Fordítás

Özkan Mert: Taníts meg engem a szerelemre

Elolvasta:
372
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Évának

Mutasd meg nekem a szerelmet! Taníts szeretni.
Ahogyan az égbolt tanítja a madarat.
Legyek hullám, repüljek, mint tutaj az óceánon, 
árnyékod hadd legyek; sivatagi hajó.
Taníts meg nekem mindent.
Mert beléd szerettem.

Tanítsd meg nekem a szerelmet. Élni taníts!
Versenyre kelni a folyókkal, a széllel.
Csókolj, míg utolsót dobban a szívem!

Mert veled ölelkezni olyan,
mintha a csillagokat tartanám a tenyeremben.
Veled ébredni olyan, mint
pillangókra virradni.

Mindenre te taníts meg!
És én szárnyalok.

Rád bízom magam. 
*
Ford.: Bartha Júlia nyersfordításából Gősi Vali, a kortárs török szerző kérésére és engedélyével.
Illusztráció: Ágnes DrKenyeresné Z
*
Özkan Mert
BANA AŞKI ÖĞRET
Havva’ya

Bana aşkı göster! Aşkı öğret.
Gökyüzünde kuş olmayı öğret.
Okyanuslara sal;dalgan olayım,
çöllere sal; gölgen olayım.
Bana her şeyi seninle öğret.
Çünkü ben sana aşığım.

Bana aşkı öğret! Yaşamayı öğret.
Bana nehirlerle, rüzğarlarla yarışmayı öğret.
Beni kalbim duruncaya kadar öp!

Çünkü seninle öpüşmek
yıldızları avucuma almak gibi bir şey.
Seninle uyanmak
bir kelebekle uyanmak gibi bir şey.

Bana her şeyi seninle öğret!
Çünkü ben sana aşığım.

Ben sana emanetim.

Vers

Napfény és szerelem

Elolvasta:
437
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Nekem nem való

a napfény és szerelem.

Éget a sugár.

 

Az érzés sebez,

de napozom, ölelek,

ha úgy akarom.

 

Aztán jönnek majd,

különféle utakon,

árnyékok, fények.

 

Én meg hazudom,

ott sem voltam akkortájt,

csak látni vélted.

Novella

Bohócszerelem

Elolvasta:
84
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Miután Marci lezuhanyozott, belebújt fürdőköpenyébe és leült a tükör elé. Hatalmas tükre volt, ami a legfontosabb berendezési tárgyként uralta lakókocsiját. Hátrasimította haját és csak nézte az arcot, a saját arcát. Polgári neve Mihály, de bárhogyan figyelte az arcot, nem látta őt. Mihály lassan eltűnt az időben, szinte semmi sem kötötte a valósághoz. Marci nem is tudta már, hogy ki az az illető, akinek anyakönyvezték. Néha elbeszélgetett volna vele, hogy él-e még, van-e véleménye, vagy csak, hogy hajlandó-e barátkozni vele. Sokáig most nem morfondírozott, fogta púderes dobozát és nekilátott a mindennapi rutinjának. Neki most Marci kellett. Marci magabiztosságára, szemtelenségére, életigenlésére volt szüksége. Ahogy egyre több réteg került fel az arcára, egyre ismerősebb lett a látvány. Már egy-egy mosoly is megjelent, és szűk egy óra múlva kész volt a mű. Az ismerős arc tele piros foltokkal, fekete vonalakkal, hófehér alapon. A látványtól átjárta az erő, szinte kicsattant a boldogságtól. „Hát itt vagy bátorság, köszöntelek!” Kilépett a kocsiból és a szomszédja felé vette az irányt. Kati lakott ott, az új bohóctársa, aki mindössze két hete csatlakozott a társulathoz. Ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy rájöjjön, Katival akarja leélni az életét. Szerelmes belé. Marciként is, és Mihályként is. Sőt, igazából tőle várta, hogy visszakapja Mihályt, és kialakuljon újra egy egészségesebb összhang két énje között.

  Pár napja tervezi, hogy szerelmet vall neki, de akárhányszor elképzelte, vagy csak rágondolt, végigfutott hátán a hideg és remegni kezdett. Mára világossá vált számára, hogy jelen állapotában Mihály sosem lesz képes megtenni a kezdő lépést. De szerencsére nem volt egyedül, Marciban még bízott, nagyon is bízott. Ahogy belépett Katihoz, megcsapta orrát az a kellemes parfümillat, amit minden este érzett a porondon és még magabiztosabb lett. Kati is már készen állt az esti előadásra, még komoly arccal is viccesnek tűnt a festett rétegektől. Kérdően nézett Marcira.

  — Nincs még túl korán?

  — De igen, még van időnk. Most viszont mondani szeretnék valamit — nyelt egy nagyot, mélyen a szemébe nézett és a körülményekhez képest a lehető legkomolyabban szólalt meg. — Ceretlek!

  A komolysága átragadt Katira is, akinek csak a szemei láttatták valódi gondolatait.

  — Én is ceretlek!

  A két szempár összefonódott, megcsókolták egymást, nevettek egy nagyot az elkenődött rúzsokon és talán egy életen át ölelték volna a másikat, ha nem hallják meg a kiabálást: — Bohócok, tíz perc múlva színpadra!

Fordítás

Pierre de Marbeuf: A tenger, s a szerelem is

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Pierre de Marbeuf /1596- 1645/
    A tenger, s a szerelem is
                       Koosán Ildikó fordítása

A tenger, s a szerelem egyképp viselkedik,
Kegyetlen a tenger, álnok a szerelem,
Mindkettő örvénye csupa veszedelem,
Vihar nélkül tenger s szerelem nem létezik.
 
Aki fél a víztől, maradjon a parton,
Aki fél a bajtól, ki szerelemtől szenved,
Az ne hagyja lángra gyúlni a szerelmet,
S nem lesz oka, hogy hajótöréstől tartson.
 
Anyaként szeretett, bölcsőm volt a tenger,
Szerelmemből tűz lett, vízzel egy az ember,
Víz ellen a tűz hát mégsem foghat fegyvert.
 
A víz szerelmi poklot, ha oltani volna képes,
Oltaná szerelmed, olyan fájdalmasan éget,
S én könnyemmel oltanám a lángoló tengert.
 
Et la mer et l’amour

Et la mer et l’amour ont l’amer pour partage,
Et la mer est amère, et l’amour est amer,
L’on s’abîme en l’amour aussi bien qu’en la mer,
Car la mer et l’amour ne sont point sans orage.

Celui qui craint les eaux, qu’il demeure au rivage,
Celui qui craint les maux qu’on souffre pour aimer,
Qu’il ne se laisse pas à l’amour enflammer,
Et tous deux ils seront sans hasard de naufrage.

La mère de l’amour eut la mer pour berceau,
Le feu sort de l’amour, sa mère sort de l’eau
Mais l’eau contre ce feu ne peut fournir des armes.

Si l’eau pouvait éteindre un brasier amoureux,
Ton amour qui me brûle est si fort douloureux,
Que j’eusse éteint son feu de la mer de mes larmes.

2018. február 8.

 

 

Mese

Zsiráfszerelem

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kovács Beatrix rajzára

Zsiráfunknak szerencsére,

nyaka nyúlik messzeségbe,

emiatt mindent meglát, 

az ő neve: Zsolt zsiráf.

 

Apró füle folyton fülel,

palánk sarkán mindig figyel,

szája széle mosolyog,

pöttyös farka imbolyog.

 

„Zsiráf Panna kedves nekem.”

Ezt gondolja most csendesen. 

Nézi, nézi így hát lágyan,

csak őt látja minden lányban.

 

Panna szendén igent üzen,

Zsolt szikrázó szeme tüzel,

zsiráflányunk elrobog,

míg udvarlója toporog.

 

Sajnos ma is hoppon maradt,

végleg elromlott ez a nap,

hölgye szíve másra vár,

a kapu sincs nyitva már.

 

Búsan billeg apró szarva,

ez a kérdés fúrja, marja:

Barátság vagy szerelem?

Panna sóhajt: – Egyik sem.

 

Vers

HONSZERELEM

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Vereckéig ér a hazám,

széjjel hogy szakadna,

ha egy jelöletlen apám

nyerge alá kapta.

 

Alig több, mint ezer éve

toppantunk e földre,

dúlta viszály, szítta béke,

szülte is, meg ölte.

 

Most is gyötrik, gúzsba kötik,

még sincs összetörve,

a pokolból is kiszökik,

nincs aki betörje.

 

Átok veri, a turáni,

árva, mint egy holtág,

mégis mindig föl tud állni,

büszke ez az ország.

 

Régtől édes fia vagyok,

tengernyi az ősöm,

ismerős az adok-kapok,

bírom is meg győzöm.

 

Az öröme az örömöm,

határa határom,

búját belém gyömöszölöm,

szerelmemmel áldom.

 

A keserve magyar honi,

szakadt hegy és róna,

mégse bánja trianoni

bűnét Európa.

 

Ég magasig ér a hite,

alig akad társa,

kicsi ország, nagy a szíve,

vad a dobogása.

 

Minek olyan útra térni,

amit könnyebb sors nyit,

csak itt lehet érte élni,

születéstől holtig.

Vers

SZERELEM

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Boldogtalanságod

kínja  feszült

lopott napjaink fölé,

szívemben lélekharang szólt,

tántorgó szavak

megbocsátását

szögeztem keresztedre,

s elnémult bennem

a  fájdalom.

 

Kivasaltam   gyászruhámat,

csokorba szedtem

kertem utolsó virágait,

mire  meggyóntad  végre:

nem tudtál  elhagyni mégsem.

 

 

Kép: Google

 

Vers

A szerelem lektora

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Leszek-e mondd a szerelem lektora,
kutathatom-e lángját olyan mélyen,
mint engem kutat ősi szenvedélyem,
s lesz-e sorsom hozzákötve… örökre?
Leszek-e óh, a szerelem írnoka,
vajon magába nyel, vagy eltaszít,
és ha le merném jegyezni arcait,
elbolondít, vagy inkább megvadít?
Tudom-e majd, ha emésztő lángjai
hamuvá égették kiaszott lelkem,
vagy amint jött, éppen úgy távozik,
s csak lefizetett lektora lehettem?

Fordítás

Ilhan Berk: Dal a szerelemről (Aşıkane)

Elolvasta:
62
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ilhan Berk (1918-2008) török költő, műfordító. Az ankarai Gazi Egyetem francia szakán végzett, ezt követően tanárként dolgozott, majd a Ziraat Bank fordítója volt. A török modern költészet egyik kiváló művelőjeként hazájában kedvelik a verseit. Arthur Rimbaud és Ezra Pound verseinek török műfordítójaként is tisztelik.

Hej, mondom az éjjel egy felhő fényessége
Úszik át fönt éppen hófehéren és én csak nézem
Akár a papír-magány melyen át egy nő néz és rád nevet 
Mondom az éjjel, hej!
Egy fehér felhő fényessége úszik át és látom…
Talán a papír-magány néz és mosolyog úgy mint egy nő
Hiszen te sokkal szebb vagy égi arcodból 
Az utcák fehér házai tűnnek elő
Aztán sötétség; elkapok egy átsuhanó szellőt…
Mióta egy városban vagy velem
Azóta a vonatok házak a semmibe vesznek. Bezártság köröttem
A szerelem nem szűnik képtelen múlni
A szerelem megmagyarázhatatlan; elnyűtten is örök 
Számos zárkózott életet megnyitott
Számosat megkeserített és derékba tört
Íme az Adakále utcán vagyok és hirtelen úgy érzem
Enyém a világ bár szép ajkaid a múló szerelmet idézik;
Ilhan Berk ez egy múló szerelem
Emléke csak a versekben örök!

Fordította: Gősi Vali, Bartha Júlia nyersfordítása alapján
Illusztráció: Dr.Kenyeresné Zagyva Ágnes
*

Ilhan Berk
AŞIKANE

Geceye hey dedim Bir bulut beyaz aydınlık
geçiyor ve ben görüyorum Belki yalnızlık
Kağıt gibi bir kadın sana bakıp gülüyor
Geceye hey dedim Bir bulut beyaz aydınlık
geçiyor ve ben görüyorum Belki yalnızlık
Kağıt gibi bir kadın sana bakıp gülüyor
Demek sen daha güzelsin gökyüzünden artık
Sokakları bembeyaz evleri geçiyorum
Bir koşu bır rüzgarı alıyorum Karanlık
Bir kenttesin ve var ta ne zamandan beri
O zamandan trenler evler geçiyor Kapanık
Aşkın ki hiç durup dinlenmek nedir bilmiyor
Aşkın ki anlatılamaz ihtiyar ve yıkık
Nice nice yaşamalara açılmışsındır
Nice yaşamalar ki kalmıştır yarım buruk
işte Adakale Sokağı’ndayım ve birden
Benim işte dünya kadar güzel ağzın artık
Durup bir yıkık aşk dedim ilhan Berk bir yıkık
aşk Şimdi o şiirlerde senden kalan ancak

Novella

Életről szerelemről

Elolvasta:
131
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Életről, szerelemről.

 

Írta: dr. Netudd-ki

 

(Kedves Olvasó Ön az alábbi írásban egy új könyv első fejezetét olvashatja.)

 

Az nem biztos, hogy tegnap történt, de az lehet, hogy holnap megtörténik.

Az embereknek szája van, és azt használják a beszédre.

Én fölismertem ezt az írást olvasva, hogy a szavak tudnak ölni, vagy nyomorulttá tudják bénítani a lelket.

De megértettem azt is, hogy a szerelem a megnyomorodott lelket is megtaníthatja repülni, és életet adhat a haldokló testnek.

 

 

*

 

 

A kovácsműhelyben hirtelen nagy lett a csend!

— Mit keresel itt, Mari?

— Én az előbb köszöntem, Jani.

— Bocsánat, aztat én nem hallottam, mert nagyon ütöttem eztet az izzó vasdarabot. Hajtókar lesz egy kerti géphez. A Bélabá’ estére el akarja vinnyi, mert holnap már rotányi akar.

— Attól, mert nem hallottad, attól én még köszöntem, Jani.

— Köszönté, Mari. Biztosan köszönté, csak nem hallottam… de most mondom, hogy szent legyen a béke – Agyon Isten Mari!

— Adjon, Jani! – csak nekem ne adjon többé egyetlen napot se, azt ajánlom neki – az Isten Úrnak azt ajánlom, hogy az én életemet még ma vegye el. Vegye csak el, mert ez már nem élet, de nagyon nem az!

— Mé’, Mari? Mé’? Mi a baj?

— Azt én, mindet nem mondhatom el, mert akkor az a vasdarab nem lesz kész, meg mire abbahagynám, akkorra talán éhen is halnánk. Én csak téged sajnálnálak, mert magamat, azt nem.

— Vigyázz, Mari, hogy mit beszész, mert minden szavad bűn. Bizony Mari, amiket mondasz, az bűn! Az Isten parancsa ellenni bűn. Egyébiránt, arra kéne válaszolnod, hogy itt mi dógod van? Mer’ arra nem válaszótá’, csak éppen kioktattá’ az illemről.

— Az lehet! De először is, arra kérlek Jani, ne beszélj ilyen buggyant leves módra velem, mert akkor azt kell, hogy higgyem, te is csak a Bolond Marit látod bennem, pedig az is lehet Jani, hogy én is ember vagyok! Másodszor pedig, én meghalni jöttem hozzád.

Jani még a száját is tátva feledte, ami miatt pedig, amikor megszólalt, majdnem elharapta a nyelvét.

— Hűha! – a fenébe, a nyelvem! Úgy látszik, igazad van, nem kellene parasztoskodnom, ha úgy is nagy paraszt vagyok. Másrészről meg mit értesz az alatt, hogy halni jöttél hozzám? Mondd, milyen gondolatokat csavargatsz a fejedben, főleg mert, hogy az a rossz híremet is keltheti, amit mondasz! Igaz, Mari?

— Én nem mondtam semmit, ami bármilyen híredet keltheti. De amit az asszonyok beszéltek, na, az bizony arra enged következtetni, hogy te talán nem is vagy egy jó ember, Jani.

— Mondjad, Mari! Te milyen híremről beszélsz, mert én talán nem is tettem semmi olyant, vagy mit is tudom én, hogy milyent.

— Mondom, Jani! Mondom, de te ne kiabálj velem, mert tudod, hogy bolond vagyok aztán, ha megijedek, még bennem reked a szó. Mondom, de ne szólj közbe, jó? Megegyeztünk? Beszélhetek?

— Beszélj, Mari! Beszélj most már, mert a végén még megcsaplak.

— Na, ugye hogy te, Jani, te mégsem vagy jó ember, ha máris a megcsapással fenyegetsz, meg karóba is húzod a „némbereket”… mert azt így mondták a boltban.

— Beszélj végre, Mari! Én pedig megígérem, hogy nem csaplak meg. Na, mondd, mi is az, hogy karóba húzom a Némbereket… – az meg mi?

— Na, hát azt meg én honnan tudjam? Azt mondták, hogy a Zsuzsi is azért vált el tőled, mert karóba akartad húzni állandóan. Mondták még azt is, hogy „ha te karóba húznád a Bolond Marit — az meg én vagyok — abba talán még az a lökött némber — ez is én vagyok — is belehalna, hiszen annak még az áldott jó Pali, a férje, az is sok volt, el is váltak.” De én nem azért váltam el, mert nekem nem volt elég jó a Pali, hanem mert kényszerből kellett hozzámennem, aztán meg iszákos volt, és olyasmit akart csinálni folyton, amit akkor, a bozótosban megtettek velem. Azt kiabálta, hogy a kedvemre tesz, de nekem nem dughatja senki — oda!

—Tudom, Mari, mert hallottam, hogy még lánykorodban megerőszakoltak a vasút melletti bokrokban. Megerőszakoltak és abba te, majdnem belehaltál, hát nem csoda, ha egy kicsit megháborodtál.

— Én nem háborodtam meg, de nem ám, Jani. Én csak attól bolondultam meg, hogy a rendőrök teszetoszáztak, tehetetlenkedtek velem, de eredményt? — azt nem értek el, engem meg évekig vegzáltak. A végén pedig úgy nézett ki, mintha én követtem volna el azt a bűncselekményt. De az igazi oka még sem az volt annak, hogy megbolondultam. Nem bizony, mert az igazi oka annak, a falu szájai voltak. Nem hagytak nekem békémet, pocskoltak, sároztak, előttem is, mögöttem is, és az én édesanyám sem állt mellém, hanem ő dobálta rám legjobban a mocskolódást. Úgy bizony Jani, ez az igazság.

Kissé hosszú lett a csend, amire Mari rászánta magát arra, hogy a mondandóját folytassa, de akkorra igen szomorú lett a hanghordozása.

— Nekem igazán csak az édesanyám szavai fájtak, abba én belehaltam, én meghaltam azoktól a szavaktól,… a testem csak haldoklott, a lelkem, az meg is halt, de aztán később kiderült, hogy az sem igazán. Próbáltam az öngyilkosságot, nem ettem, nem ittam, de a végén, amikor már csaknem sikerült, visszafordultam. Visszafordultam, Jani! Nem lehetek öngyilkos, mert az bűn, és ha azt nem öltem meg, aki azt csinálta velem, akkor magamat sem ölhetem meg. Igaz, Jani! Igaz?

— Én azt nem tudhatom, hogy te hogyan érezted, és hogyan élted át azt, ami veled megtörtént, ezért én nem adhatok neked igazat. De az biztos, hogy nem is ítéllek el. Semmiképpen nem ítélkezek feletted, azért mondok neked valamit. Persze csak akkor, ha meghallgatod.

— Meghallgatom! De aztán tényleg húzzál karóba, mert én már nem bírom tovább elviselni a szégyent. Azt meg főleg nem bírnám ki, ha még te is kinevetnél. Ugye, nem fogsz a végén kinevetni?

— Én azt mondom neked, Mari, hogy a rosszat akaró pletykás nyelveket kellene tüzes harapófogóval megcsipkedni, és nem neked kellene öngyilkosnak lenned. Másrészt! Te azt nem mondtad meg, hogy hogyan is kell nekem a „némbereket” karóba húznom. Meg hogyan jön ez a sületlenség ahhoz, hogy te karóba húzva akarsz meghalni?

— Sok szavadban egyetértek veled, Jani, de azok az öregasszonyok azt beszélték a boltban, hogy te karóba szoktad húzni a némbereket. Meg hogy én is egy némber vagyok, hát megérdemelném, hogy azt velem is megtedd. Tedd meg, gyorsan tedd meg, mert ha még mondasz valami kedveset, akkor majd nagyon nem szívesen fogok meghalni.

— Hát jó! Aztán mondd, Mari, hoztál írást, ami arról szól, hogy a karóba húzás, az a te akaratod szerint történik meg. Mert ha ilyen írás nincs, akkor engem fölakasztanak gyilkosságért. Meg aztán tudod-e, hogy elsőre nem húzok karóba senkit? Előbb csak elpróbáljuk a karóba húzást, és ha háromnapnyi próba után is halni akar valaki, meg az írás is megvan, csak akkor döntünk a végleges eljárásról.

— Hűha, Jani! Te aztán bonyolult egy ember vagy! Én ide jöttem abban a reményben, hogy mire este lesz, már meg is haltam, erre te mindenféle procedúrát felsorolsz. Az nem lehet, hogy te csak az időt húzod?

— De! – az bizony lehet. Csakhogy nincs írás, és te nem rendelkeztél a vagyonodról, a legfontosabb pedig, hogy még nem is végeztük el a próbakarózást. Ha megcsináljuk a próbát, akkor lehet, hogy nem is akarsz majd meghalni. Most pedig dönts, próbakarózunk, vagy elmész, és hagysz dolgozni.

 

Mari kissé elgondolkozva állt, még a feje is félre billent, aztán beszélni kezdett.

— Nem megyek el! Próbázzunk! Abban pedig igazad van, hogy még nem vagyok felkészülve a halálomra, és abból meg bajod lehet neked is, ha nincs meg az a szándéknyilatkozatom. Próbázzunk, Jani! Estére meg, ha jól besötétedetik, majd elhozom az írást, ami megvédhet téged. Mondd, mit tegyek?!

— Tudod, mit, Mari! Eredj be, oda, a sarokba, ahol azok a vasdarabok vannak. Hajtsd föl a szoknyádat a derekadra, és hajolj előre, mintha a vasak között válogatnál.

— Megyek, de, hogy így állva is lehet próbázni, azt nem hittem volna. Meg azt sem hiszem, hogy valakit így is karóba lehet húzni.

 

Mari belépett a műhely sarkából leválasztott vastárolóba, és előrehajolt, miközben a szoknyáját gondosan elsimítva kiigazította a derekára.

— Jani, gyorsan keresd meg a karót, mert félek, és még az is lehet, hogy meggondolom magam.

— Igazad van, Mari, lehet, hogy még várni kell, mert ha meggondolod magad közben, abból nagy baj lehet.

— Csináld, Jani, és ha már belekezdesz akkor bármekkora lesz is a fájdalom, én nem lépek vissza a próbálástól, inkább a karomba harapok, de kiabálni nem fogok.

— Jól van, Mari, elkezdjük.

 

Mari betartotta a szavát. Nem sikoltozott, de mielőtt a próba végére értek volna, kissé bizonytalan hangon, de nyöszörgött, meg a lábai is megroggyantak néhányszor.

Az is igaz, hogy nem csak a Mari lábai roggyantak meg, mire Jani befejezetnek nyilvánította a procedúrát.

Mari meg remegő lábakkal álldogált még egy kicsi ideig, aztán gondosan a derekára igazította a fehérneműjét, és körbesimogatta a helyére húzott szoknyáját, közben Jani elé lépett.

 

— Tudod, Jani, hogy az elején egy kis ideig úgy éreztem magam, mint akkor régen a Vasútállomás melletti bozótosban, de aztán megnyugodtam, és pontosan megéreztem a te mozdulataid ritmusát. Akkortól, már az én testem is úgy mozgott, és egyre jobb volt, amit csináltál, főleg amikor a végén, azt a melegséget is odaengedted. Én azt hiszem, ha az egész karóba húzás ennyire jó, akkor azon a negyedik napon, amikor majd a végső karózás következik én előtte… ugye lehet arról szó, hogy előtte még egyszer elpróbáljuk majd, akkor … még az utolsó előtt. Jani, mondd csak meg, mi a szabály, csak egyszer lehet próbálni naponta, vagy esetleg többször is, mert akkor, ha elkészültek az írások, és elviszem hozzád … akkor is lehetne …? Jaj! – Jani, nekem a temetésemről is kell írást csinálnom, mert nem kell, hogy eltemessenek. Égessenek, aztán meg szórják el a hamvaimat! Ne keljen az engem megtagadó édesanyámnak még csak arra se néznie, nem hogy temetőbe járnia. Bár azt hiszem, úgysem menne el a temetésemre… Jani, te még nem is mondtad, hogy próbálni csak egyszer, vagy naponta többször is lehet?

— Lehet, Mari, de csak módjával! Ha este nem csak a papírt hozod, hanem próbálni is akarsz, akkor lehet, hogy reggelig nálam kell maradnod. Mert az úgy járja, hogy a napi egy próbát a megrendelő, de a többit, azt a szakember állapítja meg. Na, már most, a szakember, az én vagyok! – és lehet, hogy reggelig is eltartanak a próbázások. Mert azt, ugye, belátod, hogy annál az utolsónál mégsem maradhatok szégyenben, hogy aztán az öregasszonyok pletykáljanak róla.

 

Mari erősen gondolkodhatott, mert még a feje is félre billent, amikor megszólalt.

— Értem én, Jani. Majd úgy készülök, hogy ha elküldesz, akkor megyek, ha marasztalsz, akkor meg majd hajnalban a kertek alatt ellopakodok, hogy észre ne vegyenek az öregasszonyok.

— Jól van, Mari, akkor gyere este.

— Megyek, csak akkor már kabátban megyek, mert estére hideg lesz, és holnapra talán az első fagyok is megjönnek.

— Mari! Te nyugodtan vegyél magadra meleg ruhát. Azt úgy is le kell vetned, mert a rendes próbánál mezítelenül kell lenned, éppen úgy, mint majd az utolsó, a halálos karózásnál.

 

Mari feje megint félrebillent, úgy látszik, hogy őnála ez a gondolkodás szokásos testtartása, már elindult a kijárat felé, de aztán félig visszafordulva, mégis megszólalt.

— Mondd, Jani, annál az utolsónál ott lesznek az öregasszonyok, vagy mások? Mert ha igen, én akkor inkább nem kérek a karóba húzásból. Én, én nem vetkőzök mezítelenre őelőttük, nem, még a halál kedvéért sem.

— Mari, te tényleg buta vagy! Mondd, szerinted miért kell az írás, ha úgy is ott vannak tanúk, ha akkor majd, az öregasszonyok előtt húzlak karóba. Szerinted ez a dolog nyilvános, olyasmi, mint búcsúban a körhinta, mert ha szerinted igen, akkor biztosan a falusi búcsúkban csinálnák ezt, de én arról nem tudok.

— Megértettem, így már értem, ha értelmesen elmagyarázzák.

 

És nagyot sóhajtva, megnyugvással lépett ki a műhelyből, de rögtön vissza is kunkorodott.

— Jaj, Jani, hát azt meg elfeledtem megkérdezni, hogy mikorra menjek, mert nem szeretném, hogy meglássanak, meg azt sem, hogy sokáig kelljen várni a próbára.

Hamar egyezségre jutottak, nem is lesz még késő, de már elég sötét lesz arra az időpontra.

*

 

 

       Jani éppen a konyha és a szoba közötti hatalmas kemencébe rakta a tüzet, ami már javában pattogott, de kellett a táncoló lángmanóknak az újabb élelem, hogy majd megnyugodva melegséget tartó parázzsá váljanak.

Mari belépett, és egyben félre is az ajtónyílás fényköréből.

— Itt vagyok, Jani! Siettem, de óvatos is voltam, kétszer is körbe mentem, hogy félrevezessem az öregasszonyokat.

Jani még a műhelybeli ruházatában és szerfelett kormos, poros arccal, meg kézzel fordult Mari felé.

— Jó estét, Mari! Ne haragudj, de Bélabá’ kissé kapatos volt, azt mondta, kipróbálta a komájával az újbort, meg a törkölyből kifőzött pálinkát. Aztán csak beszélt-beszélt, még a katonakori történeteit is előadta.

 

Mari erősen somolygott, és igen halkan megjegyezte.

— Na hiszen! Emlékezek, amikor kicsi lány voltam, már akkor is nagyon sokat mesélt egy pohár bor mellett, de soha nem mondta kétszer ugyanúgy.

— Igaz, Mari — és most már Jani is mosolygott — mert ugyanazt a történetalapot legalább háromféle variációban elmesélte.

— Jó lett volna szakácsnőnek, mert mindig mást tudott volna csinálni ugyanabból.

— De, az nem mentség az én számomra, mert megkéstem. Időben is, tisztálkodásban is, evésben is, mert én ma még nem ettem. Reggel azért, mert nem volt kedvem magamban ülni az asztalhoz. Valamikor, régebben, még úgy gondoltam, a reggelinél majd egy sereg gyerek csivitel körülöttem, én meg a legjobb falatokat a tányéromról nekik csipegetem a csőrükbe. Délben — sokáig elhúzta a folytatást — meg veled próbakaróztam. De mostanra már olyan éhes vagyok, hogy majdnem leharaptam a nagy kalapácsom csücskét. Nem szívesen lennék most annak az asszonycsecsnek a helyében, amelyik a számba kerül — és olyan sandán mosolygott Mari mellei felé, hogy az rögtön maga elé kapta a karjait.

— Na, ha csak az éhség a baj, akkor menj tisztálkodni, én meg összekészítem a vacsorádat, Jani.

— Könnyű azt mondani, de azt sem tudod, hogy mi hol van, meg aztán semmi sincs.

 

Mari eléje lépett a magasra nőt kovácsnak, és a szája halkan mondta ki a szavakat.

— Ebben a házban még a Zsuzsi keze nyoma van mindenütt, vagyis asszonykéz, tehát kiismerem magam, a többivel meg ne törődj, inkább tisztálkodj.

Mire Jani visszajött tisztán, már finom ételillat fogadta.

— Igazad lett, Mari, megjött a télidő, mert igencsak hideg van a feredőzéshez. Begyújtottam a kombi kazánt, hogy ha kell, legyen meleg is, meg víz is elegendő.

 

Janinak már a sonkás-szalonnás tojás is elegendő lett volna, ha ő van egyedül, akkor talán még azt sem eszik, csak valami hideget. Mari a rántottát csak a tányér egyik oldalára szedte, és még azzal a féladagnyi étellel is ellépett az asztaltól.

Mire Jani utána nézett volna már fordult is vissza.

A tányér másik felén, akkorra már kupacban állt a frissensült krumpli, és a rántotta halom tetején még két szál cikk-cakkba irdalt sültkolbász is feszített.

— Még teát is főztem, Jani, meg tettem egy pár hasábfát a kemencébe, amitől mostanra kellemes lett a levegő, na meg az ételek illata is segíti a kellemes érzetet.

— Csodát tettél, Mari! Csodát, mert tudtad, hogy mi hol van, de még a kedvenc teafüvemet is eltaláltad, pedig ott több is van.

— Na, Jani, mondhatom, te aztán semmit nem tudsz az asszonynépről. Lehet, hogy a karóba könnyen belehúzod őket, de semmit sem értesz abból, hogy egy asszony, az hogyan gondolkodik. Lehet bizony, hogy te nem csak a bűnös asszonyokat, hanem a jókat is megölöd.

— Na, megálljunk, Mari! De meg ám! Hát te mit gondolsz, hogy én csak úgy öldösöm az embereket, szerinted a Zsuzsi el tudott volna menni innen szépszerével, ha rossz ember lennék?

— Bocsánatot kérek, Jani, mert a bizonytalanságom, meg a rossz gondolataim bolond szavakat szóltak, hisz te is tudod, hogy én egy bolond vagyok, hát tőlem mi mást lehet várni, mint bolond szavakat.

— Tudom én azt, Mari, hogy te nem vagy bolond, de beszéljünk erről később, ha csak nem döntötted el, hogy mégis éhen halasztasz engem.

 

Mari mozdulata a kínálás volt, Janié az elfogadás, és rögtön neki látott az evésnek. Csak úgy a fél tálnál jutott eszébe, hogy a Marit is megkínálja.

Mari nyelt egy szörnyűségeset, aztán szabadkozott, de azon még a vak is meglátta volna, hogy azok nem igaz szavak, mert éppen az ellenkezője a valóság.

Jani nem volt vak, ezért maga mellé ültette a Marit, és egy falatot a szájába rakott, onnantól pedig hol az egyik, hol a másik szájnak jutott a falat, és gyorsan el is fogyott az étel. A forró tea pedig időt adott a szürcsölés közbeni gondolkozásnak, és ők nem szóltak, még akkor sem, amikor nekiláttak, egyikük az étkezés nyomainak eltakarásához, a másik meg a fűtés, és gázkazán ellenőrzéséhez.

Jani később, az addig csukott ajtóhoz lépett és előre tessékelte Marit.

— Szó volt arról, Mari, hogy hozol meleg ruhát, mert jön a hideg és meg is jött, de a ruhádat, azt nem láttam.

— Igen, Jani, szóltam róla, de végül is nem hoztam, mert úgyis meg akarok halni, akkor meg minek. Megírtam a végrendeletemet, összerakosgattam, amit el kell majd ajándékoznom, amíg még élek, és elhoztam a nyilatkozatomat neked, hogy bajod ne eshessen. Tudod, hogy bolond vagyok, de ami az eszembe jutott a megbeszéltekből azt megcsináltam, akár ma éjjel is meghalhatok, ha te is úgy akarod.

— Akarhatnám azt úgy is, Mari, de akkor éppen a jussomról kellene lemondanom. Igaz ugyan, hogy próba nélkül is lehetne, de szerinted mikor jutna nekem olyan öröm, mint ma délben, ha lemondanám a próbákat? Mert azt tudd meg, Mari, hogy nagyon, de csuda-nagyon jó volt veled próbázni. Zsuzsival soha, de másokkal sem volt még ennyire jó. Menj, Mari és vesd a ruhád arra a székre, ami ott van az ágy végénél.

 

Jani odalépett a másik ágyvégnél levő székhez és vetkőzni kezdett.

Mari meg mi mást tehetett volna, hiszen igen meggyőző magyarázatot adott neki a Jani, meg úgy emlékezett, hogy a próba végeredménye a kedvére volt, hát ő is vetkőzött, de közben alapos gonddal rakosgatta a levetett ruháit.

Jani pedig kissé hátrább lépve szemlélte a vetkőzést, és a gondolatait csak a hasának feszülve felágaskodó „karó” árulta el.

Jani átkarolta Mari mezítelen testét és az ágy közepére emelte, aztán az elfekvés mozdulatával egy időben, Mari combjainak közét megtalálta azzal a karóval, ami természettől eredőző módon éppen az olyan helyekre való.

Mari ellenállás nélkül és mozdulatlanul feküdt a Jani ágyéka alá szoruló fél testével. Mari ellenállás nélküli mozdulatlansága a Janit meglepte.

— Mondd, Mari, mi a baj?

— Hogyan mondjam, Jani, hiszen azt szerintem, te is tudod. Én már voltam asszony, csak azután lettem karóba húzható némber, de azért még emlékezek arra, hogy így már a Pali is próbálta velem. Ő persze nem karónak nevezte — nem is volt az — de azt mondogatta, hogy „jövök, Mari és jól meg ba…ak” — csak mondta, de nem akart neki összejönni.

— Értem én azt, amit mondasz, Mari! Mint ahogyan azt is tudom, hogy te egyáltalán nem vagy bolond. Tudtad, amikor eljöttél tőlem, már akkor is tudtad, hogy valójában mi történt. Estére mégis eljöttél. Hát kimondom, amit te úgyis tudsz! Visszaéltem a helyzettel, amibe a gonosz szavú öregasszonyok miatti elkeseredésedben keverted magad. Becstelen volt a részemről, de nem bánom, hogy azt megtettem. Én nem! — szinte indulatból szólt, aztán elcsendesedett a szava. Nagyon jó volt és olyan nagyon jó, amilyenhez addig még csak hasonlítható érzésem sem volt. Azt az érzést már nem veheted vissza, de a testedet sértetlenül elviheted, mert én, csak kérhetlek, hogy maradj velem, de vissza nem tarthatlak. Ha csak a szavaim nem.

— Tudom, hogy miről beszélsz, Jani. Igenis tudom! Amit tettél az nem csak a te hibád, az a mi kettőnk hibája, vagy sem, mert lehet, hogy az nem is volt hiba. Én is azt éreztem, amit te elmondtál, és nekem még soha nem volt olyan jó érzésem, de hiszen már mondtam. Most meg itt vagyok, és azt mondom, hogy többé ne legyen szó a „karóba húzásról”.

— Jaj, Istenem, Mari! Jaj, Istenem, hát akkor miről legyen szó? Akkor hát mi legyen, hiszen éppen most mondtuk, hogy az eddigi életünkben ez volt a legjobb. Akkor most itt fekszünk majd egymás mellett egész éjjel? Ne, Mari, azt ne! — én akkor reggelre biztosan meghalok, de meg is érdemlem!

— Nana, Jani, nana! – hát te nem láttad, hogy ott abban a sarokban mennyi egér volt? Mit gondolsz? Az egyik nem mászhatott be a hideg elől oda a nyitva maradt lukba? Én úgy érzem, Jani, hogy bebújt egy, de lehet, hogy több is, mert valami nagyon kaparászik, vagy bizsereg ott, benn. Arra gondoltam, Jani, ha már úgyis kéznél van egy karó, talán azzal ki lehetne piszkálni. De ha fáradt vagy, Jani, akkor hagylak aludni, majd én piszkálgatom az egereket, de legalább „azt a valamit”, amivel lehet piszkálni, azt add kölcsön.

— Mari, hát te… te milyen férfinak nézel engem? Olyannak, aki egy bajba jutott embertársán nem segít, ha tud, pláne, ha egy gyönyörűségesen szépasszony került bajba? Nekem kötelességem van, Mari, mert az egér pont az én műhelyemből császkált el.

 

Marinak nem jutott ideje, hogy szavakkal is egyetértsen Janival, mert Jani azonnal munkához látott.

Persze azért óvatoskodott egy kissé, de később, amikor Mari ez ügyben kihallgatta, azt vallotta, hogy csak azért, mert ő még egy egérnek sem tudna ártani.

Meg még azt is hozzátette, hogy fél attól, hogyha kihalnak Mariban az egerek, akkor neki már nem lesz dolga és mehet világgá, az ő drága Marijáról álmodozni, meg az oktalanul elpusztított egerekről elmélkedni.

Igaz, hogy a számonkérés csak jóval később történt, mert most még a Mari meg igen erősen belekapaszkodott Janiba, mintha attól félne, hogy az talán lefordul róla.

A Jani meg óvatosan erőltetve a dolgot, de éjfélig háromszor is eltörte a karóját a nagy munkálkodásban.

Igaz, Mari sem járt jobban, ha csak az nem minősülhet annak, hogy ő a saját számítása szerint éppen ötször érezte meg az egérke halálát.

Az éjfélkori fürdőzés, meg a szükségességek elvégzése után, aztán már megint az ágyban voltak, de még jutott idő arra, hogy néhány szót váltsanak.

— Tudod, Jani, hogy mire gondoltam, már amikor tudtam gondolkodni? Hát bizony arra, hogy lehet, hogy az én egérkém az olyan, mint a Főnix madár. Azért, Jani, mert te tüzet csiholtál körülötte, aztán meg ráadásul leforráztad, de az kicsivel később csak feltámadt újra. Feltámadt, Jani! Biztosan feltámadt, mert úgy érzem, mintha már most is mocorogna.

 

Azt pedig senki nem mondhatja el a Janiról, hogy nem lovagias, mert ő úgy nekilelkesedett, hogy már ébredezett a hajnal, amikorra végre mind a ketten elégségesnek találták az egerekkel vívott csatát és döntetlenben egyeztek meg a Főnix egérrel.

Nyugodtan megegyezhettek, mert jól tudták, hogyha nem költözik ki a Mariból az egérke, akkor annak mocorogni is, meg kaparászni-bizseregni is kell.

Az pedig nekik is ok lesz majd esténként egy-egy alapos egerészésre, és a következő, meg utána — meg az után, és még sok-sok következő éjszaka így telt el.

 

 

 

vegyes

Maréknyi szerelem

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mintha az első szerelem lennél,

ahogy ujjaink egymáshoz érnek,

s homlokod is úgy fekszik fejemnél,

utat ne adjon semmilyen télnek.

Vasárnap csillog féltő szemedben,

akár feszített, fénylő harangok,

nincs szó, mely ölne, vagy megsebezzen,

múlhatatlan vagy, izzó zsarátnok.

Veled maréknyi pusztán a világ,

mégis kinyitod csukott tenyerem,

hogy lássam, csak ott léteznek csodák,

ahol tárul, s bezár a végtelen.

Vers

A szerelem kapui

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }szonettkoszorú

A SZERELEM KAPUI

1.

Helyet kaptál lüktető szívemben,

 te vagy a hajnal és az alkonyat.

 Csillagok messzi fénye a csended,

 átölel hűen évszázadokat.

Onnan jöttél, ahol az ég ragyog,

 a remény szivárványíve feszül.

 Benned láthatom végre, ki vagyok,

 tükrödben arcom helyére kerül.

Tekinteted kékszínű tiszta tó,

 nem kavar rajta szél hullámokat.

 Gyengédséged finoman ringató,

 ahogy álmod simítja álmomat.

Aranyba öltöztet minden szavad,

 örökkévalóság a pillanat.

 

2.

Örökkévalóság a pillanat,

 a legszentebb akarat, hogy élek.

 Kibomló virág bennem a tavasz,

 mint földre születő örök lélek.

Mindig tudtam, oka van mindennek,

 miért is vagyok az, aki vagyok.

 Engem aranyfonállal vezetnek,

 elveszni nem hagynak az angyalok.

Szívembe rejtettem a magokat,

 miket termővé tesz majd az idő.

 Amit lelkembe bevetve hoztam,

 gyönyörű lombos ágakká kinő.

Mikor imára hajtottam fejem,

 felfénylett előttem a végtelen.
 

3.

Felfénylett előttem a végtelen,

 tükörként világított az arcod.

 Tudtam, te vagy az én másik felem,

 akit ezentúl már el nem hagyok.

Az idő metsző szelét fújta ránk,

 olykor meleg napunk is elborult.

 Fagy kínozta virágunk tavaszát,

 szép fáink is könnyeztek szomorún.

A vihar könnyű ágaink törte,

 fordult bolond áprilisunk zordra.

 Minket eggyé forrasztott örökre,

 ott maradtam szívedre omolva.

Szerelmünk adott angyalszárnyakat,

 mi minden múló időt betakart.
 

4.

Mi minden múló időt betakart,

 világított köröttünk a jelen.

 Szíveinkbe zárt örök pillanat,

 mint gyertya lángjában a kegyelem.

Álomvilágunkban nincs árulás,

 jó uralkodik a gonosz helyett.

 Lelkeinkben lakozó Messiás

 megáll majd egyszer poraink felett.

Hazatér már a tékozló fiú,

 mert a remény hal meg utoljára.

 Örömmé válik, ami szomorú,

 kapunk legyen szélesre kitárva.

Tudtam, egyszer majd megtalálhatom:

 kerestelek távoli utakon.

 

5.

Kerestelek távoli utakon,

 olyan messzire, mint a gondolat.

 Egyre a szíved után haladok,

 csordogál a könnyem patakokban.

Érzésből teremtő erő fakad,

 hisz belőle születik meg minden.

 Szerelem ébressze a vágyakat,

 és enyésszen el, ahol az nincsen.

Ünnep legyen a perc, ha itt vagyok,

 boldogságot mérjen csak az idő.

Az Isten minket egymásnak adott,

 összeért kezeinkből rózsa nő.

Elfogadtam érted életet és halált,

 míg lelkem végül bennem megtalált.

6.

Míg lelkem végül bennem megtalált,

 ott vagy megváltoztathatatlanul.

 A legfényesebb sugár maradtál,

 akitől szívem szeretni tanul.

 Mert távolod mámorító közel,

 ahogy jelenléted a messzeség.

 Valóságodban az álom jön el,

 és igazsággá válnak a mesék.

 Fényévekről érkeztél szemembe,

 áldó, hűs fényed végtelen titok.

 Lényedben a Mindenség szerelme,

 amiért minden ajtót kinyitok.

 Kiért bármit magamból feladok,

 egymásba simulhatnak a partok.

7.

 Egymásba simulhatnak a partok,

 ami szétszakadt, újra összeér.

 Másik felem, kit megtalálhatok,

 és így leszünk kettőből egy egész.

 Térjünk vissza oda, hol született,

 páros lelkünk galambként hazatér.

 Nincs idő, se tér, csak a szeretet,

 nem sietünk már véges vágyakért.

 Ahol te vagy, én ott vagyok szabad,

 nem zár be kalitkába a magány.

 Szemünkben a fény ugyanaz marad,

 világít bennünk ugyanaz a láng.

 Szíveinkben hordjuk örök hazánk,

 létezésünk legyőzi a halált.

 

8.

 Létezésünk legyőzi a halált,

 nem vehet el engem tőled semmi.

 Sorsunk örökre karjaidba zárt;

 síron innen és túl is szeretni.

 Két szív, ami csak egymásért dobban,

 benne van immár kezdet és a vég.

 Ott maradunk mi porrá omoltan,

 mikor lelkünk majd együtt hazatér.

 Ahonnan jöttünk, oda tartozunk,

 ott nincs más, csak nyugalom és béke.

 Itt a Földön mindent feláldozunk,

 de tudjuk jól, hogy mégis megérte.

 Nem áll ellen örömnek, se kínnak,

 a szerelem kapui kinyílnak.
 

9.

A szerelem kapui kinyílnak,

 ezer évről bennünk az ismeret.

 Onnan jövünk, hova mindenki tart,

 úttalan utakon célhoz vezet.

 Boldogság az ösvény, amin járunk,

 örökzöld fák felett árad a fény.

 Nem fárad el soha gyenge lábunk,

 mígnem visszatérünk majd szárnyakért.

 Hisz ahol te vagy, én is itt vagyok,

 nincsenek elmúló napok többé.

 Olyanok vagyunk, mint az angyalok,

 együtt szállunk az égen örökké.

 Otthonunk már a messzi végtelen,

 hova indulsz, oda megérkezel.

10.

 Hova indulsz, oda megérkezel,

 bármi is keresztezze utadat.

 Nem állít meg téged a félelem,

 leomlanak végül a kőfalak.

 Olyan törékeny vagy, olyan árva,

 de én őrizlek mindenek felett.

 Megszentelt oltár tiszta báránya,

 az áldozatunk elvégeztetett.

 Ajkadra pecsételtem lelkemet,

 szívem a szívedbe van beoltva.

 Csak veled növekszik az életem,

 mint fák egymásra boruló lombja.

 Ahogy a kettészelt partok hívnak,

 mi tesszük világok között hídnak.

11.

Mi tesszük világok között hídnak,

 összekötjük múltat és jövendőt.

 Amit soha senki meg nem tilthat,

 élni egymásért híven szeretőn.

 El nem hagyni többé azt a kincset,

 mit a lelkünkbe rejt most a jelen.

 Érzéseinknél fontosabb nincsen,

 rőt jelet hord magán a szerelem.

 Nem kérek semmit, s mindent odaadsz,

 szívedért szívemet tárom viszont.

 Örökké tart innen a pillanat,

 alkonyi lángban ég a horizont.

 Befogadja létünk a végtelen,

 fel nem foghat a földi értelem.

12.

Fel nem foghat a földi értelem,

 ahogy összecseng bennünk a lélek.

 Rád nézve magamat felismerem,

 szíveden belém dobban az élet.

 Úgy kerültünk közös csillagútra,

 ahogy bolygó kering a Nap körül.

 Létünk összesimul mindig újra,

 örök táncában egymásban örül.

 Fénnyé szegezte sorsunk az égre,

 ragyogja át a széles világot.

 Csillogjon csak némán a sötétbe,

 velem te is a végtelent látod.

 Ami bennünk örökre itt marad,

 el nem mondhatják emberi szavak.

13.

El nem mondhatják emberi szavak,

 ahogy szívedben békére leltem.

 Minden kósza vágy messzire szaladt,

 hűvös kezem megpihent kezedben.

Mi most már együtt indulunk útnak,

 lépcsők tetején áll a sziklavár.

 Gyűrűdet karcsú ujjamra húztad,

 Nap lángjában ég a látóhatár.

A múltat messzire elvetetted,

 jövődet remény fokára tűzted.

 Lelkünk megnyugodott a jelenben,

 a félelem többé el nem űzhet.

Tiszta ég alatt kongja a harang

 a végső titkot, ami megmarad.

14.

A végső titkot, ami megmarad,

 simítod rám lágyan, szerelmesen.

 Hisz a csend a legtöbb, amit adhatsz,

 beszél hozzám, mikor itt vagy velem.

Régről ismert a hang, ami szólal,

 mint kecses futamok a zongorán.

 Fodrozódó hullámok a tóban,

 lelkemen játszik a dallam tovább.

Balzsamos estbe ér a déli szél,

 beborítanak a hűvös árnyak.

 A láz, a tarkaság aludni tér,

 terebélye terül el a fáknak.

Az égbe merül a tekintetem,

 helyet kaptál lüktető szívemben.

15.

Helyet kaptál lüktető szívemben,

 örökkévalóság a pillanat.

 Felfénylett előttem a végtelen,

 mi minden múló időt betakart.

Kerestelek távoli utakon,

 míg lelkem végül bennem megtalált.

 Egymásba simulhatnak a partok,

 létezésünk legyőzi a halált.

A szerelem kapui kinyílnak,

 hova indulsz, oda megérkezel.

 Mi tesszük világok között hídnak,

 fel nem foghat a földi értelem.

El nem mondhatják emberi szavak,

 a végső titkot, ami megmarad.

Fordítás

Sezai Karakoç: Megfáradt szerelem (Donuk Aşk)

Elolvasta:
67
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Sezai Karakoç török költő, író, filozófus 1933. január 22-én született a Délkelet-anatóli Dıyarbakır tartomány Ergani városában. Kiemelkedő kortárs személyisége a török művelődéstörténetnek.
Illusztráció: Dr. Kenyeresné Zagyva Ágnes

Megint eljött az este,

A hűvös magány ismét vállamra dőlt,

A meglévő messzeség nem változik,

A távolság egyre nő.

Ma ismét úgy tört rám az est, mint akkor, ott.

Azóta is látlak,

Ugyanúgy ugyanott.

Ma már nem félek a messzeségtől,

Amely állandósult

És megfáradt mára,

Olyanná vált, mint egy szomorú regény.

Talán én vesztem el, már az elején

Vagy az emberség veszett volna el, győzelmemért…

(Fordította: Gősi Vali, Bartha Júlia nyersford. alapján)

 

Sezai Karakoç

Donuk Aşk

 

Yine akşam oldu, 

Yalnızlık omuzlarıma çivisini çaktı yine, 

Uzaklık aynı gerçi, 

Heryerdeyken olan uzaklığın pek değişmedi, 

Yine akşam oldu orda olduğu gibi, 

Görebiliyorum seni burdan da, 

Aynısıydı ordayken de, 

Uzaklıktan korkmuyorum belki de, 

Orada da aynıydı uzaklık gerçi 

Donuklaşmış oldu artık bu, 

Bir o kadar da hüzünlü romanlar gibi, 

Galiba ben baştan kaybetmişim, 

Belki de ben baştan kazanmışım, insanlık kaybetmiş…

Vers

Szerelem

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Elrepült az idő velem:
él még bennem a szerelem,
határtalan, szívből fakad,
míg jó a szív, el nem apad.
 
Rozsda az ősz, havas a tél,
új kikelet tavaszt ígér,
melegével köszönt a nyár,
ifjú és vén szerelmet vár.
 
Illatot szór körülöttünk,
életre kel a szerelmünk,
öreg vagyok, mégis érzem,
fiatal szívemben terem.

Vers

Megszerelem

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

pásztorpercek sodra-habja

buta bátor spontán magja

repeszthető és szelíd-sebes

várhatnékom is égig repes

bújhatnék de kíván dalom

leguggol bennem irgalom

száz játékos kacér jelem

végigszaladsz a szívemen

jelen vagy te te légy jelen

 

Vers

Jégbe zárt szerelem

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Fagyott halál, jégvarázslat
pöndöríti tűzszoknyámat,
örökkön a foglya vagyok,
többé sosem ragyoghatok.

Arcul csapott metsző szele,
a hidegség lehelete,
derűlátó kedvem repedt,
sziromlevem keseredett.

Könnycseppek, mint üvegszilánk,
szelték széjjel hitem szirmát,
szólni félek, hogy nem tudok,
szívem hideg, dermedt burok.

Olvaszd fel a szenvedélyem,
tőled kedves csak ezt kérem,
mosolyt hintsél az arcomra,
sziromvirág holnapomra.

 

 

 

Horváth Edina textilszobrászati alkotása

Vers

Szerelemmadár

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Mélyet sóhajt, s fölröppen
a szerelemmadár,
sérültek a szárnyai:
csak fáról fára száll.

Nem repülhet messzire,
a közelben marad,
ha sebei hegednek:
újra szárnyra kap.

Lassan múlik az idő:
szenved a madár,
várja már a gyógyulást,
akkor visszaszáll.

Egyre sorvad a madár:
felrepülni nem tud,
és ahonnan menekült:
oda vissza nem jut!

 

Novella

Szerelem

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Egyet érzett csak, valami nagyon ismerős, forró érzést valahol a mellkasában, meg a szíve körül.

 

Endre bácsi egészen közel húzta a székét az ablakhoz és nézelődött. Így szokta meg, mindig így tett ilyentájt ebéd után, miután szív és vérnyomásgyógyszereit is bevette, és a szokásos újságcikkeket átböngészte.

A kisvároska utcáit belepte a hó, tél volt, hideg, a lámpák színei derengtek csak a szürkületben. A sarki bolt fényei még látszottak, ki-be szállingóztak az emberek, ő pedig figyelte őket. Mindig ezzel szórakoztatta magát. Járásukról, fejtartásukról, biccentésükről ítélte meg, és egy szigorú, kimérten elhatárolt kasztba helyezte a járókelőket. Fekete, fehér. Endre bácsinak ugyanis olyan volt a világ, mint egy sakktábla. És ezt így szerette. Nem szerette az árnyalatokat, sőt, nem is látta őket, de ebbe most a téli táj is segített neki, minden olyan volt éppen, ahogy megszokta. Fehéren hulldogált a hó és feketén villant ki belőle az aszfalt és a sár.

Endre bácsi már egy ideje nem tudott kimenni az utcára, csak tágas otthona adta a keretet a mindennapokhoz. Régebben még egyszer-egyszer lecsoszogott járókeretével a ház elé, ma már azt sem. Őt, aki egész életében úton volt — mindig hajtott nagy lendülettel valahová, valamilyen körülhatárolhatóan fontos és nemes célból — most a székbe kényszerítette a visszafordíthatatlan Parkinson kór.

Otthon mindent gondosan akadálymentesített, így könnyen átvészelte a távolságokat, de a lába nem sokáig bírta, így hát csak nézelődött az ablaknál ücsörögve.

Az ablak alatti járdán egyszerre egy kicsi alakot pillantott meg. Egy idős nőt, aki lassan, óvatosan haladt, fejét felemelve. Piros kendőt, szürke kabátot hordott, de a járása valahogy ismerősnek tűnt Endre bácsinak. A nő korosztálybeli lehet, mégis piros kendőt hord… — hümmögött. Valahogy ismerős. Az alakja meg a járása, meg ez a nagy táska…

— Ez Tercsi, a szomszéd utcából! Hát ő még él? — rikkantotta hetykén és meglepetten, de mozdulni nem tudott.

Ezután nap mint nap odatolta a széket az ablakhoz és várta. Várta Tercsit. Látta is néhányszor, de csak futólag, mert közben mindig megérkezett valamelyik idős barátja, vagy családtagja, elég sokan jártak nála látogatóban, és mindene megvolt, tényleg. De ez a Tercsi a múltból valahogy szöget ütött a fejébe. Itt lakhat a közelben, minden héten kétszer elmegy a boltba, a megpakolt szatyorral siet hazafelé. Tud járni! És a járása, az nem változott neki, olyan kis lendületes, hanyag, álmodozó ringású, csak ő lehet! — megdobbant a szíve. — Ez Tercsi, már egészen biztos!

Nem tudott mit tenni, hiszen nem léphetett ki a lakásból, pedig de jót beszélgetett volna vele…, nem lehet, mert a lába nem viszi, hiába.

— Ah, a Tercsi! — gondolkodott és felidézte a lányt. Csinoska teremtés volt fiatal korában is, mindig szeretett a szemébe nézni, egészen elmélyedt benne. Igaz, a világ olyankor már nem feketének vagy fehérnek tűnt, mint egy sakktábla, hanem olyan színűnek, mint a Tercsi szeme. Kéknek! Egészen világos, tiszta, égszínkéknek.

Ahogy így gondolkodott, elmélkedett, hirtelen megcsörrent a szobai telefon. Kimérten krákogott egyet, majd beleszólt.

— Halló!

— Jó napot kívánok, Endre bácsi, hogy tetszik lenni? — csengett a fiatal lányka hangja a vonal végén.

— Drága Gizike? De rég hallottam a magácska szép kis hangját! Jól, nagyon is emberesen, csak egy baj van, Gizike!

— No mi a baj, Endre bácsi?

— Nem rendelek én már maguktól semmit!

— Endre bácsi, nem is azért hívtam, csak érdeklődtem, hogy van a lába?

— Fáj még nagyon, de a krémek már itt nem segítenek, megmondta a doktor úr.

— Nem segített az a kurkumás krém, amit a múltkor küldtem?

— Nem az a baj, Gizike, ez már Parkinson, ezen már nem segít a kurkuma!

— Értem, Endre bácsi, nem is szeretnék én erőltetni semmit, csak hallgassa meg, milyen kedvezmény jár most Endre bácsinak! Tetszik tudni, nekem ez a dolgom!

— Tudom, tudom, Gizike, no, mondja!

— Tessék elképzelni, Endre bácsi, az aloe verás ágyneműgarnitúránkon hatalmas kedvezmény van, ezt ne tessék kihagyni! Egy nagy paplan és két párna, és csak tízezer forint! A szomszéd utcában Tercsi néni is kérte, és nagyon meg volt elégedve, igazán! Azt mondja, mióta ezt használja, azóta sokkal jobban alszik, és még az alvászavarában is tud segíteni neki! Szombaton küldöm, jó, Endre bácsi?

— Mit mondott? A szomszédban Tercsike is?

— Igen, igen, Endre bácsi!

— No, hát a Tercsinek is van telefonja?

— Hát persze, hogy van, talán csak nem ismerni tetszik? Nagyon aranyos, beszédes néni, sokat szoktunk csevegni, neki meg a dereka fáj egy kicsit, de azért tesz-vesz mindennap, kiszolgálja a családját, főz, mos, pörög és mindig vidám, éppen olyan, mit Endre bácsi, olyan vicces!

— Dehogynem, ismerem, nagyon is ismerem! Tudja mit, küldjön Gizikém kettőt abból az ágyneműből, aztán cserébe, ha már ilyen jóban vagyunk mi ketten, adja már meg nekem a Tercsi számát, tudja, hogy nem tudok kilépni az utcára, nem tudom elérni másképpen, csak telefonon.

 — Na de Endre bácsi, tudja, hogy ezt nekünk nem lehet! Nem szabad kiadni másnak a telefonszámát!

— Olyan nincs, hogy nem lehet, küldjön hármat, nem bánom, de a Tercsi száma kell nekem!

— Jó, jó, Endre bácsi, akkor tessék írni!

— Gizike, maga mindig nagyon kedves, akkor küldje azt az ágyneműt, most jó napunk van mind a kettőnknek? Igaz-e?

— Igaz, igaz, Endre bácsi! Jó egészséget, hívom majd!

— Szép napot, Gizike!

Endre bácsi le is firkantotta a megkaparintott telefonszámot, de Tercsit bizony nem hívta fel. Legalább a telefonszám már megvolt. Ez is valami!

Minden reggel pontban hatkor kelt, elvégezte a napi rutint, komótosan leült a telefon mellé és nézte a számot, meg néha az ablakon át Tercsit, ahogy a boltba ballag. De nem hívta fel. Nem hívhatta, mert még nem született meg fejében a terv. Hogyan is kéne? És mit is mondhatna neki? Amikor olyan régen beszéltek. Lehet, hogy már nem is emlékszik rá Tercsi.

Eltelt közben néhány év. Már nem is látta Tercsit a bolt felé haladni, hiába figyelte. Majd holnap! — halogatta a dolgot. Holnap felhívom. Addigra pontosan összeállítom magamban, mit is kellene mondanom.

Nézte a sakktáblát. Előre tolta a bástyát. Minden nap egyetlen lépést tett csak.

Ekkor újra megszólalt a telefon.

— Endre bácsi, hogy tetszik lenni?

— Gizike! Már megint maga? Tudja, hogy nem rendelek semmi!

— Hát persze, hogy tudom, Endre bácsi! Felhívta Tercsi nénit? Beszéltem neki magáról, azt mondta, nagyon örülne.

— Tényleg, azt mondta?

— Igen, Endre bácsi, tessék csak felhívni nyugodtan, csak tessék szép lassan, nyugodtan, érthetően beszélni vele, mert mostanában sajnos elhatalmasodott rajta az Alzheimer-kór. Elfelejtget dolgokat, de ha többször, érthetően tetszik neki mondani valamit és tagoltan, akkor… talán megérti.

— Értem, Gizike!

— És hogy van most a lába, Endre bácsi?

— Nem jól, tudja Gizike, ez már nem javul.

— Tudom, Endre bácsi, tudom, de azért bizakodjunk! Tetszett az ágynemű?

— Az ágynemű nagyon jó, szeretem. Köszönöm, aranyom!

— Akkor most nem tetszik kérni semmit?

— Nem, most ne küldjön, Gizike, örülök, hogy beszéltünk!

Endre bácsi most nem várt a cselekvéssel, felkapta a telefont és tárcsázott.

— Hallo — csicseregte Tercsi néni a vonal végén.

— Szervusz, Tercsike, Endre vagyok, emlékszel még rám?

— Endre? Milyen Endre? — kérdezte Tercsi meglepődve.

— Hát Tódor Endre a Kismüller utcából.

— Tódor Endre? — hallgatás. —  A Kismüller utcából? Nem emlékszem. Ki az a Tódor Endre? Te tudod?

— Tudom, Tercsi.

Tercsi nem tudta. Egyet érzett csak, valami nagyon ismerős, forró érzést valahol a mellkasában, meg a szíve körül. Ez a zengő hang nagyon ismerős volt neki, de hogy ki az a Tódor Endre, arról fogalma sem volt.

— Hívjon máskor, majd megmondom Tercsinek, hogy kereste — mondta és lecsapta a telefont.

Endre csak ült a sötét szobában és merengett. Nem tudta mit tegyen, nyilvánvaló, hogy Teri elméje már nem olyan tiszta, na de a járása… — gondolta és előre tolta a királyt a sakktáblán. Az még biztos a régi… de tényleg. Akkor most mi legyen?

Ezen nem gondolkodott tovább, inkább lefeküdt aludni. Majd holnap felhívom — határozta el, és elalvás előtt még morgott egyet. — Jó meleg ez az ágynemű! És Tercsinek is tetszik, örülök, hogy hármat vettem. Mosolygott egy kicsit, amolyan sejtelmesen és elszunnyadt.

Másnap újra felhívta Tercsit. Tulajdonképpen ugyanaz a párbeszéd zajlott köztük, mint előző nap, és másnap is, és harmadnap is, mindennap.

— Szervusz, Tercsike, Endre vagyok, emlékszel még rám?

— Endre? Milyen Endre?

— Hát Tódor Endre a Kismüller utcából.

— Tódor Endre? — hallgatás. — A Kismüller utcából? Nem emlékszem. Ki az a Tódor Endre? Te tudod?

— Tudom.

Tercsi nem értett semmit ebből az egészből és nem is emlékezett a telefonokra, mert mindig ugyanazzal a meglepődéssel kérdezte: — Endre? Milyen Endre?

Endre nem adta fel, és Tercsi csak azt vette észre, hogy ugyan fogalma sincs, kivel beszél, de minden alkalommal, amikor megcsörrent a telefon valami különös forróság nyilall a szívébe. Valami ismerős forróság. Lassan már a telefon csörgésénél érezte a forróságot, és egészen remegő hangon kérdezte: — Endre? Milyen Endre?

Egy nap végül Endre bácsi feladta.

Nem hívta többet. Csak egyszer, amikor elmentek a vendégek, és nagyon egyedül érezte magát. Akkor úgy érezte, el kellene mondani neki, végül is, őt is érinti, rá is tartozik, hogy mennyire szereti…

Felvette a telefont. Elhatározta, ha nem érti, akkor is elmondja neki vagy talán éppen ezért. Neki ez fontos. Nagyon is.

Felvette a telefont, tárcsázott.

— Tessék — szólt bele egy fiatal hang.

— Tercsikét tudja adni?

— Most temettük, sajnos már nem tudom adni. Sajnálom!

 

*

Endre bácsi letette a telefont, és meredten nézte a sakktáblát. Már csak egy király állt a fehér mezőn, semmi más… egy magányos, hófehér király.

 

 

Vers

Szerelemre hív

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Percy Bysshe Shelley – A Szerelem Filozófiája
Evokáció

 

 

 
Szerelemre hív…
Harmatot csókol a hajnal,
fényt ölel a reggel,
bújócskát játszik az árnnyal
évődő jókedvvel.
Nárcisz és tulipán párba’,
illatot hint
a korán érkező nyárba.
 
Szerelemre hív az élet…
lelkemben a magány,
zúzmarával bérelt fészket
didergő éjszakán.
Elhagyottság csendje kúszik
esténként ágyamba,
vágyam utánad sóhajt,
Te ringass álomba!

Novella

Különös nyári szerelem

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A Michigan-tónál ez a nyár is varázslatos volt, minden élőlényben élénken keringett a pezsdülő, megújhodott vér. Ami főleg a szerelem kibontakozásának kedvezett. Bódítóan hatott az érzékekre a jázmin illatú szél.

Adott volt egy fiú, no meg egy lány, ahogy az már lenni szokott. Azt gyanítottam, hogy hősünk számára e leányzó valami égi tünemény lehetett, mert lehetetlen pózokba forgatta nyakát, mikor feltűnt látómezejében, vagy csak szemével kísérte addig a pontig, amíg szemizmai már nem bírták. A hőn áhított szempár, amit oly nagy igyekezettel próbált befókuszálni, nagy ritkán találkozott az övével. A fiú mellett sokszor úgy vágtatott el almás-deres kancáján, hogy a felkavart porfelhőből semmi se látszott. Csak szerelemittas tekintete világlott ki, a lassacskán kitisztuló, vibráló, nyári légtérben.

Ernie, mert ez volt beceneve, bambán elmélázva állt ott, végül felvette a földről kedvenc füzetét, amit semmi szín alatt nem adott volna ki kezéből. Írószerszám akadt nála mindig, amivel lejegyezhette a folyton elméjébe tolakodó szavak, mondatok tömérdek sorát. Azután, ha ezek összeálltak valami frappáns szöveggé, akkor odaült leírni viharvert írógépéhez, amit úgy örökölt nagyapjától. A kiadott szörnyű hangokból ítélve, nem jósoltam volna hosszú pályafutást gépének. Ennek ellenére versekkel írt tele jó néhány oldalnyi szűz papirost. Apja kétkedő és némiképp rosszalló hozzáállást tanúsított, ha az írásról kellett véleményt alkotnia. Sosem titkolta fia előtt, amit gondolt, mert úgy vélte, az igazság még senki emberfiának nem okozott ténylegesen kárt, hacsak nem lelkiekben.

Mint mindig, amikor a tóparton álló nyaralójukba újra elutaztak, alig várta, hogy átöltözzön, kiszabaduljon és a természet rejtett csodáit tanulmányozhassa testközelből. Rabul ejtette a táj szépsége. Az erdő vadjai is érezték ezt a pazar illatorgiát. A távcső, mint elmaradhatatlan kiegészítője, mondhatni már hozzá nőtt. Vele kapcsolatosan, alighanem nehéz dolga volt az egyszerű, „mezei” szülőnek. Sosem lehetett tudni merre jár és mikor tér haza. Főképpen a felgyorsult gondolataival az átlagos szemlélő nem tudott mit kezdeni, kisgyermekként is ilyen adottságokkal örvendeztette meg, akkor még mindkét szülőjét. Mindketten érezték, vagy inkább erősen akarták, hogy az ő fiacskájuk valami nagyra, többre hivatott legyen. Ennek szellemében, az időközben özveggyé lett apa azt akarta, hogy fia őszre már a főiskola lépcsőit koptassa. Ezen elképzelését Ernie nem tudta magáévá tenni, de ezt nem kötötte az apja orrára.

Titokban elérhetetlen álmokat dédelgetett, író szeretett volna lenni, de legalábbis újságírással kezdeni. Írt szorgalmasan, legfőképpen verseket, volt már egy kötetnyi, amit félve vitt el több kiadóhoz is. Akkoriban, sok esti vitájuk tanúja volt, a terasz előtt szerényen álló öreg tölgy, aminek levelei közé rengeteg szúrós mondatfoszlány keveredett ilyenkor. Ám mindez hiába, mert a maga útját akarta járni, azt tervezte újságírónak áll. Ezt úgy szándékozta megvalósítani, hogy nem a főiskola mellett, hanem helyette. Ez bizony apja elképzelésétől mérföldekkel távolabb állt. De most ez a terve elhomályosult, a leányt nézve, fejében gondolatok helyett csak a homok pergett alá. Bánta is, meg nem is, hogy folyton a leányzó gödröcskés arca tolakodott elméjébe.

Természetesnek tűnt, hogy újra látni akarta. Mindezért, pedig csak annyit kellett tennie, hogy a festői szépségű park szélét megközelítse. A lány ott állt teljes valójában, s olybá tűnt, valakit keres a tekintetével.

Ernie a látványtól megédesedve, széles mosollyal beöltözve igyekezett felé. Virágporos illatoktól elnehezülve szippantott a levegőbe, amelyben kiérezhető volt egy finoman hangolt női parfüm illata.

Némi tétovázás után a fiú, izzadó tenyerét hátratéve, elé toppant.

— Szia! Ernie vagyok — kezdte bátortalanul a társalgást. — Már sokszor láttalak a távolból, gondoltam együtt is sétálhatnánk, nemde?

— Háát… igen! — vágta rá a lány, némi tétovázással a hangjában, mert ez a fiú régóta foglalkoztatta a gondolatait, amióta csak először meglátta, lovaglás közben. — Lucindának hívnak.

— Tudom — mondta Ernie, miközben zavartan egyik lábáról a másikra állt.

A következő néhány órát azzal töltötték, hogy mindent elhadartak saját magukról, az életükről, délutánra már betéve tudtak mindent a fiatalok, mintha ezer éve ismernék a történetüket. A végén már csak nézték egymást szerelmes tekintettel. Egészen új világ tárult elébük, amikor egymás szemébe néztek.

Ernieben sürgető érzések ébredtek, s azt gondolta, hogy udvarolna szívesen ennek a szépséges hajadonnak, ha valahogyan ki tudja a szigorú apjától csikarni az engedélyt.

Szó szerint csikarni, mert nagyhatú, szigorú embernek tudták a környékbeliek, még a feleségét is elüldözte egy szürke délutánon, egy apró hiba miatt, szegény elmenekült a férje szigora elől, azóta sem tudni hová vetette a sors.

Így hát nem lehet csodálkozni azon, hogy izgalommal gondolt a teendőjére, de ezt diktálja az illem és a jólneveltsége. Ezért aztán egy nagy levegőt szippantott a tüdejébe és már az oxigénbő lélegzetével kimondta, amit már régen akart.

— Szóval, azt szeretném, ha udvarolhatnék neked, mutass be az apádnak. Mert így illik, nemde?

— De, valóban, akkor most rögvest odaviszlek elé, legyünk túl rajta!

Ezzel fogta Ernie kezét és sebesen magával rántotta, akár egy fabábút. Sietve a házuk felé igyekeztek.

Az öregúr, komótosan a virágoktól övezett teraszukon pöfékelte kedvenc szivarja füstjét, s közben a világ dolgairól elmélkedett. A két fiatal hamarosan odaért, s elébe álltak.

— Édesapa! Nézd kit hoztam, azt a fiút, akiről már beszéltem neked. Szeretne mondani neked valamit — s ezzel odalökte az apja elé Erniet.

— Nocsak! — mondta az öreg.

— Akkor szóljál. Mi a szándékod a lányommal? Mivel szomszédok vagyunk a nyaralók miatt, látásból ismerem apádat, de hogy hívnak, fiam?

— Ernie, uram.

— Van e rendes szakmád, vagy állásod? Mert az nagyon kell ám, ha el akarod tartani ezt a leányt itt — mutatott rá az öregúr.

— Lesz, uram. Írással akarok foglalkozni, író szeretnék lenni — közölte Ernie kis bizonytalansággal a hangjában.

— Írással? — morgott az öreg —, abból ugyan nem tudod eltartani a lányomat! Kétséges dolog a művészet, kevesen lesznek naggyá. Aztán van rendes neved is, fiam? Hmm?

— Van — rebegte a fiú remegő hangon.

— Akkor halljam! — mondta reszelős szivarhangon az apa.

— Úgy hívnak, Ernest Miller Hemingway. Tisztelettel.

Ekkor az öregúr hangosan felnevetett.

Amikor kedélyesen kinevette végre magát, ezt mondta:

— No fiam, ezt előre megmondom, egy ilyen idétlen névvel, kötve hiszem, hogy te híres íróvá leszel!

Mondta ezt akkor, amikor még nem tudhatta, hogy Hemingway a világ egyik leghíresebb írója lesz. Megajándékozva olvasók millióit, remek regényeivel, írásaival, amíg világ a világ, s amíg akad olvasó.

vegyes

Veled szerelem

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

mackós már léptem
nehezült tudatom
hagyd és menj tovább –
bár maradj inkább
s mesélek neked
lelkemből tündért
ki elhozott hozzád 
álmomból mert kértem
hozzád mert érzem –
veled szerelem

 

 

Vers

Az isteni szerelem

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

éke rajtunk, kik nyugalmat merítünk, amikor a boldogságot már

nem szükséges elsietnünk; csókunk, vetkezésünk, testünk tánca

lassan kibomló lótuszvirág. Minden drámán és elfolyt könnyeken

túl én várlak és te vársz. Arcod két tenyerem madárfészkében,

fájdalmaink már megrendült madárfióka-csipogás. Férfikönnyeid,

hozzám közel kiengedő ellenkezésed, odaadók leszünk. Bennünk

szerelem mindaz a miért; épp kettőnkből születhet a felismerés.

 

 

 

Humoreszk

Szerelem Tripoliban

Elolvasta:
89
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Sünnek lenni ugyanis nem könnyű, egy süntelen harc a sünélet a mindennapokért

 

A minap — ami valami olyasmit jelent, hogy tegnap, vagy tegnapelőtt, vagy azelőtt, de ennél semmiképpen nem régebben — fűnyírás közben előbújt  a kertemben levő japánbirs bokor alól a földhivatali tulajdoni lapon széljegyen bejegyzett, ingatlan haszonélvezeti joggal bíró és életvitelszerűen itt is lakó dr. Sünberger Izidor és neje, Sünbergerné Kormos Daisy, a sün házaspár.

Szemrehányó tekintettel szóvá tették, hogy kora délutáni zenehallgatás közben miért zavarom meg hangos fűnyírással a nyugalmukat. Éppen Arnold Sünberg már dodekafon rendszerben írt Mózes és Áron-ját hallgatták volna, ha nem jövök én a csapágyas ALKO gépezettel.

dr. Sünberger még visszafogott volt, de Daisy, aki a megszólalásig hasonlított Tina Turner-re — persze a megszólalás után már nem —, még toppantott is a lábával, egyik kezével a férjébe karolva, a másikban divatos retikült tartva, így adva nyomatékot a házastársi jogállásából következő szerzett és elvárható respektnek. Én már éppen kimagyaráztam volna, hogy sajnálom, csak most van érkezésem megejteni a fűnyírást, de válaszomat meg sem várva sértődötten hátat fordítottak nekem, és szomorkás léptekkel — ahogy más esetekben mondják, libasorban — bevonultak a lila akác földig érő sűrű lombjai mögé. A libasor annyiban különbözik a sünsortól, hogy míg a libák sokan vannak és szép fehérek, októberben általában több százas vagy inkább ezres kötelékben, mint egy fehér hógörgeteg zúdulnak alá a pákozdi hegyoldalban, ahol a katonák hajnali lőgyakorlatra készülnek, addig a sünök általában csak párban vannak, és szakadt viharkabátban ballagnak egyik helyről a másikra, amerre éppen fontos és halaszthatatlan dolguk van. Sünnek lenni ugyanis nem könnyű, egy süntelen harc a sünélet a mindennapokért.

Közismert, hogy  dr. Sünbergerék a keleti sünök (Erinaceus roumanicus) csoportjába tartoznak, akiknek irigyelt távoli rokonai az un. európai (Erinaceus europaeus) sünök.

Nem tisztázott, hogy van-e közöttük rokonság, de ha van is, mind nyelvileg, mind szokásaikban már régen elkülönültek egymástól. Azon kevesek, akik között nem húzódik nyelvi szakadék, nos, ők meg nem állnak szóba egymással. Régebben még néha-néha érkezett egy-két Ikka csomag nyugatról, ma már semmi. dr. Sünberger Izidornak nem ez az első házassága, de erről nem szabad beszélni, mert Sünbergernének ez az érzékeny pontja. Nem tudja ugyanis megbocsájtani a férjének, hogy már akkor is élt, mikor még nem is ismerték egymást. Nem ritka dolog ez a sün nőknél. Pont ezért is szerveznek nekik élelmes és magasan kvalifikált sün-terapeuták és sün Hellinger-családállítók csinos óradíjért sünterápiát, hogy képesek legyenek együtt élni ezzel a nehéz süntudattal.

A sünök a Sünátus által ellenőrzött és jóváhagyott, gondosan kiválogatott rovarokkal vagy finom csigákkal táplálkoznak, mégis a magyarok sün-disznóknak nevezik őket. Pedig köztudott, hogy a disznók nem képesek kellő türelemmel és leleményességgel megszerezni maguknak a finom rovarokat és csigákat, hanem a korábbiakban mosléknak nevezett, ma már az inkább elegánsabban hangzó, úgynevezett vegyes táplálékkal érik be, amit eléjük szórnak a gazdák. De nem is csak ez a lényegbevágó különbség a sünök és a disznók között, hanem az, hogy a sünök szabad életvitelű és szabadon gondolkodó jámbor lények, míg a disznók rabságban élő, kiszolgáltatottságban tartott nagytestű állatok, akiket az emberek saját maguknak tenyésztenek részben táplálkozás, részben autóstáska készítése céljából. Meg az is többnyire ismeretes, hogy a disznók nagytestű, korpulens alkatú disznóurak és disznóhölgyek, nem ügyelnek a kalória bevitelre, vízkiszorításuk jelentős, ezért is nem fürdenek együtt fürdőkádban az emberekkel, mert ilyenkor könnyen kicsaphatna a víz a fürdőszoba szőnyegre, ami azután bosszantó módon sose szárad ki.

A sünök viszont kicsik, egy marokban is könnyen elférnek, pont ezért hordanak tüskés bevonatot, hogy ne markolásszák őket elkényeztetett kölykök gügyörészve. Ugyanezzel a védekező mechanizmussal már korábban megelőzték azt a helyzetet, hogy esetleg őket árusítsák húsvéti sünként pár napos élvezkedésre felelőtlen emberszülők leszármazott ivadékaiknak, így megváltva azt a szeretetet, amit egyébként maguknak kéne kiizzadniuk magukból, legalább Jézus feltámadása alkalmából.    

Amíg a disznók születése, közepes hosszúságú élete és vérszomjas társadalmi eseményként megszervezett nyilvános kivégzése ismert és közkedvelt az emberi társadalmakban, addig a sünök keletkezése teljes rejtély, ahogy a távozásuk is.

Egyszerűen csak úgy vannak, anélkül, hogy voltak volna előtte.

Egyáltalán, a létezésük maga is csak ritkán manifesztálódik a nagyobb nyilvánosság számára, gyakorta éjszakai szuszogással, császkálással, slattyogással adják tudtára a kertből a házakba kiszorult embereknek, hogy valójában társbérletben laknak… 

Dr. Sünberger és neje  szemérmesen elfogadják a hosszúra nyúló, aszályos időben számukra csorba lapostányérban kihelyezett vizet, vagy bécsi roppantós virslit, de csakis akkor, ha már az adakozó ember visszavonult, és nem próbálja meg szemkontaktus útján kiprovokálni az adakozás után általa elvárhatónak gondolt hálás süntekintetet. A vizet megisszák, a roppantós virslit elfogyasztják, de felváltva figyelnek arra, hogy nehogy ember sündörögjön a közelükben.

Régi rossz szokás, valami előítéletesség ez a „sün-disznó”-zás,  a sünöknek  az utóbbi évtizedekben, a békés Kádár-korszak utáni elszabadult szókimondásban már olyan magasra szökött az ingerküszöbük, hogy már lemondóan szóvá sem teszik ezt. Az, hogy tüskés sünként, és ilyen névvel, hogy dr. Sünberger és neje, sün-disznóknak aposztrofálják őket, teljességgel disszonáns és sértő, talán valami zsigeri ellenszenv lehet a dolog gyökere. Ha Sünbergerné néha felkapja a vizet, és nem ereszti el az apró fülei mellett a sértést, olykor leáll perlekedni és számon kérni az inszinuációt, akkor Dr. Sünberger megfogja Sünbergerné karját és elhúzza a konfliktus epicentrumából azzal az instrukcióval, hogy „hagyd már fiam, csak tönkreteszed magad ezek miatt a baldóverek miatt”.   

Még azt fontos tudni és ezt kihangsúlyozom a sünök védelmében, hogy semmiképp ne hagyjunk a fűben felelőtlenül levágott pár centis KPE csövet vagy slaug darabot! Előfordult ugyanis már olyan szomorú eset, hogy egy gyereksün belebújt egy ilyen slaug darabba, és ahogy növekedett, a slaug-gyűrű a nyakára szorult! Csak a véletlennek és jóemberek segítőkészségének köszönhető, hogy nem lett az esetből szomorú tragédia. Még időben érkeztek az állatorvoshoz a bajba került sünivel, ahol a doktor úr egy Fiskars ollóval megszabadította a nyakára szorult gyilkos slaug darabtól. Ilyen veszélyek leselkednek tehát a pici sünökre, míg a disznókra nem.

Egy átlag disznónak ugyanis legalább 140-es nyaka van, ezért is nem hordanak konfekciós inget, kútgyűrű vastagságú KPE csövek vagy slaugok pedig nem gyakran fordulnak elő Budapesten, még vidéken sem. Utoljára Líbiában történt végzetes eset egy hatalmas kútgyűrűben, pontosan az történt, hogy egy nagyobb disznó bemenekült az őt üldöző társai elől egy beton gyűrűbe, ahol is bekerítették majd megölték. De ez nem egy sünnel történt, hanem egy Kadhafi nevű emberrel, akit akkor már nem szerettek. Ö ugyan meg volt győződve róla, megszokta, hogy szeretik, korábban minden jel erre mutatott, aztán ahogy a szerelemnél sajnos szokott történni, egyszer csak véget ér, és utána csúnya dolgok következnek.

Novella

Szerelempróba

Elolvasta:
65
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A rendőrtiszt sajnálkozva nézte az íróasztala túloldalán ülő fiatalembert. Húsz év körülinek saccolta, bár bedagadt jobbszeme, s az alatta felduzzadt kékeslila folt éveket festett az arcára, idősebbnek látszott. Két ujjával időnként hozzáért az orrához, mintha igazítani akarna rajta, de csak simogatta, nagyon óvatosan.

            — Magától szeretném megtudni, mi történt. A barátja konokul hallgat, hiába mondom neki, hogy ezzel csak súlyosbít a helyzetén. Ül és bámul maga elé, egy szót sem lehet kicsikarni belőle. Nos?

            A fiatalember bólintással jelezte, megértette a felszólítást. Ennek ellenére sem szólalt meg. Változatlanul az orrát tapogatta.

            — Helyesbítek — mondta a rendőrtiszt. — Azt végülis tudjuk, hogy mi zajlott le és hogyan. Arra volnék kíváncsi, hogy miért? Valami oka volt.

            — Hát… az igaz, hogy behúztam a csőbe. Csakhogy azért… Gondolja, hogy azért?

            — Erre csak akkor felelhetek, ha ismerem a csőbehúzás körülményeit. Legjobb tehát, ha az elején kezdi.

            — Az elején?

            A fiatalember elgondolkodott, hol is kezdje a történetét. Elhúzta jobbkezét az arca elől, egy pillanatra ép szeme is lecsukódott. Kínos fintor jelent meg az arcán.

            — Három hete volt, hogy összefutottunk az utcán — kezdte a mondókáját —, és Andor meghívott egy pofa sörre. Szokás volt nálunk, az invitálja meg a másikat, akinek éppen pénze van. És persze az is fizet. Ez így frankó. Andor a harmadik kört rendelte, de én legszívesebben leléceltem volna, a tököm tele volt a szövegével. Mióta beültünk a sörözőbe egyfolytában arról pofázott, mennyire bezsongott a szerelemtől. Egész idő alatt Nelliről áradozott, a csajáról, akibe belezúgott. Hogy az milyen klassz, még az ágyban is, meg hogy mennyire megértik egymást, és hogy komolyan gondolkodik a házasságon. Szóhoz sem engedett jutni, és kezdett az agyamra menni a dolog. Azt a csajt én szedtem össze a barátnőjével, Ágotával együtt, és én mutattam be neki. Gondolhatja, nem egy bombanő, ha én Ágotára hajtottam rá, és Nellit hagytam meg Andornak. Azt nem mondom róla, hogy ronda, de ha maga látta, akkor tudja, miről beszélek. Séma pofázmány, tuskóláb és gömbölyű forma. Az a típus, aki tíz év múlva olyan lesz, mint egy lógó csöcsű elhízott markotányosnő. Ráadásul elég sötét is, ha engem kérdez, nem egy észlény. Andor baja, hogy így belebukott, de a részletekkel ne traktáljon. Szóltam is neki, hagyja lógva a témát, szpícseljünk inkább valami másról. Úgy láttam, be is rágott emiatt, felhúzta a nóziját. Szólok neki, na jól van, fizess, aztán húzzuk el a csíkot. Elkezd kotorászni a zsebében, a végén kinyögi, hogy nincsen csak kétszáz rupója, fizessem ki én a cechet. Volt már ilyen, nem nagy durranás, csakhogy éppen akkor egy kanyim se volt. Mondom is neki, ne marháskodj, ha meg habokra rendelted a sört, akkor te verd ki a biztosítékot a pincérnél. Az nagyon cikis, mondta erre, hanem tudod mit, ugorj haza, te itt laksz egy köpésre, vágd le anyádat három lepedővel, holnap majd megadom. A végén csak rádumált. A mutter nem volt otthon, öcsém is kujtorgott valamerre, hát ez felnyomta nálam a pumpát. Gondoltam is, hagyom az egészet, ha nem tud fizetni, maradjon ott mosogatni vagy felnyalni a konyhát. De mégsem akartam ilyen cikis szituban hagyni, bekopogtam a szomszédhoz és kértem tőle három lepedőt estig. Nahát, ez is elég cikis volt, de nem tudtam mást kispekulálni.

            Loholok vissza a csehóba, hát nem ott áll két újabb krigli sör az asztalon? A három lepedő, amit felmarkoltam a szomszédtól, éppen arra volt elég, hogy leperkáljuk a számlát. Ő meg rátett egy lapáttal. Képzelheti, mennyire elborult az agyam. Legszívesebben megfojtottam volna. Te kretén, mondom neki, azt hiszed bankot raboltam? Erre a kettőre már nem futja, itasd meg a pincérrel. Hát nem elkezd vigyorogni? Nyugi, apuskám, nyugi! Ez elég lesz? Ezzel fogja magát és előcibál a zsebéből egy húszezrest. Megkajáltad, mi? Hát meg. Hogy még nyelni se tudtam. Nagyon marta a csőrömet a dolog. Nem komálom, ha ilyen csúnyán palira vesznek. Mindenesetre felhajtottam még azt a kriglit, ha már volt miből rendezni a cechet, aztán leléptem, mert csak folytatta tovább. Hogy neki milyen oltári mázlija van egy ilyen csajt kifogni, akivel frankón egy húron cicegnek. Na, csak cicegjetek.

            Behúzott a csőbe, de visszakapja, gondoltam már akkor. Napokon keresztül törtem a fejem, hogyan vehetnék revansot. Aztán a múlt hét elején beugrott. Ehhez persze Kistökös is kellett. Róla tudni kell, hogy közös haverunk és buknak rá a csajok. Vagy a lóvéjára, de ez mindegy. Kérdem tőle, benne volnál e egy jó balhéban? Mindenbe, csak sokba ne kerüljön. Nahát, akkor idefigyuzz. Csörögj rá Andorra, mondd meg neki, hogy összeszedtél három klassz csajt a hétvégére, és a nagybratyód nyári kéglije is szabad, csaphatnánk egy kis orgiát. Én meg elkapom Nellit és kiterítem neki, mi újság. Hogy megdumáljuk Andorral, vasárnap reggel randizunk a Nyugatinál, te hozod a csajokat, aztán irány a nagymarosi vikkendház. Minden oké, ha Nelli beszáll a buliba.

            Na, most képzelje el, milyen lángész ez a Nelli. Nem vette a lapot. Úgy nézett rám, mintha megöltem volna az anyját. Fél órába tellett, mire kapiskálni kezdte, hogy mi az ábra. Hogy ő meg a barátnője, Ágota, akiről már mondtam, velem fut, szóval ők jelennek meg a Nyugatinál a három bombázó csaj meg Kistökös helyett. Mikor végre megértette, merre hány óra, elkezdett vihorászni. Jaj, de jó hecc, jaj, de jó hecc! Egyszer csak elkámpicsorodik, és azt mondja: nem kóser. Merhogy ő már megbeszélte Andorral a vasárnapi programot. Eget verő csaj, mi? Született észkombájn. Alig tudtam megdumálni, na és, lezajlik a nagyjelenet, aztán felőlem húzhattok, ahova akartok, Ágotával majd mi is összehozunk valamit. Milyen igaz! Hát persze, látod erre nem is gondoltam, így ő. Igazi agytröszt, mi? Mit lehet egy ilyen csajon komálni?

            Miután Nellivel és Kistökössel elrendeztem a dolgot, vázolom Andornak, mi a helyzet. Hát nem ő is azzal jön, hogy nem jó, mert Nellivel már… Kapd be, mondom neki. Lefújod, és kész. Dolgod van. Egy hétvégét elvagytok egymás nélkül is. Gondolj csak bele, kisapám, három szuper csajkás, és azt választod, amelyik a legjobban felpörget. Haverok vagyunk, ezen nem fogunk hajbakapni. Ódzkodott, mint szűzlány, akit sötétbe akarnak csalogatni. De Kistökös megmentette a szitut. Küldött nekem egy e-mailt, és csatolta hozzá három csaj fényképét. Nem tudom, honnan kajtatta fel a képeket, de mind a három felfért volna egy pornómagazin címlapjára, az tuti. Küldtem egy SMS-t Andornak, jöjjön fel hozzánk, megkukkolhatja az árut. Ja, azt kihagytam, hogy az egyik csajról meztelen képet küldött Kistökös. Hát azt látni kellett volna, hogy kigúvadtak Andor pilácsai. Még a farka is nyújtózkodott. Rögtön azon járt az agya, mivel mentse ki magát vasárnapra. Én adtam az écát, mondja, hogy nekem kell segíteni, mert a nagyanyám válik, és engem kért meg a cuccainak elhordására. Pont vasárnap? kérdi az a marha. Naná, majd szerdán, amikor mindenki melózik! Persze, hogy vasárnap, te hülye.

            Másnap jön Andor, hogy minden oké. Nem ment könnyen, csipogta, de sikerült. Azt hittem, az a tyúkeszű csaj visszatáncolt, de hamar kiderült, ő jól vette a figurát. Andor volt az, aki többször is rákérdezett, ugye nem haragszol szivikém, mert csak akkor megyek, ha nálad is frankó a dolog. Ezt már a tervembe beavatott Ágota döngicsélte el nekem, miután kifaggatta Nellit a csicsergésükről. Ő mondta, hogy még Nelli győzködte Andort, menjen csak nyugodtan, segítsen a nagyanyámnak, ha már az öregasszony nem bírja egyedül a költözködést. Az egészben az a legfrankóbb, hogy a mutter öt éve bevágta az öreglányt valami otthonba, ahonnan már csak a temetőbe fog hurcolkodni.

            Andor még egyszer rácsörgött Kistökösre, tényleg hozza-e a csajokat vasárnap reggel. Kistökös megnyugtatta, a csajok már nagyon várják, bizsereg a hasuk alja. Erre azzal állt elő, mutassam meg újra a fotókat. Feljött hozzánk, és fél órán át skubizta a monitort. Azt hittem, el is fog élvezni. A végén csak kinyögte: ezt tényleg nem lehet kihagyni. Aztán rábökött a meztelen csajra: de ezt én lőttem magamnak! Legyen, mondtam neki. Kistökösnek meg nekem jó lesz a másik kettő. Ugyancsak kezdte magát beleélni a dologba. Majdnem odavágtam neki, hát nem klasszabb ez punci a te Nellikédnél? De befogtam a csirpelőmet, hagytam gyönyörködni, közben meg magam elé képzeltem milyen pofát vág majd, amikor meglátja Nellikéjét a dögös csaj helyett.

            Ma reggel ott toporogtunk a Nyugati előtt. Andor percenként nézte a karóráját, és kérdésekkel bombázott. Szerinted mivel jönnek? Metróval vagy villamossal? És merről? Budáról? Jöhetnének már! Izgatottabb volt, mint egy kamasz, akit először dugnak ágyba egy cafka mellé.

            Te tudod, hol szedte össze Kistökös ezeket a csajokat? Nagy dumát levághatott, ha sikerült neki behálózni őket. Nem mondta, hogy rólunk mit mesélt nekik? Dehogynem! Azt állította, mi vagyunk a legfaszább krapekok a Nyugati előtt. Na, ne félj, meg is mutatom annak pucér csajnak, ki a macsó a csárdában! Hogy hívják, tudod? Tudja a bánat. Nem mindegy? A neve kell vagy a teste?

            Nellit és Ágotát én szúrtam fel először. A Podmaniczky utca felől közeledtek. Andor éppen az ellenkező irányba skubizott. Ismét az órájára nézett, aztán felém fordult. Kérdezni akart valamit megint, de torkára fagyott a szó. Megragadta a karomat.

— Odanézz! Ezek hogy kerülnek ide?

            Én meg adtam a béna meglepettet.

— Tűnjünk el gyorsan! — kezdett ráncigálni.

            Leintettem.

— Elkéstünk. Ők is felszúrtak minket.

            Erre totál bepánikolt.

— És ha pont most jön Kistökös a három csajjal?

            — Hát akkor szarban vagyunk. De majd csak kivágjuk magunkat valahogy.

            Ilyen hangyásnak még sohasem láttam Andort.

— Sziasztok — nyögte a csajoknak, amikor odaértek hozzánk. Közben még mindig a nyakát nyújtogatta jobbra-balra, hátha még időben felfedezi Kistököst. Nelli szólt rá:

            — Na, mi van? Még egy csókot se kapok?

            Kapott egy ímmel-ámmal, tessék-lássék cuppanóst. Andor még akkor is félresandított. És vörös volt, mint a rák, amikor kihalásszák a forró vízből.

            Nelli oldalba bökte.

— Mi van veled? Még mindig azt a három kurvincát várod?

            Ágota elnevette magát, és belőlem is kitört a röhögés.

— Nyugi — mondtam Andornak. — Ez a két csaj legalább olyan frankó, mint az a megálmodott másik három. Még akkor is, ha csak ketten vannak. Mi se vagyunk többen.

            Ekkor esett le nála a tantusz. Zihálni kezdett, mint futók a cél előtt. Előbb Nellire bámult, még a szája is tátva maradt. Aztán felém fordult.

            Én csak vigyorogtam, mint a vadalma. Éppen mondani akartam, hogy jár az, aki kölcsönért ugrasztja a haverját, amikor orrba vágott. Az ütés olyan váratlanul ért, mintha egy erkély szakadt volna rám ott, ahol még házak sincsenek.

            Totál begolyózott. Egyik ökölcsapás a másik után, még arra se jutott időm, hogy legalább a karomat magam elé emeljem. Mire felocsúdtam volna, már el is terültem a járdán. Ha nincs ott az a zsernyák a közelben, hát agyon is ver. Pedig nem vagyok béna. De ki gondolta volna? Kistökös meg a három csaj megjelenésére is előbb számítottam, mint arra, hogy ez az eszement barom ennyire bekattan. Csak tudnám, hogy mitől?

            Maga érti ezt? Mert én még csak nem is kapisgálom.

Vers

Egy kinőtt szerelem végrendelete

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Már nem neki írok, hanem róla.
A két lélek már nem beszél,
asztrál-testünk egymástól eltávolodott.
 
Vége van.
 
Vagyis rég vége volt, de most 
végleg elmetszettük közös sorsunk
arany-szálát.
Jobb így. 
 
Azt hisszük.
 
Már nem írok neki buta kis üzeneteket,
hogy tudja, épp rá gondolok.
Többé nem akarom, hogy tudja. 
 
Nagy, meleg kezével már nem borzolja, 
amúgy is folyton kócos hajam.
Nem akarja,
én sem akarom, 
lezártuk.
Lezártam.
 
Előtte minden belső kaput bezártam.
 
Kicsit még fáj,
mint a levágott láb:
nincs ott, de még 
kínt okoz, habár
kijelenthetem, egy lábbal is
egészen jól el lehet
éldegélni.
 
Kicsit elfáradtam,
nehéz volt kivágni
magamból őt, hiszen
mint sziámi ikrek
lógtunk folyton egymás agyán,
de könnyebb így. 
 
Nélküle.
 
Nem szeretem többé,
vagy inkább: mindig szeretni 
fogom, ő egy darabom,
ami elhagyott, mégis
folyton visszatalál
meg rám ragad,
s egy életen át itt
tapad, majd mikor szavaim 
forrása elapad, ő akkor is
itt marad.
 
Ő már nem ember-lény, több
annál: eszme, érzelem,
tapasztalat, egy
hatalmas mérföldkő.
 
Utamon. 
 
Neki köszönhetem azt, aki
vagyok.
Jó tanító volt. 
Ügyesen szeretett,
de már elengedtük egymást.
 
Mennem kell tovább.

Vers

Magányos szerelem

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Miért provokálod, óhajtod a tiltott gyümölcsöt,

hajtod ki belőlem a jajt és a nemet?

Miért jó hallanod, azt, hogy nem lehet?

 

Hogyan foghatnám vágyaidat vissza,

koppantsak ujjaidra, mikor ezeket

a szavakat hozzám írja?

 

Hogyan intsek vigyázzt, s megálljt

gondolataid szabad szárnyainak,

állítsak féket vágyaidnak?

 

Forr körülötted, bizsereg a lég is.

Vinnél magaddal, s szállhatnék,

mehetnék az egekig  veled én is.

 

Nehéz béklyót cipel a vállam,

ez önként vállalt édes teher,

ha nehézsége le is teper.

 

Vinnem kell magammal az úton,

ha a vége kétséges is,

végére kell járnom, tudom.

 

Ismered ezt a játékot,

a szabályokat meg nem szeghetem.

Egy célért élek, van egy életem.

 

Meg semmit nem tilthatok,

ha a nap ettől szebben süt ma rád,

többet mit mondhatok?

 

Sajnálom, hogy égbe kiáltott szavaid,

felém hiába szállnak, csittet kell mutatnom

lelkednek, s a szádnak.

 

Ne repülj a naphoz túl korán,

s közel! Megégeti tested,

hirtelen megperzsel.

 

A szerelmes szívnek méreg a türelem,

tán hagynom kéne, hogy szárnyalj,

elégessen ez a magányos szerelem.

Vers

Tízsoros szerelem

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

A szerelem tízsoros, még ha nem is ildomos,

Erényesen felém pislog, mint egy öreg bíboros.

 

A szerelem rabmadár, vagy épp lükealadár,

Mellényzsebben antik óra, örök mutatója jár.

 

A szerelem Dúr és Moll, fekete tintában toll,

Láthatatlan legelőkön két karjából font akol.

 

A szerelem mikroszkóp, egy hálóban két kis pók,

A zöld padon ott felejtett vanília ízű csók.

 

A szerelem oldalszám, homlokára olvadt szám,

Fehér havon tovasikló jól fabrikált lovas szán.

 

 

 

 

 

2015.09.17.

 

Vers

Igaz szerelem

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Az igazi szerelem

lábujjhegyen jár,

sohasem tolakszik 

csak megül csendesen

szívedben, lelkedben.

 

Megbúvik szerényen,

közben pánsíp hangján

szól hozzád az éjen át,

idézve múltat, jövőt,

örökkévalóságot.

 

Nem apró szobádat látja,

s foszló függönyeidet,

csak kék szemed csodálja,

melyben megfér hideg tél

az izzó vágyakozással.

 

2016.01.23.

Vers

Asszonyszerelem

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Éjszínű a haja, vállgödre hívogat
( szívem minden imájára ő a válasz )
nyakán ajkam rajzol hajnalpír – csíkokat,
miközben suttogása vágyamnak ágyaz.
 
Törődő(tt) homlokán viseli a Holdat,
szemében csitítja a rohanó időt
– annyi arca van – ‘s benne mind egybeolvad.
Képtelenség teljesen megismerni őt:
 
a szemérembe búvó lányt, gondos anyát,
érett asszonyt – a nőt, ki kacéran kihív,
de nekem adja lelke minden aranyát,
míg térdre esik előtte a férfiszív.
 
Elmondom: számomra betölt időt, teret,
életemben Ő a legnagyobb ajándék…  
félreért, sértődést játszik, megfenyeget.
‘S tudja: ha nem lenne, még mindig rá várnék.

Vers

Szerelem

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szóljon ma erről a szív, míg

kenyeret szel a kéz, vajba mártózik a kés.

Míg lobog a víz, duruzsolása hozzám

beszélő ajkad, törtzöld jázmin

ficánkol, úgy lóg zsinóron, bennem

rajtam kívül: teámból ki-be száll

a halál, miközben fátyolosan

hull le az álom – kucorból lesz ismét,

gömbölyűből mozgás – hiányod.

És feltérdelek. Kezem zsoltároskönyv

Isten templomában. Végigsimít-e

puha rongy? Belehalni az időbe,

csak azért, mert itt örökkön

életre kelsz,

mikor bátorrá szépül bennünk

a nyugalom.

 

 

Vers

Szerelemség

Elolvasta:
67
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Két hasíték él egyetlenegy sebben,
így összeforrni sosem lehetetlen,
csak az idő köt szándékunkra hurkot,
de oldja is, mint diója a burkot,
hát ki akarna boldog-eszelősen
elhervadni az istenverte őszben,
ki állna ellen permetező ködnek,
mikor a csöppök csöppjeidhez kötnek,
csak szívem verne öreg érzelemmel,
és kezem bújócskázna a kezeddel,
s ha kibabrálna velem ez a játék,
én holtom után holtig visszajárnék.

Vers

Csöndes szerelem

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Csöndes szerelem

hullámzik beteg szívemben:

megnyugtat a remény.

Áll az idő.

Fehér békével szórja be álmunk,

kék ragyogással kezdődik a nap.

Ketten vagyunk.

Te vagy a remény-

a teljes élet:

beteg szívemben szerelemmel

őrizlek téged.

 

 

 

Fordítás

Anna Noailles Költemény a szerelemről LXXVI

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }KÉp: Szaploncai Vidám Temető

Anna Noailles

Költemény a szerelemről LXXVI

 

                     Koosán Ildikó fordítása

 

Hányszor kell kimértnek mutatni

S bártortalannak magamat! 

De szívemből nem veszett ki 

a vágy, látni szép arcodat.

 

Mérhetetlen szerelmemben te   

Kedves galambot látsz csupán;

Ezért hát legyen fejfámra

Feljegyezve: Makacs leány… 

 

 

2015. július 20.

 

 

Poème de l’amour LXXVI (Francia)

 

Combien de fois aurais-je dû

Me sentir lasse et sans courage !

Mais mon cœur n’a jamais perdu

Son désir pour ton beau visage.

 

Dans mon puissant amour tu n’as

Vu que ma douceur de colombe ;

Pourtant je veux que sur ma tombe

L’on inscrive : Elle s’obstina…

Vers

Facebook szerelem

Elolvasta:
39
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

…egyik szemem sírt,
a másik könnyezett…

E selyemfényű ősz
kitúrt magányomból,
Elmém testemen kívül
bolyong, egyre
közelebb hozzád.
Jövőm kitágul,
új távlatok nyílnak.
A görbülő térből
ifjúságom százszínű
cserepei sosem látott
mozaikká nemesülve
bukkannak újra fel.
Vágyaim élednek,
vérem forrón száguld
szívemben, miközben
ízületeim megsúgják,
a lányok kergetése
már nem nekem való.
Nem szólt fanfár,
dob sem pergett,
csak felbukkantál
villódzó kíber térben,
elgázolva szívemet.
Biteket és bájtokat
szedek sután csokorba,
virtuális galamb röpíti
hozzád énekemmel.

…egyik szemem sír,
a másik már nevet…

 

 

 

Vers

Zene és szerelem

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Zene és szerelem:a két legszebb dolog a világon”

Most írom, most hallom

Szerelmunk dallamat,

Elvétett mosolyon

Megbúvó lant hadát.

 

Most látom,most érzem

Sok-sok madár dalát,

S eddig észrevetlen

Szívemben orgonát.

 

Most hívom,most kérem

Lelkembe a derűt l

Csókoddal csalj nékem

Éjféli hegedűt.

 

Most küldöm,most űzöm

Testemből a lázat

Mint ártatlan szűzből

Keserű hárfákat.

 

Most vallom,most hiszem::

Te vagy hűs,kék ege

Életemnek,hiszen

Te vagy magad zene.

Vers

Zene és szerelem

Elolvasta:
38
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Zene és szerelem:a két legszebb dolog a világon”

Most írom, most hallom

Szerelmunk dallamat,

Elvétett mosolyon

Megbúvó lant hadát.

 

Most látom,most érzem

Sok-sok madár dalát,

S eddig észrevetlen

Szívemben orgonát.

 

Most hívom,most kérem

Lelkembe a derűt l

Csókoddal csalj nékem

Éjféli hegedűt.

 

Most küldöm,most űzöm

Testemből a lázat

Mint ártatlan szűzből

Keserű hárfákat.

 

Most vallom,most hiszem::

Te vagy hűs,kék ege

Életemnek,hiszen

Te vagy magad zene.

Vers

Május-szerelem

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Lilák, lilák, lilák a fák. 
Fehér, fehér, fehér a csend. 
Anyám te föld, beszélj, beszélj, beszélj, 
apám te szél, szeress, szeress, szeress!

Világoszöld fohászkodás szorult belém. 

Eressz, eressz te görcsös ér, 
a fák ma, mind jövendölés! 
Ha még ölelsz, szoríts, szoríts, ha bírsz, 
erőm anyám a föld, apám a szél. 

Lilák, lilák az orgonák, fehér a fény.

———————

Nem hozták meg ezek az ismétlések a várt hatást, nem fokozták bennem a tavaszt. Gondoltam, a végére értelmet nyer majd az egész, valami brilliáns rím jön, valami nagy csattanó… de elmaradt. 

 

Lilák a fák, 

fehér a csend. 

Hallgasd csak: u-/u-/u-/u-

Micsoda gyönyörűséges jambusok! 

Ha ismétlünk: u-/–/–/u-/ agyon van vágva a mássalhangzótorlódással. 

Látom a végigvonultatni szánt lüktetést, de a ritmus oltárán elvérzett az értelem, s leesett a hangsúly a hangzás egyéb részeiről. 

Nem tudom, mit akartál írni, mit akartál éreztetni velem, és hiányolom a rímeket. A rím akkor jó, ha a magánhangzókon túl megegyeznek a mássalhangzók is legalább a képzés helye szerint. 

Az első – tán – rímnek szánt páros: 

beszélj -belém – az “sz” és az “l”, a “j” és az “m” nagyon-nagyon messze vannak egymástól. 

beszélj-szeszély, veszély, vezér… stb. Nem verset írok helyetted, csak mutatom, mi történik, ha a megegyezik a mássalhangzó, aztán a képzés helye szerint egyezik, távolodunk, romlik az összhang. Közel kell maradni. 

Köszönjük a beküldött munkát, én most visszaadom újragondolásra. NHI

Vers

Szálszerelem

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mikor két fűszál egymásba szeret,
kitakarják a felhők az eget,
s míg puha, meleg ágyat vet a föld,
egy fuvallattól föllibben a zöld.

Vers

Share-lem szerelem

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Köztemetés lájkmenettel…

 

                Mindig ugyanaz a

                Bombasztikus nóta

                De egy kicsit mindig 

                Hangosabbra fogva

 

                Sokan körülállnak

                Érted hullnak könnyek

                Így ha mást szeret Ő

                Elhantolni könnyebb

 

 

 

Vers

Szerelemfilozófia

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A szerelem olyan princípium

mint a lélegzet vagy egy kiskanál,

másnak lehet menedék,nekem könyv,

melyben a következőírva áll:

porból vagyok,porból van mindenem,

és még a szerelem is abból áll,

olyanformán,hogy úgy vagyok vele,

már-már innom is,ennem is ezt kíván

ez a telhetetlen makacs énem.

Minden sejt,majd szövet,majd szerv,aztán

mivoltom leggyengébb vonulása

is vonzza szerelmed élvén-halván,

minden pillanatomban a lényed

oly biztos, mint szívemben az érzés:

kitölt,mint az univerzumot a

megfejthetetlen,örök létkérdés.

 

Vers

Szerelemfilozófia

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A szerelem olyan princípium

mint a lélegzet vagy egy kiskanál,

másnak lehet menedék,nekem könyv,

melyben a következőírva áll:

porból vagyok,porból van mindenem,

és még a szerelem is abból áll,

olyanformán,hogy úgy vagyok vele,

már-már innom is,ennem is ezt kíván

ez a telhetetlen makacs énem.

Minden sejt,majd szövet,majd szerv,aztán

mivoltom leggyengébb vonulása

is vonzza szerelmed élvén-halván,

minden pillanatomban a lényed

oly biztos, mint szívemben az érzés:

kitölt,mint az univerzumot a

megfejthetetlen,örök létkérdés.

 

Vers

Szerelemfilozófia

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A szerelem olyan princípium

mint a lélegzet vagy egy kiskanál,

másnak lehet menedék,nekem könyv,

melyben a következőírva áll:

porból vagyok,porból van mindenem,

és még a szerelem is abból áll,

olyanformán,hogy úgy vagyok vele,

már-már innom is,ennem is ezt kíván

ez a telhetetlen makacs énem.

Minden sejt,majd szövet,majd szerv,aztán

mivoltom leggyengébb vonulása

is vonzza szerelmed élvén-halván,

minden pillanatomban a lényed

oly biztos, mint szívemben az érzés:

kitölt,mint az univerzumot a

megfejthetetlen,örök létkérdés.

 

Vers

Szerelemfilozófia

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A szerelem olyan princípium

mint a lélegzet vagy egy kiskanál,

másnak lehet menedék,nekem könyv,

melyben a következőírva áll:

porból vagyok,porból van mindenem,

és még a szerelem is abból áll,

olyanformán,hogy úgy vagyok vele,

már-már innom is,ennem is ezt kíván

ez a telhetetlen makacs énem.

Minden sejt,majd szövet,majd szerv,aztán

mivoltom leggyengébb vonulása

is vonzza szerelmed élvén-halván,

minden pillanatomban a lényed

oly biztos, mint szívemben az érzés:

kitölt,mint az univerzumot a

megfejthetetlen,örök létkérdés.

 

Vers

Szerelemfilozófia

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A szerelem olyan princípium

mint a lélegzet vagy egy kiskanál,

másnak lehet menedék,nekem könyv,

melyben a következőírva áll:

porból vagyok,porból van mindenem,

és még a szerelem is abból áll,

olyanformán,hogy úgy vagyok vele,

már-már innom is,ennem is ezt kíván

ez a telhetetlen makacs énem.

Minden sejt,majd szövet,majd szerv,aztán

mivoltom leggyengébb vonulása

is vonzza szerelmed élvén-halván,

minden pillanatomban a lényed

oly biztos, mint szívemben az érzés:

kitölt,mint az univerzumot a

megfejthetetlen,örök létkérdés.

 

———————————————————

Kedves Szilárd.

nem olyan rossz ez a vers, a kiskanalat nem értem, hogy kerül oda, és a vége “az univerzum örök létkérdés” behúztál egy jobbhorgot a versnek,nagyon megrágott ez már,

a menedék, könyv rész nagyon jó, a porból vagyok ezt ennéd innád, hát nem.

álmodd egy kicsit meg ezt a verset, aztán tőlem mehet.

 

Sanyi

 

Vers

Változatok a szerelem megvallására

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Ajkaid számomra dombok, miken

Legeltetném báránycsókjaim,

Mint juhpásztor, játszva-furulyázva

A zengő szerelem húrjain.

Út vezet e dombból a szívedhez,

Felhágok járatlan bércein,

Ott lakozik csengő rejtély-másom,

Legmagasabb-legmélyebbjein.

Bensődben fészkelő magányomnak

Gyógyszere vörös örök csönded,

Nesztelen, tiszta mint a levegő,

Mint az élet, oly gömbölyded.

 

 

Nap vagy, ragyogsz, bájologsz testemen,

Tejút vagy, ősi göncölszekér,

Bolygó vagyok mit körülbolyonghatsz,

S epedek napforró-bájodért.

Ha majd kimúlok, mint idős patak,

Szíved majd ott dobog vizemben,

Minden másodpercnyi rezzenéssel

Pumpálja, hogy éltem s szerettem.

 

Addig kétszólamú lant-szerelmed,

Szoprán-ölelésed játsszon bennem,

Csókod hangjai tapossák utam,

Hamvtestedet kelljen ölelnem.

 

Addig vallja szívem, szavam, szemem,

Dalolja karom, lábam,mindenem:

 

Szívverésed dallama szerelem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vers

Változatok a szerelem megvallására

Elolvasta:
84
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szerelmemet annyiféleképpen
Elmondhatom neked:
Ha akarom dús rózsát tűzök
Ablakodba, s kezed
Lopva megérintem míg utánanyúlsz,
És tartom amíg elhullsz
Két karomban tétován,félénken,
Szemed fényét békésen
Rajtam tartod egy csók ízéíg,
S ott hagyod feledésíg.
Én nem teszek semmit,csak állok,
Érzem,hogy illatod
Szétárad mindenhol,megéget,
Kábán nézek elébed
Miközben te reámdőlsz enyhén,
Szívszorítva,gyengén
Újra számhoz ér bódító dús ajkad:
Gyönyör-ízű harmat.
Ha akarom kebeledre hajtom
Márvány színű lantom,
Énekelek néked szerelmes meséket,
S amíg én regélek
Kezed összekulcsolnád enyémmel,
Vágyódó tenyérrel
Hullanék tehetetlenül  porba
Ismét csak dalolva,
Játszanék aranyló hárfámon:
Mézízű csókodon.
Kibontanám szép,szivárvány hajad,
S ámulnál te magad,
Hogy érintésem szerelmed szítja
És magába beissza.
Most elült a napnak szikrázása,
Szívemnek új hajtása
Kivirágzik holnap virradóra:
Ajkam,mely vágyik rád,
S csókodra.

——————————–

 

Kedves Szilárd, az olvasót nem szabad kizárni a versből. Egy írás nem szólhat egyetlen emberhez, egy szerelmes versnek az összes lányhoz, nőhöz, asszonyhoz kell szólni és az összes fiú, az összes férfi hangján. Ez a szöveg lánykabűvölő felsorolás maradt. Rímelni kevés.

Naplóba javaslom. NHI

Vers

Szerelemfilozófia

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A szerelem olyan princípium

mint a lélegzet vagy egy kiskanál,

másnak lehet menedék,nekem könyv,

melyben a következőírva áll:

porból vagyok,porból van mindenem,

és még a szerelem is abból áll,

olyanformán,hogy úgy vagyok vele,

már-már innom is,ennem is ezt kíván

ez a telhetetlen makacs énem.

Minden sejt,majd szövet,majd szerv,aztán

mivoltom leggyengébb vonulása

is vonzza szerelmed élvén-halván,

minden pillanatomban a lényed

oly biztos, mint szívemben az érzés:

kitölt,mint az univerzumot a

megfejthetetlen,örök létkérdés.

 

Fordítás

Mariana Marin: Vers a szerelemről

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Vers a szerelemről.

 

 

Néha megnézem magam a tükörben
legyen valaki rajtam kívül még a házban
akit olyan rég óta utálok
hogy nem tudok nélküle élni.
Önismeretet formálni magunkról a legvégső
extrém állapot, elégedettség helyett- rossz álom.
De, mert nem tudom máshoz hasonlítani, mint
magzatvízbeli emlékeimhez
amit régebben ars poeticámnak neveztem,
vagy a halálhoz,
eltöröm vele a tükröt
amire olyan régóta írom ezt a verset,
hisz ő sem létezhet tovább nélkülem…

 

 

Koosán Ildikó fordítása

 

Poem de dragoste

 

Ma privesc uneori în oglinda
Pentru ca sa mai fie cineva în aceasta casa
ce o urasc de atîta vreme
încît nu mai pot trai fara ea.
Constiinta de sine este în cele din urma
o stare extrem de comfortabila-un somn greu.
Ea nu poate semana decît amintirilor
despre lichidul meu amniotic
pe care le numeam mai demult într-o arta poetica

sau mortii,
ce a spart oglinda
pe care de atîta vreme scriu acest poem
Încît el nu mai poate trai fara mine…

 

 

 

Vers

Szerelemfilozófia

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A szerelem olyan princípium

mint a lélegzet vagy egy kiskanál,

neked lehet menedék,nekem könyv

melyben a következő írva áll:

porból vagyok,porból van mindenem,

és még a szerelem is abból áll,

olyanformán,hogy úgy vagyok vele,

már-már innom is,ennem is ezt kíván

ez a telhetetlen makacs énem.

Minden sejt,majd szövet,majd szerv,aztán

mivoltom leggyengéb vonulása

is vonzza szerelmed élvén-halván,

minden pillanatomban a lényed

oly biztos mint szívemben az érzés:

kitölt,mint az univerzumot a

megfejthetetlen,örök létkérdés.

 

Vers

Egy ultra-rövid szerelem margójára

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Hát nem veszed észre, hogy csak üres szavak?

Elkábítanak, elzsongítanak,

Hogy: „mennyire szeretlek téged…”

Neked már nem is kell szeretned magadat.

 

Simogatlak, ölellek – „érzed?”

„Carpe diem!” – ne gondolj semmi másra.

„Feltételek nélkül add át az életed,

Ne szólj! Nem kell… Csak tapadj a számra!”

 

Nem zavar az összhang teljes hiánya?

Hogy csak beszél, csak beszél a drága,

De egészen másról szól maga a történet:

Határok nélküli birtok lett belőled!

 

Vers

A szerelem végtelenségéről

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Egy pad feszült a végtelenbe
Görnyedten, jégbe fagyva, nézett.
Ott élte halálát elesve,
Tűrte, mit kimért rá a végzet.

 

Egy erdő susogott a télben,
Ijesztő hajtása a fagynak,
Csak hallgatott a téli szélben:
Mit holtak maguk után hagynak.

 

A szeretet dalolt odakinn
És átfogott minden érezőt,
Forrósodott testem erein,
S lehetetlenséget beleszőtt.

 

Egymás fölött hevert ég és föld,
Tavasz volt a nyár s ősz a tél.
Láttam, hogy ember embert nem ölt,
Láttam a lelkemet Istennél.

 

Egymás mellett állottunk mi is.
Sírtam én is, és te is sírtál,
Megrezgett alattunk a föld is,
Szerelmünk, mint csonka gyertyaszál.

 

Ezt mind láttam akkor te veled.
Most is látom, de csak emlékszem,
Voltam neked könnyű heveret,
S most állok, és hiányod érzem.

 

 

 

 

 

Vers

Szerelem

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Szeretnék szirmot,
ajkamon mézet,
testemre szálló
zümmögő méhet.
Hűs hajnali esőt,
utána földszagot,
majd kedvesen ölelő
felkelő Napot.
Soha el nem múló
édes illatot,
melyet ágyamban
szerelmed hagyott.

Nincs kép
Vers

Kárőrvendő szerelem

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Kősírhalmod felett
könnyforgácsok hullnak,
szemeimben mégis
örömlángok gyúlnak.

Lelkembe taposott és meggyötört a lelked
szerelmem irántad izzó haragra gerjedt.
S hol a harag viharra gerjed,
legottan gyullad szerelemre lelked.

Már a gondolatodra is
rámtör a rémület,
fondorlatoddal
megkeseríted az éltemet.

 

Gábor, archaizálni és modernkedni egyszerre nem éppen irodalmi…

Szóismétlések, rag-és toldalékrímek…. Képzavar…

Vers

Változatok a szerelem megvallására

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Idilli megvallás

Szerelmemet annyiféleképpen
Elmondhatom neked:
Ha akarom dús rózsát tűzök
Ablakodba, s kezed
Lopva megérintem míg utánanyúlsz,
És tartom amíg elhullsz
Két karomban tétován,félénken,
Szemed fényét békésen
Rajtam tartod egy csók ízéíg,
S ott hagyod feledésíg.
Én nem teszek semmit,csak állok,
Érzem,hogy illatod
Szétárad mindenhol,megéget,
Kábán nézek elébed
Miközben te reámdőlsz enyhén,
Szívszorítva,gyengén
Újra számhoz ér bódító dús ajkad:
Gyönyör-ízű harmat.
Ha akarom kebeledre hajtom
Márvány színű lantom,
Énekelek néked szerelmes meséket,
S amíg én regélek
Kezed összekulcsolnád enyémmel,
Vágyódó tenyérrel
Hullanék tehetetlenül  porba
Ismét csak dalolva,
Játszanék aranyló hárfámon:
Mézízű csókodon.
Kibontanám szép,szivárvány hajad,
S ámulnál te magad,
Hogy érintésem szerelmed szítja
És magába beissza
Dús hajkoronád,azt a szépet:
Arcodnak ad éltet,
S beragyogja káprázó lelkem
Érted vetett kertem.
Most elült a napnakszikrázása,
Szívemnek új hajtása
Kivirágzik holnap virradóra:
Ajkam,mely vágyik rád,
S csókodra.

 

Vers

Nemszeretem nemszerelem

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Kész  volt.  Ennyi.  Egy  apró  szóváltásból  indult,

majd  csomagolt,  összeszorított  ajakkal.

Arcom  a  lelkéből  egy  perc  alatt  kimúlt:

kerülve  engem,  búcsúpillantást  váltott  a  falakkal.

 

Nem  volt  semmi  különösebb  faxni,

hidegen  hallgatva  bőröndjén  ült

az  ajtóban,  míg  megjött  a  taxi.

Kár  kérni:  a  döntése  már  véglegesült, 

 

nem  hajtogatott  semmit,  csak  némán  tűrt

–  vártam,  kifakad  –  ’s  rám  zúdítja  életünk  minden  eddigi  mocskát,

de  Ő  tudta:  a  szótlansággal  teremt  maga  után  nagyobb  űrt

( Most  moshatok  magamra  és  én  etetetem  a  macskát )

 

Néha  felhozok  egy  lányt északára.  Létfenntartó  pótszer.

Én  is  Neki.  Nem  kapcsolat,  csak  két  ember  magánya.  Ez  az  ára.

Problémánkra  nem  lesz  gyógyszer,  csak  fogy  az  óvszer.

Igaz,  nem  tart  igényt  karácsonykor  ékszerre,  bundára.

 

Hálás  a  reggeliért  ( az   élet  már  őt  is  megrágta,  kiköpte ) 

de  csak  abból  lesz  moslék,  aki  összeszakad.

Tudja   Ő  is,  milyen  a  megtört  szárnyú  madár  röpte 

’s  van,  hogy  részvétet  üzen  a  szemével:  ne  hagyd  magad.

 

Olykor  elkapjuk  egymás  rejtett  pillantását.

Észreveszem,  vigyáz  rám  és  vigyáz  magára.

Persze,  nem  reméli  már   a  szüleink   áldását, 

de  nem  lép  sáros  lábbal  a  tisztaszobába.

 

A  macska  lelkesen  dorombol,  néha  már  úgy  tűnik,  kedvel 

( mert  én  etetem )  ‘s  ő  megetet  engem  –  azzal, hogy  szeret.

Érzem,  hogy  nem  valami  túl  nagy  kedvvel. 

Ám,  határa  van  annak,  hogy  mit  tehetek  érte  és  ő  mit  tehet. 

 

Vers

Szerelem…

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szivárványból nőtt fájdalom,

ez, a leggyilkosabb ártalom!

Szerelemnek hívják, íme ő

itt áll előtted a lélektörő!

Hazug rozsával ölel,

szép szóval meglel,

Majd hitet és használ

Aztán mit sem tudva

továbbáll!

—————————————–

Mert … akár lehetne szerelem is, de ebben a versben se szerelmet, és úgy igazán semmit sem éreztem. Egy-két gondolat. Szavak. Elhoztad. De valami elmaradt. Kimaradt. Lemaradt. Az érzés. A szerelem.

Ha már… szerelem…

Ezt most nem publikáljuk…

Adoma

Gyermekszerelem

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

 

Zöld  kis  körhinta  forgott  az  árnyas  parkban, 

az  iskola  után  gyakran  ültünk  benne  

’s  találgattuk  naiv  képekbe  ragadva,

felnőttként  a  létünk  vajon  milyen  lenne? 

Hogy  lehetne  tudni  sejtelmes  titkait, 

mely  a  nagykorúságba  minket  elvezet 

( ha  kérded,  mondják:  “majd  az  élet  megtanít” 

és  fanyalognak:  “hidd  el,  nem  nagy  élvezet” ). 

 

***

 

Kopott  körhinta  áll  a  gyérülő  parkban 

( a  játszótér  már  virtuálisra  váltott ) 

nem  küzdöttünk  ellene,  s nem  így  akartam, 

mégis  valamiért  elfogytak  az  álmok. 

 

Nem  kérdezünk  ( a  kíváncsiság  vénít )  sőt,

tudjuk,  a  másikunk  sokkal  nagyobb  titok. 

Szálló  copfoddal  becsapod  a  vén  időt, 

míg  én  tereket  játszva  visszahajlítok 

 ’s  az  élet  körhintájában  összebújva 

ülünk  –  a  ”cinkosok”,  megint  –  csak  te  meg  én. 

 

’S  az  ártatlanságunk  tojáshéja  újra   

ott  szárad  –  még  óvón  –  mindkettőnk  fenekén. 

Kisregény

A sorskönyv csapdájában 59. Egy szerelem nem biztos, hogy örökké tart

Elolvasta:
11 077
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ünige “anyai parancsra” megköszöni “Viktornak” a segítségét, miközben kiderül, Győző édesanyja felismerte a TV-ben…

58.  Egy szerelem nem biztos, hogy örökké tart

 

— Azt hittem, ha már Boróka kért meg, hogy segítsek neked számítástechnikából, Melinda nénitől megtudta már Anyu, hogy itt vagy Szegeden, ezért nem szóltam neki… Kaptam is egy nagy fejmosást, miért nem szóltam ezekről. Most mondja, ő is gratulál neked! — tette hozzá Győző.

Ezek után Ünige elég kurtán-furcsán búcsúzott el. Bár… fokozatosan kezdte felfogni, „odaát” talán mégsem derült mindenre fény. Deee… Csak Anyunak nehogy leessen a tantusz, hiszen mindent hallott. Szerencsére Enikő mással volt elfoglalva, mint a Bakonyi család információs rövidzárlata. Alaposan megmosta Ünige fejét:

— Kislányom, miként mondhattál ilyent: „Anyu mondta, köszönjem meg!” Te talán nem akartad? Morganékkal is ezt teszed majd? Hogy lehetsz ilyen… ilyen…? — kereste a szavakat. — Ha arra gondolok, esetleg ott Amerikában is így válaszolsz valakinek… Könyörgöm, szedd össze magad, nehogy szégyent hozzál a fejemre… Ha ezt Viktor édesanyja is meghallotta… — sopánkodott.

 

Ünige drágán megfizetett azért a mondatért a következő napokban. Alapjában rendítette meg a jólneveltségébe vetett anyai bizalmat, s a hiányt sürgősen pótolni kellett. Tennivaló, futkároznivaló is akadt elég, így édesanyja szabadságot vett ki, hogy intézkedhessen. Ünigének egyetlen „anyukátlan” perce sem maradt a következő napokban, nem tudott elbúcsúzni Győzőtől. Átkozhatta azokat a pillanatait is, amikor anyai gondoskodásért fohászkodott a Fennvalóhoz. Volt alkalma most megtapasztalni, a hiányolt jóból is megárt a sok. A rengeteg új ruhát is sokallta, amelyeket „Nem mehetsz oda úgy, mint egy ágról szakadt” jelszóval vásároltak. Azt már Enikő nem tette hozzá: „Mit mondanak, miféle anyád van, ha így engedett el?” Eleinte Ünige megpróbálta hősiesen átvészelni a hátralévő napokat, anélkül, hogy Anyunál kellőnél jobban kihúzza a fércet, bár a vásárlások sem múltak el adrenalin-kiválasztás nélkül, hát még az ügyintézés. S amint közeledett az elutazás napja, egyre nehezebben tudta megállni feleselés nélkül. Ama pohár pedig akkor telt be, amikor édesanyja beváltott háromszáz dollárt, hogy neki legyen pénze, ám a fogorvoshoz nem ment el. Majd fizetésnap után… Ekkor Ünige szemébe mondta édesanyjának:

— Anyu, hazatérek! Csak egy hónapot ülök!

Erre mit lehet válaszolni? „Jó-jó, de mi lesz velem addig itt egyedül? Árvaságra leszek ítélve.” Nem, ilyent egy édesanya nem mondhat ki.

— Majd hívlak Skype-on! Ha megcsörgetlek, kapcsold be a laptopomat! — az ilyen típusú üzenetek is csak elméletben lettek volna képesek az anyai vérnyomás csökkentésére. De hát semmi sem tart örökké. Végül csak eljött az elröpülés napja. Ünigének SMS-t kellett küldenie Budapestről, New Yorkból, a Los Angeles-i repülőtérről, és amikor végre megérkezett… Az anyai aggodalommal jobb nem packázni.

 

Domokos Melinda csak Ünige elutazása után mondta el Enikőnek, szerinte kislányának igencsak szüksége van egy pszichológusra.

— Ugye eltitkolta otthon? — fejezte be az igazgatónő beszámolóját a két kislány viszonyáról.

— Azt tudtam, rossz viszonyban vannak, és megkeseríti az életét, de…

— Valamiért félt elmondani. Ez még egy érv…

— Sohasem ütöttem hozzá! — védekezett kétségbeesetten.

— Elhiszem. Ünige nem úgy gondolkozik, érez, mint egy lelkileg ép személy. Sok trauma érte. Az okokat, gondolom, ismeri, vagy legalább sejti, de valós segítséget adni kislányának, már csak egy szakember képes… A feladat meghaladja nemcsak a szülő, hanem a képzett pedagógus képességét is. Ugyanez, amit elmondtam, érvényes Sárossy Xéniára is — próbálta megelőzni, hogy Enikő a más udvarába dobja a döglött macskát. — Kettőn áll a vásár, nemcsak e konfliktus elfajulásában, de a belőle kilépésben is.

— Majd ősszel…

„Miért van az az érzésem, hogy ez azt jelenti, sohanapján?” — tette fel magának a kérdést Melinda, miután elváltak. — „Hiszen egyértelmű, a kislány egész nyáron nem lesz itthon, nem érdemes most megkezdeni egy terápiát.”

Miközben az igazgatónő ezen tűnődött, Enikő lelkét is sötét gondolatok szorították görcsbe. Egyszer majd kislánya is el fogja hagyni… Talán más országba is megy, mint egyre többen a mai fiatalok közül. Egyedül marad akkor örökre, hisz még igaz barátnője sincs. Itt Szegeden egy fél év alatt sem sikerült olyan lelki társra szert tennie, mint otthon Gyöngyi, Lilla, vagy Geta. Irmát először nem sorolta ide. Ő cserbenhagyta… Bár… Mióta eljött Kolozsvárról, kezdte átértékelni Irma távozását. Végeredményben…

 

Domokos László eltökélten indult haza a munkából. Ma lejárt az utolsó, sokadik ultimátum, nem falaz többé Borókának. Ha kislánya nem állja a szavát, akkor ő áll felesége elé, és bevall mindent. Ez már rég túllépte az apa-lánya érdekszövetség elfogadható határait. Melinda nagyon haragudni fog ezért, de hát jogosan. Félelem a szigorú édesanyától, aki az iskolaigazgatód is, a családi erkölcsök védelmezője ide, vagy oda, ez így nem mehet tovább. Lehet bizonyos értelemben jobb volt, ha legalább ő, az édesapa tudott Boróka viselt dolgairól, hiszen a falazás árán elvárhatta az őszinteséget, de ez már túlzás. Ha tovább így halad, arra előbb-utóbb még a házasságuk is rámehet. Ha pedig romlik a szülők közti viszony, annak a legnagyobb vesztese pont Boróka lenne. „Megtettem, hibáztam, épp azért állok most eléd, és vetek most ennek véget!” Valami ilyesmit fog mondani.

Szokása szerint kulccsal nyitott ajtót. Senki sem sietett üdvözlésére. Ezek szerint megint Melinda előtt ért haza. A nyári vakáció idején ez meglepő volt. Persze! Melinda szólt is, hogy Hosszúmezőinével akar tárgyalni. Ezek szerint elhúzódott a beszélgetés. De hol van Boróka?

— Hahó, van itthon valaki?

A megszólításra egy kisírt szemű kislány kászolódott elő nagy későre a gyermekszobából.

— Szia, Apuu! — küszködött egy ideig a könnyeivel, majd ismét befutott a szobájába, és az ágyára vetette magát.

Édesapja amúgy cipősen (de fog ezért Melinda haragudni… de most ez nem számít) bement hozzá, leült a feje mellé, és beletúrt a hajába. A diagnózis tévedhetetlen… Melindának már csak a múltat kell bevallani. Boróka egy ideig rázkódó testtel tűrte a simogatást, majd könyökére támaszkodva fejét édesapja ölébe emelte, s átölelte derekát.

— Szeress Apu… Legalább, teee! — tört el ismét a mécses.

Melinda így találta őket. Egy ideig kérdőn nézett férjére, aztán rájött.

— Szerelemi csalódás… — állt egy ideig megkövülten az ajtóban. Agytekervényei turbóra kapcsolva szórták a költői kérdéseket: „Kivel?” „Mikor ismerete meg?” „Hol találkoztak?” stb. — Te tudtál róla igaz? — állt össze a kép.

Mély hallgatás, tekintet kerülése… Beleegyezés. Erre válasz nem szükséges. Laci végül felnézett feleségére. „Ma akarta elmondani… Úgy egyeztünk…” Tudta, hiába mondaná. Ezt még a Mindentudó Fennvaló se hinné el neki ebben a helyzetben. Maradt a bűntudatos hallgatás. És az újra Borókára szegezett tekintet.

— Apu nem hibás… — próbált édesapja és pártfogója védelmére kelni Boróka, kisírt szemekkel édesanyjára nézve. Ám ennek vallomás lett az ára. No meg bizonyítványmagyarázás. Ugyanis itt, és most a legőszintébb szó is olyan értelmet kapott.

— Hónapokig hazudtatok nekem! És az Ünigénél tett látogatások is mind csak álca volt! Meg a vele tanulás is!

— Nem mind! Tanultunk is!

— Melinda! Ne most! Jó? — szólt rá erélyesen férje, szemével kislányukra mutatva.

— Még neked áll feljebb?

Boróka csak egy dolognak örvendhetett. Legalább az nem derült ki, hogy a titkolózás fő oka Ünige, s őt is nem mártotta be. Bár… már a közösen kiagyalt hazugságok miatt is elég vajas lett a barátnője feje. Szerencsére Anyu épp ma beszélt Hosszúmezői nénivel! Amit most elmondana neki… Jesszus, még rágondolni is ijesztő!

 

Ünigét már csak Los Angelesben érte utol Boróka e-mailje, amelyben dióhéjban beszámolt a történtekről. Háát… az utolsó napok eseményei nem épp szívderítő perspektívákat sugalltak szerelemügyben, és nemcsak ott. „Simonyi Óbesternek” is már csak egy leheletnyi információ kell, és összeáll a mozaik. Vagy máris össze tudná rakni? Kecskemét és Soltvadkert… Az elajándékozott születésnapi labda… Az elhallgatott újratalálkozás Szegeden. A korrepetálás, az ő nevét titokban tartva, és az átlátszó mese: „Azt hittem, tudod Melinda nénitől, ha már Boróka ajánlotta” — amivel Győző pillanatra elaltatta a fia őszinteségében vakon bízó anya gyanúját. Mert azt akarta hinni… Az utóbbi részletekről Ünige szintén e-mailen értesült, természetesen „Viktortól.” Ha Domonkos Anyát legközelebb elpanaszolja Bakonyi néninek, miként hazudott neki Boróka egy fél éven át…

Valóban az is történt volna — amikor a két barátnő legközelebb telefonon beszélgetett, majd találkozott is személyesen —, ha a két pedagógusnak nem sokkal fontosabb a szakmai etika. Diákjaikról másnak legfeljebb névtelenül… Ami pedig Boróka hazugságait illeti, olyan rossz önreklám lett volna, hogy azt még a legjobb barátnővel sem lehetett megosztani. Ám ezt Ünige nem tudta, fantáziája pedig működött. Minden nap rettegve nyomta meg az egérrel a Skype hívógombját. Hátha közben édesanyja is értesült a viselt dolgairól…

Ám emellett még egy hír kötött súlyos sziklát a szívére. Borókáék szakítása rádöbbentette egy súlyos valóságra. Egy szerelem nem biztos, hogy örökké tart. Győző pedig oly távol van, két hónapig nem látja… Milyen rövid tud lenni a nyár…! Szeptember elsejéig egyetlen nap sincsenek mindketten Szegeden, s nem tudnak találkozni. Murphy törvénye: Győzőék a családi szabadságot augusztus végére tervezték… S miután Amerikából hazaér, még Skype-on sem hívhatja fel kedvesét. Anyu végig mellette lesz a balkáni kirándulásuk alatt, s Győző mellett is ott az édesanyja. S a sárga szörny nehogy elkerülje, egyszer még kedvese mellől lányhangokat is hallott. Állítólag Debrecenben élő unokanővéréjét. Az a beszélgetés nagyot facsart a szívén. S a lúd legyen kövér, az angol-tanfolyamon egyik osztálytársa, egy Puerto Rico-i srác csapni kezdte neki a szelet. Ráadásul nem lehetett lerázni annyival: „I have a boyfriend” (van már kedvesem). Hasonló kísértéseknek Győző is ki van téve…

Ha mindez nem rontja hangulatát, minden csodálatos lett volna! Morganéknak hamar a szívébe lopta magát segítőkészségével, figyelmességével, ha házimunkáról volt szó. De hát ezt otthon is megtette, miért nem lett volna ez természetes? S ha mindez nem elég, egyik éjszaka fennmaradt, s egy kölcsön laptop és Győző Skype-os segítségével újra működőképessé tette Morganék otthoni vírusos számítógépét. Újrainstallálta a Windowst. Miként tartsa az otthoniakkal a kapcsolatot, ha nincs működőképes számítógép a házban?!

 

 

 

Vers

Szerelemdal

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }ZENGŐ

Evokáció: Liszt azonos című zeneművére

 

E dallamokra újra visszatérnek
a holtig vágyott, szép, szerelmes álmok.
Ha meglelhetem dalban, verszenében,
ez álomban már végleg maradok.
 
A zene az, a vers ritmusa nékem,
ami álmodásból élni visszahoz.
E vágyódásban néha kínnal égek,
mely sok más földi vágyat eloroz.
 
Sorsomnak a metrum örök része már.
S ha fáradtan majd végső útra térek,
és szívemért csak koldus-érdem jár,
elringat e dallam szenvedéllyel,
 
e határtalan, áradó zenével,
s ez a dal lesz szerelmünk teteme.

 

 

Poligráf

Szerelem – Kóma

Elolvasta:
84
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Poligráf

 

Vers

Szerelem volt

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Csak magamra, senki másra
nem haragszom, miért is tenném.
Szerelem volt. Első látásra.
Kelő hajnal, harmat-költemény.

 

Őrült vágyban egymásra talált
álomnyi ősrobbanás. Föld-ég,
ledöntött, most meg vergődni lát,
nem értem magam se, mi történt.

 

Ne is kérdezd, ki volt ostobább.
Aki a nőn átlát, a csodát
vallatón nem faggatja többé.

 

Menj szerelem. Megyek utánad.
Csend vagyok, érző férfi bánat.
Bevallom, ha fáj is, te győztél. 

Vers

Szerelem

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Találtam valamit…

 

 

Találtam valamit.
Nem tudom elmondani,
valamit.
Már itt van, érzem a szívemben,
beköltözött oda.
Olyan volt e szív,
mint egy kiszáradt fa odva,
de most találtam egy hajtást,
egy zsenge zöldet,
gyönyörű szépet.
Felfutott a fára,
be az odvába,
belefurakodott mélyen,
nagyon erősen.
Most itt tombol bennem,
szétszakítva szívem,
de ez a valami akkor is kell nekem!
Mert minden dobbanásában,
te vagy.

Vers

Szalmabáb-szerelem

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Hé, te kutya! A lábamra vizelsz…
Minden reggel. Undorodom tőled.
Szólok a vadásznak, agyon lőhet,
akkor majd kóbor-nyugalomra lelsz.

Hé, te fiú! Ráncos szoknyámra hánysz,
minden héten részeg dalt hallgatok.
Ahogy újrakezdi, majd felnyihog:
feleségül vegyelek, arra vársz,

akkor tán megszólalnál? Hé, te lány!
– magasra emel, majd visszapakol –
A fél karod elhagytad valahol,
nem baj, úgyse leszel már gardedám.

Nevet, aztán halkan csókot kérlel.
Adnék, ha volna szám. Rajzolni kezd.
Mindig másikat rajzol, s rám ijeszt:
Legközelebb odafestem vérrel.

Folyton ordít velem, megint híztál,
biztos teherbe estél, te céda!
Csak az eső zuhog évek óta,
bennem harmincnyolc meddő nyár sír már.

Érints meg! Csupán szalmabáb vagyok.
Gyújts fel, s ha már lángolni fog ledér
testem, fekete nászunkba fehér
foltnak egy szivárványt csomagolok.

Vers

Szárba szökkent szerelem

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }minden zengő zuhatag

Szárba szökkent szerelem
bennem valahol itt kereng,
kívül-belül simogat,
csak a csend biccent nagyokat,
minden zengő zuhatag,
ha benne cseppként csendülnek
a szavak.

Vers

Szerelemszonett

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A céljaimhoz új esély a léted –

Amerre jársz, a rét virágot ád,

A tó felett ha száll az angyalének,

Te vagy ki érti biztató szavát.

 

És én – ki vágyom zárszavát a télnek,

Amint aszály után a föld esőt –

Tudom, ha hívsz örökre véget érnek

A kútbanéző búsuló idők.

 

Csak állj elém és én elébed omlok,

A múlt ködébe vesznek mind a gondok

És meg-megáll a vágtató idő –

 

S ha ránk talál a hajnalóra pírja,

S a vágy szavát az értelem csitítja;

Türelme ágán bíbor rózsa nő.

 

 

 

Vers

Szerelem üteme

Elolvasta:
71
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }2012. július

Emberbőr-dob vagyok, s a dallamod,

rajtad ütem a lelkem, s láttam-od,

feszülő csontjaink el nem törnek,

slágert ad a szerelembe menőknek.

– Gyuri, akárhogy forgatom, keresem… nem jövök rá, mit is jelentenek azok a „képek” …
Emberbőr-dob vagyok, s a dallamod,

rajtad ütem a lelkem, s láttam-od,

????
lehet „csak” szójáték, de hát –játék oda, játék ide… ha valaminek nincs értelme, hiába a ritmus, a rímek…

 

Mosolygós furulya-szád csókol,- furulya-szád … ? Képzavar…

szemed szeglete is nekem bókol, – a szem…igen, az „beszédes”, de a szeglet… vajon mit mesélhet?

ölelkező vidámság, vezér város

diadalíve a tárt ifjúságod.

 

 

Talányos gondolatok szeretkeznek,

tüzes vágyra válaszolnak ütegek,

örökké tartó szenvedélyes kép,

béke napját sose lássuk másképp.

 

Szép…szép… akár lehetne szerelmes vers, akár… de ha túl nagyok kiáltasz, a szél belekap, és idő előtt elsodorja… mielőtt még bárki is… értené, érezné…

 

Novella

Ősidő-szerelem

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

 

Tab a barlang előtt készítette a sült húst. Amíg meleg az idő, jobb volt kint, mert a barlangban a füst sokáig megülte a levegőt. Száraz páfrányt szedett össze egy öllel és erős parazsat szított a pudvás ágakból, levélszárakból. Aztán a nem régen felfedezett ízes leveleket rádobta, és a csíkokra hasított húst egymás mellé ráfektette, néha sodort rajtuk egyet az egyenletes sütés miatt. Egy-két árnyékmozdulás alatt már el is készült. Az időt a nap mozdulásával mérték. Az árnyékmozdulás szó szerint azt jelentette, hogy az árnyék szemlátomást mozdult. Ez volt a legkisebb egység, a legnagyobb a napkeltétől napnyugtáig tartó idő. Ezen túl már csak a fák zöldbe borulása jelentett mérhető időt, vagyis még egy: a születés és halál. Rövid idő volt az is. A természet pusztította őket. Egy-egy állat elejtése kezdetleges dárdáikkal sokszor követelt életeket, előfordult olyan is, hogy a hosszú vadászat közben nem tudtak a tűzre vigyázni és megfagytak.

Egy falapra kapkodta ki a húsokat és bevitte a barlangba.

Karr már a Nagy Morgós állat bundájából készített ruháját húzta magára. Ha magán viselte mindig emlékezett rá, milyen könnyű prédának bizonyult. Egy fán kúszott az állat a Zümmögők odvához az édes sárga ragadósért. Könnyű volt a mellső lábai alá döfni a dárdát. Egyetlen szúrással megölte. A bundáját éles kőszilánkjaival lenyúzta, a húsát nagy darabokra hasította, indákkal összefonva a hátán cipelte a barlangig. Sokáig ehették a húsát. Java részét kiszárították a napon, de amit lehetett megsütötték a barlang előtt örökké égő tűzben.

Evett pár csík húst, hozzá a Tab által szedett mindenféle fák kincseit. A két kicsijük éhesen nézték Karrt, ahogy eszik. Dobott nekik pár csíkot, ráérnek még enni. Alig jött föl a Sárga Tűz a nagy kékségre.

Egyedül indul most vadászni. Van elég élelmük, de egy agyaras, földet dúrkáló falkát látott tegnap a hegyoldalban és ki akarta próbálni az íját, amit egy nem rég talált nagyon erős és ruganyos fiatal fából készített.

Végignézett a gyerekeken, a nőjén és egy mély torokhangon búcsúzott: — húst hoz Karr.

Tab ételt adott a gyerekeknek, akiket utána az erdőbe indított. A Nagy Sárga legmagasabb pontjáig az a dolguk, amíg van mit találni, hogy az erdőben minden ehetőt gyűjtsenek össze. Az aszalt termések szépen gyűltek a barlang végén lévő sziklába vájt üregekben. A Fehér Időkben majd tűzön olvasztott Kő-vízben elkeverve étel lesz belőlük.

Egy férfit támogattak többen a barlang bejáratához. A férfi combján nagy gennyes seb éktelenkedett. Látszott, már a húst is megtámadta a gennyesedés. Tabot gyógyítónak tartották, és volt is benne némi igazság. A harmincnyolc Zöldbe-borulást megélt — hosszú életű — anyja tudományát már gyerekként elleste, tanulta. Ismerte a füvek titkait és maga is sok mindent kipróbált. Többek között azt is, hogy az ilyen gennyes sebeket egy lilás színű bokor leveleit szárítva, porrá zúzva, azzal a porral a gennyesedést beszórva gyógyul a seb, és ha nem is nyomtalanul, de elmúlik.

Most is ezt tette. Elővette az állatbőrbe csomagolt port, és óvatosan a sebekre szórta, kezével rálapigatott. Halkan duruzsolta az anyjától tanult segítő mondókát. Mikor végzett intett, hogy ennyi volt. A sérült férfi egy csomagot helyezett a barlang szájához, amiben szárított húst, lépesmézet hozott. Néha — rossz vadászat idején — Tab tartotta el a családot. Fontos volt tudása a törzsnek. A sérült harcos vagy meggyógyult, vagy ha meghalt, akkor a törzset szolgálta vele, mert a hús érték — az ő húsa is —, étel volt.

Már a távolság felé közeledett a Nagy Sárga amikor a Karr visszaért. Vér borította, a bőrök szétszakadva rajta és a bal kezét furcsán tartotta — a csuklója fölött megtört, keresztben állt a karjára. Tab megijedt. Látta, hogy Karr állapotának néhány Árnyékmozdulás alatt már híre ment a törzsben, és gyülekeznek a többiek a barlang előtt. Tudta, mi következik. Karrnak ki kell mennie majd, és törzs legerősebbje bunkóval a háta mögé állva, a koponyájára mér egy ütést. Aztán fele húst nekik hagyva a többit szétosztva a törzsnek, vége Karr életének. Vele mindenki úgy bánhat, ahogy akar. Bármelyik férfi maga alá gyűrheti, mert kell az egészséges élet a törzs szaporodásához. A gyerekeik tanító nélkül nőnek fel.

Valami fájdalmat érzett. Nem tudta mi az. A szerelem még ismeretlen volt, Karr párja úgy lett, hogy az apja három Morgós húsáért és bundájáért adta őt neki. Most mégis úgy érezte, hogy meg kell mentenie Karrt.

Kiállt a barlang bejáratához, és Karrt magához intette. Megfogta a karját. A lefittyedt részt a másikhoz igazította, összenyomta, érezte, hogy valahol helyrekerült. Karr felüvöltött, patakzott az arcán a víz a fájdalomtól. Tab egy puha bőrdarabot tekert a törés köré és fahánccsal fonta át szorosan.

Karr megtörölte az arcát. Ránézett az összegyűltekre és hangosan rájuk kiáltott: — Haza! Vadászat húsz Nagy Sárga után! Csinálni fegyvert!

Ezzel kezébe vette az íját, és megfeszítette. A nyílvessző sziszegve suhant, és beleállt egy távoli fa törzsébe. A fájdalomtól megszédült — ha nem állt volna mögötte Tab, aki megtámasztotta hátulról, el is zuhan —, a bal karját mintha sziklákkal hasogatták volna darabokra, de arcán nem látszott semmi belőle. Nyugodtan leült a földre és Tabhoz szólt: — Enni!

Tab ránézett. Mintha mosoly jelent volna meg az arcán, és Karr is furcsán nézett rá. A tekintetük mondta el a még nem ismert hiányzó szavakat — köztük egy csodálatos szót:

— Szeretlek.

Elbeszélés

Szerelem

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

 

1.

— Jössz velem sétálni? — kérdezi a fiú.

— Persze! Menjünk — válaszolja a lány.

— Kéred ott azt a rózsát? — kérdezi a fiú.

— Persze — feleli a lány.

A fiú beugrik a kerítésen, egy egész csokorra való virágot szed, miközben szeme sarkából vizsgálja a ház lakóit. Egy öregember ordít ki a házból:

— Átkozott kölykök! Mit gondoltok magatokról? Nem azért kínlódok a kerttel, hogy állandóan tönkretegyétek! A két tíz év körüli gyermek azonban már messze jár. Egymás kezét fogva szaladnak, s azt sem veszik észre, hogy hömpölygő tócsákon keresztül vezet az útjuk, mert idő közben hatalmas vihar kerekedett. Otthon persze jól letolják őket, de csak mosolyognak, mert a játszótér közelébe érve felkúsztak a mászóka tetejére, s ott a villámokkal teli égbolt alatt fogadtak egymásnak örök hűséget.

 

2.

— Tetszel nekem — mondja a fiú. A lány nem válaszol, csak mosolyog.

— Járjunk együtt? — kérdezi a fiú.

— Felőlem — feleli a lány.

— Csókolóztál már? — kérdezi a fiú.

A lány most sem felel, csak elpirul.

— Próbáljuk meg! — mondja a fiú.*

— Milyen volt? — kérdezi a fiú. A lány nem válaszol, csak magában megfogadja, hogy másik fiú után néz. Nem tetszett neki a fiú, csak ki akarta próbálni a nyelves puszit is, mint mindegyik tizennégy év körüli osztálytársa.

 

3.

— Akkor szerettem beléd, amikor oldalról néztelek. Nagyon szép volt az arcod, a fogaid, az alakod, s a némaságod fogott meg legjobban: szinte soha nem beszéltél egyetlen felesleges szót sem — gondolja a lány, de nem szól egy árva szót sem. Karcsú, törékeny, tizenhat éves, s szerelmes. El sem tudja képzelni az életét enélkül a fiú nélkül. A mindene, az álma, az élete forog most kockán, s mindezt a fiú kezébe teszi, de hallgat, mint, aki megkukult. Aztán mégis egy párrá lesznek, de csupán két és fél évig, mert a fiú mindent akar, s a lány meg nem mer a saját érzéseire hallgatni, mert nem érett még meg a komoly kapcsolatra, úgy hiszi, azt csak házasságban lehet.

 

4.

— Abban a tűzpiros pólóban a folyosó végén olyan voltál, mint egy angyal. A bujálkodásé, a szépségé és a szerelemé. Mindennél és mindenkinél jobban akartalak. Légy a feleségem! — mondja a férfi, s furcsa mosoly jelenik meg a szája szegletében, a szemei pedig a vágytól mohón ragyognak.

— Nem tudom — feleli a nő — azt hiszem, fiatal vagyok még a házassághoz huszonegy évesen.

— Nem bánod meg, úgy foglak szeretni, mint még soha senki senkit, mi leszünk a modern kori Philemon és Bauchis. Ismered a történetüket? Annyira szerették egymást, hogy egyszerre haltak, s fákká változtak. Te hárssá nemesülsz, én meg tölggyé válok majd, hogy gyökereim erejével is védjelek.

— Ilyen lehet a mindent elsöprő szerelem — gondolja a nő, s arra a régi, öt évvel ezelőtt megismert fiúra ismer a férfiben, aki nem akarta őt megtartani, s kimondja az örökkét és a jóban-rosszbant.

 

5.

— Hozzád jöttem, őszinte részvétem — mondja a férfi.

— Nem is ismerted, nem tudsz rólunk semmit sem — feleli a nő.

— Meg akarom tudni, milyen a szerelem — válaszolja a férfi —, mert azt beszélik, hogy te egy különleges varázsú nő vagy. Úgy érzem, egész életemben téged kerestelek. Légy a feleségem, hadd érezzem záporait az érintéseidnek, szellemednek, tudásodnak, hatalmadnak!

A nő, nem tudni, milyen megfontolásból, de igent mond.

 

6.

A nő egymagában ül a konyhaasztalnál. Éjszaka van. Megrögzött szokásává vált már, hogy az ablakon keresztül nézi a lakótelep kialvó fényeit. Két férjét eltemette, s esténként, midőn picike gyermeke már az édes álmok mezején szaladgál, egy fehér papírlapot vesz elő, amire minden egyes napon egyetlen sort ír le: „Örök szerelemmel és soha el nem múló hűséggel.” Hogy kinek szól? Leginkább önmagának, mert fáj, mert elviselhetetlenül sebes a lelke, s vérzik és sajog.

Öt éve már, hogy ez az éjszakába nyúló szertartás altatja el. Nem zokog, de kérdez. Az Egek Urát vallatja, de az soha nem válaszol… Ebbe a magányba visít bele a csengő hangja.

— Itt van a lakásom, de elhagytam a bejárati ajtó kulcsát. beengedne? — kérdezi a férfi.

A nő megnyomja a kapucsengő gombját, s el is felejti ezt az esetet. Napokkal később a játszótéren odamegy hozzá egy férfi, s elnézést kér, amiért megzavarta a munkájában, s még megkérdezi, hogy mindig ilyen sokáig dolgozik-e, mert soha sehol nincs már fény, csak a nőnél. Így indul a beszélgetés.

A férfi a lakását árulja, mert megcsalta és elhagyta a felesége.

A nő nem akar vele társalogni. Senkivel sem akart öt esztendőn át, pedig szép volt, fiatal, olyan, mint egy duzzadó rügy, amelyből bármikor friss virág pattanhat ki és harmincöt éves.

— Nem próbálnánk meg együtt? — kérdezi a férfi, s hozzáteszi még, hogy semmi mást nem szeretne, csak stabilitást és biztonságot, s a nő gyermekét is szívesen felnevelné az apja helyett is.

A nő sokáig gondolkodik a dolgon, de az egyik beszélgetés után úgy érzi, el tudná fogadni a férfit. Négy esztendővel később rádöbben, hogy mégsem… Izgalmasabb életre vágyik, s a pusztító tűzre, amelyet úgy neveznek, hogy szerelem.

 

7.

A férfi kedvenc színe a fekete volt, a nő mellesleg elviselni sem tudta a bakacsin gyász eme palettáját, de ennek a férfinek még ez is jól állt. A férfi egy napon a semmiből került elő, s befészkelte magát a nő lelkébe, mert megértette azokat a régi konyhai papírlapokat, amelyeket eddig senki sem… Hatalmas szerelem bontakozott ki közöttük. A férfi azonban hibázott: mindenhova követte a nőt, még a munkahelyére is. Ekkora szenvedélyt nem látott még földi szem.

— Megőrülök érted! Ha nem látlak, senki sem vagyok, még egy monogrammá sem — ismételte nap nap után a férfi.

A nő a háromezer hétszázadik napon besokallt. Sokan meghökkentek a döntésén, mások egyetértettek vele, mert a férfi részérő ez valószínűleg betegség volt, s nem szerelem… A férfi azóta is boldogtalan, s úgy hiszi, a nő szerelmi átkot küldött rá.

 

8.

— Akkor szerettem beléd, amikor oldalról néztelek. Nagyon szép volt az arcod, a fogaid, az alakod, s a némaságod fogott meg legjobban: szinte soha nem beszéltél egyetlen felesleges szót sem — gondolja a nő, de nem szól egy árva szót sem, csak vizsgálta a férfi tekintetét, arcvonásait, testtartását. Először nem is ismerte meg a férfit, s, ha az rá nem köszön, bárhol elment volna mellette, noha egyszer, csak egyetlen egyszer látta a szakításuk óta. Már kétszeresen özvegy volt, s eltelt csaknem két évtized, mégsem tudta elfelejti a férfit.

Végül, nem tudta megfejteni, miért remegtek meg a lábai is, miért dobogott torkában a szíve, amikor egyszer, egyetlen egyszer meglátta, de érezte, hogy ez valami ősi kapocs, elszakíthatatlan, olyan, ami örökké tart akkor is, ha nem írják le öt esztendőn át egy konyhaasztalnál, ha nem beszélnek róla, ha nincs is kivel megosztani a múltat, akkor is.

És nem emlékezett semmire, még a szakításuk valódi okát sem tudja felidézni a mai napig sem. Egy ideig bosszantotta ez a dolog, de aztán rádöbbent, hogy új időszámítás szerint kell élniük ahhoz, hogy valóban egy párrá legyenek.

A férfi mindennel elhalmozza: a figyelmességével, szeretetével, szerelmével, s ez olyan szép, hogy a nőnek, mikor a férfi nem tudja, s még csak nem is sejtheti, a torkát facsarja az összes felbuggyanó érzése, s most, mikor biztosan megindult élete évgyűrűinek a visszaszámlálása, már összes idegsejtjével, teljes lelkével, s tiszta tudatával pontosan tudja, mi is az a szerelem.

 

 

M. Fehérvári Judit

 

Debrecen, 2013. május 9.

 

 

 

 

Novella

A szerelem matematikája

Elolvasta:
96
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }… kié a nagyobb gyönyör a férfi és a nő testi együttlétében.

 

 

Kígyóistennő, Kréta, 3500 év

 

 

Gaia nagyi kedvtelve nézte, ahogy unokája, Éosz rózsaujjaival megfordítja az ég kapujának zárjában a hatalmas kulcsot, hogy fiú unokája, Heliosz tüzes szekerével kivágtathasson a tavaszi ég kékségébe, amely alatt Thíva városa még éppen csak ébredezett.

      Zephürosz, a dédunoka, akit annak idején Odüsszeusznak sem sikerült zsákjába bezárni, alig lengedezett, hiszen nagybátyja Héliosz parancsára hallgatott inkább, mint Aioloszéra (a szelek istenére), annak nem kis bosszúságára.

      Noha a nyugati szelek mostanában cudar időket hoztak görög honra, Nikosz Papadoluposz álomittasan gondolt tiszta valóságnak tűnő, éjszakai látomására. Úgy emlékezett ugyanis, az éjszaka Morpheus jóvoltából a sárkányfogból támadt héroszok tusája nyomán, a győztes által alapított, egykori Thebaiban (Théba) járt, ami anno az egyik legjelentősebb városállam volt. Az ő mai városa, Thíva mindenesetre halovány árnyéka egykori önmagának, de jogos örököse a mítoszi történéseknek.

      Ezért hatott rá valóságként, hogy a tehénkövető, alapító Kadmosz király palotájában nem kisebb személyiséggel találkozott, mint a vak jóssal, Teiresziásszal.

      Nikosznak sejlett, a vak jós profi volt a testi szerelem rejtelmeiben. Neki pedig éppen komoly vitája akadt szerelmével, Helenével, kié a nagyobb gyönyör a férfi és a nő testi együttlétében.

      — Hiába, lám’, a történelem ismétli önmagát — állapította meg Teiresziász, midőn az ifjú előadta neki dilemmáját, és megsimította könnyektől patakzó, vak szemét —, de remélem, nem járok úgy veletek, ahogy Zeusszal és Hérával megesett.

      — Miért, mi történt, ó látnok?

      — Ne is kérdezd, ifjú! Az úgy volt, az isteni házaspár azért engem, szerencsétlent szemelt ki szerelmi vitájuk eldöntésére, mert korábban, hirtelen rémületemben, noha Zeusz papja voltam, agyonütöttem egy hegyen az éppen párosodó kígyópár nőstény tagját. Ekkor menten nővé és Héra papnőjévé, hetérává változtam hét hosszú évre, és gyermekeket szültem, kitapasztalva a nő testi szerelmének minden variációját, gyönyöreit.

      — De most megint férfi vagy — vetette közbe Nikosz, a modern ifjú.

      — Igen, az vagyok, mert nőként is rettegtem a kígyóktól, most meg egy másik kígyópár hímjét csaptam agyon. Sejtheted, visszaváltoztam férfivá. Ebből gondolhatták a civódó főistenek, szerelmi vitájuk döntnöke lehetek, mert maguk, minden hatalmuk, tapasztalatuk alapján sem tudták eldönteni, ó ifjú azt a kérdést, amit te most Helenével feszegetsz, pedig csak a nászéjszakájuk háromszáz földi évig tartott. Szerelmi kalandjai során Zeusz nem átallotta három álló napra elvenni Eosztól az ég kulcsát, szerelmi légyottjára nehogy hamarabb rávirradjon.

      — Megtehette, Eosz és Heliosz titánoktól származtak, akiket sikerült az olümposziaknak legyőzni, igaz, idegen segítséggel. Mi hát a válaszod isteni látnok, kié a nagyobb gyönyör a testi szerelemben?

      — Nem válaszolhatok mást, mint a Zeusz házaspárnak: Tudd meg, ó ifjú halandó, noha én is az voltam, de Zeusz a jóstehetségen kívül igen hosszú élettel is megajándékozott, elannyira, hogy Hadész birodalmában is megmaradt ez a tehetségem, és a leleményes, nagy Odüsszeusznak ott jövendöltem meg az útja során rá váró veszedelmeket, miután ittam a nekem szentelt állat véréből. Most kért válaszodért annak idején Héra megvakított.

      — Adózom nagyságodnak, oh, látnok, de válaszolnál végre a minket olyannyira izgató kérdésre?

      — Remélve, hogy Héra haragja nem sújt le újra rám, halld hát szavam: a szerelemben a testi gyönyörök összességét, ha egy egésznek vesszük, akkor annak kilenctized része a nőé, így a férfinak mindössze a gyönyör egytizede marad… és ez így igazságos — fűzte még hozzá mondókájához a vak jós, és eltűnt a palota árkádjai alatt.

 

      Nikosz ekkor ébredt az egykori palota romjai között. Helené fázós kiscicaként bújt hozzá, az éjszaka gyönyörei halvány és befelé figyelő mosolyként tükröződtek az arcán. Az ifjúnak úgy tűnt, az álombeli jósnak igaza lehetett.

      Gaia az isteni magasságokból rábólintott az ifjú gondolatára, és Helené méhét termékenységgel áldotta meg.

 

Fordítás

A szerelem lámpása (Aline-nek)

Elolvasta:
61
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Joyce Kilmer (1886-1918) – Love’s Lantern (For Aline)

 

 

 

Mert hosszú s meredek volt az út

A néptelen sötét tájon át,

Dalt fakasztott ajkamon az Úr,

S kezembe adott egy lámpást.

 

Gyötrő mérföldek az éjben

Míg könyörtelen nyújtóznak

Ég lámpám békés fehéren,

Mindig telt kelyhe napomnak.

 

Ó aranyfény, borcsillogás,

Kürtölt pompátok mind homály.

Ím e kis lámpa kezemben;

Fényesebb bármely csillagnál.

 

 

Tata 2013 05.23.

 

 

 

 

 

Love’s Lantern

(For Aline)

 

Because the road was steep and long

And through a dark and lonely land,

God set upon my lips a song

And put a lantern in my hand.

 

Through miles on weary miles of night

That stretch relentless in my way

My lantern burns serene and white,

An unexhausted cup of day.

 

O golden lights and lights like wine,

How dim your boasted splendors are.

Behold this little lamp of mine;

It is more starlike than a star!

 

 

Egyéb

szerelemről

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Húsabbá lettél.

Frigid vagyok?

Rozsdaette szavaktól

az orgazmusok.

Felállíthatják-e

ismét a

végtelent?

Fordítás

A szerelem lámpása

Elolvasta:
67
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

          Joyce Kilmer

               (1886-1918)

A szerelem lámpása  (Aline-nek)

 

Mert hosszú s meredek volt az út

  A néptelen sötét tájon át,

Dalt fakasztott ajkamon az Úr,

 S kezembe adott egy lámpást.

 

Gyötrő mérföldek az éjben

 Míg könyörtelen nyújtóznak

  Ég lámpám békés fehéren,

Mindig telt kelyhe napomnak.

 

   Ó aranyfény, borcsillogás,

Kürtölt pompátok mind homály.

   Ím e kis lámpa kezemben;

Fényesebb bármely csillagnál

Tata 2013 05.23.

 

Love’s Lantern

(For Aline)

 

Because the road was steep and long    And through a dark and lonely land, God set upon my lips a song    And put a lantern in my hand.

 

Through miles on weary miles of night    That stretch relentless in my way My lantern burns serene and white,    An unexhausted cup of day.

 

O golden lights and lights like wine,    How dim your boasted splendors are. Behold this little lamp of mine;    It is more starlike than a star!

 

 

 

 

 

 

Fordítás

Joyce Kilmer: A szerelem lámpása

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Joyce Kilmer

 

A szerelem  lámpása

/ Aline- nek/

 

 

Mert az út hosszú és veszélyes,

Sötét, kihalt tájon át vezet,

Az Úrtól kegy ajkamon az ének

S a lámpás, mit kezemben viszek.

 

Hosszú mérföldeken át az éjben

Ami elébem kegyetlen feszül,

Világít lámpám derűs- fehéren,

Napjaim kelyhe, s ki nem merül.

 

Ó, fénylő arany, csillogó borok

Büszke pompái elhomályosulnak

Látva, kis lámpám, amit hordozok;

Csillagoknál felragyogóbb csillag!

 

Koosán Ildikó fordítása

2013 szeptember 22

   
     Love’s Lantern

(For Aline) 

 

 

Because the road was steep and long

And through a dark and lonely land,

God set upon my lips a song

And put a lantern in my hand. 

 

Through miles on weary miles of night

That stretch relentless in my way

My lantern burns serene and white,

An unexhausted cup of day. 

 

O golden lights and lights like wine,

How dim your boasted splendors are.

Behold this little lamp of mine;

It is more starlike than a star! 

 

 

Vers

Szerelemből

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(Újsághír: Szerelemből ölta féltékeny férj…)

 

“Szerelemből ölt…”hozták a hírlapok…

 

Szerelemből, mely örökké ég,

míg üvegrostélyán a kristályfény

belekarcolja névjegyét

a szívbe,

áthatol,

karjában tart

s nem enged el többé.

 

Szerelemből,ahogy rátalál,

s egybeköt érte néhány szótagot

egyetlen egy szóvá:“szeretlek…”

 

Szerelemből,

mint jó szántó-vető.

Önmagában hordja,

melengeti őt.

Bölcsője, termőföldje,

s tudja

hullt magja így teremhet,

míg egybezár vele a sír.

 

Szerelemből, s úgy éget

akár a nap,

szélcsendes ujjal simogat,

részegít érintése.

Éltető gyökere

lesz a kopjafának.

Hitet, kétséget dönt le

ébredő örökös vágyban,

mindegy, öröme,

vagy fájdalma nagyobb.

Öröm akkor is, ha nem öröm

s fáj akkor is,ha nem fájhat.

 

Szavak, szavak, szavak,

megkéselt szavak,

menny és pokol,

a szív végül úgyis belehal

a szerelembe…

 

“Szerelemből ölt…”

hozták a hírlapok,

mikor szerelemből

csak születni szabad.

 

Vers

Szerelem-temető

Elolvasta:
65
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Arcomon a mosoly:

fojtott sírás,

Szent Mihály lova

a kapuban nyerít,

alig asztallapnyi

sírdarabka vár rám,

göröngyök dörögnek

s a föld beterít.

 

Vers

Szerelem

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Zöldhátú cseresznyék lapultak bennem,

értetlen keveredtem csended

zajába.

Ugye — nincs se kár, se fáj (?)

„csupán” belénk szagolt a nyár.

 

Vers

Szerelembe hintázó

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Éjszaka mászik a hűvös házfalon,

távolban fahíd körvonala látszik,

párocska csókolózik kint a padon,

amíg az éj a vágyaikkal játszik.

 

Kuvik sivítoz, mocsárban lét-iszony,

románc parázslik a parkban mégis,

kőtömbökön már túlfűtött a viszony,

közös sorsuk nem tudományos tézis.

 

Faág roppan, halkulva oson az éj,

szorosan rájuk fonódott a hajnal,

érfalakban lágyan csitul már a kéj,

napsugara kél huncut mosolygással.

 

Vásári forgatagban sólyom kiált,

libikókán hintázik a vonzalom,

az érzés azonban még konszolidált,

mint megbolydult agyakban az oltalom.

 

Fordítás

Reiner Kunze : A szerelem

Elolvasta:
60
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A szerelem

 

 

 

A szerelem

vadrózsabokor lesz bennünk.

Ez, ami gyökeret ereszt

a szemekben,

ha pillantásuk a kedvest követi.

Ez, ami gyökeret ereszt

az arc b?rén,

ha a kedves leheletét megérzi.

Ez, ami gyökeret ereszt

a karok b?re alatt,

mikor azok a kedvest átkarolják.

Ez, ami gyökeret ereszt,

él,burjánzik

és esténként,

vagy reggelenként

azt érezzük:

egész bens?nket akarja.

A szerelem

vadrózsabokor lesz bennünk,

ép ésszel kikutathatatlan,

annak alá nem rendelhet?.

De a józan ész

bennünk éles, mint a kés.

A józan ész

bennünk éles, mint a kés,

elvágni a rózsát,

el a száz ágát

egy mennyországnak.

 

                                   Koosán Ildikó fordítása

 

 

Szombathely, 2011 október 28

 

 

 

 

 

Die Liebe

 

 

Die liebe
ist eine wilde rose in uns
Sie schlägt ihre wurzeln
in den augen,
wenn sie dem blick des geliebten begegnen
Sie schlägt ihre wurzeln
in den wangen,
wenn sie den hauch den geliebten spüren
Sie schlägt ihre wurzeln
in der haut des armes,
wenn ihn die hand des geliebten berührt
Sie schlägt ihre wurzeln,
wächst wuchert
und eines abends
oder eines morgens
fühlen wir nur:
sie verlangt raum in uns
Die liebe
ist eine wilde rose in uns,
unerforschbar vom verstand
und ihm nicht untertan
Aber der verstand
ist ein messer in uns
Der Verstand

ist ein messer in uns

zu schneiden der rose
durch hundert zweige
einen himmel

 

 

 

 

Vers

Kortalan szerelem

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

az id? ráncokat firkál
arcunkra már
de szívünk síma és szelíd
– lángokban áll –

hajunkban csillan ?sz szál
fújja szél
éjünkben még vágy bújkál
b?bájt zenél

szívünknek édes dobbanása
oly heves
szerelmünk kortalan – szeretni
érdemes

Novella

Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

 

Apó nehézkesen tápászkodott fel a régi székből. Már minden mozdulatra fájt a térde, szíve is bele-belehasított a mellkasába.

      Ránézett Anyóra és elmosolyodott. Hatvan éve ismerte meg. Naponta nyolc kilométert gyalogolt hozzá és nyolcat vissza. Meg sem kottyant. Persze tizenhét éves volt. Hajtotta a vére is.

      Anyó barna hajú, barna szemű, combos, mejjes lányka volt. A tanyán, ahol éltek csak apja, anyja és két bátyja hallotta, ahogy mindig énekelt. Ha vele volt, csak neki énekelt és akkor halkan, szívhez szólóan, sokszor könnyes szemekkel, hozzá bújva.

      Ez persze nem volt egyszerű, mármint a hozzábújás, hiszen abban a világban szigorú szülői tekintetek előtt voltak. Talán egy év után engedték meg, hogy a kert végében a szilvafák alatt üljenek. Ott ízlelték meg a csók ízét is és ott simította meg először a lány büszke mellét.

      Még ma is kezében érzi a forróságát, a telt kerekségét és alatta érezte a vadul dobogó szívet.

      Dobogott az ő szíve is. Szólni sem tudott néha, ha magához ölelte őt. Persze ezek csak röpke percek voltak, hiszen hol az apja, hol az anyja, hol valamelyik bátyja szólította, ebben-abban segítsen nekik.

      Tizenöt éves volt a lány, már kérői is akadtak, de hittek abban mindketten, hogy nem csak a szerelmük kovácsolja egymáshoz őket, hanem a két család is dűlőre jut majd.

      Két év telt így el. Egyre többet engedhettek meg maguknak, mert egyre inkább magukra merték hagyni őket.

      Ez időben már a szoknya alá is benyúlkált és egyre tovább engedte meg a lány, hogy ott matasson. Aztán egy este az alkonyat csöndjében érezte, hogy kőkemény akaratán pihen a lány keze, mintha véletlenül ért volna hozzá. Szüzek voltak mindketten. Ismeretlen volt akkor még a kikapós élet. Aki megtette, azt a falu hamar a szájára vette és ítéletet mondott felette.

      Tudták, ki kell várni az esküvőt, tudták, ennek így kell lenni, de nem tudták megvárni.

      Egy este, nyári lágy este, csillagfényes ég alatt Anyó a nyakába kapaszkodott, lábait átkulcsolta a derekán és annyit mondott:

      — Most akarom, kérlek, vigyázz rám!

      És úgy, némi tapasztalatlan ügyetlenkedés után megtörtént. Apró sikoly volt, aztán csak a könnyek folytak a lány arcán és ő megismerte a csodát. Talán havonta ismétlődött ez, de mindig szégyellték. Ma már mosolygott ezen, a mai fiatalokkal hasonlítva össze magukat.

      Emlékezett rá, hogy akkor este Anyóka — már megpihenve — halkan énekelte a Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem dalt. A huncut szemén látszott, hogy nem átkozott gyötrelem az, hanem édes boldogság.

      Anyóka a tűzhelynél tett-vett.

      Mögé lépett, maga felé fordította és halkan kérte:

      — Kedvesem, énekeld el nekem azt a dalt, amit akkor énekeltél nekem a kert végében.

      Anyóka rámosolygott, leültek az ágy szélére. Halk hangon énekelni kezdett. Egymás kezét fogták és könnyek csillantak a szemükben.

——

      Anyóka korán ébredt. Apónak mindig, ébredéshez már az asztalra készítette a diétás reggelit és a nagyon híg kávét. Vigyázni kellett a szívére.

      Most már rég ébren kellene lennie, de csak fekszik a falnak fordulva. Óvatosan megérintette a vállát, kicsit megrázta. Furcsán hidegnek érezte. Erővel hanyatt fordította.

      Két élettelen szem nézett rá: A fény örökre eltűnt belőle.

 

      Állt az ágy mellett. Állt némán.

      Könnycseppek bújtak elő a szeméből és halkan énekelni kezdett:

      — … szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem…

Vers

Egy csepp szerelem

Elolvasta:
61
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

http://youtu.be/-G9dg-ehtug

*

 

 

Rét rejtette a nagy titkot,

fűszál hegyén magam ringok,

harmatcseppben észrevettél,

szomjas széllel ölre mentél.

 

Nem oltottad rögvest szomjad,

egy csepp kincsed meg ne fojtsad,

elszáradnál, minthogy éltem

miattad rút véget érjen.

 

Megláttam, hogy mennyit szenvedsz,

harmatcseppben esőt sejtesz,

enyhítettem lázad s vágyad,

hogy szíveddel eggyé váljak.

Vers

Szerelem

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

nem akar telni az id?
arrább toltam pedig
a kesernyés hullapercek
közöny-feneketlen mélyét

rám adtad legjobb ingemet
én hagyom magam ápolni
a várótermek csendje ítélet
csapzott arcom vigyorítom

a koravén gyerek elmereng
s túlsó partig révészt rendel
sarkig feszül minden kín
kár volt hinni bármiben is

kései órák fedetlen árnya
lezuhant egek mélykék íze
annyira érzem hiányodat
daccal és er?b?l szeretlek

Egyéb

A szerelem halála

Elolvasta:
74
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }illanó pillanat…*

Az asszony hosszú, selymes, vörös színben pompázó fürtjei szétterültek a vánkoson.

      A bepillantó tavaszi napsugár őszi, rőt színeket festett a hófehér párnára.

      Tudta, hogy kórházban van. Sok éve küzd ezzel a betegséggel, szinte már csak a hit élteti, hogy legyőzi, mert élni akar. Öt évtized van mögötte, a hatodik felénél tart.

      Gondolatban, a vörös hajkorona alatt emlékeket lapozgat. Csak a szépeket tartotta meg.

      Virágok… mennyire szerette, szereti őket! Frézia csokor áll az ágya melletti vázában a küldője egy hete meghalt. Ő akkor lett újra rosszul. Egyedül maradt, visszavonhatatlanul.

      Lassan oldalra fordítja a fejét, nézi a szirmokat.

      Férfiak… halk suttogások, szerelmek? Volt-e igazi? Talán, de ebben sem biztos.

      Mi a szerelem? Sokat gondolkodik rajta mostanában.

      A szép szavak… akkor, ott… mind elmúltak.

      — Hazugság volt! — mondták mások. De ő tudja, hogy ez nem igaz. Olyanok voltak, mint a virágszirom. Széppé tették az életet.

      Az érintések? Mint a virág illata, illanó pillanat.

      — Elmúlik a fiatalsággal! — hallotta sokszor.

      Eszébe jut az orvos, a szeme, ahogy egymásra néztek, az a pár mondat. Fiatalabb nála, mégis szinte vibrált közöttük a leveg?… Befelé mosolyog, a lelke vidám, talán most ez élteti.

      Nem, még nem halhat meg.

      — Szerelem… — sóhajt — csak még egyszer!

      Feltekint a mennyezetre, opálos fényeket lát. Nem érti, az előbb még hófehéren ragyogott a búcsúzó Naptól.

      Búcsú… hirtelen hideg lesz körülötte. Megnyomja a vészcsengőt, erre még van ereje.

      Áll az ágy mellett az orvos. Párás szemmel nézi a nyugodt, szinte mosolygó női arcot.

      Különös csend van ebben az egyszemélyes szobában.

      — Elment. Milyen békésen, finoman távozott — gondolja.

 

      Valami árnyék vonul át a szobán, nyomában egy különös, hervadó virágillat…

 

Vers

Szerelemőrzők

Elolvasta:
73
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; } Saját fotó

 

 

Kövek árválkodnak

egy távoli parton,

egyikük még őrzi

testem melegét.

 

 *

 

Most ébred a tenger,

sós ízét mégegyszer

érezni akarom;

mint szeretkezés után

rámragadt illatot

ugyanúgy kutatom

magamon.

 

Vers

Igaz szerelem

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

Az igaz szerelem nem kér, csak ad,

nem követel, de mindent elfogad,

ha Tőle várja, kapja szeretettel,

mert befogadja Őt kegyelemmel.

 

Az igaz szerelem nem követel,

nem is kér, nem létezik kivétel,

ha két szív együtt dobban, két lélek

együtt érez, eltűnnek a félelmek.

 

Az igaz szerelem soha nem bánt,

fájdalmat sem okozhat, s Te se bánd,

ha lelked meztelenre vetkőzteted,

legyen születésed, legyen végzeted.

Vers

Szerelem – huszonegyedik századi plein air

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Korhű keretbe

metszett korhely

agapé,

kecs nélkül,

hajlott térddel

nyílik Istar

borostás kapuja,

nyűtt orcák heves

veresén

a jó

szemantika

dolgozik fehér

pamaccsal:

önjelölt jelek

jelentésterhes

egymáskövetése,

így érik be

rendre a vetés,

’mi után senki

senkit nem

követ,

csak a lihegés

csiklandós

emléke marad,

s a váladékból

kent tádzs mahal

foltja a kanapén.

 

Tarkabarka festő

illeg,

ecsetén por,

üresek a vásznak,

ajkainkról röpképtelen

bókok

lógnak, s mint a pókok,

szőrös tagjaikkal lábainkhoz

másznak,

innen a libabőr.

A homlokok  mögötti

térből

kiszóló vérbő

realitás olykor közbenyal

néhány ízetlen

foszlányt,

míg korábban fordítva,

ma a lilaruhás nő

játssza ripacsmód

a rosszlányt,

latexharisnyában

fal mellett

feszengnek

az álmok,

sose látott

életszéli rétek

cifra díszei,

libidó lihegte,

elfolyt

peremvirágok.

 

 

Vers

Szer-elem-szerelem

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Vedd jussod

-tiéd-

kit megérintő vágyad szült

s szökkent virágba

kinek jussa lettél

mikor rátalált a szerelem

fénylombos ága 

s többé nem menekülhettél

 

Nincs kötelék

csak a szerelem

mi feloldhatatlan

benne szövi szálait

az örökkévalóság

kitartóan önzőn

hogy érezd őt

minden pillanatban

 

Vers

másodpercekbe sűrített szerelem

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

másodpercekbe sűrített szerelem,

mikor idegesen, félve néhány szó

csak, aztán oszd be, „voltál velem”

hát nem elég az és nem volt jó,

 hogy ennyi is jutott? emlékezz

és álmodj, kavard össze a kettőt,

várd újra, hogy megint velem vétkezz,

mert ugye jó az a pár nap mielőtt

 végleg elszámolsz magaddal,

hiánytalanul átadva hús-vér valód

teremtődnek, ki majd azonnal

levet a pokolba, megfizetteti az adót

 Veled, és itt a földön is behajtják

rajtad a mulandó pillanat értékét,

még ég a szádon a csók, és tán várják

a folytatást, Veled a reggel ébredését,

mégis lehunyod szemed, az út kifut

alólad, röhögsz az utolsó pillanatban,

másodpercekbe sűrített szerelem jut,

megérted végre, hogy nincs helyed

                            ebben a világban

Vers

mondd, szép szerelem

Elolvasta:
61
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

mondd, szép szerelem,

fog-e még csókunk égni

ott, a falu közepén,

mikor rosszalló tekintetek

között karod rám fonod,

és mosolyodon folynak

végig könnyeid, mikor

kék szemed rám nevet –

 

mondd, szép szerelem,

óvjuk-e még a pillanatokat,

zsugorin, mert kincsünk az,

mikor együtt ébredünk,

és az éjben egymásra fonjuk

kiéhezett vágyainkat,

mikor felriadva a csöndre

együtt nevetünk fel –

 

mondd, szép szerelem,

jössz-e még velem kezem

fogva a korai szürkeségben

sietős léptekkel, mert

a menetrend kíméletlen

elparancsol Tőled, és

újra kezdjük számolni

a „nélküled perceket” –

 

mondd, szép szerelem,

felsír-e a könny szemedben,

mikor kezed belém mar,

hogy még ne engedj el,

mert egyedül súlyosak

a léptek a kihalt utcán

vissza, a néma szobába,

hol otthon vagyunk

Vers

Pontatlan szerelem

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ha leírnálak, hogy titok voltál, mint a beporzás

 

Valamit szeretek benned, de
nem tudom megfogni. Mint a
cseresznyevirág és a szell?. Ha leírnálak,
hogy titok voltál, mint a beporzás, és
egy másik fejezetben hivatalos, joger?s
pecsét. Végrehajtható. És végrehajtó bakó.
Az öregedésünkben – ha leírhatnám,
nyöszörgésünk úgy lenne hallható, mint
?sharaszt alatt a spóra. Ahogy kifejl?dött
köztünk a csönd, leírhatnám-e?
Azért arra jó lenne a verseskötetem,
hogy ámítaná az asztalt, s eltakarná
a fényhibát.

 

 

Novella

Szerelem 4, 16, 35

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Beszélgetés négyéves unokaöcsémmel:

— Mit csinálsz Attila?

— Gödröt ások.

— Miért?

— Hogy Klári beleessen.

— Miért akarod, hogy beleessen?

— Hogy ki tudjam húzni.

 

*

 

Elmosódott a nap zsivaja, a tűz végtelen lassúsággal kialudt. A pernye még egyszer lángra kapott, hogy aztán a mindennapok fölé emelkedhessen. A nyári táborban már csak egy gitár hangja szólt, valahol a sátrak mögött.

A felismerés úgy csapta arcon, hogy félóra múlva is csillagokat látott tőle. Szerelmes lett! Végre eljött a várva-várt pillanat, amiről minden osztálytársa beszélt! Rogyadozott a térde. Na, nem valami rejtélyes betegség következményeként, ahogyan az első pillanatban hitte, hanem ama bizonyos nagybetűs érzés miatt. Tulajdonképpen mindegy is, ki volt az első, ne is foglalkozzunk ilyen lényegtelen részletekkel. A szerelem tünetegyüttese lenyűgözte, az összes újdonsült részletével; váratlan hőhullám, nedves tenyér, folytonos aggodalom, hogy a Másik vajon észreveszi-e, hogy izzad, heves szívverés, egekbe szökő vérnyomás, szédülés, homályos látás és egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés, hogy valami örökre megváltozott…

Nem értette hogyan működik ez, pedig tizenhat éves fejjel azt hiszi az ember lánya, hogy nagy valószínűséggel a világ legokosabb emberei közé tartozik majd, ha felnő végre. Egy-két Nobel-díjat titokban már akkor elkönyvelt magának, mint megvalósítandó életcélt. Hogy mégsem így lett, kizárólag azon múlott, hogy szerelmes lett.

Majdnem kilenc hónapig élt benne a tábortűz hipnotikus fénye, az első csók zamata és a gitárhang ölelése. Még mindig nem érti, mi történt.

 

*

 

Harmincöt éves vagyok és — mint annyian a nagyvilágban — szerelmes. ő a nagy ő.

Nincs váratlan fordulat vagy konklúzió itt, a végén. Bocsánat, ha valaki ezt várta. És a dolgaink végén sem. Vagy ha van, az meg ugye akkora, hogy fogalmunk sincs róla.

Vers

A szerelem volt élete

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Élt egy lány aki bohó s vidám volt,
Kerek arca mindig csak mosolygott.
Szemei fényesek, akár a csillagok,
Hosszú barna haja vállára omlott.

Szerelmes volt, úgy mint mások,
Eljárt táncolni, bálba s szórakozott,
Oly sokan epekedtek szíve után,
Csak egyet szeretett, de h?n igazán.

 

Ki az ? kincse volt, kit úgy imádott,
Elhagyta, s másik lány után vágyott,
Eldobta az igaz, tiszta, szép szerelmet,
Ott állt az oltárnál, egy másik mellet.

Várt még sok éven át, talán visszajön,
Álmodozott, szíve úgy vágyott rá h?n,
Karját kitárta, szorosan magához ölelte,
De nem volt más az, csak a képzelete.

Elhúzódott, ne lássák könnyes szemét,
Hogy siratja igaznak hitt szerelmét,
Egy imát mondogatott csak magában,
Már nem volt ? fontos senki számára.

Most hófehér ruhában fekszik az a lány,
Gyönge sajgó szíve már senkit nem vár,
Szerelme volt neki mindig, az élete,
Már nem fáj semmi, ott pihen a temet?be’.

 

 

 

Vers

Menj szerelem

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Menj szerelem

megyek utánad

csend vagyok

szótlanférfi bánat

 

parányi pont

sok közt

a körön

ki origó nélkül

tündököl

tükörképként

visszavert

fényben

 

Becsukom

elhalt

szívverésed

szívemben

zengő

zongoráját

s hagyom-míg a tűz

és jég átjár

s megcsillapul

ölünkben

a vér

az elmerengő

álomgörbén

-köréd-

font

testem

ahogy volt

maradjon

vágy-szőtte

takaród

Vers

Vak szerelem

Elolvasta:
90
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

Zene ajánlás: http://youtu.be/DBHkn8_ApJw***

 

Szememmel nem látlak, te drága,

de pórusaimban anyám keze,

ahogy remegő ujjait vezette

arcomon, s a tárgyakat

sorra adta:

Legyen szemed a kezed!

 

A megismerés fegyverét

ujjredőimbe karcolva

így ismertem meg a világ felét.

Isten csak ezt adta nékem

útravalónak.

Nem tudom, miért volt hozzám

ilyen kemény.

 

Bár küldött melléje lágy trillákat,

zajt, zörgést, kedves hangokat,

de a vágtázó lovak, a vonat zenéje

mégis alaktalanul háborgat.

 

Az illatokkal is együtt élek.

Képzelnék hozzá tárgyakat,

de az élettelen, fémes valóság

szívembe markol és felkavar.

 

A világot sohase láttam.

Nehéz értened, ez mit jelent.

Az a szó, hogy „láttam”,

számomra a semmi.

Csak a tapintható jelen.

 

A millió érintésben

annyi minden

másoknak hiábavaló.

De nekem ez adja

a bizsergő vágyat.

A szenvedést. A botlást.

Mindazt,

ami az életben jó.

 

Szememmel nem látlak, te drága,

de érzem, hogy itt vagy most is velem.

Érzem minden porcikádat.

Te vagy az élet.

Te vagy a szemem.

 

Illat vagy. Bársony.

Édes íz. Dorombolás.

Lehetsz szép,

vagy akár csúf másnak.

Oly mindegy.

Nekem te vagy az egész világ.

Téged adott az Isten,

– gálánsan fukar sorsomért –

ki nem tudja, hogy a vak szerelem

a nemlátónak

nem pusztán két szó,

 

de maga a sötétség

 

és a remény.

*

Fotó: Alíz

Vers

a szerelem illata

Elolvasta:
80
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

Il faut croire aux Anges_Alain Morisod & Sweet People

 

míg élni vágyom

halnék minden percben

az észt felül írja minden gyötrelem

 

keserű ki soha meg nem éli

de ha ajkon csókol

édesen is szomjat olt vele

 

templomok kövén

mirtuszvirágos léptek

mind fűszálon ringó harmat

hajnalon

érintésük sebet nem ejthet

inkább enyhít

szerelemtől hevült szívfalon

 

szavak ívébe hogy is foglalhatnám

szemvillanások tüzét ruhák ráncain

a tiszta fényt amint kapaszkodik

id?t szakítni vágyak

selyem-fehér

jázmin szirmain

 

hasonlíthatnám-e

mi bőrön át vezet a szívhez

ha csobogásba halkulva

erekben neszez

vagy gondolatnyi félsz

tört része alatt

robajjal ítél halálra

szép reményeket

 

ha egzotikus ilang-ilangos esten

sejtek diszkrét parfümje lebeg

szabadulni nem hagy

hiába küzdesz

vele s érte inkább elepedsz

 

mint fákra csorgó napfényt

rezzenetlen lombja

fogva tart az érzés

mindegy áldás vagy átok

tovább az vezet

 

olyan hiábavaló kérdés

a miért és a meddig

ne is firtasd

 

csak élvezd ha testeden

selymesen átdereng

Vers

Átutazó szerelem

Elolvasta:
87
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

Doktor Zsivágó–Lara dala http://youtu.be/xQXtH83mplI

 

 

 

Rezdülő, halk cirpelés

bújt meg a fűben,

alig hallhatón

lombok közé furakodott a szél.

Lábikrán átfutó

finom bizsergés

simult sötétbe,

szempillán ringatta magát

álomba az éj.

Az Esthajnalcsillag

tavakat csókolt.

Mennybolt alá alélt

a fény.

 

Pirkadatra

üstökös uszályán

átzakatolt

szívemen a

szerelemszerelvény.

 

Novella

Fagyos szerelem

Elolvasta:
64
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mínusz húsz fok, nem a legideálisabb h?mérséklet egy alig tizenhat éves szerelmes párnak. Hosszas városbeli andalgás után, a fehér lovon ül? hercegnek tekintett ifjonc hazakísérte a leánykát a szül?i házhoz. A kapuban, amúgy nagykabátok által gátoltan igyekeztek egymással ismerkedni. Ez gyakorlatilag az els? pillanatok után elvesztette realitását, így a központban elkezdett sétálás mintájára, háztömböket megkerül? olvadozásba kezdtek, meg-megállva, úgy nagykabátostól egymásba gabalyodva.

Hiába perzselt mindkett?jük belsejében kohóh?fokon a vágy, azt a rengeteg mínuszt sehogyan sem volt képes átmelegíteni. Szívük-lelkük izzott, ereikben a vér forróbb volt a gejzír kil?tte termálvíznél, mindennel foglalkoztak, csak a pontos id?vel nem. Azt is elfelejtették, hogy éjszaka van vagy nappal, bár a sötétségt?l és a csendt?l ez elég nyilvánvaló volt.

Csak nézték egymást, beszélgettek, mosolyogtak, majd újra meg újra összegabalyodtak. Egy id? után, valami sokadik érzék eljuttatta a lány agyához – a szív forrását legy?zve -, hogy a szülei a leeresztett red?ny résein keresztül, ideges és aggódó szemekkel, mintegy telepatikusan próbálják értésére adni, hogy órák óta a házon belül volna a helye.

Nehéz elválás volt, olyan mintha egy életre kellett volna kettészakadniuk, de menni kellett. A fiúban az idegeket és ereket forraló vágy nem sokat csitult. Órájára pillantva döbbent rá, hogy az éjszaka közepén, ugyanolyan aggódással várják a város távolabbi pontján szülei, mint a lányt.

Vágtában indult a folyó irányába, egy pillanat alatt lel?tte még az elméleti lehet?ségét is az els? hídig történ? eljutásnak, amivel legalább egy órát került volna. A folyó betonszilárd jegére bízta magát. Rohantában, hogy el ne csússzon a fagyott hó segítette bakancsait, amelyek annyit süppedtek minden lépéskor, hogy az egyensúlyvesztést?l nem kellett félnie. A csikorgó fagy némileg lejjebb csavarta a felajzott vágyak lámpását, mire a folyópartig ért. Futástól kipirult arccal, a fagyos szél kíméletlen és kéretlen hidegével a gátoldalon végigfeküdt, és mint szánkó csúszott a vízszintig.

A jégre taposott és elindult. Három-négy próbarugózás után, a biztonságot tökéletesnek gondolta. Sietett. Jó messze volt már a parttól, amikor átvillant az agyán, hogy valahol ebben a magasságban, a túlparton kanális bemenet van, meleg levet ömlesztve a folyóba. Csak alig aggódott, ismerte a környéket. Nappal a hó és jég láthatatlanul elrejtette a szemek el?l azt a helyet, következésképpen félnivalója nem lehet. Ám, ez a percnyi biztonságérzet, a mélyben megroppant. Közeledett a folyó közepe felé, és mikor a hó és jég által feler?sített fényviszonyok mellett az éjszaka síri csendjében sikoltó nyikorgást hallott bakancsa alatt, a hang a szívébe fájdult.

Egyáltalán nem érzett már biztos talajt a lába alatt.”Remek úszó vagyok, semmi gond nem lehet.” – ez az ostoba gondolat is, ahogy született úgy halt meg benne. Ismeretei szerint, sehol máshol nem olyan mély a víz, mint épp itt. A jég alá merülve, ha nem is hal meg azonnal, de a léket még egyszer meg nem találja, ha mégis, onnan egyedül ki nem jön.

Visszatérni már nem szabad, a túlpart éppen olyan messze van, mint ahonnan indult. Megállni sem, hiszen a súly, minél tovább van egy adott ponton, annál nagyobb terhelést jelent az elvékonyodott jégrétegre, és végül túlságosan sietni sem szabad, mert az er?s lépés ugyanezt eredményezi.

Mialatt határozottan, nem túl gyorsan, nem túl lassan haladt, minden egyes lépésnél egy nyüszít? jégnyikorgás emlékeztette, nem biztos, hogy jól döntött.

Olyan szívesen lett volna a parton. Azért az egy órányi nyereségért, nincs az az ego, amelyik még egyszer saját magára er?ltette volna, a folyón átkelés képtelen gondolatát. Roppant és sziszegett a jég talpa alatt. Közeledett, érzékelte, hogy ismét szilárd, már nem ropog, nem sír. Megnyugodott, ám nyugalma ismét szertefoszlott, mikor a bakancsa sarkig süllyedt a jeges vízbe.

Enyhe g?zölgést vélt felfedezni a túlsó gát alján. Rádöbbent, hogy egyenesen a kanális bejáratának tart. Óvatosan megfordult, nyolc-tíz lépést hátrált, amíg ismét biztonságosnak nem érezte a jeget, majd elindult a folyásnak felfelé. Semmi kedve nem volt további h?sködéssel kockára tenni bármit is, túl nagy a vesztenivaló. Ötven métert gyalogolt kemény jégen, mikor balra fordulva eljutott a partig. Négykézláb mászott fel a tetejére, vett egy nagy leveg?t és a rövidtávfutó sebességével, vágtában elindult haza.

Megint tanult valamit és megint megmenekült.

Egyéb

Szerelemvarázs

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Az írás olyan, mint a csók, csak ajkak nélkül. Olyan csók melyet átgondolhatunk százszor, ezerszer, hogy ne kelljen megbánva, lopva csókolni.

 

Teljesen elmerültél, meg sem próbáltál kikecmeregni a rád tapadó sárkarmok öleléséből, és rajtam is sebeket ejtettél. Próbáltál távol tartani magadtól, nem kértél a segítségemből, mert szerinted egyedül sokkal könnyebb belefulladni az egyszervoltholnemvoltba. Magánytenger közepén ringott csónakod, mégis múltad sivatag-homokja csalt könnyet szemedbe. őrült dalnok voltam, ki szirénhangon édesgetett lelkem zátonyához egyre közelebb.

Kétségbeesetten harcoltam veled, érted, önmagam és a régi hazugságok ellen. Végül meghallottuk a remény utolsó hívását egymás énekében. Győztem. Legyőztem önmagam, semmivé lett az is, ki én vagyok.

Múltunk már csak szürke ködrongyokba csavart fakó fényképként lóg a padlásra száműzött csontvázon.

Szeretni jöttem, lüktető, emberteremtő kéjben. Egymást nézzük hajnalok tükrében, a végtelenbe látunk, csókod bőrömre simítja árnyékod testmelegét.

Comb, mell, arc, nyak, váll… mindebből táplálkoznak buja gondolataim… jöjj közelebb… hajolj fölém… ne mozdulj… Látom amint lelked levetkőzi meztelen tested!

 

Múltunk szétfoszlik, mint kopott

farsangi maszk; tűzhormon vérünk

ősi csörte ritmusát járja.

Még izzó parázs él bennünk.

Ma

párzani jöttem új világot.

Topázfelhő szárnyán szállunk

s lelkünk forró verítéktől várja;

megváltását halálig táncoljuk.

 

lá…

lá…

láss

-Szerelemvarázs.

 

http://www.youtube.com/watch?v=oeETRRsj1Ek&feature=related

Vers

A szerelem jó

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }2011 December 21.

A lágy bársonyos vonalak étek a szemnek,
sz?rtüsz? erd?ben tévelyg? csiklandó kezek,————>A sz?rtüsz?-erd?? A sz?rtüsz?b?l n?nek ki a sz?rszálak…
aljzó gondolatok, mikor mindkett? vezet.

Szerelem oltárának adunk izzasztó imát,——————–>Izzasztó ima?
üregekre járó pózok közt nyílik a világ,
ezek vagyunk, s enélkül nem nyílna új virág.

__________________________________________

Kedves Gyuri!

Ez sem… Sajnos ez sem f?oldalas…

Üdv: Tibor