Vers

Nőnek a cseppkövek, lassul az árnyék, alkonyi csendem csipke fehér, jéghideg éjeken meghal a szándék, rőt avarágyon ágyaz a tél. Legutóbb szerkesztette 2019.11.14. @ 17:25 – Vaskó Ági

 November végén              Koosán Ildikó   Szunnyadva gubózik az őszvég ködpihe némaságba ajtónk elé, mint vén komondor, bebocsátásra várva   boszorkányátok, amit mormol az enyészet, ne bántsa, színes ruhában, cicomásan érjen az elmúlásba   kivérzett vad, haldoklik mégis, látni, a [… Tovább]

Holdfény szonáta   Szürke nappalok, sötét éjszakák, mit értek ti, ha nem süt a holdvilág, a hegedűs mondd, kinek muzsikál, ha nincs két szív ki egyformán kalapál?   Őszi estén lágy szellő kél, szerelmes dalt fülünkbe zenél, nem hallja senki [… Tovább]

gyakran a biztos sem az aminek gondolod tapintás illat íz és a dallam még elő sem hívódott azt hiszed arra rezonálsz ami megszólalt a másikban és megsértődsz mikor rájössz hogy mennyire független tőle válaszok nélkül is kockázatos a művelet ha [… Tovább]

  Ketyeg a vekker. Negyvenegy. Mi szeretnél lenni? El kell döntened! Mikor elvárták volna tőlem, tudjam, talán még tizennyolc se voltam. Úgy gondoltam, lesz időm még átgondolni, hagyjam, és mostanra már azt sem tudom, lenni mi akartam. Csupa olyasmi érdekelt, [… Tovább]

  Kell Neked Istenről Szónokolni. Elpusztít, teremt. Te Magad Teremtesz Új életet, És még örülsz is. Ő Nevet. Ember vagy, Isten fölé Nem emelkedhetsz. Legutóbb szerkesztette 2019.11.11. @ 16:28 – Szilágyi Erzsébet

Erőszakos szél, füvek fekszenek. Gyalogút félpillantásra. Terhe nehéz: több ezer év. Gyaloglók, nyikorgó kocsik, lópaták. Lépegető madarak. Átfutó rókák, farkasok. Eső, hó, szikkasztó nyarak. Most én, különös álommal: költői gondolatok vers nélkül. Ezer éves gyalogúton széllel dacoló fűszál. Legutóbb szerkesztette [… Tovább]

A maradás hadiállapota. Horgászok. Szerencsés esetben kezemben ficánkol egy egész hallá lett idő. A csend kész regény, csak rövid. Ülök a még nincs-készben. Magamévá tétel. Legutóbb szerkesztette 2019.11.08. @ 21:04 – dudás sándor

Emléke idegen erdő. Nem az övé. Zúgó szél. Derékba tört ágak, zörgő avar. Nem az övé. Ő még ő, de semmi sem az övé. Az erdő, a szél, az ágak nem volt az övé sosem. Lassuló szárnycsapások: köröz, landol, cél [… Tovább]

Őszi estéken az ember többet gyón, mint teszi azt korábban. Talán a fény hiányát pótolja így a lélek, temérdek kudarcát a szellem felsorolni bátrabb, vétkeket sem rest ragozni már. Nyáron csak élményt élvezetre hányni, későn feküdni, későn ébredni rá a [… Tovább]

  Ha jól emlékszem, talán tíz éve volt Hogy az üresség belém karolt Lefekvés előtt egy cigi még belefér Fordított világban legyél hát denevér Amíg virrasztottam, másra sütött a nap Mire felébredtem, már nem sok maradt Vámpír álmaimat megalázta a [… Tovább]

nekem engedelmeskedett élet és halál csendben figyeltél egy meggyfaágról megformált rajtam keresztül a sár még évek voltak hátra a délutánból felnéztem, de nem láttam túl a fán szeretethiányom: éretlen gyümölcs a pincében lyukakat fúrt apám túl késő volt, hogy a [… Tovább]

Cs odát láttam az égen. I stenek szemébe néztem? L ángoló volt, tüzesen égő, L átóhatáron túl is fénylő. A ngyalok játéka tán G alaxis túloldalán? O lyan, mint a gyémánt, K ristálytisztán, némán. Legutóbb szerkesztette 2019.11.07. @ 09:41 – [… Tovább]

Amikor először láttam, indigókék volt, sima és nyugodt. Éreztem, parányi vagyok, és az ölelésébe vágytam, mint az anyaölbe. Mélységes boldogság foglya lettem, azt hittem,  örökké tart. Hívott és vonzott. Akkor és ott ő volt az ISTEN és az Ősanya.   [… Tovább]

  Pőrén jövünk s megyünk ruha nélkül nem viszünk magunkkal mást csak utolsó mosolyunk melyet ráragyogtatunk a jóra s betakarjuk vele hazug szavunk magára hagyva múltunk és velünk veszett bolond tegnapunk… mert pőrén jövünk üres kezekkel majd tanulunk szeretni tán [… Tovább]

Mint az őszi légynek, úgy fogy el erőm; jobb lett volna halnom, hirtelen, s előbb. Mégis itt maradtam, szenvedtet az ég, apám, anyámnál is idősb vagyok rég. Legutóbb szerkesztette 2019.11.05. @ 01:01 – Szilágyi Erzsébet

Kopnak az álmaim, látod öregszem, őszül a táj is, ha csurran a fény, futnak az évek, hiába kötekszem, egyre sötétebb a mogorva éj. Szirmukat ejtik a nyári virágok, halnak a rózsák, ha csókol a dér, riadtan nézem e fagyos világot, [… Tovább]

Mosógép duruzsol. Kint ereszkedik a csönd, a vézna fák mögé lila hátteret ken az este, kedvemből még egy kis rózsaszínt maszatol a dermedt ágak közé mielőtt tintát önt az ég az ereszre, s csorogni kezdenek a fényszemű csillagok alatt az [… Tovább]

Azon a napon békesség volt, igen így emlékszem… A felhők, mint kövér dunyhák kiszakadtak anyám és apám  csizmája alatt ropogott a hó, a szán lassan siklott. Nem éreztem testem a szánon, könnyű boldog lelkecske lebegett rajta. Anyám és apám sem [… Tovább]

  hívnak szüleim virággal integetnek kőtáblák alatt Legutóbb szerkesztette 2019.11.02. @ 14:44 – Szilágyi Erzsébet

  Nyirkos ágyban úszó álom, sebes faleveleket mosdató holdfény, macskakövek közt imbolygó erekben szűkölő fűcsomó hiányod. Ernyed, oszlik…   És szentségtörés összemázolni nap mint nap bőrömből is szivárgó hiányod, megélni kéne, összegömbölyödni Isten tenyerében, ha adta hálásan fogadni, de megfestem, [… Tovább]

Még most is ide látom az apámat, ahogy ott feküdt, súlyos hófehérben, a lélegzete már magába fáradt, és megszakadt a nagy menekülésben. Az időt érzem, ahogy összeroskad, a gerezdjei tartják még a testet, a fény kitépve, s nem tudja a [… Tovább]

  ma hőhullámmal érkezel mint a testvéri szeretem kérdő életekbe vétkezel mítosz marad történelem szűk szemed útja keret térkővel támadt traktus biotikus bársony kezed dobra vert néma taktus havazik nem fehér érc lapátra fészkelő madár ha fázik holnap a félsz [… Tovább]

Szomorúfűz-vigasztaló   Szomorú a szomorúfűz, vigasztalni kellene, hogy ne lógjon a fűzfának lefelé a levele.   Ha sejteném minek örül, odaadnám azt neki, de nem tudom, hogy egy fának vajon mi fog tetszeni.   S az emberek megcsodálnák mért vidám, [… Tovább]

  a temetőt járom csípős szél rohama arcomat szaggatja   krizantémos  hantok virágtalan  sírok nyomasztó  bánatok   a temetőt járom pislákoló  gyertyák utamat  mutatják   lépkedek egymagam tévelygő lelkek kíváncsi  szellemek   vacogó  szívemet fájdalom  vaspántja préseli  szorítja   gyertyákat [… Tovább]

Mitől mosolyog a szemem pillantásodra? A formák harmóniájától burjánzik az endorfin mely átjár, mert egy apró csoda jött létre az élet vásznán? Mitől szép a szép? Talán színeidből ömlik belém az újra visszatérő remény. S ahogy játszanak a képzeletemmel meséket [… Tovább]

  visszatekintve milyen röhejes a sok sallangos vitézi torna mintha kárpótolhatná a keszkenős kezekből elnyert aranyalma fénye a megfáradt bajnokot becsvágy nélkül egyre könnyebb kezelni helyzetem kisegítenek az ép ösztönök becsüljétek a tét nélküli harc eleganciáját jó urak bár nem [… Tovább]