Örülhetsz titokban vagy a nyílt utca térkövén (végre-valahára elpatkolt ez a vén, kövér, kelletlen, szertelen, felnevelhetetlen gyerek) De megkérlek, engem a Tengerbe temessetek. Ne rakjatok a föld alá, mikor bevégeztem – a férgekből untig elegem volt az életben és [… Tovább]
Mintha csak tegnap kora délután lett volna ( úgy valamikor, a hetedik óra után ) hogy “végleg” elváltunk – mert már hívott a holnap és kiözönlöttünk az Iskola kapuján. *** A Tanárnőnek szól most az utolsó [… Tovább]
Huszonhetedike. Vasárnapra esik. Elnyújtóznak lustán haldokló álmaim. Magamnak csinálok formális reggelit, landolok a valóság szegett szárnyain. Egy érszűkületben a végzet majd megvár. Szájon át kettő és fél milli’ Coverex, vaj, kalács, kakaó, ”bolti” szilvalekvár. Míg nem fáj, úgysincs [… Tovább]
Az illusztráció: Albert Pinkham Ryder festménye, 1887. Amíg a kitaszított lelkekben orkán dúl, a hajóhíd túlzó ígéretektől remeg. Önjelölt, markáns kormányosok harsogják túl a horizonton közelgő viharfelleget: mind kapitány lenne eme szomorú hajón. Irányt keresve sem, de zászlót [… Tovább]
Mikor az ég tiszta pelyheket bocsát reánk, elkortyoltuk utolsó, meghitt-forró teánk, végül kilépek a szabadba nyíló ajtón. A ház maradjon tiszta (én is így óhajtom). Már nem küzdhetek magamért sem, soha többé, szemeim párájában vált az [… Tovább]
“Ha nevetek, az valahol messze fáj.” ( idézet: Jagos I. Róbert, Facebook bejegyzése ) Kép: Pillangóhatás c. film, 2004., New Line Cinema. Pillangóeffektus “Ha nevetek, az valahol messze fáj.”Ami nekem öröm, másnak gyászt jelent.A lét nem előre megírt exe. fájl,– nem [… Tovább]
Csak ülnek némán egymás mellett az ósdi ágyon, ( a szövet szakadásait kopott pokróc fedi ) az Idő bokázik arcukon – száz szarkalábon haláltáncot, mely napról – napra kedvüket szegi. Kis szatyor zöldség a lábuknál, csuták vödörben [… Tovább]
Egy megkínzott macska emlékére Annyira kedvesnek tűnt, ahogy magához csalt, babonázó illatú élelemmel kínált, láthatta: az otthonom a park és az aszfalt és régen ápolt bundám némiképpen zilált. Öntelt ember szemében ( hajléktalanként is ) aki bársonytalpakon jár [… Tovább]
Holtszínű vattapamacsok úsznak lomhán azúr pocsolyában, rőt cserepek fölött. A hamis érzetű örökkévalóság most a romos kémények közé költözött. Olyan hihető, hogy már minden így marad: megáll az idő, mint vasárnap délután. Míg a halál akkurátusan kínt arat, [… Tovább]
Epekedő csókok lenyomata ajkad, íriszedből rám káprázik a nyári ég. Fürtjeid selymébe rejtőző fuvallat simogat nyakadon ezernyi lágy pihét. Szenvedélyek csobognak, mint heves patak, érzelemhullám susog izzó vágymisét, de szád hallgatag, akár éjjel a tavak. Bár tudhatod, [… Tovább]
