Tavasz

Elolvasta:
895
Dr. Nagy Miklós fotója.

Fehér szirmú, patyolatlány,
kökörcsines kis sziget,
túl halad a világ zaján,
áprilisi üdvözlet.

Bátran áll a pusztaságban,
karcsú lábon csengettyű,
követhetik furcsa árnyak,
nem lesz soha keserű.

Elolvasta:
872

Csak lelkem, a magasba kéredzkedő

leljen nyugalmat, s andalogva verset

szavaljak, míg ezret lobban az erő

a lángban, s tegyem eléd a kezemben 

tartott kézirathegyet, földre rázva 

unott láncaim, tisztán és szabadon 

fussak magam elől, amíg találva 

valami örökkönvalót, hajadon

ajkán káromlás zöngéin felnőve 

lázadóként harcolhatok, fenhetem 

a kard sikoltó élét, a nyers lőre

ízébe dőlve nyaklik küzdő énem

egy tál zöld lencsére, ahol kavarog,

hömpölyög a magnak vére, és végre

megtudhatom, hogy miért, és bámulom,

amit higgyek, mi elveszett, vagy el se

veszett, csak sűrű zápor illata fojt,

bujkál a rettenthetetlen, előttem

a senki földjén sarjú vetéskonvoj,

már nem tudok semmit, bár kendőzetlen

útmutatást hintenek az angyalok.

Pihen az értelem az égi rendben, 

múltban tátongó emlékezet vagyok.

Tavaszi folt. Csepp csillan – észrevétlen.

Elolvasta:
78

Mélyet lélegzem, vége. Nem is fáj.

Visszanézek, messziről jöttem.

Vigasztal, végig ott voltál velem

abban a régi tévedésben.

Segítettem tán’ kilépni…

sebet sem ejtettem.

           *

Hogyan tovább, még nem tudom.

Talán átgondolod, mi legyen velem

s veled, ebben a tavaszi napsütésben.

Elolvasta:
883
Fotó: Bognár Imre Tivadar

Gyöngyöt fűz egy zöld fűszálra,   esetleg, Kora tavasz mély dacára,

                                                  vagy, Kunkorodik a csírája,

                                                  vagy Kamasz tavasz huncutsága,

                                                  tudom butyutaság, de ez jutott most reggel csak az eszembe. 
frissen roppan hagyma szára,
tulipánnak intve várja
libbenjen a rokolyája.

Szellő, harmat hajnal zargat,
nyíljon ki már az az ablak,
hajoljon ki függöny tüllje,
párnahajnak kövér csücske.

Apró cseppű selyem eső,
megnyugtató, serkenj elő,
cuppanó csók, szikkadt földre,
üveggyöngyök ülnek körbe.

————————————

Nem kell mindig mélyen szántó, megrendítő sorokat írni, ebben egyetértünk, de füle meg farka azért legyen. Az első versszakból hiányzik az alany. Feltételezem, hogy a tavasz cselekszik éppen, és rendben is volna így, ha továbbra is ő marad a cselekvő és Tavasz vagy ennek valamelyik szinonimája a címe, itt azonban a második vsz-ban már váltunk, így az első értelmileg csorbul.

Szeretném megmorogni továbbá a tüllje-csücske párost, ami meglehetősen rondácska, mert a szereplő mássalhangzók különbözőbbek szinte már nem is lehetnének. Emlékszünk: a képzés helye szerint kéne hasonlóságot mutatniuk.

Amúgy aranyos. A tüllje-csücske is elfér benne. Az első vsz-kal viszont kezdeni kéne valamit.

NHI

Kedves Ilona! Értem én és köszönöm. Gondolkodási időt kérek ahogy a többi versemnél is, ebben a szekcióban. Hálás vagyok a segítségért. Szeretettel: Edit

——————

Köszönöm a visszajelzést, kedves Edit, technikai okokból (sok a várakozó) átteszem addig is a nem publikáltakhoz.

Szépeket: NHI

Elolvasta:
65

Cserebogarat

cserélnék. Csere bogár

nem kell most nekem.

* * *

Kecses almafák 

selymes szirmából szellő

vet cifra ágyat.

* * *

Míves vázában

buja tavaszi csokor

– illik aktodhoz.

* * *

Poszátaének  

a berek bíbor fátylán 

dallamos ékkő.

* * *

Pimasz kis stiglic

dalolva tisztelte meg

őszülő fejem.

Elolvasta:
372
Kép: Balla Árpád Zoltán

Apró léptű tavaszi szél

suttog az éjről, elmondja

a fák titkát…

Hajnalban nőtt levelek

selymét bontja,

zöld bokrokkal bólogat.

Itt-ott sárga virágok

szirmait csodálja.

Álmot sző, varázsol, 

szívem vele zenél.

Lassan kibontja

zsongó dalát

– a szél.

Elolvasta:
55

Mint selyemhernyó a levél fonákján, 
begubózva várjuk az éltető napot, 
erőt gyűjtve a tavaszra, nyárra, 
feledve múlt időt, hisz vége, láthatod.

Ránk pillant a hajnal didergősen, 
de már mosolyognak a duzzadó rügyek, 
árnyéka lesz újra a világnak, 
ahogy az április jő, s felénk üget. 

Bolond idő, bolond szél, bolond tavasz! 
Csodára vár a fű meg a barka, 
zsendül a leveles ág, bogár éled, 
zöld a rét, kék a százszorszép rajta. 

Nézd, visszajött a rozsdafarkú is, 
a lugas végén riadva rebben, 
egy harmatcseppben fürdik a reggel, 
az Univerzum elfér a tenyeredben. 

Ébred az élet. Színes, gyönyörű. 
Cikornyás felhők futnak a háztetők fölött. 
Csak a selyemhernyók alszanak még, 
álmukat szövik a kert eperfái között.

Elolvasta:
53

Virág kúszott most a tájra,
madár röppen, rebbenő.
Benne is dúl annyi élet,
az már szinte rettentő.

Szárnya csapkod, kósza villám,
drága ékkő, cikkanó.
Kék, zöld, sárga, rozsdabarna,
eltünő, felvillanó.

Mély zúgás tör föl a hegyre,
tavaszharang, konduló.
Mindkét szemem fénnyel telt el,
szépség-, csodakolduló.

Hangförgeteg, szín és illat,
kikeleti fénytörőn,
mind egyesül nagy fehérbe,
hirdetve az érkezőt.

Mint a végső, ugrás előtt
visszatartott levegő,
feszült minden, így a legszebb!
Épp életre ébredőn. 

Elolvasta:
48

Asztalt terítettünk,
vártuk mikor jön haza 
a tavasz.
De helyette jött a tél 
és az ősz.
Mindent felzabálnak,
amit az ember főz.
És hiába várjuk,
várhatjuk a csodát,
ma a Duna is 
két méter ötvennél állt.

Elolvasta:
52

Megint egy hétfő, azt hiszem,
hordom némán az időt, úgy viszem,
és nem ütök vissza, mert nem muszáj,
ha tettek helyett csak jár a száj…

Jó volna ülni a vadlesen,
régi dalt dúdolni csendesen,
nem nézni: holnap, jaj, mi rág?
s hogy fennek-e ollót a moirák?

Didergő tavaszi könnyű szél,
néz a szem, mert a gondolat beszél,
fejünk felett az ég hamis,
és gyöngyöt szór ránk az április.

Elolvasta:
66
Két rövid vers

Nagyítás

Mellettem futsz ragyogsz
A szív emelkedik
Váll a vállhoz ér
Vágy a vágyhoz ér
Mikor célba ér a szó
A messzeség megáll

Mosolyba öltözik

_________________________________________________

Tavaszi zsongás

Ne kérdezd miért
Játszani akarok
Húrra teszek hangot
Imádom ahogy szédül
Imbolyog
Ki is festem
Nézem pirosát
Kékjét
Lángját
Szivárvánnyal átkötözöm
Megszólítalak
Mosolygok

Neked adom

Elolvasta:
67
* Zeneajánló: Bach: H-moll szvit

http://www.youtube.com/watch?v=gmSDiuh54e4

Lángra lobbant a friss tavaszi eső,                                  

h-moll szvitet komponál a szivárvány,                        

bennem égő végtelen ősi erőt,                                    

ajkával oltogatja egy cigánylány.                             

Kicsiny melle fehér blúzára vacog,

rövidre tépett haja épp leér fülig, 

büszke bimbói, mint éretlen magok,                                 

isszák a szerelmet utolsó cseppjükig.  

Sorsában él gyermeki akarata,

átragyog örömkönnyei fátyolán,

eltitkolt vágyainak minden szava.  

Nem tépi lelkét a haszon érdeke,

lepkesúlyú pőre léptei nyomán,                                           

szabadon száll az énekek éneke. 

Elolvasta:
56

babérhoz

kellenek a hörpikék

s ha nem

habra megy

a fenékig túrák

s mikor már

a vers is

oly modern

hogy félremegy

mint tavasszal

a fagy s a szél

a szó mi szó

hol partot ér

mint útközben

a hóbuckák

nagy halommá nő

s úgy lehűl

hogy az olvasóban

promt beáll

az agyhalál

Elolvasta:
58

Füst gomolyog,

 szellő lelkendez köréd.

 Többet vár tőled

a pöfeteg elvárás,

mint a jóval kevesebb ennél. 

Elbújsz előle,

megles, rendre

utasít, közel

araszol a vágy,

beléd kérgesül

a környezeted,

akkor is vár, ha kikerülöd.

Már nem vár,

nincs mit tenni,

tükörképmásod a Hold,

tudod, ez amolyan

homogén látomás,

rügy-ragály,

Godotra várva.

Elolvasta:
55

Omló napfényben

villan kezében a fém.

Bokrait metszi

Elolvasta:
65
szakad a nászi felh?fátyol

Szilágyi Ferenc “hubart”-nak

már levirágzik az akác
a tavasz utat enged nyárnak
félreáll a nap útjából
szakad a nászi felh?fátyol

szirmokon taposunk
szomorú körmenet
levélzöld fákon rongyos menyasszony
elhal a sz?z hogy életet fakasszon

Elolvasta:
53
ha indulok már árnyékomra lépek

felh?kre fest a fák ecsetje
lágy jegenyék halványzöldje
elpirul rajta a sok barka
szétszóródik fénye dalos alkonyatba

tágul a kapuja az ég alja nyitva
hacsak a szél meg nem jön vonyítva
s kutyái tépik ruhámat a koncot
reccsennek az öreg csontok

bámész szememet alig hunyorítom
végpásztázik a komorló síkon
ha indulok már árnyékomra lépek
s kiszorulhat bel?le a lélek

szélesen csitul az alföld horizontja 
tágasságát csak egy-két nyárfa bontja
s ahol az árnyéka elfekszik
elsötétül máris a fehér szik

mint a magány oly sötét az ég is
várom hátha feljön egy csillaga mégis
alkonyi szél kutyája sem társam
elkushad feketén hogy már ne is lássam

de halljad tavasz-illat lebeg a légben
fülemüle trilla csábos esti dallam
osonó léptekkel közeledik halkan
alakjában téged máris látni véllek

illetlenül  büszke meztelen tavaszban

Elolvasta:
70

Ma délben mosolygós

bölcs ragyogással keltett a Nap.

Vékony-meleget szűrt ablakom

párkányán  megült a fuvallat.

–

A tompa csöndet fütty szakította át,

majd számtalan cserfes kísérte dallamát.

—

Virrasztasz bennem, mint gyertya

 zord kripták mélyén,

/ táncoló fény /

lángcsóva vagy te ,

 a füstölgő kanóc én.  

—

Zajos pondróké az éden,  

/ szolgahad ássa /

 hogy termővé érjen.

—-

Halottak szívverését visszhangzó

tegnapot  jöttem ünnepelni,

kongó súlytól roskadó

macskakövön -, parázson járni.  

—–

Olykor olcsó frázisokkal dalolunk,

hogy szavunk megértsék,

s ne peregjen kormos kétség

mögénk,

meglehet csizmaszárhoz kapunk, pedig

elménk lett fegyverünk.

Mások levegőoszlopát cipelned kell,

s húzz  ajakadra mosolyt,

valahányszor hamisan énekel.

Elolvasta:
56

Kikelet hava

Foltokban hámlik a táj fagyott arca,
itt-ott el?bukkan némi zöld remény,
március el?lép, s magát megrázza,
enyhet ígér, napot, tavasztüneményt.

Szelek hava

Földszürke pacát foltoz az égre
löködné odébb, de nem bír vele,
cibálja húzza – feladja végre,
s fut tova április szeszélyes szele.

Ígéret hava

Orgonaillat libben ágról ágra,
es?csepp cifrázza a kert homlokát,
csipkés hajtások nyújtóznak fénybe,
éjemet édes májusíz járja át.

Elolvasta:
63

harmatkönnyeket
lélegző virágszirom
égre mosolyog

*

pirkad a hajnal
nyújtózkodó friss rügyek
tavaszt remélnek

*

méhecske zümmög
szelíden borulnak rá
nesztelen kelyhek

Elolvasta:
61

Szemkápráztató
tavaszígéret, fénylő
aranysugarak

ernyesztik lággyá,
majd folyékony múlttá a
bágyatag havat,

megfoghatatlan
tünékeny varázs – a tél
múló pillanat.

Elolvasta:
56
Válasz Péter Erika: Miel?tt lehullnak a felh?k cím? versére

Majd mesélsz a múltról és jöv?r?l,

s arról a h?sr?l, kinek hisz a világ,

és aki vagy – a fájdalom lánya.

Eltakarod arcod,

ha már nem bírod a harcot,

és remegsz, ha szólni kell…

valaki énekel…

És már nem félsz.

Védelek az emlékek és a világ ellen.

Bennem meleg van és béke,

nem kísért a gonosz emléke.

Megsimogatom mindened.

megsimogatod mindenem,

összebújunk sejtelmesen,

senki által nem láthatóan,

senki által nem érezhet?en,

s ami eddig er?tlen volt,

er?nkké válik,

ami kett?nek látszik,

egy …

befogadlak csendesen

Elolvasta:
54

Zsongásba mártózik, kacsint és fényt lehel

Bájitalt keverve lép egyet, s térdepel

Hiányzol Édesem!

Színesen nyújtózik, féktelen hempereg

Szíveket dobbantva ölel most melegen

Hiányzol Énnekem!

Ragyogón villódzik, permetez fényeset

Bujaság b?rében mosolyog ékesen

Hiányzol Életem!

Mámorosan szövöget, söndörgetve cincorgat

Badarságot duruzsol, körmönfontan cinkosat

Nélküled Iszonyat!

Elolvasta:
61
Ezt a múlt tavasszal írtam, áprilisban. Hátha tavaszcsalogatónak megfelel…

Nincs mese, a tavasz

eljött megint!

Ravasz

illat legyint pofán,

profán gerjedelmek és magas eszmék

– nyugi, lesz még

jelző dögivel, hogy a víz kiver -,

a toniám hiper,

pulzusom az égben…

Abbahagyjam? Még nem!

Tavasz van immár, nincs mese,

nem pusztul éhen a lepke se,

ügyet-

len rügyek tétováznak,

a méhek tanúi a násznak,

másznak

a hernyók, szőnek a pókok,

a hidegre nincs már jó ok…

Tavasz van, nem tagadhatom,

a tereken, utakon

alig-ruhák a lányokon,

itt popsi villan ki, ott kebel,

betel-

ni nem tudok vele,

gombóc a torkomon

se föl, se le…

Volt ám tavasz már máskor is,

hamis évszak – lásd április -,

most Nap ragyog, de könnyeden

gyűlhetnek felhők a kék egen,

kopoghat még tető,

jégeső verhet cserepet,

reped,

hasad a kúpcserép,

jöhetnek a cserépcserék…

Ez az esztendő még kamasz,

ezt súgja-búgja a tavasz,

itt már csak én

vagyok öreg,

befektetni már nem éri meg…

Tavaszi fáradtság győz felettem,

de nem feledtem

élvhajszolt ifjúságom

– és sose bánom!

Tél és nyár közé ékelt évszak

– készak-

arva kerülöm a nevet,

azt hiszem, így is megemleget! –

nehogy elbízza magát nagyon,

ha rajtam múlik, azt nem hagyom,

– Sándorékkal ő küldte a zsákot,

ennyi meleget az idén

még senki se látott!

A tavasz még arra is jó lehet,

hogy versemet inspirálja.

Spirálja,

ciklusa évszakoknak

soknak árt, de soknak használ,

nincs jobb nekem erre a tavasznál!

Neki köszönöm, mondhatom,

hogy tavaszi ujjgyakorlatom

megírtam, ahogy kellett.

Nos, most ennyire tellett!…

Elolvasta:
57
Régi versem – a tavasz új köntösében.

Az éledő táj feltámadásra vár

Rohanó világunk irgalmat kér

Bensőmben érzem a tavaszi zsongást

Sóhajom lobogva küzd a holnapért.

Bármerre nézek ébred a kikelet

Zsong a szívem, mint égő gyertyaláng

A szél hátán virágszirom kering

Új csodára vár az örök körforgás.

Elolvasta:
48
A címre bármilyen jobb javaslatot elfogadok! … Igaz, a versre is 🙂

Hajnal. A kelő Nap széle

kikandikál a domb fölött.

A táj – levéve hálósipkáját –

bíbor palástba öltözött.

Egy őzsuta  gidájával

legel – csábít a fű szaga,

s már visszahúzta karmait

a neszekkel terhes éjszaka.

A Nap félig kibújva

fecskéket csalt az égbe fel,

fényére túlnan a hunyni térő

Hold már álmosan felel.

No lám! A gólyák! Lenéznek,

összeütvén a csőrüket –

– váltó csattog. A kalauz szól:

– Jegyeket kérem!

… Ez őrület…

Elolvasta:
62

Rég-volt szép tavaszom,

ó, de szerettelek,

kapaszkodás nélkül

futottam feléd.

Ma már biztonságos

korlátba fogódzva,

kerülő utakon

döcögök eléd.

Elolvasta:
54

Diderg? téli napok…

Vágyódik a szív

egy színesebb világba,

mi napfényre hív.

Csörgedez? patakok,

olvad a Tél,

múlik már a sötétség,

nem zúg a szél.

A Tavasz ajándéka

a zöldell? rét,

virágzó fák szirmait

a szél szórja szét.

Elolvasta:
57

           Tavasz kérdés

miért a nap 

ha nem veti le ólomgúnyáját a lélek

miért a virág

ha a tekintet egy göröngyben elakad

miért áraszt vizet a szél

ha nem fürösztöd meg benne arcodat

Elolvasta:
549
…a halálunk pedig – néhány évet várhat.

Tavasz ölel kettőnket lágyan

a csipkemintás fák alatt.

Nemeket mondtunk egyben s -másban,

de kezem kezedben maradt.

Viszlek magammal rügyről rügyre

tavaszt csodálni néhány éven át,

gyűrt szívünknek hitet, s erőt adni,

mondogatni – Ne félj, ne félj, hogy vége már! –

Pillangók bölcsőjét ringató szélanya

virágszirmocskákkal tarkítja a tájat,

tücsökhegedűként zeng az élet dala,

a halálunk pedig – néhány évet várhat.

Nem illik most, tudom ,temetőt idézni,

hol eltűnik a test és eltompul a szó,

odafordulok hát virágokat nézni,

ahol üdébb a rét s elolvadt a hó.

És amikor egyszer elszakad az élet,

s tél topog az ősz nyomán, fogd kezem,

hogy úgy ragyogjak, mint régen a nász után.

Elolvasta:
82
fotó: Victor Ivanovski

  Ebéd utáni kávé illata tekeredett
össze otthonosan, puhán cigarettám kuszán
szállongó ezüst füstjével. Béke és lustaság
ringatott álomba a kinyitott ablak mellett.

  A p?re fák épp öltözködni kezdtek,
én meg meztelen tébláboltam a parkban.
A szélben gyermekálmok ringatóztak,
b?römön szemérmetlen élveztem
a virágszirmok leheletnyi pillantását,
a fénybe fordított arcokon sóhajok
ébredeztek félénken, mikor a tavasz,

e játékos, frivol és kegyetlen terrorista,
arany repeszeket robbantott le a napból,
és mosolyokká olvasztotta a télb?l
itt rekedt fintorokat. Rügyez?
bokrok között pattanásos nimfák
és pánok kerget?ztek, szerelmeskedtek,
hadakoztak. Vékony pólójukon átégett
a vágy és az itt, a most, a mindig
három lehetetlen kívánsága. A szök?kút
vizéb?l sell?k csapkodták szerte illatuk
ezüst permetében kényes titokzatosságuk.
A padokra nyugdíjasok ültek, ujjaik
közt fornettis zacskókból morzsák
hullottak áttetsz?n bólogató galambok elé,
verébrajok sörétjei szeletelték a leveg?t,

szökött álmokat tereltek kósza felh?k.

  Egyre növekv? lármában, zajban, figyelmetlen
tömegben állva álmomban nem röstelltem csupasz

testem szégyentelen, de végül már zavarni kezdtek
csontokról cafatokban égbe lobogó lelkek
a lemen? nap vörös fényében – felébredtem.

Elolvasta:
134
Az egyik legszebb évszak, 3X5 sorban; ahogyan én látom.

Március

Nyílik a zöld bimbó, megfürdeti hajnali napfény,

csak le ne fagyjon! Mert harapós kora reggel a tél még,

bár az utolsó, vad dühe tombol, várja a végét,

s csúf maradékát ?zi madárdal, holnapi nappal

új tavaszunk jön, s kék ibolyát szór f?be a tündér.

Április

Néha szeszélyes, mint a kamaszlány, duzzog az égen,

könnye lecsöppen, majd felszárad amint beletörli
felh?-zsebkend?be szemét és megsimogatja
sóhaja arcod, majd dühösen fúj, mint a bolond, ám
erdei völgyben hallgat a szél: ott él a kökörcsin.

Május

Forró májusi szél puha ujja becéz, odafent, nézd,

búzavirágszín köntöst öltött, tiszta az ég, csak
kósza, szelíd bárányfelh?k legelésznek a szélén;

zsong a mez? és orgona illata száll a szobában

mélylila s sz?zifehér koronázza az ünnepi vázát.

2008-03-20

Elolvasta:
85
vacogott a vérem, borzongni akartam..

Letörött a fagy kék körme,

a fény meleget hint a földre.

Tavaszodik, olvad a zagyva kotyvalék,

tócsatavacskákban csónakázik a jég.

Megitta a jeget a nap,

id?n, s határon túl  vártalak.

Lüktet? arcodra hó hullott, lenyaltam,

vacogott a vérem , borzongni akartam.

Fellobbant a szerelmi láng,

hajad havába font glóriát,

ragyogott, mint gyémánt, kecses kandeláber,

fortyogott, mint arany tavaszéji kráter.

Elolvasta:
61
Látni világot…*

Szeretnék futni, rohanni

rét füvén kacagva,

Pohárba harmatot gyűjteni

– mint nektárt itatni.

Látni Veled világot

melyet szemed még

nem nézett.

Helyette lelkem rozsda marja

az út is már romokban

Kikezdi lassan a köd a tájat

Szemem is fárad

Látod mi maradt?

Kezemben tartom

– az üres poharat.

Elolvasta:
82
gyerekvers

Képzeld, mit láttam a minap,

gargarizált reggel a nap,

s hogy mosolya fehér legyen,

fogat mosott egy hóhegyen.

Téli göncét rendbe hozta,

felhőhabok közt kimosta.

Fénykarjait felénk tárja,

lám, a tavaszt tisztán várja.

Elolvasta:
71

bolondos szellőcske

beletúr hajamba’

bolondos kacagás

bujkál a szavamba’

bujkál a szavamba

bolondos vidámság

lelkemet átjárja

bolondos boldogság

bolondos boldogság

reménnyel hiteget

bolondos gyerekként

megőrzöm hitemet

megőrzöm hitemet

bolondos  gyerekként

bolondos kedvemben

dalolni szeretnék.

Elolvasta:
194 634

Sudár jegenyefán

szél úrfival játszó

levelek susognak

újuló reményről.

***

Menyasszony ruhába

öltözött gyümölcsfák

bogár-nászra várnak

édes nektárjukkal.

***

Hajló szőlővessző

fájdalmában sűrű

könnycseppjeit sírja

szomjazó homokra.

***

Bogárzó vizében

hajladozó nád közt

vadkacsa pár fészkel

tojásait féltve.

Elolvasta:
59
…s hozzám szállt…

csendes álmot küldtél felém

színeset, tarkát

melyben megtaláltalak…

Te vagy a csillagfény

mely beragyog

a lelkem ablakán

Te vagy

egy kis virág

melyet féltve ápolok

egész éjszakán

Te vagy

egy kis madár

kit feltve ?rzök

s két kezembe

bújtatom

ha már

a hajnal les reám

Te vagy nekem

a tiszta viz? forrás

melyb?l kortyolgatok

s szomjam oltom

ha ég bennem

a vágy

Te vagy

a lágy szell?

mely suhanva

csókot hint reám

Te vagy

a teli Hold

mely fényével

álomba ringatott…

…s ? rizte a csodaszép álmot

s vággyal teli csókodot…

Elolvasta:
54
*

fogadj a barkára 

a cseresznye fára 

tégy a hóvirágra 

nyíló aranyeső ágra 

téted tedd fel sorra 

az orgona bokorra 

nárciszra, ibolyára 

és elég is lesz mára 

de a legjobb tipp: 

csipcsiripp

Elolvasta:
465
festmény:internetről

Óvatos tavasz
nesztelenül lopódzik
a hóbuckákon.

*
Madárcsicsergés
a hajnalok időtlen
harmóniája.

*
Tavaszi szellő
békejobbját nyújtja a
zord böjti szélnek.

*
Lám, a természet
megújul minden évben,
nem úgy az ember.

*
Őzek szépítik
a tavaszi szántóföld
szürke magányát.

*
Ibolyaillat
nyújt vigaszt a hóvirág
hervadásának.

*
Nyírfa ágán ring
a lágy tavaszi szellő,
madarak gyámja.

Elolvasta:
489
Kép :Internet: Naplemente

Triptichon

            Koosán Ildikó

I.

Éjfél után

Te még fenn vagy?

jött a hang a lámpa fénykörén

túli homályból…

Álmodozásomból felráz a valóság

csendjeimből az idegen illat.

A távolság fényszórói mögül

előimbolygó alakod immár

csupán tudatalatti látomás.

II.

A metafora teszi a dolgát

levetett kalappal az Isten előtt,

de én most álmomban

a kifogyhatatlan idő előtt

áldozok, télvégi pogány

szavak égnek a máglyán,

ég felé toluló füstgomolyaggal

hátha utolérem

az elhullajtott pillanatok

lába nyomát,

színes szirmait az együttlét

templomi áhítatának

III.

Mintha

Mintha nem lenne több mindez

csupán bújócska, társasjáték,

mintha nem sodorna ereimben

újra és újra feléd a tavaszi ár,

könnytelen-szótalan nézem

sírodra gyűlt avarlevél-esőcseppeken

a napfény el – elfúló, erőtlen csillogását

nekem szánt üzeneteiddel.

2019. április 8.

Elolvasta:
871

Csak arcára néztem, s észrevétlen

pillantását figyeltem lopva-

orozva.

Szájában ott aludt a pipa,

ám itt a zaj, s az ital-íz között

derengett fel bennem a gondolat,

 – nem időzve sokat –

ahogy arcáról homlokára tévedt

a nyugtalan tekintet,

– becsomagolva gondosan a nincset –

ki ő, vagy talán hogy ki volt?

 – a papír önként itta be a sort –

Cserzetten ült a bőr az arcon,

s a ráncok oly nyugodtak hevertek rajt,

mint egészen kihalt

vén nyári délután a táj

a fullasztó melegben.

Most öreg.

Kezét kulcsolva ölbe ejtve tartja,

és látni rajta,

ezernyi gond a társa.

Tekintete valami furcsa távba réved,

lassan mozdul a fej,

s a pillantások,

ahogy riadtan futnak széjjel,

kérdezőek.

Talán véletlen, talán épp akarva,

egy könnyű mosoly suhan rajta át.

Sapkája régi – évek zsírja ül benn,

s a haj befödi ráncos homlokát.

Pihen.

Vagy épp a tavaszi melegnek

– árva magában –

kiált a gond a poharában.

Aztán egy hirtelen mozdulattal fölhajtja

maradék sörét,

 – a rossz ablakon bebámul az ég –

s föláll.

Egy szusznyit széttekint,

majd öreges, de mégis gyors mozgással

lendülve lép, és kezét

a sapkájához emelintve nézi

az ajtó résén mint izzad a lég.    

Elolvasta:
613

Ez ilyen út.

Hiába a veszélyjelző táblák, 

az ötlet hirtelen ugrik elém,

kép, látomás, félre olvasott 

szó, bármi, kibontatni magát, 

visz új gondolatkalandba. 

A hangok sűrűsödni, a dallamok 

élni kezdenek s akár egy virágzó,

pompás tavaszi fa, belül olyan 

leszek, méhek és fények zsongnak —

hallhatatlan hangok vesznek körül.

Vések, festek, hangszert bűvölök,

jéghegyet mászok, időutazok, csak

a gondolat szó, hang, értelem legyen!

A megvalósítás szent Teljességében

gyengéim, gyarlóságom feledem.

A semmihangban, mélyen, olykor úgy 

szeretném hallani kedvesem!

Közben az idő elmegy életemmel.

Ez ilyen út.

Elolvasta:
487

Mint tintával térképre rajzolt sziget

kacsint felém a tavaszi zöldet váró,

hókásával átitatott part menti liget.

Buckái egyenetlen kitakart vakondtúrások halmain

emlékezetem húrjait pengetik.

Sétákat ont a lelkem, melyeket poroszkálva róttam,

s nem számított a tarajok verte magány.

Vulkánok ős idomai nyugtatták felhőim szegletét,

s mélyédes hang fuvallma ringatta szívemet.

Messzi hullámok zaja ostromolta

a partot, köveket, alvó kacsákat, s engem.

Mint valami ünnepi ritus szimbóluma

tekergett, kavargott, pattogott velem

a sirályokat táncoltató szél,

a lombokat ráncigáló láthatatlan

vad kölyök.

S az illatok,

azok a halszaggal elkeveredett,

lila levendulalánggal megbolondított

fortyogón, kábítón csábos illatok!

Azok csak bennem váltak valami új

eleven őstipussá, bolond egésszé gyúrva

mindazt, mitől a part, a nádas, hattyú,

a lombok, föveny, a sár és a partra vetett

mementóként otthonára lelt csavargőzös

együtt dalolják a Platánok levitézlett

bőrcafatjaival kórusban:

Balaton, Balaton, Balaton.

Elolvasta:
72

Ezek a bútorok

szép míves bútorok.

Várják kitartóan

új vásárlójukat,

azt hiszik, az idő

elmúlhat többször is.

A barokk tükröket 

nézem. Bennük nézték 

magukat érkező

vendégek, ki haját,

ki meg nyakkendőjét

igazítja máig.

Festményen szőke nő,

száz éve meztelen

felugrott ágyából

s ablakot kitárva,

kéjesen nyújtózott 

a tavaszi fénynek.

Falióra ezüst

tik-takja csöndselyem

gyolcsban, ellibeg

előttünk. Sejteti

nyugalmat a múltban

nem talál a jelen.

Elolvasta:
74

magamnak írok most – 

bűvöl az este

kajánul bujkál a hold

sápadt teste

fényét teríti

teste testemre

elcsábít a hold

veszedelemre

magamnak írok most

nem látja senki

rímet vetek rímre

varázsát belengi

sóhajos- kényes

titkaim láza

magamnak álmodott

gyönyörű nászra

magamnak írtam ezt

tavaszi álom

köszöntöm magamat

szókból szőtt virágom

csokromat szirmonként

szavakra szedve

üres ágyamba’ ma

szétszórom rejtve

magamnak írok ma

közel az este

bujkál a hold is

arcomat lesve

szétszórt szirmok között

szendereg egy álom

könnyekkel öntözi

 hervadt virágom

Elolvasta:
85
Ez az idei Aquincumi Költőversenyre küldött
második, döntőbe került versem.
/ saját fotó/

                                   Koosán Ildikó

                                   ….illúziónak add legalább!                          

                                   Hívómondat: Az indulat ihlet versre

                                    „ Facit ignatio versum”        

                                               Mottó:

                                   Az ihlet felgyűlt érzelmi impulzusok kifejezési kényszere.

                                                                                                 Koosán Ildikó

Dúlnak az édes tavaszi fények,

nyílik a földi, s az égi határ,

vége a télnek, elfog az ihlet,

lüktető kényszere vonz ma magához,

szárnyalni késztet, bíztat a lélek:

fel a magasba, az égig akár!

„Holnap a barka bontja ki selymét

gyöngysor a fürtje, sárga bibéin

hártyaszárnyúak  gyűjtik a fényt,

bíznak a fák is, zöld fáklyalángjuk

lobbanni készül, s megszelídülve

lebbenti lenge ruháját léhán a szél”

Javul a kedv is, elég a téli sötétből,

hinni szeretném, váratlan meglepetés:

örömet, kudarcot megélni a versben

késztet az indulat, hajszol a hév;

fecskék a szavak, gyűlnek a nyelvre,

sejlik a kontúr, már mozdul a kép;

Összesen ennyi, s mennyi örömben

fürdik a lélek, szülve világra a percet,

híven az énség színeit, árnyalatát,

mind ami volt, s lehetne holnapután…

Nagy Ég! Add meg a percek kegyelmét,

részem a jussból, illúziónak add legalább!

2018.március 10

Elolvasta:
70
Képzeld el, hogy a Szem, mit adsz,
Gyémántként megtörő hajnali fény,
S egy pillantással elhívhatsz,
Oda, hol én vagyok a FÉRFI-lény.

Képzeld el, hogy a Kéz, mit fogsz,
Érted nyíló rózsacsokor,
S a bibén éhes méhként mozogsz,
Mint hajadban a tavaszi fodor.

Képzeld el, hogy a Száj mindaz,
Mit gyönge érintés sem adhat,
Suttogó szóval szíven tapintasz,
Melynek bölcsője vöröslő ajkad.

Képzeld el, hogy a Fül, mely hall,
Szófoszlányokat ölel fel,
S dédelgető hangod énekkar,
Mikor ringok nyugvó öleddel.

Képzeld el, hogy a Vers te vagy,
Betűkbe szőtt érzéki csoda,
S ha a puzzle félbe is marad,
Csak is Te illessz oda!

Elolvasta:
74

Könnyekben ázott, szennyes múlt,

Izzadt, gyűrt ingjét levetve,

Rárakódott mocskot feledve,

Tisztára mosná, ami megfakult.

Lélek-szövetbe tört emlékszemek,

Makacs foltként rám tapadnak,

Habzó jelenbe bomlanak

A szívbe dörzsölt hasztalan hegek.

Centrifugált valóság csavar ki,

S kiöblítve, a lefolyóba terjeng

A megtisztult tudat, és cselleng

Az újjászült gyermeki lélek, aki,

Kiterített pillanatként lágyan leng.

Tavaszi szélben élénk minden pigment.

Elolvasta:
74
SzóVarázslat: keserves, cserépkancsó, kacagány, mesél szavak

Megint egy vége-nincs délután,-

keserves, tél végi túlélés talán;

csak a csönd dédelget, mesél,

s a kályha-meleg ölel – óv,

akár egy ósdi kacagány,

hogy a hűvös magány ne járja át

egészen az álmos délutánt,

és legalább a vén cserépkancsó

őrizze az asztalon

az éledő tavaszi álmok

meghitt teaillatát.

Elolvasta:
804

Olyan nehéz búcsúzni,

ha nem akarunk.

Ajtód előtt állva

magamban kiáltok,

hogy ne hallja senki.

Szenved az árva,

elfut, aki gyáva,

én gyáva vagyok,

de búcsúzni nem tudok.

Élni és élni hagyni,

s ha majd kell,

bolondot játszani,

tiszta szívvel.

Szomorú napra

ébredtünk ma,

esős tavaszi reggel

tele kételyekkel.

Te hamarosan mégy,

de búcsúzni nem tudok,

csak elszaladok.

——————————————————————————-

Kedves Levente! Ettől te már jobb vagy. Ezt naplóba javaslom. Üdv: Zsó

Elolvasta:
74
fotó:Köbli Tamás

tizenkét hónap röpke pillanat

mára kinőtted babaságodat

tekinteted érett kisgyermeké

mosolyod, könnycsepped édesé

éjszakába nyúló ébrenlétek

fáradt hajnalok múlttá érnek

létezésed napfényragyogás

gőgicsélésed tavaszi zsongás

első lépéseid botladozva

észrevétlenül jöttek világra

két kicsi kezed nyakamat átfonja

 szívdobogásod szívemet ápolja

Elolvasta:
218
(Tükörszonett)

A Naplemente

Kiteríti levetett ingjét a Ma,
S vasalja az újat a horizonton.
Gyűrt élen rekedt meg az álmos tegnap,
S már szendereg a fény, a narancs gombon.

Csatját kioldva leng fekete haja,
Csillaghullásban szétbomló est-kontyon.
Éjiköntöst ölt fel, s mint büszke anya,
Ringatja gyermekét az égbolton.

Dúdol a rétnek, mesét mond a fáknak,
Sorszámot oszt ki a felhőnyájnak,
S csend-ágyban fekszenek a halk szavak.

Fényt lopva szentjánosbogarak szállnak
A kéjesen lenyugvó Nap hasának.
Hunyorog a távol, ásít az alkonyat.

                      …

Újszülött szemeit dörzsöli a Ma,
Nyílik, éled, akár egy tavaszi fa,
Mellette a tegnap. Hagyja hagy aludjon.

Dércsípte arca vöröslő alma.
Láthatár fodrába rejtett pizsama
A levetett est.  Múlt a felgyűrt ujjon.

Hajnali fényhasadás, áttetsző szálak,
Dunna alá bújt félénk virradat.
Lassan, fürkészve nyitja a pillákat,
Ég-keblében dobbanó arany köralak.

Csendet feltépve, rebben a lepkeszárnya,
Messzire visszhangzik a pitymallat,
Törékeny hangok nyújtóznak a Mába’,
S üdvözlő kezével gyöngén simogat:

A Napfelkelte

Elolvasta:
73
Saját grafika: TÁNC

Ajkad néma

Nem szól

Csak szemed üzen

Pásztázza arcom

Elrabolna

Csodára vár hogy

Kitárjam végre

Ablakom

Míg búsan bolyongsz

Titkon követlek

Keresem

Szívedhez a szót

Ősz hajadhoz valót

Legszebbet

Lelkedhez

Csak egyetlen szó

És kattan a zár

Arcom pirulna

A tavaszi láztól

Tündöklőn

Terád

Elolvasta:
88
A könyvborító Nagy Sándor Zoltán debreceni grafikus munkája.

Mégis otthon kellene lenni.

Egyszerűen a tárgyaink között.

Már a harmadik tepsi meggyest sütném,

míg te csak chatelnél,

én meg mosogatnék,

ahogyan ezt megszoktuk már.

Később filmeket néznénk,

s beszélgetnénk, meg Flopot zavargásznánk,

és kikotornánk a labdáját a leglehetetlenebb helyekről is, mert nem tűrnénk a nyüszítését tovább.

Aztán jó nagy séta következne

vagy napraforgómag porszívózás,

ha Krisz is itt volna, mert ez nálatok szertartásszámba menő szokássá vált.

Az ünnep nem lehet piros betűs

a szotyola nélkül…

És álmodnátok nagy utazásokról

én meg messze tartanám magam a vonatoktól

-gyermekkoromban mindig a szemembe ment

a gőzös füstje és csupa korom volt az arcom

régen volt, de nem számít már ez sem-,

csak hallgatnék…

Igaz, sokszor harminc órákat meg még hatot ültem, feküdtem, álmodoztam egy kupéban

az akkori nagy Szovjetunióba menet és jövet.

Ezért tanultál oroszul és ezért írtad a vázlatfüzeted elejére, hogy a lakhelyed Moszkva Fűzfa utca

hat és fél szám B épület…

Már nem voltál itt, mikor zokogva szembesültem azzal, hogy mi már soha nem megyünk együtt Oroszországba és nem éled meg majd a sokadik magyar köztársaság kikiáltását sem,

mert biztos, egyszer ilyen is lesz…

Míg írom e sorokat kisült a következő adag is…

Gépiesen veszem elő a szitát, porcukorból

szíveket formálok a szeletekre, s otthon vagyunk.

Beülünk a fenyőfás szobába, ahol minden LED felkapcsolva, s az ablakon a nyolc éves korodban

formált üvegfestékes húsvéti nyuszi kíván

áldott ünnepeket…

És valahonnan nagyon messziről eszembe jut, hogy énekelni kellene, mint gyermekkoromban apám,

mikor elkezdte a „Mennyből az angyalt”,

amit te sohasem bírtál, meg rajtam kívül senki sem…

De megpuszilnánk egymást mégis,

Mind felkucorodnánk a franciaágyra, s tiszta

„Szeretlekkel” volna tele az a Hely, az otthon

VELED.

*

És mégis otthon kellene lenni.

Egyszerűen a tárgyaink között.

Debrecen, 2016. december 31.

Megjelent az Agria Folyóirat tavaszi számában.

Elolvasta:
93

Fogadás nagycsütörtök estéjén

Avagy nagypéntek reggel hogyan ébredt Júdás?

szobám falára füstöt

imádkoztam keserű szájízzel

ferde fényképem mögött

röhögött az utolsó meszelés

bosszúba préselődött

pár holmit restelve őrző emlék

reggel újra leköpött

tükrömön folyt a nyál tenyerembe

kínom kínoddal felért

s értem ne haljon épeszű ember

páratlan kegyelemért

azt nem mondom hogy élve maradok                    

aznap megelőztelek

titkon eljátszottam a meghalást

kissé lebecsültelek

s lám komolyra vetted a fogadást

úgy tűnt ötletünk tréfás

s a tizenegy fajankó megérti

ám a bigott Kajafás

Istenre esküszöm hogy megölöm

kedvünk vacsora alatt

bortól mint teve kallupolt a szív

titkos mélységből fakadt

hajnalban láttam rajtad valamit

nos ez fáj nekem ma reggel minden emberben

mert olyan friss ízű tavaszi jó képet vágnak

s holott bennük én lakom bűnhődéssel! Fogadjunk!!!

Elolvasta:
71

Az utca olyan csendes most,
akár a félig bontott gyártelep,
hol éjszakákon át matatnak
vándorszellem légkezek, és
úgy nyílik ki jégvirágom bent
az ablakon, mint kispincékben
krumplicsírák – hajthatatlanul.

…

Hazafelé jövet pilláimra fagytak
csincsen-könnyeim, ám a látás
szűkített teréből így is csíptem
nyári perceket. Napsugarakból
pár nyalábot, madarak dalából
morzsányi dallamot, átöleltem
szűnni nem rest didergésemet,
sikerrel visszacsentem veszni
készült jóreményemet.

…

Talán ma senki sem hallja még,
pedig már csörgedezik a patak.
Talán ma senki sem veszi észre,
hogy fagyokkal feleselnek a fák,
és senki sem érzi az erre tévedt
szirmok illatából, hogy korábban
érkezik meg minden, ami vár.

…

Kint kíméletlen fagy, bent tavaszi rét,
lent tarkabarka föld, fent sosem volt
tisztább még az ég.

Elolvasta:
92

Lassan feléd hajlok, mint sárga tavaszi virág.

Tétova ujjam keresi szirom-piros szád.

E lázas kutatásban betegen didergek,

kint havat kavar a szél, s valami különös vágyról dúdol.

Nincs még ideje, vagy már el is múlt, nem tudom,

jaj nem tudhatom..

Elolvasta:
85
“emléked lassan szívembe szépül”

Ráncosra hímzett évek mögöttem.
Kevesebb nem lesz, de talán több sem
bánatom. Fázom meleged nélkül,
emléked lassan szívembe szépül.

Rakosgatom a képeket sorba.
Kötöm mosolyod édes csokorba.
Integet égről szemednek kékje:
mézes ízt olvaszt tavaszi légbe.

Kuporgok magányom bús rejtekébe`
tudom, hogy nem lehet – nem hiszem mégse`
– vágyom: csillanjon rám ég-szemed.
Ölében ringat a képzelet…

Elolvasta:
86

Szeress!

Szeress engem mindig,

akkor is, ha elmúlt az ifjúkori hév,

s ha azt is észre veszed rajtam,

ami már nem is olyan szép,

és mögöttünk van már sok-sok év.

Ha eltöröm a tányért,

s kilöttyentem a kávéd,

ha nem forrón teszem eléd a levest,

Te akkor is szeress!

ha egész nap kócos leszek,

ha nagyon remeg a kezem

és elfelejtem a nevem,

Te még jobban szeress!

Ülj le mellém, fogd meg a kezem,

s mesélj nekem:

Tavaszi szellőkről,

mely egykor borzolta a hajam,

langyos esőkről, mely mosta az arcomat.

Mondd el azt is, mikor voltam a legboldogabb.

Puha gyermekkezekről, édes mosolyokról,

melyek lágyan simogatták szívemet.

Remélem, ezt soha nem felejtem el!

Aztán ne szólj semmit, hallgassuk együtt a csendet,

még elterül a nyugodt békesség bennem. 

Elolvasta:
59
Virágzás
 
                       Koosán Ildikó
 
Bókoló  nyírfaág csúcsán a barka
még nyit, de majd a láz, ha elcsitul,
holnapra hervadtan mind a földre hull,
s friss tavaszi lomblevél takarja
 
az anyányi fát, nem pompás színekben
tetszelgő virág; hol hát a gyümölcs
esélye, mivel  kecsegtet ezüst-zöld
rügyekbe légző briliáns rendje
 
a megifjodás misztériumának?
erő árad az élemedett testbe,
kész ellenállni folyvást a halálnak,
 
s a bizsergető vágytól felpezsegve 
bizonygatni hajtások garmadának:
eljár az idő, de nincs semmi veszve.
 
 
2016. március 24.
 
 

Elolvasta:
78
-saját fotó-

Angyal vagy, égi áldás,

vágyból érett csöppnyi élet,

varázslat, csoda, jóság,

tiszta forrás, friss lehelet,

törékeny hóvirág,

harmatos kikelet,

tavaszi zsenge hajtás,

szépséges kis királyfi,

nézlek és ámulok,

szeretlek.

Békéscsaba, 2016. 02. 20.

Elolvasta:
46
 
                    Márciusi dal 
 
                               Koosán Ildikó
 
 
 
mennyire más ez a hit, mennyire más ez az ének
tavaszi égre, ha március selymes fénye feszül;
virít a bozót is, nemcsak a díszkert magnóliái,
harmatos dallamod ó Filoména kedve derít;
már kora reggel ébred az ember, gyűjti a napfény
friss sugarát, fonni a szellő lenge hajába jöjjön
ma vélem ki messzire lát, hol ünnepre várnak   
a tarka mezők, rügylombos fák tüze megkoronáz,
s úgy indulhatsz egy új nap elébe, mint akit égig
emel a láz;hiszel a szépség gyógyerejében: élni a
napok forgószelében jó, ha e hit is téged vigyáz.
 
2016. március 28.   

Elolvasta:
92
Saját festmény – tanulmány – 70 x 50 cm, vászon-akril

Az új élet könnyviharban fogan,
csókunk is könnyek sűrűjében ég,
könnyhullatással dereng a hajnal,
és könnyes szemmel köszön el a vég.
Bölcsességnek könnycsepp az ereje;
Könnyeket áraszt a tavaszi szél,
könnyben ázik a világ teteje…
Sűrű könnyben fuldoklik a remény.
Könnyel vallod meg szerelmes szavad,
könnybe burkolózik a szenvedély,
még sikolyunk is könnyekből fakad,
hisz hallgat a szív, csak a könny beszél.

Elolvasta:
66
Fotó: Wanda Wad

Csitt, csitt, csitt!

Így örvendezik

a hópaplan fedte 

csendet megtörve

egy picinyke cinke.

Fél dió lett bére,

hisz kedves lénye

oly kevéssel beéri,

míg újra hívhatja

jó Tavasztündért.

Nyítnikék, nyitnikék!

vígan csengő szavára

barkák bolyha bomlik,

ragyás rügyek pompás

virágokat bontanak

s színes, miniszoknyás

lábak tipegnek újra

friss tavaszi szélben.

Elolvasta:
57
Fotó: internet

kicsented lelkemből
a végtelen panaszt
minden álmomat
hol a sápadt holdfény fakadt

segíts keresni

tarts tükröt
hogy megtaláljam benne
régi önmagam
és védtelenné vált
kiüresedett énemet

most szemem partjára
szomorúfűz ága lebben

e magányos estben

itt maradtam
betelt versesfüzetemmel
bús egyedül
dajkálok egy látomást
honnan minden madár
szárnyvesztve
menekül

gyere vígasztalj 
ne várj tavaszig
míg a rideg tél búcsút int
s a nap feléleszti
a fagyott bimbókat
ne várd meg míg
fáradt szívem
meghasad
és megáradt szememből
a könny kiapad

Elolvasta:
61
 
2016. március
 
                       Koosán Ildikó
 
 
még úgy vigyázom a kedvem színeit
mint láthatatlan selyemhártya burok
az új tavaszi bimbó szikleveleit,
hisz, ha majd a virág végre kivirít,
 
megvalósulhat a régi fóliáns
megsárgult, feledett lapjaira irt
szellem és eszme máig visszasírt
trónfoglalása, és a sok mutáns
 
hitelét veszti… ó március, lázadó
lelkemben akkor zászlót bont a tavasz,
nemzetünk kertjében egy féltett
 
védett virág színei szállnak az ég felé;
küldj fényt, meleget, a földre, illata
hadd töltse élettel légző berkeinket.
 
2016. március 12.
 
 

Elolvasta:
78
Imádkozz a fényért, hogy arcod simogassa / Esdekëlj a fínyirt, hogy orcád mëgsímicsa,/

(és mondá az ember)

Imádkozz a fényért, hogy arcod simogassa,

imádkozz a tavaszért, a jeget felolvassza,

imádkozz azokért, kik igazán szeretnek,

szóld imádba nevüket, akik felneveltek.

Említsd meg azokat, kik téged utálnak,

imádkozz érettük, fogadjanak barátnak,

éltesse az Úr őket az édenben sokáig,

jobb legyen nekik, mint nekem lesz mindvégig.

Imádkozz azokért, kiknek vad a szívük,

csapdában vergődve, mindenük a pénzük,

áhítattal szóld meg és kérj menedéket,

a lelkeknek, kik bolyongva keresik a létet.

Imádkozz az Úrhoz, hogy csapjon jól arcon,

nyissa ki szemünket, bűnünk bocsáttasson,         

tetteinkben legyen erő, ne tövisben, csak virágban,

ezért imádkozz, imádkozz, imádkozz bátran.

                                                       Ámen.

(és mondá az embër- népiesen szólok)

Esdekëlj a fínyirt, hogy orcád mëgsímiccsa,

Esdekëlj a tavaszirt, a jegët fëlolvassza,

Esdekëlj azokir, kik igazán szërëtnek,

szólald fohászidba nëvüket, akik fëlnevëltek.

Említësd mëg azokat, kik tígëd utálnak,

Esdekëlj írëttük, fogadjanak bé barátnak,

íltësse az Úr őket az ídënben sokáig,

jobb lëgyën nékik, mint nékëm lësz mindvígig.

Esdekëlj azokir, kiknek vad a szívëk,

csapodában vergődvén, mindënük a pénzëk,

áhítattal szólald mëg és kirj menedíkët,

a lelkëknek, kik bolyongva kerësik a lítët.

Esdekëlj az Úrhoz, hogy csapjon jól orcán,

nyissa ki szëmünket, bűnünk mëgbocsátván,

tettëinkben lëgyën erő, në tövisben, csak szíp kalászban,

ezírt esdekëlj, esdekëlj, esdekëlj bátran.

                                                   Ámën.

Elolvasta:
76

Tavaszi szél simogat lombokat,

virág nyit, szótlan szirmok,

csendes üzenet –

Kikeleti nárcisz keserű illata,

szép, napsütés-mosolya,

könnyűvé teszi sétámat.

             *

Későre jár, párás réten át,

messze fut a gondolat,

sors-fonalat talál, gombolyít.

Százszorszép könnye hull,

szél hajlong, bokorban kutat.

Ma hűvös lesz az est, nélküled.

Elolvasta:
92
 
         SMS
Paul Geraldy modorában (II.)
                                              
                          Koosán Ildikó
 
 
SMS jött, kórházban vagy,
szeretnél látni.
Hittem, kívüled ezerszer inkább
írhat nekem bárki,
Te nem vagy szabad…
 
És mégis? Elhagyott az a másik?
Hamu alatt hűl a parázs,
múltunk illata, íze vásik,
évek roncsolják semmivé, s az élet.
 
De most, hogy írsz, újraéled
az a különös  „ ne hagyj el átok!”
Színe kél levélnek, fának,
napjaink mától új világok,
tavaszi kékje lesz a fénynek.
 
Írod, depresszió döntött le újra,
nincs aki becézne, odabújna
hozzád, ápolna; fáj mindened
mint akit korbáccsal ver az élet;
Higgyek a mesének?
Tépjem fel gyógyuló sebem?
Nem Kedvesem!
 
Vagy mégis? Kereslek én is!
Ne mondd, hogy részvét nélkül
magadra hagylak.
Meglehet, végül új Eiffel tornya
épül e viharos kapcsolatnak.
 
2015. március 6.
 

Elolvasta:
64
saját fotó

Csöpp kicsi gyermek

mondta, hogy elmegy,

angyal szárnyakon

vitte a szél.

Hajnali fényben,

a tó közepében

felszálló pára

csak róla mesél.

Gyermeki álom!

Csodákat látott,

béke és szeretet

a tó vizén…

Utolsót csobban,

elnyelte nyomban,

emlékét viszi a

tavaszi szél.

Elolvasta:
60

Bolond áprilisi szél
fütyörészte neved,
majd szelíden búgta:         
ne kezdj ki velem!

Illanó a csoda, az áldott,
megigézett zsenge ifjúságod,
s én a jázminbokorral
győztesen virágba borulva
bódultan álltam ott…

Aztán mint a tavaszi szél
karodba kaptál megint,
és pajkosan kacagtad:  
Bolond vagy, mint az április!

Elolvasta:
72

Nyöszörgő kertkapu kilincsét

markolja  a rozsda,

sorsom   szitakötő-szárnya

száradt lábnyomba taposva.

Repedt üvegek  réseibe

remegve kúszik  a nap sugara,

az ingerült  tavaszi szélben

nyikorog  néhány korhadt deszka.  

Vaksi  szememben tavalyi álmok,

múltam tornácán tán  csodára várok,

a felkavart   szalmatörek között,

– ősszel a fecskepár  is végleg elköltözött –

egy kékszilva koppanva  földre hull,

haszontalan holnapom előtt

lassacskán  alkonyul.

Az elmúlás hártya-szárnya rebben,

kócos margaréták

bámulnak rám

e ravatali csendben.

Foto:google

Elolvasta:
59

Kihűlt  padot  ráboruló  zúzmara  vígasztal:

az  utcasarok  ólomszürke,  csüggedt  végvidék. 

Kősúlyos  szárnyait  bontogatná  egy  őrangyal, 

de  befedik  csorba  tollait  hűs,  fehér  pihék. 

A  folyó  feleselne  még,  jeget hozó  faggyal: 

csacsogni  szeretne,  játszani  vizével  egyre, 

de  siratóasszonyként  hajol  fölé  a  hajnal,

s  felszíne  oly  fakó,  mint  a  halott  szeme  tükre. 

Most  olyan  lassú  ünnepélyességgel  havazik, 

vattacukrot  varázsolva  unott  januárba, 

s  lelkessé  sugallva  a  várakozást  tavaszig. 

Valami  méltóságteljes  csend  szakad  a  tájra. 

Kóbormacska  lesi,  ahogy  földre  hull  az  áldás: 

mintha  a  Születés  ideje  most  jött  volna  el 

( kilenc  élet  megtanítja,  mi  a  megbocsátás ) 

tiszta  gyász  leplére  új  sorsokat  ír  majd  a  Jel. 

Más  Nap  fogadja  a  fáradt  fényeket  ma  reggel,

s  a  kandeláberek  elhunynak  az  üres  téren. 

Búrákon  hagyaték  ( jégvirág,  dérlevelekkel ) 

a  bennünk  rejtőző  rügyek  üzennek,  testvérem. 

Elolvasta:
59
                                                                      Ősz simul már
                                                                                                 Koosán Ildikó
 
„Annyi minden van s volt a világon, 
tűnődöm, én vajon még vagyok? 
Mennyi volt a valóság, az álom, 
élni még vagy halni volna jobb?”
   /  Létay Lajos Tűnődés c. verséből/
 
 
Életem e kurta perc csak tél volt,
egyre vártam, értem jön a nyár,
napsugár lesz, élénk kék az égbolt,
s dércsipkébe fagyott a határ.
 
Emlékszem, egy kurta percig fény volt,
erdő csendjén  fészek, moha-zöld,
tavaszillat, ezüst szín a félhold,
harmatgyöngyöt párolgott a föld.
 
Ősz simul már rég a sírkeresztre,
anyám, apám hantján nincs virág;
megvénülünk, ez az élet rendje,
elmentek, s én mért éljek tovább?
 
 
2014 novembere
 
 

Elolvasta:
62
Megjelent a NAPÚT 2014/8-as októberi számában – elhangzott a Vigadóban, az ünnepi esten.

miért álmodunk ma is fegyverekkel
már több mint ötven éve
torkolattüzek provokált könnyek
kinek van erre érve
 
ha a hó elolvad macskatetem
aki elveszett a kertben
miért mozdul emberré tekintetem
fényébe érve s lebben
 
a tavaszi felhő böjti szél szelel
a kémény még bodorodik
ahogy lépkedek a dombra fel
ibolya kökörcsin nárcisz
 
még pihen a tetem alól hóvirágok
pisszenni merek nem kiáltok

Elolvasta:
56
köszöntő felnőtt hangra

Ritka őszbe fordult kontyod, édesanyám, lelkem!

E világra való jöttöm’ hogyan is köszönjem?

Szíved adtad s drága méhed, lettem a gyümölcse,

Mint a két fél piros alma, úgy kötődtünk össze.

Rózsabimbók illatával kaptam langy tejecskét,

Orcám hamva kerekedett, mint fehérlő zsemlék.

S úgy ringattál bölcsőmben is, mint a tenger árja,

Míg a lelkem fénybe szökkent altatód szavára.

Rugdosódni s ordítani este, ha volt kedvem,

A rossz álmot elkergetted, nyakadat öleltem.

Óvodákba iskolásan jártam kerülővel,

S megcsodáltam hány virágot bogárral, tücsökkel!

Ez’ életünk ága-boga. Csöndben elvirágzik.

Halántékon évek futnak gyűlő szarkalábig.

S őszbe fordul hajunk szála tavaszi szellőkben…

E világra való jöttöm’ hogyan is köszönjem?

Elolvasta:
51
Kortárs festmény
Art Salon Budapest Keleti Károly 22
 
 
                                     Koosán Ildikó
 
 
 
fény mögül ernyedten bukkanó félhomály,
csipkésre törött síküveg-élek egymásutánja,
fekete térbe halmozott visító-zöld törmelék-
kupac, elszenesedett fatörzsek ág- bogos
összevisszasága elmázolt kékkel esztétikus
színorgiába, s itt-ott parányi pajkos citromsága
a résekbe hűsülő napfényt imitálja, miközben
a látogató egy tó fölé hajló fűzágak illúzióját
fontolgatja, kitetszik–e  jól a képből, bennem
a látvány, ha jól végiggondolom, vízre vetülő
kora-tavaszi hóbortos lombzsongást idéz…
  
 2014. június 3.

Elolvasta:
52

Sivító hang követi gyatra lépteinket,

erősebbé válnak lábnyomaink,

még többen járják ismeretlen utunkat,

mint azt valaha is mertük volna hinni.

Elviselni a zajt, csak a belenyugvók tudják,

mi a csendre esküdtünk föl,

az éj csendjére, mi nem haszonból zendül,

csak megremeg, ha gát szakad a rendjére.

A tavaszi szél valami könnyedséget sugall,

megszabadultunk a diktatúra dalától,

pedig az elmében a gondolat alulmaradt;

a gondolat kell, hogy a szép elmében

felülemelkedjék. 

Elolvasta:
51
  
Utazás
 
              Koosán Ildikó
 
 
ezer- zöld tavasz
képi világa sorjázik
a száguldó vonat  
fényfüstös ablakára,
spontán tavaszi tárlat;
 
közelről
lenne jó látni
selyempárába szőtt
messzi hazádat;
 
emberléptékű
szépséges vidéked
e képeken túlról
kéretlen átvilágol
 
csakhogy
még egyszer ott járj
legalább gondolatba’
kiszakadva
egy boldog pillanatra
a valóságból.
 
 
2014. április 28.

Elolvasta:
76

Kék égen tavaszi fellegek,

tenyeremben fénysugár

rajzolta, kis mosoly bujkál.

Mint kibomlott levelekre

rásimuló virágszirom,

repdes köröttem,

araszol, egyre közelebb

– a szívemhez.

Elolvasta:
60

A valóság széle megindul feléd,
köréd zsugorítja rohanó lélegzetét az Isten,
karodra illeszkednek a házak,
közeledből erőt gyűjtök, nézlek,
ahogy egyetlen embernyivé lesz a zaj,
s apró kis villanásaival tűnik,
kontúrodba vész a város,
mind a dohos pincék, a porpúderes járdák,
a virágos fák alá szorult tavaszillatok,
a napos erkélyeken száradó ruhák tarka lázadása,
az ébredő méhek lusta döngése a kidobott gyümölcshéj fölött,
izmaim hosszú, lüktető kínja, ahogy követellek, vágylak,
– ez most a teremtés ideje.
Körülötted űr, ha a mindenre nyitom is szemem,
egyedül téged lát:
magaddal határosan,
válladon gyenge fény imbolyog,
a nyakad ívére botló zsoltáros sóhajok
kőnehéz súlyát emelem a csendhez.
Érted most megküzdök velem,
s míg kapaszkodom beléd,
‘ne menj’
te egyedül maradsz
körvonalaidon a rád szűkült
világgal.

Elolvasta:
64

Hargita hegyláncát hajnal aranyozza,

ablakomba’ két szál a pünkösdi rózsa.

Tavaszi szél járja, piroslik az orcám,

hittem az édesem igaz marad hozzám.

Tudtam a járását, szíve kondúlását,

kapualjban vártam lépte fordúlását.

Ha nem jő estére, sem a vetett ágyba,

étlen-szomjan dőlök a kapufélfára…

Ha reggelre sem jő, talán alkonyatra,

ostorát az ég is rajtam pattogtatja.

Inkább verje meg azt, aki tett keresztbe,

törje ki a bánat s törjön ki a nyelve.

A Sorsok könyvénél tizenketten ülnek,

mér’ hogy az enyémen egy se könyörül meg?

Kinek tegyek panaszt, Istenem, nem tudom,

csillag sugarával könnyemet hullatom.

Onnan tudd meg rózsám, ki szeretett téged,

mikor a fájdalom elevenre éget,

s az én szerelmemnek töviskoszorúja

nem a homlokodat, de szíved’ szorítja!

Elolvasta:
53
MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ (1852-1919)

ÁPRILISI FÉNYEK (TAVASZI VIHAR), 1910 UTÁN

újra tavasz van,

szinte nyár is –

meglegyintett

az elmúlás is –

mér’ ne örülnék,

hogyha hagynak,

város szélén

a tavasznak;

eddig csak jöttek,

voltak, lettek,

alig törődtek

az emberrel –

észre se vettük:

kaptuk, éltük;

mire megszoktuk

visszatértük,

máris nem voltak –

legyintettünk;

olyan ez, mint,

mint ami volt már –

bölcsességünk

csak hasonlítás –

mert mi: nem vagyunk

mint tegnap, vagy

régen; napsütés

fáj ma, mi tegnap

az élet volt –

mára mi lett –

szemlesütés

madárhang, vászon

örök képpel

kifeszítve

a messzeségbe,

s lecsorog róla

– rossz ecset nyomán –

nem marad más:

az ámulás.

Elolvasta:
57

A tavaszi szerelmes nyáladzások,

a virágok és miegymások,

a csókok, a Duna, a sütik,

meg a szerelmesek kik azt sütik,

valahogy idén elkerülnek messze,

és olyan furán el vagyok veszve.

Valami hiányzik, szokatlan érzés,

romantikus szálka a szememben,

miért jött ez a kérdés, 

ha folyton kéz van a kezemben?

Elolvasta:
68

Ma nem szeretnék a saját

helyemben lenni,

elönt a tavaszi fáradtság,

a depresszió

és ennyi.

Te sem vagy itt,

nem adsz jelt magadról,

és míg a hiány

gondolkodik, körbefonja-e a napom,

szívem a porban landol,

az agyam most nem használhatom.

Ma nem szeretnék a magam

helyében lenni,

füst gomolyog az udvaron,

csokit majszolok

és semmi

nem tud kizökkenteni

az egyedüllétből.

Te sem vagy itt,

nem adsz hírt magadról,

és míg gondolkodom, írjak-e,

fejem az álmosságtól lassan

a párnára hull.

Ma nem szeretnék senki

helyében lenni,

talán nem is szeretnék lenni,

ahogy épphogy kornyikáló létem

eltűnne a fekete lyuk hófehér tűzében,

mintha sosem lett volna,

és senki sem tudná,

jobb volna-e,

ha volnék.

De látod, te sem vagy itt,

s azt se tudnád, ki vagyok,

szemed talán más szemébe

ragyog egy másik galaxisban.

És én csak annyiban

hagynám,

mert nem lennék a helyemben.

És te sem.

Elolvasta:
58

Tisztaságot ígértek a percek.

Versbe öltöztettek, és mégis

a lapoknak fehérségét betűk

jószága morzsolta el, becézte

könnyűségeit, ismeretlenül.

Csak egyetlen feláldozható

bárányról feledkeztél meg,

Mindenható. Azóta nyájas,

göndör fonalú húsbőrére

karcoltad az időtlenséget,

ujjaid hegyével hosszú úton

ódáig fordult a tavaszi szél.

Leáldozott arcáról keserve

hétköznapnak, ünnepeknek.

Harmatos cseppekben fizet

fáradozásodért. Ölébe tett

kezeddel selymén igazítasz,

neked béget, cserzetten él.

Elolvasta:
52

Nem volt ez más, csak egy villanás,

sóhaj… évente visszajár, bekopog,

s a nap újra ragyog.

Félig hunyt szemmel gondolom:

Ne menj!

– elviszel mindent –

Lebbenő lepkeszárnyon

múlik boldogságom.

Szálló képzeletem…

határát magam szabtam.

Fejem felett nézem a száz

pillangóvarázs repdeső örömét.

Tavaszi kép…

– ne menj még!

Elolvasta:
58

Eljön majd a szép tavasz,
szép tavasz,
kiragyog a fényes nap,
fényes nap.

Leolvad a nagykabát,
nagykabát,
fellibben egy lenge sál,
lenge sál.

Kinyílnak az ablakok,
ablakok,
tavaszillat beoson,
beoson.

Víg kedélyem visszatér,
visszatér,
ha kihajt egy zöld levél,
zöld levél.

Elolvasta:
62

Ne  keresd,  mert  otthon  nem  lelheti  senki

( kocsmaasztal – fára  feszülve  vezekel )

szent  voltát  muslincák  glóriája  jelzi,

de  a  megváltása  sohasem  jöhet  el.

Pedig  ő  is  az  igazságot  keresi

( jobbára  a  borban  –  mint  várhatnánk  tőle )

’s  a  hozzáállása  sem  éppen  mózesi;

”Szentelt  víz  helyett  fakadjon  –  kóser  lőre !”

Már  foglalnák  imába  –  örök  életre

( első  vendég  ’s  ő  távozik  utoljára )

hasztalan  hanyatlik  feje,  lába,  keze;

ám,  az  ivó  törzsét  képezi  a  mája.

Leheletétől  –  akár  véres  csatában

( és  talán  nem  azért,  mert  csak  egy  is  beteg )

a  kiskocsma  füsthomályos  ablakában

halomra  hullanak  a  tavaszi  legyek.

Mert  csatát  foly(t)at  ő,  nem  intrikát  kohol

( persze,  nem  ártatlan  legyekkel  áll  hadban )

ellensége  itt  mindennemű  alkohol;

pusztítja  is  őket  –  gajdolva  vagy  halkan.

Második  –  nem !  Az  első  számú  otthona

( itt  kortyolja  el,  ’s  alussza  át  a  napot )

néha  jut  egy  kistál  pörkölt  és  tarhonya,

mit  a  jó  kocsmárosné  kegyéből  kapott.

Chilis  babra  is  jól  csúszik  a  hideg  sör

( ez  a  bevált  keverék  gyilkosan  tömény )

mikor  nyomában  a  hátvágánygáz  kitör,

görények  számára  megszűnik  a  remény.

Zárórakor  végre  az  utcára  lódul

( az  utat  követni  csak  pár  méter  híja )

hazafelé  szomszéd  portáján  jár  pórul;

asszony  sodrófája  útbaigazítja.

Lakába  érve,  már  fekhelyére  rálát

( pók  a  sarokból  előkaszálni  sem  mer )

négykézláb  lerúgja  cipőjét,  míg  álmát

őrzi  lábszaga;  a  titkolt  biofegyver.

Majd  befelé  fordultan  elszenderedik

( operát  horkol  –  mint  muzikális  vadkan )

miközben  néhány  tégla  másnap  reggelig

meglazul  a  békésen  málló  tűzfalban.

Álmában  még  elhiszi;  egyszer  megjavul

( szentül  fogadja,  nem  néz  többé  piára )

de  felismerésként  föléje  tornyosul;

”Száraz  torokkal  mászni  e  Borgotára?!?”

( 2012.  július  22. )