Vers

Volt, mi volt

Elolvasta:
77
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Egy előző élet emléke…

Egy rózsaszirom.
Igen tudom: régen történt bár,
és hogy piros volt-e vagy sárga
nem emlékszem már,
csak arra, ahogy a földre hullt,
miként a múlt; hisz ez volt az ár:
egy elveszett, fénylő rózsaszál.

Egy szép hangfoszlány.
De vajon hány hosszú éve volt,
hogy felcsendült az a bús dallam,
már hány éve holt?
Sokáig nem voltunk te meg én
e földtekén, így a dal se szólt;
ma talán csak kopott kotta-folt.

Egy ős-látomás.
Ha nincs is más, csak az az érzés,
hogy szerettelek egykor téged,
ébred a féltés;
s bár érzem: hiába várok rád,
nem gyötör vád, csupán egy kérdés:
nélkülem most vajon miért élsz?

Két eltűnt lélek.
Kicsit félek: vissza sem jöttél,
s mikor meghaltunk, minden vágyat
elsöpört a tél,
pedig ott a jelünk az égen,
ahogy régen, ma is bennem él,
de te hol vagy? Elfelejtettél?

 

Vers

marokban

Elolvasta:
78
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

mint marokban összemorzsolt
száraz kenyérhéjak

mik tócsába loccsant
lábnyomunkba hullnak
cserzett szájú fonnyadt
arcok ráncaiba kushad
s ott bűntudat nélkül

tanyázik életünk
mi meg továbbmegyünk

 

 

Vers

Ez egy álom

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Ez egy álom

 

Ez egy könnyű álom,

ebben csak ringok – veled ringok,

iszapágyon rózsaszirmok.

Minden ködös, egybeolvad,

tudom én: már rég halott vagy,

de ez egy álom, könnyű álom –

rózsaszirmok iszapágyon.

Vers

három sorosak lélekről és elmúlásról

Elolvasta:
155
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Vénülő idő

arcomra karcolja az

emlékeimet.

 

Anyám rózsái

elnyíltak, de illatuk

lelkemben örök.

 

Nagyapám csillag-

fénye ablakomon át

álmomba ragyog.

 

Nap-mosoly surran

erdőszéli kis házba

magányt oldani.

 

Házak falára

holdfény rajzol gömbölyű

lombkoronákat.

 

Fényt fon a hajnal

a vacogó fák fölé

téli reggelen.

 

Puha hópelyhek

téli világunk legszebb

teremtményei.

 

Vers

Békét ölelünk

Elolvasta:
227
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Néha sikerül beleveszekedni az éjszakába,

az meg fogja a mosolyunk és magával rántja.

Így fekszünk egymás mellett egy darabig,

a szavak mögött a néma fájdalom lakik.

Te fehéren-feketén szereted…

hiába igyekszem én árnyalni, szürkébe hajlítani az éleket.

De tudom, békét kötünk,

itt két igazságnak is akad majd helye,

hisz mindenünk megvan, neked én, nekem te,

és ha néha sértetten kuporgunk is két végében az ágynak,

reggel úgy ébredünk, hogy karjaink egymásba zárnak.

 

Vers

Mozdulatlan

Elolvasta:
234
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

ez egy kihűlt fémes éj
csak üres rácshelyek a csillagok
fémgőzökben párolódnak
az álmok mint a kövek –
közéjük ékelődve hallgatok

a hold most úgy tolat az égen
mint a rák
rettenetes szájszervükkel
sziklák talpát rágják
a bogárarcú éjszakák

minden éles és elmondhatatlan
fejünkön maszk, vállamon vitorlák
a tó vizébe kavics csobban
mozdulatom mozdulatlan
sziklahalak bámulják

 

***

Fotó: Depositphotos.hu

Vers

(K)érdem

Elolvasta:
272
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

„Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?”
Talán ha trillázva énekelne
a mondatok néma zuhataga.

Mit ér a térben élő ember,
van-e súlya ékes szavának?
Felsikít-e az értékrendszer
a hibák lázas korszakának?

Sír a kín, de szólni nem mer,
talpak alatt futnak el az évek.
Mit ér a cifra jogrendszer,
jut-e szerep a lángelmének?

Minden leírt szó üt és éget,
könnyűnek találtatott az elme.
Feledtük rég az istenképet,
de sír az ego, már vezekelne.

A gondolat villámként cikázik,
hátrahagyta nehéz bilincsét.
Miközben testünk bőrig ázik,
kinyitjuk lelkünk zsilipjét.

(Az idézet József Attila: Ars poetica című verséből való.)

Vers

Vagyok

Elolvasta:
214
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Azért egyedül vagyok

bizonyos értelemben,

mert aki ért, valahogy nem,

vagy alig szól,

inkább csak figyel,

de a tegnap rágta szavak között

egyedül indulni el,

ha azt vesszük, könnyű…

cipelni nehezebb,

úgyhogy én már bármit elengedek,

kivéve a gondolat fonalát,

mert azt egészen a semmiig

húzom majd át.

Vers

Ellensúly

Elolvasta:
247
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Köztünk él és elkísér.
Arcán hűvösen lebbenő
fátyol, át nem látható.
Jószándékkal övezett pályán
kőmadarak repülése.
Paradicsom helyett alma.

A Nap hajnalt olt ma
a kormos villanykörtékbe.
Kinyújtott kezedben
fehér gyolcs, lágy korbács,
bőrkötésben levendula.
Vesztőhelyek téli illata.

Bűnben állok, mikor eljössz –
földig érő alázattal
leplezem szemérmem.
Fellépek a dobogóra.
Okom van a boldogságra –
nem lehetőségem.


Fotó: Cinegore.net

Vers

Csak beszélek

Elolvasta:
205
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Idegenként ül itt köztünk

egy újabb kis darab belőled,

megint reggel ütköztünk,

és én volnék aki újra erőltet

némi csevegést…

de te csak nézel rám hideg szemekkel,

és látom hogy az egész

nem is igazán érdekel.

Épp csak súrol benned valamit,

és ahogy bement, ki is szalad,

beszélek, beszélek,

de csakis neked lehet igazad.

Pedig láttam tegnap

hogy hogy is voltál – mással,

csak az én szavam súlyára

felelsz most nehéz némasággal.

 

Vers

Tavasz

Elolvasta:
33
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Se nem szólítom a tavaszt,

se nem várom,

feltartani az időt – jó lenne azt,

de erre nincsen megoldásom.

Már szorítanak a napok

sarokba – tüdőbe levegőt,

kívül rügyet bontok – belül sorvadok,

pont fordítva, mint azelőtt.

Vers

Csak egy

Elolvasta:
103
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Csak egy tanítvány voltam,
könyvekből tanultam vagy
életet mi megtapasztalható;
egy embertől:
sokat.

Csak egy nő voltam,
vártam nagy szerelemre,
téglákból hétköznapokat
építget, ne, hagytam a
pasikat a francba,
majd…

Csak egy ember voltam,
szenvedéseimben is
magamban hordva azt,
hitet viselt a szív,
a többi felsírt,
a maradék
minek.

Csak szerelem voltam,
cigire gyújtanék elbújva,
megint egy nő jön,
alig vártam, hát itt!
Ne vegye észre…teszem.
Szép Ő.

Csak egy anya leszek,
szemüvegben tanárnénitől
a könyvtároslányig,
önállóság átad, lustaságot
brrr, azt ne, egóm
bővelkedő…

Csak isten is vagyok
e tapasztalható átmenet
amit az állandóságban
tudatosít ha boldog
ének ha csukom
ha kinyit
ha ámen

Vers

Figyeltelek

Elolvasta:
93
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A tükörképed figyeltem

miközben hajat szárítottál,

ahogy az arcod elé kószált

néhány őszes hajszál.

Érdekes, mikor nincs rajtad szemüveg

mennyivel fiatalabbnak látszol,

én negyvenöt, te negyven,

és most ebből a távolságból

még nagyobb a különbség,

úgy figyeltem az arcod,

mintha elköszönnék.

Figyeltelek – máshol jártál,

a tekinteted ijesztőbb volt

minden hallgatásnál.

Vers

Mindig volt egy

Elolvasta:
349
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mindig volt egy…

Mindig volt egy,
kivel kacérkodtam,
kinek néha haját húztam.

És volt egy, kiért
szívem először fogott lángot,
kinek a szomszéd kertjéből,
loptam gyönyörű virágot.

Mindig volt egy,
kiért órákig álltam,
az ablaka alatt esőben, sárban,

kiért sírtam fogcsikorgatva,
átkokat mormoltam szerelméért,
felmásztam volna a Himalájára
egyetlen őszinte csókjáért.

Mindig volt egy,
ki nevetve kikosarazott,
s volt ki sírva búcsúzott.

Mindig volt ki szeretett egem,
s olyan is, akit csak én szerettem.
Küzd’tünk egymásért külön világban,
vágyunk magányt szült a valóságban.

Mindig volt egy,
kiért érdemes volt élni,
a soros keserűségét elviselni.

És volt egy kinek megfogadtam,
vele maradok holtomiglan,
de mégis szépen búcsúzott,
a hibás nem csak én vagyok.

Mindig volt egy,
kiért imádkoztam,
s volt kiért a pokolra szálltam.

Volt ki színes álmokat adott.
Láttam a kék madár szárnyalását.
S volt ki annyi fájdalmat hozott,
hogy vágytam létem elmúlását.

Most van egy,
Ki hajdan elvarázsolt,
Ki mindig megbocsátott.

De tudom, hogy jön majd
egyszer egy éjszínű angyal,
ki átöleli elárvult lelkemet,
S a végtelen létbe átvezet.

S ha majd a hangom elakad,
És tollam is árván pihen
Mindig lesz, ki olvassa majd
A neten szétszórt álmaimat.

Vers

Érkezés

Elolvasta:
606
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Azt mondtad, minden madár szép.

Pedig te nem a sirályok földjéről
és nem darutollakkal érkeztél.
De elhallgattad, hogy a vadludak
miért úgy siklanak, akár a nyilak,
mint záporban a szürkén csillanó acél.
Én hangjukat csak álmomban hallottam –
olyan volt, mint a bárányok sírása
nagy árvizek idején.

Utoljára rigókkal ébredtem.
Azt mondtad, a gyökereket érezni kell –
karjaim fákká nőttek, s a fásult városok
mind bennem süllyedtek el.
Lélegzésem haldokló tavak csendje.
Mostanában sziklákon ér az este,
s mint Santiago, oroszlánokkal álmodom.
Hajnalban megérzem fényedet –
vitorlát bontasz a hullámzó ágakon.

Vers

Hittel

Elolvasta:
324
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Évszázadokon át támadva,
ostromolva, ellened lázadva,
háborúkat kirobbantva,
betiltva és legázolva
is erős maradtál.
Túlélve tudományt,
evolúciót, okoskodást.
Fényed mit sem fakulva
nyújt vigaszt a bánatban,
erős kart a csatákban,
türelmet a vitákban,
mértéket a vágyakban.
Utam százfelé visz
s bővül tapasztalatom
ha néha elgyengülök is,
hitemben stabil maradok.
Ha le tudnám törni a gátlásokat,
eltörölném a vallásokat.
Közös imára mennénk,
az életet tisztelnénk szentként,
mindnyájan boldogok lennénk
a hozzád vezető út mentén.
Köszönöm, hogy megszűnt a magány,
köszönöm, hogy kevesebb a talány.
Ami kérdés még maradt,
már kevésbé fojtogat.

Vers

Van, ami itt marad

Elolvasta:
292
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Nézem az embert, ahogy itt áll, lemeztelenedve,

szinte védtelenül az orkán közepén…

most az az erős – aki volt már gyenge,

most bátran néz körbe a szerény.

Néhányan megsejtik, hogy mi is a fontos,

talán át is lényegül néhány pillanat,

és talán a tavasz újrakezdést hoz most,

mert valami semmivé lesz… de van, ami itt marad.

Vers

Mákos

Elolvasta:
537
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Nyersen még szép kalácsnak látszott,

mosolyogva kelt nagyra,

tettem bele cukrot, mákot,

gondoltam, elteszem holnapra.

Aztán sütés közben összeesett,

nyúlós massza a kéreg alatt,

végül csak egy jól elcseszett

megégett kalácsunk maradt.

Túl sok volt a töltelék,

ahogy a könnyem is patakokban,

neked meg épp elég

lett volna, hogy a sírást abbahagyjam.

Az az elrontott sütemény

egész nap itt kísértett,

meg ahogy azt mondtad;

jó, de azért kívül szép lett.

Mi van, ha holnap én leszek elcseszett,

ahogy ma a kalács?

Megérted te is a lényeget,

vagy megint csak valaki más?

Vers

törékeny

Elolvasta:
476
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

hajad sűrűje ősze

szavad erős közérthető

rajtam minden kacifántos

emlékem koromszín lepedő

volt anyám apám

nyáríz mosolygós tölcséren

rábízva percek a pillanat

hirtelen múlik el törékeny

sem anyám sem apám

szavad erős közérthető

neked meg mindened

rajtam koromszín lepedő

fösvény konoksággal

nyáríz mosolygós tölcséren

cipelem gyengeségemet

hirtelen múlik el törékeny

Vers

beléptél

Elolvasta:
434
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

ha belépsz az ajtón a cipődet vedd le

hazajöttél munka után nem voltál velem se

korán volt reggel a kávé is hideg lett

forrón a méz a tej ha mellém tetted

egymás felé az idő ha múlik

te messze én itthon egész a házunkig

belépsz az ajtón mindegy hogy hol jártál

szeretlek jobban én mindenki másnál

Vers

Viharok

Elolvasta:
413
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

vihar készült keserű beteg évek
már a ház előtt álltunk mikor lecsapott ránk
én nem akartam menni neked kötelességed
emlékszem csupa víz volt a ruhánk
az egész valahogy sosem állt össze
jó ha tudod én sohasem bírtam
(most már tudod hogy ők se)
amit túl sokat mondanak alig van
gondoltam ők vagy én nekem mindegy is
felszáradt könny a nap is sütni kezdett
eljegyzés két igen egy marék rizs
igen el lehet menni minden mellett
mára valahogy belénk nőtt
most mit mondjak hogy csupa víz volt a ruhánk
hogy úgy álltunk ott a ház előtt
te tudtad (én tudom) mi várt ott ránk


Levél

Jung se ró

Elolvasta:
761
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

angyalok könnye nyakékén kék gyémánt minden a felszín

alatta kérdések bús hallgatás és tiszta szemeknek üres íve

középen csak kézfogás, simítás, illat – de átérezni –  annak

ki harcaiban útját egyenesedve járja, érdeme meglesz, hát

ülünk míg nézésben átjár gyémántfény/filmszerű jelenet

 

 

Vers

Látomás

Elolvasta:
810
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

ferde fejű egyszemű zsarátnokok izzanak az álmok keskenyedő szélein
hajnalodik
árnyak között a lélek szertelen hever a pamlagon
akár egy testét ledobott köpönyeg
rajta a fürdőszoba dohos illata
a lelkiismeret varjai kárognak a fehérre meszelt paradicsomi égbolton
rút vagyok és ismeretlen
képeim a falon
árnyak a pokolból

én vagyok a nyüszítés a sarokban
az ütem
a mély és elérhetetlen
de hol keressem
mikor folyton a pofámba mászom
vigyorgó arcommal csókolódzom e kegyetlen nászon
halotti tor ez melyen magam vagyok a halott
vak oroszlán kit a sivatag elhagyott
írd le mit látsz te hős halott!
ólomsarló aranyat kaszál
kopasz fejét nyújtja a Halál
amott egy púpos röhögve remél
nyüszítő tréfákat kerget a szél
béna koldusokat látok kik fogatlanul rágnak
aszott nyeszlett csontvázak
testükbe bújt apró csigaházak
porban fetrengő vén kutyák nyelvét látom
és még mit látsz ó, pokoli barátom?
a napot mely legel az égen
rózsaszín felhőket zabál éppen
hatalmas hasa elfedi az arcát
mondd még, mit látsz!
ólomcseppek folynak ólomra
patakokban gyűlnek a homlokomra
acéllegyek serege
csattogó szárnyaik hegyeket zúgnak fülembe
téglák és hordják szőrös meztelen hordák
látok még mélységet
látom az émelygő Szépséget
mely belezuhan a látványba
egy sáros cetlit mit megtépett az Idő
bennem a múlt, s bennem a jövő
egy sor rajta :
ne menj arra!
hagyd sírni a fájdalmat
hadd, vigye a szél, az áradat!
egészen kék az ég
üveggolyó kék
ne add fel ez nem elég!
rajta, mit látsz még?

látom anyámat, ahogy a földön tapos rajta az idő
a kezét látom, elnyeli az ujját a sok bütykő
és látom apámat, ahogyan testét elhagyja
meleg keze simul gyermek homlokomra
látok temetőt, fojtogatja a sok emlék
mondd még, mondd még!
a Fájdalom fekszik a sírokon
kopasz koponyáján tátongó üresség
szemében tompa szürkeség
látom a szívem, ahogyan vérbőn lüktet és fáj
a mellkasomat látom, ahogy üvölt benne a Hét Határ
csuklóimat markolják az elmúlás bilincsei
és látom, látom én magamat ahogy kezéből kifolynak kincsei
túl minden világon. túl minden világon

Vers

ÖSSZEGZŐ TÉBLÁBOLÁS…

Elolvasta:
724
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Bonts ki, és megnyílok e feszültségterhes világnak.
Ha túl szabaddá váltam, zárj vissza.
Óvatosan! – mert ez nem börtön, csak fegyelmezett valóság.

Agyféltekémen egyensúlyoz a hinta-palinta.
Vajon hova esik, ha leszakad a mondóka?
A súlytalanság nem csak könnyed lebegés.

Vágyom oly nagyon, egy delfin önfeledt szeretetét.
A lehetetlenre nincs megoldás, csak lehetőség.

Érzéki csalódások cikáznak iránytalanul.
Ez olyan, mint egy labda effektus. Pattogása lassan halkul…

Nem lehet folytonosan magamra ölteni a hazugság látszatát,
idegtépő cselekedetek kötelező unalmát.

Nem tudtam meggyőzni a világot.
Elcsúsztam tudatom zöld kövezetén.

Az égen, gondfelhők rajzolata. Mikor szép, kék álmot ígér.
Ha sötétül, kerülném.

Vers

Belváros

Elolvasta:
790
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Vakolathullató házfalak
tapintható az idő

stukkóval díszített épületek
piszkos festéke pereg
ez az igazi belváros
elfeledett mellékutcában
girbe-gurba macskakő
réseiben a kakaslábfű szabadon nő

eresz alatt gubbasztó
foszlott tollú galambsereg
korláton könyöklő öregasszony
sanyarú sorsán kesereg

valahol zongora szól
dallama keveredik a lecsó illatával
majd tovább lebeg
a roskadó kémények fölött

körfolyosó csenevész ecetfát ölel
lombja a magasba tör
ágain hangos verébcsapat ül
egymást taposva a napfénynek örül

a hőség a házak közt reked
minden ablak nyitva
az ebéd már fő
asszonyok dúdolnak a lábas fölé hajolva

a Bajza és a Szondi utca közt
hajdan ápolt szoborkert
tanítványok képzelt alakjai
hevernek szerteszét
félig kifaragott
örökre kőbe fagyott mozdulatok
negyven éve a befejezést várják

A Ferenciek terén a templom előtt
egy utcai árus hasztalan árulja portékáját
lenyeli maradék sörét
aztán egybeolvad az arctalan tömeggel.

Vers

Űrzenét hallok

Elolvasta:
615
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

sötét árnyként kóválygok

tépett  szárnyam véres

az élet kivetett magából

monoton fekete napok

kuksolnak csendben

az univerzum táncra kér

holdsugár villan hajamon

 

kongó üresség

harcot vív önmagával

homokszemcsék sercegnek

szívdobbanás koppan

rajzom törlöm a porban

… nem  ott tartok

hol szerettem volna

Vers

Juss

Elolvasta:
294
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

azt hiszem már egész pici
koromban hallottam róla
anyuék mesélték hogy az egyik
papámnak is volt
távoli dolognak tűnt
és arra gondoltam hogyha
jó leszek talán nem is kér belőlünk
aztán apumama is találkozott vele
akkor már nagy voltam
és kicsit féltem is
onnantól mindig ott volt
mint egy háttérzene
hiába az ember mindent összehisz
de a nagynénit is megtalálta
meg a nagybácsit
meg a feleségeket
aztán apu jött ő volt hátra
már ismerős volt a jelenet
mikor anyut behálózta
gyors volt és nemigen viccelt
és úgy vette el tőlünk hogy
előtte bedobta nekem a ziccert
bár nem volt túl elegáns
azóta itt van mint
kalkulációs tényező
és hidegebb mint bármi más
de perzselően érzékelhető

Vers

Ős mese

Elolvasta:
167
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mesét mondok, ne légy undok,
hallgass végig és jól figyelj.

Ha jól figyelsz, megértheted,
ha nem sietsz, megélheted.

Oly rég volt már, olyan régen,
csillag sem volt még az égen.

Titokzatos messzeségben,
valami volt születőben.

Idők Ura tenyerében,
világ fortyog kék levében.

Fortyog, buzog majdhogy kifut,
még szerencse, nincs hová út.

Oly színes és pompázatos,
minden része káprázatos.

Gyarapszik e sokadalom,
minden perc egy újabb halom.

Jönnek újak s még újabbak,
elsötétül már az ablak.

Így szól az Úr: több fény kéne!
S került csillag s Nap az égre.

Látod így volt, hogy csak egyszer,
született egy tejútrendszer.

Közepében Egek Ura,
mosolyogva ül a trónra.

S a sok csillag hold és bolygó,
mint megannyi pajkos golyhó,

játékosan kergetőznek,
nem titkolják jó kedvüket.

Csitt és csatt, és dirr és durr…
S szólt az Úr: hát elég legyen!

Minő lárma, felfordulás,
hancúrozás, száguldozás!

Korán kihűlsz, vagy felmelegszel –
Mi lesz így a világrenddel?

Tudok nektek ettől jobbat,
pályátokra állítalak!

Pályájukat szabta sorra,
készítette hosszú útra;

fényt kapsz, erőt, lendületet,
legyen hát rend ti köztetek!

Egy kis csillag megszeppenve,
Szalad gyorsan Úr elébe.

Jó nekünk itt veled lenni,
miért kell most útra kelni?

Fényem vibrál, erőm elfogy,
hogy kihűljek nem hagyhatod!

Megesik a szíve rajta,
kis csillagát megsajnálja.

Megsajnálja megszereti
s tenyerébe visszaveszi.

Ne félj kicsim nem hagylak el,
szeretlek én igaz szívvel.

Nem hagylak el, neked adom,
tied lesz egy fényes Napom.

Adok neked tengert, kéket,
csillagszemű fényességet.

Hosszú útra így bocsátlak,
törvényemmel igazgatlak.

Mivel engem így szerettél,
csillagoknál különb lettél,

most úgy akarom, hogy még ma,
életet kapj, ajándékba!

A kis Föld most izeg-mozog,
érzi ő is mily nagy dolog.

Életet ad Egek Ura,
s e tisztesség, s mind ő rajta.

Fülig pirul örömében,
mehetek már? – s száll serényen.

Fáim lesznek és bokraim,
rózsám is lesz, és rózsaszín?

Lesz majd őz és szarvasgomba,
színes szalag derekamra?

Lesz majd madár, gyorsan szálló,
világjáró fürge Ráró?

Mindened lesz, s lesz majd végül
embered, ki többnél több lesz.

Ez lett hát a kis Föld sorsa,
életet szül napról napra,

ember járja, ló tapossa,
madár száll rá, tenger mossa.

Nézi az Úr, egyre nézi,
szeretettel dédelgeti.

Ne félj te Föld nem hagylak el,
igazgatlak türelemmel.

Egyet kérek most cserébe,
ne váljatok szégyenemre.

Szólt az Úr és elballagott,
lépte nyomán csillag porzott.

Amint ment, s meg-megállott,
maga mögött egy űrt hagyott.

Hiányát, már sokan érzik,
csak őt várják, Őt remélik.

Őt remélve falra festik,
Falra festve táncuk lejtik,

táncot járva kurjongatnak.
Kurjongatva hajba kapnak,

hajba kapva háborúznak
háborúzva vért ontanak!

S szólt az Úr: Hát elég legyen! –
Tegyem tönkre, el is vegyem

mit épített; házát s várát?
Mert látom én a szorgalmát…

Végül így szólt Egek Ura:
Drága ember, földnek pora!

Fogadd el már intésemet!
Építgessed tornyaidat,

házat, várat, palotákat,
tudom is én micsodákat…

Szeretlek! Ha nem is érzed.
Küldök neked segítséget!

Segítségül törvényemet,
szeretetből szeretetet.

Elküldi hát ajándékát,
mindenségnek új világát.

Jászol szagú csendességbe,
ajándékként, épp most tér be.

Elment Ő, lásd mégis itt van,
itt tarthatnám karjaimban.

Valahányszor gondolsz rája
eljön hozzád, lakomára.

Intelmére jól figyelj, hát
szeresd te is Isten fiát.

Vers

Léleknász

Elolvasta:
103
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Halvány hajnali fényeken édesen ízlelem,
Írom a képzelet éjbeli, testtelen álmát:
„Szép haja selyme az arcán, keblein elterül,
Ő ölel, ő szeret, élvtele vágyain át lát.

Súlytalan átrepül lelkünk mindenen; emberek
Házai tűnnek a ködben végleg a mélyben el.
Ajkain őskacaj ritmusa, vágydala lázong,
Én bele olvadok, égetek ő rá bélyeget”.

 

Ébredek. Érzem, az ágyamon úszik a párnám,
Napjaim éktelen arcai jönnek elébem,
Gondjaim garmada, életem estele vár rám.

Addig azonban – sohase vénen – pezsdül a vérem,
Szoknya, ha lebben, igézőn rezdül karcsú derék.
A lábam a táncra, dalom víg, a jambusra vált át.

Vers

Szentenciák

Elolvasta:
65
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

I.

A bírámra néztem, vártam, elitél-e,
Amiért megbíztam egy kemény tőrben.
A bicska neve: Igazság. Már húsz éve
Történt, hogy zsebembe gyömöszöltem
S úton-útfélen biztattak egyre többen,
Hogy mártsam bele hazugba, pribékbe,
Ám őket meg nem öltem. Mielőtt döftem,
Késemnek mindig kicsorbult az éle.

II.

Nem leltem örömöt korai nászban,
Ócska rongyok végett harapdált a bú.
Kis ügyekért bicskával hadonásztam,
S nagyok vesztek, fedi őket lágy hamu.
Kertemet túrná a szellemalkatú
Borz és vadkan e fojtogató lázban,
Almát remél mind, ám a rozsdás kapu
Mögött csak kemény húsú ananász van.

III.

Felszántott papírból emelkedik hegység,
A nyomtató, mint megkergült ló – nyihog.
Robotolásba fúlnak a kéjes esték,
Bánattól viselősek a nappalok.
Reggelenként patrónus jön s kérdőre fog
Várván, hogy a nagy Terv beteljesedjék.
Ám az elvész ott, hogy gyűszűvel mért a jog
S öblös dézsával mért a kötelesség.

IV.

Én azt hittem, hogy ez munka és komoly hely,
Ám a vádra mindenki fogékony itt.
Valahol egy magas lóra ültetett fej
Erszényemen kedve szerint vékonyít,
Alig akad, aki lélektanhoz konyít,
Rám üvöltik: “Bolondos görög korhely!”
Józan pillámra kocsmánk ekképp vonyít,
Pedig nekem jobban esne egy korty tej.

V.

Még sajgok. Megpofoztak a jázminok,
Pedig csak rajongtam illatukért.
Szívem a vágyak viharában inog,
Mint egy száraz, csörgő diólevél,
Mely rőt lombok alatt megnyugvást remél,
Hol nem ismert Düh, Harag, Gyilok,
Virágtól futottam, virág lettem én:
Jázmin pofozott, rózsára nyílok.

VI.

Firtattam, hogy létnek, nem létnek mi haszna,
Közben bordáim közé rést egy kés szelt.
Lenézett s tárcámat leste két mihaszna,
Tágnak hittem a suskámból gyúrt fészket.
Apró bűnöm nem követte szégyenérzet,
Irhám ekképp lett a forrongás vacka.
Bolond herceg voltam, száz koronaékszert
Vittem egy kietlen bolhapiacra.

VII.

Fémes szürke falak tövét érzem szűknek,
Közöttük bolygok, mint egy idomított vad.
Remegek, a kezek ökölbe feszülnek,
Ám Szívemen a torz jégcsap egyre olvad;
Bevallom, bátrabban nevezem Otthonnak
A Testet, melybe őseim beleszültek:
Szándékom sora, mint csillagromboló had,
Sebesen vág neki a végtelen Űrnek.

VIII.

Bohém kőműves a Vágy, falamon matat,
Napra nap, küzd a törmelékkel, sittel.
Neszezve jő smasszerem, az ős Bűntudat,
Hű téglatolómra ront, kit lesittel;
Ám Ő minden éjjel új fortélyt les itt el,
Újfent meglép, kezében vakolókanál
Gót palotám felett borszagú dala száll;
Garatja elszalasztott csókokért sír fel.

IX.

K. Barbara, kitől a versben búcsút veszek

Száz álarcod van, valamely mindig takar,
A szívem érez, a tied viszont színlel.
Hűsítő eső helyett dühös zivatar.
Te olajjal tudsz keveredni, én vízzel,
Mélyre nézek. Te beéred a felszínnel.
Futópályán röppen a fekete avar.
Élni hogy lehet ennyire hideg szívvel?
Szenvedni fog, ki hozzád kötődni akar.

X.

Kemény üveglapokból áll e város,
Mindegyik saját tükörképét vadászó.
Jogot formál bírálni, szinte már jós;
Peremük pajkos szilánkokkal játszó,
Csörgő ajkuk mögött nem lakik lágy szó,
Gyakran illúzió az, ami bájos,
Túl egyszerűnek hat, ami átlátszó,
Csak az ad izgalmat, ami homályos.

Vers

Megőrizni

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Szeretném megőrizni az oly fényes perceket.
Palackba zárni a boldogságot, de nem lehet.

Kezemben az ecset, festékhegyek előttem.
De a színek elvesztek, a lelket lelőttem.
Lelőttem, csakhogy ne kelljen éreznem a kínt.
Nem tudhattam, hogy ezzel eltüntetem a színt.

Szerettem volna megőrizni, óvni az aranyló fényt.
Karomba zárni, és el nem engedni ezt a csodalényt.

Ujjaim a billentyűk fölött, bámulnak rám ridegen.
De a lelket megöltem. A dallam immáron idegen.
Megöltem, hogy ne kelljen hallanom a bántó hangokat,
Nem tudhattam, hogy ezzel elűzöm az édes mollokat.

Nem tudtam megőrizni a ragyogást.
Sűrű éj váltotta fel a csillogást.

Azt hittem, ha magamnál tartom, fénnyé leszek.
De amit hátrahagyott, nem volt más, csak sebek.
Nem tudhattam, hogy közelsége bánthat.
Nem láthattam, amit ember nem láthat.

Fájt. Kínzott. És a szikrázó fény nem volt már velem.
Hát hogy ne fájjon tovább, én lelőttem a lelkem.

Vers

Valós ág

Elolvasta:
28
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Az élet letisztultabb, mint ahogyan látom,
Nem rejtőzik válasz az összes gondolatágyon.
Nem szedett-vetett, szememben mégis szertelen,
Szerteágazóan ingadozó elmém szertelen.

Ezeregy éjszaka óta kutatott valós ág,
Ezeregy mozzanatot keresztülszőtt valóság.
Arcom egy kopottas tükör mögött képtelen,
Képtelen elfogadni, hogy a pillanat végtelen.

Széltelen csendben nyugtalan kutatom,
Morzsákat kereső eltévedt tudatom.
Betörök, tiszta szívem Szilajként betörik,
Bekötik, és sebhelyét tintával jelölik.

Táguló értelemben értelmem távozik,
Fázik, meg-megállva sem érzem, hogy változik
Az agyalap, kézzel foghatatlan falakat
Nézek a leszálló molyrágta nap alatt.