Marthi Anna : Halott merengés

kép: Papp Norbert- A hajnali város felett…
(Üvegen szikrázó langyos napmeleg kedvhozónak.)

 

 

Múló pillanat…

 

A langyot szél röpíti tova,

A fényparányokra árnyak terülnek,

szokatlan nyugalom marad.

 

A háló bekeríti udvarát,

az üvegszemcsék szívemre hullanak.

 

Rég nem vártam a csodát, most mégis búra változik

e légies üresség bennem.

 

Valami elveszett.

 

Hiába keresed a tűnőt, hiszen meglehet, hogy ez egyszeri szárnyalás

színek toppanása.

 

Az embert színek alkotják,

szürke és fehér,

aztán kevés napsugár,

naphajlongó lendület sárguló feszülete.

 

S pír, mely észre térít, és vállalod önmagad, sok

szürkével.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak