Ősz

Éjszaka megint itt járt a fűfestő, reggelre bocitarkás lett a gyep. Nem sikerült meglesnem, halkan dolgozik – fel nem ébredek. Nagyobb területen alkotott, mint tegnap éjjel, akkor még csak ímmel-ámmal pingált, de persze újra a fák ágain ugrált. Szinte minden [… Tovább]

Lusta, lomha már az árnyék, nyújtózik az udvaron, őszi napfény égajándék- szétfolyik a házfalon. Gyöngyházfényű pókvitorlát hintáztat a kajla szél, elérve a templomtornyát- őszt harangoz, s útra kél. Aranyhajú fűzfaágat némán ringat, nézd a tó, nádra száradt már a bánat, [… Tovább]

  Kép: Filó Ida Talán ma összeforrhatna az éjjel és a nappal, egyetlen őszi varázslattal. Oly szívesen bűvölnék mindenkinek színeket, tartós legyen a hangulat, ahogy én is élem. Ragyogó arany- pillanatok, rőtszín levelek felett enyhe szellő hoz, visz üzenetet… Majd [… Tovább]

  Hajnalban hűvös volt. A kert közepén tanyázó diófa is szokatlanul állt. Az ajtófélfától figyeltem hogyan imbolyog a törzse, s kócolja össze szél a lombruhát. Különös ősz… Megmagyarázhatatlanul másabb az összes többinél, amit eddig látni engedett az Isten. Mintha kábult [… Tovább]

A rózsa Irta: Koosán Ilona III: polg. tan.   Könnyelmű pillangó Tarka kicsi lepke Szálldosott, s berepült Egy virágkehelybe.   Törékeny kelyhébe Illatos virágnak, Égető keblére Egy piros rózsának.   Kicsiny piros rózsa Örömmel fogadta, Égető csókjait Vissza- visszaadta.   [… Tovább]

Úgy ordít, bőg a szél, ahogy torkán kifér, táncol, mint vad bivaly, a fák ágaival, tör-zúz, a lombba vág, fölbőszíti magát, egy rácsát szabta vad, egy éhező harag, s itt hagy csapot-papot, ha végleg jól lakott. Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ [… Tovább]

A várat figyelem, a csönd támasztott, feltárt kőfalat, ahogy a halál távozik róla, porszemenként alá s fény önti el, melegíti át a mésszel összeforrott, borostyánnal futtatott kősziklákat, fák levelein átszűrődik egykor éltek látványa, fénylik a reggel, katonák, urak és cselédek [… Tovább]

Csak úgy egymagamba csöndesen,  kéz-kézben távolabb szakadok, a búcsúkat ki tartja számon, tán a kora őszi lombsorok.    Az út mellett nyugtalan tócsasugár, finom fénye szövetkezett az éggel, de holnap elmossa egy füstölgő ár, s a horizont közben jajveszékel.    [… Tovább]

  Nézem, már semmi sem a régi, az idő rajzolgat, itt-ott…   Emlék már a mézédes nyár, színpalettás őszi képek, deresedő, hideg telek, s az a régi tavasz. Ünnepelni kellene lassan. Talán divatos pirosban…   Volt egyszer rég, a pillanat, [… Tovább]

          Mi nékem az úrasztala, Csak ócska tárgy templomomba’,(?) Vagy létem hangsúlyos része, Hitvallásomnak kelléke?   Van akinek csak egy asztal, Haldokló virágcsokrokkal, Nekem a remény forrása, A Teremtőm alkotása.   Helyet ád a Bibliának, A [… Tovább]

Nagy vagy a szememben. Hatalmasabb, Erősebb, mint én bármikor voltam. Bár hasonlíthatnék, csak egy kicsit rád. Úgy tűnhet, csak banális apróság, De nekem most mégis fáj nagyon. Kacagj rajtam, én kacagok magamon. Félek, mert őszinte vagyok veled S így akaratlanul [… Tovább]

Potyog a mogyoró,hull a makk,kabátjukat összehúzvafázósan járnaka kis bogarak,   messze időzmár a nyár,hűlő árnyékána szeles őszleveleket ráz,   hűvös hajnalon virágillat utánkönnyez a harmat,hamarosan a télarat fagy diadalmat,   de utolszor vissza-kacsint még a fény,cinkos sugarábanott melengetvea tavaszi reményt. [… Tovább]

Nádasdi Szabó Zoltán fotójához: “A fák (nem mindig) állva halnak meg…”   még nekitámaszkodunk a vén időnekimát áldozunk a naplementénekmár nem vádolunk csak csendben áldunkmagunkra húzzuk őszi álmunkmíg végleg kidőlünkakár a fák   Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ 10:22 – Gősi Vali

      (1) két varjú károg az öreg akác ágán telet ígérnek (2) fekete foltok varjú csapat tanyázik a havas kertben (3) a diófáról fekete varjú rebben sorsa időtlen (4) Hómezők felett, varjú-pár kering. Daluk Tavaszi ének. (5) karácsonyi [… Tovább]

Miféle kérdéshordozókjelenléte bennem. Erreminden válasz kevés.Újra s újra írom, győzöm,közelítve a távolodáshoz.Sorsom ablakai tárva.Mind jobban kell a fény.Nem nyári, őszi, téli,bennem tavaszi csend időz.Nekem az ég kell, tiszta kékkel.Az ég alól mindenki elmegy.Apám búcsú nélkül tette.Csak álltam a ravatalnál,  döbbenten [… Tovább]

    Apánk s Anyánk! Háromágú gyertyatartóban égünk: testvérek. Vagy mint őszi fák hullajtjuk leveleinket a négyszemélyes sírra. Bent még csak ketten, Lassan meg kéne váltani. Ó, Megváltó! Neked sincs miből? Marad az urna vagy a víz. Lányom azt mondta, [… Tovább]

  Néhány nap után ott folytatom, ahol abbahagytam kutyusaimról a mesét, mely nem is annyira mese, mint mesés visszaemlékezés. Ismerős a mondás, az idő megszépíti életünk történéseit, ha lelkünkben él, persze megbékítő igyekezetének is akadhatnak határai, melyek gátat szabnak az [… Tovább]

kortárs, líra, költészet, vers, prózavers, szabadvers POTTYANTOTT GALAMB-RAJ Éjszakák kiszakított csendjéből dübörgéssel szakad ki, szesélyes szélű, tág tépése emlékek viharainak! Rozsdálló, ikrásodott mézszínű szurok bugyborog, míg a távolból kutatón fel-feltűnik egy-egy magárahagyott kő-sivatag! Lila sziszifusz-sziklák tanítják a türelmet, s az [… Tovább]

    Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ 10:22 – Fitó Ica

      Az őszben vangoghi esték:a fákról lefolyt a festék.Lomha ködként terül a csend,mert hallgat a lent és a fent. Kigyúlnak, mint a csillagok,űrből lopva kis illatot,a függönyfátylas ablakokrejtve, mi van az asztalon. A holdas ég most kirakat,és az [… Tovább]

kortárs, líra, költészet, szabadvers, prózavers, vers NÉMA JELEN-TÜNTETÉS Az ordas Jelenidő még sikeresen hazudik, s megcsal: jónehány hitvány, alattomos tanáccsal! Prostituált felszínesség most is level, akár a fekély gyennyesedő sebekből! A Jövő is hírt ad: pöffeszkedő rátartin hírdeti: ,,csak az [… Tovább]

  Nyírfa sirató               Koosán Ildikó     Aranyba öltözve tudja, elhiszem, az őszi pompa csupán átmenet, megaranyozza az ég-kék hátteret tikkasztó nyár után, aztán elpihen   hű alattvalóm, királya a kertnek; sovány árnyéka itt-ott még befed haldokló virágot, [… Tovább]