Vers

Egyre jobban zavar a múlt. Ha emlékezel, én is kapcsolok. Mutatsz egy fotót, enyém is hasonló. Szeretnék kiszakadni az emlékvilágból, élni még a mában, pörögni tüllszoknyában, babazsúrba járni, főzni anyával, szörpöt inni mamánál, síelni kétélűn, zongorázni nagyívűn. Hisz újra a [… Tovább]

  Amikor megtudod, Hogy ő is elment, Zavartan állsz, S mintha moziban Újranézed együttléteitek Színesbe játszó Kaleidoszkópját. Legutóbb szerkesztette 2020.01.13. @ 15:52 – Szilágyi Erzsébet

Te láttad a félelmet az arcomon, De nem szóltál egy árva szót sem, Csak a ház sarkánál megbújva figyelted Némán, hogy mint kíváncsi Ikarosz Emelkedek lassan a sűrű felhők fölé. Most nem másért, csak magamért. Félve mondtam mindig azt, hogy [… Tovább]

  Színváltó erdő. Bőrömmel beszél megmondó szél, magamból vetítős. Feltörve mindaz, ami voltam. Sorsfonák. Tükörképek egymásra vetülése. Félre nem érthető készülődés. Legutóbb szerkesztette 2020.01.11. @ 19:19 – Bereczki Gizella – Libra

Hangulat Koosán Ildikó   Hömpölygő köd az ablak előtt. Nyár volt amikor láttalak, habzó fehér nyár és fényözön. Ma ködtengerbe fúlt a nap. Beleolvadni volna kedvem, mennék, nyitnám az ablakot, ha tudnám itt lehetsz közelben. Nem volnék olyan elhagyott. Ábrándozásom [… Tovább]

A szerelem talán még mindig olyan izgalmas lehet, mint amikor tíz éves koromban azért izgultam, hogy ne kiabáljon ki este az ablakon anyám, hogy sötét van, menjek be, hiszen pont egyszerre fogta meg a kezemet Zoli és Balázs a ház [… Tovább]

Amikor hajnalonként buszhoz indulok a „Jézus segíts” után -bevallom- arra gondolok; hiába ólálkodik körülöttem hideg, becsapnak csak az ócska ingerek, hiszen tudatomban a tavasz rügyekkel teli ágain dajkálja a kismadarakat, és virágok szirmait bibékre hajtva tavaszt akar a jégtakarta. Legutóbb [… Tovább]

  A pillanat addig tiéd, míg élsz, s ha meghal, vele halsz, ne légy pillanat, hiszen így szelíd magaddal takarsz!   Míg a csöndet hallgattam, mellém énekeltek, azóta nem kellek, sem magamnak, sem néked.   Falj is, harapj is, üss, [… Tovább]

Duci Breki lakmározik                      Koosán Ildikó Itt egy szúnyog, jó kövér, Ducikának sokat ér. Ham, bekapja mit tehet, Nem kér hozzá kenyeret. Nagyot nyel, mert ízlik is, Jobban mint a tejberizs. [… Tovább]

Breki breki brekeke Koosán Ildikó   Világgá menne a béka, Elfogyott a tartaléka. Ugrik ide, ugrik oda, Ahol jobb lehet a sora. Ki a partra be a tóba, Át a kacsaúsztatóba Szúnyoglárvát vacsorázni, Nem topogni, ázni-fázni. Brekkent egyet, fordul aztán, [… Tovább]

a lóláb sokszor kilógott próbálták ugyan rejteni s ha nem ment legalább menteni a menthetőt özönlött menten száz cifra magyarázat hogy a látszat csal káprázat játszik és csak velünk mentsvárnak pedig ott volt a megkésett bánat a megtévedt így lett [… Tovább]

játszik az élet a halállal zsinóron rángatja kezed lábad, örülsz ha földig ér hiszed egyre jobb úton jársz már majdnem középen állsz meghajolsz, tapsra vársz válladra zuhan a padlás s a függöny legördül Legutóbb szerkesztette 2020.01.08. @ 13:50 – Szilágyi [… Tovább]

mást sem mondott, csak hogy szeretet az élet, minden mi a földön: szeretetből éled, közeledtem hozzá, meghallgatott, nem szólt, nincs rá jó válasza – hiszi: így bölcsebb volt. mindmegannyi ötlet, elcsórták előlünk, megírtak már mindent – csipkedjünk belőlük. egy-két unott [… Tovább]

/mai fotóm/   Vízkereszt 2020 Koosán Ildikó Vízkereszt van ma, még tél az idő, Kertemben kinyílt a téltemető. Jaj,  szegény barátom, bajod lehet, Messze van március a kikelet. Huncut kis szellőre bíztad magad, Félrevezettek a napsugarak. De mikor véletlen megláttalak, [… Tovább]

„Miért?” – Olyan sokszor tettem fel Már magamnak, el is felejtettem, Hogy miért kérdeztem legelőször. Milyen jó volt a gondatlan tánc, Hogy egy pillanatra válladra Rakhattam a magamra aggatott Terheket. A sebeket, mit okozott Múlt és jelen. Az éveket, amiket [… Tovább]

Napunkat Földünk körbejárta, vele sétáltam én is át az életen – csendes, hálás zarándokává tett az év, mi annyi jót adott nekem. Ahány napján csak ébredeztem, s hajtottam álomra fejem, sosem gondoltam azt; elégtelen az életem. Valahogy minden áldott napban [… Tovább]