Hónap: 2017 december

Belefáradtunk már, hogy szőnyeget terítünk minden év lába elé, akit nem is várunk, jön magától.Megvagyunk magunkkal szelíd igák alatt, mit ránk testáltak az ősök. Áldás, átok kísért s megtetézte érdem szerint jóval, rosszal a sors. Elfogadtuk akkor is, ha nem tudtuk, mit hoz a jövő, hogy jajdul [… Tovább]

Boldog új esztendőt kívánok minden Toronylakónak! Gránitgalamb törött szárnya, Mosolylány ül, lelke tárva. Fájdalomból font fonálon, gyémántszívvel reményágon, repül fel a magasságba, fel az élet hegyormára.

„Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni” * (József Attila: Tél)   Porhavat szitál a Kegyelem –   Ám az áldott fényű fa alatt csodák helyett növekvő árnyak, díszdobozokba csomagolt szűkölködő szeretet, megcsappant hit, hazugságok, valódi kincseink, az igazság [… Tovább]

Fák nélküli erdő, Egy patak, melyben nincsenek halak, Ez vagyok most, Egy tárgy nélküli gondolat.   Mennék, de hová? Maradnék, de minek? Repülnék, suhannék az égig. Te loptad el a szárnyaimat?   Szeretnék kifesteni egy szivárványt, Felöltöztetni egy próbababát, Célt [… Tovább]

    Játszol: két félidő között zsenge fűvön gázolsz. Fonnyadó  rózsa hullik  lábad elé. Meztelen talpadat sértik tövisei, játszol mégis, a remény extázisában táncolsz, illatok boszorkányos bűze csalogat  a magány végtelen labirintusába. Elvesztél. Nincs kiút.        (kép: google) [… Tovább]

Csak jönnek-mennek itt az évek, mint a Dunán sodródó jégtömbök a nagyobb fagyok után. Forrásukhoz vissza nem térnek, hívogatják őket messzi tengerek, és mi éppen úgy feledjük el a régmúlt emlékfoszlányait, ahogyan ők hazaolvadás után a vándorcseppeket. Talán a könnyezés sem más – szimpla szívcsap olvadás.   

Julikámnak   Karod karomban, lépj együtt velem! Szarka-zenétől hangos a terem, csillár-tucat fényt ontva remeg, de ragyogóbb két szemed!   Szökken, tekereg,  sikolt a zene, úgy fáj, ami szép!   Szoknyád libben, elborít,  lehetne az éj, de lép a hajnal, [… Tovább]

Minden ott van a tekintetedben   csúszni útszéli zúzott homályban  megtiport lélekkel este reggel  arctalan jajjal és felemásan  de kelni boldog döbbenettel:  minden ott van a tekintetedben  a havas szunnyad s a fenyőszálak  felajzott tájon zöld derengésben  tűhegyes kedvvel katapultálnak  [… Tovább]

    Amikor már végre elcsitul a bánat, felettünk az égen őrangyalok szállnak. Vigyázzák az álmunk, gyerekkori képek elő-előjönnek, csillogó emlékek. Kisgyerekként hittük, néha meginogva, angyalka-ajándék az a zöld fenyőfa. Ablakon keresztül lophatták be hozzánk,  amíg mi sétáltunk apával az [… Tovább]

Illusztráció: Udvardi Erzsébet – Angyal Velünk marad a távolság, s még hosszú útra csábít, hogy megmutasson milliárd csodát, a fű megint a talpunkhoz simul majd, és szívünk őrzi világok lábnyomát, az apró gyermek tenyerét, ha bújik, és lábacskáján csizma melegét, [… Tovább]

“az Isten-eszme mindig emberarcú” Amikor a Miatyánkot is átírják És már minden csak káoszrólVégső süllyedésről szólMilliárdos gazemberekÉs csahos kutyáikUgatóláncbanEgyre hangosabban tolják: Ez a harc lesz a végsőCsak összefogni hátHogy nemzetközivé válvaZsebünkbe meneküljön A fenntartható méretűreZsugorított És tanúköveken megálmodott Szép újSzép [… Tovább]

Magánfilozófia/újévi gondolatok/                        Koosán Ildikó  A hozzád rendelt idő veled öregszik,/más idők tőled független múlásától/de mert sajátodként dönthetsz felettetudod jól,mekkora alkotótér jut ráda sorsszerűség természetfelettijébenteremtőtársként; döntéseiddel résztvehetsz létezésed alakításában te is  Napi dolgaid intézed kedved szerintmagad s mások jövőidejébe léphetsz,tetteid, ha ésszerűen [… Tovább]

nekem nincs a fejemben olyan arcfelismerő mint a tévében a bármelyik négybetűsnek   kis kompromisszum a típusokat jól felismerem azok mindig voltak   a disznófejűek az úri lócsiszárok   vagy akik lángsírba mentek   úgy látszik, aki verset írt, annak [… Tovább]

“Ez a mi korunk! és vihar dühe arat szélesen. Gonoszok és hülyék kezében a hatalom…” (Robert Duncan: Ingmar Bergman’s Seventh Seal)     Ha tanulunk a svédektől Akkor a férjektől Kirendelt rendőrök Követelhetik  A vajúdó kismama által Kilenc hónappal korábban [… Tovább]

Vágtató vadló a múló idő, napok arcáról aranypor pereg, tűnik a csoda, a tovarebbenő, a tegnap a mának emlékezet. Messze szökött a meghitt ragyogás, bús tűlevél billeg a lét fokán, szürkéket szül a lélekvacogás, rubin vércsepp ül egy üveg nyakán. [… Tovább]

  Utakat pásztáz a szemem, köd-szitálta pillanat… Ujjam rajzol, csak kontúr az, két alak ott, hol sohasem volt, csak képzelem (…)   Vagy száz évvel vissza, szilveszter éjre csábít a kép. Húszéves vagyok, nem több, s Te – míg az [… Tovább]

  ÉVBÚCSÚZTATÓ AZ ALPOKALJÁN   Kalaposkőn leszáll a hó,múlik az év, benne a jó.Bár felhőkben Szent Vid orma,visszanézni de jó volna. Továbblátni a hegyeken,az érdemtelen kegyeken,A Remény boróka-zöldjekell, hogy a ködöt megtörje! Innen és túl pannon a táj,hite könnyez, múltja [… Tovább]

  Kilépek a térből,ide a semmibe.Látom a múló időt,nem öregszem tovább.A semmi nem üres.Itt van az összeselvetélt gondolat,elszalasztott lehetőség,és belőlem minden, amiutánad maradt.Valahol távolabb,a szerelem és az elszököttléggömbök között,ott lebegsz te is.  

A Napsugár születése A Napraforgó Istennő lehajtja fejét.Már nem fél a téltől, de vár,tudja, csak volt a nyár, úgy tűnikcsak egy folt a határ. Felszakad az ég palástjaés úgy születik az arany sugár ma itt,hogy senki se látja,senki se tudja,hogy [… Tovább]

kétezer-négy december hatodikán Testvér, testvérkém, megtért, no, ládd, szavam, a riadt, didergő madár, a távol, a messze: csalóka, kába, de a szív, a szárny szivárvány-vitorla ha tüskekivert a borzas ég, s csőrre szajzik a  jég cikája.   Testvér, testvérkém, úgy [… Tovább]

Illusztráció: Gyirmóti tél, Gősi Ferenc Csak jöjjön a hó, a tiszta fehérség, győzze le végre a szennyet a szépség, áradjon meleg a lágy hó alatt, ölelje hosszan a csöpp magokat, s belőlük tavaszra remény fakad.   Csak jöjjön a hó, [… Tovább]