A kínai alkímiai analógia szerint a természet nagy laboratóriumában az égi szelek által fújtatott föld az átalakuló anyag. azonban ezen jóval túllépve a mindenség ábrázolása, ahogy a természet része a változó világ és vele a változtató események sora. A képek sora főleg a versekben kimeríthetetlen, megújuló és szinte ismételhetetlen, mint ahogy minden egyedi, a természet éppen élő, vagy elmúló részeinek sokasága. A természet állapota mindig a főhős, vagy a költői én állapotát tükrözi és visszatérő motívuma a szél. A II. Világháború utáni magyar történelemben az ún. „fényes szelek” nemzedéke elnevezés is egy új korszak lendületének, ígéretének reményét fejezte ki.
(Petőfi Sándor: Mint felhők a nyári égen; Ady Endre: A magyar Ugaron; Kosztolányi Dezső: Szellők zenéje;)
Évszakok / Tél/
Elolvasta:
80
Kép: Saját fotó
Bíborpírral didereg a hajnal,
tél öleli karcsú derekát,
feldíszíti ezüst angyalhajjal,
szél dalával szól a szerenád.
Hideg ajkú tél csókol a tájra,
fázós fény dereng az ablakon,
dérkristályos faág – ezüsthárfa –
könnye csillan friss hó-paplanon.
Ég kékje oly szürke, mint az ólom,
lomha felhők álmot rejtenek,
őrzött kincsük – nehogy kitudódjon
rideg szívük – mindent eltemet.
Bíborpírral didereg a hajnal,
tél ölében megpihen a táj,
kitárt szárnnyal potyázik a karvaly,
tavaszt remél pozsgás varjúháj.
Évszakok
Elolvasta:
55
Keskenyedik a tarló,
Testesedik tar ló:
Lefosztja menyecskéjét,
Elosztja szerezményét
A hó.
Szenderedik a hó, fagy,
Hemperedik a csónak:
Dalolja szerezményét,
Karolja menyecskéjét
A Nap.
Cseperedik az eső,
Heveredik a mező:
Beoltja környezetét,
Leoldja bőr-tegezét
A hő.
Testesedik a harmat,
Keskenyedik a napszak:
Leontja bőr-tegezét,
Bevonja környetetét
A fagy.
Napszakos évszakok
Elolvasta:
61
Kép: internet
Jő’ a pőre hajnal kócos virradattal, ringó tavaszt ölelőn.
Fű hegyén a harmat gyöngykönnyeket sarjaszt, friss napcsóktól remegőn.
Trillás madár ének enged kacér szélnek, nyújtózva a dombtetőn.
A déli nap konok, pipacs lángja lobog, sárgul a búzakalász.
Új virágot termő szálló pitypangernyő – beérett szellővadász.
Ezüstfényű nádas vadkacsáknak ágyaz, s kardlevelekkel csatáz.
Ősz az estbe csókol, rőt holnapnak bókol, „Esthajnal” díszlik fején.
Tótükre, ha fodroz hullám szőtte csokrot, meg-megcsillan a remény.
Halálszagú avar jelent s múltat takar, heg az elmúlás sebén.
Virágszívű évszakok…
Elolvasta:
59
Anyám, s nagyanyám teste virággá lettek
Isten csillagokkal megvilágított kertjében.
Felhők fölé zarándokolt lelküknek fényét,
apró mécsesek melegében érzem,
amikor esténként a szobámban égnek,
bennem ott ringatózik egy ének.
A hang, melyet gyermekként hallgattam, ma is átölel.
Néha magamon érzem a vigyázó tekintetet,
ilyenkor szelídebbé válnak a roskatag reggelek.
Harminc valahány éve, ráncos kezével, a teremtő… megsimogatott.
Anyává lettem, kétszer is. Azóta felértékelődtek a nappalok.
Angyallelkük lett az éveknek, virágszívűvé váltak az évszakok,
Ölébe fogadott az élet. Szempillám mögött,
aranyszegélyes emlékek… utamon kísérnek…
Évszakok /ősz/
Elolvasta:
60
Kertek alján már az ősz csatangol,
tolvaj lépte surran hangtalan,
harmatkönnyet csen a pirkadattól,
érett ajka néma, s daltalan.
Nyurga fákon remegnek a lombok,
nyári bársony bimbókon dülöng,
ég kékjén a felhők tépett rongyok,
csöppnyi szellő sértetten dühöng.
Fohászt ásít öreg templom tornya,
fényre vágyik ma az imaszék.
Nem zajong most lelkemben tivornya:
Jöjjetek hát emlékek, mesék.
Kertek alján már az ősz csatangol,
deres fűre álmok omlanak,
még a lelkem régmúltban barangol,
jövőt remél, s megbújik a mag.
Négy évszak
Elolvasta:
57
Ablakomba Tavasz, csönd ül,
Rügyeken rigófütty rezdül.
Lomb alatt
pitypalatty
nyújtózik és iszalag.
Délibábot Nyár hevenyész,
vihart patkol, vagy heverész’…
Kertek alatt
szél szalad,
cibál kócos
kazlakat.
Levél zizzen, s méla sárba
hull harangszó kondulása
ősz fejek, ha
intenek:
csodák pedig
nincsenek!
Tél ha borul alkonyokra,
s porhót kavar balkonokra,
ablakomon
szép világ:
cirmosul a
jégvirág.
átirat 2007 szeptemberéből
2013. március 12.
Évszakok váltakoznak
Elolvasta:
77
Évszakok váltakoznak, most
?sz jogán
tipor rajtunk az id?.
Megtéveszt? évszakokban
élünk. Sietek eléd a buszhoz,
munkából
érkezel. Kora reggelek
vetítette képek szememben:
felöltözöl, szépíted magad,
indulnod
nem is lehet másképp, gyerekek
gondja, felel?sség szólít.
Tudom, a hivatásod köt,
szereted
dolgod, mint szeretsz engem,
én pedig hiszek a változatlan
évszaknak, még villanyég?s
az égbolt,
s ahogy felkelsz: virágos ág
hajladozik ágyunkon.
Évszakfosztás
Elolvasta:
67
ajánlás
– herceg – ne hencegj
– nem iszom – szívizom
féreg rágja gyökerét
leveletlen az ága
emlékezve a h?l? nyárra
szemünk sótól füstt?l ég
odahalunk vedlett tövére
kérge hull életünk sebére
elsietünk es?cseppek el?l
jön-e még sugár túl-fel?l
nyugaton oszlik kabátos felleg
hajtják ?szbe harapó szelek
féreg pusztít a lét gyökerén
levetett ruhánkat moly rágja
gyapja lyukad rongyára
rak az elmúlás nyüzsg? petét
csak egy langyos alkony még
míg szív-izmunkba beletép
örökös ?sze elfekszik a télbe
hó alá mag a sírba visszatérve
Az utolsó évszak
Elolvasta:
61
erénytelenül vágyik az ?szre
szép sz?l?édes az ?sz
mustot könnyezik mazsolává
töpörödöm eszencia
mindent lepárol
bennem a napfény
a szerelmek ízét
csalódások savait
bor leszek óbor
palackom rám száradt
b?rköpenyem
csontok magvai egykor
elszórom mint
ölem áporodott hímspóráit
kikeltek már a tavirózsák
lányölek feszes edénye
erénytelenül vágyik az ?szre
amikor lomb hull
és csak ott látunk vért
gubicsot nem inkubál
aszú méhe de utat
nyit szemérmetlen darazsaknak
fürtösen terem a magány
szemeznek egymásból
a szüretel?k de a puttonyt
már nehezen bírják
a bírvágy és a még leng?
kertkapuk lassan néptelenednek
ha ködöt ültet az ?sz
és delénkend?t köt fel a nap
amúgy özvegy-asszonyosan
Évszakos
Elolvasta:
61
Megelevenít e tavaszszél,
Tovaviszi tél hava-kormát;
Amikor a nyár idetéved,
Madara se emlékszik már.
Évszakok harca
Elolvasta:
61
Még egy végs?,
de annál elszántabb küzdelem –
Nem adja meg magát
a tél oly könnyedén,
ahogy tavaszt sodor
felé a röpke szél!
Még összecsapnak –
Kié a gy?zelem?
Fogcsikorgatva tartja
zászlaját a jég
Gyenge már a karja –
Hiába csapkodja
véle a kóbor hópihéket –
A biztos halálba
kergeti szép lassan ?ket…
Hisz’ a Nap
átveszi lángoló hatalmát –
izzó koronáját
büszkén fejére emeli –
Gyengéd sugarával
lenyúl a diderg? földre,
és a tavasz gy?zelmét
végre kihirdeti!
Évszak hexameter
Elolvasta:
165
TAVASZ
Lány szív dobban, a nap szerelem csóvát ereget le,
friss ibolyák harmatjától élednek a vágyak,
gólyák gallyazzák, toldozzák fészkeiket már,
érzik, hogy nem késhet, megjön a t?zlehel? nyár!
NYÁR
Árnyas zöld ligetekben méhecskék hada posztol,
nektártól részeg mind, csillog rajtuk a hímpor
partra vet?dött halként tátog az utcai árus,
forró aszfalt égeti vibráló szemeinket…
?SZ
Nyirkos hajnalok áztatják tejköddel a várost,
minden-minden tarkaszomorkás, sorvadozó lett,
?szpiktor gyönyör? festményt pingált örömömre,
bár érthetném titkát, ám ? mégsem avat be!
TÉL
Távoli felh?k hintik a füstös zsindelyeket most,
sok kicsi ejt?erny?s landol, majdani lics-pocs,
kisgyerek ugrál kucsmás oszlop tollpuha lábán,
s ellepi kényes-tompa fehérség csendben a járdán…
Évszakok
Elolvasta:
61
*
Évszakok
Elfutott előlem a nyár. Elillant.
Télbe forduló koromban;
Szikkadó, őszi szájjal iszom
Tavasz-lágy ajkaid mosolyát
Évszakvarázslat /gyermekvers/
Elolvasta:
1 058
Szilaj léptű tavasz-fiú
április bolondja,
esőt tüsszent, rügyet pattint
a szomjazó ágra.
Gyöngyvirágos gyűrűt húz
a nyár-leány ujjára,
szív-virágos medált akaszt
tünemény-nyakába.
Aranyhajú nyár-leánynak
virágzik lábnyoma,
bárányfelhős fodrot visel
napfényes nyár-nyaka.
Ősz-anyóka nagykendője
sárga levél-rojtos,
dércsípte kökény-szoknyája
ezüstös ködfoltos.
Hó-apóka nagy bajusza
kackiásan pödrött,
mérföldjáró nehéz zsákja
hógolyóval töltött.
Így sétálnak az évszakok
varázslatos körbe,
évről-évre karikába,
egymást utolérve.
Négy évszak
Elolvasta:
55
…csak babafotókat
válogatunk
egy videóhoz…
mellyel elindul lassan
egy közös élet,
lányom – a menyasszony –
gyerekkorába réved…
Szabadnap révén
az id?vel szárnyakat kap
egy sor emlékezés…
Az évszakok közt
lassan már átmenet sincs,
peregnek az évek,
a múltban történések…
fotóalbumokon át repítjük
fogékony képzeletünk,
s rég nem a jelenben járunk,
egyre csak emlékezünk
és nosztalgiázunk…
holott csak babafotókat
válogatunk
egy videóhoz…
mellyel elindul lassan
egy közös élet,
lányom – a menyasszony –
gyerekkorába réved…
miközben Vivaldi
Négy évszaka
örök aktualitással ad
az id? múlásának
fenséges hátteret.
Minden megálló másik évszak
Elolvasta:
85
Petyhüdt esküt tennék,
hogy a következ?ig soha többé,
ám nem lenne értelme,
tudod,
nem fért elme
október odújába,
csak a semmi dzsentri förtelme.
Most a betört elme
városkarámban
negédes teóriákkal lézeng.
Harangszó meg drogbólé zeng
bennem a Bazilikánál,
úgy érzem, a cs?d örök,
csupán bájcsutakolt cs?dörök
cirógatják
a cafka célvonalat,
aztán
h?seivel henceg a tér,
kókler ígéretével a tél,
de amíg defektes flakonból
lesz éterem,
fals testbeszéd terem
frigid éjjelek
riherongyain,
és szajhaként nyávogja a Nyugati,
hogy most élj.
Ócskavas a remény-rostély,
a szerelmes Andrássy
csatlósokkal
hetvenkedve l?dörög.
Borult agyvel? dörög
a Stefánián,
viszont sehol
a kazán sirokkója,
a zebrák sörényéb?l
nem szivárog évszag,
mert minden megálló
másik évszak.
Éveknek a szaka
Elolvasta:
102
A vers a természet és a női nem közötti hasonlóságot mutatja be. Ahogy a természet változik, az évszakok váltakozásával, úgy változhat egy lányban a belső világ. Amennyire sokszínű tud lenni a természet olyan sok alakzatban jelennek meg különböző típusú lányok életünkben,kisebb nagyobb nyomot hagyva bennünk.. Olvasás közben a Hungry Ghosts-tól az I Don’t Think About You Anymore-t érdemes hallgatni
http://www.youtube.com/watch?gl=HU&v=kS9SUmAyKWM
Te fekete Tél! kerek tekinteted,
eleven élvezet, ezzel mérgezel.
Minden férfit, magányos farkast
Ében fekete hajad, kék szemed. Gyönyörű alkat.
Ó Tavasz, ha eljössz mindig zaklatsz;
Felébreszted bennem az érzelmileg mamlaszt.
Szőke szirmok szállnak – Szellem – szellő szádra.
Ő repít el várva velem a következő Nyárra.
Vörösen izzik vágyaid hulláma;
Aszfalt pörzsöl, vizek délibábja…
Hő hullámod horzsol,
Szívem mögött rímek vérig ázva.
Ősz, Te szépség Te barna szűz,
Elmúló vidámság, veled mégis lelkem enyhül.
Gőze vágyaimnak lankad, hős.
Ámuló pimaszság mered végig nekem versül.
Újra tél, elmúlás, vég…
Fúj a szél, elmúlt a szép.
Várnom kell, hogy ráleljek,
Ma kárvolt nektek verseljek.
Szél
Elolvasta:
61
Minden évszakban…
Mikor nyári izzásban lengedez,
és gomoly szájával b?röd fújja,
hálásan kitárod valódat neki,
hagyod, hogy hátadat simítsa újra,
amikor magát kelleti.
?sszel sárga lombot szövöget,
kopaszodó réten f?zenét hallgat,
karja érett fürtöket himbáz,
nézed a temérdek károgó varjat,
a szárnyukon mintáz.
Havat surrant, kéményb?l dudál
téli nótát a fagyos harsona,
haragszol, ha házad tetejét dúlja,
közben beretválja, nyesi arcodat,
pirosat tetovál az ujja.
Langy lankákon libbenve leng,
virágos fákkal bólint, tavaszt ígér,
új, vágyó szívednek játszik a hárs,
mikor indulsz ? bíz’ elkísér
mint szerelmes útitárs.
Concerto
Elolvasta:
184
Mucha: Négy évszak (faliszőnyeg) *
(Ihlette Vivaldi, az il prete rosso („vörös pap”)
L’autonno (ősz)
dolente, doloroso (fájdalmasan)
Ezer színével zsong körül az ősz
fázós, béna nyelvem
zsolozsmát vacog…
Rég nem láttalak.
Glóriád – angyalarc
démonszívvel
csöndben aláhull
nem ragyog.
Fázom.
Utolért a bánat
halk ütemre jár
az örök változatlanság
trillázva átlebeg,
mint szellemárny
hulló avarja
a fejem felett.
A fejem felett
tölgytündérek dús ághegyén
mégis kopog
csak egyre
a vert Remény.
Egyszerűen csak így.
Virágos csöndben
álmodik a kopjafa
fa gyalulta
fagy alul ta
vaszitifa
szele libbenve borzong
némán rí
peng
kísért
a tölgylevél,
akár
aranyéter
álomba ölel karja,
a felhőkkel tele,
s zarándokolni indul
égő piros könnye:
Krisztus új sebe
fénytelen zsarát
verdeső
verd eső
verdes ő
kemény
vad
zokszó
naszpa-panasz
könnyrónája hull.
L’iverno (Tél)
calando (lassulva és halkulva)
Úgy tudtam,
a Tél váltott meg
úgy él az emlék
itt
legbelül
öreg kapuid
rég becsuktad
koldulni
szabadságod
nem volt már
hited
hóba fújt Téged is a táj,
messzire elomló
könnyeimmel hulló
gyáva pusztaság
kalapált
lapált
kala
alaka
ablaka
a Mennybe,
hogy bemenj,
menj be!
A Mennyből
ezüst-ködből
fagyszín arcod
kimintált
mécslánggal izent:
Sophia!
Sophia!
Philos Fia
özvegy Remény
légen át
jár az égen át
rianva elhagyva
földi magzatát
söpri a föld porát.
La primavera (A tavasz)
leggero (könnyedén)
A rét tükrében
ragyog a hóvirág
felöltvén az új ruhát,
mit csermelyek
öle szórt széjjel
az éjjel,
s most
vígan lebeg
zsengén borzong
pőre bőre
virágfüzér
lánc
e
tánc
perdül
a légtől,
akár
csipkevarázs
a csicsergő kábaság.
Ölel az erdő.
Bimbókat bontó
füttye dagasztja
a
zsendülő
vadvirágok
patyolatgyöngyeit,
s ott egy pille –Tanka,
tán Aranka
beporozza
a természet
újjáéledt csúcsait.
Ing-ring
a Fény,
s csókot
int
a
Nap
mécsesén,
ahogyan
tárul a tüll
égi kékje
nyílik a tintásüveg,
s zsengő
gyönyörrel
ring a
ring a
visszhang-illat
virradat:
Tiri – tara
tara – tiri
csek – tara
tiri – csek
tara – tara
csek – csek
tiri – tiri
tara – csek.
Már az éj sem csatináz,
álmodj Kedves,
őriz Téged
minden
nyíló
hóvirág.
L’estate (Nyár)
A bene placito (tetszés szerint)
Az ég íriszén
lángol a fény,
a szárnyas napkorong…
magányos jel,
ki magához ölel
ékszerré teszi
a pocsolyát,
a gazt,
a szalmaszált…
Tűzfátyolfonál –
perzsel a nyár
nyomában
aranylik a rét…
A búza, a vetés
bódultan áll.
Tikkaszt az éj is
zsibong, tántorog a fény
úgy vakít
pihegve
kánikula,
az égi Kutya.
El Rózsálódtam miattad
Elolvasta:
54
Kicsit kés?bb, mint tavasz, de megérte várni két évszakot.
Kitartott kezedben kinyíltam.
És valljuk be nyíltan,
Nem minden kacsóba
Virágzik újra a vadrózsa.
Néha megszúrlak, az igaz.
De be kell látnod,
Már a szirmom színe is vigasz,
Más is vagyok, nem csak virágod.
Az egész Én érted nyílik.
És egy rózsánál ez nem csekélység.
Akkor sem virul,ha kérik
s másnak már a látvány elégség.
De néked itt vagyok magam,
Csodává válok unos-untalan,
Gyökereimmel szívedbe nyúlok,
És csókod alatt évekig virulok.
Vagyok rózsa. Mostanáig.
De Rózsa lettem,csakis néked,
Tied vagyok levélt?l szárig,
S gyökeremmel keringetem véred.
XXXIX. vers
Elolvasta:
54
Négy évszak
Tavasz, nyár, ?sz, tél, s újra tavasz,
Pattan pici rügy, buborékként virág fakad.
Serdül? levelek dús zöldje, fának koronája,
Zizegve zajongnak, majd fordul id? nyárra.
Míg szell?ben udvarolnak, s becézgetik egymást,
Ajkuk ékesen szól, ?sz jön, pír önti el arcát;
Majd éretten újra, szeretkezni hullnak alá,
Kéjben egymást fürdetni, vágyuk hajnalán.
Míg hágják egymás testét, icipicit pironkodva,
S így ?sz télre vált, majd lassan, megnyugodnak.
Pihegve hamvad létük, gyönyörük teljessége,
Tél finom paplant terít, – "szép álmot, újabb évre"!
Így fehér takaró alatt,… bújva szelíden kéjes gyönyörben,
Forrón egymásba temetve, Új-tavaszra, lassan halnak meg.
20070222
Louis De La Cruise
Tavasz
Elolvasta:
66
Legkedvesebb évszakom….
Csöpp, lila szirmait illatozó ibolyák hada bontja
Nyílik a sárga “es?” – aranyat megidézve virága
Pelyhes a rügy, csodaszép, gyönyör? igazán ez a barka
Sárgarigó dala száll, örömóda gyanánt a Világra
Langyos a szél, ami símogató, vele édes az élet
Friss az es?, amit?l a vetés miriádja feléled
Izzik a Nap – sugarával el?zi a gondot, a mérget
Új szerelem hivogat, megigéz a tavasz, szivet ébreszt
mesél a szél
Elolvasta:
194 623
Szabó E. Éva Négyévszak
60×60 cm olaj-vászon
vajon mir?l fecseg
kinn a sok falevél
ha szobánkon ringón
átlibben a nyáresti szél
vajon mir?l mesél
vajon mir?l fecseg
kinn a sok falevél
mikor ablakok közt
vágtat haragvón a szél
vajon mir?l mesél
vajon mir?l fecseg
kinn a sok piruló levél
ha résnyire nyitott ajtónkon
beoson a borzongató szél
vajon mir?l mesél
vajon mir?l fecseg
kinn a sok perg? levél
mikor közénk kúszik
a dermeszt?en hideg szél
vajon mir?l mesél
2006. november
Nyárvég
Elolvasta:
145
meleg színekkel búcsúzik a nyár
tó vize csendes, ringat kék eget
selyemfonálon billeg egy bogár
harsány élet, vidámság, ég veled
bennem is halkulnak a szavak,
leülepszik, tisztul sok érzelem
hű barát, család, mi fontos marad
csalódás ellen legjobb védelem
már nem akarok nagy zajt köröttem
belső hangomra jobban figyelek
Teremtőmhöz, ki őrködik fölöttem
mind’ gyakrabban tárom ki két kezem
Nyári fotók
Elolvasta:
284
Nyári fotók
Koosán Ildikó
Tombol a nyár, alig van árnyék,
csend feszül az elpilledt világra,
nyaral a többség, kihalt a város.
Mit tehetnék e fülledt délutánba’?
Fotókkal igyekszem visszatalálni
egy réges-régi debreceni nyárba…
*
„Nézd, a Nagyerdő még ősrengeteg!
Pálmaliliom szökken épp virágba,
fehéren világít, izzik, mint a fáklya!
S nézd a hátteret! Közöttük veled
milyen boldogan nézünk a világba…”
„Ez meg itt a tölgy, emlékszel ugye
az őzderéknyi égbetörő ágra.?
Kék kartonruhában dőlök rá haránt…
Ki ez a dáma? Kérdezed nevetve,”
Aztán kéz a kézben indulunk sietve
bebarangolni ezt a délutánt;
Egyszerű fotók, fekete fehérben…
„Látod? E másikon itt állunk a téren
a Nagytemplomnál szerelmetes pózba’,”
Mintha az időnek tréfás kedve volna
váratlan esni kezd, jelzi, ki itt az úr.
Kapualjba futunk,- várni, elcsitul-
elázottan, egymást átkarolva…
Ha tudtuk volna mi lesz majd velünk,
zárt tenyerében mit rejteget az élet!
Lehetne sora panasznak, mesének…
Nézem a fotókat, – rémlik, mintha várna-,
vissza-visszajárok éreted kishazámba.
július 22
Nyárkatlan
Elolvasta:
315
Megbillent a Föld tengelye,
odébb döccentünk vele,
nyarunk nem a régi nyár ma,
ránk zúdult a Szahara.
Forr az ég katlana, bugyog,
a Nap izzó gömbként forog,
délibábos vizet láttat,
remeg, olvad útburkolat.
Fáradt patak csak csordogál,
város, rét, a mező zihál,
fa árnyékán madár piheg,
tollairól gyöngy csepeg.
NYÁRSZÜNET
Elolvasta:
245
Július tizenkettő. Délre jár,
vagy harangkondulástól fél a nyár,
de jó pár napja arrébb költözött,
és célt tévesztve máshol lődörög.
A ború, mint a vetett mag, kikel,
az ég terítve van felhőivel,
és össze-vissza pöttyög az eső,
a kedv szunyókál. Nem bújik elő.
Fáradt tüdővel lélegzik a Föld,
a szürke minden pici rést betölt,
az utca üres. Emberek sehol.
Pirosra vált a bio-szemafor.
A rossz kedv járja labirintusát.
A boldogság nem vált ma új ruhát.
Az Isten fázik. S csillagok taván,
ott didereg a gumimatracán.
a jövő nyárra…
Elolvasta:
279
Útszéli gyalog bodza
száraz ága…
madárka üldögél azon,
fejét félre hajtja.
Nézem, s eltűnődöm,
hova lett a tavalyi
kesernyés illata…
Elmúlt, kiszáradt,
körötte napsütötte
lombok alatt apró
sarjak. Ágaikat ég
felé nyújtják…
Honnan jöttek,
ki gondol azzal?
Nézem, csak nézem,
s magam sorsán gondolkodom.
Lesz-e még időm a jövő nyárra,
annak fanyar illatára…
Nyár
Elolvasta:
287
Oly gyorsan jött, alig kaptam észbe,
lángsörényű szellőparipán,
bodros felhőt firkantott az égre-
s meleg lett a horgolt kardigán.
Huncut fénnyel virágszirmot bontott,
telt bibékkel varázsolt vigaszt,
hárs illattal éhes méhrajt vonzott-
s bársonycsókká feslett a pipacs.
– nyári kép –
Elolvasta:
634
Ameddig elláthat a szem a kéklő ég alatt
csodálja mindenem a szőke kazlakat. S
habár a rendszerét nem értve kémlelem,
festménnyé pingálja bennem képzetem.
Alant keret – a föld. Fentről leánykás felhő
nyelvet ölt. Balról képbe lógó pimasz faág,
jobbjáról a döntés végtelen nehéz, talány…
vagy éppen ő a Végtelen, ki még tengernyi
kazlat ringat, mint hullám is habot, amit
egyetlen sirály sem láthatott, mert partot
el nem érve nyelte el a víz… Pillanat!
Már látom is; kép jobbja tarka ló,
ropogtató fogak… friss széna íz.
Nyárfavirágzás
Elolvasta:
243
Nyílik a nyárfa
kabócabolyha
viszi a lomha
lepke-lég
szállongva hull
lebegve szárnyal
hó- zuhatagként
zúdul feléd
tollpihezápor
kavarog, táncol
orrodon landol
pillád takarja
játszi fehérség
bűbájos rémség
tüsszög a város
apraja, nagyja
kapkodsz utána
gyermek vagy újra
elszabadul most
benned a láz
repít a fénybe
két tenyered közt
csillogó selyme
megbabonáz
-
június 26.
Nyáresti dal magamnak
Elolvasta:
408
A ház előtti fák rés-sikátorán
Ezüst fény tör át: álombuborék.
Tegnapi tavasz, maradék dizájn
Pipacs közt a zöld, felettem a kék.
Kéz a kézben est, halkuló neszek,
A kert végén dús bodza illatok,
Terjed a homály, forr a képzelet,
Szólítanálak, mégis hallgatok.
június 10.
NYÁRFAVIRÁG
Elolvasta:
385
Pillegve száll, a légáram lovagja,
és aláhullva tapadva terül,
majd újra rázza fürtjét anyja, apja,
s a fehér pamacs friss szellőre ül.
Be-beoson a legparányibb résen,
még fickándozik, mielőtt leszáll,
s míg orromba fojtja a szívverésem,
fehér lepelt ölt nászában a nyár.
A júniusi fény szűrőnyi része,
s míg fitogtatja parány erejét,
rácsavarja a természet egésze,
a nyárlevelek óvkodó szelét.
Költöznek nyári színek
Elolvasta:
244
Őszi pillantással fut szemedbe a nyár,
még viaskodó molyok verik a lámpát,
már didereg a takaró nélküli Hold,
képébe már minden kutya belecsaholt.
Lassanként kiolvad nyári zöld alóla,
Benetton’ árnyú, szőlőtőkét magolva.
hőség hangján közeleg távoli tél,
a minden-szeres táj szül s elvetél.
Meztelenre vetkőzik a csillagos ég,
pucérságát felhők maguk rejtenék,
Még nincs eső, csak bánat illatát érzed,
az ősz eső-kísért nyári zöldet éget.
Madarak hada elhúz Kék-festő égen,
forró testük edződik lassuló éhségen,
szárnyak puhán törik a cserzett csendet,
nem végleges, de költözni készülnek.
Szemekből is költöznek nyári színek,
majd szúrós szél, hozza ki a könnyet,
vackod sötétjén az est duplán veszejt el,
szemed tört tükrében csak csillag térdepel.
Nyári berek
Elolvasta:
610
Állva tépett csípős csalán.
Ringatózó tarka rét.
Gyógyteának jó lesz talán…
Ördög bánja erejét.
Fűben-fában orvosság van.
Kincset érő jó nedű.
Szélte-hossza szép hazában
égre nő az útifű.
Hét határon dallam éled,
hamvas szilva, barna mák.
Indulj kedves, hozd kötényed,
üres még a hátizsák.
Húz az ökör, ráz a szekér,
lombok szállnak völgy felett.
Harmat szárad, házikenyér.
Édes évszak érkezett.
Körte pottyan, bokor lebben,
rózsa úszik zöld tavon,
ébredező mély berekben
csókot ád egy alkalom.
Röpke végtelen / „Nyárvégi” oxymoron /
Elolvasta:
592
Kép: Internet
Ezüstnyárnak vakfoltos a fénye,
dermedt tűz fűt röpke végtelent,
ifjú szélnek vénülő sörénye
páncéltól foszt galád védtelent.
Keserű méz cseppje gyönggyé érik,
csókkal öl meg, élőt s levelet.
Nézd, az élet mily gyorsan enyészik,
sírva nevet, míg én temetek.
Szerető nyár
Elolvasta:
696
Szerető nyár
Hegyek ölelésébe költözött nyaram,
zöldellő fenyvesek rejtik mosolyát,
ott fecskeszárnyon száll – a végtelen utam –
s majdan csillagok őrzik édes álmát.
Hűs patakokba csordogál álmok könnye,
hogy édesítse azt tündöklő sugár,
harmat fátyoltól elnémuló víz tükre
csupán egy szerető érintésre vár.
Ott nótát zeng a völgy, a lágy szellő mesél,
kristálykoronát nem ölthet a bánat,
hisz a remény szikrája örök fényben él
s jő’ majd ki e nyarat szívébe zárhat.
——————————
Képzeljük el, hogy van egy fiókom, tele mindenféle olyan holmival, amik feldobják egy kicsit az ember hétköznapi külsejét. Karperecek, karláncok, fülbevalók, ilyesmi. És most képzeljük el, hogy szép akarok lenni, és felveszem mindet. Vajon szép leszek?
Ilyesmi történt ezzel a felülettel, amire ez a szöveg került. Itt állt üresen, és azt gondoltad, széppé teszed. Elővettél olyan sablonokat, amik a közfelfogás szerint szépek, egyszer (többször, valójában megszámlálhatatlanul sokszor) már jól mutattak valahol.
hegyek ölelése
zöldellő fenyves
rejti mosolyát
szárnyon száll
végtelen út
csillagok őrzik
édes álom
hűs patak
…
Nem is folytatom! Egyetlen önállóan megírt sort se látok benne. Egyet sem. Hogy nem ér ki a lap széléig? Hogy négyes szakaszokból áll? Hogy rímel(get)? Papírból is vághatok ki magamnak koronát, olyan mintha… de attól még nem leszek király.
Hol vagy te? Hol láthatlak meg ebben a szövegben? Vagy hol vagyok én? Hol a világ? Hol a gondolat? Hogy ismerhetlek meg? Honnan gondolhatnám, hogy ismersz?
Lehetne persze szimplán képeslap, ami gyönyörködtet, de nem az. Közhelygyűjtemény.
Írd inkább, amit gondolsz. Érzel. Bármit. Ahogy jön. Nem baj, ha szabálytalan. Válts sort, ahol jól esik. Ne gondolj arra, hogy azt más is olvassa majd. Ne foglalkozz vele, hogy szép-e. Na az lesz majd a vers.
NHI
Tiszakécskei nyár
Elolvasta:
497
Kilépve a szokott időből,
habos, könnyű lebegésnek,
vattás vágynak megfelelni:
oldódj, lazíts, pihenj szépen!
Átölelő, simogató
viz a strandi medencékben,
tükrén karcsú nyárfák nézik
maguk, ingva kósza széllel.
Soselátott szomszédokkal
emberséges beszélgetést
folytatni lassú tempóban.
Szétnézni a tájon hosszan,
madárdaltól rezgő légből
a teraszon mélyet szívni.
NYÁRBÚCSÚZÓ
Elolvasta:
615
Elsuttyant ez a nyár,
a csősz ősz szele jár,
s őrizi, mint az ég
gyümölcsfák örömét,
felhőkbe bújt a Nap,
fényei alszanak,
új évszak jön elő,
kilyukad az idő,
s bár gyógyul, mint a seb,
egy nyárral kevesebb.
Még nyár…
Elolvasta:
601
Tömött gerezdű késő nyár
a távol horizontján jár,
átlibben égő bokrokon,
szunnyadó szénakazlakon.
Mustszagú szőlőkerteken
becsípett darázs szédeleg,
Sűrű berkenyebokrok alól
sárgarigó hangja szól.
Még kék az ég, és forr a lég,
csak a nyár hiszi, hogy nyár van,
lombokat lopkod már a szél,
dér hűsén őszül a levél.
Koranyár
Elolvasta:
792
A kép Koday László Ébredés c. festménye
Ma nyár van
Koosán Ildikó
koranyár, képlékeny még az idő,
kerékvágását keresi, a régit, majd
belezökken; hétágról tüzel a nap
már kora reggel, harmatot hörpint
a kert és megszólalnak a hangok,
lekaszált fű illata zúdul, nyitva az
ablak, zöld a határ még, de jósol
a naptár: kánikula lesz, égzengés
jöhet és vihar, tele jéggel-veréssel;
Már vágják az érett árpatáblákat,
s ha a szél átfú a tarlón, mondják:
„tiszavirágéletű lesz ez a nyár is”
de hát ne fussunk ennyire előre;
vadgerle-búgás rendezi át a játék-
színt, meleg lesz ma is, ha a Nap
zenitre hág; Vicces ez az évszaki
körforgásjáték: leszünk és múlunk
a felsőbb karnagy kottája szerint…
2015. július 1.
Nyár-túra
Elolvasta:
703
Nyáron a balcsi jó dolog,
úticél, szabadság, csók sorok,
nélküled nem megyek -lételem,
sátrazunk kettesben édesem.
Gondoltam addig majd lefogyok,
nem gáz, ha dúsak az idomok,
bakancsban irány a Som csúcsa,
listánkon este egy jó szútra.
Holnap meg lábamat lógatom,
leázik féléves gond-halom,
higgyétek vidáman élni jó,
felébreszt reggel vagy száz rigó.
Minden nap főzök a Jancsinak,
ha eszik kezében napilap,
címeket böngészni minek kell,
suttogok fülébe, -helyesel.
SOVÁNY NYÁR
Elolvasta:
697
Az idén kicsit soványabb a nyár,
alig eszik, felhős ivókba jár,
s ritkán akad friss, jó ízű falat,
a fátyolába búvó ég alatt,
dörög, villámlik, táncol az eső,
az összes csöppje visszaszökkenő,
csak zuhorász, lezárva a vitát,
mít ősi bűnről fröcsög a világ,
de látódik, hogy vezekli a táj,
az idén kicsit soványabb a nyár.
a nyár illatáról…
Elolvasta:
709
Írnék rólad, de nem hordom szerte-szét
mosolyod ölelés-emlékét.
*
Írok hát a virágról, kelyhében lapuló
nyár illatáról, a nap selymes ragyogása
nézd, hogy’ tündököl, és…
eső után az a pici csepp, akárha szemem
sarkában a csillogás, mikor visszatekintek.
*
Másképpen peregnek már a nyári napok.
Néha varázsolok, múltat idézek, szépséges
időkre emlékezem…
Nyári kiszólások
Elolvasta:
703
1.
Jól sikerül e nyár, az időtlen tender,
Vagy csak szemkapráztat. Fény, égparti tenger.
2.
Szerte a bokrokban vigyorgó ördögök.
Szökdösnek, elbújnak tőlem az örömök.
3.
Nem lényeged látod a szépség oldalán,
Kár is cserélgetned, minden ruhád talány.
4.
Több már a sötétség, mint a csillag halom.
Testem bérletét fel még meddig mutatom
5.
Kint minden egyszerű. Júliusi hangok.
Sárga pingpong labdák, pottyanó barackok.
6.
Bennem találkoztok, szoktató miértek.
Rajtam kérve számon, magamhoz mit értek.
Eplényi nyár
Elolvasta:
856
Fotó: saját kép
Arany napfény puhán, lágyan
átöleli forrón vállam,
ajkam ívén mosolyt remél,
tikkasztó nap nyár elején.
—————
Aranyoska, kedves Edit, olyan, mint egy vers eleje, nem mint egy vers. Naplóba javaslom. NHI
és nyár lesz megint
Elolvasta:
853
Illusztráció: Nyár (saját archívum)
és nyár lesz megint
kéklő napmeleg
átsuhan majd egy emlék veled
az enyhet adó vénülő lombokon
bearanyozza hiányodat a júliusi égbolt
hallom megint az élni akarás negyvennégy éve
megéledő gyönyörű dallamát
mely átvergődve magát a kínsikolyon
elhozta a legszebben komponált élet-muzsikát
és sok éven át ünnepre leltünk a nyárban
míg megváltó tisztulásra vágyva
átlényegültél egy másik
boldogabb világba
nélkülem
Elvackolt nyár
Elolvasta:
72
Elhinti utolsó csókjait a nyár…
Dombok oldalán könyököl az est,
vállamra hajlik egy fűzfaág.
Mielőtt az emlékek éjbe lépnek,
perceket morzsol a szív…
Néma énekével
a vízpartok csendjétől várja,
hogy hattyúdala kitakarja
az utolsó reménysugarat,
és kibontsa a mélyükben rejtőző
apró csodákat:
a tüzet,
arany nappalokat,
távolban remegő lilát,
szemöldököd felett
hófehér felhővándorlást
a miértekkel…
Ami ezen felül megmaradt,
két ölelés közti boldogság –
Szárba szökkent szavak
szinesztéziája,
illatok, fények,
csönddé simult éden.
Pillanatok misztériuma,
lépted nesztelen zaja,
napmeleg karok,
kacajba bújt bánatok,
a zöldek nyugalma,
mely átlép gondjaimon –
Még sokáig suttogja az ősz
ki nem mondott titkainkat…
Ideje újra szárnyra kapnom,
Napba mártani arcom,
s az elvackolt nyár szerelmével
felszárítani könnyeimet.
Most a fényre nyíló lótuszokat kérdezem:
Ki vagy te?
Hajnali derengés egy harmatcseppen?
Rejtelmes habok közt a szélcsend?
Ellebbenő színezüst fátyol?
Kezemben tartott visszafojtott lélegzet?
Befejezetlen, röpke álom,
mi szertefoszlott az éjszakákon?
Hol találom
a szelíd barnát szemedben?
Nyár
Elolvasta:
859
Fotó: saját archívum
valami szédült fényözön
árad az ébredő táj felett;
vérző narancs és borostyánsárga
mint szerelmesek vágyódó szája
borzongva összeér
egymásba olvad és fényben ég
a szantálvörös hajnal-ég
s a lángoló csillagközi tér
a mindenség fölött felragyog
vakít a delejes óarany
a születő nap villódzik boldogan
ám a szédült csillagok
mint imbolygó démonok
hajlongva táncolnak tovább
és az égbolt csillámos fátyolán
átragyog buján
a nyár.
Nyolc sornyi nyár
Elolvasta:
45
Jó július van. Újra tűz a Nap.
Az esőutánpótlás elakad.
A szél is unja. Bokrok közt pihen.
A csobogás lecsöndül a vízen.
A part a tónak visszakiabál,
s elszenderül nagy székében a nyár.
A dinnye pirost roppanó gerezd,
s a világ égkék nevetésbe kezd.
Estkanyar
Elolvasta:
54
Kanyarba vész a folyóparti csend,
halkuló homállyal az est üzent.
Az öbölben zöld ágat rág a hód,
a rigó alszik, előbb még dalolt.
Lassan a hullámok is alszanak
alattuk pihenő kagylók, halak,
felettük hajók, benne emberek,
lassan az ég is, föld is szendereg.
Odafent minden égi ablakot
egy apró csillaglámpa beragyog,
s fentről nézik az ősi szellemek,
folyó, kanyar, csend: összeillenek.
Nyársirató
Elolvasta:
58
Kép: Internet
Vadszőlő rőt vére csorog,
őszt dalol a madártorok.
Lépést nyújtva szellő suhan,
magam járom már az utam.
Gondolatom röpte-lomha,
magányt sírok, hulló lombra.
Arannyá lobban az alkony,
ő csókolja, csak az arcom.
Nyárözön
Elolvasta:
80
A Balaton feszített víztükör,
a lassú nyár elernyedt ízű sör,
s a szél, a régi, csattogó, szeles,
a bokrok alján árnyékot keres,
a meleg minden hűsnek ellenáll,
a napsugár már félúton megáll,
s ha izzalódni szabad hely akad,
alázuhan egy pillanat alatt.
A kánikula európai,
s míg körbebarnulózik valami,
sok árkon, bokron át is megterem,
a hőségben a páni félelem.
Nyári szerelem
Elolvasta:
56
Nyári szerelem
Szeretlek szerelem!
Beléd szerettem,
egy csillaghullajtós
augusztusi éjjelen,
amikor tűzszekerek
versenyeztek
a fejem felett,
s csillagszórókkal volt
telehintve az égbolt.
Rég volt, szép volt…
———————————————–
Kedves Szerző! Naplóba javaslom ezt az írásod. Üdv: Zsó
Nyári teríték
Elolvasta:
65
Kék ég izzik, a levegő remeg,
a csönd befal egy fazék meleget,
a Nap kondérja fortyogva ragyog,
s kanalaznak az étvágytalanok.
Lánghajú nyár
Elolvasta:
58
Itt csak a jégrianásnak a hangjai zúgnak,
jégcsapok orgonasípja szórja szélbe a dalt.
Nélküled hiába szól ez az éteri dallam,
nélküled hiába hirdeti szívem a vágyát.
Szökken-e szárba új tavaszom kéklő virága,
lobban-e tűzre még az az édes, lánghajú nyár?
Enged-e majd szerelembe esni féktelenül,
juthat-e révbe hajóm a szenvedély vizein?
Fókuszba állított nyár
Elolvasta:
62
romantikára éhes
sziluettek
sötétbe vesző
égi-testek
lágyan elnyúlnak
nyár derekán
giccses naplemente
kúszik a feszületre
szemembe ég a
bíbor talár
kezem zsebembe
egykedvű este
kavicsba rúgom
az út sóhaját
célba nem érek
szerte vitézek
halva hevernek
rőt nyoszolyán
szemtelen szélben
sziszegi szótlan
szikra szilánkot
-kánon sorait-
szórva a nyár
Nyár végén
Elolvasta:
69
Nyár végén
Véget ért a hosszú, forró nyár
Sárgulni kezd már a határ
A rét is őszbe öltözött
A sok madár is elköltözött
Búcsút int a gólya, a fecske
Nem hallatszik a pacsirta éneke
Csend honol a tarka réten
A mókus a télre gyűjt éppen
A színpompás fákról leperegnek a levelek
Aludni tér a szép természet
Lassan hó takarja be a teret
Várja, hogy jöjjön a kikelet
———————————————————————–
Kedves Erzsike! Ezzel ugyan az a helyzet, mint az előző verseddel. A fóoldalon ezt sem publikáljuk, naplóba javaslom. Üdv: Zsó
Nyársirató
Elolvasta:
89
(az új kenyér ünnepén)
Valami megmarad a nyárból,
egy sárga dallam, sárga hang
a búzatáblák karcoló zajából.
Valami megmarad a nyárból,
kócos izzadtság, görbe dac
a régi rendre dőlt derék jajából.
Valami megmarad a nyárból,
a szikkadt jókedv, gyűrt mosoly
a fehér bélű kenyér igazából.
Indián nyár
Elolvasta:
66
Kátya versek
ajkam rúzsba csókolja
csábítás vörös ördögét
körmeimre pingálom
a remény-zöld
komplementerét
arcom pírját
ecsetem festi meg
eltakarva
testemet behálózó
vérköreimet
szarkalábak
pipacsszoknyában
kelletik magukat
a rubint nyárban
miközben
tépett szerelmek
bóklásznak a széllel
a vöröslő határban
Még tart a nyár
Elolvasta:
82
Még tart a nyár
Koosán Ildikó
még tart a nyár, ezüst fullánkja
bizserget bőrön át
emelkednek a vastraverzek
a nézőtér még idekint derül
a parki padokra
minden jegy elkelt
szerelmesek
facér hajléktalanok
örökös bérlőik
itt laknak, itt szeretnek
ma még a rozsdás alkonyég
köntösét bíborra váltja
kiperegeti fényét
a lombok zeg-zugából
maradék vágyból
még tüzet csihol
egy madár a fészkén valahol
készül új hazába,
tart még a nyár,
kereslek mindhiába
a csöndet lassan megszokom
magányom viseltes ruhája
tapad rám, mint harcosra a vért
még létezem, de nem tudom miért
2016. augusztus 16.
Jelek a nyárban
Elolvasta:
55
első gondolatom-fűszeres illata
szerelem borzoló szele
illó olaja
szikra-szépsége
gondtalan napok
fagylaltban didergő
mazsola darabok
jóízű nyár
aratás
kalászban termett
jólét
anyaföld s kenyér
de árnyak jönnek
süvöltő szelek rohannak
napnak támadnak
ég zeng
vihar vajúdik
kint és bent egyszerre
villámcsapás
tűz perzseli a szántást
égő gabona
világvégét kiált
lesz e holnap is kenyér
ha háború az aratás
lesz-e még ölelés
lesz-e békesség a földön
vagy csak torzsákon lépkedő
vadak véres talpára rajzolt ómen
s temető
Tavaszból a nyárba -versciklus
Elolvasta:
63
Kátya versek
Tavaszi szamárság
felzavar álmomból
nyugalmamon nevet
sziszeg a fülembe
súgja búgja szeret
fújhatja nótámat
nem adom meg magam
zsong bong a bolondos
de nem hat a roham
pőrére vetkőztet
csipkedi a bőröm
szempillám sem rebben
nem lesz ő fegyőröm
hunyorgó tekintet
csábító illat ár
hiábavalóság
igéző tűz-szempár
maradok magamban
így érek a nyárba
harsogó dalodnak
nem leszek prédája
Május
gombolja sóhaj
csipkeruháját
csókja édes
cseresznyeszín
tűz a bokája
szép rokolyába
nyárba fordul
csípője ring
elébe siet
rőt szeretője
térdel előtte
arca pirul
tegnapba mártott
mosolygó álmok
táncot ropnak
nász kivirul
Érik a mező
tüzel az égnek piros szoknyája
libben a szélben a fodra
szerelmet csókol pipacs a tájba
pírt rajzol arcodra lopva
nyár heve éget forró estéket
szikra pattan az éjben
titkon a föld is az égbe olvad
szomjazó ölelésben
Nyári dal
Elolvasta:
59
Kép: Internet
…ahogy futott a nyár felém,
madár dalolt az ág hegyén.
A rózsa szirma szétterült,
kacér levéllel elrepült.
A kerti tóra fény szitált,
alélt a dél, esőt zihált.
S a búza sárga lábnyomán-
megült a csend a száz csodán…
Fáj nekem a nyár
Elolvasta:
49
Fáj nekem a nyár. A lüktető,
ezüst csillogású reggelek,
a hintázó felhők a fejem felett,
az apró szoknyákat reptető szél,
a nap fénye, mikor bőrömhöz ér,
az utcai mulatságok hangja,
a templomok déli harangja.
Fáj minden, ami fényes,
csillogó, zajos, sekélyes.
Minden, amiben szunnyad még élet.
Csendre vágyom.
Nyár
Elolvasta:
57
Csak essünk túl a nyáron, fránya hőgutákon,
szemfacsaró, orrcsorgató kánikulákon.
Előtte tavasz van, utána ősz közeleg,
átellenben ott a tél – de már az is meleg.
Nem érdekel lány ruhátlan, víz és nyár, kaland;
nem értem, hogyan lehettem annyira bolond.
Nem tudtam, körbejár bármi, csak kimaradok,
itt hagynak, amikor hiszem, mindent itt hagyok.
*
Sosem lesz nyár – és mégis itt van;
tél sem lesz soha – és mégis jön.
Mi van, az régtől fogva készül;
beleszoknánk, de az már jövő.
Kétféle emlék közt pillanat,
percnyi örökké így volt, van, lesz –
nem tart össze, csak emlékezet.
Nyárság
Elolvasta:
70
A nyármelegnek van simogatása,
és átizzik a bőrön, mint a máglya,
a lángja pörköl, álma öreg barna,
a napsugarat ujjai közt tartja,
egy végtelenből ide leső kék szem,
ott pupillázik egy égboltnyi kéken,
és vele piheg földszintig lenyomva,
a levegőnek minden kis atomja,
a Balaton egy óceánnyi minta,
a víz le-föl ring, mint az inga,
egy hullám lassú táncot lejt a csönddel,
és izzik a Nap ártatlan örömmel.
Nyári versek
Elolvasta:
77
Nyári versek
Koosán Ildikó
zöld nyírfabarka-fürt nyomán
csusszan a fény a nyárba
lomb issza fel, ma túl korán
terül földre az árnya
riszál a csend egy tollpihén
ég felé visz azt útja
s mit lát? a szikla kőkemény
köldökén hajt a rózsa
*
a csepp, mint világunk kerek
átnézve rajta: ablak
zsúptető tartja az eget,
egyszer még ránk szakadhat
a tévedések nyílt sebek
járványos korszakokban
láncreakciót nemzenek
s a rossz töltet berobban
*
apadt folyókból a partok arcát
felitta rég a nap
száradt mederben örökös harcát
a dac folytatja csak
szívósságunk a jeltelen jelen
egyszer majd kivérzi
lesz-e ütőképesünk hirtelen
s merhet-e remélni?
2016. július 8.
Régi nyár
Elolvasta:
205
Csikorogtak a kerekek.
Megálltunk
minden állomáson és megállóhelyen.
Késtünk, elég sokat.
A 424-es még elidőzött a Sárvíz völgyében
mielőtt hosszú kanyarral
a Hegyhát elé fordult volna.
Ilyenkor kikönyökölve
néztem a sötétben
a fénylő sín ívén
szikraesőt pöfögő mozdonyt,
míg rám nem szóltak,
hogy húzzam már fel az ablakot.
Nem siettem.
Az este illatai keveredtek
a menetszélbe,
láthatatlan tavaké, réteké,
a mindenhol megtűrt bodza…
Gyerekfejjel úgy gondoltam,
hogy most a fűtő és –ahogy nagyapám mondta –
a masiniszta,
a gőzös két lelke
végre egyetért
és szabadjára engedik,
futni hagyják a szerelvényt.
Az egyre gyorsuló dohogás alig sértette
a csendet, része volt
a nyugalomnak,
mint a távoli kutyaugatás, a tücsökszó,
a békák hangja
vagy a bozótosban csattogó
fülemüle.
Amerre jártunk
az alvó is csak átfordult másik oldalára
és tovább álmodta
a távoli vidékre nagy utazást,
míg sötét ablakán aprót lebbent a függöny.
Az álombeli vonat után
és mögöttünk is összezárt
a hűvös éjjeli pára.
A lehulló szikra kialudt
a füst leszállt a tájra.
Nyárelő
Elolvasta:
63
A nyár indul. Az esők összeesnek,
és mértéktelen torka nő az estnek,
s míg asztalánál dáridóra dőzsöl,
nagy darabokat harap az időből,
az előadást fák és bokrok nézik,
zöld tapsolásuk fölhallik az égig,
a függöny elé kiállnak a percek,
a mozdulatlanságuk szinte serceg,
s míg osztoznak a mérhetetlen kincsen,
a napsugárba belekóstol minden.
Nyárfavirág
Elolvasta:
63
Pillekönnyű bolyha ráhasal a szélre,
azon úszik messzi fehér lélegzése,
fújom, hessegetem – pördül, visszatáncol,
nem űzi ki senki ebből a világból,
lefordíthatatlan parancsszóra nyílt ki,
és az ősi ösztön magvait röpíti,
prüszköl, haragvódik, mégse bír az ember,
ilyen óriási nyárfa-szerelemmel.
Anyarozs
Elolvasta:
632
Csak azt tudtam, hogy pénzt kapunk majd érte,
a magok közt ott lapult feketéje,
kezem húzódva föl-le, megkerestem,
majd markom óvó bőr-széfjébe tettem,
és biztatgattak, sok-sok hasonló kell,
mert búvik benne erre-arra gyógyszer,
a legtöbbször csak jó szót kaptam érte,
de beléptem a keresők körébe,
ki gondolta még, fekete a vétke,
hogy LSD-hez is elég a mérge,
még nem kaptam rossz jeleket az égtől,
nem hallottam a Szent Antal tüzéről,
a varjúkörmöt széjjel a határban
csak a fekete madarakon láttam,
mert nagykoromig istenigazából,
alig kísértett közelre a mámor,
csak egyszer csentem, balga csínytevésből,
a jobbik szomszéd dohányleveléből,
hogy jóból, rosszból mennyit tettem egykor,
öreg fejemben kapkod a gyerekkor,
az anyarozs is pötty volt a világból,
s most előfeketül a sárga nyárból.
Nyársirató
Elolvasta:
61
Vadszőlő rőt vére csorog,
őszt dalol a madártorok.
Lépést nyújtva szellő suhan,
magam járom már az utam.
Gondolatom röpte-lomha,
magányt sírok, hulló lombra.
Arannyá lobban az alkony,
csókkal hinti könnyes arcom.
Néhai nyár
Elolvasta:
64
Könnyben gyöngyöző tükör előtt
liheg a néhai nyár.
Testmeleg, ragacsos szavakba
dermed a ködös szembogár.
Lefedve, hátrahagyva
kőbe vésve, elhantolva
igéket búgó galamb búja,
lebeg éden és föld között.
Didergek…
Kell a kabát meg ne fázzak,
s kell a csók a jeges szájnak,
csontokat roppantó tébolyölelés…
Fanyar ízek…
Elolvasta:
45
Utcáról utcára szalad az őszi szél,
diót görget, fa alá gurít gesztenyét,
sárga, rozsdabarna levelekkel borítja.
Alatta a hervadás, színek, szirmok,
fanyar ízek emléke borong…
Vannak napok, mikor a csalfa ősz
ujjával napsütéses nyarat varázsol,
kabátodat leveti, meghívja a
pajkos szelet, mire észreveszed
– tea gőze mellett – borzongva,
gondolsz majd a tegnapra.
Nyárhívogató
Elolvasta:
61
„csak míg az ősz végigcsorog a reggelt gyászoló ablak félvak üvegén,
megállítanálak magamban,
hogy köréd gyűlhessenek újra nagy szemű gondolataim”
( Nagy Horváth Ilona: Mi fennakadt)
A kávégőz az ablakra fröccsen,
gyöngyözik kövér csöppben,
széthasadt hajnali vágyam,
kinn ülni a nyár lugasában.
Nézem, a fények játszanak,
a pajzán levelek hullanak.
Elsöpörném a darazsak röptét,
harapnék mosolygó körtét.
Cigarettát sodornék lassan,
hámot dobnék kóbor gondolatnak.
Innám a reggeli pára leheletét,
nem gondolnék arra, mi úgyis sötét.
Megint ősz van, nyárrabló ősz,
fenn a magasban kánya köröz,
lenn az avarban csillan a fény,
nem hallani többé tücsökzenét.
„csak míg az ősz végigcsorog”
elcsitul bennem a fájdalom.
Kávém még forró, rajta a hab,
remegve hívja még, a nyarat.
Novemberi nyár
Elolvasta:
65
Novembert süt a Nap,
futnak a sugarak,
a világ gyönyörű,
új zöldet szül a fű,
a határ szédeleg,
friss rögök fénylenek,
madárdalt vár a fül,
csönd húrja hegedül,
illegeti magát,
tar bokor, kopasz ág,
fény mossa a kezét,
keresi levelét,
elhagyott fészkeken,
ül-költ a türelem,
az égbolt csodaszép,
s tollászkodik a kék.
Nyáron
Elolvasta:
58
Zümmögő hangon mormog a csend,
unottan lóbálja hófehér lábát,
ásít a mély völgy, álmos odalent.
Szikkadt tavacskán hőhullám jár át.
Elporladt hangon pihen a szél,
mind a nyolc karja láthatatlan éppen.
Reccsen a délután, mint száraz kenyér,
morzsákat hint szét a levegőégen.
Egyik morzsája egy fáradt fecske,
tétován repked tanyája körül,
fészkét a múlt vihar majdnem megette,
a kemény fénynek most mégsem örül.
Könnyű kis kabátját lazán földre dobja,
úgy pislog a napba a méla mezőség,
kiesik kezéből izzadt bőrkalapja.
Tavalyi dióit már régen feltörték.
Szárnyát suhintja egy démoni angyal,
habkő pipájából felhőt ereget.
Kedvesen mosolyog macskaszerű arccal,
gyűlnek fölötte az esőfellegek.
Nyárátélés
Elolvasta:
62
Elvittél oda, ahol a legszebb versek megszületnek.
Úgy vigyáztad lépteim, a ringásban már új dalaidat
énekeltem. Becéző útra kelt ösztönöm megérintett,
Te hallani vélted közben gondolatom, lehet, csupán
kiforratlanul, de érzésburkát feltépted. Ajándékod
majmolt dobozában, egy ördögfióka-szív tévedt két
kezem közé. Láthatalanul – nem szereted az “aura”
szót, mégis legszebb színnel átkötve – beérett a zöld.
Tölgyfalomb, jegenye fa közén madárka csipogással;
ujjamat is megcsípve, és e váratlan együttdobogásban
feledtem tökéletlenségem. Tetszene neked? Beborít-
anám fejed annyi cuppanóssal mint betűk verseidben.
Csókokkal bolondul kényeztetném térdeid, véget azért
se érjenek. Szeretem testedet. Úgy öltözteti a lelked:
átlátszóvá leszel; szárnyaló lecövekelhetetlenség vagy,
bontható végtelen minden apró részleted. Hozzád fogy
testem, viszem ma gomolygóbb felhőimet, úgy húznám
köldökzsinórod aranyfonalát, mint papírsárkányt ereget
gyerek. Isten volt napsugárszálak járókeretén is a nyár.
Két karcsú Hold alatti szemeid lettek éjszakáim gombjai.
Meditáció leszek, Bach zene, csipketemplom, rózsaszín
hajnal ágyában lúdtollas reggeled. Több mint két évtized
szomorúságát csipegetni olyan, mint madártejet kóstolni.
Mint tangó ösztön, lelkiséget rajzolni, csípőm táncra kér.
Esik, nem hiába voltam az az ördögfióka, üdv, élő babád.
Nyár végi merengés
Elolvasta:
67
Pethes Máriának
Sárguló falevél ereszkedett vállamra,
suttyomban ősz settenkedett nyárunkba.
Óvakodva, miként kóbor macska cserkel
porban fürdő verebek önfeledt csapatára.
Bár enyhébbek a hajnalok, délután még
izzik a lég, amint indul hazafelé
zsibongva az izzadtságszagú tömeg.
Augusztus végén egy padon merengve
vetek számot nyarammal, szomorúan
látva, nem váltottam meg világom,
de talán sokkal rosszabbá sem tettem.
Padom matt támláján pici piros pók
lohol távoli cél felé. Tán költözik.
Cípőm mellett aszott giliszta formált
kérdőjelet. Porhüvelye hangyákat etet.
Vizeskék szememből eltünt a régi tűz,
bár szívem lendületesen veri taktusait.
Markomból szerteszöktek órák és percek,
nyomtalanul illantak el, miként a pára
feloszlik napsütötte, morc hegyek között.
Csak kedvem töretlen, lelkem nyitottabb
szóra és dalra, mely bensőmből kiáradva
keserédes sziruppal nyakon önti virtuális
világom minden apró megabitjét, miközben
hibás leütések kaján hadával küszködök.
Szomorúan konstatálom, lassan megöregszem,
de a lányokat még most is lelkesen lesem.
Forró nyáron
Elolvasta:
61
Hűvös estén az égen
sötét fellegek mint
távoli hegyek orma.
Mögötte villám rajzol
kérdőjeleket, egy-egy
arc kontúrja, pillanatra
feltűnik, aztán tova viszi
a szél. Most hajamba túr,
fülembe súg, ébredek.
Álmodtam tán’ az arcokat,
a hegyeket, összerakta a
– képzelet.
