1. Együgyűen
Homlok verítéke.
Aszály és átszakadt töltések
dialektikája.
Hogy szivárog belé gátja a hitnek is.
Idő előtti kikelet
és visszatérő fagyok.
Látszatra mérsékelt égöv.
De hát épülnek itt birodalmak,
sarkkörön túliak is.
Pólusi lenne ez a klíma, Uraim,
ha nem húzódna itt egynémely szívben
együgyűen az Egyenlítő.
2. Farkasordító
Akár mérsékelt égöv is lehetne itt,
ha nem épülnének benne
sarkkörön túli birodalmak.
Pólusi klíma lenne itt,
ha nem húzódna még
egy-két együgyű szívben Egyenlítő.
3. Csak
Elfogytak mind a homokzsákok,
és csak szivárog,
még mindig csak szivárog.
Egyszer csak jéggé fog fagyni.
Nem tudsz betelni a látvánnyal, ahogy
egyre élesebben kirajzolódik.
Már fordulhatsz bármerre, mindenütt ő
látszik, mígnem egyik a másik után,
mindahány érzéked megadja magát,
és egyedülvalóként közvetíti.
Habozás nélkül oldozod el magad
a ráció árbócától, mert ugyan
miféle kísértésnek is kellene
ellenállnod, milyen váratlan veszély
sodorhatna bajba, hogyha valahány
szirén a te eposzi Pénelopéd.
Mi az én didergésem?
Átok vagy fohász?
Szikláknak feszülő tenger
indulatrajzolata?
Időnk csillagporában
kitáruló szárnyak?
Pikkelyes rozsda repülésünk ívén?
A moccanatlan táj rezgő forróságában
fejtetőre állt zenit?
Csönd és csömör lakmározhat rajtam,
marad a hangom, marad a vérem,
de a szó kevés, ha szó marad,
és a fegyvereimmel sem megyek semmire
ronthatatlan arcoddal szemben:
szerelem!
Égtájak merőlegesén didergek.
Gyönyörűséges ellenségem,
üldözőm,
engedj végre leszállnom a földre,
adj ennem, innom,
hogy életre melegedjek végre!
valaki egykori anyanyelveden
szólít folyékonyan beszél hozzád és
te örülsz hogy képes vagy felismerni
emberemlékezet óta nem használt
szavakat sőt a velük közvetített
elfelejtettnek hitt érzeteket is
a behúzott sötétítő függönyön
átszűrődő fénypászmában lassanként
kirajzolódnak egy gesztikulálva
magyarázó férfi körvonalai
hosszas hitetlenkedés után végül
elfogadod hogy önmagadat látod s
hallod kár hogy túl sok időt vesztettél
épp hogy elfog az öröm és máris felharsan
a jelenbe visszavezető parancs
ereszkedő majdnem elfelejtett dallam
távoli mint az anyaöl
maradéka táltos nagy nyaraknak
és árad
de lehetséges-e áradás
sivatagban
tengerek elsüllyedt medrében
lehetséges-e az eredendő bűnben
vagy csak hallásod hiánya okozza
hiányod
a végképp elsüllyedt kontinensen
víz a vizekhez tér meg
esők árnyéka üldöz
szél támad felemel és
magasból ver a földhöz
mernék ha lennék bátor
mélyebb titkokat tudni
malomkővel nyakamban
újra tanulnék úszni
de csak tétován állok
melegedni szeretnék
kávét rendelni s várni
jobb időt több szerencsét
eltakar az erdő lombja
sűrűsödik az éjszaka
tanúsíthatom így is
a fűszál fényt hullat
apró bogarak erőműve
cikázik köztük
fent én is
aki megvádolva
gyanúba esek gyanútlanul
faggat az éjszaka
vallok
loptam
Tegnap kaptam kézhez a nyomdától az Írmag Könyvkuckó gondozásában „Szelíd és kérlelhetetlen” címmel frissen megjelent válogatáskötetemet.
Kereskedelmi forgalomban történő értékesítését nem tervezem — 100 darabot tiszteletpéldányként a szűkebb baráti körömhöz tartozó személyekhez, valamint a számomra az eddigiekben rendszeres publikálási lehetőséget biztosító internetes irodalmi portálok és nyomtatott folyóiratok szerkesztőihez fogok eljuttatni, a fennmaradó példányokhoz pedig ugyancsak ingyenesen juthatnak hozzá az érdeklődők, amennyiben az ajánlott levélként történő postai kézbesítés költségét, 795,- Ft-ot, azaz hétszázkilencvenöt forintot előzetesen elutalják a 11773133-11380540 számú OTP lakossági folyószámlámra. Számlatulajdonos neve: dr. Bátai Tibor Károly; a közlemény rovatban kérem megadni a feladó nevét és postacímét.
A korlátozott példányszámra tekintettel egy személy számára csak egy kötetet áll módomban küldeni.
minden földi–égi
válság- és világvégi bálszezonban
csillár-galaxisainkkal
egymásba kapaszkodva forgunk
szemhéjunk alatt
a szűnő világ
illetlenül
kifulladásig egymásban kering
te és én
nyitó tánca
ama komor díszletű
szobában
∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙*
minden földi–égi
válság- és világvégi bálszezonban
csillár-galaxisainkkal
egymásba kapaszkodva forgunk.
szemhéjunk alatt
a szűnő világ.
illetlenül
egymásban kering kifulladásig
te és én
nyitó tánca
ama komor díszletű
szobában.
∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙*
minden földi–égi
válság- és világvégi bálszezonban
csillár-galaxisainkkal
egymásba kapaszkodva forgunk.
szemhéjunk alatt
a szűnő világ.
illetlenül
kifulladásig egymásban kering
te és én.
nyitó tánc
ama komor díszletű
szobában.
egyszerűen megtörtént
innentől kezdve folytatás vagy
és csakis ebből a pontból tájékozódhatsz
áthághatod ám megmarad keretnek
eldobhatatlan agresszív iránytű
le kell takarnod hogy eltévedhess
innentől
élesre állított ösztönökkel
kell járnod elaknásított terepen
minek feszegetni ami lezárult
ha egyszer eljutottál a felismerésig
hogy már nem bánt a bélyeg „elutasítva”
