Vidéki kisvárosban élek. Aktív éveimben pedagógusként, ma már nyugdíjban. Írogatok ezt-azt, s szívesen olvasom mások írásait. http://csendhangok.blogspot.com/search/label/Bemutatkozom
Ady, Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Tóth Árpád hangján.
Dal a Rokkantakhoz
Rokkantjai egy vélt életnek, Akad „ép” s ért? társatok? Teremt? Isten szép világán Nehéz az Emberlét rajtatok.
Sújtó szánalom, g?g, megvetés, Ájult hitetek segítsen, Elfogadva a plusz-szenvedést, Bennetek er?sebb az Isten.
Érzés-szemetek, lesajnálás, Csupán csak csipetnyi der?, Valljátok mégis, lesz még más az Ember S gy?ztes az Élet és nagyszer?.
Hangtalan ország
Hangtalan országba tévedtem én, ahol minden hangtalan volt, minden hangtalan, de nem csak kívül: csontig, vel?ig hangtalan, hangtalan, hangtalan, hangtalan, hangtalan. Hangtalan ég és hangtalan föld, hangtalan színek, hangtalan gyász, hangtalan vihar, villámcsapás, hangtalan gyilok, hangtalan kéj, köször?n hangtalan sikoltó kés és szirénaszó és jégrianás: ezer veszély, hangtalan les?, hangtalan szív, hangtalan vel?, hangtalan virágok, hangtalan ág, hangtalan élet, hangtalan halál, hangtalan, hangtalan, hangtalan világ. Turbóztass motort, bömböltess gépet, békéd mímelve mosolyogj szépen: Értelem-borotvaélen egyensúlyoz a Minden és a Semmi. Ennyi. Mindig csak adva, soha nem kapva képzeled egyre a hangot és az még hangtalanabbul árad, ömöl. Mást mond a hallás vendég-máza: nem hang szüli a hangtalanságot nem: hangtalan az anyag rejtett lelke, jaj, hangtalan, hangtalan, hangtalan.
Jelnyelvi tolmács
Mint aki templomba tér be…
Az ünnepélyes csendben figyelve mélyen átéli: minden szavaknál szebben felzeng lelkében a zsoltár.
Mint aki templomba tér be… Térd, s f?t hajtani oltár elébe. Szent feladattal: tettre váltja vágyát, nem hétköznapit, egy ég? gyertyát kezébe véve, lassan elindul, hogy a csenden át, falakon, ajtón túl, óvó kezével védve a lángot, a fényes Napnak felmutassa: ím, testvérvilágod!
Mint aki templomba tér be.
(1998.)
A Tiszánál
A Tisza felett ballag már a hold, Arra, amerre vonul a folyó.
Neonfényben a Csónakház ragyog, Elpihentek a kajak-kenusok.
A Torkolatnál Damjanich-szobor, Gy?ztes hadúr volt itt valamikor.
Sötéten mered, csillagokba tolva A Vártorony s a Vártemplom tornya.
A Tisza folyik: múlt, jöv?, jelen, Ezüst szalagon ring a végtelen.
Medd? órán
Sokan vagyok. Nagyon. Akiknek írok. Hagyom. Semmi cifraság az asztalomon. Laptopom monitorján gondolatom, Sötét végzetfény, akárcsak én. Én. Én. Hatmilliárd magány a földtekén.
