Vers

Akkor úgy volt, hogy ami lehet, lesz is. Esélyek sora jött, de mindjárt ment is. Én mégis maradtam. Úgy, mivel úgy volt. Van! Ez a sztorim. És cseppet sem túltolt. Legutóbb szerkesztette 2020.04.08. @ 15:29 – H.Pulai Éva

Meglátogatlak álmodban, Ágyad szélére ülök. Megkérem szépen a Holdat, Csillagokra esküdjön, Nem árul el, hogy itt voltam.   Éj tavában a csillagok Békésen bóbiskolnak, Ringatóznak. Én hallgatok S szorongató titkokra Keresek választ ajkadon.   Arcodon a béke nyoma, Megfáradt kezemmel [… Tovább]

Hibáim nehezednek vállamon, Természet törékeny egyensúlya, Fény és sötétség lassan átkarol. Hajolj ide, hogy füledbe súgjam: „A leckét örökre megtanultam.” A fény megtörik fehér szárnyadon, Arcod lágy vonásai közt újra Elveszek, neked, veled maradok.   Ami még hiányzik az arcodról, [… Tovább]

Jácint illatúak most a percek, körös-körül hűvös, átölel az estiség a kertben, s nem történik semmi különös. Éle van a fénynek, csak el ne vágja fáim ágait, mit oly nagy gonddal óvnak itt a méhek betudva Isten érdemének. Valóban nincs [… Tovább]

Menedék. Az vagy nekem, egy óvó balansz e zavarosban. Távoliak a szürke árnyak közeledben, védő szárnyaid sugallata nyugalom. Maradj mellettem. Maradj szüntelen. Nem félek így a félelmetesektől, a zord árnyak okozta rémülettől. Világod óv, s én is óvlak hálául biztonságos [… Tovább]

  Amikor először megláttalak, Tudtam, érted vagyok és általad. Lopva egy mosolyt csaltam arcodra, Úgy, hogy ne lássa senki más S azóta ez a mosoly tart fogva, Lelkemen nőtt égszínkék encián. Tavaszi napsugarak játszanak, Végigsimítják kecses válladat. Álomképekből raktalak össze [… Tovább]

én a külvilágot karanténba zárom de nem is csak mára inkább hosszú távon ha elmegy a vírus és még mindig élek a karantén marad jószerivel végleg amit adni tudnék nem kell úgyse másnak idegent ismerőst többé ne is lássak ajtómra [… Tovább]

(1) A helyzetet nem elnagyoltan látva és súlyosságát sem csorbítva meg, azért még jó sorolni mindazt, amit gondolatban újratervezek. Talán eddig túl sokat foglalkoztam olyasmivel, mi lelkemnek mihaszna, és testem javára sem vált lustaság, ami ráérőssé biztatott valószínűleg csak saját [… Tovább]

szeretném én is a halhatatlanságot de nem művekből emelt piramis jövőnek konzervált lakójaként mert mit is keresne szabadon lobogó szellemek között egy papírbörtönbe zárt múmia meddig jutna a végtelen időben amelyben még a legkiválóbbnak is csak szakaszgyőzelemre lehet esélye az [… Tovább]

a múló időben hajszoljuk álmainkat a pillanatnyi édes percekért, majd rögtön megálmodva új célokat, hajtjuk a mókuskerék szűnni nem akaró hol vadul, hol csendesebben robogó olajozott monoton kerekeit Mi végre? a kérdés oktalan, ha megélted már a katarzis mindent elsöprő [… Tovább]

Anyám! Megtagadtad létezésem, eldobtál, mint olcsó zálogot. Egyéves gyermek mondd, mit vétett? Odafent magad vádolod? Anyám! A pillangó már elröppent, vele gyermekként szőtt álmaim, ezernyi könnyes ébredések lapultak vérző szárnyain. Anyám! Sötét van! Nagyon félek! A Hold fésüli ezüsthajam. Mázsás [… Tovább]

Mindig azt hisszük, hogy túl vagyunk már mindenen, valami egészen újat nem hozhat a nap, pedig százszor is tapasztalhattuk – észrevétlen is felbolygat egy-egy pillanat. Valamit mindig meg kell fejtenünk, a világ titkos kamra csak, s úgy gondoljuk; benne bölcsebbé [… Tovább]

vírusom most nem lelem rajta függ az életem nem látom a kabáton értékes és karátos elvitte tán valaki ne dobd el, még kell neki világjáró úton van röpköd szerte utunkban ha tüdőd ma megleli magát ott befészkeli kevés a hely, [… Tovább]

Nem túl régen egy megmagyarázhatatlan érzést találtam magamban, amikor semmi sem úgy alakult az életemben, ahogyan azt vártam. Nem kerestem ezt az érzést, csak tényleg rátaláltam. Emlékszem, egészen másképpen hangzott a Miatyánk, másképpen égett a gyertya, finomabban csókolt kanóc a [… Tovább]

      Késő esti elégia                                      Koosán Ildikó      Nem is sejted, anyám, mekkora utat bejártam,    öled origója – a rég elenyészett – mire nyitott kaput,    korok, korszakok távoli égdörgése milyen irányba    taszított  szerényes konyhánk [… Tovább]

(2020) Mikor összerezzen a fény s a tér, a tudat és az eszméletlen, amikor a csend magához ölel, te ébredsz fel bennem. * Ha lelkem égő katlan, véremmé simulsz mozdulatlan. Legutóbb szerkesztette 2020.03.07. @ 18:56 – Serfőző Attila

Meddig érnek el az érzetek? A napsugarak száma végtelen? A lány miért türelmesebb? A férfi tényleg féktelen? Egyetlen fűszálra átlagban mennyi szél hajol? A súlya grammban mérhető vajon? Milyen neműek országainkban falvak, városok? Tulajdonságaikról sem sokat tudok. Emlékeinket idő szitálja [… Tovább]

  orromban érzem könnyeid szagát mint nyáron átfutó zivatart sós íze számba vegyül búcsúzol búcsúzom ujjaid még húsomba marnak menned kéne már ez egyszer nem lesz folytatás Legutóbb szerkesztette 2020.03.05. @ 11:05 – Nagy Horváth Ilona

A szó elnehezedik, Elhalkul és most talán örökre. Mert elmúlik a tavasz, utána a nyár, Messze szalad az ősz, majd a tél. Sosem Felejtem a frissen ásott föld illatát S a fák közt beszűrődő napsugarakat. Ott, ahol végtelen és véges [… Tovább]

  …és mi lenne, ha holnaptól elkezdenénk mind játszani? Arra a gyerekkori odaadós játékra gondolok, amikor nekem kettő labdám is volt, neked egy sem, és az egyiket átnyújtani próbáltam neked a kis kezemmel. Félve vetted el, de örültél nagyon – [… Tovább]

  szilánkokra tört tükörképem bámulom ez vagyok én mozaik ujjaim alatt a vér langyosra hűl hagyom már csak tompuló fájdalom ami marad olyan szép voltam olyan erős és olyan hazug   Legutóbb szerkesztette 2020.03.03. @ 18:27 – Nagy Horváth Ilona

Úgy írnék valamit napsütötte lepkeszárnyakra. Hadd vigye szerteszét légből kapott kívánságomat. Legutóbb szerkesztette 2020.03.02. @ 14:04 – Szilágyi Erzsébet

Rügyosztók jártak itt az éjjel. Nem mutatkoznak be, furcsa egy szokás! Csak teszik a dolgukat sötétben, s hajnalra kivirul a táj. Még alig hasad az új nap – sűrűbbnek tűnik az ág. A gallyakra több tavaszport hintenek talán? A diófa [… Tovább]

magam zártam be lakat sincs de távolság kell ne marjalak halálra elkeseredetten lángok gyűlnek karmaim végén beléd vájnám szívesen hogy én könnyebb legyek hogy felgyulladj és porig égj csak magamat emésztem fel üvöltve ahogy a hús a csontjaimba ég legyen [… Tovább]

Arra mentünk. Honnan is tudhatnám, hogy merre jártam? Nem érdekeltek helynevek – úgy voltam éppen ezzel, mint ma is vagyok, tájakat magam keresztelek. Csak Morzsaföldnek becéztem magamban, mert a régi országunkat úgy képzeltem el, akár a Földnek abroszán egy nagy [… Tovább]