Vers

  Hajnalban hűvös volt. A kert közepén tanyázó diófa is szokatlanul állt. Az ajtófélfától figyeltem hogyan imbolyog a törzse, s kócolja össze szél a lombruhát. Különös ősz… Megmagyarázhatatlanul másabb az összes többinél, amit eddig látni engedett az Isten. Mintha kábult [… Tovább]

 Életközelben             Koosán Ildikó   Alkalmas idő volt az ültetésre, éjjel esett átáztatta a földet. Cserepes virágok álltak készenlétbe, megvolt a terv, melyik hová kerülhet   a kertben kialakított ovális virágágyba, színek és formák szerint, „legyen a fű közt élő [… Tovább]

hiába az égre ívelő merész részekből szerkesztett egész ideája ha kinek–kinek gondja rész csak a szobor áll ami félig van készen lyuk a teremtésen megkerülni sem átlépni nincs hatalmad de megpróbáltad-e messzebbre hűvös tapintattal a helyére tolni hiába még hiába [… Tovább]

A vers fiatal folyó mint tájon fekvő kígyó arccal felfelé néz titkoktól zavaros mély lágy parton fekvő néha mezőt elnyelő mint a tudás vékony patak duzzadás vagy szublimáló szerelem levegőtől vagy hiányától terem szótag patakok kemény vagy puha adagok könnyszárító [… Tovább]

De az is lehet                          Koosán Ildikó   Nem voltam akkor ott, döntöttem, nem is akartam menni, féltem, meglátod szememben egészen másféle fény lobog mint ahogy várnád, de az is lehet, mégsem várt rám senki, csupán a nyári éj [… Tovább]

Halványuló mosolyod dereng A homályban és tovaszálló Illatod már mindössze gyenge Emlék a kis szobában, újra Találkozunk mert hiszek még a Csodákban és meg is ígértem Neked korábban, várni foglak Örökkön örökké   Van, ami sohasem változik Megmarad a térben, [… Tovább]

Történeteit csodáltam, hegyét, völgyét sose jártam, a Kárpátok vulkán kölyke, honom lélegzetes zöldje, s bekerítve húz vonalat Duna és az Ipoly patak, Nógrád medence, a Cserhát, de Csóványos messzibb ellát, s az örömét az fakasztja, hogy források öle, anyja, erdőiben [… Tovább]

Zabolátlanul hullnak rám a hiány-szavak, súlyos terhükkel beborítanak, míg állok hosszan valami vége-nincs csöndben a sejtelmes, bordó égbolt alatt, nézem, ahogy misztikus fénnyel aláhanyatlik a Nap, nyomában roskad, omlik a lángoló fényhíd, mint sereghajtó ínség, a lélek-nincstelenség terhe alatt.

Furcsa folyó az álom fele agytekervényeink gázoló vad természete ágy tart titkaink lustán lebegő lábán egymásba kap két szív megmentjük egymást csak csend győzi le a fénytelen éjszakát ruhátlan tüszőinket fertőzi a forróság egyesül fonódó felszíne mint mesével a valóság [… Tovább]

Pécs mellé font zöldből becset, horvát-németből lett Mecsek, feje búbján a nagykendő faágakból suhhant, Zengő, csodáltuk is szerelemmel dombját, völgyét kedvesemmel, lepi titok, óvja derű, vulkánikus eredetű, gyomra telt volt hő-dús szénnel, s rejtegetett uránérccel, gépek, népek ostromozták, kincseiért kifosztották, [… Tovább]

Tündérországnak tündérkertjében sétálnék veled virágzó réten, tündérléptekkel szökellnénk egyet, madárfütty kísérné utunkat Kedves. Zöldellő pázsit puha párnáján pihenne kezünk egymás vállán, szemünkben tűz, lelkünkben vágy, alattunk virágzó pitypang az ágy.   Tündérálmot szőnénk tündérfonálból, bokrétát kötnénk gyöngyvirág szirmából, mellettünk csobogna [… Tovább]

a házasság nem tartotta be ígéretét senki sem mondta többé hogy szeret csukta az ajtót a hajópadló nagyot reccsent lába alatt pókháló lengett a sarokban halott színészt siratott a taps fejjel lefelé himbálóztam egy színházi függönyön a deszkákon apám ordított [… Tovább]

HEGYŐRIZŐ Óvjad, mint egy ritka kincset, ide testált hegyeinket, s vigyázd, mint a jövőd sorsát, nagy a család, szűk az ország. BAKONY Bár csak felnőttként szívhattam belőle, a falunkig is elért levegője, le-, földombult, de különleges nem volt, a fák [… Tovább]

Mondjuk, a halál, meg a Ferenc a körúton, azok fontosak. Meg a vihar. Ahogy jön és megy. Katicát nem láttam két éve, a papsajt íze is forog a számban. Most talán keserűnek érzem. Látom, ahogy a dolgok elcsúnyulnak, ahogyan levetik [… Tovább]

  Elfeküdt a szélben a gaz már horkol sebzetten itt levél nyelve halogatva szárazságban szaporodik. Rendes rókák a réten szemükben nyúl az étlap fülest mégsem onnan véve alom szapora születésnap. Szúr száraz homokszem éget könnyes pupillát forróságra fogva mindent Napból [… Tovább]

Csúcsok, szirtek fehér álma, Európa izmos válla, s az óriás hegyek sarja Kőszegnél az Alpok alja, megszelídül, semmi gondja, beleívódott e honba, Írottkőbe véste sorsát hű lankáin Magyarország, tudja már, az idetévedt hitvese volt ezer évet, ámbár szűken mért a [… Tovább]

Mindened merő áttétel és hasonlat. És csupa majdnem. Úgyszólván átéled. Jóformán azonosulsz. Mégis, mintha túlértékelnéd. Szinte szétvet az igyekezet. Úgyszólván a becsvágyra bízod magad, amelytől hajtva újra meg újra nekilátsz körülírni, amit sehogy sem tudsz pontosan megnevezni. Így marad a [… Tovább]

      Toulouse-Lautrec.  1894, kréta és olaj, karton, 115,5 x 132,5 cm,      Toulouse-Lautrec Múzeum, Albi  Pihenőben    Koosán Ildikó Puha pamlagon a kényelem adott, unalmas csend a kényszerpihenő, e lusta pózban is nő marad a nő, vadra [… Tovább]

A figyelem már nem a fegyelem, s nem öregedik a világ velem, az összes régi, vásott alkalom, már nem izgatja testi parlagom. Meglassultam. Ma sem várok csodát: Fölemberesedtek az unokák. A természet még régi képet ölt, a tavaszt szájon csókolja [… Tovább]

nem is lehetséges az a kereszt ahogy átszorítasz anatómiai az est hol lehetsz az ég előttem a tér hajbókol az utca térdre tér észhez én nem… csak hardcore merednek az ablakok felém nő a park ahogy frontál csap el az [… Tovább]

Nekünk mindegy, ha szó, ha zaj: csak csend ne legyen! Kopogok az asztalon: így kívánok jó étvágyat. Testbeszéd túszai vagyunk, szemünk, gesztusaink árulkodnak. Kétoldalú tagadásban szavak nélkül is értelem.

Szálanként szaggat szét a szó, gyötör a mondanivaló, az űrben kalimpál szívem, nem segít dölyföm, se hitem, s béklyót vesztett pillanat az idő hurkába akad, a mondat betűire ront, s a végén célt szakít a pont.

ha lehet ott hagylak aztán kiderült másra kellek te nem láttad hogy dől még ide is alig élő néma hallgatag ikea-bimbót tettél elé csak nekem mondtad mi oszlik ott addig huhogta parancsod kóróvá sorvadt torkod míg nyálammá váltál zöldnek nevezted [… Tovább]

tündérország  határain se kapuk se katonák csak szorosan hunyd le szemed és beléphetsz azon át   a szivárvány hét színéből napsugár sző szalagot a felhőkből bárányokat langyos szellő faragott   nincsen por vagy sár az úton dorombolnak a cicák autó [… Tovább]

  Kő kaviccsal koccan, hullámsírja megfeszül kész a mű lásd ahogyan szíve, lelke felderül. Elvonul, már dajka ár, szoktatás sem alap, kiszáradt hűs homokban jár, vár gyűjtögető kosarat, formája még lehet rút, hátha még meg is tört, szépsége belülről nyújt, [… Tovább]

(Bodrogi Gyula színművész hitvallásából) Addig élj, amíg élsz, ne kapjon el a félsz, sír szíved, vagy mulat, te járod az utad, s ha támaszt sose kérsz, akkor is célba érsz.

Jelen kontra jövőkép (József Attila után szabadon)   Ülök a nem csillámló sziklafalon s nem áztatom lábam a Dunában, szemlélem csendesen a világot, mit manapság igazán nem értek.   Mintha mindenki csak magáért élne s elbeszélne bőszen egymás mellett, az [… Tovább]

Napozom, hol magányok napoznak; hol sóvár a száj s a váll még ölelést vár. Mellettem klórozott tömeg. Valahol mobilhang szól – gépzene – korunk modern hangversenye. Fölöttem fák csápolnak; bükk, platán, fűzfa – halni hajlik – szipog az ecetfák pora, [… Tovább]

Megmagyarázhatatlan Koosán Ildikó ez már a nyár berobbanó képe, vén tuják selyemfénye, ágcsücskön virág, citromsárga, nyárfaág tört-fehér kéregruhája, s a magány cigarettafüst karikái örvénylenek, ragadnak megmagyarázhatatlan erővel egy tűlevelű avarral borított tájra, oda, ahol déli verőfényben balzsamot lehel az erdő; [… Tovább]

  Éppen annyit engedett Isten látnom a világból, hogy ne akarjak más hazát magamnak – ne akarjak elszegődni messze, itt maradjak meg ma jó magyarnak. Legyek attól az, hogy jó embernek tudjam önmagam, s mindazokat, akik éppen körbevesznek, mert így [… Tovább]