Kisregény

NORA – II. – 7./1 Fekete balettcipők

Padebure, padebure, demiplie, tendu, demiplie, fondu, écarté, arabesque, sauté, pirouet, éffacé* A szavak mozdulatokként jelentek meg képzeletemben, izmaim feszüléssel követték. A zárórész. Az én részem. Anyám gyűlölni fogja – nyomasztott a gondolat, és a hányás sem segített különösebben a megkönnyebbülésben. [… Tovább]

Kisregény

NORA – I. Rész – 3./1 Titkos napló

Lopva hátra-hátrapillantottam ahogy távolodtunk egymástól. Először csak vigyorogtam, majd mikor már teljesen biztos voltam abban, hogy hallótávolságon kívül van, ugrálni és ujjongani kezdtem. Amitől aztán megint rám tört a köhögés, így összeszedtem magam, és megpróbáltam normális ember módjára viselkedni – [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (11./11)

Harmadnapon aztán én is bevallottam magamnak, hogy a halál mégis, igenis a vég. A reggeli fénnyel élezem képzeletem (csak el innen, csak el innen): a tükör rövid hajúnak mutat, az ollót ezután hegyesen tűzöm a sercenő szövetekbe. Occam szöveteibe. Én [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (10./11)

És mégis a holtak látnak többet… Én önként hulltam hamvaimra, amikor érte imádkoztam. Fenébe a boncasztallal! A holtakat többé már nem vagdoshatja semmi, a lelkek túlélik a halált. Vakon hittem, hogy oka volt elvesztenem a színlátásom, de mekkora egy kretén [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (9./11)

Péntek. Szemet nem boncolok. Occam miatt. Úgy simítja sötétlátóvá a határt átlépők szemét – öt finom ujjbeggyel, olyan lágysággal, ahogy tó tükrét fodrozza mély sóhajával a köd –, hogy kedvem lenne meghalni. Azelőtt gondolkozás nélkül kikanalaztam a golyókat is, célba [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (8./11)

Jó ideje nem kel már fel a Nap. A napszakok levedlett kígyóbőrbe bújva vonaglanak a nihil felrepedezett kövezetén: túlvilági a hang. Csak az öbölre tudok gondolni. Occam jó ideje nem ébred már fel, leszámítva azt a néhány másodpercet, amikor sírva [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (7./11)

Az első után rám legyintettek: majd a kemo kinyírja a többit. A kemo valóban kinyírná… Occam-ot. Úgyhogy a műtősnő tálcájáról felkapom a legelső eszközt, amit csak érek – Resano porcolló –, és úgy ragadom meg a markolatát, ahogy a rák [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (6./11)

Szerda reggel. Két nappal vagyunk a nagy csoda ünnepélye után. Álszent ováció, hipnotizáló katolicizmus. Ha nem dolgoznék az Egyház csodaváró ünnepein is, sosem láttam volna egyik éjszaka a kórház színhibás, kis doboztévéjén a Discovery csatorna „Hiszel benne? ” című műsorában [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (5./11)

Töretlenül megkövet a tükör. Törött. Ám itt van velem Occam most már minden reggelen. Én fésülködöm, ő borotválkozik, épp annyival magasabb nálam, amennyivel lealacsonyít hozzá a tükör homorúvá mozdult fele. Utálja. Én meg imádom, hogy meztelen. Dacolva a tökéletlenséggel hátat [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (4./11)

Apró szúrás. Meghatározhatatlan mélységben, detektálhatatlan időben. Csak a szín az, amit sosem felejtek már el. Egy angyal, akinek méregzöld íriszcseppek pettyezik a tekintetét. Volt már holt merev a pupillám, akkor vesztettem el a színlátásom. Occam szeme sosem lesz szürke, akkor [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (3./11)

Minden vágható. Az időt óramutató darabolja, a napfényt árnyvilággá szabdalják a felhők – vonszolódva kúsznak a horizont felé. Semmi sem állandó. Fényvisszaverődésekben a lét, addig, míg meg nem szakad a harang. A mamutfenyő csúcsa szakadt rá. Negyven méter magasból is [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (2./11)

Gyakorlott ujjai voltak a vénaszúráshoz. Ott álltam a terem félfájához dőlve, úgy, mint aki szemtelenül lazán szexi. A vékony csövek körbedorombolták puha kézfejét. Gyengéd volt. Pedig megszokta, hogy a töltésnél nincs tovább. Feltölt, mint az az érdes kezű, foghíjas tájszólású [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (1./11)

Magam vágom a hajam, és ez nálam elvi kérdés. Az ollóm épp úgy csattog a saját fürdőszobámban, mint a boncteremben. Naponta több halottban is megmártom, na, nehogy már egy fodrász csonkolja az én hajamat… Öntömjénezés volna, magamutogató hedonizmus. Bár a [… Tovább]

Sci-fi

A HARMADIK INTERJÚ II. rész

Robert egy ideje nagyon hallgatott. Amennyire ki tudtam venni, agyában ilyen mondatok kavarogtak: „Már megint a dimetil-szulfoxid! Azt már hányszor próbáltuk!” „Glicerol? Még mindig itt tartanak?” „Na, még a kénhidrogén is? Ezek tényleg megbolondultak!” Nem mintha túl sokat értettem volna [… Tovább]