Vandra Attila : A táltos lánya 15. Amiért Sári Kán Ilkaynak is fejvesztést ígért…

Miközben Botond háborúra készül arája visszaszerzése érdekében, Babba megszelídíti Sári Kán meglovagolhatatlan csődörét, de az éjszaka leforgása alatt eltűnnek.

 

Bolan, miután amúgy mezitlábasan a nyeregtelen lovára pattant, még egyszer körülnézett. Börű ott sunyított a jurta mellett. Na persze, nem morgott arra, aki gondozta… Előbb napnyugta felé indult, hiszen Babbának hazafelé arra vezetne az útja. Sötét volt, vaksötét, hiszen az újhold éjszaka nincs az égen, s a felhők a csillagokat is eltakarták. Alig kivehető árnyakat lehetett csak látni. A patakon átugratva, és elhagyva az azt övező égerfákat, a sík sztyeppén csak egy távoli vadló-ménes körvonalait tudta kivenni. Nem, ennyi idő alatt nem válhatott köddé az a lány… Meglovagolta volna Sári Kán fehér csődörét? Összebarátkozott vele az este, de azért mégis… Szabadon engedte, s most elmenekült a következmények elől? Bármilyen gyors is az a fehér csődör, ebben az irányban a sztyeppén ennyi idő alatt nem válhatott köddé… Talán azt a vadló-ménest elérte, és csatlakozhatott hozzájuk? A vezércsődör nem nézte volna jó szemmel, abból csata lett volna. De Babba? Ő merre lehet? Gyalog nem juthatott messzire. Előbb a közelben nézett körbe, majd egyre távolabbi helyeket pásztázott végig szemével, amíg végre tekintete a Szent Hegyre tévedt. A hegytetőn némileg oszladozó felhők mögül kivillanó csillagfényben megpillantotta Babbát, a fehér csődör hátán, nyereg nélkül. Miként engedte meglovagolni magát az a szilaj csődör? Vajon merre igyekezhet?

Megsarkantyúzta, pontosabban megsarkazta lovát, és a lány nyomába eredt. Vajon utol tudja érni? Kétségbeesett kísérletnek tűnt. Egy idő után már reménykedni kezdett. A lány nem vágtatott, mintha csak sétalovagláson élvezné a sebességet. Bolan lovának lélegzete egye hangosabbá vált, jelezve, hogy fárad felfele a kapaszkodón. Amint felért a gerincre, meglátta, amint a lány a szakadék felé tart. A ló ott akarja levetni a hátáról? „Ulu (hatalmas) Tengri ne hagyd!” — fohászkodott gondolatban.

— Nee! Ne menj a szakadék felé! Állítsd meg! Fordulj más irányba! — akart rákiáltani figyelmeztetően, de ijedelme fölöslegesnek bizonyult.

A lány a ló nyakára borult. A csődör lassítani kezdett, majd megállt. Babba lecsúszott róla, majd az állat nyakát átölelve állt meg a szakadék szélétől nem messze. Hirtelen hátranézett, feltehetően meghallva a trappolást a háta mögött. Nem ijedt meg Bolantól. Szájára tett ujjával, majd hívogató kézmozdulattal jelzett, jöjjön csöndben, utána tekintete ismét a messzeségbe révedt. Valami a távolban vonta magára a figyelmét. Amikor már ura egész közel ért, a lány ismét megfordult, majd intette, ne jöjjön közelebb. A figyelmeztetés nem volt hiábavaló. A csődör horkanni kezdett, s ágaskodásra is tett kísérletet, de Babba meg tudta nyugtatni.

Sári Kán bas ekilen! — mondta Bolan olyan hangnemben, hogy a „megőrültél?”-t is utána lehetett gondolni. (Sári Kán a fejedet is vétetheti!)

A fejvesztéssel való fenyegetés nem jutott el a címzett tudatáig. „Bas” az fej, de nem tudta, mit jelent „ekilen”. Nem törődött az üzenettel, hanem a távolba mutatott, abba az irányba, ahol az ordu mellett elfolyó kis patak eredt.

Bolan először nem jött rá, mit mutat neki. Csak az erdő körvonalát látta a távolban és a vaksötétben. Aztán egy felvillanó apró fényre figyelt fel, amely az erdőből jött. Majd még egyre. Amint figyelme oda összpontosult, egyre többre lett figyelmes. Aztán rájött, mi okozhatja a fényeket. Fáklyák! Sok! Azért tűnnek el, s jelennek meg, mert azok, akik viszik őket, haladnak az ágak alatt. Miért nem a karavánúton, az Ene-sai völgyében jönnek?

Hirtelen összeállt a kép. Normális ember ilyenkor, hajnalban nem kódorog az erdőben fáklyafénynél, hacsak nem siet nagyon valahova, hanem letáborozik. Még ha sokan is lennének, akkor sem raknának ennyi tábortüzet. Néhány napja nagyon meleg van, még éjszaka is, és az erdőben sincs annyira hideg, hogy feltétlenül tábortüzet kelljen gyújtani, és egész éjjel táplálni, hogy ne fázzanak. Nem tévedés, fáklyák. Az a völgy az ordu mellett nem túl messze ér véget. Innen nem mehettek volna oda észrevétlenül. Tehát jönnek… És az éj leple alatt nem kereskedni.

— Gyere, siessünk, értesítsük az ordut! S a csavdurt (csődör) is vigyük a karámba, mielőtt észreveszi valaki, hogy elhoztad.

Babbát nem kellett biztatni. Felpattant a nyergeletlen csődörre, s némi biztatás után lova vágtatni kezdett az ordu felé. Bolan is megsarkazta kancáját. Kiváló lovas létére, egyre jobban lemaradt a fehér csődör mögött. Azzal nem lehetett versenyezni. Ám a férfi hiába reménykedett, észrevétlen visszajutásukban.

Késő arra ébredni, hogy az ebek szagot fogtak. Az ordu körül mindig volt éjszakai őr, bár azok inkább a messzeséget kutatták szemükkel a sötétben, ahonnan fegyveresek bukkanhattak elő, legyenek ellenségek vagy rablók. Az egyik épp dolgát végezte, amikor az ebek ugatni kezdtek. Mire felkapta a fejét, a lány már átugratott a patakon, és eltűnt az égerfák mögött. Az ugatástól az őr nem hallotta a lódobogást a puha talajon. Körülnézett, sehol semmi. Biztos valami róka vagy nyest tévedhetett erre, gondolta, amikor ismét lódobogás hangzott fel, ezúttal kicsit távolabbról. Odapillantott, és felismerte a mezítláb lovát sarkazó Bolant. Vajon hova siet, kit követ? Tekintetével arra fordult, ahol a fiú által követett célt sejtette, és meglátta egy másik lovas árnyát, egy lányét. Fehér lovon… Felismerte.

— Ellopták a fehér csavdurt! — kiáltotta rémülten. Amint egyre többen ugrottak elő a jurtájukból, úgy nőtt a hangzavar, hamarosan Sári Kán is ott termett. Időbe telt, amíg kihámozta, mi történt.

— Ti dísznek álltok itt, vagy őrködtök?

— Azt néz…tük, nehogy va…valaki közelítsen a… — magyarázkodott az őr dadogva.

— Utánuk! — adta ki a parancsot. — Mire bárki is teljesíthette volna, a két lovas már vissza is fordult, s vágtattak lefele a hegyoldalon.

Babba ért oda hamarabb. Nem tudta hirtelen megállásra késztetni a parancsokhoz nem szokott vadlovat, s lassítva bár, mégis elrobogott a Sári kán mellett, de hamarosan sikerült megfordulnia lovával, és a kán mellett ugrott le róla.

— Hogy merészeltél a lovamhoz nyúlni engedélyem nélkül? — üvöltötte. — Vigyétek a csődört a karámba, őt pedig Bolannal együtt…

— Jön! Ellenség! Sok! Ott! — vágott szavába Babba, a Szent Hegy felé mutatva.

Ám a dühtől vöröset látó Sári Kánról lepergett minden.

— Nem halljátok? Vigyétek a karámba a lovamat!

Közben Babba is egyre ismételte:

— Jön! Ellenség! Sok! Ott!

Könnyű mondani, annál nehezebb végrehajtani. A közeledésre a vad csődör felágaskodott, majd miután mellső lába földet ért, hátrarúgott. Senki sem mert közelíteni. Néhányan pányva után szaladtak. Közben megérkezett Bolan is.

— A patak mentén jönnek, nem az Ene Sai völgyében, ahol a karavánok szoktak! Hatalmas sereg! Azt hiszem jüecsik. Meg akarnak lepni!

Ezt már néhányan felfogták, és Babba meg Bolan segítségére siettek.

Sári Kán! Meg fognak támadni! Ellenség közeleg!

— Gyújtsátok meg a vésztüzeket, és… — fogta fel végre ő is a helyzetet.

— Az nem lesz jó, uram! Többen vannak, mint mi. Többen, mint ahány baskort hajnalig a szomszédos ordukból ide érhetne. Ők meg akarnak lepni, ezért jönnek az éj leple alatt. Hadd higgyék, gyanútlanul alszunk! Néhány suhanc üljön lóra, és hordják szét a nyilakat a mozgósításra! A többi ordu is tegyen ugyanígy!

Sári Kán egy pillanatra rámeredt Bolanra, majd néhány szóban kiadta az utasításokat, hova jöjjenek a bátirok (vitézek).

— Mondd, mi a terved, mert látom, van!

— Lov fél! Ember sok! Én nézek őket! Ő gyors! — mutatott a Szent Hegy felé Babba, majd ismét felült a csődörre.

Sári Kán egy pillanatnyi habozás után beleegyezően intett. Most nincs idő ítélkezni. S az ellenséget meg kell figyelni.

— Két suhanc menjen utána!

Az önkéntes jelentkezőket nem kellett keresni. Azonnal akadt.

— Többen vannak — folytatta Bolan. — Nyílt terepen nincs esélyünk ellenük, amíg nem kapunk segítséget. Csak a szorosban tudunk megküzdeni velük. Nem, az Ene Sai völgyében, a karavánok útján jönnek. Van vezetőjük, különben nem vállalkoznának egy ilyen éjszakai útra, főleg abban a völgyben. Valaki, aki ismeri a terepet, mint a tenyerét. Azt hiszen, ez Gül fiainak a bosszúja. Nem baskortok földje a cél, hanem te, uram, aki halálra ítélte és kivégeztette az apjukat, ők pedig bosszút fogadtak, majd a jüecsik földjére menekültek. Azért jöttek erre, mert így mi vagyunk az első ordu, amelyet útba ejtenek. Éjszaka le lehet támadni egy ordut lovon, de hadat viselni nem lehet, mert nem tudod ki a bajtárs és ki az ellenség. Egy ekkora út után, biztos meg fognak pihenni egy-két órányit, és megvárják a virradatot. Miért nem jöttek nappal? Mert te, uram, vesztes csata esetén is elmenekülhettél volna és akár a tatároknál, kirk küzöknél akár az ujguroknál is menedéket találhatsz, majd segítséggel visszatérsz. Egy gyanútlan ordu ellen nem kell nagy sereg. Virradatkor, még napkelte előtt egy kisebb csapat le fog majd rohanni. Ha megleptek, lemészárolnak mindenkit az orduban, és téged, uram megölnek, vagy elfognak. Ha nem, sikerül, a völgyön át menekülnek. Ha üldözőbe vesszük őket, a szűk szoroson túl a többiek el lesznek bújva. Egyszerre nem tudunk sokan a szűk bejáraton bejutni, s körbe vesznek. E csapdára fel kell készülnünk.

— Miként?

— Ugyanazt a cselt alkalmazzuk. Mi a szorosnak ezen az oldalán bújunk el az éj leple alatt. Átengedünk annyit, amennyivel elbírunk, majd lezárjuk a szoros bejáratát. Aki átjött, lemészároljuk.

— Hogyan?

— A szoros bejáratának két oldalán fenyőgallyakat és rőzsét halmozunk fel. Amikor támadunk, belökjük a bejárat elé, és meggyújtjuk. Mire eloltják, mi elintézzük azokat, akik átjutottak.

— S utána? Ha igazad van, a csapat nagy része még mindig ott lesz a szoros túloldalán… támadásra készen.

— Egyrészt ezzel húzzuk az időt, és a többi ordunk batirjai is ide tudnak érni erősítésnek. Másrészt amint átérünk a szoroson, azonnal szét kell nyílnunk, nehogy bekerítsenek, nem követhetjük őket az úton.

— Próbáljuk meg! — felelte Sári Kán rövid töprengés után.

Már lázasan folyt a készülődés a csapda felállítására, javában gyűlt a fenyőgally és rőzse a szoros bejáratánál, amikor lóhalálában megérkezett az egyik suhanc, aki Babbával ment őrködni.

— Jönnek!

— Abbahagyni! Elrejtőzni! — adta ki a parancsot Bolan. Arra nézett, ahol Sári Kánt sejtette. Feszült várakozás következett. Egy idő után a szoroson már fények szűrődtek át. Aztán már a lovak patáinak a hangja is hallatszott, majd emberi beszéd is. Egy erélyes hang parancsokat osztogatott. Nemsokára megjelent néhány lovas, óvatosan jöttek át a szoroson, körülnéztek, aztán visszafordultak. Bolan jóslata bevált. Az ellenség megállt pihenni.

Amint közeledett a hajnal, a felhők kezdtek oszladozni. Még nem pirkadt, de aki ismerte a csillagok járását, könnyen megjósolhatta, nemsokára világosodni kezd. Ismét zaj hallatszott a szoros túlsó oldaláról. Lódobogás. Minden szem arra a sziklára meredt, ahol Bolan rejtőzött. Vágtában érkezett az ellenség. Jöttek, jöttek, és a csapatnak nem akart vége szakadni. Hányat engedjenek át? Aztán felhangzott a várva várt parancs.

Tengri segíts! Támadás!

A szoros bejáratának két oldalán két-két kidőlt fatörzsre felhalmozott fenyőgallyakat a fatörzsek felemelésével a szoros bejáratához döntötték, és meggyújtották. Hatalmas robajjal indult meg az út két oldaláról a baskortok támadása. Két nyílzápor is megtizedelte a jüecsik élvonalát, mire a lovasroham is elérte őket. Pánik tört ki. Esélyük sem volt a tűz miatt megszakadt utánpótlás hiányában. Bolan tervének első része bevált. Ám végül az ellenségnek csak sikerült áttörnie a tűzpajzsot, de sajnos hamarább, mint kellett volna, ezért nem tudtak azonnal hadrendbe szerveződni. Hátrálni kényszerültek. Az ellenség egyre gyűlt a szoros innenső oldalán, és nem követték el a hibát, mint a gyanútlan előőrs. Már a vezérkar is átjutott a szoroson, és helyet foglalt egy száz ölnyi magas szikla tövében, onnan irányították a támadást. A túlerő nyomása egyre nőtt. Sári Kán kiadta a parancsot a visszavonulásra. Csel volt csupán. Menekülésükből hirtelen megfordulva, nyílzáporral meglepve a hadrendjüket elvesztő diadalittas üldözőiket nem egyszer megfordították már egy-egy csata sorsát. Ám ezúttal az ellenség nem ment lépre, ismerte e hadicselt. Kürt hallatszott, mely a megállást jelezte. Ismét hadrendbe szerveződtek, úgy várták a visszatérő baskortokat. A kudarcba fulladt csel eredményeként még többen átjutottak a szoroson.

— Még egy kis idő, és megkezdhetjük a támadást a szárnyakon — mondta elégedetten a jüecsik főparancsnoka. Akkor egy-egy csapatot a szárnyakon előre küldünk, bekeríteni őket. Azt hittétek, az előőrsből áll a csapatunk? — mondta gúnyosan, a baskortoknak címezve a mondatot.

— Mindjárt véged Sári Kán! — tette hozzá Boran (Villám). Megfizetsz apánk haláláért!

Ám korai volt az öröm. Két újabb megkésett ordu érkezett friss erőkkel. Az előrehaladás megtorpant, sőt ideig-óráig megfordulni látszott a csata sorsa, de nem sokáig. Ismét megkezdődött a jüecsik előrenyomulása.

— Azt hiszem, előrébb kell helyeznünk a vezérkart. Innen már nem látjuk be jól a csatateret — ajánlotta Boran.

Ám a következő pillanatban valami fehér kezdett szállingózni a fejükre.

— Mi a ménkű ez? — próbáltak felnézni, de nem láttak semmit, csak a szemük telt meg fehér porral. Aminek ködén át egy női alak körvonala sejlett ki a szikla tetejéről.

— Liszt… — kóstolta meg Boran. — Mit akarnak vele? — köhögött.

Megtudta azonnal, de nem maradt ideje hasznára fordítani felismerést. Közelben becsapódó villám okozta mennydörgéssel vetekedő dörrenés rázta meg a levegőt, miközben egekig csapott a láng. [1] Baskortnak és jüecsinek is megfagyott ereiben a vér. Mindenki a zaj irányába fordult, akadt, aki térdre esett a rémülettől. Ez csak isten műve lehetett.

Amint a robaj után az égbe emelkedő füst oszlani kezdett, egy ágaskodó fehér csődörön, nyereg nélkül lovagló szőke nő körvonala vált láthatóvá, háta mögött az épp felkelő Nappal. Majd úrrá lett a paripán, és mint ki dolgát jól végezte, elvágtatott.

Bolan ismerte fel elsőnek, nemcsak őt, hanem a helyzetet is.

— Köszönjük Tengriiii! — üvöltötte el magát. A sziklák kétszer visszhangozták a hangját.

Tengriii! Tengriii!

A csata sorsa megfordult. Vezér nélkül, istenek ellen nem lehet hadakozni.

— Meneküljeteek!

Délig üldözték a jüecsiket. Estére már vissza is tértek. Sári Kán, amint a jurták közé ért, a fehér csavdurt kereste a szemével. A karámban találta.

Lehetett ünnepelni, a hősöket megjutalmazni. Az elhullott ellenség lovaiból egy egész ménes gyűlt össze, eldobott-elejtett fegyvereikből, és a magukkal hozott élelmiszertartalékokból minden batírnak, árvának vagy özvegynek jutott. Gyász és jaj is volt elég. Sári Kán Bolant hagyta a végére.

— Te hoztad a hírt, neked köszönhetjük, hogy nem lepett meg az ellenség. Ha nem vagy, besétálunk a csapdájukba. Ám a terved nem vált be egészen, nem tudtad a szoroson túlszorítani őket. Sikerült áttörniük a máglyán, mielőtt erre felkészülhettünk volna. Ott hibáztál. Egyszer, amikor túl sok ellenséget engedtél át, másodszor, amikor nem adtad ki idejében a parancsot az átcsoportosulásra. Egy igazi hadvezér rejtőzik benned, de nagyon sokat kell tanulnod még. Nem elég hősnek lenni a csatában, egy vezérnek még három ellennel hadakozva is tudnia kell, nem csak batír, hanem vezér is!

— Uram, tudom, hibáztam — ereszkedett térdre Bolan. Mély lélegzetet vett, mielőtt magyarázkodni kezdett volna, végül csak annyit mondott:

Babbának köszönd uram! Ő látta meg őket!

— Hol van?

Karsa kámmal, és a többi asszonnyal a sebesülteket látja el, uram!

— Hozzátok ide! És Venkát is!

Nem hívjátok, hanem hozzátok… Mi lesz most? A jenei ordu tagjai emlékeztek Sári Kán éjszakai kifakadására. De azóta megnyertek egy csatát. Neki is köszönhetően… Igaz, saját lányának is megígérte, ha még egyszer visszaél a bizalmával, fejét véteti. De meri? Fejét vétetné egy istennőnek? Mert akkor már sokan azt láttak benne, talán Umay lehet? Ám őt nem lehetett elképzelni rabnőként.

Amint megérkezett, a batirok széles utat nyitottak neki. Ebben rejtőzött némi tisztelet, de félelem is. Babba hajában még ott díszelgett némi liszt. Keze, bár futtában letörölte, könyökig véres volt, ruhája is merő vér. Homlokára és hajába is jutott a veres életnedvből, feltehetően, amikor az izzadságot törölte le homlokáról.

— Hív engem, uram! Én itt van! — ereszkedett féltérdre.

— Hogy merészelted elvinni az én lovamat?

— Én gondol, Sári Kán örül, ha lov … hogy mond… — nézett Venkára kétségbeesetten… — szelíd — mondta előbb anyanyelvén, majd megismételte a fordítást.

— Aki a holmimhoz… — kezdte a kán fenyegető hangon, de közben rájött, a lány kedves meglepetést akart neki okozni. A kimondott szava viszont törvény…

Na, most mi legyen?

— Miként csináltad? — terelte el a beszélgetést.

— Lov szeret. Enged.

— Nem azt. A villámot.

— Liszt. Három zsák. Önt hegy le — mutatta. — Meggyújt. Mint Irmak, ég — magyarázta honnan jött az ötlete. — Én gondol, kis tűz, de ég ott erdő. Lett nagy-nagy.

Sári Kán elismerően bólintott, majd maga elé motyogott. „És megfordítottad ezzel a csata sorsát…” — Hozd ide az a lovat!

Babba szó nélkül ment teljesíteni a parancsot. Bolan közbe akart szólni, de Sári Kán szeme villanása elhallgattatta. A lány nemsokára visszatért a fehér csődörrel.

— Ezt a csavdurt (csődör) senki sem tudja meglovagolni rajtad kívül. Ezért legyen a tiéd. Egy ilyen vezércsavdurnak viszont egy egész ménes dukál. Vigyétek! — intett Bolannak a szét nem osztott jüecsi lovak felé. Téged pedig kinevezlek Levent mergen helyettesévé a jenei hadtestben.

— Köszönjük, uram!

Bolan, magyarázd meg az asszonyodnak, hogy fejével játszott.

— Igenis uram. Köszönöm bocsánatát.

Levent mergen! A jüecsik szorítottak vissza, hátrálnunk kellett, amikor megsebesült a lovad, és maga elé temetett. Ha akkor hirtelen nem fordul meg a csata sorsa, most nem lennél itt. Elvette fiad életét, de visszaadta a tiédet. El tudjátok temetni a múltat? Békét tudtok kötni?

— Igen — sóhajtott Levent, Bolan is visszhangozta, de ő határozottabban.

— Egy egész sereg sorsa forog kockán. Ha viszálykodással veszélybe hozzátok, mindkettőtök fejét vétetem!

 

 

 

[1] 2016. november ötödikén hatalmas robbanás rázta meg egyik brassói kenyérgyárat. Egy halott és öt sebesült szenvedte azt a hanyagságot, hogy egyik munkás égő cigarettával lépett be a lisztraktárba.

http://hvg.hu/vilag/20151105_robbanas_volt_egy_brassoi_kenyergyarban

http://stirileprotv.ro/stiri/actualitate/o-persoana-a-murit-dupa-explozia-de-la-fabrica-de-paine-din-brasov-ce-ar-fi-produs-deflagratia-puternica.html

[2] A „vörös” eredeti veres formája a vér származéka, a véres alakpárja, amely igen régóta elkülönült a fenti jelentésben. A köznyelvben elterjedtebb vörös labializációval alakult ki (mint veder đ vödör, seper đ söpör). Tóthfalusi Online Etimológiai Szótára (http://www.szokincshalo.hu/szotar/?)

 

[3] A „ló” szó ősi ugor alakja a lov (mely az obi ugor nyelvekben ma is fellelhető). A lov ősi alak a többes számú és ragozott alakokban még megjelenik (lovak, lovat, lovon, stb.)

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.