Csak essünk túl a nyáron, fránya hőgutákon,
szemfacsaró, orrcsorgató kánikulákon.
Előtte tavasz van, utána ősz közeleg,
átellenben ott a tél – de már az is meleg.
Nem érdekel lány ruhátlan, víz és nyár, kaland;
nem értem, hogyan lehettem annyira bolond.
Nem tudtam, körbejár bármi, csak kimaradok,
itt hagynak, amikor hiszem, mindent itt hagyok.
*
Sosem lesz nyár – és mégis itt van;
tél sem lesz soha – és mégis jön.
Mi van, az régtől fogva készül;
beleszoknánk, de az már jövő.
Kétféle emlék közt pillanat,
percnyi örökké így volt, van, lesz –
nem tart össze, csak emlékezet.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:04 :: Petz György
