víz a vizekhez tér meg
esők árnyéka üldöz
szél támad felemel és
magasból ver a földhöz
mernék ha lennék bátor
mélyebb titkokat tudni
malomkővel nyakamban
újra tanulnék úszni
de csak tétován állok
melegedni szeretnék
kávét rendelni s várni
jobb időt több szerencsét
eltakar az erdő lombja
sűrűsödik az éjszaka
tanúsíthatom így is
a fűszál fényt hullat
apró bogarak erőműve
cikázik köztük
fent én is
aki megvádolva
gyanúba esek gyanútlanul
faggat az éjszaka
vallok
loptam
Tegnap kaptam kézhez a nyomdától az Írmag Könyvkuckó gondozásában „Szelíd és kérlelhetetlen” címmel frissen megjelent válogatáskötetemet.
Kereskedelmi forgalomban történő értékesítését nem tervezem — 100 darabot tiszteletpéldányként a szűkebb baráti körömhöz tartozó személyekhez, valamint a számomra az eddigiekben rendszeres publikálási lehetőséget biztosító internetes irodalmi portálok és nyomtatott folyóiratok szerkesztőihez fogok eljuttatni, a fennmaradó példányokhoz pedig ugyancsak ingyenesen juthatnak hozzá az érdeklődők, amennyiben az ajánlott levélként történő postai kézbesítés költségét, 795,- Ft-ot, azaz hétszázkilencvenöt forintot előzetesen elutalják a 11773133-11380540 számú OTP lakossági folyószámlámra. Számlatulajdonos neve: dr. Bátai Tibor Károly; a közlemény rovatban kérem megadni a feladó nevét és postacímét.
A korlátozott példányszámra tekintettel egy személy számára csak egy kötetet áll módomban küldeni.
minden földi–égi
válság- és világvégi bálszezonban
csillár-galaxisainkkal
egymásba kapaszkodva forgunk
szemhéjunk alatt
a szűnő világ
illetlenül
kifulladásig egymásban kering
te és én
nyitó tánca
ama komor díszletű
szobában
∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙*
minden földi–égi
válság- és világvégi bálszezonban
csillár-galaxisainkkal
egymásba kapaszkodva forgunk.
szemhéjunk alatt
a szűnő világ.
illetlenül
egymásban kering kifulladásig
te és én
nyitó tánca
ama komor díszletű
szobában.
∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙*
minden földi–égi
válság- és világvégi bálszezonban
csillár-galaxisainkkal
egymásba kapaszkodva forgunk.
szemhéjunk alatt
a szűnő világ.
illetlenül
kifulladásig egymásban kering
te és én.
nyitó tánc
ama komor díszletű
szobában.
egyszerűen megtörtént
innentől kezdve folytatás vagy
és csakis ebből a pontból tájékozódhatsz
áthághatod ám megmarad keretnek
eldobhatatlan agresszív iránytű
le kell takarnod hogy eltévedhess
innentől
élesre állított ösztönökkel
kell járnod elaknásított terepen
minek feszegetni ami lezárult
ha egyszer eljutottál a felismerésig
hogy már nem bánt a bélyeg „elutasítva”
fejben olvas
a mutatvány értékét persze némileg csökkenti
hogy nem fel hanem rá
saját múltat vádként a jelenre
vérszemet kapva elhiszi
hogy lát a gondolatokban
egyre emeltebb hangon
magyarázza sanda szándékainkat
leckézteti a leleplezést követelőt
tettenéréssel ér fel
ahogy
és beismeréssel minden magyarázata
Akkor úgy volt, hogy ami lehet, lesz is.
Esélyek sora jött, de mindjárt ment is.
Én mégis maradtam. Úgy, mivel úgy volt.
Van! Ez a sztorim. És cseppet sem túltolt.
szeretném én is a halhatatlanságot
de nem művekből emelt piramis jövőnek konzervált lakójaként
mert mit is keresne szabadon lobogó szellemek között
egy papírbörtönbe zárt múmia
meddig jutna a végtelen időben amelyben még
a legkiválóbbnak is csak szakaszgyőzelemre lehet esélye
az én becsvágyam nagyobb ennél:
ha egyetlen pillanatra is
de itt és most
magadban érezz halhatatlannak amikor olvasol
megborzongtat
ahogy felvillan újra a völgy majd elgomolyog
a meglelt egérút könnyelmű hite
gyorsan megbosszulja
magát
elcsigázva gázolsz
bakancsod alatt fűszálak szivárgó fénye
gyújtózsinór serceg
fedezék mögé bújsz
majd vissza a hegyekbe
nem nézel hátra
nem akarod látni
eldobált fegyvereidet
a lóláb sokszor kilógott
próbálták ugyan rejteni
s ha nem ment
legalább menteni a menthetőt
özönlött menten
száz cifra magyarázat
hogy a látszat csal
káprázat játszik
és csak velünk
mentsvárnak pedig ott volt
a megkésett bánat
a megtévedt így lett áldozat
akit bocsánat illet
bár néha hős szerepre vágyott
az orvul fölöltött varázsköpeny szárnyát
most bátor kezek
tárják szélesre
szemtől szembe mutatják
nem csupán szarv szőr és pata
a régi-új angyalkar
remélnéd csak ennyi
de nem
az erényként elömlő gyalázat
alternatív mintaként génjeinkbe írva
már szaporítja önmagát
