Hónap: 2017 december

Belefáradtunk már, hogy szőnyeget terítünk minden év lába elé, akit nem is várunk, jön magától.Megvagyunk magunkkal szelíd igák alatt, mit ránk testáltak az ősök. Áldás, átok kísért s megtetézte érdem szerint jóval, rosszal a sors. Elfogadtuk akkor is, ha nem tudtuk, mit hoz a jövő, hogy jajdul [… Tovább]

Boldog új esztendőt kívánok minden Toronylakónak! Gránitgalamb törött szárnya, Mosolylány ül, lelke tárva. Fájdalomból font fonálon, gyémántszívvel reményágon, repül fel a magasságba, fel az élet hegyormára.

Fák nélküli erdő, Egy patak, melyben nincsenek halak, Ez vagyok most, Egy tárgy nélküli gondolat.   Mennék, de hová? Maradnék, de minek? Repülnék, suhannék az égig. Te loptad el a szárnyaimat?   Szeretnék kifesteni egy szivárványt, Felöltöztetni egy próbababát, Célt [… Tovább]

    Játszol: két félidő között zsenge fűvön gázolsz. Fonnyadó  rózsa hullik  lábad elé. Meztelen talpadat sértik tövisei, játszol mégis, a remény extázisában táncolsz, illatok boszorkányos bűze csalogat  a magány végtelen labirintusába. Elvesztél. Nincs kiút.        (kép: google) [… Tovább]

Csak jönnek-mennek itt az évek, mint a Dunán sodródó jégtömbök a nagyobb fagyok után. Forrásukhoz vissza nem térnek, hívogatják őket messzi tengerek, és mi éppen úgy feledjük el a régmúlt emlékfoszlányait, ahogyan ők hazaolvadás után a vándorcseppeket. Talán a könnyezés sem más – szimpla szívcsap olvadás.   

Julikámnak   Karod karomban, lépj együtt velem! Szarka-zenétől hangos a terem, csillár-tucat fényt ontva remeg, de ragyogóbb két szemed!   Szökken, tekereg,  sikolt a zene, úgy fáj, ami szép!   Szoknyád libben, elborít,  lehetne az éj, de lép a hajnal, [… Tovább]

Minden ott van a tekintetedben   csúszni útszéli zúzott homályban  megtiport lélekkel este reggel  arctalan jajjal és felemásan  de kelni boldog döbbenettel:  minden ott van a tekintetedben  a havas szunnyad s a fenyőszálak  felajzott tájon zöld derengésben  tűhegyes kedvvel katapultálnak  [… Tovább]

    Amikor már végre elcsitul a bánat, felettünk az égen őrangyalok szállnak. Vigyázzák az álmunk, gyerekkori képek elő-előjönnek, csillogó emlékek. Kisgyerekként hittük, néha meginogva, angyalka-ajándék az a zöld fenyőfa. Ablakon keresztül lophatták be hozzánk,  amíg mi sétáltunk apával az [… Tovább]

Illusztráció: Udvardi Erzsébet – Angyal Velünk marad a távolság, s még hosszú útra csábít, hogy megmutasson milliárd csodát, a fű megint a talpunkhoz simul majd, és szívünk őrzi világok lábnyomát, az apró gyermek tenyerét, ha bújik, és lábacskáján csizma melegét, [… Tovább]

“az Isten-eszme mindig emberarcú” Amikor a Miatyánkot is átírják És már minden csak káoszrólVégső süllyedésről szólMilliárdos gazemberekÉs csahos kutyáikUgatóláncbanEgyre hangosabban tolják: Ez a harc lesz a végsőCsak összefogni hátHogy nemzetközivé válvaZsebünkbe meneküljön A fenntartható méretűreZsugorított És tanúköveken megálmodott Szép újSzép [… Tovább]

Magánfilozófia/újévi gondolatok/                        Koosán Ildikó  A hozzád rendelt idő veled öregszik,/más idők tőled független múlásától/de mert sajátodként dönthetsz felettetudod jól,mekkora alkotótér jut ráda sorsszerűség természetfelettijébenteremtőtársként; döntéseiddel résztvehetsz létezésed alakításában te is  Napi dolgaid intézed kedved szerintmagad s mások jövőidejébe léphetsz,tetteid, ha ésszerűen [… Tovább]

nekem nincs a fejemben olyan arcfelismerő mint a tévében a bármelyik négybetűsnek   kis kompromisszum a típusokat jól felismerem azok mindig voltak   a disznófejűek az úri lócsiszárok   vagy akik lángsírba mentek   úgy látszik, aki verset írt, annak [… Tovább]

“Ez a mi korunk! és vihar dühe arat szélesen. Gonoszok és hülyék kezében a hatalom…” (Robert Duncan: Ingmar Bergman’s Seventh Seal)     Ha tanulunk a svédektől Akkor a férjektől Kirendelt rendőrök Követelhetik  A vajúdó kismama által Kilenc hónappal korábban [… Tovább]

Vágtató vadló a múló idő, napok arcáról aranypor pereg, tűnik a csoda, a tovarebbenő, a tegnap a mának emlékezet. Messze szökött a meghitt ragyogás, bús tűlevél billeg a lét fokán, szürkéket szül a lélekvacogás, rubin vércsepp ül egy üveg nyakán. [… Tovább]

  Utakat pásztáz a szemem, köd-szitálta pillanat… Ujjam rajzol, csak kontúr az, két alak ott, hol sohasem volt, csak képzelem (…)   Vagy száz évvel vissza, szilveszter éjre csábít a kép. Húszéves vagyok, nem több, s Te – míg az [… Tovább]

  ÉVBÚCSÚZTATÓ AZ ALPOKALJÁN   Kalaposkőn leszáll a hó,múlik az év, benne a jó.Bár felhőkben Szent Vid orma,visszanézni de jó volna. Továbblátni a hegyeken,az érdemtelen kegyeken,A Remény boróka-zöldjekell, hogy a ködöt megtörje! Innen és túl pannon a táj,hite könnyez, múltja [… Tovább]

A Napsugár születése A Napraforgó Istennő lehajtja fejét.Már nem fél a téltől, de vár,tudja, csak volt a nyár, úgy tűnikcsak egy folt a határ. Felszakad az ég palástjaés úgy születik az arany sugár ma itt,hogy senki se látja,senki se tudja,hogy [… Tovább]

kétezer-négy december hatodikán Testvér, testvérkém, megtért, no, ládd, szavam, a riadt, didergő madár, a távol, a messze: csalóka, kába, de a szív, a szárny szivárvány-vitorla ha tüskekivert a borzas ég, s csőrre szajzik a  jég cikája.   Testvér, testvérkém, úgy [… Tovább]

Illusztráció: Gyirmóti tél, Gősi Ferenc Csak jöjjön a hó, a tiszta fehérség, győzze le végre a szennyet a szépség, áradjon meleg a lágy hó alatt, ölelje hosszan a csöpp magokat, s belőlük tavaszra remény fakad.   Csak jöjjön a hó, [… Tovább]