Halál

(2017)   Parányi darabokra töredezett hiányod, és most tetőtől talpig mardos, lélegzetemből is kilopták a levegőt, a kínzó törmelék összevissza vagdos.   Vajon hol vagy? – Te, kinek ujjlenyomata a csészém peremén maszatol, még  bársonyos altod is fázós testemben dalol… [… Tovább]

ha én lennék Dante halotti maszkja te vonásaim örök Beatricéje gyűrnéd időtlenné magunkat

(2015)   Nem múltál el, újraszületsz az összes percben, a világmindenség peremén,  frissen kaszált mező egén, és milliószor-milliószor bennem…

„Köröttem mindenütt békés keresztek, s mély nyugalom beszédes csöndje hallgat…” -Juhász Gyula-             Szíveken térdel a fájdalom,s a „halottak bölcs hagyatéka:ha a szeretet él, nincs halál.”A fáj a gyász, tartozékaa hiányzol – így felvállalom –érzésnek. [… Tovább]

  Tegnap meglátogattalak, vittem csokrot is,  „gazt”- te így mondanád-, s megcsókoltam szürkén    sóhajtó fejfád.  

HALOTTAK NAPJA Mint rég ajtóra, földre tapasztom fülem. Hallom hangjukat  

(2013)       Eggyel többen lettek, nemrég Anyám is itt hagyott,  görbült szájjal nyüvöm ezt az önző színpadot…    

HALOTTAK NAPJA Mint rég ajtóra, földre tapasztom fülem. Hallom hangjukat  

     Porló testük kőpalástján bánatunk szolgálói: mécsesek sírnak, krizantémok bólogatnak emlékeinkre.   Szellemük kondítja a csend üvegharangját, létük káprázata hiányuk-féltőn átremeg rajtunk.   Holdból, Napból, csillagok fényével figyelnek, miközben élőbben, mint az élők átsétálnak vigyázó szemeinken.  

  Kihalt a sajnálat, kidőlt keresztjét tapossák útszéli lim-lomokban.      Zsebre gyűrt tűzfényben vergődik a nap         gyászruhát ölt, mint ahol halott van.   Miért ejt kétségbe a szipogó hold,      haláltusa hulló csillagokban,        [… Tovább]

  Mulatni kellene, keser?n ríni, fejfákra borulni gyertyafényben, múltjainkat csontig felülírni, bók-könnyekkel minden évben.   Hát akkor igyunk a hallottakra, nyakaljunk, nyeledjünk egyre többet! Égjen el az összes régi kotta, mely rátok íródott a csöndben.   Vajh lesz-e még kéz, [… Tovább]

két fa mint csupasz combok     fekete-fehér pedig virított régen színes még bennem fakó a képen ha meg is ereszkedik a büszke mell hozzám az emlék forrósága felemel   nem földr?l-ágyról sírhantod alól ahol egy bús vakond árvácskát szagol [… Tovább]

Az ?sz minden levélkönnyét elhullatta,kopáran állnak már a büszke fák,sírok közt ködöt görget a hajnal,de egyre több hanton fehérlik virág.Október vége busongó, könnyes évad,ilyenkor itt érezzük kedves holtjainkat,idézve mindent, mi már a múlt– szerelmet, mi csúful sírba hullt,szül?t, ki megtett [… Tovább]

  A halottaim   Akik többé nem érintik kezem és soha többé nem suttogják azt a nevet, melyet rám aggattak valamikor. Hol van már az a kor? Körbeölelte sok szomorú f?z, ellepte föld, befedte hó, felélte t?z és csak én [… Tovább]

darabokbanhevernek álomcsókolta vágyaimnem mozdulokbennem minden halottkívül süket csöndsúlya akár a fekete földszívemnek feszül

Néma gyász… üzlet az elmúlás… pár szál virág s megváltást remélsz…   Három szálat ötszázért! Leértékelt halál! Tessék, tessék! Itt megfelel?t mindenki talál. százasért egy gyertyaláng… szól a SZERV, haladjunk tovább! és futunk sírról – sírra emlékezünk rohanunk emlékezünk rohanunk… [… Tovább]

In memoriam Finta Béla Te tudtad… mi ketten sohasem búcsúzunk. A végtelenbe zárt árva szívünk együtt már békésen nyugodt. Rózsád szívemben él? mosolyod, mint az ég kékje itt ragyog. Ma érted mond imát minden, mit Isten teremthetett: a harmatos Föld, [… Tovább]

  Halott vágyak   Fekete alakod közeleg az éjben, Halott vágyak csillognak szemében. Álmodott szerelmet, H? lányt,gazdagságot, De szerelme a bánat lett, S nem lelt szabadságot.   Megálmodott engem, S most eltaszít, Már nem látod könnyes szemem, A düh, s [… Tovább]

* Tegnap dermedt halálba, bőre viasz pergamen, álmos macska nézi még félve mozdulatlanságát, néha morrant egyet, karmol az ágyvégen, aztán mosdik tovább, virrasztva az éjszakát. Nyúzott jószág, korban, mint gazdája, tort ülhetne már felette is a vén kaszás, unalmában a [… Tovább]

    Bánatom fehér szolgái: mécsesek sírnak helyettem, könny? lángjuk ide-oda – mint lelkem benn -, leng a szélben.   Porló testük k?palástján krizantémok bólogatnak. A csend üvegharangjában, néma ingás, elleng a Nap.   Halálukat felidézem, mely szeretetükb?l kizárt; innen [… Tovább]

Lassú lépt? délutánbólogat az ?sz után,elmerengve ballagok– most reátok gondolok –itt belül oly elevenlejátszódik életem:mind, ki fontos volt – igen –már csak emlékkép nekem,elt?ntek (tán nem is voltak)csak álmomban nem oly holtak. Párom, édes kedvesem,fölötted csak f? terem,édesapám drága lelkeitt [… Tovább]

  Vállukon lógó törölköz?kkel, Halott angyalok takargatják, Meztelen cselló fenekük, Míg párás tükreik foncsorján, Próbálkoznak el?maszatolni. Az alkalomhoz ill? arcaik, Azt mondják b?nös a világ, Jókedvükért nem fizet eleget,   Idegenek hasán kente szét, Szívemb?l a mohón falt vért, Sürgetett, [… Tovább]

kép: Papp Norbert- A hajnali város felett… (Üvegen szikrázó langyos napmeleg kedvhozónak.)     Múló pillanat…   A langyot szél röpíti tova, A fényparányokra árnyak terülnek, szokatlan nyugalom marad.   A háló bekeríti udvarát, az üvegszemcsék szívemre hullanak.   Rég [… Tovább]

… de már sosem, te sem, és én sem…*     Elhittem, mert hinni akartam – holt betűkben, halott szavakban azt, ami nem is volt része, de belehittem minden igébe, s nem érdekelt, hogy lelked kész-e, nem kérdeztem, hogy jönni [… Tovább]

  Szorgos munka folyik, szerszámok suhognak, szomorú szemekb?l dús könnyek potyognak. Csendes itt a munka, nem hallatik nóta, emlékek falvában úgy múlik az óra.   Minden kapavágás beszédes tisztelet, félbeszakadt álmot hirdet az üzenet; elmúlt életeket bevésett költemény, repedezett, ódon [… Tovább]

Köd telepedett az égre, indulunk a temet?kbe. Lábunk alatt csörg? avar, f?, fa, virág halni akar. Megyünk búsan, fájó szívvel, régi álmok emlékivel. Várnak-e ránk? Nem tudhatjuk, de a szívünk megnyugtatjuk. Hogy ott voltunk, láttuk ?ket, t?lünk korán elmen?ket. Láttuk [… Tovább]

Halott vagyok: lélegz?, él? halott. Halott vagyok?   Halott vagyok: lélegz?, él? halott. Kinek kitéptek létéb?l néhány boldog pillanatot.   Halott vagyok: vánszorgó halott. Szegként szúrják át lelkemet, ki nem mondott mondatok.   Halott vagyok: lélekben halott. Elrabolt t?lem az [… Tovább]

Halottak napján kinn a temet?ben, Krizantém díszlik a k?rengetegben.   Ki fedél alatt nyugszik, örök pihen?ben, Gondozója gyászol a lelkében mélyen.   Némelyik helyen, hervadt virág hanton, Néhol meg pazar koszorú a tartón.   Virít a sok színes, mint egy [… Tovább]

Megfürödtem. Megfürödtem az ? vízében. Megfürödtem, és a s?r? sár szívemr?l lepattogott.  A halott ott állt mellettem, de az arcát  nem fordította felém. Az ? vizében fürödtem , mégsem  kérdeztem t?le semmit, és ? sem kérdezte miért jöttem.  Csak álltam  a folyóban, és a hullámok tornájárafigyeltem. Mint akinek elkészült a szíve.  A folyót erd? ölelte körül. A tájat, az öröklét csendjének „párálló mértana” megigézte.  Igen megfürödtem, és az önáltatás  sara, mint elhasznált fazékról a zománc lepattogott.  Így készültem el. És most helyettem beszél, ami eddig belülr?l figyelt.    Kép: Tony Moore

  Hogy szerettük őket…  Csókot osztogató ajkuk helyén,  most a végtelen szunnyad, álmokat kergető  tekintetükre, csillagpor ül, sóhajuk elhalt, fájó emlékükre, bús csokrunk kerül.        

  Halott apjához   Birkóznék apámmal, (de már soha), fognám a kezét és összetörném, hasára ugranék, sz?rét tépném, nyakát megkarmolnám, lesném, mit bír. Meddig türelem, honnét álszentség, hol van határ, ahonnét elvisel, ahogy ráugrok, karmolom, tépem, összetöröm; pedig csak megfognám [… Tovább]

Legyen a hajnal tökéletes, sérülés nélküli táj. Mint egy öngyilkos kör, hogyha bezárul a részekb?l valami összeáll. Bejut a szívbe a vérágakon, a mindenség lüktet? ered?je. Vibrál, szétáramlik és átalakul, mint a kristály úgy mutatkozik meg. A halott így lesz [… Tovább]

Kipp– kopp, kipp– kopp, ajtóm koppan, reszket kezem, félve moccan. Halkan nyitom, árny betoppan, szell? süvít, gyertya lobban. Kipp– kopp, kipp-kopp, padlóm reccsen, apró lábak lépnek csendben. Könyvek, függöny, minden lebben, gyermeksírás, sikoly bennem. Kipp-kopp, kipp-kopp, bántó képek, falra kúszó [… Tovább]

a házasság nem tartotta be ígéretét senki sem mondta többé hogy szeret csukta az ajtót a hajópadló nagyot reccsent lába alatt pókháló lengett a sarokban halott színészt siratott a taps fejjel lefelé himbálóztam egy színházi függönyön a deszkákon apám ordított [… Tovább]

    Mint valami burokban lebegő csodabogár, héjba zárva, ahol nincs levegő, hová hazajár a félsz, és csak egy feladat maradt, életben tartani önmagamat. A mocsárban, hol a semmi hagyott én vártalak, de oda senki le nem kúszhatott csak dögbogarak, [… Tovább]

Régesrég jár énrólam egy monda. Iskolában azt tanítják rólam: harcoltam a szabadságért hajdan, kerültem is emiatt nagy bajba; Segesvárnál ott a csatatéren, hazámért hullajtottam a vérem. Holttestemet sehol nem találták, ott a mezőt bármerre kapálták. Azt terjesztik rólam sok-sok éve, [… Tovább]

Kránitz Laura Életelemző című verse nyomán Fagyottra hűlő ágyak,tetszhalottá merevedő vágyak,fogak mögött csikorgatott búcsúszavak,télre tél jön, valaki megölte a tavaszt.   Alvadtra tépett utolsó szívdobbanás,az érzelem magának saját sírokat ás,hervadt kórókat csokorszám hord rá a szél,tétova kezek keresőn nyúlnak a [… Tovább]

Evokáció Radnai István verssoraira „magad vagy kit restellsz összerakni s a tépett dallam lépte belőled szakad ki”. – Radnai István    Te vagy, ki úgy érzed, vétkeid, feledhetetlen múltad, bűneid, száz kudarctól halott céljaid furcsa, megvénült rabjaként rég’ halott ősök [… Tovább]

    Meghalok benned, s te porrá törsz bennem. Savként marjuk egymást, egyazon mederben. Vadhúsok nőnek. Fájó, duzzadt, semmivé váló rügyek. Nem lesznek érintések. Nem lesznek vágyak. Csak sértések, vádak, ténytelen ügyek. Nem lesz már te, s nem lesz az [… Tovább]

      Az ordító nincs csak úgy sajog,szinte harapnak belülről a sóhajok,amikor úgy érzed, mindenből elég,többé sehol sem akad számodra menedék.Ott még a Nap is csak egy iszonyú sötétfolt, a vágyott jövő temetetlen holt,talán még virrasztanál az élet ravatalán, [… Tovább]

saját fotó Taorminai epizód               Koosán Ildikó   Szórt fényű köznapi égbolt az öböl felett, szűk, fehérre fakult utcák, erkélykert, ámpolnadíszek kókadoznak   a fülledt délután albumlapjain,    a tömeg hirtelen kettéválik,  a szó csendszünetjelei szorosra zárnak, halottaskocsi zökkent [… Tovább]

Sokáig úgy voltam, hogy szépnek kell lenni, mert volt valami elvont képem az emberről, „ami” szép, s erről tananyag, sem a megélt valóság el nem téríthetett, „cselovék éto velikolépno” – hangzott a „mélyből” a méltóság szárnyas igéje, mielőtt inni ment a színész, én meg a [… Tovább]

az ő ez te ott anyám állés itt a nagymama szegényhűvös hiányok mint márványszobrok sorsom főterén   talapzat nélkül mintha élnekörbeáll a sok halottkör kör mögött és nincsen végeelevenen foglyuk vagyok   megpróbálok kitörni futnide átölelnek nem lehetés hallom amint [… Tovább]

Jagos István Róbert emlékére   Ugyan, mit mondhatna a lélek, amikor halottá dermedt egy ember, talán mert a létbe belefagyott, mert hideg volt az élet és magához édesgette őt egy tűzforrón lángoló pokol? Ugyan, miféle szavak lehetnek itt vigasztalók, mikor [… Tovább]

Régebbi Aquincumi Költöversenyen nyertes versem Episztola a névtelen régészhez                             Koosán Ildikó     Régi idők kutatója!   Te vagy, ki az emberiség örömére faggatva néhai tört darabokból a mintha egészet, nyugtalan lelkeden pergeted át ama ősi világot, [… Tovább]

Túlcsorduló étvágy az ínség…)))     Számok, csekkek bűvöletében égsz el. Ilyen a sors. Utálod,mégis számba veszed őket.Ahogy ők rád kényszerítik magukat. Hol sikolyos sellőnyi öröm, soványa fizetés, ott derékaljnyi semmi marad, üres kőbölcső életek világra jötte előtt,vagy ébenfekete koporsóba vert utolsó szeg, elvetélt [… Tovább]

  Elvetettük rég a hitetlenségnek meddő magvait. Borostyánnal benőtt templomainkban senki nem lakik. Száraz kórókból verünk keresztet – a hithez nem, de – fejfának elég. Mások lopott  hitéből merítve  indítunk új kereszteshadjáratot. Pókhálókba ölöm a légyröptű bánatot, „Isten bennem él” [… Tovább]

    A csöndbe dermedt fodrokon, a szem cikk-cakkokban fut át, s én botladozva bámulom a havas-zsabós jégruhát.   A mozdulatlan Balaton hűs pont az égbolt homlokán, a fagyott öröm tál halom, a tél terített abroszán.   Most minden mozgás [… Tovább]

Te csúf, nagy, fekete madár, télhozó hangod tova száll. Szürke ég alatt, szél suhan, sápadt szívvel,szomorúan. Gyászruhás, károgó csapat, búsan hallgatom hangodat. Pipacstól izzó réteket! Nem fagyott, kopár kerteket. Harsogó zöldet, aranyat! Nem dermedt, halott madarat. Szivárványt, azúr ég felett! [… Tovább]

  Oly szomorú lettem akárcsak egy gyermek, lábamra lép a tömeg de egyedül vagyok, alig van barátom, s ha volt is – már halott. – Lelkem ciszternája túlcsordul a könnytől, ám mégis mosolygok, nem sírok sosem, fekete madaram  itt kering [… Tovább]

Erdős Laci fotóművész Hair című fotografikájához (…de a Hair c. film/zene hangulatához, üzenetéhez, és aktuális létérzéseimre is…)   csak fut az idővel forog a mában   ebben az elvadult zajos világban homlokán falfehérek a bűn- és bánat-szántotta mélyedések és a [… Tovább]

  Mendegéltem amerre az út vitt bokámig ért a tegnapi fájdalom a sarki lámpa rég elvesztette fényét az a vén ringyó körmét rágva várt… tenyerén ringatta a rohadt magányt   villamoson emberek – már fékezett mikor a lány elébe kéredzkedett [… Tovább]

    Az utolsó hant is ragyog, ahogy a lélek földbe nő, az összes sírdomb tetszhalott, és világít a temető, a messzi tűntekkel vagyok, s míg apám citálom elő, a csillagokkal ballagok, s egy rejtett út bukkan elő, most lent [… Tovább]

– szó-varázslat: „pástétom, felhőátvonulás, fogaskerék, vastag” szavakra –   (ballada – halottak napja után)   kattogó fogaskerékké lesz az elme a feltörő emlékek nyomán belesüvít a csendbe ahogy egy fekete varjú károg búsongva a megcsontosodott vastag kérgű almafán amelynek ágai [… Tovább]

Itatós szívta föl az alkonyt Sötét lett hirtelen Csönd nőtt az ordasok köré s e csönd itt van velem Eddig gyötört a járás kínja Most mellém ül Pihen akár az eb mely árnyat hajszolt Ülünk a semmiben és mégis minden [… Tovább]

Minden halott az enyém. És minden veszteség. Belőlem szakít, ki elmegy, a mondhatatlan helyre; az elhagyott hely én vagyok: átjátszható kerítés – életem fő műve, és mégis őrzés. Míg vagyok, tudom: empátiát nem várhatok attól, aki Örökéltű, leheletétől sem várhatok, [… Tovább]

Poligráf-líra   Egyelőre csend. Úgy tűnik, túlélem… Most azt se bánnám, ha rám szakadna az ég. (megérdemelném) Ezt nagyon elszúrtam. Csak tartsak ki még… (jót tenne egy extra alvás) * Eljött az ideje, hogy alaposan rád ijesszek. Forrt bennem a [… Tovább]

                                                                                [… Tovább]

Poligráf-líra Az ismeretlen                Koosán Ildikó   nem  írta rá a sors ki volt s miért,ősz vette körül,  az éj takarta;hullott levélként terült a padra,érte virraszt most az esőverte tér alkalmi tócsákba gyűjtve könnyeit;kiért, miért is, oly mindegy ma már,hiszen halott ez az árvaházi [… Tovább]

itatós szívta föl az alkonytsötét lett hirtelencsönd nőtt az ordasok körés e csönd itt van velem eddig gyötört a járás kínjamost mellém ül (pihen)akár az eb mely árnyat hajszoltülünk a semmiben és mégis minden így lett teljeshogy megszűnt önmagaa bennem-lakó [… Tovább]

Kopogtál – ajtót nyitottam csak a szél fetrengett a köveken pille szállt bokorra halkan reccsent egy fűzfaág bennem is kettétört a tegnapot tartó rózsaág * Kiáltottad – megyek a szél elhozta hangod én rajzoltam arcomra napot te csillagot küldtél de [… Tovább]

  A béke ölében piciny iszony, és ölünk, ölünk. Napra nap. Bizony.   A csönd utána olyan iszonyú, de minden gyilkos hívő és hiú.   Miféle fájás és miféle tűz, ami a lángnyelv imájába űz?   Miféle őrült szándékkal  taszít [… Tovább]

Lépcsőn fekszem, vagy általlépek,szemembe sütnek ijedt fények,ott lapulok a hajlatokbanrepedésekbe idomultan. Mint a por. Nem! Annak árnya,a lélegzések vitorlája,beszűrődő alig napokösszezúznak, halott vagyok. Nem is, annak miazmája, gyűrű, a Hold karimája,olykor látszom – viharidő,süssön át egy május-eső. 

Tudjátok-e, hogy Isten szeme előtt rejtélyes kaleidoszkóp a világ, melyben egykor a mennyek hasonmása, a felső dolgok rendszere tükröződött?   Tudjátok-e, hogy most van ideje annak, amikor isten magára hagyja a földet, ősi lakhelyét, és visszatér a mennyekbe?   Tudjátok-e, [… Tovább]

Úgy jött,mintha ember volna, kit annyi lélek,oly rég várt, sírása lágyan átkarolta, a hideg,fényes éjszakát. Pólyája halotti gyolcs volt, anyja öle királyi trón, mennyei altató hangzott. Íme,az Ember a sárgolyón! Jött fényben,ragyogva,lenni, hozta a szeretet magját, hírdette,hogyan kell élni, de [… Tovább]

Illusztráció: Zsolnai Tímea azonos című gyapjúképe Már fény töri át szobám ablakát, minden hajnalt megszépít, megáld. Pirkadatkor végre felderül bánat-szürke álomból a csönd. Otthonom sem puszta ház csupán, tűnik a sok, sötét látomás. Közel hajol hozzám a végtelen, könnyeimen fényemlék [… Tovább]

a bánatát csokorba kötötte az ősz     szösz-selyemfű bomlik mint sűrű ökörnyál a bánatát csokorba kötötte az ősz a szálerdő már bóbiskol tavaszra vár utolsó levelét veri le az eső   amerre ellát a szem az avar fölött csipás [… Tovább]

Ne várj többet az égig érő fáktól,ne várj, ha szédít rügyfakasztó mámor.Elég a csókja, teste, óvó karja, érett gyümölcsét csak neked ringatja. Ne várj többet, ha gyarló mód csak várod, ne várj, ha feladni készülsz az álmod. Aki új hittel ébredni nem képes, sovány [… Tovább]

    Fellegpárnák alatt lebeg a múlt szirma, ráncos szoknyában szunnyad a jégvirág a harangok némán lógatják fejüket, míg újra zokog a búcsúztatás. Csend van… Erdőkben meztelen lépked a tél, tölgyek feslett kabátjairól gombokat szaggat a szél. Olyan végtelen és [… Tovább]

Próbáltad már megfogni a pillanatot? Mikor tenyeredben érzed – már halott. Máskor meg azt tapasztalod, hogy beleragadtál. Az már egy másik pillanat – megint becsapott. De majd most… Most boldog vagyok – gondolod,  miközben sunyin ott vigyorog a sarokból a [… Tovább]

  furcsa álom lepett meg az éjjel,régi kedves kérdőn nézett rám,barna szeme csillogott mint akkor,csak az arca volt rideg halott.beszélgettünk úgy, mint sok-sok éve,bevallottam, hogy beteg vagyok;vigasztalt: a bú, a baj is múló,minden földi kín csak átmenet,lelke sajdult hirtelen meg [… Tovább]

nézd az eget ezt a lassú monoton óceánt a felhők egysíkú ágyát ahogy ringás nélkül összegyűjti a bodrokat és haragot dagasztat belőlük régi elfeledett istenekkel feküdj hanyatt és hidd felette lebegsz mint elmozdult világ árva gyermeke ki nyugodni térne szíve [… Tovább]

Halott levelek  fejfáira miféle sírvers  illik?   Míg zölden  lógtunk, belesimulva  a tömegbe, remekül éltünk  megannyian.   Most, hogy  egyedi, tarka gúnyát öltünk,  örömünk végetért.   Levettettünk a porba,  ahonnan nincs  más út, mint a komposzt, hiába mutatott más írányt [… Tovább]

Hatévesen ismertem meg Putut. Épp anyámat akarta megmászni amikor rájuk nyitottam. Még fél évig próbálkozott, amíg anyám össze nem jött a haverjával. Sok mindent mutatott nekem a Putu. Kezdve a kártyatrükköktől, egészen az obszcén dalokig. A „pinád szőrét megtekerem” volt [… Tovább]

– Halloween –       Született élő halott.

Illusztráció: „Gombafonalak” — Buday Ádám fényképe Golyótűz szaggatta sebek a lét falán: most ez a rend, mit az ősgonosz igazgat. Isten országáról hallgat a halottak arcán a csend. Zihál a fény. A sötétség leple alatt a félelem gombaszálai beszövik az [… Tovább]

  Fáradt vagyok. Lent hagyom ma a redőnyt.Nem kell most világos, mert bántja szemem,s úgysem fedhet fel nekem oly szeretőt,aki már váráskor izgat. Istenem,lásd elpihentetném kiélt vágyaim.Csendet. Pszt. Komolyan nem érdekel. Hallod?Nem szándékozom túl lakom rácsain,idebent várom fejemre a hantot.Temess [… Tovább]

Fotó: szepkepek.hu       Csillagok fényét koldulomelhagyott, árva gyermekként.Egy urnába bezárvapor és hamu lettél,míg lelked valahol az univerzumban szárnyal.Olvad a Himalája,nem juthatsz el magaslatára…  Ki-ki megérdemli sorsát.Én most ezt…Anyám halott.Ez a mai bizonyosság.Azt mondták, hasonlítok rá.Remélem, nem tévedtek.Mégsem lehet többé [… Tovább]

„Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.” (Szerb Antal)       Különös ez a nélküle-némaság, ami körbevesz…Ha idézem azt az [… Tovább]