


Már rügyezik a deres ág. A szél meglengeti a nap felé forduló fűszálakat. Újra itt az önfeledt kikelet. A beleélés csapdájába estem, mint a tavasz áprilisban, úgy játszik velem az öröm. Azt mondják a remény hal meg utoljára, hiába [… Tovább]

Már vártalak, csakhogy közénk jöttél – hangzik egy rövid nyitány. Az ibolya kinyílik, tél van, messze még a tavasz. Hunyorog, nem érti: miért, minek hívja életre a megosztó derű? Ne várj tőlem érthető választ, kérdezd a [… Tovább]

Szép a csend Sötét éj leple alatt, egy árnyék követ, olyankor nem tudom, mi van velem, néha szédülök a fáradtságtól, alvajáróként viselkedem. Csak tapogat a remegő kézfejem, nem lát, nem hall Istenem. Az erdő [… Tovább]

Csukott szemű madárijesztőt álmodik az ösztön. Egy pillanatnyi reflex vagy csupán, mi áthalad a nap megfáradt homlokán. A munkából jövet pihenni vágyik a test, a képzelet akkor indul útnak. Gyárban dolgozom, a gépek búgnak fejemben, átadom magam a [… Tovább]

Azt akarod, olyan legyek, mint tegnap, erősebb a napnál, árnyaltabb a saját árnyékomnál és különb nálad. Jöjj szabadság, teremts nekem olyan világot, amilyenben régen láttál. Legyek ismét szeles, kit nem téríthet el senki emberfia a szélirány változására; a múlt [… Tovább]

Féltem magunkat. Az éjszaka fegyelmezett. Éjjeli lepkék, mint apró rendbontók hagyják, hogy a fény felé vonuljon megannyi emlék, mi ajkadat a mai napig olyan bőszen beszélteti. Ne hagyd, elosonjon tőlünk a védőangyalunk. Mire megjössz nem fordít hátat nekünk. [… Tovább]

Nem az fáj, hogy most elbúcsúzik tőled a nap, hanem az, nem tudom, mikor derül újra fényre, mikor látlak, mielőtt becsukódik a tágas ablak; s már nem lesz semmilyen átjáró én és a homályos látomásaim között. Letörni látszik, [… Tovább]

Zengő Úgy leptek el, mint a buzgó méhek az édes mézet, zsong a tavasz, összegyűlnek a hangyabolyok felriad a nyugalom apraja-nagyja, ma ismét egy hangya vagyok, a világ porszeme, pici, védtelen, szorgos, hajt a rögeszme; addig dolgoztam, amíg [… Tovább]

Sivító hang követi gyatra lépteinket, erősebbé válnak lábnyomaink, még többen járják ismeretlen utunkat, mint azt valaha is mertük volna hinni. Elviselni a zajt, csak a belenyugvók tudják, mi a csendre esküdtünk föl, az éj csendjére, mi [… Tovább]

Nemtörődömségemben önmagamra találtam, eltávolodnak tőlem mind, kik azt hitték, kiérdemelték bennem emelkedett helyüket; most megváltozott minden, akaratom van. Tört fehér színben tündököl a birtoklási vágy, mások lettek a térviszonyok, az idő is olyan, mint, amilyen én vagyok: határozottan borús, [… Tovább]



