Popovics Péter Szerző
Vezetéknév
Popovics
Keresztnév
Péter
Ország
Hungary
Vezetéknév
Popovics
Keresztnév
Péter
3 hónap ezelőtt Nincs komment még

feslett képei alvó köveknek
végtelen hosszúnak tűnő utamon
füveink selyemútján követtek
kerestem s ma is réveteg kutatom
mint ködből kilépett fáradtalak
mit vágyból szőtt álmaimban bejártam

vadul és kócos hajjal álmodtalak
ágyamon feküdtél úgy terült rám
az ég és én tudhattam már nem csupán
elsodort a vágy hogy éjbe festik
mi rám feszült s lassan semmivé feslik
ajkadon a szépség koldusaként

4 hónap ezelőtt 4hozzászólás

 

még álmodik a csend – időtlen magzat,
pár eltévedt harmatcsepp – mielőtt
pillantásod, mint távoli csillagzat
fénye rám terült – simulva beleszőtt

végtelenséget, vadul örvénylő
elmúlások szimpla látomásait,
hajnali ébredésekből felfénylő
kialvatlan álmaink százait.

te elsuhanó éjszakáid veted,
párájából lehull az est kendője,
s a derengés lenge fátyla befed,

mint a csillogó csermelyek redője,
míg velünk az éjbe bújt halk szavunk,
mi csendben, egymás ölében izzadunk.

5 hónap ezelőtt 2hozzászólás

 

Az alkony oson már
még visszatekint
a hulló levelű
fák lombja alól,
és halkan eljátsza
fakó sanzonját
nyári hegedűjén;
s a levélbarna
avarból a csendes
ősz bánata szól.

Fák lombja alól
feslett színeiben,
lenge fátyolban
táncolva az ősz jön,
s a rőt koszorút
harmatos ingével
ölelve, halkan
megrázza a törzsön.

Táncolva az ősz jön,
rám terül borúsan,
s mint felleg a hegyre,
összebújnak, ahogy
vállamra borulnak
az ősz, meg az este.
Az ősz, meg az este.

*

Juhász Gyula: Ének

Az alkony oson már
fák lombja alól,
a nyár hegedűjén
ősz bánata szól.

Fák lombja alól
táncolva az ősz jön,
s a rőt koszorút
megrázza a törzsön.

Táncolva az ősz jön,
s mint felleg a hegyre,
vállamra borulnak
az ősz, meg az este.
Az ősz, meg az este.

 

7 hónap ezelőtt 4hozzászólás

 

Mikor az erdő lombjából fény szűrődik,
és suttog árnyékok felett lágy szenvedélyt
fodra az édes szónak – mint megannyi
barázdája az ősi és bölcs folyónak.
Ott simítja öblükbe éjszakák részeit
ágak morajától lenyugvó alkonyon,
hol napfény fonta keresztül az ég réseit,
bent bársony-halk mélyében dereng a szoba,
űzött némasággal fedi a kora’ éjt.
Belerivall szusszanásnyi lélegzete
egy álmos sóhajtásnak; álmodik talán,
mint aki szemérmes, vagy látogatót vár –
fel sem néz rá. Bent remegve rejti a fényt
az árny – kint ölébe hull – vágyait oltván,
s már oszlik az éj:…részegítve a reményt,
mikor az erdő lombjából fény szűrődik,
és suttog árnyékok felett lágy szenvedélyt.

8 hónap ezelőtt Nincs komment még

 

Mind, aki szívét feltöri, múltból fejtheti már meg:

érteni nem lehet, él, de a múlt sírgödribe  zárva
megvan a boldogság fájón fura titka, ha tűnik
boldogságban a földi valóság, éji világban örökké
ott ragyog, ég a sötét vádló csönd, ontja sok átkát
összeborulnak az égen, s hálnak a szürke közönnyel.

10 hónap ezelőtt 2hozzászólás

 

 

A hársfa árnyak
mély ölében,
ahol mindkettőnk ágya volt,
gyöngéden – ott lent
a tisztáson,
virág és fű összehajolt.
Erdő előtt bent a völgyben
Tam-tatam-hej!
S az éj, oly kedvesen dalolt.

És én rohantam,
fenn a réten
hol a kedvesem várt reám,
Ő izgatottan
hajolt felém –
míg én bódultam illatán.
Megcsókolt-e? Ó, jaj; meg ám!
Tam-tatam-hej!
Remegtem és pirult a szám.

Csak kacagott rám,
vetett ágyunk
simult alánk a pázsiton
selymesen, lomhán,
s titkos vágyunk
lelheti ki itt ránk talált,
mert az a fű is kikopott.
Tam-tatam-hej!
Mit a fejem ott elnyomott.

Ha más tudná azt,
hogy mi történt
ott? Jaj, nem szégyellném magam!
S tudná más is azt,
hogy mi voltunk,
Ő meg én – elnyelném szavam.
Csak az a madár ott a fán?
Tam-tatam-hej!
Tudja, nem árul el, talán!

11 hónap ezelőtt Nincs komment még

 

Szemedben láttam – égre törő
csillogást, amit lemosott egy
fél könnycsepp és az emlékezet
elhalványuló szépiája –
ahogy felnézel, pillantásod,
mint egy távoli csillag fénye
körbejár, ahogy rétek fölött
suhan pár eltévedt harmatcsepp,
mielőtt végig cikáznak és
elbújnak a zöld fűszálakon.

Olykor én is figyelem azt a
méla hallgatást, az elmúló,
örvénylő időtlenséget a
térben, holnapjaink dermesztő
éjszakáit – mit is jelenthet
zúgó patakok fodraiból
leszakított csend és vajon mit
rejteget? Csodákat feledve,

mint aki eltitkol valamit
és – *varázsszerekkel előre
ellátott – kisimult léptekkel
hozza felénk – dolgaink feslett
bolyhaiból a kicsomózott
elmúlások látomásait –
ahol egykor meg sem álltunk, csak
integettünk, s lassan megszoktuk,
hogy ülünk a peronon, útnak
eresztve azt a varázslatot.

12 hónap ezelőtt Nincs komment még

 

Még csábít Nüx az éjszaka istennője,
az ég alját már kócolja a pirkadat,
perdül az égen, lehull az est kendője,
s távol már a sötétség – jön a virradat,

ahol még éneklik a rügyfakadásunk,
erdei fényében, szent helyén a múltnak,
kis patak friss vízén álmodó tavaszunk
szunnyadó hírnökei, ha elénk futnak

alkonyi hangok édes ízű énekén;
ambrózia cseppjei hullnak az égből,
és lassan áramlik halk szavuk még felém,
ahogy Argosz ismerte fel, akit régről

emlékeibe vésett egykor rejtekén.

1 év ezelőtt 4hozzászólás

Ki
munkába,
ki csak úgy nekiindult
a napnak,
az áramszedő az égig ért, s ontotta áram-lüktetéseit,
egy félbehagyott érintés szendergett a hajnali első villamoson,
odavetett kitekintés nyoma az ablakon, valaki leszállni készült, suhantunk
az alig zizzenő vágányokon… a tegnap még álmodta álmát, ültem
a hatoson, az emberek tekintetéből jöttek felém a város kócos ébredései,
…rezignáltan……………….. álmos……………….. ólomlábakon…

Popovics Péter Szerző még nem rendelkezik barátokkal.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.
Minden regisztrált olvasó csoportja, egy várószoba a szerzők közé, a naplóba írtak után szavazhatók be a szerzői státuszba és egyúttal ...