Vers

tavaszi hangulat

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kép: Balla Árpád Zoltán

 

Apró léptű tavaszi szél

suttog az éjről, elmondja

a fák titkát…

 

Hajnalban nőtt levelek

selymét bontja,

zöld bokrokkal bólogat.

Itt-ott sárga virágok

szirmait csodálja.

 

Álmot sző, varázsol, 

szívem vele zenél.

Lassan kibontja

zsongó dalát

– a szél.

Vers

Tavaszi pillanat

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Dr. Nagy Miklós fotója.

 

 

Fehér szirmú, patyolatlány,
kökörcsines kis sziget,
túl halad a világ zaján,
áprilisi üdvözlet.

Bátran áll a pusztaságban,
karcsú lábon csengettyű,
követhetik furcsa árnyak,
nem lesz soha keserű.

 

 

 

Vers

Tavaszi zsoltár

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Csak lelkem, a magasba kéredzkedő

leljen nyugalmat, s andalogva verset

szavaljak, míg ezret lobban az erő

a lángban, s tegyem eléd a kezemben 

 

tartott kézirathegyet, földre rázva 

unott láncaim, tisztán és szabadon 

fussak magam elől, amíg találva 

valami örökkönvalót, hajadon

 

ajkán káromlás zöngéin felnőve 

lázadóként harcolhatok, fenhetem 

a kard sikoltó élét, a nyers lőre

ízébe dőlve nyaklik küzdő énem

 

egy tál zöld lencsére, ahol kavarog,

hömpölyög a magnak vére, és végre

megtudhatom, hogy miért, és bámulom,

amit higgyek, mi elveszett, vagy el se

 

veszett, csak sűrű zápor illata fojt,

bujkál a rettenthetetlen, előttem

a senki földjén sarjú vetéskonvoj,

már nem tudok semmit, bár kendőzetlen

 

útmutatást hintenek az angyalok.

Pihen az értelem az égi rendben, 

múltban tátongó emlékezet vagyok.

Tavaszi folt. Csepp csillan – észrevétlen.

 

 

Vers

Tavaszi ritmus

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Fotó: Bognár Imre Tivadar

Gyöngyöt fűz egy zöld fűszálra,   esetleg, Kora tavasz mély dacára,

                                                  vagy, Kunkorodik a csírája,

                                                  vagy Kamasz tavasz huncutsága,

                                                  tudom butyutaság, de ez jutott most reggel csak az eszembe. 
frissen roppan hagyma szára,
tulipánnak intve várja
libbenjen a rokolyája.

Szellő, harmat hajnal zargat,
nyíljon ki már az az ablak,
hajoljon ki függöny tüllje,
párnahajnak kövér csücske.

Apró cseppű selyem eső,
megnyugtató, serkenj elő,
cuppanó csók, szikkadt földre,
üveggyöngyök ülnek körbe.

————————————

Nem kell mindig mélyen szántó, megrendítő sorokat írni, ebben egyetértünk, de füle meg farka azért legyen. Az első versszakból hiányzik az alany. Feltételezem, hogy a tavasz cselekszik éppen, és rendben is volna így, ha továbbra is ő marad a cselekvő és Tavasz vagy ennek valamelyik szinonimája a címe, itt azonban a második vsz-ban már váltunk, így az első értelmileg csorbul.

Szeretném megmorogni továbbá a tüllje-csücske párost, ami meglehetősen rondácska, mert a szereplő mássalhangzók különbözőbbek szinte már nem is lehetnének. Emlékszünk: a képzés helye szerint kéne hasonlóságot mutatniuk.

Amúgy aranyos. A tüllje-csücske is elfér benne. Az első vsz-kal viszont kezdeni kéne valamit.

 

NHI

 

Kedves Ilona! Értem én és köszönöm. Gondolkodási időt kérek ahogy a többi versemnél is, ebben a szekcióban. Hálás vagyok a segítségért. Szeretettel: Edit

——————

Köszönöm a visszajelzést, kedves Edit, technikai okokból (sok a várakozó) átteszem addig is a nem publikáltakhoz.

Szépeket: NHI

Vers

Tavaszi napsütésben

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Mélyet lélegzem, vége. Nem is fáj.

Visszanézek, messziről jöttem.

Vigasztal, végig ott voltál velem

abban a régi tévedésben.

Segítettem tán’ kilépni…

sebet sem ejtettem.

           *

Hogyan tovább, még nem tudom.

Talán átgondolod, mi legyen velem

s veled, ebben a tavaszi napsütésben.

 

 

 

Vers

Tavaszi anzix

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Cserebogarat

cserélnék. Csere bogár

nem kell most nekem.

 

* * *

 

Kecses almafák 

selymes szirmából szellő

vet cifra ágyat.

 

* * *

 

Míves vázában

buja tavaszi csokor

– illik aktodhoz.

 

* * *

 

Poszátaének  

a berek bíbor fátylán 

dallamos ékkő.

 

* * *

 

Pimasz kis stiglic

dalolva tisztelte meg

őszülő fejem.

Vers

Tavaszi szél

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Megint egy hétfő, azt hiszem,
hordom némán az időt, úgy viszem,
és nem ütök vissza, mert nem muszáj,
ha tettek helyett csak jár a száj…

 

Jó volna ülni a vadlesen,
régi dalt dúdolni csendesen,
nem nézni: holnap, jaj, mi rág?
s hogy fennek-e ollót a moirák?

 

Didergő tavaszi könnyű szél,
néz a szem, mert a gondolat beszél,
fejünk felett az ég hamis,
és gyöngyöt szór ránk az április.

 

Vers

Nagyítás – Tavaszi zsongás

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; } Két rövid vers

Nagyítás

 

Mellettem futsz ragyogsz
A szív emelkedik
Váll a vállhoz ér
Vágy a vágyhoz ér
Mikor célba ér a szó
A messzeség megáll

 

Mosolyba öltözik

 

_________________________________________________

 

Tavaszi zsongás

 

Ne kérdezd miért
Játszani akarok
Húrra teszek hangot
Imádom ahogy szédül
Imbolyog
Ki is festem
Nézem pirosát
Kékjét
Lángját
Szivárvánnyal átkötözöm
Megszólítalak
Mosolygok

 

Neked adom

Vers

Tavaszi dal

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Mint selyemhernyó a levél fonákján, 
begubózva várjuk az éltető napot, 
erőt gyűjtve a tavaszra, nyárra, 
feledve múlt időt, hisz vége, láthatod.

Ránk pillant a hajnal didergősen, 
de már mosolyognak a duzzadó rügyek, 
árnyéka lesz újra a világnak, 
ahogy az április jő, s felénk üget. 

Bolond idő, bolond szél, bolond tavasz! 
Csodára vár a fű meg a barka, 
zsendül a leveles ág, bogár éled, 
zöld a rét, kék a százszorszép rajta. 

Nézd, visszajött a rozsdafarkú is, 
a lugas végén riadva rebben, 
egy harmatcseppben fürdik a reggel, 
az Univerzum elfér a tenyeredben. 

Ébred az élet. Színes, gyönyörű. 
Cikornyás felhők futnak a háztetők fölött. 
Csak a selyemhernyók alszanak még, 
álmukat szövik a kert eperfái között.

Vers

Könnyű tavaszi dal

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Virág kúszott most a tájra,
madár röppen, rebbenő.
Benne is dúl annyi élet,
az már szinte rettentő.

Szárnya csapkod, kósza villám,
drága ékkő, cikkanó.
Kék, zöld, sárga, rozsdabarna,
eltünő, felvillanó.

Mély zúgás tör föl a hegyre,
tavaszharang, konduló.
Mindkét szemem fénnyel telt el,
szépség-, csodakolduló.

Hangförgeteg, szín és illat,
kikeleti fénytörőn,
mind egyesül nagy fehérbe,
hirdetve az érkezőt.

Mint a végső, ugrás előtt
visszatartott levegő,
feszült minden, így a legszebb!
Épp életre ébredőn. 

Vers

tavaszi vacsora

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Asztalt terítettünk,
vártuk mikor jön haza 
a tavasz.
De helyette jött a tél 
és az ősz.
Mindent felzabálnak,
amit az ember főz.
És hiába várjuk,
várhatjuk a csodát,
ma a Duna is 
két méter ötvennél állt.

Vers

Tavaszi eső

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }* Zeneajánló: Bach: H-moll szvit

 

http://www.youtube.com/watch?v=gmSDiuh54e4

 

Lángra lobbant a friss tavaszi eső,                                  

h-moll szvitet komponál a szivárvány,                        

bennem égő végtelen ősi erőt,                                    

ajkával oltogatja egy cigánylány.                             

 

Kicsiny melle fehér blúzára vacog,

rövidre tépett haja épp leér fülig, 

büszke bimbói, mint éretlen magok,                                 

isszák a szerelmet utolsó cseppjükig.  

 

Sorsában él gyermeki akarata,

átragyog örömkönnyei fátyolán,

eltitkolt vágyainak minden szava.  

 

Nem tépi lelkét a haszon érdeke,

lepkesúlyú pőre léptei nyomán,                                           

szabadon száll az énekek éneke. 

Vers

tavaszi parti-túrák

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

babérhoz

kellenek a hörpikék

s ha nem

habra megy

a fenékig túrák

s mikor már

a vers is

oly modern

hogy félremegy

mint tavasszal

a fagy s a szél

a szó mi szó

hol partot ér

mint útközben

a hóbuckák

nagy halommá nő

s úgy lehűl

hogy az olvasóban

promt beáll

az agyhalál

Vers

Tavaszi litánia

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Füst gomolyog,

 szellő lelkendez köréd.

 Többet vár tőled

a pöfeteg elvárás,

mint a jóval kevesebb ennél. 

 

Elbújsz előle,

megles, rendre

utasít, közel

araszol a vágy,

beléd kérgesül

a környezeted,

akkor is vár, ha kikerülöd.

 

Már nem vár,

nincs mit tenni,

tükörképmásod a Hold,

tudod, ez amolyan

homogén látomás,

rügy-ragály,

Godotra várva.

 

Vers

Tavaszi akt alföldi tájban

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }ha indulok már árnyékomra lépek

felh?kre fest a fák ecsetje
lágy jegenyék halványzöldje
elpirul rajta a sok barka
szétszóródik fénye dalos alkonyatba

tágul a kapuja az ég alja nyitva
hacsak a szél meg nem jön vonyítva
s kutyái tépik ruhámat a koncot
reccsennek az öreg csontok

bámész szememet alig hunyorítom
végpásztázik a komorló síkon
ha indulok már árnyékomra lépek
s kiszorulhat bel?le a lélek

szélesen csitul az alföld horizontja 
tágasságát csak egy-két nyárfa bontja
s ahol az árnyéka elfekszik
elsötétül máris a fehér szik

mint a magány oly sötét az ég is
várom hátha feljön egy csillaga mégis
alkonyi szél kutyája sem társam
elkushad feketén hogy már ne is lássam

de halljad tavasz-illat lebeg a légben
fülemüle trilla csábos esti dallam
osonó léptekkel közeledik halkan
alakjában téged máris látni véllek

illetlenül  büszke meztelen tavaszban

Vers

Tavaszi anziksz

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Ma délben mosolygós

bölcs ragyogással keltett a Nap.

Vékony-meleget szűrt ablakom

párkányán  megült a fuvallat.

A tompa csöndet fütty szakította át,

majd számtalan cserfes kísérte dallamát.

Virrasztasz bennem, mint gyertya

 zord kripták mélyén,

/ táncoló fény /

lángcsóva vagy te ,

 a füstölgő kanóc én.  

Zajos pondróké az éden,  

/ szolgahad ássa /

 hogy termővé érjen.

—-

Halottak szívverését visszhangzó

tegnapot  jöttem ünnepelni,

kongó súlytól roskadó

macskakövön -, parázson járni.  

—–

Olykor olcsó frázisokkal dalolunk,

hogy szavunk megértsék,

s ne peregjen kormos kétség

mögénk,

meglehet csizmaszárhoz kapunk, pedig

elménk lett fegyverünk.

Mások levegőoszlopát cipelned kell,

s húzz  ajakadra mosolyt,

valahányszor hamisan énekel.

 

 

 

 

 

Gyerekvers

Tavaszi kifestő (gyerekzet)

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Piros

 

Pirosan jó a cseresznye,

ropogósan, frissen szedve,

piros, mint a kerek retek,

pirul, mint a heves gyerek.

Rőt a bohóc pingpong-orra,

aki köhög, piros torka,

vörös a hús, mit megsütnek,

tulipiros minden ünnep.

 

Fehér

 

Fehér színű a gyöngyvirág,

a liszt, amit mamád szitált,

a tejszín s a kenyér béle,

mesében a Hófehérke.

A komondor fehér kutya,

menyasszonyon fehér ruha,

hasonlít a liliomra,

habos, mint a túrótorta.

 

Zöld

 

Zöld a zuzmó, s az új levél,

a spenót, amit meg kell egyél,

zöld lombokat nevel a tölgy,

zöld ruhát ölt tavaszi völgy.

Zöld színű a postástáska,

vadászruhák paszománya,

zölden cikkan a pannongyík,

s magyar zászlón zöld lenn a csík.

Vers

Tavaszi strófák

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Kikelet hava

Foltokban hámlik a táj fagyott arca,
itt-ott el?bukkan némi zöld remény,
március el?lép, s magát megrázza,
enyhet ígér, napot, tavasztüneményt.

Szelek hava

Földszürke pacát foltoz az égre
löködné odébb, de nem bír vele,
cibálja húzza – feladja végre,
s fut tova április szeszélyes szele.

Ígéret hava

Orgonaillat libben ágról ágra,
es?csepp cifrázza a kert homlokát,
csipkés hajtások nyújtóznak fénybe,
éjemet édes májusíz járja át.

 

Vers

Tavaszi parafrázis akácokkal

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }szakad a nászi felh?fátyol

Szilágyi Ferenc “hubart”-nak

már levirágzik az akác
a tavasz utat enged nyárnak
félreáll a nap útjából
szakad a nászi felh?fátyol

szirmokon taposunk
szomorú körmenet
levélzöld fákon rongyos menyasszony
elhal a sz?z hogy életet fakasszon

 

Vers

Tavaszi zsongás

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Szép kikelet, muzsikálj, szerelem dala szálljon!
Újra veled lehetek, neked élem az álmom…
Perzsel a Nap, tüze éget, s izzik a vágyam –
éjjel a csillagos égbolt h?ti le lágyan…

Nyílik az orgona, bólogat egyre a szélben,
szép lila fürtjei ontják illatuk, érzem.
Bódulatomban mit tehetek? – visz az ösztön,
s nem tart már remeg?, suta lábam a földön…

Felkap a képzelet, és lebegek, csuda érzés!
Félek, a mámorom áthat, s szít a kísértés …
Nem tehetem, kegyelem! Tegyen újra a földre,
s hagyjon, amíg tudatom nem súg a fülembe!

Vers

Tavaszi szeszély

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Zsongásba mártózik, kacsint és fényt lehel

Bájitalt keverve lép egyet, s térdepel

Hiányzol Édesem!

 

Színesen nyújtózik, féktelen hempereg

Szíveket dobbantva ölel most melegen

Hiányzol Énnekem!

 

Ragyogón villódzik, permetez fényeset

Bujaság b?rében mosolyog ékesen

Hiányzol Életem!

 

Mámorosan szövöget, söndörgetve cincorgat

Badarságot duruzsol, körmönfontan cinkosat

Nélküled Iszonyat!

Vers

Tavaszi reggel

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

harmatkönnyeket
lélegző virágszirom
égre mosolyog

*

pirkad a hajnal
nyújtózkodó friss rügyek
tavaszt remélnek

*

méhecske zümmög
szelíden borulnak rá
nesztelen kelyhek

Vers

Tavaszígéret

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szemkápráztató
tavaszígéret, fénylő
aranysugarak

ernyesztik lággyá,
majd folyékony múlttá a
bágyatag havat,

megfoghatatlan
tünékeny varázs – a tél
múló pillanat.

Vers

Tavaszi ébredés

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Válasz Péter Erika: Miel?tt lehullnak a felh?k cím? versére

Majd mesélsz a múltról és jöv?r?l,

s arról a h?sr?l, kinek hisz a világ,

és aki vagy – a fájdalom lánya.

 

Eltakarod arcod,

ha már nem bírod a harcot,

és remegsz, ha szólni kell…

 

valaki énekel…

 

És már nem félsz.

Védelek az emlékek és a világ ellen.

Bennem meleg van és béke,

nem kísért a gonosz emléke.

Megsimogatom mindened.

megsimogatod mindenem,

összebújunk sejtelmesen,

senki által nem láthatóan,

senki által nem érezhet?en,

s ami eddig er?tlen volt,

er?nkké válik,

ami kett?nek látszik,

egy …

 

befogadlak csendesen

 

Vers

Közöm a tavaszi hajnalhoz – agglomeráció

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A címre bármilyen jobb javaslatot elfogadok! … Igaz, a versre is 🙂

 

 

Hajnal. A kelő Nap széle

kikandikál a domb fölött.

A táj – levéve hálósipkáját –

bíbor palástba öltözött.

 

Egy őzsuta  gidájával

legel – csábít a fű szaga,

s már visszahúzta karmait

a neszekkel terhes éjszaka.

 

A Nap félig kibújva

fecskéket csalt az égbe fel,

fényére túlnan a hunyni térő

Hold már álmosan felel.

 

No lám! A gólyák! Lenéznek,

összeütvén a csőrüket –

 

– váltó csattog. A kalauz szól:

– Jegyeket kérem!

 

… Ez őrület…

Vers

Első tavaszi ujjgyakorlat

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ezt a múlt tavasszal írtam, áprilisban. Hátha tavaszcsalogatónak megfelel…

 

 

Nincs mese, a tavasz

eljött megint!

Ravasz

illat legyint pofán,

profán gerjedelmek és magas eszmék

– nyugi, lesz még

jelző dögivel, hogy a víz kiver -,

a toniám hiper,

pulzusom az égben…

Abbahagyjam? Még nem!

 

Tavasz van immár, nincs mese,

nem pusztul éhen a lepke se,

ügyet-

len rügyek tétováznak,

a méhek tanúi a násznak,

másznak

a hernyók, szőnek a pókok,

a hidegre nincs már jó ok…

 

Tavasz van, nem tagadhatom,

a tereken, utakon

alig-ruhák a lányokon,

itt popsi villan ki, ott kebel,

betel-

ni nem tudok vele,

gombóc a torkomon

se föl, se le…

 

Volt ám tavasz már máskor is,

hamis évszak – lásd április -,

most Nap ragyog, de könnyeden

gyűlhetnek felhők a kék egen,

kopoghat még tető,

jégeső verhet cserepet,

reped,

hasad a kúpcserép,

jöhetnek a cserépcserék…

 

Ez az esztendő még kamasz,

ezt súgja-búgja a tavasz,

itt már csak én

vagyok öreg,

befektetni már nem éri meg…

Tavaszi fáradtság győz felettem,

de nem feledtem

élvhajszolt ifjúságom

– és sose bánom!

 

Tél és nyár közé ékelt évszak

– készak-

arva kerülöm a nevet,

azt hiszem, így is megemleget! –

nehogy elbízza magát nagyon,

ha rajtam múlik, azt nem hagyom,

– Sándorékkal ő küldte a zsákot,

ennyi meleget az idén

még senki se látott!

 

A tavasz még arra is jó lehet,

hogy versemet inspirálja.

Spirálja,

ciklusa évszakoknak

soknak árt, de soknak használ,

nincs jobb nekem erre a tavasznál!

Neki köszönöm, mondhatom,

hogy tavaszi ujjgyakorlatom

megírtam, ahogy kellett.

 

Nos, most ennyire tellett!…

Vers

TAVASZI ZSONGÁS

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Régi versem – a tavasz új köntösében.

Az éledő táj feltámadásra vár

Rohanó világunk irgalmat kér

Bensőmben érzem a tavaszi zsongást

Sóhajom lobogva küzd a holnapért.

 

Bármerre nézek ébred a kikelet

Zsong a szívem, mint égő gyertyaláng

A szél hátán virágszirom kering

Új csodára vár az örök körforgás.

Vers

Tavaszi szürreália

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }fotó: Victor Ivanovski

 

 

  Ebéd utáni kávé illata tekeredett
össze otthonosan, puhán cigarettám kuszán
szállongó ezüst füstjével. Béke és lustaság
ringatott álomba a kinyitott ablak mellett.

  A p?re fák épp öltözködni kezdtek,
én meg meztelen tébláboltam a parkban.
A szélben gyermekálmok ringatóztak,
b?römön szemérmetlen élveztem
a virágszirmok leheletnyi pillantását,
a fénybe fordított arcokon sóhajok
ébredeztek félénken, mikor a tavasz,

e játékos, frivol és kegyetlen terrorista,
arany repeszeket robbantott le a napból,
és mosolyokká olvasztotta a télb?l
itt rekedt fintorokat. Rügyez?
bokrok között pattanásos nimfák
és pánok kerget?ztek, szerelmeskedtek,
hadakoztak. Vékony pólójukon átégett
a vágy és az itt, a most, a mindig
három lehetetlen kívánsága. A szök?kút
vizéb?l sell?k csapkodták szerte illatuk
ezüst permetében kényes titokzatosságuk.
A padokra nyugdíjasok ültek, ujjaik
közt fornettis zacskókból morzsák
hullottak áttetsz?n bólogató galambok elé,
verébrajok sörétjei szeletelték a leveg?t,

szökött álmokat tereltek kósza felh?k.

  Egyre növekv? lármában, zajban, figyelmetlen
tömegben állva álmomban nem röstelltem csupasz

testem szégyentelen, de végül már zavarni kezdtek
csontokról cafatokban égbe lobogó lelkek
a lemen? nap vörös fényében – felébredtem.

 

 

Vers

Tavaszi transzformáció

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Rég-volt szép tavaszom,

ó, de szerettelek,

kapaszkodás nélkül

futottam feléd.

Ma már biztonságos

korlátba fogódzva,

kerülő utakon

döcögök eléd.