Szajna parton (se promène de) kis Gisell Eh, mi kell? – a szerelem, még korai nekem! Csak somfordál, jön, megy, itt lel (Par example) leül és meghal… Unalmasan, hogy senki, de senki meg ne tudja, hogy (combien de blessures!) Oh, [… Tovább]
Mozdulatlan csupasz ágak közül alig vet fényt lenyugvó lábnyomán, végtelen harmatot szitál körül az ágvégekről halkan és sután. Vágtat a szél, suhanva átrohan, hol mély árkot vés az emlékezés, lehunyt szemekkel éreztem tompán oszlik szét és ül rá a [… Tovább]
/Szonettkoszorú/ 1. HALLGATÁS 2. ELENGEDÉS 3. RINGATÁS 4. VÁGYAKOZÁS 5. ALKUDOZÁS 6. DERENGÉS 7. ÓCSKASÁG 8. SODRÓDÁS 9. ZSONGÁS 10. ÉRINTÉS 11. PIRKADÁS 12. SUTTOGÁS 13. ÉBREDÉS 14. GYENGESÉG 15. A VÁGY ÖLÉBEN 1. Elsodor a vágy, ahogy rám feszül Hervadó szépségével a csalódás, Egykori emlékeivel beleül Karfa közé a fáradt vonzódás, Engedi [… Tovább]
miközben fénytelen csendben elcsitult végtelen útján a néma Hallgatás hol az Elengedés lassan oszlik szét kialvatlan ráncaiba bújva a Ringatás öblében a szenvedés kopott halmai lépteink nyomán bennünk árkot vésett a Vágyakozás csendben ültünk a feledés fogatán ami éjjeli Alkudozás csupán párájából lehull az [… Tovább]
feslett képei alvó köveknek végtelen hosszúnak tűnő utamon füveink selyemútján követtek kerestem s ma is réveteg kutatom mint ködből kilépett fáradtalak mit vágyból szőtt álmaimban bejártam vadul és kócos hajjal álmodtalak ágyamon feküdtél úgy terült rám az ég és én [… Tovább]
még álmodik a csend – időtlen magzat, pár eltévedt harmatcsepp – mielőtt pillantásod, mint távoli csillagzat fénye rám terült – simulva beleszőtt végtelenséget, vadul örvénylő elmúlások szimpla látomásait, hajnali ébredésekből felfénylő kialvatlan álmaink százait. te elsuhanó éjszakáid veted, párájából [… Tovább]
Az alkony oson már még visszatekint a hulló levelű fák lombja alól, és halkan eljátsza fakó sanzonját nyári hegedűjén; s a levélbarna avarból a csendes ősz bánata szól. Fák lombja alól feslett színeiben, lenge fátyolban táncolva az ősz jön, [… Tovább]
Mikor az erdő lombjából fény szűrődik, és suttog árnyékok felett lágy szenvedélyt fodra az édes szónak – mint megannyi barázdája az ősi és bölcs folyónak. Ott simítja öblükbe éjszakák részeit ágak morajától lenyugvó alkonyon, hol napfény fonta keresztül az [… Tovább]
Mind, aki szívét feltöri, múltból fejtheti már meg: érteni nem lehet, él, de a múlt sírgödribe zárva megvan a boldogság fájón fura titka, ha tűnik boldogságban a földi valóság, éji világban örökké ott ragyog, ég a sötét vádló csönd, [… Tovább]
A hársfa árnyak mély ölében, ahol mindkettőnk ágya volt, gyöngéden – ott lent a tisztáson, virág és fű összehajolt. Erdő előtt bent a völgyben Tam-tatam-hej! S az éj, oly kedvesen dalolt. És én rohantam, fenn a réten hol [… Tovább]
