LéLEK

Egy előző élet emléke… Egy rózsaszirom. Igen tudom: régen történt bár, és hogy piros volt-e vagy sárga nem emlékszem már, csak arra, ahogy a földre hullt, miként a múlt; hisz ez volt az ár: egy elveszett, fénylő rózsaszál. Egy szép [… Tovább]

mint marokban összemorzsolt száraz kenyérhéjak mik tócsába loccsant lábnyomunkba hullnak cserzett szájú fonnyadt arcok ráncaiba kushad s ott bűntudat nélkül tanyázik életünk mi meg továbbmegyünk    

Ez egy álom   Ez egy könnyű álom, ebben csak ringok – veled ringok, iszapágyon rózsaszirmok. Minden ködös, egybeolvad, tudom én: már rég halott vagy, de ez egy álom, könnyű álom – rózsaszirmok iszapágyon.

Vénülő idő arcomra karcolja az emlékeimet.   Anyám rózsái elnyíltak, de illatuk lelkemben örök.   Nagyapám csillag- fénye ablakomon át álmomba ragyog.   Nap-mosoly surran erdőszéli kis házba magányt oldani.   Házak falára holdfény rajzol gömbölyű lombkoronákat.   Fényt fon [… Tovább]

Néha sikerül beleveszekedni az éjszakába, az meg fogja a mosolyunk és magával rántja. Így fekszünk egymás mellett egy darabig, a szavak mögött a néma fájdalom lakik. Te fehéren-feketén szereted… hiába igyekszem én árnyalni, szürkébe hajlítani az éleket. De tudom, békét [… Tovább]

ez egy kihűlt fémes éj csak üres rácshelyek a csillagok fémgőzökben párolódnak az álmok mint a kövek – közéjük ékelődve hallgatok a hold most úgy tolat az égen mint a rák rettenetes szájszervükkel sziklák talpát rágják a bogárarcú éjszakák minden [… Tovább]

„Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” Talán ha trillázva énekelne a mondatok néma zuhataga. Mit ér a térben élő ember, van-e súlya ékes szavának? Felsikít-e az értékrendszer a hibák lázas korszakának? Sír a kín, de szólni nem [… Tovább]

  Azért egyedül vagyok bizonyos értelemben, mert aki ért, valahogy nem, vagy alig szól, inkább csak figyel, de a tegnap rágta szavak között egyedül indulni el, ha azt vesszük, könnyű… cipelni nehezebb, úgyhogy én már bármit elengedek, kivéve a gondolat [… Tovább]

Köztünk él és elkísér. Arcán hűvösen lebbenő fátyol, át nem látható. Jószándékkal övezett pályán kőmadarak repülése. Paradicsom helyett alma. A Nap hajnalt olt ma a kormos villanykörtékbe. Kinyújtott kezedben fehér gyolcs, lágy korbács, bőrkötésben levendula. Vesztőhelyek téli illata. Bűnben állok, [… Tovább]

  Idegenként ül itt köztünk egy újabb kis darab belőled, megint reggel ütköztünk, és én volnék aki újra erőltet némi csevegést… de te csak nézel rám hideg szemekkel, és látom hogy az egész nem is igazán érdekel. Épp csak súrol [… Tovább]

    Se nem szólítom a tavaszt, se nem várom, feltartani az időt – jó lenne azt, de erre nincsen megoldásom. Már szorítanak a napok sarokba – tüdőbe levegőt, kívül rügyet bontok – belül sorvadok, pont fordítva, mint azelőtt.

  Csak egy tanítvány voltam, könyvekből tanultam vagy életet mi megtapasztalható; egy embertől: sokat. Csak egy nő voltam, vártam nagy szerelemre, téglákból hétköznapokat építget, ne, hagytam a pasikat a francba, majd… Csak egy ember voltam, szenvedéseimben is magamban hordva azt, [… Tovább]

    A tükörképed figyeltem miközben hajat szárítottál, ahogy az arcod elé kószált néhány őszes hajszál. Érdekes, mikor nincs rajtad szemüveg mennyivel fiatalabbnak látszol, én negyvenöt, te negyven, és most ebből a távolságból még nagyobb a különbség, úgy figyeltem az [… Tovább]

Mindig volt egy… Mindig volt egy, kivel kacérkodtam, kinek néha haját húztam. És volt egy, kiért szívem először fogott lángot, kinek a szomszéd kertjéből, loptam gyönyörű virágot. Mindig volt egy, kiért órákig álltam, az ablaka alatt esőben, sárban, kiért sírtam [… Tovább]

Azt mondtad, minden madár szép. Pedig te nem a sirályok földjéről és nem darutollakkal érkeztél. De elhallgattad, hogy a vadludak miért úgy siklanak, akár a nyilak, mint záporban a szürkén csillanó acél. Én hangjukat csak álmomban hallottam – olyan volt, [… Tovább]

Évszázadokon át támadva, ostromolva, ellened lázadva, háborúkat kirobbantva, betiltva és legázolva is erős maradtál. Túlélve tudományt, evolúciót, okoskodást. Fényed mit sem fakulva nyújt vigaszt a bánatban, erős kart a csatákban, türelmet a vitákban, mértéket a vágyakban. Utam százfelé visz s [… Tovább]

    Nézem az embert, ahogy itt áll, lemeztelenedve, szinte védtelenül az orkán közepén… most az az erős – aki volt már gyenge, most bátran néz körbe a szerény. Néhányan megsejtik, hogy mi is a fontos, talán át is lényegül [… Tovább]

  Nyersen még szép kalácsnak látszott, mosolyogva kelt nagyra, tettem bele cukrot, mákot, gondoltam, elteszem holnapra. Aztán sütés közben összeesett, nyúlós massza a kéreg alatt, végül csak egy jól elcseszett megégett kalácsunk maradt. Túl sok volt a töltelék, ahogy a [… Tovább]

hajad sűrűje ősze szavad erős közérthető rajtam minden kacifántos emlékem koromszín lepedő volt anyám apám nyáríz mosolygós tölcséren rábízva percek a pillanat hirtelen múlik el törékeny sem anyám sem apám szavad erős közérthető neked meg mindened rajtam koromszín lepedő fösvény [… Tovább]

  ha belépsz az ajtón a cipődet vedd le hazajöttél munka után nem voltál velem se korán volt reggel a kávé is hideg lett forrón a méz a tej ha mellém tetted egymás felé az idő ha múlik te messze [… Tovább]

  vihar készült keserű beteg évek már a ház előtt álltunk mikor lecsapott ránk én nem akartam menni neked kötelességed emlékszem csupa víz volt a ruhánk az egész valahogy sosem állt össze jó ha tudod én sohasem bírtam (most már [… Tovább]

ferde fejű egyszemű zsarátnokok izzanak az álmok keskenyedő szélein hajnalodik árnyak között a lélek szertelen hever a pamlagon akár egy testét ledobott köpönyeg rajta a fürdőszoba dohos illata a lelkiismeret varjai kárognak a fehérre meszelt paradicsomi égbolton rút vagyok és [… Tovább]

Bonts ki, és megnyílok e feszültségterhes világnak. Ha túl szabaddá váltam, zárj vissza. Óvatosan! – mert ez nem börtön, csak fegyelmezett valóság. Agyféltekémen egyensúlyoz a hinta-palinta. Vajon hova esik, ha leszakad a mondóka? A súlytalanság nem csak könnyed lebegés. Vágyom [… Tovább]

Vakolathullató házfalak tapintható az idő stukkóval díszített épületek piszkos festéke pereg ez az igazi belváros elfeledett mellékutcában girbe-gurba macskakő réseiben a kakaslábfű szabadon nő eresz alatt gubbasztó foszlott tollú galambsereg korláton könyöklő öregasszony sanyarú sorsán kesereg valahol zongora szól dallama [… Tovább]

sötét árnyként kóválygok tépett  szárnyam véres az élet kivetett magából monoton fekete napok kuksolnak csendben az univerzum táncra kér holdsugár villan hajamon   kongó üresség harcot vív önmagával homokszemcsék sercegnek szívdobbanás koppan rajzom törlöm a porban … nem  ott tartok [… Tovább]

Mesét mondok, ne légy undok, hallgass végig és jól figyelj. Ha jól figyelsz, megértheted, ha nem sietsz, megélheted. Oly rég volt már, olyan régen, csillag sem volt még az égen. Titokzatos messzeségben, valami volt születőben. Idők Ura tenyerében, világ fortyog [… Tovább]

Halvány hajnali fényeken édesen ízlelem, Írom a képzelet éjbeli, testtelen álmát: „Szép haja selyme az arcán, keblein elterül, Ő ölel, ő szeret, élvtele vágyain át lát. Súlytalan átrepül lelkünk mindenen; emberek Házai tűnnek a ködben végleg a mélyben el. Ajkain [… Tovább]

  Szeretném megőrizni az oly fényes perceket. Palackba zárni a boldogságot, de nem lehet. Kezemben az ecset, festékhegyek előttem. De a színek elvesztek, a lelket lelőttem. Lelőttem, csakhogy ne kelljen éreznem a kínt. Nem tudhattam, hogy ezzel eltüntetem a színt. [… Tovább]

Az élet letisztultabb, mint ahogyan látom, Nem rejtőzik válasz az összes gondolatágyon. Nem szedett-vetett, szememben mégis szertelen, Szerteágazóan ingadozó elmém szertelen. Ezeregy éjszaka óta kutatott valós ág, Ezeregy mozzanatot keresztülszőtt valóság. Arcom egy kopottas tükör mögött képtelen, Képtelen elfogadni, hogy [… Tovább]

Mára megváltozott minden. Fakóbb lett a kék, a zöld is erőtlen, csak a sárga tündököl, mikor ablakomba könyököl a nyár… Szememben mégis szürke a táj, mert az átok, amit rám hintettek, még fáj. Hiába gyűröm esténként párnám alá. Tolakodón az [… Tovább]

  Mind, aki szívét feltöri, múltból fejtheti már meg: érteni nem lehet, él, de a múlt sírgödribe  zárva megvan a boldogság fájón fura titka, ha tűnik boldogságban a földi valóság, éji világban örökké ott ragyog, ég a sötét vádló csönd, [… Tovább]