamikor a történelem hajnalán valahonnan az univerzumból érkeztek hozzánk a Földre látogatók, akkor ők is hasonló séma szerint nevezhették el bolygónk tájait? Mert ha igen, akkor legősibb geográfiai neveink között más bolygókról származó földrajzi nevek rejtőzhetnek.

Kutakodásom, Mircea Aliade vallástörténeti műveinek köszönhetően — melyek végre magyarul is megjelentek — furcsa eredményt hozott.

A sumér mitológiában arról olvashatunk, hogy amikor egy bizonyos isten megalapította az öt ősi várost „tiszta helyekre építette őket, nevet adott nekik”: Eridu, Badtibira, Larak, Zimbir és Suruppak. A nyelvtudósok már a múlt század közepén kimutatták, hogy a sumér földrajzi kifejezések legtöbbje — köztük a városok és folyók nevei — presumér eredetűek. (Éppúgy, mint a földműveléssel és a fémmegmunkálással kapcsolatos kifejezések.)

A sumér-akkád eredetre visszavezethető babiloni hagyomány szerint az Égi Birodalmak adták a földi birodalmak elnevezéseit: Akkád az Égi-Akkádról, Elám az Égi-Elámról, Amurru az Égi-Amurruról kapta a nevét. Úgy tartották, hogy a Tigris és az Eufrátesz folyók égi mintaképei, melyekről a neveiket kapták, az általuk Anunitnak(?) és Fecskének(?) nevezett csillagképekben találhatóak, a városok közül Szippáré a Rákban, Ninivéé a Göncölszekérben, Asszuré valahol az Ökörhajcsárban.

Az ókori egyiptomiak szintén úgy tudták, hogy városaikat és nonoszaikat, vagyis tartományaikat az „égi” mezők után nevezték el. A már ismert égi városokat, nonoszokat azonosították a földi tájakkal és az általuk felépített városokkal.

Mondják, hogy minden írásműnek annyi olvasata van, ahányan elolvassák. Ez talán érvényes lehet a műben leírt egyes mondatokra is.

Ennek fényében Le Clézio sora, miszerint: „nem vagyunk már egyedül” egy egészen más értelmet nyert. Tudom! A rikító pólókra írt közhelyes mondatnak kevés köze van az író eredeti mondandójához. Azt is tudom, hogy ez egy erőltetett párhuzamba állítás, sőt félremagyarázás. És mégis…

Le Clézio szerint, le kellene ülni egy már elnevezett sziklára vagy leheveredni a fűbe, melynek minden szálát név szerint ismerjük, és ott kellene megírni A FÖLD TÖRTÉNETE című művet. Ez csupa miniatűr eposz lenne. Az egyik fejezet Tsinnek, a hangyák városának pusztulásáról szólhatna, egy másik — melyet talán én írnék — Eridu építéséről vagy Dramnak, a barackfának kétségbeesett hajladozásáról az északról támadó viharban. Vagy arról, hogy a KOPORSÓ nevű (KOszos, POros, még a téli SÓzástól fehérlő) buszmegállóban, miképpen körmöltem össze, napi négy-öt soronként, ezt az egészet.

„Egy vaskos, fekete füzet első lapján lehetne kezdeni…”

Esszé

A víz, a föld és a levegő leányai

Elolvasta:
61
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Számomra az egyik legcsodálatosabb mese, amit valaha olvastam, Hans Christian Andersen Kis hableány c. műve. Időről időre újra átolvasom, és mindig találok benne valamit, ami új értelmet nyer számomra. Kincsesbánya, amelyből mindig újabb drágaköveket kereshetek magamnak. Andersen csodálatos költői képekkel, hasonlatokkal írja le, miként válik egy serdülő lány érett nővé, és hogyan sikerül halhatatlan lelket nyernie.

            A hableányok lelke ugyanis halandó. Bár háromszáz évig élnek, haláluk után nem marad belőlük más, csak tajték. Halhatatlan lelket csak akkor kaphatnak, ha egy ember igaz szerelemmel szeret beléjük, és örök hűséget fogad. De hogyan sikerülhetne elérni mindezt, mikor az emberek elrettennek a sellőktől halfarkuk láttán.

 

„Ha meghalok, fehér tajték lesz belőlem, hullámokon hánykolódom, és soha többet nem hallhatom a tenger moraját, nem láthatom a szépséges virágokat, a bíborszínű napot? Mit tegyek, hogy az én lelkem is örökkétig éljen?”

 

Serdülőkorunkban mi is úszunk a végtelen gondtalanság tengerében. Nem gondolkodunk, ösztöneink vezetnek bennünket. Maradhatunk ebben az állapotban, mint a kis hableány öt testvére, magunkkal ránthatunk a mélybe más embereket is. Régi mitológiák szólnak a szépséges szirénekről, akik hangjukkal csábítják el a hajósokat, majd megölik őket. A kis vízi-királykisasszony nővérei nem ilyen kegyetlenek, de nem segítenek a viharba került tengerészeknek megmenekülni, mert ez által birtokba vehetik őket. Az sem számít nekik, hogy ezek az emberek a víz alá csak holtan juthatnak le. A testvérek földhözragadtságát az ötös szám szimbolizálja a műben, mert az emberi test is ötágú csillaghoz hasonlatos. A legkisebb vízi-királykisasszony azonban nem gondolkodott, visszaemelte a herceget a földi világba, megkockáztatva azt, hogy többé nem láthatja sem élve, sem holtan. Ráadásul egy véletlen folytán a herceg egy másik lányt hitt megmentőjének. A kis hableány annyira vágyott később e férfi után, hogy vállalta a poklok kínját és felkereste a tengeri boszorkányt. Még gyönyörű hangjáról is lemondott, ami egyúttal csábításának legnagyobb fegyvere, így védtelenül indult az emberek világába. Halfarkát lábakra cserélte, elhagyta testvéreit és apját, és tudta, hogy többé nincs visszaút a régi világába.

 

„Most főzök neked egy bűvös italt, azzal napkelte előtt kiúszol a tengerből, leülsz a partra, és megiszod. Eltűnik tőle a halfarkad, két doronggá alakul, amit az emberek szép lábacskának neveznek. Csakhogy ez nagyon fáj ám, olyan, mintha éles kardok hasítanának beléd.”

 

            Napjainkban szinte népbetegségnek számít, hogy számos fiatal képtelen elkötelezni magát, ha pedig boldog párkapcsolatban él, nehezen jut el odáig, hogy családot alapítson. A magyar nyelv gyönyörű, hiszen itt az „elkötelezni” szót használja. Nemcsak hozzákötjük az életünket valaki máshoz, de egy új állomásra kötünk ki. Hogy a történethez illő hasonlatot hozzak, a vízből kikötünk a partra. A fiatalok néha nevetségesnek tűnő indokokkal szakítanak egymással. Például, hogy negyven évesen még nem érzik magukat elég érettnek a házassághoz. Ha párkapcsolatban élnek, akkor pedig azért nem vállalnak gyermeket, mert még nincs saját lakásuk, autójuk, stb. Utóbbi gondolatra csak zárójelben jegyezném meg, hogy a fejlett országokban a mai átlagemberek jobban élnek, mint régen a királyok, akkor is, ha csak albérletre „tellik”. Igen rossz úton jár az, aki előtérbe helyezi az anyagi biztonságot. Minél később kötünk ki, annál több kés fogja lábunkat megvágni. Ez a világ sem segít a megállapodásban, folyton azt sugallják a fülünkbe, hogy bolond az az ember, aki visszavonul a nagyvilági élettől. De a valódi indokot mégis abban kell keresnünk a tengeren hánykolódó „bolygó hollandik[1]” kérdésére, hogy egyszerűen nem mernek felnőni. A családalapítás valóban nem könnyű feladat. Legnehezebb az anyaság, amely iszonyú fájdalommal jár. Gondoljunk a szülésre, első szoptatásra, rengeteg éjszakázásra, bosszúságra, amit a gyerek ordítása okoz. Ha egyszer átlépünk ebbe a világba, nincs visszaút. Elhagyjuk régi életünket, testünk átalakul és számos megpróbáltatás közepette szolgáljuk családunkat.

            Azokon a ritka napokon, amikor sikerül egy forró fürdőt vennem a két pici gyermekem mellett, gyakran eszembe jut a kis vízi-királykisasszony, aki vérző lábait hűsíti esténként a tengerben, mert minden lépése olyan, mintha kés élére hágna. A két kislány engem sem kímél, estére minden ízületem fáj, a császármetszésem hege még mindig, minden reggeli felkelésnél sajog, visszerek kezdenek kialakulni a lábamon, őszül a hajam, lyukadnak a fogaim, és még sorolhatnám tovább. Elnézegetem ilyenkor magam, és sokszor el is szomorodom, mert a nehéz napoknak úgy tűnik, hogy soha nem lesz vége. Kisgyerekek nevelésénél minden nap szinte teljesen egyforma. Jelenleg olyan az életem, mint amikor egy házibuli alkalmával véletlenül egy számot tettünk be végtelen lejátszásra, és csak órák múlva tűnt fel, hogy ugyanazt hallgatjuk.

            Mégis, minden nap hálát adok az Istennek, mert olyan örömöket élhetek át, amit csak akkor tapasztalhat meg az ember, ha a szenvedést is kiállja. Látni, ahogy fejlődnek, nyílik az értelmük, és legtöbbször csak én láthatom a nagy pillanatokat, mert velük vagyok mindig! Átélni azt az érzést, hogy ezek a kicsi emberek önfeledten szeretnek, bármilyen vagyok! Elfogadják minden hibámat, csak velük legyek. Tényleg hihetetlen, hogy egy gyermek akkor is ragaszkodik az anyjához, ha az bántja, durván viselkedik vele, vagy éppen eldobja magától. Erről lemondani önszántunkból nagy hiba. Halogatni nem szabad, mert mindennek megvan a maga ideje, később már nem lehet, vagy nagyon nehéz pótolni, amit elmulasztunk.

            Persze előfordul, hogy az életünk másképp alakul, mint ahogyan elterveztük. Nem találjuk azt a bizonyos párt, vagy nem érkezik meg a gólya. Ha minden erőfeszítés ellenére sem sikerül családot alapítani, azért akkor is lehetnek más utak. A kis vízi-királykisasszony sem kapta meg a herceget, ellenben elviselte a fájdalmakat, és ami a legfontosabb, le tudott mondani szerelméről. Új értelmet nyert élete a „levegő leányai” között. Ezek az áttetsző lények a levegőben úsznak, segítenek az embereknek, amiben csak tudnak. Ők is háromszáz évig élnek, ellenben a sok jócselekedet útján elérhetik, hogy végül az ő lelkük is halhatatlanná váljon. Ők jelképezik azokat a jótündéreket, akik a társadalomban észrevétlenül és töretlenül teszik azt a rengeteg jót, amit a legtöbben meg sem hálálnak, sőt, sokszor észre sem vesznek. Az emberek nagy része egyszerűen természetesnek veszi ezeket az áldozatokat, úgy érzik, hogy „ez nekik jár”. Ehhez a szerephez tényleg egészen fel kell szállnunk a magasba. Felül kell emelkedni a sérelmeinken, problémáinkon, még önmagunkon is. Láthatatlanná kell válnunk. Talán ez a legmagasabb szint, amit földi ember elérhet. Ide eljuthatunk a szülővé válás után is, vagy akkor, ha sikerül továbblépni azon a traumán, hogy nem sikerül családot alapítani.

            Van élet az esküvő után is, a gyerekvállalás után is, és akkor is, ha mindez nem adatik meg. Mikor bejelentettem néhány barátomnak, hogy férjhez megyek, majdhogynem őszinte részvétet nyilvánítottak, mert azt gondolták, hogy itt vége van az életemnek. Igen, itt tényleg vége lett életem egy szakaszának, többé már nem a víz leányai közé tartozom. Életem legnagyobb kalandja kezdődött, mert Isten eddig két lelket is rám bízott, hogy neveljem fel az ő dicsőségére.

 

Az ember mindig találhat értelmet az életének, nem kell félni azoktól a kihívásoktól, amik csak ránk várnak, mert senki más nem tudja elvégezni helyettünk. Nem azt szeretném ezzel írni, hogy fájdalmas arccal járkáljunk, és keressük a szenvedést, csak ne féljünk tőle. A szenvedések, átalakulások után mindig új világba jutunk, új szintekre emelkedünk, sokkal többet látunk a világból, mint azelőtt.

Vízből a földre, földről az égbe.

 

 

Kép forrása: http://jobbveledavilag.hu/boldogsagprogram/a-csalad-jelenti-a-menedeket-egy-szivtelen-vilagban

 

 

 

[1]Utalva R. Wagner: A bolygó hollandi c. operájára

Esszé

A szabadság

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

      A szabadság

 

nem az, hogy mindenre van lehetőségem, hanem az, hogy mindenről azonnal le tudok mondani, semmihez sem ragaszkodom.

Ha mindenről le tudok mondani, semmire nem vagyok kényszeríthető.

És nem lehet a szabadságomat elvenni sem, mert ha megbilincselnek, le tudok mondani a mozgásról, ha gyűlölnek, le tudok mondani a mások szeretetéről, ha kínoznak, le tudok mondani testem vagy lelkem fájdalommentességéről.

Ha minden vágyamról (azonnal) le tudok mondani (és harag, indulat nélkül) — ez csak az értelmem uralma esetén lehetséges —, akkor nem lehet tőlem elvenni semmit sem, hiszen akkor minden birtoklásról is lemondtam; és nem lehet megzavarni sem, hiszen belső világom csak érintkezik, de nem keveredik a külvilággal (ami történik, érzékelem, feldolgozom, lereagálom, de nem járja át lényemet).

Így lehet megőrizni a szeretetet, amit önmagam iránt érzek (önbizalom), és ami feltétele annak, hogy mindenkit és mindent válogatás nélkül szeretni tudjak — ami sokak számára ostobaság, de azért irigylik is, nemcsak kinevetik azt az ostobát, aki erre képes, mert akiben csak szeretet van (bármi éri kívülről), az boldog.

Tehát aki szabad, és csak szeret az boldog.

— Még egy dolog szükséges hozzá: mindig meg kell tennem, amit akarok: engedelmeskednem kell a belső parancsnak (az ész kontrolljával), amikor van ilyen. Ha nincs, nem kell erre várni, hanem egyszerűen hagyni, hogy a józan ész irányítson.

A boldogságnál nincs több (ami csak minden vágyról és birtoklásról való lemondással lehetséges), nincs jobb dolog. Ha hagyod, hogy tévútra vezessenek, és nem azt tartod szem előtt, hogy szabad vagy és szeretsz; ha birtokossá válsz, azaz ha nem élni, hanem mindig csak gyönyörködni, élvezkedni, kapni, birtokolni, uralkodni, nagyra törni, valamit elérni akarsz, akkor az eszed helyett átveszik az uralmat az érzelmeid, a vágyaid, a telhetetlenség, és minden, amit nem birtokolsz, nyugtalanítani fog.

Ha van bármi, ami a tiéd, akkor minden mást elvesztettél — önmagadat is, mert ha valami a tiéd, akkor te az övé vagy. Egyedül Isten „birtoklása” nem veszi el a szabadságodat, mivel eredetileg is Tőle kaptad, és ha átadod neki, akkor kétszeresen visszaadja. Előbb-utóbb (ebben a legnagyobb szegénység, elhagyatottság sem akadályozhat meg!) annyi mindent és annyi mindenkit fogsz birtokolni — és ennek következményeképpen még többet birtokolni-akarni, és így elveszíteni —, hogy már nem csak a birtokaidban való örömöd vész el, hanem te magad válsz birtokaid birtokává, foglyává, síneken mozgó, drótokon rángatott bábú leszel; és a birtoklás szándéka miatt (ami nem más, mint másokat kizárni akarni valamiből — lényege szerint önmagunk bebörtönzése abba, amit birtokolunk), már nem csak másokat zársz ki az életedből, örömeidből, hanem önmagadat is.

 

 

020202bg

 

 

 

Esszé

Miért nem mosolygunk mi, magyarok?

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Miért nem mosolygunk mi, magyarok?

 

   Egy rádióinterjúban, egy szerencsés, de elsősorban tehetséges ifjú, aki huszonöt éves korára már mind az öt földrészt bejárta, az Antarktiszról hazatérve – ahol idegenvezetőként működött egy évig -, azt nyilatkozta, hogy a többi néphez képest az a legnagyobb baj velünk, magyarokkal, hogy nem mosolygunk. (Lehet, hogy ez az oka annak, hogy még nem döntötte el, hamarosan megszületendő gyermekét hol fogja felnevelni; de valószínűleg valamelyik nyugalmas, derűs nép pálmafái alatt, talán egy tengerparti szigeten.)

 

   Mielőtt vitába szállnék általánosító megállapításával, el kell ismernem, hogy legalább felerészben azért igaza van.

   Mert valóban nem mosolyognak a belvárosi közlekedésben résztvevő autósok, főként csúcsforgalomban, vagy amikor megpróbálnak parkolóhelyet találni, amely sem pénztárcájuk tartalmától, sem úti céljuktól nem áll túlságosan távol.

   De ha ez nem is feltűnő, bizonyára mosolyognak a repülőgépeken, űrhajókon, és általunk még nem ismert repülő objektumokon utazók.

   Lehet, hogy nem mosolyognak mindannyian a kis házakban élő nagycsaládok, a bérházakban, önkormányzattól megvásárolt vagy önkormányzati lakásokban lakók, vagy akiknek tartozásaik fejében eladják a fejük fölül a házukat, lakásukat, mert nem tudják kifizetni a monopolhelyzetben lévő közüzemi szolgáltatók által rájuk rótt, gátlástalanul emelt díjakat.

   Ám az is lehet, hogy némelyek még képesek mosolyogni a kényelmes, csendes lakásokban, kertes házakban élők közül, ha békés családi légkörben kipihenhetik mindazt, amit házon kívül el kell viselniük.

   Nem biztos, hogy mindig mosolyognak a NAV, a konkurencia és ezernyi kötelezettségük között vergődő vállalkozók, cégtulajdonosok, üzletemberek és üzletasszonyok, közalkalmazottak és kis fizetésűek – akiknek folyton számolniuk kell, ezért nem is érnek rá mosolyogni. De ha marad rá idejük, esetleg még képesek mosolyt hívni az arcukra a jól fizetett dolgozók, örökösök, milliomosok és milliárdosok, hazánkba szakadt külföldi örök-turisták és ingatlantulajdonosok, gyártulajdonosok, multi-man-ok; meg azok, akinek tevékenységi körében erre feltétlenül szükség van a sikerhez.

    Továbbá – én úgy látom – szívből jövő örömben fürdik a bűnözők arca – hiszen egyre többen és egyre sikeresebben működnek országunkban; már külföldről is szívesen fogadják őket, akár állandó letelepedésre is. Aminek persze nem örülnek az áldozataik, akik – természetesen – szintén egyre többen vannak (- ők nem külföldről érkeznek, még a legabberáltabb mazochisták sem -), úgyhogy lassan már mindenki fél mindenkitől. Hiszen tapasztaljuk, hogy a legprofibb bűnözőket arról lehet felismerni, hogy egyáltalán nem lehet felismerni őket.

   Mosolyognak a rendőrök is – nem az irigység beszél belőlem -; hiszen ők is egyre többen vannak, a feladatuk is egyre több és változatosabb – és ez egy hivatás, tehát nyilván szeretik a munkájukat.

   Örülnek és mosolyognak a kábítószer-kereskedők – beleértve az elektronikus: média- és művészi alkotás- típusú kábítószerek kereskedőit, mert egyre mosolytalanabb kis hazánkban sokan már nem látnak más megoldást életük élhetőségére, mint a legkülönbözőbb kábítószerek fogyasztását.

   Ugyanezen okból görbül fölfelé szájaszeglete a mértéktelenül gyarapodó és sokasodó papoknak és mindenféle vallások, áltudományos életfilozófiák hirdetőinek, akik segítenek nekünk elérni, hogy jelenlegi „rövid és nyomorúságos” ( – mintha ez törvényszerű illetve megváltoztathatatlan lenne! -) életünk helyett, egy másikra koncentráljunk. Vagy régi személyiségünket hajítsuk ki az ablakon, és útmutatásaik szerint éljük valaki másnak az életét.

 

   Az már az arányok (vagy a selective listening hiánya) hibája lehet, hogy a boldog ifjú, akinek mosolya a rádión keresztül is példamutatóan hatott, egyáltalán nem találkozott mosolygó honfitársakkal.

 

   És – ha ez nem is látszik rajtam – mosolygok én is, mert csak ez az egy életem van; és nem hagyom, hogy bárki vagy bármi elvegye tőle a kedvem.

Esszé

MAJD MÉG JÓ LESZ VALAMIRE !

Elolvasta:
34
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Gyerekek voltunk, a barátom mesélte egy reggel, hogy az éjjel, úgy éjfél táján, nagy kopácsolásra ébredt, a zaj az apja szobájából jött, ahol az apjának az íróasztala állt. Ez csak névleg volt íróasztal, valójában inkább műhelyasztal volt, és a zajt az okozta, hogy a papa egy üres konzervdoboz bádogját egyengette kalapáccsal egy vastag vaslapon.

Ara a kérdésre hogy: „Mire kell ez neked?”, a családi és baráti kőr antológiájába bevonult válasz az volt, hogy: „Majd még jó lesz valamire!”

   Ha visszagondolok, ez az akkori gondolkodásmód jellegzetes megnyilvánulása volt.

   Semmi nem dobtak el, amit valahogy valamire még használni lehetett. A lukas harisnyát megstoppolták, a lukas cipőt elvitték a suszterhez, aki féltalpat, sarkat tett rá, fa szögekkel, sőt még mielőtt kilyukadt, lekopott volna, megvasalták a sarkát meg az orrát. A kopott inget elvittük a fehérnemű varrónőhöz, aki az ing aljából kivágott vászonból új mandzsettát, gallért vart, és a kivágott anyag helyébe bevarrt valami vásznat, ami éppen kéznél volt, mert ez a rész be van dugva a nadrágba, úgysem látszik! A nadrágszár aljára koptatószalagot varrtak be, hogy az kopjon, ne a nadrág rojtosodjék. A szalagot aztán időnként kicserélték. A kötött pulóvert, harisnyát, felbontották és újra kötötték, miután levették róla a könyökvédő foltokat. A télikabát obligó ki lett fordítva, és akkor olyan lett, mint az új! Az apa elnyűtt öltönyéből, vagy a mama kosztümjéből még kijött valami a gyerek számára. A kalapos átalakította, vagy felújította a kalapokat.

   A kilyukadt lábosnak, fazéknak is megvolt a mestere, a Raindel Pintito (Temesváron), avagy a drótostót, amki a törött cserépfazekat is összedrótozta. A késeket addig fente az utcai köszörűs, amíg olyan keskenyek lettek, hogy már nem volt mit fenni.

   És persze egy olyan drága dolgot, mint egy órát vagy rádiót addig javítgattak, amíg csak lélek volt benne.

   A bútorok újra fényezése, az asztalosok megszokott munkája volt. A konyhabútort átfestettük, a padlót felfestették.

   Később láttuk Gopo-nak egy Sci fi filmjét, amelyből egyetlen jelentre emlékszem, amikor a főhős egy reptéren látja, hogy elromlott az órája, egyszerűen beledobja a szemétkosárba. Nekünk ez olyan meghökkentő volt, hogy egy órát csak úgy eldobnak, hogy magunkban azt gondoltuk, ilyen még száz év múlva sem lesz!

   De lett! Belepottyantunk a fogyasztói társadalomba, és talán sohasem fogunk megbékülni avval, hogy ami elvásott, elromlott, azt kidobjuk.

   Amikor először kértek pénzt tőlünk a régi konyhai gázkályha elszállításáért, megkövültünk. Azóta megtanultuk, ha valami új háztartási, vagy elektronikai gépet vagy bútort veszünk, kössük ki a régi elszállítását, azok által, akik az újakat hozzák.

   Valahogy mégsem tartom még mindig természetesnek az utcai szemétbe kidobott komputereket, televíziós készülékeket, vagy más tárgyakat, amik még „Egész jól néznek ki!”

     Nagyon nehezen tudjuk elhatározni magunkat a régi dolgok kidobására, és mikor a fiatalok könnyűszerrel kidobnak valamit, még mindig görbe szemmel nézzük.

    Jó azért, hogy kezdenek rájönni, a rengeteg eldobott, műanyag, üveg, papír, szennyezi a környezettet, és ha így folytatjuk, gyerekeink egy szeméttelepen fognak élni.

   

Örömmel látom az utcára kitett műanyag-, papírgyűjtő tartályokat, mert ami bennük van „Majd még jó lesz valamire!”

Esszé

Férfi és nő

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Valahogy megalkotott minket valamilyen különösen bölcs felsőbb hatalom ilyennek: férfinak, nőnek, embernek.

 

 

 

Valahogy megalkotott minket valamilyen különösen bölcs felsőbb hatalom ilyennek: férfinak, nőnek, embernek. Különbözőek energiáink, eltérőek rezgéseink, mégis mindig keressük, kerülgetjük, figyeljük egymást, vonzódunk egymáshoz, érdeklődünk egymás iránt. Ha találkozunk, harmónia, rend születik. Lehetőségünk nyílik megismerni, megérteni, megszeretni, felvállalni egymást és önmagunkat.

      Az irodalomban mindig is dinamikusabban robbantak be a férfiak által írt szerelmes versek. Ady birtoklóan vádló, néha acsarkodó, de egyértelműen szenvedélyes, Tóth Árpád szelídebb, egy kicsit távoli; Szabó Lőrinc zsarnoki, szinte parancsoló; József Attila kapaszkodóan segélykérő, meghatóan elesett; Illyés Gyula gondoskodóan meleg; Petőfi bátran felvállaló, a jövőt előrevetítve megadóan vádló; Radnóti elgyötört, mégis meghitt hangja; számtalan férfihang, mind különböző erejű, mégis értékes.

      A női költők hangjait már nehezebb így elkülöníteni, de műveikben számos különböző árnyalatot érezhetünk. Ez nem jelenti azt, hogy kevesebb jó női vers született, csupán lehetséges, hogy elvesztek valahol, vagy valamilyen okból nem ismerhetjük meg őket. Rab Zsuzsa, Tóth Kriszta, Imre Flóra, Bódis Kriszta, Nemes Nagy Ágnes költeményei mind-mind apró értékei az irodalomnak.

      Az életben persze nem mindig könnyű egymást megérteni. Előfordul, hogy elbeszélünk egymás mellett, vagy csak némán hallgatunk, játszunk, játszmázunk, álarcokat hordunk. Egymás előtt nincs szükségünk rá, nyíltan vállalhatjuk önmagunkat, hiszen egy dolog összetart bennünket, mégpedig az, hogy érzelmeink, gondolataink vannak, és ezeket ki is tudjuk fejezni.

      Előfordul, hogy a gyakorlati életben nem értjük egymást, találkozunk akadékoskodó, okoskodó, esetleg gátló megnyilvánulásokkal, az irodalomban ennek nincs jelentősége, hiszen szabadságunkban áll bármilyennek lenni, s egymást így elfogadni. Ezt a mindennapok során nem mindig tehetjük meg, hiszen akadhatnak közöttünk nem kevesen, akiknek saját munkahelyükön sokkal fegyelmezettebbnek, mértéktartóbbnak kell mutatkozniuk, mint amilyenek valójában. A legtöbb költő, író tanárként, jogászként, újságíróként is tevékenykedik, de kevesen tehetik meg, hogy csak azzal foglalkozzanak, amiben a legtehetségesebbek.

      A férfi, női energiák már eléggé felcserélődtek, s mivel a férfiaknak a régi időkben alapvető feladatuk volt gondoskodni családjuk megélhetéséről, s a nők megtehették, hogy teljes állásban anyák, háziasszonyok, feleségek legyenek, egyszerűbbnek látszott a képlet. Ma a nőknek is muszáj végigküzdeni a hivatalok, bankok, ügyintézések útvesztőjén, de meg kell felelniük még számtalan más szerepben is, így legbelsőbb, legnőiesebb lényük, rejtélyes lelkük rejtve marad, mert a kemény, valljuk be sokszor férfiak által uralt világban nekik is kemény jelmezbe kell bújniuk. Különösen problémás ez olyan esetekben, amikor valaki egyébként is nehezen igazodik el a gyakorlati életben. S ezeken kívül a mindennapokban egyébként is folyton felbukkanó akadályokon, nehézségeken kívül még ott van a két nem eltérő esélye a talpon maradásra.

      Ha egymásra tekintünk, elmélázhatunk azon, egyáltalán mi dolgunk egymással? Szerintem ez teljesen egyértelmű. Egyszerűen csak meg kell érteni egymást. A megértésnél nincs bölcsebb emberi tulajdonság, mert empátiát feltételez.

      Persze lehet rajongani, kedvelni, félni, elbájolni, megnevettetni, megríkatni, félteni, segíteni, biztatni, támogatni… és még sorolhatnám. Csak egyet ne tegyünk! Ne legyünk semlegesek! Hiszen éppen attól az érdekesen egymásnak feszülő, lágyan dörmögő, egymással kiegészült férfi-női energiáktól leszünk gazdagabbak, ami bennünk közös. Férfi érezni, nő harcolni tud, bármily meglepő! Mindkettőnkben megvan ugyanaz, csak más hangon szól. Ha zeneszerző lennék althoz és szopránhoz, ha festő, világoshoz, sötéthez hasonlítanám, de mindenképpen keverném a hangokat, színeket, mert így teljes a paletta, valahogy úgy, mint egy jól működő, harmonikus házasságban, életre szóló szövetségben. „Férj és feleség arra teremtetett, hogy kiegészítsék egymást. Amikor a férfi gyenge, a nő erős; amikor a nő megbotlik, férje felemeli. Amikor két szív és lélek elköteleződik az élet kihívásainak közös vállalására életük lényegesen könnyebbé válik.” — Gary Chapman

      És az a helyzet, hogy ha nem lenne kivel szemben leülni, kivel sétálni, kiről gondolkodni, ábrándozni, kinek felelni, kinek vallani, kit vádolni, kit érteni, kit szeretni… mi értelme lenne az egésznek? Mert bármilyen kemények is a férfiak, szeretik nekünk kiönteni a szívüket, s ez fordítva is így van.

      „Nem tudjuk, ki rajzolta a barlangok falára a bölényeket, de gyanítom, hogy férfi volt. A férfi — amíg valóban férfi volt — minden kultúrában az Eget reprezentálta. A Nő a Földet. A kínai bölcseletben a férfi a Teremtő, a nő a Befogadó. Kettőjük méltósága az ölelésben válik teljessé, mert ők csakis ketten együtt alkotnak egy teljes Egészet. Külön nincs értelmük. Az ölelésben a férfi az adó, a domináns, az eldöntő, és a Nő a megvalósító, a létrehozó, a gondoskodó, a fenntartó.” — Müller Péter

 

Esszé

A whisky

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A kedves olvasót elöljáróban figyelmeztetném, hogy most ne egy megrögzött alkoholista útmutatásaira számítson. Ez amolyan tanulmány csupán. Lányom jóvoltából — aki már lassan negyedik éve Angliában tanároskodik —, tavaly látogatást tehettünk Skócia több részén. Ezek közt szerepelt Pytlochrill, ahol még mai napig létezik egy olyan whiskylepárló üzem, amely főként kézi erővel működtetett berendezésekkel dolgozik.

A látogatást vezető olyan szeretettel beszélt az üzemről, hogy szinte mindenki feszülten figyelte az előadását.

> A whisky nem egy folyadék, hanem egyfajta élőlény, akit nevelgetni, becézni, kényeztetni szokás, hogy aztán élvezettel elfogyaszthassuk. A jó lepárlómester több időt tölt az itteni „folyékony szeretteivel” mint a családjával. Elkészítésének eredete mai napig történelmi homályba vezető dolog. Valószínű a sörfélék keletkezéséhez van némi köze, mert malátából készül. Az enyhe alkoholok lepárlásának tudománya Kínából származik. Innen került át a fáraók birodalmába, majd onnét arab és héber közvetítéssel Európába. Ne tessenek azt gondolni, hogy ennek vajmi köze volt a ma ismert sörhöz, vagy bármely alkohol tartalmú „frissítőhöz”. Egy zavaros lötty volt az egész.

A whisky ital pontos eredete nem ismert. Annyit tudunk, hogy az Ír szigeteken már 1170 tájékán pároltak szeszt. Az első írásos emlék IV. Jakab skót király idejéből származik. Ebben az áll, hogy egyik szerzetese 8 hordó malátát kapott a királytól az „uisge beatha” (kelta nyelven így hívták) az élet vizének előállítása céljából. 1505-ben Edinboroughban felcserek jogot kaptak az „élet vizének” vagyis a whiskynek az előállítására. 1527-ből származik az a dokumentum, mely angol nyelven íródott és Braunschweig könyvének angol változata. Ebben esik először szó az „auqva vitae” (élet vize) a whisky előállításának módjáról. Itt az előállítás szigorúan „gyógyászati célokra” javallott. 1579-ben már törvény szabályozza az előállítását Skóciában.

Az első lepárló üzemről 1690-ből olvasható tudósítás. Ferintosh néven kezdte el működését gyógyászati célokra. Ám hamar élvezeti cikké nőtte ki magát. Gomba módra szaporodtak a lepárló üzemek, de az angol adótörvények keménysége nem tette lehetővé a további fejlődést, a mai whisky gyártási technológia elterjedését. Egyre másra alakultak a zug lepárló üzemek. Dupla falu házakban folyt a titkos szeszfőzés. A két fal közt helyezkedett el a lepárló üst. Ám a fináncok sokat lefüleltek, mert a kiáramló füst nyomra vezette őket. A leleményesebb skótok kocsikra szerelték fel az alkalmatosságot, és amikor idejében észrevették a fináncokat, egyszerűen arrébb kocsikáztak. Az Edinboroughban is oly gyakori sűrű köd, megkönnyítette sokszor a rejtőzködést. A zug whisky főzése amolyan nyílt ellenállásnak számított az elnyomó angolok ellen. Ez a későbbiekben is megmaradt, mert a részleges legalizálás során az olyan üzem hamar tönkrement, amely megkapta a brit engedélyt. Skót hazafi nem vásárolt az ilyen üzemből származó nedűért. Az ir whiskyt háromszor is lepárolják, míg a skótot csak kétszer. A termék nevének írásában is megmutatkozik a különbség. Az írek úgy írják, hogy whiskey, míg a skótok whiskynek. A fejlődés azonban megállíthatatlan volt a skótoknál. Az írek nem használnak füstöt a whisky „tüzesebbé” tételéhez, míg a skótok előszeretettel füstölik. Erre tőzeget használnak. Az írek a „gabona” (az árpát jelölik így, amiből készítik az italt) szárításánál nem engedik át a füstöt az árpán, míg a skótok igen. Ez egyéni embert próbáló ízt ad a whiskynek.

A whisky árpából készül. A tisztes whiskyt maltnak hívják. Keveretlen formáját single-maltnak. A kényszer sokszor rávitte a termelőket arra, hogy ne pusztán árpát használjanak. Manapság már sok mindenből állítanak elő whiskyt. Buzából, rozsból és kukoricából. A régi whisky nem hasonlított a ma előállítottra. Pusztán az alkohol hatása miatt fogyasztották. Az igazi élvezhető whisky akkor keletkezett, amikor is rájöttek, hogy az egyes fajtákat milyen arányban keverjék. Ennek egy története is van. Egy fiatal gyermeknek hirtelen meghalt az apja. A kapott kártérítésből egy üzletet vásárolt, ahol a még keveretlen whiskyt is árulta. Rájött, ha élvezhető és nem embert próbáló, maró italt akar előállítani, akkor az egyes párlatokat kevernie kell. Ezt a fiút Johnnie Walkernek hívták. A legelső raktára ma is látható Kilmarnockban Skóciában ahol a szobra is áll. Így született meg a blend, vagyis a kevert whisky. Minél több keverékből készül, annál ízletesebb, és persze drágább. Az igazi feketecimkés whiskyt állítólag 58 különféle keverékből állítják össze. Ezt az ára is nagyon kifejezi, mert az egyik legdrágább blend whisky.

Manapság szinte az egész világon főznek whiskyt, Amerikában kukoricából, míg másutt a hagyományos összetevőkből, de az igazi értelembe vett valódi whiskyt mai napig Skóciában készítik. <

 

 

 

Esszé

Seneca, az anonim keresztyén?

Elolvasta:
83
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Seneca, az anonim keresztény?

 

   

Kedves Olvasóm, barátom, ismerősöm. Nem áll szándékomban megtéríteni téged, bár tudom, hogy ez keresztényi kötelességem lenne („Máté 28:19: Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében”) De én — mondom, keresztyén létemre — nem hiszek ebben, bár néhány embert és — gondoljatok rólam, amit akartok — állatot már bemerítettem, megkereszteltem. Tiszteletben tartom a szabad akaratodat, meggyőződésedet, oda térsz tőlem, ahova akarsz.

Jómagam 26 éve tértem meg, 24 éves koromban. Eközben volt két év, 2000-től 2002-ig, amikor elfordultam Jézustól, újra ateista lettem; és visszatértem egyik kedvenc elfoglaltságomhoz, a filozófusok és a szépirodalom olvasásához. Egy könyvet is írtam a Biblia ellen, de ennek kéziratát hamarosan megsemmisítettem, még 2002-ben, amikor egészen megdöbbentő módon visszatértem az Úrhoz.

Jelen tanulmányom még nem jelent meg, de most már — tizenkét év készülődés és jegyzetelgetés után — úgy érzem, hogy nem sietném el túlzottan a dolgot, ha végre meg is írnám. Viszont a Bevezető már elkészült, és levelezésben állok a Holnap Magazin főszerkesztőjével, akinek megígértem, hogy két-három héten belül elkészülök vele. Ezért most idekötöztem magam a gépem elé, és kb. egy hete csak írok, írok. Jelenleg napközben is, mert a mai termelő tevékenységemet nem éreztem kielégítőnek. Annál is egyszerűbb a dolgom, mivel a Seneca jegyzeteim rendelkezésemre állnak, az anyag és az ötletek belül már teljesen készen vannak. Legalábbis jelentős részük. És mivel van gépi konkordanciám, ennek segítségét is igénybe veszem: ha nem jut eszembe a bibliai hely, amelyet keresek, kulcsszavakat írhatok be, és ha jó a kulcsszó, akkor már csak néhány tucat, ha kevésbé jó, néhány száz igehely közül kell kiválasztanom a megfelelőt.

Főszerkesztő barátom egy képet is fel akar majd tenni az írásom mellé Senecáról, küldött két változatot, mire ezt válaszoltam neki:

 

Kedves József!

 

  

Köszönöm kérdésed, örülnék, ha kép is lehetne Lucius Annaeus barátomról.

Tudom, hogy keresztényhez méltatlan, ocsmány és okkult dolog, de én 2002 tavaszán többször is, személyesen találkoztam a mesterrel. Mentségemre legyen mondva, valami még ennél is sokkal szégyenletesebb dolog, hogy akkor, 2000 elejétől, haragomban, kétségbeesésemben elfordultam az Úr Jézus Krisztustól. Horribile dictu: még egy könyvet is írtam a Biblia ellen, amely később méltó helyén, házunk szemeteskukájában landolt.

Újra elkezdtem foglalkozni filozófiával, elsősorban Voltaire-rel, Nietzche-n kívül másik régi kedvencemmel, akinek minden művét újraolvastam — a háztömböket betöltő levelezésén kívül —, és szöget ütött a fejembe egy sora, amikor Montesquieu-ről vagy valaki másról, ez most nem lényeges, azt mondta, hogy az egész életművét odaadná Seneca egyetlen soráért. Ekkor beleástam magam Senecába (minden fellelhetőt elolvastam tőle, de teljes mértékben csak tanítványához, Lucilliushoz írott Erkölcsi levelei ragadtak magukkal; józan, egyszerű, életszagú bölcsességükkel). Seneca két év után — akkor már elég erőteljes szellemi kapcsolatunk is volt — megjelent a lakásomon, és beszélgettünk. Tudomásomra hozta, hogy számára terhes a társaságom, mert többet nem tud mondani, tanítani nekem. Én még egyszer hívtam, el is jött, és akkor már dühösen rám reccsent, hogy: „Ha további kérdéseid vannak, menj vissza Jézushoz!”

Ettől padlóra kerültem. Lementem egy sarki nyilvános telefonfülkébe (csak a forma kedvéért), és remegve, teljesen kiborulva felhívtam Jézust (mivel ő bármelyik számon elérhető, és sohasem jelez foglaltat). És Jézus, becsületére legyen mondva, azonnal visszafogadott, bár könnyek sűrű hullatása közben. Félreértés ne essék, nem ő sírt, hanem én. Bár lehet, hogy ő is, de én eléggé el voltam foglalva önmagammal és erre nem tudtam odafigyelni.

Mindezt csak azért tártam eléd, mert, mint mondtam, én személyesen láttam Lucius Annaeus Senecát, és van egy kép a neten, amely szerintem eléggé hasonlít rá.

Csatoltan átküldöm neked.

 

Legyen áldott napod!

Gábor

 

 

Seneca, az anonim keresztyén?

 

 

Seneca Erkölcsi leveleinek, a Corpus Lectionariumnak összevetése (helyenként, ahol mássága miatt nagyon eltérő a bölcselete: megkülönböztetése) bibliai helyekkel

 

A sztoikus bölcsek erkölcsi alaptanítása a szenvedélymentesség. Négy alaptételük: az igazságszeretet, a bátorság, a bölcsesség és a mértékletesség. Senecát közéjük sorolják, de ő saját magáról azt vallja, hogy nem tartozik egyik iskolához sem: „nem adtam el magam senkinek, nem viselem semmilyen gazdának a nevét”.

— ataraxia: a szenvedélyektől való mentesség, a kedély s a lélek rendíthetetlen nyugalma; a sztoikus iskolának egyik lényeges alapeszméje.

— sztoicizmus: szenvedélymentes, természetes életmódot, szigorú erkölcsiséget tanító ókori görög-római filozófia

(2. lev.) „… a bölcs belátáson alapuló szilárdság, állhatatosság az élet szerencsétlenségei és megpróbáltatásai közepette…”

A Corpus Lexionarium, vagy rövidítve: Corp. Lex. 2004-ben napvilágot látott Seneca: Erkölcsi levelek másik címe. 2004-ig csak ennek a levelezésnek — amelynek bölcselmeit, útmutatásait fiatal barátjának, Lucilliusnak írta — csak egy része volt magyar nyelven elérhető.

 

 

 

Lucius Annaeus Seneca:

 

Erkölcsi levelek

 

 

Isten és társszerzői:

 

Szent Biblia

 

 

–         „nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben? Nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent elhalasztanak”

 

Mát. 6. 34

Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert * a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.

 „Nincs senki, aki másnak használva magának nem használt volna”

 

   Péld. 11.25

A mással jóltevő ember megkövéredik; és a ki mást felüdít, maga is üdül.

(103. lev. ) „Minek töröd a fejed azon, ami megtörténhet veled, de lehet, hogy meg se történik?

Luk. 12.25

Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét * egy arasszal?

„… Hogy mindezt a rengeteg nagy fontosságú tudást kényelmesebben elszállásolhassuk, ki kell söpörni lelkünkből a fölöslegest. Az erény nem fog szűk kis tanyára telepedni…”

Fil. 3.8

Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, * (’Ahol csak egy apró sarkot is fenntartasz a Sátánnak, arra a helyre a Szentlélek nem fog beköltözni’) – Oswlad Chambers: Krisztus minenekfelett)

„ Mit tétlenkedsz? Nem férfitulajdonság félni az izzadságtól”

 

Zsolt 104:23 Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.

„… én nem tartom szegénynek azt, aki meg van elégedve azzal, amije van, nem kíván többet – ez a gazdagság…” (Corp. Lex. 102. oldal)

 

Nem az a szegény, akinek kevés a vagyona, hanem az, aki többet kíván… ha nem azt számolgatja, amit már megszerzett, hanem azt, mit még meg kell szereznie ( Corp. Lex. II. 103. o. )

 

1Tim 6.6. – 6.9.

„… valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel… ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele…”

1 Tim. 6. 10

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely * után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.

 

„… csak annyira ápolgassátok testeteket, amennyire a jó egészség igényli. Keményebben kell bánni vele, hogy kifogástalanul engedelmeskedjék a léleknek (8. lev. )

 

1Tim 4:8 Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.

1 Kor. 9.26

Én azért úgy * futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegőt vagdos;

1 Kor. 9.27

Hanem megsanyargatom * testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.

1Kor 13:3 És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból.

2Kor 10:4 Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására;

 A szegénység, ha a természet törvényei szerint viselik, nagy gazdagságot jelent…

 

Amit a természet kíván, az könnyen megszerezhető, és szinte előttünk van.

 

  A fölösleges dolgok miatt verejtékezünk; azok teszik tönkre a ruhánkat… azok hajtanak bennünket messzi partokra, holott ami elég: kéznél van.

Mát. 5.3

Boldogok a lelki * szegények: mert övék a mennyeknek országa.

·        Luk. 6,20.  Ésa. 57,15

·        Mt 19.21

·        „Ha tökéletes akarsz lenni – felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!”

·        „ Boldogok a szegények, mert övék az Isten királysága ( Csia fordítás, 1978. )

·        jól tudja a ti * Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.

·        Máté 6:26 Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-e azoknál?

–         az öntörvényű jó

–         „ a rávezető eszközöket fogadják el helyette…”

–         „ a boldog élet lényege a szilárd biztonság és a beléje vetett rendületlen bizalom…”

 

Zsolt 37:4 Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved késéseit.

Máté 6:33 Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak nektek.

–         „… összegyűjtik az okot a nyugtalanságra, s az élet csapdákkal teli útján viszik ezt a poggyászt…” ( 287. o. )

 

Fil 4:6 Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.

–         „ Aki el is akar jutni oda, ahová szándékozott, egyetlen utat kövessen, ne vándoroljon ezen is, azon is: nem haladás az, hanem csatangolás „ ( 45. lev. )

 

Jak 1:7 Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;
Jak 1:8 A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember.

„Alantas dolog az ostobaság, aljas, mocskos, szolgai, martaléka rengeteg indulatnak; nyomasztó, hol felváltva, hol egyszerre parancsolgató uraknak…”

 

„ Bolondság csupán áhítozni rá, mikor te magad vagy az, akitől elnyerheted”

–          

Jak 1:5 Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik neki.

–         „ Szükségesnek hirdet az élet sok, nagy részben fölösleges dolgot…” „ …az egész élet hazudik…”

 

1Tim 6:6 De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel;

Máté 6:8 … jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.

–         „ A jó feltétlenül szükséges, a szükséges nem feltétlenül jó…”

„… én nem tartom szegénynek azt, aki meg van elégedve azzal, amije van nem kíván többet – ez a gazdagság…” (Corp. Lex. 102. oldal )

Nem az a szegény, akinek kevés a vagyona, hanem az, aki többet kíván… ha nem azt számolgatja, amit már megszerzett, hanem azt, mit még meg kell szereznie ( Corp. Lex. II. 103. o. )

Amit a természet kíván, az könnyen megszerezhető, és szinte előttünk van. /  A fölösleges dolgok miatt verejtékezünk; azok teszik tönkre a ruhánkat… azok hajtanak bennünket messzi partokra, holott ami elég: kéznél van.

De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. *

 * Péld. 30,9.

 1 Tim. 6.9

A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek * az embereket veszedelembe és romlásba merítik.

 * Péld. 23,4. 28,20.

 1 Tim. 6.10

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely * után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.

„…szent szellem lakik bennünk, jó és rossz tetteinknek megfigyelője és strázsája.

 

Ahogyan mi bánunk vele, úgy bánik ő velünk”

1Kor 6:19 Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok

Ján 14:26 Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam nektek.

Apcs 5:32 És mi vagyunk neki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, akik neki engednek..

Róm 15:13 A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által

2Tim 1:14 A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szent Lélek által.

2Pét 1:21 Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.

 

„ Ki esztelenebb, mint aki olyasmit csodál, amit nyomban át lehet ruházni másra „

 

Ebben a Seneca idézetben ugyan nincs bibliai hellyel mutatkozó hasonlóság, de lássunk egy megoldást arra nézve, hogy mit tegyen az ember azzal, ami csak terhes számára (akár szellemi vonatkozásban is), és ezért a tettéért már nem lenne esztelenség csodálni valakit: nevezetesen önmagát.

 

Luk 3:11 Ő pedig felelvén, monda nekik: Akinek két köntöse van, egyiket adja annak, akinek nincs; és akinek van eledele, hasonlókép cselekedjék.

–        „… összegyűjtik az okot a nyugtalanságra, s az élet csapdákkal teli útján viszik ezt a poggyászt…” (287. o. )

 

Ján 14:1 Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.
Ján 14:2 Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem [volna], megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.

–        „Aki el is akar jutni oda, ahová szándékozott, egyetlen utat kövessen, ne vándoroljon ezen is, azon is: nem haladás az, hanem csatangolás „ ( 45. lev. )

 

il 3:13 Atyámfiai, én énmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna:
Fil 3:14 De egyet [cselekszem], azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára

„ Ha önmagadat birtokolod, semmit sem vesztettél el”

Máté 16:25 Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én értem, megtalálja azt.
Máté 16:26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?

(59. lev. ) „… csalárd és rövid életű mulatságok vezetnek félre, akár a részegség, amely egy órai vidám őrületért hosszú ideig tartó csömörrel fizet…”

Luk 21:34 De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap:
Luk 21:35 Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, akik az egész föld színén lakoznak.

… a bölcs azért akar barátot, hogy legyen valakije, akinek ő ülhessen betegágya mellé, akit ő szabadítson meg, ha ellenség vette körül… ha önmagunkat tartjuk szem előtt, s azért kötünk barátságot, rosszul számolunk.

Ján. 15.13 Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

…munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni…

Jobb adni, mint venni. * 2 Thess. 3,7. 9

„… ráérek, s akárhol vagyok, a magamé vagyok.

   Mert nem adom át magam egészen a foglalatosságoknak, csak odakölcsönzöm, s nem vadászom az ürügyeket az idő elvesztegetésére. És bárhol állapodom meg, gondolataimat szövöm egyre, s valami üdvös dolgon jár az eszem.

Luk 10:40 Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-e arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért neki, hogy segítsen nekem.

Luk 10:41 Felelvén pedig, monda neki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel:
Luk 10:42 De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle. (Tudniillik Jézust hallgatta)

… a bölcs, ha valamije hiányzik, nem vágyódik utána; jobban szeretné, hogy ne hiányozzék…

( IX. ) „… ha sosem vagy szomorú, ha az elkövetkezőkre való várakozással semmiféle remény nem nyugtalanítja lelkedet, ha ennek a fennkölt, önmagával megelégedett léleknek a lendülete éjjel-nappal egyöntetű és folyamatos, elérkeztél az emberi boldogság csúcsára”

 

Fil 4:10  Felette igen örültem pedig az Úrban, hogy immár valahára megújultatok az én felőlem való gondviselésetekben; mely dologban gondoskodtatok is, de nem volt alkalmatok.

Fil 4:11 Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek.

Fil 4:12 Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.

” „… ha sosem vagy szomorú, ha az elkövetkezőkre való várakozással semmiféle remény nem nyugtalanítja lelkedet, ha ennek a fennkölt, önmagával megelégedett léleknek a lendülete éjjel-nappal egyöntetű és folyamatos, elérkeztél az emberi boldogság csúcsára

 

Jak 1:23 Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát:
Jak 1:24 Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt.
Jak 1:25 De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.

„Fogadd meg a tanácsom, Lucilliusom, s védd meg magad önmagad számára: az időt, amelyet eddig elraboltak, vagy elloptak tőled, vagy pedig csak úgy tovatűnt, gyűjtsd össze és őrizd meg. Hidd el, hogy úgy van, ahogy írom: időnk egy részét nyíltan elrabolják, más részét ellopják tőlünk, harmadik része észrevétlenül elfolyik… életünk legnagyobb része úgy telik el, hogy rosszul cselekszünk, nagy része úgy, hogy semmit sem csináltunk, szinte egész életünk pedig úgy, hogy mást csinálunk, mint amit kellene”

„Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban”

1Pét 1:14 Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;

„… csak a bölcsnek jut osztályrészül – a lélek elragadtatása –  a tulajdonai jóságában és igazában bízó  léleké…”

„…nem szűnik meg, s ellenkezőjébe sem csap át…”

Péld 3:35 A bölcsek tisztességet örökölnek; a bolondok pedig gyalázatot aratnak.

 

„ De ha mindenfelé mindenféle gyönyöröket kergetsz, éppoly távol vagy a bölcsességtől, amennyire az örömtől”

Zsolt 131:1 Grádicsok éneke; Dávidtól. Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után;
Zsolt 131:2 Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet…”

 

„… rossz úton jársz, ha gondok között keresed az örömöt…”

 

Ézs 51:11 Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejükön; vigasságot és örömöt találnak, eltűnik a fájdalom és sóhaj! Máté 6:34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.

 

„ … a kies táj… kikezdheti valamennyire erőnket… Ha hozzászoktál a mostohább vidékhez, megerősödik a jellemed, s a nagy vállalkozásokra alkalmasabbá válik”

 

 

 

Zsolt 106:14 Epekedés epeszté őket a pusztában, és próbára tevék Istent a sivatagon. Zsid 11:17 Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte

 

„ ne légy hasonló a rosszakhoz csak azért, mert sokan vannak, s ne légy ellensége sem azért, mert nem hasonlítanak hozzád. Zárkózz önmagadba, ahányszor csak teheted. Azokkal érintkezz, akik téged jobbá akarnak tenni; azokat lásd szívesen, akiket te jobbá tudsz tenni. Kölcsönössé válik ez: az emberek tanulnak, miközben tanítanak. Nincs okod rá, hogy szellemed fitogtatásának dicsszomja téged középre állítson, hogy felolvasást, vagy vitát rendezz – nem bánnám akkor, ha a népnek megfelelő portékád volna; de senki sincs, aki képes volna téged megérteni. Nincs miért félned, hogy kárba vész a fáradságod: magadnak tanultál” 

Máté 7:13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.

 

„ Az igazi nyugalom a helyes gondolkodásból bomlik ki”

 

 

 

 

„…akkor vagy békében, ha nem hat fel hozzád semmi lárma, nem hoz ki sodrodból semmi hang, akár fenyeget, akár hízeleg, akár csak üres kongással dong körül”

 

Péld 3:1 Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolataimat megőrizze a te elméd;
Péld 3:2 Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak neked bőven..

Máté 5:9 Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.

Máté 10:34 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.

8:14 És amelyik a tövis közé esett, ezek azok, akik hallották, de elmenvén, az élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörűségeitől megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek.
Luk 8:15 Amelyik pedig a jó földbe [esett], ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.

Mal 2:6 Igazság törvénye volt az ő szájában, és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bűnből.

Máté 5:9 Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.

Luk 1:78 A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, amellyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból,
Luk 1:79 Hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!

Luk 10:5 Valamely házba bementek, először ezt mondjátok: Békesség e háznak!
Luk 10:6 És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reátok tér vissza.

Luk 19:42 Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik neked a te békességedre [valók]! de most elrejtettek a te szemeid elől.

Luk 21:19 A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket.

Ján 14:27 Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom nektek: nem úgy adom én nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!

Apcs 7:26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté őket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?

Róm 3:15 Lábaik gyorsak a vérontásra.
Róm 3:16 Útjaikon romlás és nyomorúság van.
Róm 3:17 És a békességnek útját nem ismerik.

Róm 5:1 Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,

Róm 5:3 Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság reméljük, békességes tűréssel várjuk.

Róm 12:18 Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.

Róm 14:17 Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.

Róm 14:19 Azért tehát törekedjünk azokra, amik a békességre és az egymás épülésére valók.

Róm 15:4 Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.

1Kor 4:12 Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük;

Fil 4:7 És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

Zsid 12:11 Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.

Zsid 12:14 Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat:

Jak 3:17 A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.

Jak 3:18 Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak

Jak 5:7 Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Íme a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap.

1Pét 3:11 Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet, és kövesse azt.

Jel 2:3 És [terhet] viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el

Jel 3:10 Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljő, hogy megpróbálja e föld lakosait.

Jel 13:10 Ha valaki fogságba visz [mást], [ő is] fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite.

 

( 103. lev. ) „ Minek töröd a fejed azon, ami megtörténhet veled, de lehet, hogy meg se történik?… embertől emberre naponta száll veszély. Ez ellen vértezd fel magad, ezt figyeld éber szemmel. – váratlanul jön az ember okozta romlás, s annál buzgóbban takargatják, minél közelebb kerül hozzánk. Tévedsz, ha hiszel a szembejövők arcának: emberi ábrázatuk van, de vadállatlelkük, legfeljebb a vadakkal pusztán a találkozás első fele rejt veszélyt; ha el hagytak menni, nem erednek utánad. Soha más nem hajtja őket a kártevésre, csak a szükség – az embernek jólesik embert pusztítani”

 

Fil 4:6 Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel2Sám 20:19 Én Izrael békeszerető hívei közül való vagyok, te pedig el akarsz pusztítani egy várost és anyát Izraelben? Miért akarod elnyelni az Úrnak örökségét? Ézs 10:7 De ő nem így vélekedik, és szíve nem így gondolkozik, mert ő pusztítani akar, és kigyomlálni sok népeket.

 

( 29. lev. ) „… szedd rendbe szokásaidat, cövekelj le szemközt a félelmetessel. Ne számlálgasd, kik keltenek félelmet benned. Ugye bolondnak néznek, ha olyan szűk helyen is félsz a csődülettől, ahol csak libasorban lehet átmenni?”

 

Ez 21:16 Szedd össze magadat; tarts jobbra, tarts előre, tarts balra, amerre éled irányozva van.

 

( 28lev. ) „ Mit számít, mennyi az úr? Szolgaság csak egy van. Ha ezt megvetetted, az urak akármekkora falkájában is szabad maradsz”

 

Máté 6:24 Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. Máté 18:25 Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, amije vala, és fizessenek.
Máté 18:26 Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala neki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.
Máté 18:27 Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé neki.
Máté 18:28 Kimenvén pedig az a szolga, találkozék eggyel az ő szolgatársai közül, aki száz dénárral vala neki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nekem, amivel tartozol.
Máté 18:29 Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala neki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.
Máté 18:30 De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik.
Máté 18:31 Látván pedig az ő szolgatársai, amik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uruknak, amik történtek vala.
Máté 18:32 Akkor előhívatván őt az ő ura, monda neki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem neked, mivelhogy könyörögtél nekem:
Máté 18:33 Nem kellett volna-e neked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem te rajtad?
Máté 18:34 És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik. Máté 8:5 Mikor pedig beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne hozzá, kérvén őt,
Máté 8:6 És ezt mondván: Uram, az én szolgám otthon gutaütötten fekszik, és nagy kínokat szenved.
Máté 8:7 És monda neki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt.
Máté 8:8 És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.
Máté 8:9 Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; és az én szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi.
Máté 8:10 Jézus pedig, amikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az őt követőknek: Bizony mondom nektek, még az Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet.

 

 

( 49. lev. ) „ Régebben nem látszott rohanni az idő, most hihetetlenül sebesnek érzem, akár mert közeledik a célvonal, akár mert elkezdtem veszteségeimet figyelni és összeadni”

 

   Akár hiszitek, akár nem: nem találtam ezzel párhuzamos helyet a Bibliában. Főleg az ateista olvasók cinizmusára, kételkedésére számítok, akik azt állítják ( teljesen fals módon ), hogy a Bibliában mindent, és mindennek az ellenkezőjét is meg lehet találni. A teológiai ismereteimet már jogosabban vonhatjátok kétségbe – hát igen, teológus létemre -, enyhén szólva nem tudom kívülről a Bibliát. Ha csak ez utóbbiról van szó, akkor kérlek bennekteket, kedves tesókáim, hogy ezt a részt majd ti töltsétek meg tartalommal. Én csak azért nem hagytam el, mert számomra ez is nagyon életszagú bölcsesség, akkor is, ha „csak” Senecáé.

 

„ Az élet értéke nem kiterjedésében található, hanem felhasználásában”

 

2Pét 3:14 Annak okáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.

 

„ Bizonyos hibákat helynek és az alkalomnak rovunk fel…- hibád, akárhová mehetsz, követni fog”

 

Márk 14:11 Azok pedig, amint meghallák, örvendezének, és ígérék, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig keresi vala, mimódon árulhatná el őt jó alkalommal. ( Tudniillik Iskarióti Judás Jézust) 2Kor 11:12 De amit cselekszem, cselekedni is fogom, hogy elvágjam az alkalmat az alkalomkeresők elől; hogy amivel dicsekesznek, olyanoknak találtassanak [abban], mint mi is.

 

„ Bármilyen utat eltűr az igásmarha, ha a durva talajon megkeményedett a patája…”

 

Róm 5:3 Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz,
Róm 5:4 A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet,
Róm 5:5 A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nekünk.
Róm 5:6 Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért.

 

 

„… hibája minden nagyravágyásnak: nem néz visszafelé,

 

 

 

 

… s mint minden vágy: végpontjánál mindig újra kezdődik”

Jak 4:16 Ti ellenben elbizakodottságtokban dicsekedtek: Minden ilyen dicsekedés gonosz. 16De most nagyravágyásotokban dicsekedtek tetteitekkel. Minden ilyen dicsekvés gonoszságszámba megy.

Péld 12:13 Az ő szájának gyümölcséből elégedik meg a férfi jóval; és az ő cselekedetének fizetését veszi az ember önmagának. Péld 25:16 Ha mézet találsz, egyél amennyi elég neked; de sokat ne egyél, hogy ki ne hányd azt. Péld 27:20 [Mint] a sír és a pokol meg nem elégednek, [úgy] az embernek szemei meg nem elégednek. Péld 30:16 A sír és a meddő asszony, a föld meg nem elégszik a vízzel, és a tűz nem mondja: elég! Préd 1:8 Minden dolgok [mint] fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül. Préd 6:3 Ha száz gyermeket szül is valaki, és sok esztendeig él, úgy hogy az ő esztendeinek napja sok, de az ő lelke a jóval meg nem elégszik, és nem lesz temetése neki: azt mondom, hogy jobb annál az idétlen gyermek, Ézs 55:2 Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben. Ez 16:28 S Asszíria fiaival is paráználkodál, mert meg nem elégedél; paráználkodál velük, és még sem elégedél meg. (Mik 6:14 Eszel te, de meg nem elégszel, és benned [marad] a te éhséged; és gyűjtesz, de nem takarítasz, és amit megtakarítsz is, fegyverre hányom.) 2Kor 9:8 Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek, Zsid 13:5 Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled;

 

 

„ Minden, ami az emberi dolgokban kimagaslónak látszik, noha parányi, s csak nagyon alacsony dolgokkal való összevetés során véteti magát észre, nehéz,meredek ösvényen át érhető el” ( 84. lev. )

 

1Kor 8:2 Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell.

 

( 88. lev. ) „ Nagy időpazarlásba, hallgatóságunk fülének alapos kifárasztásába kerül nekünk ez a dicséret. Ó milyen tudós ember!”

 

Máté 6:7 És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.

 

Máté 5:37 Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.

( 104. lev. ) „ Ó milyen szerencse volna egyeseknek, ha először önmaguktól vándorolnának el!”

 

Máté 16:24 Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.

 

„ Nem is okoz gyönyörűséget nekem semmi a világon, akármilyen párját ritkító vagy áldozatos dolog is az, ha csak a magam számára kellene megtudnom… nincs olyan érték, amelyet társ nélkül birtokolni kellemes volna” ( 6. lev. )

 

1Móz 2:18 És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki segítő társat, hozzá illőt.

Préd 4:11 Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?

 

„… az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk” ( 1. )

 

Jak 2:20 Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?

 

„… nem a serénység leli örömét a nyüzsgésben, hanem a hajszolt, csapongó lélek. S nem a nyugalom ítél minden mozgást tehernek, hanem az ernyedés és a bágyadtság ( 3. )

 

Luk 10:40 Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-e arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért neki, hogy segítsen nekem.
Luk 10:41 Felelvén pedig, monda neki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel:
Luk 10:42 De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.

 

Pamponius: „ Némelyek olyan mélyre húzódnak búvóhelyükön, hogy azt hiszik: zavarosban van minden, ami a napvilágra törekszik”

 

 

 

„… vegyíteni kell a kettőt: a nyugodt lélek is cselekedjen, és a cselekvő lélek is nyugodjon meg”

( 3. )

 

Ef 5:13 Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, ami napvilágra jő, világosság.

 

 

 Máté 7:12 Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. Róm 13:12 Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit. Gal 2:16 Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test semZsid 4:4 Mert valahol a hetedik napról ekképpen szólott: És megnyugovék Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől. Zsid 4:10 Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól, Zsid 6:10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek. Jak 2:14 Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e őt a hit? Jak 2:17 Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában. Jak 2:18 De mondhatja valaki: Neked hited van, nekem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom neked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet. ak 2:22 Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit; ak 2:22 Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit; Jel 2:19 Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy a te utolsó cselekedeteid többek az elsőknél. Jel 14:13 És hallék az égből szózatot, amely ezt mondja vala nekem: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.

 

„Senkit sem ragad oly magasra a szerencse, hogy ne éppannyival fenyegesse, mint amennyivel megajándékozta.

 

 

 

Ne bízz a szélcsendben,

ne feledd, hogy a tenger felkavarodik”

 

Préd 7:14 A jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, éppen úgy, mint azt, Isten szerzette, avégre, hogy az ember semmit [abból] eszébe ne vegyen, [ami] reá következik.

 

Jón 1:9 És monda nekik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, aki a tengert és a szárazt teremtette.
Jón 1:10 És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák neki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elől fut, mivelhogy elbeszélé nekik.
Jón 1:11 Mondák azután neki: Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk? Mert a tenger háborgása növekedék.
Jón 1:12 Ő pedig monda nekik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok.
Jón 1:13 És erőlködtek azok az emberek, hogy visszajussanak a szárazra; de nem tudtak, mert a tenger háborgása növekedék ellenük.
Jón 1:14 Kiáltának azért az Úrhoz, és mondák: Kérünk Uram, kérünk, ne vesszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért; mert te, Uram, úgy cselekedtél, amint akartad!
Jón 1:15 És felragadák Jónást és beveték őt a tengerbe, és megszűnék a tenger az ő háborgásától.

Luk 8:23 De hajózásuk közben elszenderedék; és szélvész csapott le a tóra, és megmerülének, és veszedelemben valának.
Luk 8:24 És hozzá menvén, felkölték őt mondván: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felserkenvén, megdorgálá a szelet és a víznek habjait; és megszűnének, és lőn csendesség.
Luk 8:25 És monda nekik: Hol van a ti hitetek? És félelemmel csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és engednek neki?

 

 

„… aki megveti életét, úr a tiéd fölött” ( 4. )

 

Fil 1:21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. Fil 1:22 De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom.

 

„… kívánom neked, hogy tudj rendelkezni önmagaddal, és tünékeny tervektől hajszolt elméd végre megnyugodjon, határozott, meg önmagával elégedett legyen; hogy végre az igazi javakkal foglalkozz (, amelyek megismerésekor már birtokosuk is leszel ) …”

 

Ez 16:42 És megnyugotom búsulásomat rajtad, hogy eltávozzék féltő szerelmem te tőled, s megnyugoszom és többé nem haragszom

Zsid 9:11 Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,
Zsid 9:12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.

 

( 73. lev. ) „… ha valaki arra gondol, amit kapnia kell, elfelejti, amit kapott;

  az a legrosszabb miden vágyban, hogy hálátlan”

 

„… minden vágy a végpontjánál újrakezdődik…”

 

Máté 18:32 Akkor előhívatván őt az ő ura, monda neki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem neked, mivelhogy könyörögtél nekem:
Máté 18:33 Nem kellett volna-e neked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem te rajtad? Zsolt 10:3 Mert dicsekszik a gonosz az ő lelkének kívánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat. Zsolt 78:30 Még fel sem hagytak a kívánságukkal; az étel még a szájukban vala: Péld 10:3 Az Úr nem hagyja éhezni az igaznak lelkét; az istenteleneknek kívánságát pedig elveti. Péld 11:23 Az igazaknak kívánsága csak jó, az istentelenek várakozása pedig harag. Péld 18:1 A maga kívánsága után megy az agyas ember, minden igaz bölcsesség ellen dühösködik. Péld 21:26 Egész nap kívánságtól gyötretik; az igaz pedig ad, és nem tartóztatja meg [adományát]. Préd 6:9 Jobb, amit ember szemmel lát, hogynem a lélek kívánsága; ez is hiábavalóság és a léleknek gyötrelme! Gal 5:16 Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. Gal 5:24 Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. Róm 13:14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. (Pét 1:14 Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;)

Pt 2:11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; 1Ján 2:16 Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.

( 85. lev. ) „… nem követik, nem hallgatják meg az észt a szenvedélyek, akármilyen picurkák”

 

Sir 23,6 Érzéki, testi vágy ne fogjon el, ne hagyd, hogy zsákmányul ejtsen a buja szenvedély

 

„A  mérséklet uralkodik a gyönyörökön,

 

 az egyiket gyűlöli és elkergeti,

 

 a másikat adagolja és egészen mértékre korlátozza, sosem keresi őket magukért”

( 88. lev. )

 

Zsolt 119:14 Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban. Zsolt 119:92 Ha nem a te törvényed lett volna az én gyönyörűségem, akkor elvesztem volna az én nyomorúságomban. Péld 16:24 Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek. Péld 18:2 Nem gyönyörködik a bolond az értelemben, hanem abban, hogy az ő elméje nyilvánvalóvá legyen. Péld 20:17 Gyönyörűséges az embernek az álnokságnak kenyere; de annak utána betelik az ő szája kavicsokkal. Préd 2:25 Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az ő szíve lakozzék gyönyörűséggel az ő munkájából; ezt is láttam én, hogy az Istennek kezében van. Ez 28:17 Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyönyörűségére. Ez 33:11 Mondjad nekik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izrael háza!? Ámós 5:21 Gyűlölöm, megvetem a ti ünnepeiteket, és nem gyönyörködöm a ti összejöveteleitekben. Máté 3:17 És íme egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm. Máté 11:30 Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. Luk 7:25 Hát mit látni mentetek ki? puha ruhákba öltözött embert-e? Íme akik drága öltözetben és gyönyörűségben vannak, a királyok palotáiban vannak. Luk 8:14 És amelyik a tövis közé esett, ezek azok, akik hallották, de elmenvén, az élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörűségeitől megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek. Apcs 7:41 És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az ő kezeik csinálmányaiban. Róm 7:22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; 2Kor 12:10 Annak okáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős. 2Thess 1:11 Mivégből imádkozunk is mindenkor ti értetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával. 2Thess 2:12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban. 2Tim 3:4 Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Zsid 11:25 Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Zsid 13:16 A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. 2Pét 2:13 Megkapván gonoszságuk díját, mint akik gyönyörűségnek tartják a naponkénti dobzódást; undokságok és fertelmek, akik kéjelegnek az ő csalárdságukban, mikor együtt lakmároznak veletek;

 

( 51. lev. ) „Elsősorban a gyönyöröket kell legyőzni…, a legszigorúbb jellemeket is elcsábították”

 

Dávid zsoltára;
Zsolt 51:2 Mikor ő hozzá ment Nátán, a próféta, minekutána Bethsabéval vétkezett.
Zsolt 51:3 Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!
Zsolt 51:4 Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet;
Zsolt 51:5 Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem [forog].

„… mire kell edzened magad? Arra, ami jó minden fegyverrel szemben… vesd meg a halált…”

 

Fil 1:20 Amaz én esengő várásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által.
(Fil 1:21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.)

( 36. lev. ) „… minden, ami pusztulni látszik, csak átalakul”

„ Figyeld meg a dolgok önmagukba visszatérő körforgását…”

 

Na ehhez aztán végképp nincs idézet a Bibliából. Kőkemény materialista felfogás. Még Senecától sem tudnék hozzá idézetet párosítani..J

( 42. lev. ) „… mindarról, amire sóvárgunk, ami felé nagy erőfeszítésekkel törekszünk, be kell látnunk, hogy vagy teljesen haszontalan, vagy több benne a kár, mint a haszon”

 

1Tim 6:9 Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik.
Máté 6:19 Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják;
Máté 6:20 Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
Máté 6:21 Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.

( 41. lev. ) „ A kiváló szellem önmagát kormányozza, mindenen, mint semmiségen átlép, kineveti, amitől rettegünk s amit áhítunk…”

 

1Kor 10:13 Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek

 

„… minden elhatározásunkban és cselekedetünkben tegyünk úgy, ahogyan tenni szoktunk, ahányszor odalépünk egy árúját kínáló kereskedőhöz”

 

Egy korábbihoz hasonlóan itt sem találtam bibliai párhuzamot. De azért jól hangzik – nem?

 

( 50. lev. ) „… mi egyebet csinálnál, mint hogy mindennap jobbá teszed magad, elejtesz valamit gyarlóságaidból, s belátod, hogy a te hibád az, amit a körülményeknek tulajdonítasz!”

 

Luk 5:32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.

 

„ Minek csapjuk be magunkat? Nem kívülről jött a mi rosszaságunk: bennünk van…”

 

2Pét 1:4 Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. Jak 1:13 Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.
Jak 1:14 Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.

 

„ Nincs, amit ne vívna ki a makacs igyekezet”

 

Máté 18:19 Ismét, mondom nektek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám.

„ Beletanulni az erénybe annyi, mint kitanulni a bűnből”

 

„… az egyszer belénk vésett jót örökre birtokoljuk”

Gal 5:24 Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.

Róm 6:18 Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek.

Róm 6:11 Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.

 

„… ám a feléje vezető út kezdetben fárasztó, mert a gyenge, beteg léleknek az a sajátsága, hogy fél a járatlan úttól, tehát kényszeríteni kell, hogy elkezdje”

 

Kol 3:5 Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás;

 

( 85. lev. ) „ Aki okos, mértéktartó. Aki mértéktartó, szilárd. Aki szilárd, háborítatlan. Aki háborítatlan, ment a szomorúágtól. Aki ment a szomorúságtól, boldog. Tehát… az okosság elég a boldog élethez”

 

Péld 9:10 A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.

Gal 5:22 De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
 Jak 1:12 Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.

Zsolt 32:2 Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen. (Szerintem egyébként igen.)

 

„ Rendkívül lelkiismeretesen vigyáz magára a bátorság, türelmesen viseli el mindazt, ami a bajok hamis látszatában jelenik meg – szenved, hiszen semmiféle erény sem szabadít meg az emberi érzékenységtől -, de nem fél: töretlenül tekint le a magasból fájdalmára” – „… kérded, milyen a lelke? Mint a beteget vigasztaló barát”

 

Zsolt 3:7 Nem félek sok ezernyi néptől sem, amely körös-körül felállott ellenem. Zsolt 27:1 Dávidé.; Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?

„… azt érd el, hogy lelkem önmagával legyen összhangban, s ne váljanak ki belőle szándékaim ( 88. lev. )

 

Zsolt 6:5 Térj vissza Uram, mentsd ki lelkemet, segíts meg engem kegyelmedért; Zsolt 16:10 Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Zsolt 25:20 Őrizd meg lelkemet és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam. Zsolt 35:4 Szégyen, gyalázat érje azokat, akik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, akik vesztemet koholják. Zsolt 42:6 Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én neki az ő orcájának szabadításáért. JSir 3:17 És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról. Dán 2:3 És monda nekik a király: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem megtudni az álmot. Jón 4:3 Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem! Máté 12:18 Íme az én szolgám, akit választottam; az én szerelmesem, akiben az én lelkem kedvét lelé; lelkemet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak. Luk 1:46 Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,
Luk 1:47 És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben. 1Kor 16:18 Mert megnyugtatták az én lelkemet és a tiéteket is. Megbecsüljétek azért az ilyeneket.

 

„ Erre tanít elsősorban a filozófia: a jótéteményekért illően hálásnak lenni s illően megfizetni; olykor fizetés már az elismerés is ( 73. lev.)

 

2Kor 9:15 Az Istennek pedig [legyen] hála az ő kimondhatatlan ajándékáért. 2Thess 1:3 Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, ti értetek, amiképpen méltó [is], mivelhogy felettébb megnövekedék a ti hitetek, és mindnyájatokban bővölködik az egymáshoz való szeretet; 1Tim 2:1 Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,

 

„ Inkább ne viszonozzák a jótéteményt, minthogy ne kövessék el” ( 81. lev. )

 

Tit 3:8 Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elöljárni azok, akik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek;

 

„ Az, hogy hálás embert találj, megéri, hogy hálátlanokat is próbára tégy”

 

Zsolt 56:13 Tartozom, oh Isten, az én neked tett fogadásaimmal; megadom neked a hálaáldozatokat; Zsolt 35:12 Jóért rosszal fizetnek meg nekem, megrabolják lelkemet.

 

„… a helyes cselekedetnek az a díja, hogy megtettük”

 

 

 

( 84. lev. ) „ Mondj le a gazdagságról: vagy veszély az, vagy teher birtokosának. Mondj le a testi-lelki élvezetekről: elpuhítanak és elszívják az erődet.

 

 

 

 Mondj le a nagyravágyásról: felfújt, üres, hiú dolog, nincs határa; egyformán izgatja, ha valakit maga előtt lát, s ha maga mögött – kétszeres irigységben szenved”

 

Róm 14:22 Te neked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel.

 2Tim 2:15 Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.

 

( Hát ez nehéz ügy, mivel a Biblia szinte csak jókat ír a gazdagságról, főleg az Ószövetség, amely Isten áldásának tekinti. Ráadásul maga Seneca is igen gazdag ember volt; ezért az ő szájából a gazdagság megvetésével kapcsolatos megjegyzések nem hangzanak túl meggyőzően. Tehát ez lesz az egyik olyan hely – mint a bevezetőben említettem, ahol alig találhatók párhuzamok, inkább ellentmondások lesznek. (A nagyravágyással, felfuvalkodottsággal már más a helyzet)

Jak 5:1 Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok.
Jak 5:2 Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg;
Jak 5:3 Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!

1Kir 3:11 Monda azért az Isten neki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségeidnek lelkét; hanem bölcsességet kértél az ítélettételre:
1Kir 3:12 Íme a te beszéded szerint cselekszem, íme adok neked bölcs és értelmes szívet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt te előtted, és utánad sem támad olyan, mint te.
1Kir 3:13 Sőt még amit nem kértél, azt is megadom neked, gazdagságot és dicsőséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idődben.

Jób 20:15 Gazdagságot nyelt el, de kihányja azt, az ő hasából kiűzi azt az Isten.

Préd 5:19 És amely embernek adott Isten gazdagságot és kincseket, és akinek megengedte, hogy egyék abból és az ő részét elvegye, és örvendezzen az ő munkájának: ez az Istennek ajándéka!

 

„… a kedvező dolgokat várom, a rosszakra felkészülök” (88. lev.)

 

Zsolt 130:5 Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében.

Mik 7:7 De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!

Ef 6:13 Annak okáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.
Ef 6:14 Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
Ef 6:15 És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével;
Ef 6:16 Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;
Ef 6:17 Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde:

„ Ha el akarsz menekülni az elől, ami szorongat, nem máshol kell lenned, hanem másnak”

 

Ján 3:7 Ne csodáld, hogy azt mondám neked: Szükség nektek újonnan születnetek.

„… ha az igazi szabadságot akarod elnyerni a filozófia rabszolgájának kell lenned ( Epikuros )

 

1Kor 7:22 Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképpen aki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája.

 

Publilius: „ Mit vágyunk szerzett, tőlünk idegen marad”

 

Jer 22:17 De a te szemeid és szíved csak a te nyereségedre vágynak, és az ártatlan vérére, és ragadozásra és erőszak elkövetésére.

 

„ A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni… összekavarják a tennivalókat, akik előbb szeretnek  meg valakit, s csak azután mondanak róla ítéletet. Hosszasan fontold meg, barátságodba fogadj-e valakit” ( 3. )

 

Ján 15:15 Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek.

Péld 22:24 Ne tarts barátságot a haragossal, és a dühösködővel ne menj;

Péld 27:6 Jószándékból valók a barátságos embertől vett sebek; és temérdek a gyűlölőnek csókja.

Jak 4:4 Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.

 

„ … egyesek éppen azáltal tanítottak a csalásra, hogy a megcsalatástól féltek, és gyanakvásukkal adtak jogot a másiknak a vétkezésre” ( 3. )

 

1Kor 8:4 Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy.

1Kor 10:28 De ha valaki ezt mondja nektek: Ez bálványáldozati hús, ne egyétek meg amiatt, aki megjelentette, és a lelkiismeretért; mert az Úré a föld és annak teljessége.

„Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket… mások minden titkot lelkükbe zárnak. Egyiket sem szabad tenni. Hiszen egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem. ( 3. )

 

Jer 17:5 Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét,”

2Krón 20:20 És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa pusztájára; és mikor kiindulnának [onnan], megálla Jósafát, és monda: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok az Úrban a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!

Zsolt 146:3 Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, aki meg nem menthet!

Mik 7:5 Ne higgyetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt [is] zárd be szádnak ajtaját.

 

„…senkinek sem juthat osztályrészül a nyugalmas élet, ha túlságosan annak megnyújtásán töri a fejét, s a legfőbb jók közé számítja, hogy hány consult élt át” ( 4. )

 

( Ez ismét egy ellenpélda. A Biblia egy kivétellel minden helyén Isten különleges ajándékának tekinti a hosszú életet. Kivéve azt az egy megállapítását, amely sajnos most nem jut eszembe, és a konkordanciában sem találom.)

„ A legtöbben nyomorultul hányódnak a halálfélelem és az élet gyötrelmei között: élni nem akarnak, meghalni nem tudnak. Tedd hát kellemessé életedet: tégy le minden miatta érzett gondot.” ( 4. )

„ Semmi jó nem ad örömet annak, aki birtokolja, csak ha a lelkét előkészíti a jó elvesztésére ( 4. )

 

1Pét 5:7 Minden gondotokat ő reá vessétek, mert neki gondja van reátok.

„ Ha azt akarod, hogy szeressenek: szeress!”

( Hekatón )

 

1Ján 4:19 Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket! 1Kor 13:1 Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
1Kor 13:2 És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok.
1Kor 13:3 És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból.
1Kor 13:4 A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
1Kor 13:5 Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt,
1Kor 13:6 Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
1Kor 13:7 Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

( Ez Isten szeretete. Ha nem akarjátok nagyon szerencsétlenül érezni magatokat, javaslom, hogy ne mérjétek a bennetek élő szeretethez.)

 

 

Az összehasonlítás alapötlete Seneca bölcsességeinek, Erkölcsi leveleinek olvasása közben fogantatott. Egyik levelében ugyanis azt írja tanítványának Lucilliusnak, hogy „azt pedig, hogy mindezeket honnan tudom, ne kérdezd, erre nem fogok válaszolni”. Elég meglepő megnyilatkozás ez egy olyan szerzőtől, aki soha nem ékeskedik idegen tollakkal. Ha valamit Hekatóntól vagy Epikurosztól, vagy mástól vett át idézetként, minden alakalommal említést tesz a gondolat eredetijéről, származásáról, szerzőjéről.

Bennem az a gyanú fogalmazódott meg, hogy bizonyos bölcsességeihez, elmélkedéseihez a Bibliából — akkor még gyakorlatilag az ószövetségből — merített ötleteket. Az egyetlen „evangélium”, amit olvashatott, és valószínűleg olvasott is, Pál apostol levelei voltak. Gyanítható ez több okból is. Egy helyen, Rómában tartózkodtak. Pál állandó lakosként, mivel egy börtönben töltötte termékenységgel megáldott utolsó éveit. Seneca is legtöbbször, amikor nem utazgatott vagy látogatta épp valamelyik kedvenc fürdőhelyét. Egy korban, egy időben éltek. Szellemi emberek voltak, vagyis feltehetően sok hasonló hatás érte őket. Kettejük bölcsességének párhuzamos vonásai: Páléi, aki Istentől kapta ezeket, és Seneca-éi, aki Isten tudja, honnan kapta ezeket.

Hajmeresztő voltak, főleg egy olyan ember számára, mint én, aki nemrég szakította meg kapcsolatát Istennel, és éppen Seneca bölcsességeibe ásta bele magát. Történészek bizonyítgatják, hogy levelezésben is állottak egymással. Én ezt nem tudom, nem vagyok történész, a legkevésbé sem. Mindenesetre ez a félmondata, amit Lucilliusnak írt: „ne kérdezd, hogy mindezt honnan tudom”, bogarat ültetett a fülembe, amely azóta is ott duruzsol. Tehát fő célom ennek az esszéféleségnek megírásával az, hogy a bogár eltávozzék a fülemből, más, talán számára is kellemesebb célokat találva.

 

Epilógus

 

 

Ismerjük azt a történelmi tényt, hogy Senecát Néró ítélte halálra, egészen pontosan öngyilkosságra. Seneca a legkevésbé sem volt egy beszari alak, pedig a halál helyett valószínűleg választhatta volna az önkéntes száműzetést is.Ehhez anyagi adottságai is megvoltak, mivel köztudottan igen gazdag ember volt. Ő az elmebeteg császárának való engedelmességet választotta. Körülbelül eddig a tények.

Az azonban lehet, hogy már csak anekdota, hogy miközben beült a kádjába, ahol az ereit tervezte felvágni, tanítványai csoportja és természetesen, imádott felesége vették körül. Ez — még mindig az anekdota mezsgyéjén haladva — Seneca kívánsága volt, aki hitt is, nem is a túlvilági létezésben; konkrétabban abban, hogy a test földi élete után a lélek valahova elköltözik, tovább létezik valamilyen formában.

Sajnos, anekdotához méltatlanul, nincs igazán csattanó. Seneca felvágta az ereit, és be akart számolni tanítványainak, feleségének arról, hogy teste halála után a lelke hova kerül. Ha egyáltalán… A feljegyzések szerint azonban utolsó szavai ezek voltak: „A titkot nem tudom feltárni”.

Legyen áldott napotok, vagy ahogy Seneca mondaná: Éljetek boldogul! 
SDG

Esszé

ORLOJ

Elolvasta:
61
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

Jókora tömeg gyűlt már össze, alig lehet haladni az emberek között.

Még nem tudom, hogy mit fogunk látni, milyen csodában lesz részünk. A teret a másik oldalról közelítettük meg. Idegenvezetőnk jól felépített városnéző túratervének köszönhetően egyre nagyobb hatást gyakorolnak ránk a fokozódó élmények és szépségek. Már csak pár perc és hat óra — nézek a karórámra — sietősre fogjuk lépteinket. Az előrejutás egyre nehezebb. Nem maradhatunk le, legközelebb egy óra múlva lesz az előadás. Egyszer csak megszűnik a nyüzsgés, morajlás. Megérkezünk. Minden szempár várakozó pillantással tekint felfelé. A percek nagyon lassan telnek. Előttünk a prágai városháza híres tornya, az Orloj teljes életnagyságban. Nem is hiszem el, hogy itt vagyok, régóta vártam erre a pillanatra. Már több mint tíz éve, hogy Lengyelországból hazafelé itt haladtunk el a néhány kilométerre lévő autópályán. Akkor a kocsi ablakából csak madártávlatból láthattam ezt a titkokkal teli ezertornyú várost. 

Most itt vagyok ezen a varázslatos hangulatú prágai Óváros téren. Nézek föl a hetven méter magas toronyra és csodálom a mesés óraművet. A várakozó csendben kellemes harangütés szól és kinyílik a szfératábla fölötti két kis ablak. Elkezdődik egy misztikus, különös bábjáték: jobboldalon megjelenik a halál alakját jelképező Csontváz, egyik kezével meghúzza egy kis harang kötelét, a másik kezében lévő homokórát megfordítja, és csenget. Megjelenik a tizenkét apostol figurája Szent Péter vezetésével. Felismerhetjük a hitetlenségében fejét csóváló Török figuráját, a tükörben magát bámuló Hiúságot és a szemét arannyal teli zsákján tartó Fösvény alakját. Ezután a felső kis ablakban megjelenik az aranykakas, csapkodó szárnyaival jelzi, az idő lejárt és az óra elüti a pontos időt, most hatot. 

Ez így megy óránként, reggel kilenctől este kilencig. Az asztronómiai óra kissé nyomasztó előadása ellenére, amely kevesebb, mint egy percig tart, Európa egyik legkedveltebb turistalátványossága. Kihagyhatatlan program, aki idelátogat. Az egy perc nagyon rövid idő, hogy jól megfigyeljük a szereplőket. Ezt az élményt még egyszer látni kellene. Háromnapos prágai kirándulásunk alatt nem sikerül még egyszer megnézi, hisz oly sok szépség és titok vár még ránk, ami szintén kihagyhatatlan. Az aranykakast tavaly javították meg, hatvan évig nem tudott csapkodni a szárnyaival. Kijavították az időjárás viszontagságainak kitett faszobrok hasadásait és felújították a színeket.

A bábjáték alatt két nagyméretű óralap van. A felső rész a szfératábla, amely a Nap és a Hold mozgását, valamint az idő múlását mutatja. Az óralap azt a középkori felfogást tükrözi, amely szerint a Föld a Világmindenség közepe. Az órákra mutató, Napot tartó kéz valójában négyfajta időt mutat:

a közép-európai (ónémet) időt — római számokkal van jelölve a gyűrű peremén, a nap-mutató mutatja. 

az ócseh időt — az új nap napnyugtakor kezdődik. Arany gótikus számjegyekkel van jelölve, a külső gyűrűn belül elhelyezkedő — külön vezérelt — belső gyűrűn. 

a babiloni időt (egyenetlen) — e szerint az időszámítás szerint egy nap napkeltétől napnyugtáig tart, ezért nyáron hosszabbak az órák, mint télen. A prágai Orloj az egyetlen a világon, amely tudja mérni ezt az időt. 

a csillagászati időt — római számokon van jelölve. A homlokzat alsó részén található a naptári számláló, amely a napot mutatja, valamint annak helyzetét a hét, a hónap és az év során. 

 

Az Óvárosi városháza 1338-ban épült, a Luxemburgi Jánostól kapott városjogoknak köszönheti létezését. Fokozatosan megvásárolt és ajándékba kapott házak egyesítésével és átépítésével keletkezett. Magját Volfin z Kamene háza adja, ami 1338-ban lett a város tulajdona. Az eredeti gótikus kapu felett a Német-Római Császárság, valamint kétoldalt a Cseh Királyság és az Óváros címerével ellátott reneszánsz ablak látható. A második ház első emeletén nagyon szép reneszánsz ablak, a következő — Mikes bőrkereskedő háza volt — neoreneszánsz homlokzatú épület. Mellette A kakashoz címzett klasszicista épület 1830 után lett a városé. 1896-óta a térbe benyúló A perchez elnevezésű ház is ide tartozik. A városháza öt épület együttese, mely oldalán található asztronómiai óra, az Orloj a valaha épített egyik legrégibb és legaprólékosabban kidolgozott óra. A hatalmas időmérőt Nicholas Kadan és Jan Sindel készítették 1410-ben. Az alakokat mozgató szerkezetet pedig 1490-ben Jan Ruze, más néven Hanus mester tökéletesítette, akit a városi tanácsurak a legenda szerint megvakítottak, majd hagyták elszegényedni, hogy másnak ne tudjon hasonlót készíteni. A mester elkeseredettségében állítólag leállította a szerkezetet és meghalt. Hosszú ideig nem tudták megjavíttatni. Az óramű háromnegyede ma is eredeti, csupán kisebb részét cserélték ki százötven évvel ezelőtt korszerűbb darabokra. Ezeket az órákat kizárólag a készítőik tudták javítani. Mindegyik egyedi mestermű.

— Hagyták elszegényedni — hallom idegenvezetőnk szavait. Elgondolkodtató, hogy az óramű több mint ötszáz évvel a készítői halála után is büszkén és méltósággal hirdeti az alkotók nevével fémjelezve kiváló művüket. Az akkori városatyák nevét már nem említi az utókor, csak cselekedetük ostobaságára hívja fel a figyelmet, hiszen a XIII. század elejére, a krónikák leírása szerint, Európa városaiban majd mindenütt találhatók óratornyok. A legkorábbi mechanikus órák nem rendelkeztek sem mutatókkal, sem számlappal és nem is ütöttek, csak berregtek. A berregés hangjára az óra őre meghúzta a harangot és így adta tudtul, hogy ismét elmúlt egy óra. A városok elkezdtek egymással versengeni: Kié a legszebb? Kié a legpontosabb? A fejlődés megállíthatatlan volt. 

A modern mechanikus toronyóra egy hosszú fejlődési korszakot zár le. A hengerkerékre csavart kötél végén leereszkedő súly forgásba hozza az egész kerékrendszert, amit az ingával vezérelt gátlómű szabályoz. Szívesen nézzük meg a pontos időt a tornyokon lévő órákon. Napjainkban a legtöbb toronyórában villanymotor húzza fel a súlyt. Az ilyen óráknál gondoskodni kell megfelelő fogaskerék-áttételről, hogy húzás alatt is működjék az óra, mert egyébként az megáll. 

A középkori városokban a toronyórák ütései jelezték az idő múlását. A legújabb korig a mechanikus szerkezetű óra jelezte az időt. Napjainkban a villamos-, a kvarc-, és az atomórák az időmérést nagyon pontossá tették. Az elmúlt években az interneten keresztül is lehetséges a pontos időszolgáltatás. A tudósok kimutatták, hogy a Föld forgásideje változik. Ezért a pontos nap és óra hosszát újból meg kellett határozni atomfizikai alapon. A tudomány és a kézművesség fejlesztette az órát időmérő eszközzé.

 

„Memento mori” (gondolj a halálra) felirattal készült számos időmérő a 17. század elején, figyelmeztetve az embereket arra, hogy az idő megállíthatatlan, az élet elmúlik. Valóban az idő rabjai vagyunk mindannyian. Korlátokat, határokat szab mindennapi cselekedeteinkben, a nap minden percében.

 A prágai Orloj a 15. század óta kérlelhetetlenül méri az idejét minden arra járónak, bárhonnan jött és bármerre tart a világban. Legyen egyszerű halandó, tehetősebb, vagy uralkodó. Az idő nem mérlegel, mindenki fölött hatalmat gyakorol.

 

 

 

Esszé

Folytatás következik

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Vannak dolgok, amelyek mintha öröké tartanának, csak a formájuk változik, de a lényegük megmarad.  

Már gyerekkoromban mesélte anyám, hogy mikor ő fiatal volt, divatban voltak a folytatásos regények, amelyek vékony füzetekben jelentek meg, mint a hét végi újságok mellékletei. Egyik akkor híres „remekmű”, volt a „Szívek Harca”, amit a jobb családok a cselédség kedvenc olvasmányának tekintett, de suttyomban az úri hölgyek is elolvashatták a füzeteket, amelyekben a cselekmény a legizgalmasabb résznél ért véget, és utána már csak az a két szó találtatott, hogy: „Folytatás Következik”

Tíz-tizenkét éves lehettem, mikor egy játszó társamtól megkaptam a Monte Cristo Grófja első három füzetét, és azután, már csak azon bosszankodtam, hogy ő lassabban olvasott, én már rég kiolvastam a nálam lévő füzeteket, és még mindig nem kaptam meg a soron következőket.

A barátomék padlásán, azután felfedeztük a „Három Testőr”-t, a „Husz Év Után”-t. Minden regény legalább száz füzetre osztva! És vadul olvastuk őket, sajnos a Szívek Harca nem volt meg, így máig nem tudom, annak mi lehetett a tartalma, és így nem tudtam bepótolni az irodalmi ismereteimnek, ezt a szörnyű hiányát.  

Múltak az évek, és a folytatásos regény füzetek a régmúltban elmaradtak, viszont esténként időben haza kellett érni, hogy az ember el ne mulassza a „Szabó Család”-ot a rádióban, mert a múlt héten éppen akkor fejezték be, mikor Szabó néni azt mondta, hogy…!   

Lassanként egyre több TV antenna jelent meg a háztetőkön, és már nem a Szabó családot hallgattuk, hanem elsietünk Texas-ba, méghozzá Dallas-ba, megnézni, hogy az a gonosz J.R. megint mit talált ki, a családja sanyargatására.

Utána hajóra szálltunk, és Onedin-ékel szeltük a tengereket minden héten.

Volt aztán egy család is, ahol a bomba csinos asszonykáról kisült, hogy boszorkány, és ez nem volt elég még az anyós is boszorkány volt, ezen persze már senki sem csodálkozott, de minden héten lestük a mamlasz férjjel együtt, mit fog művelni a két hölgy!  

És hogy a krimi kedvelői sem maradjanak hoppon, sorra láthattuk Colombo, Derrick felügyelő, Maigret felügyelő, Poirot kalandjait.

Megjelent a „Szappanopera” fogalma is, a vidám jelenetekben a nevetést is bekavarták a hangba, a gyengébbek kedvéért, szegények tudják, hogy most nevetni kell! És a szappanlé folyik tovább, aki nem hiszi, nézze meg a Duna TV műsorát, Kisváros, Angyali Érintés, Ewerwood, T.I.R., Linda, stb., és ha ez még nem elég, a világ minden tévéadóján is, akár az Amazon, dől a folyékony szappan! 

Mindez nemrég jutott eszembe, miután elkezdtem nézni a Monte Cristo-t folytatásokban, Gerard Depardieu-vel, miután fiatal koromba láttam a filmet Jean Marais-el az ötvenes évek végén, azután Richard Chamberlain-nel a hetvenes években, de a téma kimeríthetetlen, mert már 1922-ben, és 1929-ben forgattak Monte Cristo néma-, és még egy csomó hangosfilmet napjaikig, ezeket még egy-két részben.

Végre visszatértünk a folytatásosokhoz.

Miután elolvastam a harmadik rész végén, hogy „Folytatása következik”, rájöttem, ott vagyok, ahol a Mádi Izraelita, tudni illik ott, ahonnan gyerekkoromban elindultam.    

 

Esszé

Istenem, ki teremtetted vala…

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

 

  

Ülök a képernyő előtt, és aléltan bámulom azt a tengernyi szépséget, mely mások közvetítésével elém tárul. Érdekes a világ! Valakinek megtetszett egy hegyvonulat, lefotózta, én pedig itt élvezkedem. Fel sem kell állnom ebből a székből, ki sem kell mozdulnom a szobámból, ha és amennyiben olyan szerencsés vagyok, hogy tulajdonomba kerül egy számítógép. Általa, vele mindent tudhatok és láthatok a világból, anélkül, hogy megmozdulnék. Mi ez, ha nem csoda?

Múlt, jelen és jövő így tárulkozik ki előttem mások retinájának kivetülésével. Csak fel kell töltenem mások tapasztalatait saját hitemmel, képzeletemmel, s máris kialakítottam az én világomat. Nem kell nekem pont olyan szögből néznem egy képet, mint annak, aki által eljutott hozzám, egyszerűen én mást nézek ki belőle, más a fénytörés az én szememben, más a lényeg nálam, mint nála, aki felfedezte, megmutatta. 

Ma egy új képsorozat került elém barátnőm jóvoltából, melyben hatalmas perui hegyormok jelentek meg előttem lépcsőzetes szépségükben, láttatva, ahogy a Föld rétegei rakodtak egymásra évmilliókon által, mintegy bizonyítva azok korát. Ekkor ismét új dimenzióban találkoztam Isten létével. Hiszen emberi léptékkel mérve már sok évet megéltem, és sokat viaskodtam az ő milyenségével, létével, s természetesen ma sem tudom, mit gondolok igazán.

Eddig hittem abban a hatalmas erőben, amely mindent meghatároz, eldönt, létrehoz, alakít, változtat. Tudtam, hogy nem emberi, láthatatlan. Alaktalan, de fényesen fénylő, mindent betöltő erő. Hittem benne, mint bennem tartózkodó hatalmas energiában, akivel én eggyé válok, egymásban vagyok, aki feltölt, irányít engem, bennem mindent. Hittem benne, mint megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan biztonságban. És ma, azokat a határtalanul magas hegyeket nézve, összezsugorodtam, mert felidéződött bennem, hogy egyetlen rengés, mely ugyanennek a hegynek a mélyéből feltörhet bármikor, mindent megváltoztat, átalakít. Eltűntet szépségeket, s létrehoz újabbakat. Az új valószínűleg szintén pompás lesz, és különleges, de nem ez, mert ez, ami itt gyönyörködtet, eltűnik örökre. Akkor viszont nem értem, hogyan teheti Isten tönkre azt, amit már egyszer megalkotott, még annak árán is, ha ismét szemet gyönyörködtető az újabb.

Vagyok olyan szerencsétlen, önző, erőszakos, vagy mafla, hogy mindig mindent tovább gondolok, s jaj azoknak a gondolatoknak, amelyeket én kicsavarok! Ismerve az emberiség történetét, bár már azt sem tudom, hogy ismerem–e, vagy csak vélem, hogy ismerem, tehát nézem ezeket, az igazán csodás hegyvonulatokat, melyeket mások szeme, látásmódja elém sodort, elgondolom, hogy csupán ezeknek a hegyeknek a történetében hány vonulat változott meg, alakult át, amióta az első apró kis féregformátumból kialakult ez az embernek tisztelt figura, az ősöm.

Aki már nem kúszik fel a fára, ha meglát egy nálánál nagyobb, vagy erősebbnek tűnő alakzatot, mert az élőlények közül elsőként jutott olyan tökéletes agyállományhoz, hogy emlékszik, gondolkozik, továbbgondol, alkot. Mi több, már létrehozta azt a fegyvert is, amellyel megvédi magát. Sőt, már azt is birtokolja, amellyel kiirthatja azokat, akik ízlése ellen vannak.

No, Istenem! Hogy gondoljam tovább a léted, ha ez az igazán eszes lény, akit te alkottál, bele lehelted a lelked, ez az ember, lépten–nyomon meggyőz engem az aljasságáról? Nem létezik, hogy ilyennek alkottad! Hogy ezt akartad! Márpedig tudnod kell, hogy ilyen félresikerült!

Helmuth von Glasenapp kutatásaiból, leírásából tudjuk, hogy öt világvallás létezik a világon. Szüleim előre meg nem gondolt egyesüléséből kettőbe beleszülettem, és vallom, hogy egy vallást igazán megismerni csak abban az esetben lehetséges, ha beleszületik az ember, s folyamatosan gyakorolja. Így nem ismertem én meg igazán az enyémeket. Pontosabban egyiket igen. A másikat csak vallom. De a többiről nem, vagy alig tudok.

Az utóbbi évtizedekben beszivárgott hozzánk a keleti tanokból némi ismeret. Tudjuk tehát, hogy az ő felfogásuk szerint az élet örök körforgás. Halálunk pillanatában itt hagyjuk ezt a bomlandó anyagot, a testet, melyben eddig éltünk, s a láthatatlan, tapinthatatlan anyag, a lélek, eltávozik és találkozik a többiekkel, akikkel együtt teremtenek hatalmas energiákat, mely mind kikerül az univerzumba. Ám, ha egy lélek úgy érzi, hogy ismét földi lény akar lenni, kinézi magának a lehetőségeket, s leszületik ismét.

Csodálatos a kép! Ott lebeg fenn az a sok drága jó lélek, közülük egyik úgy dönt: Jézus leszek, Máriától és Józseftől való, mellette egy másik, aki azt leheli: Bar Abbas, éppen nekem való figura. Lelke rajta, döntsön a saját ízlése szerint.

Mindez rendben lenne, amíg az, az ismertté vált másik két lélek meg nem szólal kétezer év elteltével, és úgy dönt: Próbálom megélni Hitler életét! Egy másik azt mondja: Én leszek Sztálin! Sajnos, csak később ér oda az a szerény kis apróság, aki Teréz anyaként óhajt majd élni. Szuper! Mondhatnám, szupi! Ha nem lenne rettenetes, még a gondolat is, hogy Teréz anyán kívül ezek a szörnyetegek is Isten gyermekei! Merthogy erről van szó ugye? S amióta világ a világ, számtalan emberi tett gyűlt halomra. Nem lehetséges, hogy Isten egyszer is ne tett volna az ember gonoszsága ellen, ha már úgy alakult, hogy megteremtette! Vagy mégsem tett? Vagy esetleg mégsem ő teremtette a világot? Mert a tudósok azt állítják, hogy a föld csak úgy lett magától, amikor megtörtént az a híres, nagy bumm! S forog a Föld, miként a többi bolygó.

Lehetséges lenne, hogy az ember félelmében teremtett magának egy mindenben segítő mindent megoldó, mindent elrendező Istent hogy élni tudjon rettegés nélkül? De hát, akkor ez azt jelentené, hogy az ember nem változtatható, a világ nem javítható, minden csak esetleges. Az pedig végzetes!

Meg kell tudnom az igazságot, mielőtt elmegy a kedvem az egésztől!

 

Berettyóújfalu. 2011–11–06

 

Esszé

Zeneiség, a zene hatása az emberekre

Elolvasta:
32
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A témát megint Beri Róbertnek köszönhetem! Remélem, sok alkalmam nyílik még arra, hogy a hálámat kifejezhessem.

 

 

Bármely neszezést, robajt, csattanást felharmonikusai hiányában érzékelünk, és ezeket rigorózusan kizárjuk a zenei hangzás fogalomköréből, mert a dúsabb hangrezgések felismerésében csalhatatlanok vagyunk. Viszont véletlenszerű ismétlődésükkel, esetleg dinamikájuk, magasságuk szabályos változásával olyan tévképzetet okozhatnak, ami már odavisz bennünket egészen a melodikus műfajok határához. Ennek a szerencsétlen csapdahelyzetnek áldozata például a mai szórakoztató zene, melynél az ütemes zörej sikertörténete olyan régmúltból előtűnő ívelés, amit ciklikusként üdvözölhetünk.

      A hangképző tárgyak seregéből emelkedtek ki a hangszerek. Egyik legősibb képviselőjük a dob, melynél eredeti funkciója szerint nyilván fontos volt, hogy messziről lehessen hallani, ám szerepe a ritmusképzésben csúcsosodott ki. Egy-egy ünnepinek, vagy emlékezetesnek számító alkalommal törzsközösségeknél hagyományokban átöröklődő, akár nemiségben elkülönülő testi mozgásformákkal, esetenként tánccal jutottak extázisba a — többnyire — népes csoportot alkotó résztvevők. Hisszük, hogy ehhez a különleges lelkiállapothoz már e két művészeti ág együttműködése elegendő volt: a muzsikáé és a táncé.

      Még szorosabb kapcsolat van a képi ábrázolások zenekíséretében, amit oly kitartóan képvisel a filmipar. Ezen felül komoly hasonlóságot is mutathatunk például a festészet és a dallamvilág fejlődésében.

      Nem látszik önkényesnek, ha az öt érzékelésünk, az ötujjúságunk, az ötös számrendszer és a pentatónia között nagyon szoros összefüggést föltételezünk. Ha bármely kor lelkiségét kívánjuk megérteni, akkor ezeket együttesen kell szemlélnünk: merre tart a tudományokban, milyen új eszközökkel fejez ki emberi érzelmeket, milyen gondolatokat emel föl, miféle stílusirányzatot érvényesít.

      Kezdetekben — így a pentaton skálában — nem volt szükség módosított hangokra, ám amint telítődtek a legalapvetőbb melódia és ritmuskombinációk, nem csak az uniszónótól kellett búcsút venni, megjelenhettek a módosított hangokkal dúsított fekvésű, együttműködő szólamok. Miközben a perspektivikus ábrázolás forradalmasította a festészetet, a többszólamúvá fejlődő zenében is eluralkodott némely sajátos szerkesztési módszer, az ellenmozgás (motus contrarius) például, mely kivételes élvezeti értékével méltó alkotótársnak bizonyult. Innen kéz a kézben halad mindkettőjük grandiózus sikertörténete. Miközben az ember és környezetének ábrázolásában kialakultak klasszikus arányok, képszerkesztési eljárások, az aranymetszés művelése, a mélységek-magasságok művészi megkísértése árnyékhatásokkal, a zeneszerzés sem maradt le. A komponált művek dinamikája, természetet utánzó echós ismétlődései, madarak, élőlények hangutánzása mind-mind a szellemi gyönyörködtetés eszközeként szolgált. Kikristályosodott a klasszikus összhangzattan tudománya, a hangsűrűségek kényes egyensúlyán alapuló szólamok zenekarba szerveződése. Elképesztően jó minőségben készültek újabb és újabb hangszerek, melyek hangterjedelmét a kezek fizikai, a muzsikusok testi adottságai formálták. Ugyanígy jutott egyensúlyba a festészet is, a maga monumentális határaival. Ott a mesterek a látással, a látótér megközelítően ekvivalens élményfelületével tesztelték műveik befogadhatóságát.

      Piktúrában és zenében egyaránt a művészi hatás adta az alkotás eszenciáját, melynek bázisa a szellemi értéktöbblet vonzóereje, leginkább folyamatosan kiáradó pozitív érzelmi és érzéki élmények segítségével. Stílusirányzatokban is előfordult azonosság, elég, ha az impresszionizmust emlegetjük.

      Az alkotóművész géniuszának útkeresése újabb és újabb izmusokban, ősi, tiszta források újraértelmezésében, rendre a legmagasabb szakmai nívó mentén történhetett. Miközben ezek a páratlan értékek a kiváló művek sokaságában eszkalálódtak, egyre súlyosabb problémát okozott az eredetiség megtartása, vagyis a szándékolt, esetleg véletlenszerű plágium elkerülése. Előfordult, hogy egymásra épülő zenei irányzatokban az előzőben érzelmes az újabban ízléstelenként hatott.

      Tragikus módon a fejlődés kettévált, a tömegek igénye, valamint az ebben megnyilvánuló óriási üzleti lehetőségek egyoldalúan a szórakoztatás feladataira deformálták a világ közízlését. Ezen a másik, lefelé csörtető ágon sürgősen fel kellett adni a klasszikus tartalmakban kifejezhető igényességet, helyettük a giccs, a kommersz, a könnypancsos zene-és filmvilág tarolt és tarol máig, rendületlenül.

      Jórészt ebben az infernális vákuumban kaphatott erőre a pornográfia, bár rafinált, közreadhatóra gyengített formájában. A beat irányzat — három állva gitározó fiatalember képében — felettébb rokonszenves, ám éppen önkielégítést végző ifjakat szimbolizált, mozdulatsoraikkal legalábbis ilyen értelmezést generálhattak tinédzser rajongóik tudatalattijában.

      Ebből a korszakból konkrét példaként említhető a The Kinks együttes „You Really Got Me” című száma, melyre úgy tekinthetünk, mint a testiségbe zárt, beszűkült tudatállapotot hűen ábrázoló dalszöveg, valamint egy sodró erejű nemi aktus zenei interpretációjára, amiben az orgazmust professzionális eszközökkel, fölkorbácsoló gitárszólóval, illetve az alapdallam transzponálásával érzékeltették.

      A mai értelemben vett, megakoncertek által biztosított tömegélmények nem az ember és a zene üdvtörténetéről szólnak. Bár a hallgatóság számos technikai bravúrral, különleges mozgás-és hangzásvilággal, siketítő zajossággal, agresszív fényélményekkel szembesül, a hangsúly sokkal inkább a személyiség eltorzítására tevődik át, amiben a csápoló tömeget különféle hallucinogén szerek használata segíti. Itt és most már nem a humanitás, hanem a mindenáron túlélésbe kapaszkodó, a hétköznapokban efféle élvezetekért „rakkoló” ego vezérel.