Harmatcseppé váltál azon a hajnalon,
fáradt tested levetetted,
semmivé lettél,
és mindenné,
lélekké, kit vár az Úr,
vagy talán Te vártad Őt?
Ki tudja már…
Vasárnap jött el.
hajnalban,
az első napsugárral,
illékony létedért,
lágy párává válva,
ölelte körbe gyönge tested,
felemelve,
szél volt, könnyű tünékeny fuvallat,
könnycsepp, melyben benne a bánat.
És most,
csak mindent kitöltő űr van.
A mellkas gátorüregében,
a vér folyásában,
az agyban, a bőrben,
a hajszálban, az érben,
a szív lopott dobbanásában űr van,
nincs semmi,
és abban a semmiben,
ólomsúlyú tollpihék szállnak.
A Te szíved már könnyed.
Lélekfény, csillogva ragyog,
számodra már nincs sötétség,
csak fény,
a felfénylő angyalok várnak téged,
az örökkévalóságban,
a léttelenségben, csak lépj be!
És itt,
majd könnyebbé válik a bánat,
valamikor.
