Vers

A halott

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

A halott

            Koosán Ildikó

 

 Kórbonctan gyakorlaton fehér sapkában,

köpenyben álltunk a boncasztal körül

mi hallgatók. Előttünk egy idős nő feküdt

kitárulkozva meztelen; mi életerős fiuk,        

leányok, ö azt hiszem, nyolcvanévesen.

Mi bohókás tervekkel teli vártuk az estét,

rokonok, barátok őt talán rég elfeledték,

 

lelkét az isten megszánva magához vette,

kiterítve előttünk mereven csak a teste,

tudásunk  göröngyös útján dísztelen stáció.

Bocsánatkérést tőlünk is megérdemelne

míg belső szervei közt kór után matatunk.

Benne anyát láttunk, testvért, szeretőt,

fejet hajtunk magunkban mielőtt távozunk.

 

október 28.

 

Vers

Halottak napja elé

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }(2015)

 

Nem múltál el,

újraszületsz az összes percben,

a világmindenség peremén,

 frissen kaszált mező egén,

és milliószor-milliószor bennem…

Vers

Halottak napján

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Köröttem mindenütt békés keresztek, s mély nyugalom beszédes csöndje hallgat…” -Juhász Gyula-

 

 

 

 

 

 

Szíveken térdel a fájdalom,
s a “halottak bölcs hagyatéka:
ha a szeretet él, nincs halál.”
A fáj a gyász, tartozéka
a hiányzol – így felvállalom –
érzésnek. Élet ajándéka.

Égi csend a temetőn lépked,
s az angyalok dala ünnepel.
Sírhalmokon a fények aprók,
arcokon megnyugvás, gyász-lepel…
A hitem Istenben megébred.
Léptem apám sírjához vezet.

Nem könnyű ám megérinteni
lélegzetvételben a jajszót,
mint valami közömbösséget,
elrejteni fájó szívhangszót…
A reménybe kell kapaszkodni,
hallgatva az esti harangszót!

Leteszem szeretetem jelét
apám sírhalmára gondosan.
Mécses-melegén virágillat.
A meghitt perc potyog rongyosan,
legszebben hallom az ütemét
árva szívemben vérfoltosan.

Mit jelez a halottak napja?!
Sosincs búcsúzás, van öröklét!
Csak egy nap ez év romladékán,
többi nap írod az évkönyvét,
a mait, minek nem vagy rabja,
s megálmodod a lelked vesztét.

Méltó módon fogd hát a pennát!
Születéskor megírod halálod…
Bennem megreked a fáj-végszó,
most nézve égő fénynyalábot,
hangtalan markolom a keresztfát.
Nem érzem az égi távolságot…

Az idézet Gősi Valitól van

Vers

Halottak napja elé

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }(2017)

 

Parányi darabokra töredezett hiányod,

és most tetőtől talpig mardos,

lélegzetemből is kilopták a levegőt,

a kínzó törmelék összevissza vagdos.

 

Vajon hol vagy? – Te, kinek ujjlenyomata

a csészém peremén maszatol,

még  bársonyos altod is fázós testemben dalol…

*

A gyűlölt csend vesz körül nap mint nap,

de hiszem, egyszer újra megtalállak.

 

 

 

Vers

halotti maszk

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

ha én lennék Dante halotti maszkja

te vonásaim örök Beatricéje

gyűrnéd időtlenné magunkat

Vers

Halottak napja elé

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Tegnap meglátogattalak,

vittem csokrot is,

 „gazt”- te így mondanád-,

s megcsókoltam szürkén

   sóhajtó fejfád.

 

Vers

Halottak napja, holnap

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Ma nálad jártam,
szívemben csend dobolt,
mécsest gyújtottam,
hideg az éjszaka,
most van telihold… 

Vers

HALOTTAK NAPJA

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

HALOTTAK NAPJA

Mint rég ajtóra,

földre tapasztom fülem.

Hallom hangjukat

 

Vers

Halottak napja elé

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }(2013)

 

 

 

Eggyel többen lettek,

nemrég Anyám is itt hagyott,

 görbült szájjal nyüvöm

ezt az önző színpadot…

 

 

Vers

HALOTTAK NAPJA

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

HALOTTAK NAPJA

Mint rég ajtóra,

földre tapasztom fülem.

Hallom hangjukat

 

Vers

Halottak napja

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

  

Porló testük kőpalástján

bánatunk szolgálói:

mécsesek sírnak,

krizantémok bólogatnak

emlékeinkre.

 

Szellemük kondítja

a csend üvegharangját,

létük káprázata

hiányuk-féltőn

átremeg

rajtunk.

 

Holdból, Napból,

csillagok fényével

figyelnek,

miközben élőbben,

mint az élők

átsétálnak

vigyázó szemeinken.

 

Vers

Minden halott

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

darabokban
hevernek
álomcsókolta vágyaim
nem mozdulok
bennem minden halott
kívül süket csönd
súlya akár a fekete föld
szívemnek feszül

Vers

Mint ahol halott van

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Kihalt a sajnálat,

kidőlt keresztjét tapossák

útszéli lim-lomokban.     

Zsebre gyűrt

tűzfényben vergődik a nap        

gyászruhát ölt,

mint ahol halott van.

 

Miért ejt kétségbe

a szipogó hold,     

haláltusa hulló csillagokban,       

miért fekszenek

gyermekeink le éhen       

könnyel szemükben,

mint ahol halott van.

 

Magát vádolja az ember,

mint jég-verte vetés

balgaságát kiraboltan.

Felszaggatott életek

dús magvain,       

ki mond imát,

mint ahol halott van.

 

Miért telt az erszény,

hol üres a szív,       

s jajkiáltásra

már vissza se dobban.       

Összenőtt a kéz

a harangkötéllel,       

csak temetünk…

mint ahol halott van.

 

Vers

A halott napja

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Mulatni kellene, keser?n ríni,

fejfákra borulni gyertyafényben,

múltjainkat csontig felülírni,

bók-könnyekkel minden évben.

 

Hát akkor igyunk a hallottakra,

nyakaljunk, nyeledjünk egyre többet!

Égjen el az összes régi kotta,

mely rátok íródott a csöndben.

 

Vajh lesz-e még kéz, mely értem kinyúl?

És lesz-e Az, ki velem kapar?

És lesz-e oly kényes, ki úr,

kit a halál szaga sosem zavar?

 

Jó barátom, Te hiába jönnél,

halottam – itt – ma csak nekem van.

Kéz a kézben vájok le mélyre –

magammal magamban.

 

Vers

Halottak-napi pillanatfelvétel

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }két fa mint csupasz combok

 

 

fekete-fehér pedig virított régen

színes még bennem fakó a képen

ha meg is ereszkedik a büszke mell

hozzám az emlék forrósága felemel

 

nem földr?l-ágyról sírhantod alól

ahol egy bús vakond árvácskát szagol

de érzem még a párás öled illatát

emlékeztet fagyos temet?virág

 

két fa mint csupasz combok

elszórják ünnepre a lombot

és ág tövén üres a fészek

szél surran kabátomra félek

 

lobog hajad halottak napi mécse

dereng a fénye füstje száll az égre

mit számít hogy lépted egykor sántított

most kezembe simul a görbe bot

 

színes ruhád volt végig gombos

lefejteném rólad a hantot

bolondos mondhatnád még kerget?zve

s kapaszkodsz az elnyíló id?be

 

egyetlen kép maradt hátlapján nincsen dátum

nemcsak dereng? temet?i éjben sejlik

ahol az es?verte fák a könnyük ejtik

agyam rögzítette el?hívja a fátum

Vers

Akik már nincsenek – Halottak napja 2011

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Az ?sz minden levélkönnyét elhullatta,
kopáran állnak már a büszke fák,
sírok közt ködöt görget a hajnal,
de egyre több hanton fehérlik virág.
Október vége busongó, könnyes évad,
ilyenkor itt érezzük kedves holtjainkat,
idézve mindent, mi már a múlt
– szerelmet, mi csúful sírba hullt,
szül?t, ki megtett mindent értünk,
gyermeket, kiért megszakadt szívünk,
nagynénit, testvért és barátot
– mindenkiért egy-egy szál virágot
most képzeletben én elültetek
(jó lenne itt a földön együtt lenni
– újra veletek).
?sz dereka fájdalommal teljes,
elsiratunk mindenkit, ki kedves,
s már az égi mez?ket tapossa
– az emlékezet mégis visszahozza:
egy pillanatra itt érezzük újra

– míg gyertyáinkat a jeges szél fújja…

 

 

 

Vers

A halottaim

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A halottaim

 

Akik többé nem érintik kezem

és soha többé nem suttogják azt

a nevet, melyet rám aggattak valamikor.

Hol van már az a kor?

Körbeölelte sok szomorú f?z,

ellepte föld, befedte hó,

felélte t?z

és csak én a hervadtan viruló,

az úton felétek rohanó

?rzöm még, mint gyermek az

els? ölelés emlékét.

 

Vers

Halottak napja

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Bánatom fehér szolgái:

mécsesek sírnak helyettem,

könny? lángjuk ide-oda

– mint lelkem benn -, leng a szélben.

 

Porló testük k?palástján

krizantémok bólogatnak.

A csend üvegharangjában,

néma ingás, elleng a Nap.

 

Halálukat felidézem,

mely szeretetükb?l kizárt;

innen nézve beláthatom –

?k túl látják a láthatárt!

 

Azoké a holtak napja,

akik életet szeretnek,

szívük közepén ?sökkel

szellemhangon beszélgetnek.

 

S belátják a lehetetlent,

amin már túl a sírlakók:

arcukon, ajkukon mosoly,

él?k és halhatatlanok.

Vers

Halottak napja 2010.

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Lassú lépt? délután
bólogat az ?sz után,
elmerengve ballagok
– most reátok gondolok –
itt belül oly eleven
lejátszódik életem:
mind, ki fontos volt – igen –
már csak emlékkép nekem,
elt?ntek (tán nem is voltak)
csak álmomban nem oly holtak.

Párom, édes kedvesem,
fölötted csak f? terem,
édesapám drága lelke
itt dobog h?l? szívembe’,
nagymamám, s mindaz ki még
derítette életét, annak,
aki egykor voltam,
tenyeremben színes múltam
szorongatom: ‘el ne rebbenj,
emlékeim pilléje!
itt a helyed örökre!’

Kezemben pár szál virág,
fejem fölött száraz ág,
kopár ujja nyúl utánam
– jelet rajzol lelkemen –
gallyak között bú terem,
lassanként megérkezem,
virágomat elhelyezem
(belecsempésztem a szívem)
gyertyát gyújtok – égi lángot
– ragyogja be a világot –
érezzétek: értetek
égnek most a mécsesek!

A nap immár lemerült,
körém sötétség feszült,
azaz nincsen teljes sötét:
pici lángok itt szerteszét,
apró fények milliárdja
integet az éjszakába,
visszacsillan éj palástja,
csillagokkal így üzen,
pislog égi réteken
már csak álmaimban szóltok
bennem itt él édes hangtok’
nyugodjatok! én most megyek…

(de csokromba jól elrejtve
szívem itt hagyom veletek)

Vers

Halottak napja

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Néma gyász…

üzlet az elmúlás…

pár szál virág

s megváltást remélsz…

 

Három szálat ötszázért!

Leértékelt halál!

Tessék, tessék!

Itt megfelel?t mindenki talál.

százasért egy gyertyaláng…

szól a SZERV, haladjunk tovább!

és futunk sírról – sírra

emlékezünk

rohanunk

emlékezünk

rohanunk…

 

a gyertya már megint elaludt

egy százasért nem ég

te jó ég!

de mit is vártam

üzlet ez Kemény

de hol a remény?

és a megváltás…

 

Megváltás!

szól rám egy hirdetmény:

Kötelez? sírhely megváltás!

Intézte már?

a tábla rám kiabál…

Király!

Emlékezünk!

a magunk módján…

 

s elmélkedünk…

2 óra utazás

5 perc emlékezés

hatezerért jutányos ár!

nem hiába…

Üzlet a halál!

 

Engem majd szórjanak szét

ha lehetne…

csak ne menjek

senkinek a szemébe…

és az idegeire így Halottak napján…

Vers

Halott az öröklétben

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }In memoriam Finta Béla

Te tudtad…

mi ketten sohasem búcsúzunk.

A végtelenbe zárt árva szívünk

együtt már békésen nyugodt.

Rózsád szívemben él? mosolyod,

mint az ég kékje itt ragyog.

Ma érted mond imát

minden, mit Isten teremthetett:

a harmatos Föld, a Nap, a Hold,

a tengerbe hulló megkésett Csillagok.

Fénybe borul az él?k temploma,

s megkondul a harang…-,

temet?be szorult néma sikolyokban

a b?n csendben meglapul.

A  lélekhang könnyeidben

földi boldogságot hozott,

s az öröklét titkaiban tovább bolyong…

Vers

Halott vágyak

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Halott vágyak

 

Fekete alakod közeleg az éjben,

Halott vágyak csillognak szemében.

Álmodott szerelmet,

H? lányt,gazdagságot,

De szerelme a bánat lett,

S nem lelt szabadságot.

 

Megálmodott engem,

S most eltaszít,

Már nem látod

könnyes szemem,

A düh, s a bánat

elvakít.

 

Ajkaid hidegek lettek,

Melyek remegve

csókoltak hajdanán,

Szemeid eljegesedtek,

Néznek de

nem találnak rám.

 

Szeretlek, s bár már

lelked megfagyott

Én mégis megpróbálom

felébreszteni,hisz

A szíved nem halott.

 

Gyönyör? szemeid,

Angyali arcod látom,

amint felém közeleg,

T?r szeli ketté szívem,

S lassan meghalok

Veled.

———————————————————

Néhol ragrímelsz, máshol viszont gyönyör?, tiszta rímeid vannak. Az írást egy igen kellemes ritmusú sorral indítod, meglesz tehát itt a verszene el?bb vagy utóbb, hallásod, érzéked van, ez nagyon fontos. 

Tehát az els? sorod igen jó ritmussal indul, a második sorral viszont csacsisággá teszed az egész versszakot. 

Az alalnyod ugyanis a versbéli kedves alakja a szövegértelmezés szerint. Egy alaknak (hacsak nem tekintjük szlenges szónak), hogyan van szeme, hogyan álmodik… stb. 

A harmadik szakaszodat a sok e hangzó teszi komikussá, mekeg az egész. 

Aztán ott van még ez a teátrális stílus. Halál, halál, halál. Annyiszor sütöd el, hogy teljesen erejét veszti, immunisak leszünk rá, pont ett?l a nagy hatni akarástól vész el a dráma. 

Összességében tehát: ne akarj ránk ekkora hatással lenni, hidd el, hogy a kevesebb sokkal több lehet. 

                                                       

Vers

Halott öregasszony döglött macskával

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

Tegnap dermedt halálba, bőre viasz pergamen,

álmos macska nézi még félve mozdulatlanságát,

néha morrant egyet, karmol az ágyvégen,

aztán mosdik tovább, virrasztva az éjszakát.

Nyúzott jószág, korban, mint gazdája,

tort ülhetne már felette is a vén kaszás,

unalmában a láncos órát bámulja,

megszokta, nem zavarja a kenetlen nyikorgás.

 

Lebeg az éjszaka, elmúlik egyáltalán,

vagy már halomba borítva a voltot örök?

A tegnapra nem jön holnap, holnap-után.

Erekben megdermedt a vér, fekete rögök.

Döccen majd az óra, ha ellensúly koppan,

ujjnyi port terít lustán mindenre az idő,

csontra száradt foszló szőrök csomókban

hullanak egy döglött macskából, etető

híján, s míg bűzük nem zavarja az élőket

nyugalmuk ajándék a semmibe zárva.

Vers

Halottak napján

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Köd telepedett az égre,

indulunk a temet?kbe.

Lábunk alatt csörg? avar,

f?, fa, virág halni akar.

Megyünk búsan, fájó szívvel,
régi álmok emlékivel.
Várnak-e ránk? Nem tudhatjuk,
de a szívünk megnyugtatjuk.
Hogy ott voltunk, láttuk ?ket,
t?lünk korán elmen?ket.

Láttuk ?ket, zörg? csonttal,
ny?t ruhákban, siralommal.
Szájuk mozdul, néma szóra:

– Imádkozni, de jó volna.

Hol hagytátok az imákat?
Földi lények, földi árnyak!
Hová lettek a zsoltárok?

Nincsenek már?!  Csak virágok?
És a hervadozó ?szben,
reszketünk a temet?kben.

 

Vers

Halott Angyal

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Vállukon lógó törölköz?kkel,

Halott angyalok takargatják,

Meztelen cselló fenekük,

Míg párás tükreik foncsorján,

Próbálkoznak el?maszatolni.

Az alkalomhoz ill? arcaik,

Azt mondják b?nös a világ,

Jókedvükért nem fizet eleget,

 

Idegenek hasán kente szét,

Szívemb?l a mohón falt vért,

Sürgetett, aztán id?t kért,

Eldobtam, a talált gyöngyöt,

Velem üvölt, mert ez színház,

Magával bújik épp most össze,

Én félve, még egyedül alszom,

Már nem szólok, bánt a hangom,

 

Üvölts te tehetetlen, éhesbeteg!

Csendemért én gyógyszert szedek,

Mindenki üvölt, ha fáj a maga kínja,

Zuhanunk, szemünk eltakarva,

Támasz voltam, most elvetett mankó,

Kútba ejtett apró, vízbefúlt fényes érme,

Sürgetve, aztán id?t kérve,

Halott angyal csal így lépre.

 

Ez Húsvét, ma ünnep van,

Gazdátlan keresem önmagam

Törött tükörben, néhai arcok,

H?tlen szerelmet gyászolok,

Vágyam kevés, csak két dolog,

A Minden vagy a Semmi,

Menj utadra halott angyal,

Vagy engem hagyj elmenni.

 

Vers

Halott merengés

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }kép: Papp Norbert- A hajnali város felett…
(Üvegen szikrázó langyos napmeleg kedvhozónak.)

 

 

Múló pillanat…

 

A langyot szél röpíti tova,

A fényparányokra árnyak terülnek,

szokatlan nyugalom marad.

 

A háló bekeríti udvarát,

az üvegszemcsék szívemre hullanak.

 

Rég nem vártam a csodát, most mégis búra változik

e légies üresség bennem.

 

Valami elveszett.

 

Hiába keresed a tűnőt, hiszen meglehet, hogy ez egyszeri szárnyalás

színek toppanása.

 

Az embert színek alkotják,

szürke és fehér,

aztán kevés napsugár,

naphajlongó lendület sárguló feszülete.

 

S pír, mely észre térít, és vállalod önmagad, sok

szürkével.

Vers

Halottnak látszom

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

 

Kintről halottnak látszom,

Bentről a szerelem mindent átitat,

Hogy megvakuljak, s csak bámuljak,

Nem jutott eszembe.

csendes áhítat

 

Remete énemben,

Kevesen ölelnek igaz kezekkel,

Saját lombot növesztek,

Kis csemete gyökere szívemben.

reákörmölt sebekkel

 

Rejtekhelyem bent a mélyben,

A testem eltakarja,

A lélek betölt minden rést,

Melyen a bűn beszivárog.

szívem facsarja

 

Ezért látszom halottnak,

Hol gyötrelmemben ölelek,

Fájdalommal csókolok,

Örömkönnytől fuldoklok.

szerelemmel szeretek

Vers

Kihunyt csillagok halott fénye

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }… de már sosem, te sem, és én sem…*

 

 

Elhittem, mert hinni akartam –

holt betűkben, halott szavakban

azt, ami nem is volt része,

de belehittem minden igébe,

s nem érdekelt, hogy lelked kész-e,

nem kérdeztem, hogy jönni félsz-e,

csak elhívtalak,

azt remélve, hogy új alak

teremthető egy félálomból,

de hiába szólt a fohász,

hiányzott valami kovász,

a genezis lám, nem újrázható,

a mindenség sem mindenható,

zárt terek vonzását nem lehet

kikerülni, a terheket

nincs mód elhagyni, s hiába

lenne szabad gyököd a világra,

szoros kötések nem jeleznek,

laza hatások talán lesznek,

de nem húzhatsz másik páncélinget,

 az utadra hintett

jancsiszögek úgyis felsebeznek,

és koptatják az idegszálakat,

míg körbefolyik örvényes áramlat.

 

Elhittem, mert hinni akartam –

de már tudom, hogy amit magamban

létezni véltem, a vágyó képzetek

nem voltak valók, csak a képzelet

elvarázsolt kastélyában jártam,

és csodával rokon hatást kívántam,

hogy Ádámként varázsoljon a vágyam,

s legyen műhelyem egy sajátos Éden,

és teremtsek egy új Évát a létben,

aki nem a bordámból bújt elő,

de saját jogán lenne a teremtő

megújított alkotása,

a réginek nem a klónos mása,

de új világ újított varázsa.

 

Elhittem, naiv képzelet

ütött reám egy vízjelet,

kihunyt csillagok halott fénye,

halott csillagok kihunyt léte,

ez maradt, s még lehet hitem –

ha elfelejtem, amiben hittem,

holt betűkben és halott szavakban

eltemetett elnémult dalban,

sápadtra fogyott egykori fényben –

de már sosem, te sem és én sem.

Vers

Halottak napján

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Szorgos munka folyik, szerszámok suhognak,

szomorú szemekb?l dús könnyek potyognak.

Csendes itt a munka, nem hallatik nóta,

emlékek falvában úgy múlik az óra.

 

Minden kapavágás beszédes tisztelet,

félbeszakadt álmot hirdet az üzenet;

elmúlt életeket bevésett költemény,

repedezett, ódon kövekbe írt regény.

 

Hangtalanul ölel gyermektelen magány,

apátlan ifjúság, sorsfordító talány…

– S emlékekben kutat sok gyászoló elme,

gyertyák fénye borul a temet?kertre.

 

Vers

Kölcsönhalott

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Megfürödtem.
Megfürödtem az ? vízében.
Megfürödtem,
és a s?r? sár
szívemr?l lepattogott. 

A halott ott állt mellettem, de az
arcát  nem fordította felém.
Az ? vizében fürödtem , 
mégsem  kérdeztem t?le
semmit, és ? sem kérdezte
miért jöttem. 

Csak álltam  a folyóban,
és a hullámok tornájára
figyeltem.
Mint akinek elkészült a szíve. 

A folyót erd? ölelte körül.
A tájat,
az öröklét csendjének „párálló
mértana” megigézte. 

Igen megfürödtem,
és az önáltatás  sara,
mint elhasznált
fazékról a zománc
lepattogott. 

Így készültem el.
És most helyettem beszél,
ami eddig belülr?l figyelt. 

 

Kép: Tony Moore