Győri Nagy Attila Szerző
Vezetéknév
Győri
Keresztnév
Nagy Attila
Ország
Hungary
3 hónap ezelőtt No comment

Szilárd és képlékeny darabok

sorsfolyamom útvesztőiben.

Az idő segít, összemossa az

inverz részeket tapasztalatheggyé.

Áldás és átok a percekben,

öröm és fájdalom a lelkekben.

Sokévnyi elmével könnyebb az út?

Önámítás. Talán a lépések.

De a hegek tartósabbak, a

test merevebben ellenáll.

Vízfolyamom sziklák között

jobban csúszik, de már látom,

mily hatalmasra nőttek e kövek,

a pergő homokszemek súlya

alatt szilárdulnak, míg

végül lebonthatatlan,

akár a gyémánt.

Mi végre hát az éveim?

Az elfogadásban a válasz.

A fekete az fekete,

a fehér pedig fehér,

s ha már nem akarsz

kényelmes szürkeséget,

megérte.

A kő szilárd,

a víz képlékeny.

Ily egyszerű? Talán,

de csak nézőpont kérdése.

3 hónap ezelőtt 3s Hozzászólások

Pista bácsi megtömte pipáját, begyújtotta, majd kisétált a kapuja elé. Komótosan körbenézett, lát-e valakit az utcabeliek közül. A járdán egy lélek se volt kint, viszont az úttesten egy férfiembert látott közeledni, pont az ő irányába. Mikor kicsit közelebb ért, megállapította, hogy egy idősebb cigány jön felé. Bár a szeme már nem volt a legjobb, de úgy tűnt neki, farkasszemet néznek egymással. Pár lépés után hirtelen József a fejét kezdte csóválni, vakarta is, mintha nagy gondban lenne, és még hangosan sopánkodni is kezdett.
– Jaj, jaj, szegény fejem! Itt meg mi történt? Jaj, maga szerencsétlen!
Pistát nehéz volt kizökkenteni a nyugalmából, de ez a hangzavar felkeltette az érdeklődését. Megvárta, míg a cigány odaér hozzá, mert kétsége se volt felőle, hogy éppen az ő portájához tart.
– Adjon Isten! Maga meg mit óbégat itt? – köszönt felé.
– Adjon Isten, magának is! Rá is férne most egy kis áldás a fejére!
A paraszt végignézett az idegenen, és megállapította magában, elég ágrólszakadt a szerencsétlen. Rongyosak voltak a ruhái, és a cipője is kilyukadt.
– Mondja már, mi van! Miért kiabál annyira? Ki maga?
– Balogh József vagyok, tisztelettel. Csak azért kiabálok, mert sajnálom magát – a cigány szavaira Pista még kíváncsibb lett.
– Aztán miért sajnál maga engem?
– Már messziről kiszúrtam ezt a csúnya nagy fekete átkot a házán. Ez mindig nagy szerencsétlenséget hoz magával.
– Átkot? Miféle átkot?
– Azt én nem tudhatom, de nagyon gonosz. Bizony mondom, nagyon gonosz.
A gazda nem tudta, mi tévő legyen, tovább faggatta.
– Tudja maga, hogy ki tette azt oda?
– Nem, nem tudhatom, hiszen nem is ismerem magát. Biztosan egy rosszakarója. Azt magának kell tudnia, kivel van rossz viszonyban.
– Nem jut eszembe senki. Hacsak nem a Kiss Pali, azzal összeszólalkoztam múltkor a kocsmában.
– Igen, az könnyen lehet – sopánkodott tovább József, majd ismét a házat figyelte, és látványosan szörnyülködött. Pista nem tudta, mit csináljon most, ő még ilyet nem is hallott eddig a faluban, csak a tévében látott hasonlókat.
– Mondja csak, ha már ott van, mert odatette valaki, akkor gondolom, le is lehet venni a házamról. Igaz-e?
– Igaz bizony. Amit odatettek, azt le is lehet venni. De nem egy olcsó mulatság az.
– Tud olyat, aki le tudná venni nekem?
– Nagy szerencséje van, uram, mert pont itt áll egy magával szemben. Már sokszor csináltam ilyet, mindig sikerrel.
– Rendben van, csak hát én kisnyugdíjas vagyok, nincsen felesleges pénzem.
– Értem én, hogyne érteném. Nehéz a sorsa mindenkinek. Nem is szeretném én kihasználni az ön szomorú helyzetét, ezért megcsinálom ingyen.
– Ingyen? – csodálkozott a gazda, mert ilyet ő még nem hallott cigánytól.
– Nem kérek érte pénzt, egy fillért se. Mindössze egy üveg bort, azt is csak úgy jelképesen.
– Megegyeztünk! Van jóféle házi borom, ízleni fog. Csinálja is, essünk túl rajta!
Józsi megörült a bor ígéretének, és nekikészülődött a nagy feladatra. Kigombolta, majd levette rongyos kabátját, és a fűre dobta maga mellé. Mindkét kezét látványosan az ég felé emelte, majd lassú körmozdulatokat végzett vele. Mikor befejezte, a ház felé mutatott, és megint kiabálni kezdett.
– Távozz a házról, átok! Távozz messzire, vissza ahhoz, aki küldött! Ámen!
Az egész nem tartott két percig, majd elégedetten felvette a földről a kabátját, és Pista felé fordult.
– Látja, ennyi volt, már meg is vagyok vele. Volt átok, nincs átok.
A gazda végignézett a házán, megnézte a cserepeket is. A pipája kezdett kialudni, így készülődött befelé.
– Köszönöm, barátom! Hálás vagyok! – vetette oda a cigánynak. – Most, ha nem haragszik, én megyek lefeküdni, elfáradtam.
– Menjen csak, menjen csak, fárasztó dolog ez az átok. A fizetségemet ne feledje!
Pista megindult befelé a kapun, közben odafordult felé.
– A bort? Hiszen most itta meg az egész üveggel – a válasza letaglózta Józsefet.
– Már ne bolondozzon velem! Még, hogy megittam! Ki látta azt?
– Hogy ki? Hát én. Csak nem azt akarja mondani, hogy nem hisz nekem? Hazugnak nevezne? Én se vontam kétségbe, amiket mondott. Maga látta azt az átkot, én pedig, hogy megitta az üveg boromat. Kvittek vagyunk, további jó napot! – azzal le is zárta a vitát, és bement a házába. Józsi hangosan morgott még valamit, de Pista csak kuncogott magában, és becsukta maga mögött az ajtót.

 

6 hónap ezelőtt 3s Hozzászólások

Sebestyén Lóránt élvezte a jelenlegi munkáját, egy irodaszergyártó cégnél dolgozott üzletkötőként. Szeretett minden nap öltönyt hordani, és járni a vidéket. Általában csak reggel ment be az irodájába pár telefon erejéig, aztán beült kedvenc Volkswagen Polojába és irány a leendő ügyfelek. Egyáltalán nem bánta, ha az ország túlsó felére kellett mennie, imádott vezetni. A mai reggel is úgy zajlott, mint a többi: 06.00-kor kelés, gyors zuhany, fogmosás, öltözködés, az elmaradhatatlan friss kávé, és az irodába menet beugrás a házuk mellett lévő Sparba. Itt vette a reggelijét és az útra valami gyors harapnivalót. Ahogy sétált a polcok között, és éppen azon gondolkodott, hogy a gyümölcsök mellé müzlit vegyen-e vagy csokit, egy idős nénire figyelt fel. A nénike a kávék előtt állt és a pénztárcáját kutatta. Elővett pár aprót, de mintha nem tetszene neki a látvány. Még egyszer felnézett a kávés polcra, visszatette a fémpénzeket, majd lassan továbbállt. Lóránt odament a polchoz, és felpillantott abba az irányba, ahová az előbb a hölgy. Egy számára ismeretlen márkájú kávét látott, mindössze 320 forintért. Gondolta is, hogy elég silány minőség lehet ennyi pénzért. Ahogy állt szemben a polccal, egy emlékkép villant a szeme elé. Gyermekkorában édesanyja pótkávéból főzött nekik reggeli italt. Még kicsik voltak, nem ihattak rendes kávét, de az íze emlékeztetett valamelyest a valódira. Azon tűnődött, hogy mennyire az élete részévé vált a fekete ital fogyasztása, fel sem tud nélküle rendesen kelni, és bizony, függő lett. Ha nem ivott felkelés után 2-3 órán belül, még a feje is belefájdult. Igazán adhatna több tiszteletet is az ivásának, nem csak úgy hirtelen lehúzni és rohanni dolgozni. Aztán minden világossá vált számára: ennek a néninek nincsen elég pénze kávét venni. Az agya elkezdett pörögni, majd leemelt egy félkilós Omnia-t, és sietett a kasszához. Előbb kell odaérnem, mint neki – gondolta.
– Jó napot kívánok! – köszönt az idős hölgyre.
– Önnek is jó napot, fiatalember! Miben segíthetek? – Marika néni, mert így hívták, egy picit meglepődött, de rögtön rá is mosolygott, ez természetes volt neki.
– Kérem fogadja el cégünk reklámajándékát, ezt a csomag kávét – próbált úgy mosolyogni, és kínálni a portékát, mint egy hostess.
– Ezt nekem akarja adni? De hiszen ez nagyon sokba kerül!
– Tudom az árát, ezzel foglalkozom – Lóránt a lehető legszélesebb mosolyát vette elő. – Termékpromóciót tartunk, és én ezt most önnek szánom. El is fogyott mind, ez az utolsó, végre mehetek haza.
– Na de, ha így osztogatja a drága kávét, hamar tönkremegy a cégük. Ráadásul én nem is vagyok jó reklámcélból, kisnyugdíjas vagyok, és akármennyire is finom ez az Omnia, én a jövőben sem tudok ilyet venni.
– A reklámot csak bízza rám kedves, ez a szakmám. Tudja, hogy hány millióba kerül egy tv-reklám? Ahhoz képest pár ezer elosztogatott kávé kutyafüle. Ezenkívül, ha csak két szomszédjának vagy két barátnőjének mondja el, hogy milyen finom ez a márka, mi már elértük a célunkat – és már nyomta is Marika néni kezébe a zacskót.
– Rendben, ön tudja – pironkodott kicsit, nem volt hozzászokva az ajándékokhoz és nem is szívesen fogadott el semmit, még a kóstoltatókhoz se szokott odamenni, de úgy látta, a fiatalember nem tűr ellentmondást.
Lóránt elégedetten szállt be az autójába, tudta, ez a nap még több sikert hoz neki. Marika néni pedig otthon kivette táskájából a kávét, elővett egy régi szalagot a konyhaszekrénye fiókjából, csinos kis masnit kötött rá, és letette az asztal közepére, a két szál friss fenyőág mellé. Holnapután Karácsony, és ő egy idegentől kapott egy szép ajándékot. Felnézett az égre, és a száját elhagyta egy halk “köszönöm!”

7 hónap ezelőtt 2s Hozzászólások

Mónikáék új városba költöztek. Még ki kell csomagolnia a dobozaiból, rendet kell tennie, jó sok dolga akad. Utálta az egészet. Megint új környezet, új osztálytársak és új, rajta gúnyolódók. Tizenhat évesen már megkeseredett az élettől. Valahol egyszer azt olvasta, a rokkant emberek rosszindulatúak. Ezt ő mélyen elutasította. Egyszerűen csak túl sokan bántották már, túl sokszor volt ő a céltábla. Most se lesz másként, nem is reménykedett benne. Csak hagyják békén, el van ő a saját világában. Szülei sokat dolgoznak, így rendszerint egyedül maradt. Barátok nélkül.

Összeszedte maradék lelki erejét, és benyitott a terembe. A kilincset elérte kerekesszékéből, majd kitárta az ajtót, és begurult. Egy középkorú tanárnő invitálta beljebb, és mutatott az első sorban levő padhoz. Ez lesz az ő helye. Észrevette, hogy már készültek a jövetelére, mert a szék helye üresen állt, és a pad mögött lévő hely is nagyobb volt, mint a többi sorban. Vajon mit mondhatott az osztálynak? Jön egy új diák. Kicsit nyomorék, bánjatok vele rendesen. Ne bámuljátok feltűnően! Begurult a helyére, köszönt mindenkinek és meglepődve tapasztalta, hogy mellette egy szék van. Csak nem lesz egy padtársa is? A büdös életbe, már csak ez hiányzott. Hamar választ kapott kérdésére, mert egy perc se telt el, és megint kopogtak, majd benyitott egy másik lány, aki mosolyogva kért elnézést a késésért, és azonnal odabicegett mellé.
– Szia! Barbi vagyok! – nézett rá, és a fal mellé támasztotta mankóit.
– Szia! Én Mónika – válaszolt halkan.

Ez nem lehet igaz, két nyomorék is van ebben az osztályban. Ráadásul pont egymás mellé ültettek minket. Micsoda elővigyázatosság! Nehogy keveredjünk a normálisakkal! Ez itt a gyűjtőhely, ide tesszük a félembereket. Mónika sok mindent vett támadásnak személye ellen. Még sokszor a jóindulatot is. A tanítás viszonylag nyugodtan telt, ő hátra se mert nézni a többiekre. Biztos volt benne, hogy rajta köszörülik a nyelvüket, vagy legalábbis bámulják. Ő itt most az új csodabogár. Észrevette, hogy Barbi mennyire aktív az órákon, egyfolytában jelentkezik, szinte mindent tud. Ebben legalább különbözünk, engem egyáltalán nem érdekelnek a tantárgyak. Micsoda egy stréber! Azt hiszi, ettől majd egyenértékűnek veszik? A kis bice-bóca!

Szülei erőltették a gimnáziumot, ha rajta múlt volna, nem is tanul tovább. Általános iskolában még jól boldogult, elegendő volt, amit az órákon hallott, elég jól vág az esze. Mire jó ez a sok tanulás? Miféle jövőm lehet nekem? Milyen férfi venne el engem? Ki a fasznak kell egy ilyen nyomorult? Majd begurulok egy irodába, és valahogy csak eltelik az életem. A tanárnő feltett neki egy kérdést. Te jó ég, megszólított! Mit is kérdezett? Csak nézett bambán ki a fejéből, és egy halk „nem tudom”-t rebegett el. Hátul páran kuncogtak rajta. Na, frankó. Most már nem csak bénának, hülyének is tartanak. Mindjárt szünet, akkor végre kigurulok innen egy kis időre, hogy ne lássam ezt a sok birkát.
– Van kedved lejönni velem az ebédlőbe? – szegezett neki egy kérdést Barbi.
– Nem, köszi. Nem vagyok éhes most – felelte gyorsan, de rá se nézett padtársára. Dehogy mutatkozok én veled még ott is. Mit susmorognának a többiek? Itt jön a nyomorék-osztag? Nem vagyok elég egymagam szánalmasnak?
– Rendben. Én azért megyek. Megéheztem.
Másnap dolgozatot írtak, ami egy teszt volt. Szerette az ilyeneket, mert ha már ott volt a jó megoldás is, csak kiszúrta, hogy melyik az a lehetőségek közül. De ezzel a mostanival nem birkózott meg. Fogalma se volt a témáról. Bezzeg Barbi! Szinte pár perc alatt végigikszelte az egészet. Aztán történt valami. A lány fogta a dolgozatát, egy gyors mozdulattal kicserélte a sajátjával, és már töltötte is. Mikor végzett, ugyanolyan gyorsan visszacserélte a lapokat. Ez most mit csinált? Megcsinálta a feladataimat? De miért segít nekem? Tutira akar tőlem valamit. Jaj, de nyálas ez a liba. Azért szép volt tőle. A szünetben kellemetlenül érezte magát az eset miatt, így csatlakozott megmentőjéhez.
– Barbi! Szeretném megköszönni a segítséged – fordult felé.
– Nagyon szívesen. Nem nagy ügy, gyorsan megcsináltam, nem volt nehéz – mosolygott rá. Irigyelte a mosolyát. Már nem is emlékezett rá, ő mikor volt jó kedvű utoljára. – Ha kicsit is figyelnél az órákon, könnyen menne neked is. Nem vagy buta lány!
– Köszi. Nem szeretem az iskolát.
– Azt észrevettem. De miért nem? Még mindig jobb, mint dolgozni.
– Fogalmam sincs, milyen melózni. Még sose csináltam. Eddig csak tanultam. Illetve, ez túlzás, eddig csak tanítottak. Irigylem a jó kedvedet. Téged nem gúnyolnak itt? Nem kacarásznak a hátad mögött?
– Ó, dehogynem! De én ezt már megszoktam. Ha észreveszem, magamban én is elkezdem gúnyolni az illetőt. Jó játék, szórakoztató. Nézd csak azt a két szőkét ott a sarokban. Felénk néznek, és egymásnak suttognak. Tuti, hogy mi vagyunk a téma. Ilyenkor arra gondolok, hogy a baloldalit most hagyta el a pasija, a mellette lévő meg bukásra áll matekból. Ostoba libák. Ha akarod, megtanítalak rá, szinte mindenkinek tudom a gyenge pontját.
– Ez jó! Ez tetszik! – Mónika először mosolyodott el, mióta új iskolába került.
Ahogy teltek a napok, egyre több időt töltöttek egymás társaságában. Mónikának furcsa érzés volt ez még, megszokta az egyedüllétet. Viszont egyre jobban érezte magát Barbi társaságában. Ilyen az, amikor barátja van valakinek? Már iskolán kívül is találkoztak. Önmagán is meglepődött, hogy felhívta a lakásukba. Nem nagyon engedett be még senkit a szobájába eddig. Ez az ő szentélye volt, de most örült, hogy megmutathatja valakinek. Elővette kisgyermekkori fényképeit, és együtt kacagtak rajtuk. Még az órákon is aktívabb lett, egyre többet jelentkezett, és odafigyelt a tanárok előadásaira. A Nap kisütött, ahogyan eddig is gyakran, de most már Mónika is észrevette.

Télen váratlan dolog történt, amire nem számítottak. A felettük lévő évfolyamba egy új diák került. Péternek hívták, és Barbihoz hasonlóan, ő is mankókkal közlekedett. Péter pár nap alatt felkavarta a lányok érzéseit. A legtöbben sajnálták fogyatékossága miatt, vagy legalábbis nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, mert az új fiú rendkívül jóképű volt. Bármelyikük elfogadta volna barátjának, de a mankók nagyon zavarták őket. Kivéve Barbit és Mónikát, akik első látásra szerelmesek lettek belé. Nem beszéltek róla egymás között, valamiért mindketten magukban tartották az érzéseiket. Bár már szinte minden titkukat felfedték a másik előtt, Mónika mégis titokban tartotta, hogy Péter elhívta moziba. Rögtön tudta, ez bizony egy randi. Élete első randija. Volt idő, nem is olyan rég, mikor még úgy gondolta, neki nem lesz párja. Nincs olyan férfi, aki érdeklődne iránta. És most mégis megtörtént. Este teljesen tanácstalanul nézett a tükörbe. Igen, tudta, most csinosnak kell lennie, de fogalma se volt, mit tegyen. Elővette sminkkészletét, amit mindössze egyszer használt unokanővére esküvőjekor, és szolidan kifestette magát. Mit is kezdjek a hajammal? Ha becsavarom, az jó lesz? Vagy legyen fiatalosabb, lazább? Inkább kivasalom egyenesre.

Péter az egész randi alatt előzékenyen, udvariasan viselkedett vele, és ő érezte, hogy a benne bimbózó szerelem egyre jobban nő. Alig bírta kivárni, hogy megossza élményeit barátnőjével. Amikor hazaért, mindent leírt naplójába, amit egyszerre kezdtek el írni Barbival. Még az egyik kirándulásuk alatt vettek mindketten egy bőrkötésest, és megfogadták, hogy minden nap írnak bele pár sort, és talán majd egyszer meg is mutatják egymásnak. Másnap örömmel mondta el, hogy túl van élete első igazi randiján, és sokkal jobban sikerült, mint azt álmodni merte. Boldogan mondta ki a szavakat: Szerelmes vagyok!

A naplókba aznap is írtak a lányok. Mónika mindössze két szót: Boldog vagyok! Barbi se sokkal többet: Ez életem legszomorúbb napja! De legalább Mónika boldog. Az elkövetkező hetekben furcsa eset állt elő. Mintha kicserélték volna őket. Mónika életvidám lett, mosolygós, Barbi pedig egyre inkább magába fordult. Szinte minden nap hallott barátnője kapcsolatáról részleteket, amik felértek számára egy késdöféssel. Nagyon szeretett volna örülni a boldogságának, de nehezére esett. Eltelt egy hónap a naplók vásárlása óta, és Mónika azzal az ötlettel állt elő, hogy ennek alkalmából közösen olvassák fel egymásnak, mit írtak bele. Érdeklődve várták a tanítás végét, és miután felmentek a szobájába, neki is kezdtek. Barbi sorait érdeklődve olvasta barátnője, különösen az írás stílusa érdekelte. A szerelmes részeknél mindig halkabban olvasott, kicsit fájtak neki ezek a sorok. Félve nyújtotta át sajátját, de mivel megfogadták, hogy nem lesz titkuk egymás előtt, tudta, előbb-utóbb úgyis kiderülnek érzelmei Péter iránt. Amikor ehhez a részhez ért barátnője, azonnal észrevette arcán a döbbenetet. Egy kicsit meg is nyugodott, most már nincs semmi titka. Mónika nem szólt semmit, végigolvasta az egészet, majd átölelte.
– Nagyon sajnálom. Nem tudtam róla. Te vagy nem csak a legjobb, de az egyetlen barátnőm is, és nem akarok neked fájdalmat okozni.

A következő randijára egy előre elgondolt tervvel ment. Semmiképpen sem akart bánatot okozni barátnőjének, a megoldáson gondolkodott egész éjszaka. Pétert nem akarta elveszteni, viszont támadt egy jó ötlete.
– Szia, kedves! – köszönt neki.
– Szia, szépségem! – mosolygott rá a fiú.
– Beszélni szeretnék veled egy komoly dologról.
– Rendben, mondd csak!
– Milyennek találod Barbit, a barátnőmet? Tetszik neked?
Pétert kicsit meglepte a kérdés. Nem tudta, vajon hova lyukad ki szerelme.
– Igen, meglehetősen csinos lány. Ráadásul elég kedvesnek is tűnik. Miért kérded?
– Szerintem is nagyon kedves, ő egy igazi barát és nagyon jó ember. El kell árulnom valamit.
– Mondd már, kíváncsi vagyok!
Barbi gondolkodott kicsit, hogyan is adja elő tervét, mert azért nem egy mindennapi dolgot eszelt ki. Összeszedte magát, majd belefogott.
– Barbi szerelmes beléd.
A fiú nem nagyon lepődött meg.
– Az igazság az, hogy amikor megláttalak titeket, egy kicsit gondolkodtam, melyikőtöknek is udvaroljak. Mindketten csinosak vagytok, nem volt könnyű döntés.
Mónika szemei felcsillantak a hallottaktól, ezt nagyon jó hírnek vélte.
– Ez szuper! Kérlek, ne sértődj meg attól, amit most mondok. Mennyire vagy konzervatív?
– Konzervatív? Nem igazán, elég modern gondolkodásom van.
– Szóval arra gondoltam, hogy ha elég nagy a szíved, szerethetnél mindkettőnket is.
– Hú, hát erre nem számítottam. Az én szívem óriási – nevette el magát. – Mire gondolsz pontosan?
– Mi, rokkantak, amúgy se élünk átlagos életet. Ritkák az őszinte barátaink, szerelemről pedig a legtöbbünk csak álmodozik. Szeretném, ha a barátnőm is boldog lenne. Járhatnál mindkettőnkkel. Engem nem érdekelnek a konvenciók. Mondjuk, egyik héten velem, a következőn Barbival. Mit gondolsz?
Péter szemei kikerekedtek nevetés közben.
– Te aztán tényleg nem vagy egy átlagos csajszi. Tudod, mit? Benne vagyok, próbáljuk ki a dolgot. Ez nekem nagyon érdekesnek tűnik. Hallottam már többnejűségről más kultúrákban. Ha nekik az jó, lehet, nekünk is működni fog.

7 hónap ezelőtt 2s Hozzászólások

– Készülj, Panka, azonnal indulunk!
– Igen, anya! – A kislány belebújt cipőjébe, megfogta hátizsákját és még egyszer körbenézett a szobájában. – Már készen is vagyok.
Szüleivel beültek a frissen polírozott autójukba és elindultak. Hosszú út állt előttük, a Balatonra mentek.

*

– Készülj, Erik, nehogy lekéssük a vonatot!
– Már készen vagyok, mehetünk! – mosolygott a fiú, és elköszönt testvéreitől.
Édesanyjával elindultak a metró felé, hogy a Keletiben felszálljanak a Siófokra menő gyorsra.

*

A nap vakítóan ragyogott, az időjárás-előrejelzés szerint csodálatos hetük lesz, semmi eső, semmi lehűlés. A tábor előtt már gyülekeztek a gyerekek a hozzátartozóikkal és várták az utasításokat. Panka és Erik jó barátok voltak, szerettek volna egy faházba kerülni, de már korábban közölték tanáraik, hogy a fiúk és a lányok külön-külön lesznek elszállásolva. Egyszerre pillantották meg egymást és széles mosollyal siettek a másik felé.
– Szia! Jól utaztál? – kérdezte Erik.
– Szia! Kicsit sokáig tartott. Ami azt illeti, elég unalmas volt, végig csak a nyaralásra gondoltam. Mit fogunk csinálni? Hideg lesz-e a víz? Jól fogjuk-e érezni magunkat?
– Láttál valami érdekeset útközben?
– Érdekeset? Hát, ha neked az autópálya érdekes, akkor igen. Igazából semmit, alig vártam, hogy megérkezzünk. Anya is ideges volt, hogy minél előbb visszaérjen és dolgozni tudjon. A te utad milyen volt?
– Hú, rengeteg mesélni valóm van. De most úgyis várnunk kell, ráérünk. Szóval, először lementünk az aluljáróba a metróhoz. Volt ott pár hajléktalan, de ilyeneket már láttam. Viszont a vonaton nagyon érdekes volt minden. Három idegennel ültünk egy fülkében. Volt egy nálunk fiatalabb kislány, ő egy csomót sírt, ami engem zavart is kicsit, mert gondoltam, hogy nézem a tájat. Elég érdekes mozgó vonatból nézelődni. Mintha mozognának a fák. Végül csak egy keveset sikerült, mert egy idős néni folyamatosan beszélt hozzám. Először csak dicsért, hogy milyen szép kisfiú vagyok, aztán már mindenféle kajával kínálgatott. Volt nála pogácsa, meg szőlő. A pogácsából elfogadtam egyet, mert láttam anyun, hogy bólogat, vegyek nyugodtan. Elég finom volt, sajtos. Gondoltam, most már leszáll rólam, de nem így történt, hanem folyamatosan kérdezgetett. Jó tanuló vagy, fiam? Testvéred van? Nem akartam udvariatlan lenni, így mindig válaszoltam neki. De azért maradt időm a nézelődésre is és sikerült is meglátnom pár vadnyulat és két őzikét is.
– Őzet már én is láttam, az állatkertben.
– Egy idős bácsi is a fülkénkben volt, ő volt a legviccesebb. Kérdezte, hogy van-e barátnőm, akinek udvarolok. Aztán elővett egy csomag kártyát és meg akart tanítani snapszerozni. Játszottam vele és már kezdem érteni a szabályokat, de még nem minden világos. Párszor nyertem is ellene, de szerintem csak hagyta magát. Ilyenkor mindig megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok. Hamar eltelt az út, remekül szórakoztam közben. Remélem a tábor is ilyen izgalmas lesz.
Hirtelen egy tanár kiáltott fel hangosan.
– Mindenki jöjjön közelebb. Szülők és gyerekek is, eligazítást tartok.
Megtudták a szálláshelyüket, pár szabályt ismertetett, majd megkérte a szülőket, hogy búcsúzzanak el.
– Sziasztok! – nézett Panka az egyre türelmetlenebb anyukájára és szélesen mosolygó apukájára.
– Szervusz, kislányom. Vigyázz magadra! Egy hét múlva jövök. Apádnak dolga lesz éppen.
– Rendben. Anya?
– Igen?
– Ne kocsival gyere! Vonattal akarok hazamenni.

8 hónap ezelőtt 2s Hozzászólások

Kovács Lászlóné, a falu lakosságának nagy részének Julika, aki távolságot tartott tőle, annak pedig Kovácsné kezében volt jelképesen a kulcs a polgármesterhez. Minden Julikán keresztül zajlott, aki hivatalosan takarítónő volt a hivatalban, de ő ezt nem szerette hallani. Ha bemutatkozott, mindig azt mondta, hogy ő a falu mindenese. Nagy eseményre készült, mert a fővárosból vártak vendégeket, és a jegyző rábízta a vendéglátást. Már előre boldog volt, hogyan nyalják meg a tíz ujjukat azok a pesti emberek az ő sajtos pogácsája után. Szépen összeírt egy listát, mit is kell vennie a boltból, majd elindult.
– Szervusz Marikám! – üdvözölte a kisbolt tulajdonosát, aki egy személyben eladói posztot is betöltött.
– Szép napot, Julikám! Mit adhatok?
– Hoztam egy listát, ide felírtam mindent, ami kell – adta át a cetlit mosolyogva. – Én vagyok a felelős, hogy minden rendben menjen a nagy fogadáson.
– Miféle fogadáson?
– Hát te nem is hallottál róla? Fontos emberek jönnek a falunkba, egyenesen Budapestről.
– Értem. Akkor odafigyelek, hogy csak szép árut vigyél – válaszolta Marika, majd komótosan nekiállt összeszedni a listán lévő dolgokat. Egyszer csak megakadt a szeme az egyik soron, és szomorú arccal szólt vevőjéhez. – Julikám, mi nem tartunk pezsgőt. Azt nem tudok neked adni.
– Micsoda?! Nem tartotok pezsgőt? Hogy-hogy?
– Nem vinné itt azt senki. A legtöbben a házijukat isszák, meg néha sört. Az van. Adjak belőle? – nézett reménykedve az egyre idegesebb Julikára.
– Sört? Megbolondultál? Majd pont sört adunk ezeknek az uraknak. A jegyző asszony világosan közölte, hogy pezsgő kell. Most mit csináljak? Már a városba se tudok bemenni, nincs rá időm.
– Először is nyugodj meg, hadd gondolkodjak egy kicsit. Én még vevőt nem hagytam cserben, most se teszem. Nézzük csak, mi is az a pezsgő? Végül is csak egy szénsavas alkoholos szőlőlé, nem igaz?
– És?
– Te, Julis, nekem van egy ötletem!
– Mondd már végre, nem látok az idegtől!
– Na, ide figyelj! Előre kitöltött pezsgővel fogod őket megkínálni. Szép poharakba kitöltve viszed be nekik – Marika már mosolygott.
– De mit, ha egyszer nincsen?
– Nyugalom. Viszel traubisodát, az szénsavas szőlőlé. Kiöntöd egy edénybe, majd egy kis vodkát locsolsz bele, így meglesz az alkohol is. Összekevered, és szépen merőkanállal kiadagolod a poharakba. Ennyi az egész! – majd győzelemittasan összecsapta tenyereit.
– Te, Maris! Ha ez beválik, én esküszöm, áldani fogom a nevedet, míg élek.
Julika az utasítás szerint járt el, bár fogalma se volt, mennyi vodkát is öntsön a szőlőléhez. Úgy vélte, nem szabad sajnálni, így egy fél üveggel beleöntött. Gondosan megkavargatta, majd miután a kicsit nyitott ajtón keresztül meghallotta, hogy véget értek a beszédek, és nekiláttak a pogácsájának, szépen kiadagolta házi pezsgőjét a poharakba. Megemelte a tálcát, de a térdei megremegtek az izgalom miatt, így inkább bement a terembe az ital nélkül.
– Ízlik a pogácsa? Nemrég sütöttem, még meleg – mosolygott a vendégekre, akik sűrű fejbólogatással jelezték, hogy ízlik nekik. Esdekelve nézett Etelkára, a falu jegyzőjére, majd megfogva a könyökét, lassan elkezdte húzni az ajtó felé.
– Mit szeretnél? – nézett rá kérdőn Etelka.
– Jegyző asszony! Segítsen egy kicsit nekem. Szolgálja fel a pezsgőt, nekem kicsit nehéz az a tálca.
– Rendben, beviszem.
Miután koccintottak, és Julikát már csak egy hajszál választotta el a szívinfarktustól, az egyik férfi vendég elismerően szólt.
– Ez igen! Elég ütős ez a pezsgő. Szerintem ez legalább húsz százalékos. Milyen márka? – kérdésével a polgármesterhez fordult, aki azonnal tovább hárította a válaszadást.
– Nálunk Julika a mindenes. Julika, milyen márkájú pezsgőt kaptunk? – nézett felé.
A falu mindenese összeszedte maradék lélekjelenlétét, megpróbálta legyűrni remegését és magára erőltetni egy kisebb mosolyfélét.
– Drága polgármester úr! Én ilyen fontos személyeknek nem szolgálok fel holmi bolti pezsgőt. Ez természetesen házi. Csak ez a méltó egy ilyen eseményhez.
A vendégek szája tátva maradt a csodálkozástól, a kérdést feltevő férfi nem is rejtette véka alá elismerését.
– Gratulálok önöknek a falujukhoz. Mennyi tehetséges ember van itt, még pezsgőt is készítenek, el vagyok ragadtatva.
Julika aznap a mennybe ment, három napig emelt fővel járta faluja kis utcáit, és szélesen mosolygott mindenkire.

8 hónap ezelőtt No comment

Miután Éva beleharapott a tiltott gyümölcsbe, Isten haragja azonnal lecsapott: – Megszegtétek egyetlen parancsomat, kiűzetlek titeket az édenből!
Hirtelen megremegett alattuk a föld, sötét felhők gyülekeztek, és villámok tucatjai csaptak le melléjük. Menekülésre kényszerültek, minél messzebbre. Órák óta szaladtak, alig kaptak már levegőt, mire lecsendesedett körülöttük a világ. Ekkor tudtak először körbenézni. A táj kietlen volt, itt-ott egy bokor, magányos fák, állat sehol. Lépteik lelassultak, szinte már vonszolták lábaikat, mikor megpillantottak egy férfit, aki őket figyelte.

Ádám
“Az ott csak nem egy férfi, mint én? Erről nem volt szó, hiszem Isten azt mondta, én vagyok az egyetlen. Hogyan került ez ide? Hol van az a sok jó, amit a kígyó ígért? Én csak egy kis változatosságra, izgalomra vágytam. Azt sziszegte, nem bánom meg, életem legjobb döntése lesz otthagyni a paradicsomot. Itt fázom, már éhes is vagyok. Fájnak a lábaim és annyira sivár itt minden. Ki ez a férfi? Észrevett vajon minket? Mit csináljak? Éva vajon észrevette? Ezentúl ő is parancsolni fog neki? Mi lesz, ha ő mellé áll? Az kizárt, mégiscsak belőlem teremtődött. Gyorsan elkanyarodok vele, hátha nem látta meg. “

Éva
“Az ott csak nem egy férfi, mint Ádám? Hát mégiscsak igaza volt a kígyónak, sok új és izgalmas dolog vár itt ránk. Érdemes volt hallgatnom rá és az alma is finom volt. Miért tiltotta tőlünk Isten? Most már két férfi lesz velem, vagy választanom kell közülük? Lehet, megtartom mindkettőt, úgy mégis csak változatosabb lesz, és Ádám se fog annyira parancsolgatni. Sok ilyen kellemes dolog vár még itt ránk? Nagyon izgatott lettem. Miért nem ettem előbb abból a gyümölcsből? Ki gondolta volna, hogy ilyen jó dolgok vannak a paradicsomon kívül. Ádám vajon észrevette? Ő mit szól hozzá? Lehet, van itt nő is. Ha férfi van, nőnek is kell lennie. Most miért ráncigálja a kezem? Rossz irányba vezet!”

8 hónap ezelőtt 1 megjegyzés

Hmm, azt hittem szebb a mennyország. Na jó, ez ironikus volt, persze, hogy nem ott vagyok. Elmondhatnám szépen is: szerető tulajdonosom azt a döntést hozta, hogy kiemelt értékeimre való tekintettel egy méltóbb környezetet keres nekem, és ezt meg is találta ebben a szép fémdobozban, ami megóv az esőtől és a vandál kezektől. Persze nem vagyok bolond, így maradok a realista megközelítésnél: kibasztak a kukába. Azt hiszem, lassan itt a vége. Még nem tudom, milyen formában jön el, talán újrahasznosítanak – ennek legalább lenne értelme –, de az is lehetséges, hogy kikötök egy büdös szeméttelepen, és szép lassan elrohadok. Utóbbi nem a legszebb vég, de legalább nem égettek el. Még csak azt se mondhatom, milyen hosszú életem volt, az első oldalamon lévő dátum szerint mindössze tizennégy évet éltem.

Akkor most várok. Kicsit nosztalgiázom közben, mert azért szép éveim voltak. Alkotóm gyönyörű sorokkal írt tele. Még emlékszem, mily sok órát töltött a foteljében ülve, és mennyit gondolkodott közben. Számítógépre vitte az elkészült verseit, majd összerendezte őket, és nemsokára egy nyomdában láttam meg a napvilágot. Milyen boldog volt akkor! Felemelt, és mélyen belém szagolt. Szeretett engem, határozottan szeretett. Vajon tudja, hogy az enyészeté leszek? Valószínűleg nem, a szíve is megszakadna tőle. Az enyém is megszakad. Tessék? Hogy egy könyvnek nincs is szíve? Ezen most jót kacagok. Már hogyne lenne. Tessék csak beleolvasni a soraimba. Tele van szívvel, lélekkel, és érzésekkel. Pont nekem ne lenne szívem! Hoppá, hiszem, nem vagyok egyedül. Ott egy József Attila kötet is, emlékszem rá, a harmadik szomszédom volt a polcon. Ami azt illeti, őt se vették le sokszor a helyéről. Ez méltatlan. A tulajdonosom nem lehetett nagy versbarát. Akkor viszont minek kellettünk neki? Dísznek? Végül is, ez könnyen előfordulhat. Van, aki csak lakásdísznek használja a könyvespolcot. Aztán felújítja a környezetét, és az új koncepcióba már nem férünk bele. Keres helyettünk valami divatosabbat, menőbbet. Szomorú? Kicsit az, de ez az ő lelki szomorúsága, a történetem tragédiája nem őbenne rejlik. Inkább abban, mennyire felesleges volt a sok belém fektetett munka. Miért nem ajándékozott oda valakinek? Akár egy könyvtárnak. Vagy le is tehetett volna a földszinti asztalra, valaki csak örült volna nekem. Elpazarolt világ ez, jobb is, ha itt hagyom örökre. Rendben, nem vagyok olyan szép karcsú, mint egy pendrive, viszont az illatom határozottan kellemesebb. Az élet egy nagy szerencsekerék. Isten pörgethette volna úgy is, hogy olyan gazdához kerüljek, aki méltóan szeret, és vigyáz rám, akinek nem csak dísz vagyok a polcán, hanem néha belém is olvas. Milyen idillikus lett volna. Értelmet nyertek volna a szavak, mondatok, a sok tartalmas gondolat. Miért nem látja bennem valaki az értéket? Hogyan lehetséges ez?

Jaj, vakítanak a napsugarak! Kinyitották a kuka tetejét. Egy szomorú arcú férfi néz le rám. Kiemelte a József Attilát. Azt hiszem, ő egy hajléktalan. Már én is az vagyok. Kiabálnék, ha lenne hangom: – Hé, én is itt vagyok! Vigyél magaddal engem is! – Megfogott! Ez az, csak vigyél el innen. Keress egy új otthont nekem, még oly fiatal vagyok, még annyi örömöt adhatok a világnak. Talán bevisz egy antikváriumba, vagy kivisz a bolhapiacra, ezekről jókat hallottam. Ott nem hagyják pusztulni az értékeket, megbecsülik a hozzám hasonlót. Szervusztok! Nagyon örülök nektek! Milyen szépen összegyűltünk ebben a büdös szatyorban. Ez a bűz most reménnyel tölt el. Mélyen magamba szívom, mert talán egy szebb jövő reménye. Igen, hiszek benne! Ne beszéljek annyit? Miért vagytok ilyen szomorúak? Az élet szép! Csak higgyetek benne, én is azt teszem.

 

 

9 hónap ezelőtt 3s Hozzászólások

Eszter rohant az óvodába. Elhúzódott egy munkahelyi ügye, és még időben akart odaérni. Mindig kellemetlennek érezte, ha be kellett telefonálnia. Meglepetésként fogadta, hogy Virág már átöltözve várta.
– Szia, kicsim! Hogy telt a napod? – mosolygott rá.
– Jaj, ne is kérdezd, anya! Borzalmas egy nap volt!
– Ne is kérdezd, anya? Borzalmas egy nap volt? Egyre választékosabban beszélsz, ez tetszik. Mi volt benne olyan borzalmas, mesélj.
– Ez a Peti nem hagy békén. Ma például el akart gáncsolni – kezdte Virág a panaszáradatot. – De nem sikerült neki. Eldugta a fogkefémet is, csak sokára adta vissza, amikor már szóltam Marika néninek. Építettem kockákból egy várat, de ő meg ledöntötte. Az egész napomat tönkreteszi.
– Ez igazán nem szép tőle. Holnap szólni is fogok az óvó nénidnek, hogy fegyelmezze meg. Jó lesz így?
– Ja igen, és most jut eszembe, hogy felcserélte a cipőimet, a jobbat a ballal kicserélte. De én nem vagyok hülye, felismerem így is őket.
– Ennek igazán örülök, de ne használd a hülye szót. Még magadra se.
– Érdekel is ez most engem. Teljesen felbolygatta az életem. Anya! Én szerelmes vagyok!
– Szerelmes? Mégis kibe?
– Hogy-hogy kibe? Hát nem figyelsz rám? Hát a Petibe!

9 hónap ezelőtt 2s Hozzászólások

Anna gyakran böngészett a neten új receptekre vadászva, szeretett különleges ízeket kipróbálni, és szerencsére szerelme, Zoltán is partnere volt ebben. Talált is egy izgalmasat, amit eddig még sose próbált, így fogta bevásárlókosarát és kiment a piacra. Hamar elkészült a fogással, türelmetlenül várta haza párját, mert kíváncsi volt, milyen arcot vág hozzá. Na de náluk semmi se történik csak úgy egyszerűen, minden apróságot megfűszereznek egy-két poénnal. Ettől voltak igazán összeillőek, mindkettőjüknek remek humora volt. A laptopja böngészőjébe beírta a kínai különlegességek szót, majd miután megtalálta amit keresett, úgy hagyta. Zoltán első dolga volt a cipője levétele után az e-mailjeinek átnézése. Ez most is így történt, pontosan, ahogy Anna eltervezte.
– Mit főztél ma, drágám? – szólt ki a konyhába.
– Hortobágyi palacsintát. De már jöhetsz is, megterítettem.
Pár perc múlva az asztalnál ültek és roséborral koccintottak. Szerettek együtt étkezni, legyen az ebéd vagy vacsora, és igyekeztek is úgy alakítani munkájukat, hogy erre minél többször kerüljön sor.
– Azt gondoltam, kitalálsz megint valami újdonságot – mosolygott szerelmére.
– Ez pontosan így is történt. Nem szokványos hortobágyit csináltam. Kíváncsi vagyok, felismered-e, milyen húsból készült? Szerintem jó lett, nekem ízlik.
Zoltán nekilátott az ebédnek, kóstolgatta alaposan, de minden tippje mellé lőtt.
– Szerintem ez valamilyen belsőségből lehet, más a textúrája, nem olyan omlós, puha. Mindenesetre finom. Áruld már el, mi ez.
Anna elmosolyodott, eljött az ő ideje, és ezt ki is fogja élvezni maradéktalanul.
– Hát jó, elárulom, ha nincsen több ötleted. Ma reggel böngésztem a neten különlegességek után kutatva, és a távol-keleti konyhában találtam ezt az alapanyagot. Fura, sose gondoltam volna, hogy a kutyahús is ugyanolyan hús, mint a többi, és mennyi étel készíthető belőle – sikerült teljesen komolyan elmondania, amit már előre kitervelt.
Zoltánnak beugrott a laptopon látott oldal, majd pár másodperc alatt kiment a vér a fejéből és elsápadva nézett rá. Nem tudta, mit gondoljon, csak reménykedett, hogy egy rossz vicc áldozata lett. Nézte szerelmét, aki nyugodtan falatozott tovább és ettől még riadtabbá vált.
– Hol van Bodri? – szinte öntudatlanul jött elő belőle a kérdés. Legtöbbször már a lábaira ugrált fel kis kedvence, mihelyt belépett a kapun. Előfordult, hogy nem látta meg azonnal, ha mélyen aludt, vagy épp csavargott a szomszéd kutyáival, így nem is tűnt fel eddig a hiánya.
– Drágám, tudom mennyire szereted Bodrit, ezért is gondoltam, ha már kipróbáljuk a kutyahúst, akkor legalább ő legyen az. Azt írták a neten, hogy a kínaiaknál ez gyakran előfordul. Bár, hozzáteszem, be van tiltva. De hát mi imádjuk a tiltott dolgokat, nem igaz? – remekül színészkedett. – De miért vagy olyan sápadt és miért vágsz ilyen rémült képet? Rossz ötlet volt? Jaj, ne haragudj, drágám! Csak gondoltam, ez igazán különleges lesz. Kapsz másik kutyát helyette.
A férfi szemei megteltek könnyel, szeretett volna ordítani, de nem volt hozzá ereje. Halkan szólt feleségéhez:
– Mondd, kérlek, hogy ez csak vicc volt. Szépen kérlek, mondd!
Anna ránézett és bár annyira élvezte a siker ízét, mégis látva férje elkeseredettségét, megsajnálta.
– Na jó, 1-0 ide. Bodrit elvitte Szilvi sétálni, amit eszel, az pedig kakastökéből van. Megcsináltam pörköltnek, majd összeturmixoltam – odahajolt hozzá, nyomott egy csókot a homlokára, de bármennyire is sajnálta urát, hatalmas kacaj tört fel belőle.

Győri Nagy Attila Szerző még nem rendelkezik barátokkal.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.