dr Bige Szabolcs- : Olé, olé …(naplójegyzet 1989 december)

A vonat száguldott kijelölt útján, közben itt-ott megállt a nagyobb városok állomásain. Néhányan leszálltak, helyükbe mások jöttek. Az újonnan érkezettek újabb híreket hoztak. Hírmorzsákat. Ahogy újabb és újabb felszállók csatlakoztak az többi utashoz, úgy sokasodtak a hírmorzsák. Sokasodtak, növekedtek, cipónyira duzzadtak. Kibontakozott a kép, alakot öltött a történések sora.
Sanyi szomjasan itta a szavakat, melyek már rég nem voltak suttogások és egyre nagyobb hangerővel szóltak. Veszedelmes szavak. Néhány nappal ezelőtt még börtön járt volna értük, de most nyíltan kimondták, és nem rohantak be a vagonba fegyveres fogdmegek.

„Tüntetés Temesváron, a rendőrség tehetetlen, kivezényelték a katonaságot, halottak is vannak” – ilyen eseményekről beszéltek az új felszállók. Sanyi szorongva ült a helyén, alig várta, hogy hazaérjen. A faluban is csak erről beszélt mindenki, ha nem is annyira nyíltan, mint a vonaton. A hivatalos közlemények eleinte hallgattak a megmozdulásról, később pedig rendzavarásról, huligán elemek garázdálkodásáról, reakciós, imperialista, irredenta és soviniszta körökről beszéltek. A rádió, elsősorban a Magyar Rádió és a Szabad Európa Rádió napi szinten pontosan beszámolt a valódi eseményekről. Napról napra újabb és újabbak hozták izgalomba nem csak a falu lakosságát, hanem az egész világot.

Íme, a híradásokból kiragadott néhány mondat:
Tőkés László Temesvár református lelkészt megfosztották szószékétől, és el akarták távolítani a városból a rendszer elleni prédikációi miatt.
December 16-án a rendőrség egységei foganatosítani akarták Tőkés László kilakoltatását, amit a hívek és a város lakosai megakadályoztak.
A tüntetők – magyarok, románok együtt vonultak végig Temesvár utcáin és megpróbálták bevenni a pártszékházat. A rendőrség ezt vízágyúval és könnygázzal akadályozta meg.
December 17. Az összecsapások folytatódtak, elfoglalták a pártszékházat, a kivezényelt katonák éleslőszert használtak, több tüntetőt lelőttek.
December 18-án kihirdették a rendkívüli állapotot, a tüntetések más városokra is átterjedtek.
December 19-én 40 ember holtestét pedig Bukarestbe szállították, ott elhamvasztották Elena Ceaușescu parancsára.
December 20-án bekapcsolódott a tüntetésekbe a helyi munkásság, a város főterén mintegy 100 ezren tüntettek.
December 21-én Ceaușescu Bukarestben tömeggyűlést hívott össze, ami botrányba fulladt, hiába kínált minden egyes állampolgárnak fejenként 100 lejt. Ezután Bukarestben is elindultak a tüntetések.
December 22-én országossá vált és győzött a forradalom. Ceaușescut elfogták és hajnalban kivégezték.

A barátjával, Gyárfással ődöngött Szekeres Sanyi a sok izgatott ember között, mikor valaki váratlanul hátba vágta. Nem túl erősen, de csattanósan. Lexi volt a tettes, Dallos doktor fia.
– Ez aztán a meglepetés! – kiáltotta a tőle megszokott harsány hangon. – Haza hozott a forradalmi láz? Mert engem, igen!
– Te honnan kerülsz ide? – így Gyárfás.
– Máris mondom! – ölelte át két barátja vállát. – Tegnap a városban voltam, mondták a srácok, hogy készül valami és nem akartam kihagyni. Nem hiszitek el, mit éltem át!
– Mondd már!
– A barátnőmnél voltam, tudjátok, kint lakik a gyárnegyedben, egy garzonban. Hallgattuk a híreket a rádióból, elcsíptük a BBC román adását. A bukaresti eseményeket taglalták, hogy kudarcba fulladt a tömeggyűlés és hogy az országban máshol is tüntettek, hogy a hadsereg nem avatkozik be egyelőre.
– Mi is hallottunk ezekről az eseményekről.
– Mondjam tovább. Ahogy figyeljük feszült csendben a rádiót, a blokk előtt kiabálást hallunk. Két alak felemelt karral azt kiabálta, hogy testvérek, fiatalok, emberek gyertek ki a Főtérre! És ezt elismételte többször magyarul, románul.
– Kimentetek?
– Nem lehetett ellenállni a szuggesztív szavaknak. Láttuk az ablakból, hogy többen elindultak. Mi sem tétováztunk és meleg kabátot, sapkát véve, hideg szél fújt, bementünk a belvárosba. Az autóbuszok egymást követték, alig kellett pár percet várni. Máskor fél óránként közlekedett. A téren már sok ember gyűlt össze. Hangoskodás nem volt, beszédek sem, csak valami várakozás feszült az emberekben. Egyszerre felhangzott több torokból a kiáltás: „Temesvár! Veled vagyunk, Temesvár!” Az egész tér átvette a kiáltó szót és egymást átölelve kiabáltuk ütemesen.
Közben megérkeztek a gyárakból a munkások. A párház elé kordont vontak és marcona fegyveresek álltak sorfalat. A tömeg pedig egyre nőt, de semmi erőszakos tettre nem került sor, de a laktanyákból páncélozott járművek érkeztek és vízágyúval támadtak a tömegre. Sokan leestek a földre, valakinek sikerült az egyik járműre Molotov-koktélt dobnia. Bár sok kárt nem tett, a katonák elveszítették a fejüket és belelőttek a tömegbe.
– Jóságos Isten!
– Mi történt aztán?
– Mindenki menekült, futott amerre tudott. Visszakísértem a barátnőmet a lakásába és még az éjszaka hazajöttem.
– Most itt folytatod?
– Veletek együtt! Gyerünk, menjünk a kultúrházba a többiekkel!
Rengeteg ember tolongott a díszteremben mikor odaértek, még az udvarra is sokan kiszorultak. Nagy volt a zaj, mindenki egyszerre beszélt. A fiatalok egy csoportja Bandó vezetésével sorba járta az intézményeket, hivatalokat, és kidobáltak minden jelképet, iratot, képet, pártcímert, majd azt kiabálva, hogy „Mi vagyunk a nép!”, bevonultak a terembe és kezükbe vették a gyűlés irányítását. Valahonnan előkerült egy megyei küldött is, aki mondogatta, mit kell éppen szervezni, határozni, szót adni annak, aki szólni akar az emberekhez. Mire feleszméltek mind a hárman – Sanyi, Gyárfás és Lexi – be lettek választva a Forradalmi Bizottságba.
Sanyi otthagyta a bizottságot és otthon tépelődött az események különös alakulásán. Gyárfás vele hallgatott, neki is kétségei támadtak egyes dolgokat illetően, de a szabadság mámora még élt benne.
– Gyere, menjünk ki valahova, ne kuksoljunk itt a szobába! – szólott Gyárfás.
– Hova gondolod?
– A büfébe, persze! Ilyenkor mind ott van, aki nincs a gyűlésben.
Kabát, sapka és indultak. Alig léptek ki a házból, három szaladó alak közelített feléjük.
– De jó, hogy itt vagytok! Már azt hittük senki sincs a faluban – hadarta egyikük elfulladó hangon.
– Mi történt?
– Gyertek velünk gyorsan, útközben elmondom.
– Mondjad most, ha azt akarod, hogy veletek menjünk!
– A néptanácshoz telefonáltak, hogy a vonattal gyanús idegenek érkeznek. Biztosan terroristák. A jegycsípő figyelt fel rájuk és szólt egy társának, aki telefonált a másik állomásról – magyarázta egyikük.
– Siessünk, mindjárt itt a vonat! – sürgette a társait egy másik.
Erre Gyárfás is megindult, Sanyi csak kocogott utánuk a saját tempójában. Közel volt az állomás hamarosan odaértek, s megálltak a peronon várva a vonatot. Megjött, hirtelen kibukkanva a ködből.
Figyelték, lesték a leszállókat, de csak két fekete ruhás személy szállt le. Az állomásfőnök rokonai voltak, akiket rögtön betessékelt az irodájába.
– Szerencsénk, hogy nem a terroristák voltak, mert mit is csináltunk volna, hiszen még egy parittyánk sincs, mint Dávidnak – jegyezte meg Sanyi találóan.
Az utcán kurjongató, éneklő embertömeg masírozott és kihallatszott egy új hang, egy új dallamfoszlány, mely egy corrida[1] hangulatát idézte:
„Ole, ole, Ceușescu nu mai e!”[2]
– Mi történt? – kérdezték meglepődve, de egyben reménykedve is, hogy úgy igaz, ahogy gondolják.
– Megszökött Ceușescu, elmenekült!
„Ole, ole, Ceușescu nu mai e!”
A friss események és a közelgő Karácsony reménnyel töltötte el a szíveket. Az elnök házaspár kivégzésének brutalitását enyhítette az ünnep szentsége. Gyárfás reggel a megszokott mozdulattal bekapcsolta a tévét és nagyot kiáltott, majd a telefonhoz ugrott és hívta a barátját:
– Hoppá fel! Ébresztő! Kapcsold be gyorsan a televíziót!
A nagy izgalom oka pedig nem más volt, mint hogy eddigelé sohasem látott felírat jelent meg a román televízió képernyőjén.
Kellemes ünnepeket! – így magyarul …
– Mit szólsz?  – lelkendezett. – Gréti sírva fakadt, mikor meglátta.
– Látom én is. Megindító. Csak ne félnék, hogy előbb utóbb a visszájára fordul.
Volt igazság a Sanyi megjegyzésében, kétkedésében. A gyűlölet keltés úgy elharapózott, olyan méreteket öltött, hogy komolyan aggódtak, akik hallották egy máramarosi pópa gyűlölködő beszédét!  Eleinte alattomban terjedt és midig a többségi nemzet részéről nyilvánult meg. Amikor pedig az új államelnök szájából elhangzott a szeparatizmus szó, világossá vált a képlet. Egyik napról a másikra oda lett a nagy barátság, testvériség. Napirenden történtek incidensek, verekedések magyarok és románok között. Nem volt ezekben rendszer, de mégis felmerült a valamilyen akarattal, céllal gerjesztett ellentétek gyanúja.

[1] corrida (spanyol) – bikaviadal
[2] Ole, ole, Ceușescu nu mai e!” (román) – Olé, olé, Ceușescu nincs többé!

Legutóbbi módosítás: 2020.12.21. @ 22:01 :: H.Pulai Éva
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.