Felismerés lúgozza ki az illúziókat,
mint reggeli napsugár az álom vékony filmjét.
A józan csalódás ( az érdes tollú ) cirógat:
„Megjártad ezen a süppedő zsombékon, ismét.”
A szerelem nem létezik – csupa szép hazugság:
szenvedély, rajongás ( esetleg valami érdek ),
ahogy összekapaszkodik két csonka sarjú ág,
engedve a vágyat dúdoló tavaszi szélnek.
A nő szerelme Anyaként végtelen és igaz:
a gyermekének mindent megbocsátó, önzetlen.
Körbevesz, oltalmaz, táplál, akár a méhviasz.
Akkor is, ha Ő fizet érte kínzó könnyekben.
Hiába, hogy a sorsok elvétve összeérnek,
veszítünk egymásból, mint lényegükből a szavak.
Ha a szív csak egy szerv, nincs értelme az egésznek.
( A patológust sem érdekli majd, hogy megszakadt )
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Schifter Attila
