Horváth Nóra : Illúzió a kövön

(meghallgatom)

 

                                      Falon egy festmény függeszkedik.

                                      Neve homályos illúzió,

                                      Rámerevedve él és mozog a kép,

                                      Kizártnak tűnik a kitaláció,

                                      Olyan megnyerően szép!

                                      Zöld fény függönyébe burkol téged.

                                      A sárga napfény smaragdzöld,

                                      Az ég sem kék,

                                      A virág levele beárnyékol, mint a föld,

                                      Sötétlilák a márvány tollpihék.

                                      Te általam születhettél meg,

                                      Egy vak festőművész beteg alkotása,

                                      Kitapogatva kebledet,

                                      Őrizte büszkeségét, majd elásta.

                                      Megölte a saját teremtményét,

                                      Hátat fordított neki, búcsút intett tőle,

                                      Letakarta a hályogos szemfedelét,

                                      Ráhúzta élettelen tetemét a szőrős kőre.

                                      Frissen susog a szél nyoma,

                                      Odavéste rá éles körmeivel:

                                      Illúzió a kövön. – annyi állt, ide, s tova.

                                      Belemarkolt a könnyes földbe,

                                      Újra köszöntötte öntudatlan öklendezéssel.

–          Akkor tért önmagához élettelen szeme. – 

–           

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).