valahol eltűntem,
félúton az életben leragadtam.
akár az alkohol a vérben
feloldódtam magamban.
menekülök magam elől.
félek,
mert érzem valaki ma veszíteni fog.
biztos én leszek,
kacagok és nézem
a saját magammal vívott harcot.
nyertem.
látom magam a tükörben,
integetek
alakok sorakoznak a hátamban
látom őket, de nem érzem;
igaznak hitt hamis emberek
vigyorognak és gyilkolnak
lelkem darabolják,
és fotózzák az éterben lebegő
sérült darabokat.
betörtem a tükröt.
még mindig előtte állok
és látom magam
kacagunk.
velem kacagsz,
magadat látva.
lökést érzek,
pedig ütni szerettél volna.
és a fal megállított
és nem látjuk egymást
egészen.
fotó:facebook.com/feprods
kopott plakát fakó színessége
karcolat egy felhő alatt
én vagyok.
régi-új önmagam
kivetül és árnyalódik
feldereng és elillan.
kifolyt olajfolt vízben oldott szivárványa
szilánkosra tört csigaház
csípősre szívott cigicsikk
elferdült csigolya
kiégett retinám üressége
ki nem mondott utállak
elfojtott tudatalatti
mind én vagyok.
nem vagyok méltó hozzád
nem vagyok méltó önmagamhoz.
fotó: facebook.com/feprods/
maradnál, ahol szeretnél lenni
messze
ott, ahol az éter szellőjén
klaviatúrád csattogása
elképzelt szimfónia
hiszed,
hogy a képernyő mögötti
virtuális valóságon túl
lehetne a meséd kezdete
nem akarod a valóságot
hiszen nyolcbites világod
pixeles paradicsom számodra
szereted, mert megvéd.
ha hinnél nekem,
megfognám a kezed és vinnélek
tájat nézhetnél, ami nem XP
szelet érezhetnél,ami nem éter
és nem a csattogó billentyű
klikkenő egér
zúgó agy, képernyő
bogzott kábelek és káromkodások
kiömlött kávé és ragadó poharak
és nem konfort
én maradok és várok
türelmem lesz a függőágyam
abban pihenve
nézlek ahogy építed
nyolcbites világod
fotó: facebook.com/feprods
Palmer az ágya szélén ült és gondolkodott. Azon kevés pillanatok egyike volt ez, amikor valóban ezt tette. Persze, az önirónia legmagasabb szintű űzése megengedte, hogy olykor nevetett magán. Arra a következtetésre jutott, hogy nehéz megragadni a pillanatot. Jóllehet, a klisé állandó használata gondolataiban valamilyen szinten tudatos cselekvés, másrészt a háttérben ott volt a kifigurázás jelensége is, saját maga kifigurázása. Szerette, ha a szokványos és a nem szokványos egyvelege valami olyat hozott létre, ami számára szerethető.
Valami történni fog — váltott hirtelen a gondolata. A nyitott ablakon át beszűrődött a macskák párzási rituáléjának hangos kivetülése. Igaza volt, mert történt valami. Valószínűleg két macska párosult az ablak alatt, valahol a bokrokban. A zaj fokozatosan alább hagyott, mígnem egészen el nem csendesedett. Elnevette magát. Ma valakinek kielégült éjszakája van.
Kiment a konyhába és rágyújtott. Kiült az ablakba, mert ilyenkor nyáron jól esett. Elmerengett, gondolataiba merült.
— Szeretek nézelődni, sőt szeretek minden olyant, ami megengedi a klisék felhígított használatát. Szeretek utazás közben az kibámulni az ablakon, szeretem az eső utáni friss levegőt magamba szívni, szeretem a friss kávé illatát és szeretem hallgatni, ahogy a víz folyik a kádba. Szeretem a nyugodt agresszivitást, a csöpögő csapot hallgatni. Meg szeretném tudni, hogy milyen az utolsó ciginek lenni a dobozban, a pillanatnyi rossz döntés hangulata szeretnék lenni. Szeretnék érezni elázott ruhaként, levágott hajként, cigizés közben használt ujjként, összetekeredett fülhallgatóként, és a mindent, ami a mindennapok szerves részét képezi, mégis figyelmen kívül hagyjuk. Ők megnyugtatnak, és nem csupán a megszemélyesítésük miatt, hanem mert itt vannak körülöttem. Szeretek olyan zenét hallgatni, aminek inkább a szövege fog meg, nem a dallama. Szeretem azokat a dalokat, amelyeket jobb helyeken nyálzenének hívnak, de nem engedem meg magamnak, hogy ez befolyásoljon. Szeretem, ha hatással van rám, és ha csak egy részproblémát is, de ki tudok emelni és magamra formálni. Két pont közti távolság megtevését is a gyorsaság határozza meg, ahogy a szerelemben sincs helye a trigonometriának. A válasz visszahúz, és magát rombolja. A nyugalom az alap, ami mindig jelen volt és lesz.
Gondolatait megszakította a lehulló égő parázs, ami legnagyobb szerencsétlenségére a kisujjára esett. Szeretett volna káromkodni, de már mindenki aludt. Kioltotta cigijét, kinézett az ablakon és gyönyörködött a felhők közül előbújó Hold sugaraiban.
fotó: www.facebook.com/feprods
Egy áramlat volt, amolyan tenger-szerű, nem tudta a gondolatait pontra tenni. Ahogy ült a kocsma teraszán halbával a kezében, azon gondolkodott, hogyan nem kéne, hogy rendetlen gondolatai legyenek. A menetirányt megfordította és próbálkozott. Az áramlásból kiragadt pillanat megoldásnak tűnt, aztán újabb áramlat és újabb pillanat. Elveszettnek tűnt. Csak nézte, hogy a teraszon ülő emberek külön-külön valamikor szerves részét képezték az életének. Jobb helyeken el lehetne röhögni, hogy manapság szervetlen részét képezik, hiszen sem a szívében, sem az agyában nincs helyük. Az volt a legérdekesebb az egészben, hogy a kinézetük legalább megmaradt. Talán ez segített abban, hogy ne nézze teljesen idegeneknek őket, pedig megtehette volna.
Ahogy továbbra is küzdött az áramlattal, olykor felnevetett, mert eszébe jutottak az én soha nem fogok rágyújtani típusú nagymellényű állítások; a köztes idő még viccesebb volt. Nehezére esett a pszichológiát és a nyálgép használati útmutatóját tovább terelni az áramlattal.
De végül győzött és kikért még egy halbát. Büszke volt magára, hogy nem kapta el a mókuskerék és túl tudott lépni a dolgokon. Ahogy rágyújtott, a lelkiismerete majd megfullasztotta, pedig nem kezdő cigis. Meglátta egyik régi kedves ismerősét, köszönni próbált neki, hiába. Megint elromlott valami a gépezetben. Egy újabb rossz áramlat jött, amolyan óceán-szerű, és nem tudta hová tenni. Kortyolt egyet a söréből és eloltotta a cigijét.
fotó:https://www.facebook.com/feprods
maradnál, ahol csak képzeled
hogy ott lennél
valahol messze
ahol az éter szellőjén
klaviatúrád csattogása
a természetes hang
képzeled, hogy
amit eddig a képernyő mögött néztél
(ir)reális
legyél valódi
hagyd a korlátozott
nyolcbites világod
tájat nézhetnél
ami nem XP
szelet érezhetnél
ami nem éter
és nem csattogó billentyű
klikkenő egér
képernyő
komfort
lehetnél
a korlátlan mindenség
én maradok
és várok
a nyolcbites világon túl
pixeles a szivárvány
de maradnék
ha maradnál
velem
——————————————————–
Kicsit jól össze-vissza beszélsz itt, de ám legyen, maradj itt vagy ott, viszont az az “(ir)reális” végképp érthetetlen… a kettő együtt nem megy… vagy irreális vagy reális… az írás többi részében, ha nagyon akarok el tudok igazodni… de ez az (ir)reális abszolút logikátlan…
fotó: www.facebook.com/feprods
Legyen úgy,
ahogy nem kéne,
pedig szabadna.
Korlátot mosva
eltakarít
a nő.
Lelektisztító
takarítónő.
Legyen úgy,
ahogy kell,
de nem szabad.
Korlátok nélkül
veszélyesen takarít
a nő.
Lélekmocskoló
ex-takarítónő.
Csalódni-
Egészen, mert félig félelem,
félig pedig ember- nem
hiba.
Csalódom, ha a kemencét felváltja
a kocsi motorba sült pogácsa,
és az identitás zavaros kőolaj,
aki nem margarin
végül úgyis csalódik,
mert félig fél
és félig olaj.
Csalódom, ha a reggeli teám
nem dupla pontosjével írva
plécsuporból ihatom.
Ezért iszom kávét,
-de ha úgy tetszik, akkor KV-
amibe olykor tejital kerül,
és közben kigúglizott tehenet mutatom,
hadd lássa, mi hiányzik belőle,
ami nem jé vagy elipszilon,
nem is zsírtartalom vagy trendiség,
hanem az eredetiség.
Végül úgyis csalódik a tea,
megcsalják,
Népmesehős,
nem Superman,
sőt talentum sincs benne a nyitottságra,
hogy kérje a cigit,
ne csak kívánja.
Csalódni
Egészen, mert félig félelem
félig pedig ember.
Csalódni az emberben,
mert miért is ne.
Ritka állat, mégis tucatja ennedik hatványon
öli a világot.
Szeret irányítani, vezetni,
Kosztolányit játszani,
asztalfőre ülni,
nagyokat álmodni,
merengni az agy mocsarában,
tücsköt, békát kiabálni,
Nemes Nagyként érezni
és csalódni.
Végül úgyis csalódsz
egészen, mert félig üres a tejital
a kávé is elfogyott,
a tea meg elavult.
Csalódsz, mert ez természetes.
Minden természetes,
a csalódás is.
Te vagy az.
Sajnos.
Csalódni-
Egészen, mert félig fél
félig pedig ember- nem
hiba.
Csalódom, ha a kemencét felváltja
a kocsimotorba sült pogácsa
és az identitás zavaros olaj
aki nem margarin
végül úgy is csalódik,
mert félig fél,
és félig olaj.
Csalódom, ha a reggeli teám
nem dupla pontosjével írva
plécsuporban van tálalva.
Ezért iszom kávét,
de ha úgy tetszik, akkor KV
-elárulom hollétem-
amibe olykor tejital kerül
és közben kigúglizott tehenet mutatom,
hadd lássa mi hiányzik belőle,
ami nem jé vagy ellipszilon,
csupán a jóindulat
és eredetiség.
© XXI. század.
Végül úgy is csalódik a tea,
megcsalódik,
mert népmese hős ő,
nem egy Superman.
Sőt talentum sincs benne a nyitottságra
hogy kérje a a cigit,
ne csak kívánja.
Csalódni
Egészen, mert félig fél
félig pedig ember.
Csalódni az emberbe,
mert mért is ne.
Ritka állat, mégis tucatja ennedik hatványon
öli a világot.
És szeret irányítani, vezetni,
Kosztolányit teljesíteni,
asztalfőre ülni
nagyokat álmodni
és csalódni.
Mert végül úgyis csalódunk,
ahogy az normális
Hisz ember a csalódás
keresztbe kasul,
oda-vissza
bárhogyan nézzük.
Csalódni-
egészen, mert félig fél
félig pedig ember- nincs
bocsánat.
Hogy mit érzek,
nem tudom.
Szeretném,
ha gondolatom szabad,
szívem pedig tiszta lenne.
Meghal az ész,
hadat üzen a szív,
összecsavarodik minden.
Érzem a bűzt.
Nedves a fal,
készül a penész.
A szív felakasztja magát-
agytekervénnyt használ-.
A lekem vasoszlopnak ütközik.
Olykor szeretnék megszűnni létezni.
Néha kijárok a vasút mellé.
Nézem a vonatokat, ahogy
megpróbálnak sietni…
Szerettem azt a lányt,
aki közeldő vonatként
először érintette szívem.
A rozsda tovatűnt,
és én újra éreztem.
Néha kijárok a vasút mellé.
Itt szoktam verset égetni.
Gondolatommal gyújtom lánga,
Szívem teszem hamutálnak.
Érzem,
hontalan vagyok.
Látom, hogy versem oda,
gondolataim ott vannak sínek alatt
szívem pedig hamus és lyukas.
