Késő esti elégia
Koosán Ildikó
Nem is sejted, anyám, mekkora utat bejártam,
öled origója – a rég elenyészett – mire nyitott kaput,
korok, korszakok távoli égdörgése milyen irányba
taszított szerényes konyhánk terített asztalától,
merre a zsalugáteres ablakok reggeli fényözönétől,
illatod ízét, ha csak a képzelet teremheti körém?
Nem ismered, anyám, a csillagok járását ezen a tájon,
ahol a vizek viharos moraját vélem kihallani a csöndből,
s ha hangodhoz menekülnék, nem lelem hozzá az utat;
a biztonság kiváltsága, jaj, kié lehet, jaj, kinek ítélik,
mibe kapaszkodjanak ingatag lépeim, ha nem talállak?
Nem is hiszed, anyám, naponta hányszor megidézlek,
mozdulataimban élsz, tekinteted szemembe ékelődött,
gondolataid gondolatomba, tükörképmásom mögött
arcod homálylik, velem és bennem élsz láthatatlanul.
Elgondolom, mivé is lennék rád nyíló emlékeim nélkül…
2020.március 6.
Egy évvel vénebb
Koosán Ildikó
Egy évvel vénebb lettem én!
Az év is, mint a falevél
pörög
pereg.
Viselném hosszan, boldogan,
hisz nem vagyok én még olyan
tesze
tosza.
Nincs pénzem sok, se kedvesem,
szerényen élek, csendesen
tavasz
talan.
Aki óvott, rég itt hagyott,
kíváncsin várom a holnapot
jön-e
hoz-e
még néhány évet, víg napot,
kedvemre verset írhatok
hébe
hóba.
Aki ismer, tán rám köszön,
aki nem, azt se pörölöm,
egye
fene.
Hát érdemes volt! mondom én –
előröl újra kezdeném:
hiszen
teszem,
mert fénye, árnya izgatott,
könnyedén hagynék érte ott
csapot
papot.
január 22.
Hangulat
Koosán Ildikó
Hömpölygő köd az ablak előtt.
Nyár volt amikor láttalak,
habzó fehér nyár és fényözön.
Ma ködtengerbe fúlt a nap.
Beleolvadni volna kedvem,
mennék, nyitnám az ablakot,
ha tudnám itt lehetsz közelben.
Nem volnék olyan elhagyott.
Ábrándozásom köntösében
– mint neked címzett üzenet –
vágyakozásunkért cserébe
magam vinném a levelet.
2020.1.11
Duci Breki lakmározik
Koosán Ildikó
Itt egy szúnyog, jó kövér,
Ducikának sokat ér.
Ham, bekapja mit tehet,
Nem kér hozzá kenyeret.
Nagyot nyel, mert ízlik is,
Jobban mint a tejberizs.
Na de hol a kés a villa
Meg a pohár hogyha inna?
Duci! Ha a sorodra várnál,
Békamama asztalánál
Kapnál többet jobbat is,
Nem éheznél, dehogyis.
De ha folyton folyvást eszel,
Mint egy hordó olyan leszel,
S egy gólyának jó falat,
Meglát majd és hamm bekap.
2020. január 8.
Breki breki brekeke
Koosán Ildikó
Világgá menne a béka,
Elfogyott a tartaléka.
Ugrik ide, ugrik oda,
Ahol jobb lehet a sora.
Ki a partra be a tóba,
Át a kacsaúsztatóba
Szúnyoglárvát vacsorázni,
Nem topogni, ázni-fázni.
Brekkent egyet, fordul aztán,
Nádas tövén, levélcsúszdán
Vízbe huppan nagy sietve,
Ugyanbizony hova menne?
2020.1.8
/mai fotóm/
Vízkereszt 2020
Koosán Ildikó
Vízkereszt van ma, még tél az idő,
Kertemben kinyílt a téltemető.
Jaj, szegény barátom, bajod lehet,
Messze van március a kikelet.
Huncut kis szellőre bíztad magad,
Félrevezettek a napsugarak.
De mikor véletlen megláttalak,
Sarokba dobtam a bánatomat.
Hiszem a holnapot, hiszem nagyon.
Kis virág! Légy ma az őrangyalom!
2020.1.6
Szilveszter 2019
Koosán Ildikó
A városban hideg a reggel,
most kél a nap, oszlik a pára,
véres az ég és csupa sebhely,
leplet terít fényből magára.
Azt hittük, faggyal, hóviharral
tör ránk az év utolsó napja,
jáspisjövőnket csontujjával
testre szabottan kifaragja.
De déli szél fúj, sok csupasz ág
ívén a fény libbenve csusszan;
zajongva zúg, bolydul a világ,
más imát motyog nagy titokban.
Vigad a város, szűk a menhely,
alkonyodik, leszáll a pára,
véres az ég és csupa sebhely…
Koccints velem egy jobb világra!
2019. december 29.
Költőnek szó a vagyona
a. n. Baka István
Koosán Ildikó
Verseit igézve olvasom
ókulám orromra téve,
tányér, pohár az asztalon,
holnapjaim reménye
mint sánta kutya kóborol
csontért ma hóba, fagyba,
s meleg ételt kap valahol…
bennem így zenél a hangja.
Bízni tanít, ha remény
alig, de kincsed még a szó:
a suhángot nevezd nevén,
hazudjon szálfát a csaló!
Szerény ebéded lakoma,
meríts belőle jobb napokra,
költőnek szó a vagyona
s a hit, ami még lázba hozza.
2018. december 21.
Történelem
Koosán Ildikó
Mesélték, lehet, nem is volt igaz
a történet, de diktálta az érdek;
tán derültek is rajtunk a vének,
lelkes arcunkra ült az áhítat.
Csatáinkat, híres győzelmeinket
ők színezték, mint festők az ikont;
szépnek láttuk, gazdagnak a hont,
törekvőnek bátor eleinket.
De új kor jött és folyton változott
a tét, a bajnok;.. más lett átkozott
s dicső, kikről a történet regélt;
Most kereshetjük, mi is volt igaz,
ki volt áruló, ki a léha gaz,
ki lelket cserélt akkor semmiért.
2013. január 3.
Őszvég
retro stílusban
Koosán Ildikó
Szegény elvérzett ősz immár menni fog,
pirospozsgás arca fakó sárgára vált,
szemén a fény még- itt-ott felragyog,
betegágyánál deres hajnalok
odázzák tovább a fagyos halált;
Lombtalan fákon gyászos varjú sereg,
ködfüggöny szitál párát a tájra,
fehér sapkába bújnak a hegyek,
és göndör, lomha bárányfellegek
vonulnak égi telelő-karámba;
Gyászhoz illően sustorog a szél
a csupasz fákkal egymást átkarolva;
követi nyomát még pár aszott levél,
s összebújva a völgy szűk szegletén
halmot emelnek egy nem létező sírra…
-
decembere
