Sonkoly Éva Szerző
Vezetéknév
Sonkoly
Keresztnév
Éva
2 hónap ezelőtt 12s Hozzászólások

 

A magasságos Hadúr elgondolkodott.
Különös, mintha látta volna már Ahmedet.
Keverte a lapokat, felderengett egy folyó,
lassan kiszárad.
Az Eufrátesz mentén ókori birodalmak csodái – elmúltak.
Lassan  a sivatagos tájakról észak felé indulnak…
Majd az újkori népvándorlás is véget ér
– gondolja –  és újra keveri a lapokat.

*

Aranyport fúj a szél,
oly gazdag a világ,
vagy látszat minden…
Lélek-por szitál messzire,
nincs válasz semmire..
Európa erdejében egy bagoly
összecsapja szárnyát, kiált,
– jóslat, hallod a hangját..

 

3 hónap ezelőtt 10s Hozzászólások

 

Lassan elmúlik az életem,
Gondolkodom, mi hiányzott.
Talán nem is fontos , de ami
volt, bántó tekintet, szavak,
kevés tett, a szívemnek.
Ha gondolhatok ilyet.
Mert…
Szívtől szívig, ha szeretet vezet,
utad oly’ egyenes, nem kell kitérő.
Minden ajtó nyitva, titok nélkül.
Rég’ tudom, az időnk oly’ rövid,
tél, tavasz…Amit kaphatok, viszonzásul
annyi. Mosoly, tekintet, ki tudja mit hoz
– a végső pillanat, az a nap.

*

Sorok

Remény.
Csalfa álomkép,
miért hinném.

Hit
Mindig becsapott,
itt hagyott.

Magány
Napi vendég,
oly’ megszokott.

A boldogság
a túloldalon jár.

*

Fények, árnyak
Mit tettél?
Árnyékomra léptél.

Bántó ez a közelség,
távolról, szebbnek látsz.

A megszépítőt,
őrizd, ha tudod!

*

Mégis
Árnyékra árnyék simul.
Utolsó kísérlet, ennyit érek.
Csukott szemmel érzem,
kibillent a mérleg.
Mit reméltem,
az  sohasem volt, ott
– nekem.

 

 

 

 

 

 

 

 

4 hónap ezelőtt 8s Hozzászólások

Hűvös, őszi este
tüzet raktam,
felidézni melegét
a nyárnak…

Nem vigyáztam,
tenyerembe égett.
Nézem a kormos
kis semmit…
Olyan parány,
halvány
– ősz égette,
vagy a nyár tette –

Hol van az a
“titok”, melytől
lángra kap
még egyszer…
Keresem, csak
keresem.

4 hónap ezelőtt 8s Hozzászólások

Tükör előtt ül,
festéket kever.
Arcára színt
mázol, előtted
forog, táncol,
nevettet.

Nem is tudod
talán, hogy
tegnap temetett.
Közöttünk jár,
mégis más.

Vállalni meri
amit te nem,
életének, sorsának
kettős voltát.

 

 

5 hónap ezelőtt 10s Hozzászólások

Egy őrült világban, ezernyi gond,
torlódnak az értelmetlen napok.

Valami átok súlyosul a földre,
menekülnék, rossz minden szavam.

Naponta érzem, lehetne jobban,
elférnénk e tág univerzumban.

Szemem keresgél, hová lettél
gyermekkor, föld, menny, pokol.

*

Bárhová mennék utam néma.
Kinek mondanám, fák árnyán
nézd az őz nyomát, vadkörte fát.
Nem tudod, útra készülök rég,
egérutat keresek lelkemnek.
Menteném, amit lehet még.
Porba fúl szavam – tudod –
nem így akartam.

*

Mikor megkopik az élet
az öröm is semmivé lett.

Az akarat nyújtózik, álma
mély, nem ébred semmiér’.

A célok homorú lencsében,
tekintetlen mélyen.

A világ forog, áporodott.
Aprópénzre váltják a jót.

Fizetéskor az is kipereg,
a remény oly’ vásottan
– tipeg.

 

 

 

 

5 hónap ezelőtt 6s Hozzászólások

Csengettek.

Az ajtóban egy úr áll, széles peremű kalap a fején, fura mosollyal néz rám.

– Bemehetek? – kérdezi.

– Nem vásárolok! – csuknám az ajtót.

– Az nem olyan biztos – mondja. – Egyébként is rendelésre jöttem.

– Én nem kértem semmit – válaszolom.

– Te nem, de valaki szeretné, hogy válassz! – ellentmondást nem tűrően szélesre tárja az ajtót.

Már bent ül a szobában, kabátban, kalapban, a furcsa mosolyával.

– Van egy kávéd? – kérdezi.

Hozom a kávét, lassan kevergeti.

– Amíg kóstolgatom, mert az élvezetekkel lassan kell élni, kérlek nézd át ezeket!

Mélyen a zsebébe nyúl, kis dobozokat tesz elém. Olyan parányiak, alig nagyobbak egy gyufás doboznál. Van vagy három. Kíváncsian bontogatom.

– Csak bátran! – biztat miközben kávézik. Lassan, élvezettel kevergeti a sötét folyadékot.

Előttem a nyitott dobozban valami fényeset látok belegyömöszölve, szinte erőszakkal.

– Óvatosan húzd ki! – biztat.

Valami különösen finom tapintású kelmét talál a kezem. Finomabb az igazi hernyóselyemnél. Áttetsző, szinte egész ruha, mégis olyan különös. Nézem, forgatom.

– Tetszik? Próbáld fel nyugodtan!

– Én? Nem rendeltem semmit!

– Már mondtam, a megrendelő nem te vagy – figyelmeztet.

– Menj a fürdőszobába, vedd magadra nyugodtan!

Elkerekedik a szemem.

– Ezt, ott?

– Felőlem itt is maradhatsz, de a megrendelő szerint kicsit visszafogott vagy… – jobb szót keres – olyan más vagy – legyint.

– Tudod a csupasz bőrödre kell felhúzni, de engem nem zavarsz, akár itt is… – rágyújt, s figyel.

Kimegyek, vetkőzöm, felveszem, nézem magam.

A tükör kinevet. Már látom, ez nem az én méretem. Áttetsző, szinte testszínű, de igen nagy, itt-ott már feslett.

Felháborodottan kirontok, mit sem törődve “másságommal”, illemmel.

–  Nézd, ez nem az én méretem, s már használt! – mutatom.

– Igen, kicsit, a fenébe! – állát simogatja, mosolyog. – Furcsák vagytok ti, azt hiszitek mindenkinek újat szállítok… – körbenéz, s elém tol egy másik dobozt.

– Ezt próbáld fel! – biztatóan tartja elém -Kicsit kreolabb bőrszínű.

– De nekem ránézésre is nagy, kétszer is beleférnék.

– Igen, kicsit más a méreted – néz csodálkozva. – Megmérhetlek? – kérdezi, s feláll. Nincs a kezében semmi.

– Mivel? – kérdezem.

– Csak úgy a szememmel – s már írogat is -, dereka 60 centiméter.

– Honnan tudod? – kérdezem.

– Ó, régi szállító vagyok én, csak ilyen macerás páciens alig akadt még! – morogja maga elé. – Bár figyelmeztettek, hogy, csak… Nem is értelek – folytatja – mások örülni szoktak nekem.

– Ha megmondanád honnan jöttél… – próbálkozom, mert kíváncsi lettem nagyon.

Mély hallgatással néz.

– Van még egy dobozom, meg sem nézted! – tolja felém.

– Minek nézzem? Az is nekem valami alkalmatlan darab lehet, vagy valami használt.

– Azért nyisd csak ki, kérlek!

A színe kicsit más. Lassan óvatosan belenézek. Ott lapul a szivárvány minden színe.

– Ezt a bőrömre? – csodálkozom.

– Igen, ott majd nem ragyog ennyire, de amit befelé sugároz, az jó érzéssel tölt el majd sokáig.

– Milyen érzéssel?

– Vedd fel! – mondja, ellentmondást nem tűrő hangsúllyal.

Óvatosan belebújok, kétszer körbe ér, de érzésnek olyan különös. Elmondhatatlan meleg ölelése van.

– Kié volt? – kérdezem.

– Jobb, ha nem tudod! – morgott morcosan – Válassz!

– Használt ruhát nem kérek! – szögezem le.

– Gondoltam! Nézd, mert olyan szépen kért a megrendelő, méretre kaphatsz újat. – Számolgatni kezd.

Gondolkodom.

– Ez a szivárványszínű, meleg ölelésű nagyon tetszik – mondom.

– Sejtettem – homlokát ráncolja.

– Mi a baj? – kérdezem – Te mondtad, hogy választhatok.

– Tudod, most ősz van. Az alapanyaggal van a baj. Meg kell várni a tavaszt, nyár elejét.

– Miért?

– Láttál te már őszi szivárványt, netán télit?

Csodálkozom ismét.

Lassan feláll, zsebébe süllyeszti a dobozokat. Távozni készül. Kikísérem.

Egy névjegyet ad a kezembe.

– Majd kereslek, ha elkészült, ezen a számon érdeklődhetsz.

Becsukom az ajtót.  Nézem a névjegykártyát.  Alig hiszek a szememnek.

Lassan olvasom: Bol-dog-ság.

Alatta mobil szám. Mi lehetne más, hiszen ő maga is olyan… mobil.

 

 

5 hónap ezelőtt 6s Hozzászólások

Talán semmi sem a régi már,

arany színű levelek, törött ágak,

régen vége a nyárnak.

Falevél, sárga falevél.

 

Szél hordja az avart, őszi minden

gondolat. Gyűjti, halomba söpri,

elenyész majd, mind az egész.

Falevél, sárga falevél.

 

Aranyat hint fák alá a szél,

tükörbe nézek, elmúlásról beszél.

Hallgatok róla, sok a szó a szomorú.

Falevél, sárga falevél.

 

Számolom a napokat, mi hátra van

még neked, s nekem. Több lehetne,

tán’  arany színű, ragyogó –

Falevél, sárga falevél.

6 hónap ezelőtt 12s Hozzászólások

Nyár végén öreg
időanyó ül az úton,
hosszú, csontos ujjával
port kavar.

Vihart vár, szelet.
Áll az idő.
Kereke közt por csikorog.

Múlik a nyár,
s minden, amit hozott,
csak érezni lehet,
jön esti, hűs lehelet.

*

Erdő szélén, eső elől
vacogva megpihent az ősz.
Vékony gallyból font eres
keze tüzet rakott.
A táncoló parázson át
látta, amit a nyár nevelt,
mind előtte. Terített asztal,
szőlősorok, alma, körte.

Fázósan összehúzta
lomb-köpenyét.
Fejét lassan álomra hajtja,
hisz őszi színeit a dér majd
betakarja.

*

Sápadt levelek alatt
csengő-bongó szavak,
fájó érzetek, semmi árnyak.

Esti homályban álom,
elmúlás van…
Csukott alkonyi ajtó mögött
mély sóhajjal mellém ereszkedik
egyszer, ezüst köddel az ősz.

6 hónap ezelőtt 8s Hozzászólások

Valami baj van velem,
törlöm a szemem.
Szaporodó évekkel
fogy a barátok sora.

Régi utamat járom,
a talaj ingatag, sár
fedi az ösvényt…

Ó, semmiség csak
a közeledő őszi szél
elmúlásról beszél –

*

Nem kérek mást
a sorstól, csak azt
a nagy kegyet, mitől
könnyű lesz a szív,
s a lélek, mint tollpehely.

Hogy majd arra
a mérlegre, a földi
gondok mását ne…

Ugyan mit veszíthetünk,
hiszen semmi sem volt
a miénk, csupán kölcsön
– e földi lét.

6 hónap ezelőtt 8s Hozzászólások

Vigyázz, a visszautat
hiába keresed,
eltemetve.

Tudom, nem hiszed.
Nincs az a hatalom,
amely tőlem ment.

Akaratom, erőm,
hiszed vagy nem,
fogva tart.

Máglyát rakott az a tűz,
ami hozzám űz.
– ott végeztem volna rég –

Most utoljára akarlak,
magamnak,
– más nem kell!

Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.