A halott Koosán Ildikó Kórbonctan gyakorlaton fehér sapkában, köpenyben álltunk a boncasztal körül mi hallgatók. Előttünk egy idős nő feküdt kitárulkozva meztelen; mi életerős fiuk, leányok, ö azt hiszem, nyolcvanévesen. Mi bohókás tervekkel teli vártuk az estét, rokonok, [… Tovább]
(2017) Parányi darabokra töredezett hiányod, és most tetőtől talpig mardos, lélegzetemből is kilopták a levegőt, a kínzó törmelék összevissza vagdos. Vajon hol vagy? – Te, kinek ujjlenyomata a csészém peremén maszatol, még bársonyos altod is fázós testemben dalol… [… Tovább]
„Köröttem mindenütt békés keresztek, s mély nyugalom beszédes csöndje hallgat…” -Juhász Gyula- Szíveken térdel a fájdalom,s a „halottak bölcs hagyatéka:ha a szeretet él, nincs halál.”A fáj a gyász, tartozékaa hiányzol – így felvállalom –érzésnek. [… Tovább]
Mulatni kellene, keser?n ríni, fejfákra borulni gyertyafényben, múltjainkat csontig felülírni, bók-könnyekkel minden évben. Hát akkor igyunk a hallottakra, nyakaljunk, nyeledjünk egyre többet! Égjen el az összes régi kotta, mely rátok íródott a csöndben. Vajh lesz-e még kéz, [… Tovább]
két fa mint csupasz combok fekete-fehér pedig virított régen színes még bennem fakó a képen ha meg is ereszkedik a büszke mell hozzám az emlék forrósága felemel nem földr?l-ágyról sírhantod alól ahol egy bús vakond árvácskát szagol [… Tovább]
Az ?sz minden levélkönnyét elhullatta,kopáran állnak már a büszke fák,sírok közt ködöt görget a hajnal,de egyre több hanton fehérlik virág.Október vége busongó, könnyes évad,ilyenkor itt érezzük kedves holtjainkat,idézve mindent, mi már a múlt– szerelmet, mi csúful sírba hullt,szül?t, ki megtett [… Tovább]
A halottaim Akik többé nem érintik kezem és soha többé nem suttogják azt a nevet, melyet rám aggattak valamikor. Hol van már az a kor? Körbeölelte sok szomorú f?z, ellepte föld, befedte hó, felélte t?z és csak én [… Tovább]
Kihalt a sajnálat, kidőlt keresztjét tapossák útszéli lim-lomokban. Zsebre gyűrt tűzfényben vergődik a nap gyászruhát ölt, mint ahol halott van. Miért ejt kétségbe a szipogó hold, haláltusa hulló csillagokban, [… Tovább]
In memoriam Finta Béla Te tudtad… mi ketten sohasem búcsúzunk. A végtelenbe zárt árva szívünk együtt már békésen nyugodt. Rózsád szívemben él? mosolyod, mint az ég kékje itt ragyog. Ma érted mond imát minden, mit Isten teremthetett: a harmatos Föld, [… Tovább]
Halott vágyak Fekete alakod közeleg az éjben, Halott vágyak csillognak szemében. Álmodott szerelmet, H? lányt,gazdagságot, De szerelme a bánat lett, S nem lelt szabadságot. Megálmodott engem, S most eltaszít, Már nem látod könnyes szemem, A düh, s [… Tovább]
* Tegnap dermedt halálba, bőre viasz pergamen, álmos macska nézi még félve mozdulatlanságát, néha morrant egyet, karmol az ágyvégen, aztán mosdik tovább, virrasztva az éjszakát. Nyúzott jószág, korban, mint gazdája, tort ülhetne már felette is a vén kaszás, unalmában a [… Tovább]
Lassú lépt? délutánbólogat az ?sz után,elmerengve ballagok– most reátok gondolok –itt belül oly elevenlejátszódik életem:mind, ki fontos volt – igen –már csak emlékkép nekem,elt?ntek (tán nem is voltak)csak álmomban nem oly holtak. Párom, édes kedvesem,fölötted csak f? terem,édesapám drága lelkeitt [… Tovább]
Néma gyász… üzlet az elmúlás… pár szál virág s megváltást remélsz… Három szálat ötszázért! Leértékelt halál! Tessék, tessék! Itt megfelel?t mindenki talál. százasért egy gyertyaláng… szól a SZERV, haladjunk tovább! és futunk sírról – sírra emlékezünk rohanunk emlékezünk rohanunk… [… Tovább]
* Kintről halottnak látszom, Bentről a szerelem mindent átitat, Hogy megvakuljak, s csak bámuljak, Nem jutott eszembe. csendes áhítat Remete énemben, Kevesen ölelnek igaz kezekkel, Saját lombot növesztek, Kis csemete gyökere szívemben. reákörmölt sebekkel Rejtekhelyem bent [… Tovább]
… de már sosem, te sem, és én sem…* Elhittem, mert hinni akartam – holt betűkben, halott szavakban azt, ami nem is volt része, de belehittem minden igébe, s nem érdekelt, hogy lelked kész-e, nem kérdeztem, hogy jönni [… Tovább]
Szorgos munka folyik, szerszámok suhognak, szomorú szemekb?l dús könnyek potyognak. Csendes itt a munka, nem hallatik nóta, emlékek falvában úgy múlik az óra. Minden kapavágás beszédes tisztelet, félbeszakadt álmot hirdet az üzenet; elmúlt életeket bevésett költemény, repedezett, ódon [… Tovább]
Köd telepedett az égre, indulunk a temet?kbe. Lábunk alatt csörg? avar, f?, fa, virág halni akar. Megyünk búsan, fájó szívvel, régi álmok emlékivel. Várnak-e ránk? Nem tudhatjuk, de a szívünk megnyugtatjuk. Hogy ott voltunk, láttuk ?ket, t?lünk korán elmen?ket. Láttuk [… Tovább]
Halottak napján kinn a temet?ben, Krizantém díszlik a k?rengetegben. Ki fedél alatt nyugszik, örök pihen?ben, Gondozója gyászol a lelkében mélyen. Némelyik helyen, hervadt virág hanton, Néhol meg pazar koszorú a tartón. Virít a sok színes, mint egy [… Tovább]
Megfürödtem. Megfürödtem az ? vízében. Megfürödtem, és a s?r? sár szívemr?l lepattogott. A halott ott állt mellettem, de az arcát nem fordította felém. Az ? vizében fürödtem , mégsem kérdeztem t?le semmit, és ? sem kérdezte miért jöttem. Csak álltam a folyóban, és a hullámok tornájárafigyeltem. Mint akinek elkészült a szíve. A folyót erd? ölelte körül. A tájat, az öröklét csendjének „párálló mértana” megigézte. Igen megfürödtem, és az önáltatás sara, mint elhasznált fazékról a zománc lepattogott. Így készültem el. És most helyettem beszél, ami eddig belülr?l figyelt. Kép: Tony Moore
Halott apjához Birkóznék apámmal, (de már soha), fognám a kezét és összetörném, hasára ugranék, sz?rét tépném, nyakát megkarmolnám, lesném, mit bír. Meddig türelem, honnét álszentség, hol van határ, ahonnét elvisel, ahogy ráugrok, karmolom, tépem, összetöröm; pedig csak megfognám [… Tovább]
Legyen a hajnal tökéletes, sérülés nélküli táj. Mint egy öngyilkos kör, hogyha bezárul a részekb?l valami összeáll. Bejut a szívbe a vérágakon, a mindenség lüktet? ered?je. Vibrál, szétáramlik és átalakul, mint a kristály úgy mutatkozik meg. A halott így lesz [… Tovább]
a házasság nem tartotta be ígéretét senki sem mondta többé hogy szeret csukta az ajtót a hajópadló nagyot reccsent lába alatt pókháló lengett a sarokban halott színészt siratott a taps fejjel lefelé himbálóztam egy színházi függönyön a deszkákon apám ordított [… Tovább]
Régesrég jár énrólam egy monda. Iskolában azt tanítják rólam: harcoltam a szabadságért hajdan, kerültem is emiatt nagy bajba; Segesvárnál ott a csatatéren, hazámért hullajtottam a vérem. Holttestemet sehol nem találták, ott a mezőt bármerre kapálták. Azt terjesztik rólam sok-sok éve, [… Tovább]
Hőkatlanban Koosán Ildikó E felfűtött katlan-délutánban minden árnyék gazdátlan öleb, töpörödik testetlen magányban, kihalástól vajh’ ki védi meg? Esőre vágyom rendületlen, zárt redőnynél fényre szomjazok, gonosz a nyár, azt is észrevettem tíz bimbóból mind a tíz halott. [… Tovább]
Elviselni a tavasz báját Bezárt tudaton át Át felbontott vonatsíneken s ha zsenge ibolyák közt elcsúszol velem egy percre akkor elfordul az ég a fák árnyát ránk borítaná szemedben a tenger elcsitulna – de csak egy percre s robbanó tudatom [… Tovább]
Mint valami burokban lebegő csodabogár, héjba zárva, ahol nincs levegő, hová hazajár a félsz, és csak egy feladat maradt, életben tartani önmagamat. A mocsárban, hol a semmi hagyott én vártalak, de oda senki le nem kúszhatott csak dögbogarak, [… Tovább]
Kránitz Laura Életelemző című verse nyomán Fagyottra hűlő ágyak,tetszhalottá merevedő vágyak,fogak mögött csikorgatott búcsúszavak,télre tél jön, valaki megölte a tavaszt. Alvadtra tépett utolsó szívdobbanás,az érzelem magának saját sírokat ás,hervadt kórókat csokorszám hord rá a szél,tétova kezek keresőn nyúlnak a [… Tovább]
Evokáció Radnai István verssoraira „magad vagy kit restellsz összerakni s a tépett dallam lépte belőled szakad ki”. – Radnai István Te vagy, ki úgy érzed, vétkeid, feledhetetlen múltad, bűneid, száz kudarctól halott céljaid furcsa, megvénült rabjaként rég’ halott ősök [… Tovább]
Meghalok benned, s te porrá törsz bennem. Savként marjuk egymást, egyazon mederben. Vadhúsok nőnek. Fájó, duzzadt, semmivé váló rügyek. Nem lesznek érintések. Nem lesznek vágyak. Csak sértések, vádak, ténytelen ügyek. Nem lesz már te, s nem lesz az [… Tovább]
Az ordító nincs csak úgy sajog,szinte harapnak belülről a sóhajok,amikor úgy érzed, mindenből elég,többé sehol sem akad számodra menedék.Ott még a Nap is csak egy iszonyú sötétfolt, a vágyott jövő temetetlen holt,talán még virrasztanál az élet ravatalán, [… Tovább]
saját fotó Taorminai epizód Koosán Ildikó Szórt fényű köznapi égbolt az öböl felett, szűk, fehérre fakult utcák, erkélykert, ámpolnadíszek kókadoznak a fülledt délután albumlapjain, a tömeg hirtelen kettéválik, a szó csendszünetjelei szorosra zárnak, halottaskocsi zökkent [… Tovább]
Sokáig úgy voltam, hogy szépnek kell lenni, mert volt valami elvont képem az emberről, „ami” szép, s erről tananyag, sem a megélt valóság el nem téríthetett, „cselovék éto velikolépno” – hangzott a „mélyből” a méltóság szárnyas igéje, mielőtt inni ment a színész, én meg a [… Tovább]
Jagos István Róbert emlékére Ugyan, mit mondhatna a lélek, amikor halottá dermedt egy ember, talán mert a létbe belefagyott, mert hideg volt az élet és magához édesgette őt egy tűzforrón lángoló pokol? Ugyan, miféle szavak lehetnek itt vigasztalók, mikor [… Tovább]
Régebbi Aquincumi Költöversenyen nyertes versem Episztola a névtelen régészhez Koosán Ildikó Régi idők kutatója! Te vagy, ki az emberiség örömére faggatva néhai tört darabokból a mintha egészet, nyugtalan lelkeden pergeted át ama ősi világot, [… Tovább]
Túlcsorduló étvágy az ínség…))) Számok, csekkek bűvöletében égsz el. Ilyen a sors. Utálod,mégis számba veszed őket.Ahogy ők rád kényszerítik magukat. Hol sikolyos sellőnyi öröm, soványa fizetés, ott derékaljnyi semmi marad, üres kőbölcső életek világra jötte előtt,vagy ébenfekete koporsóba vert utolsó szeg, elvetélt [… Tovább]
Elvetettük rég a hitetlenségnek meddő magvait. Borostyánnal benőtt templomainkban senki nem lakik. Száraz kórókból verünk keresztet – a hithez nem, de – fejfának elég. Mások lopott hitéből merítve indítunk új kereszteshadjáratot. Pókhálókba ölöm a légyröptű bánatot, „Isten bennem él” [… Tovább]
A csöndbe dermedt fodrokon, a szem cikk-cakkokban fut át, s én botladozva bámulom a havas-zsabós jégruhát. A mozdulatlan Balaton hűs pont az égbolt homlokán, a fagyott öröm tál halom, a tél terített abroszán. Most minden mozgás [… Tovább]
az ő ez te ott anyám állés itt a nagymama szegényhűvös hiányok mint márványszobrok sorsom főterén talapzat nélkül mintha élnekörbeáll a sok halottkör kör mögött és nincsen végeelevenen foglyuk vagyok megpróbálok kitörni futnide átölelnek nem lehetés hallom amint [… Tovább]
Oly szomorú lettem akárcsak egy gyermek, lábamra lép a tömeg de egyedül vagyok, alig van barátom, s ha volt is – már halott. – Lelkem ciszternája túlcsordul a könnytől, ám mégis mosolygok, nem sírok sosem, fekete madaram itt kering [… Tovább]
Erdős Laci fotóművész Hair című fotografikájához (…de a Hair c. film/zene hangulatához, üzenetéhez, és aktuális létérzéseimre is…) csak fut az idővel forog a mában ebben az elvadult zajos világban homlokán falfehérek a bűn- és bánat-szántotta mélyedések és a [… Tovább]
—Gulácsy Lajos megtalált naplólapjai–– (Pethes Máriának és Kovács József Hontalannak) az eső Dante-tercinát dobolva forró ablak-lelkemről visszapárolog úgy nem vagyok senkinek a foglya hogy Űrt őriznek bennem komondorok nem találkoztam soha Beatricével -de ismerem- a [… Tovább]
Az van, amit vártál: sír, zúg minden molekula. Mögötted. Egyenes és ellentétes igazságok suttognak a valóságról. Sokk. Találgatások ütköznek, s térnek magukhoz vissza. Egy a közös mindben. A tudat. Halott vagy. Az van, amit vártál, de már nem lesz [… Tovább]
Mendegéltem amerre az út vitt bokámig ért a tegnapi fájdalom a sarki lámpa rég elvesztette fényét az a vén ringyó körmét rágva várt… tenyerén ringatta a rohadt magányt villamoson emberek – már fékezett mikor a lány elébe kéredzkedett [… Tovább]
Az utolsó hant is ragyog, ahogy a lélek földbe nő, az összes sírdomb tetszhalott, és világít a temető, a messzi tűntekkel vagyok, s míg apám citálom elő, a csillagokkal ballagok, s egy rejtett út bukkan elő, most lent [… Tovább]
– szó-varázslat: „pástétom, felhőátvonulás, fogaskerék, vastag” szavakra – (ballada – halottak napja után) kattogó fogaskerékké lesz az elme a feltörő emlékek nyomán belesüvít a csendbe ahogy egy fekete varjú károg búsongva a megcsontosodott vastag kérgű almafán amelynek ágai [… Tovább]
Itatós szívta föl az alkonyt Sötét lett hirtelen Csönd nőtt az ordasok köré s e csönd itt van velem Eddig gyötört a járás kínja Most mellém ül Pihen akár az eb mely árnyat hajszolt Ülünk a semmiben és mégis minden [… Tovább]
Minden halott az enyém. És minden veszteség. Belőlem szakít, ki elmegy, a mondhatatlan helyre; az elhagyott hely én vagyok: átjátszható kerítés – életem fő műve, és mégis őrzés. Míg vagyok, tudom: empátiát nem várhatok attól, aki Örökéltű, leheletétől sem várhatok, [… Tovább]
Pia fraus A költő nem hazudhat, kevés ehhez az önszerelem, s nincs az az eszme, Petőfi, póz, se Ady, aki effélét érdemelne. Igazság van, prófétája szegény, jó, ha nem kereszten végzi, díjazhatják, átkozzák, helyére teszik: a semmi mellé koronként, [… Tovább]
Poligráf-líra Egyelőre csend. Úgy tűnik, túlélem… Most azt se bánnám, ha rám szakadna az ég. (megérdemelném) Ezt nagyon elszúrtam. Csak tartsak ki még… (jót tenne egy extra alvás) * Eljött az ideje, hogy alaposan rád ijesszek. Forrt bennem a [… Tovább]
Poligráf-líra Az ismeretlen Koosán Ildikó nem írta rá a sors ki volt s miért,ősz vette körül, az éj takarta;hullott levélként terült a padra,érte virraszt most az esőverte tér alkalmi tócsákba gyűjtve könnyeit;kiért, miért is, oly mindegy ma már,hiszen halott ez az árvaházi [… Tovább]
itatós szívta föl az alkonytsötét lett hirtelencsönd nőtt az ordasok körés e csönd itt van velem eddig gyötört a járás kínjamost mellém ül (pihen)akár az eb mely árnyat hajszoltülünk a semmiben és mégis minden így lett teljeshogy megszűnt önmagaa bennem-lakó [… Tovább]
Kopogtál – ajtót nyitottam csak a szél fetrengett a köveken pille szállt bokorra halkan reccsent egy fűzfaág bennem is kettétört a tegnapot tartó rózsaág * Kiáltottad – megyek a szél elhozta hangod én rajzoltam arcomra napot te csillagot küldtél de [… Tovább]
Bús, bánatos a kert, színe fakó, halott. Őszigába hajlottak a virágfejek, koldusként nyúl kelyhük meleg napfény felé, kis halálraítélt, törékeny életek. Fátyolt ölt magára szemérmesen a Nap, narancsopál fénnyel az égbolt közepén, csendesek az estek, a tücsök sem zenél, vért [… Tovább]
Vágyaim a nyár dalára ringnak, de minden szólam halott áldozat; itt az ősz jár, rőt levelek hullnak, még hallom sírni a hullámokat… Ballagok a nyirkos avar-ágyon e sárgult elmúlásban, s köszönöm a tenger kékjét, mely már ködös álom, de [… Tovább]
„Kivül-belől leselkedő halál elől” hiába menekültél, a sínek között már mindig ott lapul, de könyvespolcomon megbújik a halhatatlan Óda, minden szerelmek örök hordozója, és hiába, hogy „Ötven, jaj ötven éve – lelkem visszadöbben – halottjaim is itt-ott, egyre többen –„ [… Tovább]
A béke ölében piciny iszony, és ölünk, ölünk. Napra nap. Bizony. A csönd utána olyan iszonyú, de minden gyilkos hívő és hiú. Miféle fájás és miféle tűz, ami a lángnyelv imájába űz? Miféle őrült szándékkal taszít [… Tovább]
Lépcsőn fekszem, vagy általlépek,szemembe sütnek ijedt fények,ott lapulok a hajlatokbanrepedésekbe idomultan. Mint a por. Nem! Annak árnya,a lélegzések vitorlája,beszűrődő alig napokösszezúznak, halott vagyok. Nem is, annak miazmája, gyűrű, a Hold karimája,olykor látszom – viharidő,süssön át egy május-eső.
Tudjátok-e, hogy Isten szeme előtt rejtélyes kaleidoszkóp a világ, melyben egykor a mennyek hasonmása, a felső dolgok rendszere tükröződött? Tudjátok-e, hogy most van ideje annak, amikor isten magára hagyja a földet, ősi lakhelyét, és visszatér a mennyekbe? Tudjátok-e, [… Tovább]
Úgy jött,mintha ember volna, kit annyi lélek,oly rég várt, sírása lágyan átkarolta, a hideg,fényes éjszakát. Pólyája halotti gyolcs volt, anyja öle királyi trón, mennyei altató hangzott. Íme,az Ember a sárgolyón! Jött fényben,ragyogva,lenni, hozta a szeretet magját, hírdette,hogyan kell élni, de [… Tovább]
Hiába várom, hogy egyszer még felhívsz, halk szavad elér, és visszatér a remény, hogy mégis élsz; csak a csend süvít, halott a Fény. Becsaptál! Vége. Nem segít imám. Könnyes emlék vagy a torz vigyorú lét hazug „igazán” – te drága [… Tovább]
Fotó : Kok Annamária Évszak keringő fekete varjakból képkeretlassan a tavasz űz el teletminden mi eddig megfagyottolvadva vált majd alakot fekete varjakból képkeretrügyekre mosolygó fellegektűzforrón hirtelen jő a nyártavasznak híre se hamva már fekete varjakból képkeretgyümölcsök zsibongva érjeteknyarat siratva [… Tovább]
a bánatát csokorba kötötte az ősz szösz-selyemfű bomlik mint sűrű ökörnyál a bánatát csokorba kötötte az ősz a szálerdő már bóbiskol tavaszra vár utolsó levelét veri le az eső amerre ellát a szem az avar fölött csipás [… Tovább]
Ne várj többet az égig érő fáktól,ne várj, ha szédít rügyfakasztó mámor.Elég a csókja, teste, óvó karja, érett gyümölcsét csak neked ringatja. Ne várj többet, ha gyarló mód csak várod, ne várj, ha feladni készülsz az álmod. Aki új hittel ébredni nem képes, sovány [… Tovább]