Tél

Pársoros emlék /Málta/ Koosán Ildikó Önfeledt rácsodálkozás ez tengerparti magányban távol a zajtól, rohanástól, múlttal, jövővel teli tudattal, örömmel vegyes félelemmel a valóság és képzelet együttesében létező külön világra. Évszázadokat megérő építmények, templomok, katedrálisok, művészi alkotások, akár márványból faragott, akár [… Tovább]

Olyan, akár egy tömb ököl, gömböly csöndjével tündököl, a ringben persze, sose nyert, és mégis csodálja kert, testvérei zöld ördögök, fűszálak szőnyegén pörög, éjszaka labdaként gurul, hálója csillag-szőtte húr, s ha Nap kel, újra gömbbe megy, és fénnyel lesz teli [… Tovább]

Winterlied      Szeretkezni ott volt Agárd kihalt utcák,  pisla lámpasor havasan ringott, zizegett a nád vonat füttyentett messze valahol   vetetlen ágyon összebújva kutattuk egymás rejtett titkait az éj leplét húztuk magunkra észre sem vettük zúg a szél, süvít [… Tovább]

  Tegnap még röppent nyár volt, ma hűs van és esik, s az égi különbségnek tíz fokra is telik, a szél is össze-vissza tekergeti a fát, s a kábult Balatonból vizet szürcsöl a nád, csak Isten tudja mitől teng-leng a [… Tovább]

  Alig akad e madárból, elkóborolt már a tájból, mégis hírlik, mintha látnák erre tévedt egy-egy párját, hiszen megmaradt az éden, bokrok alján, fák tövében, vad dürgése lázas kényszer, s megtelik a feje vérrel, s amíg hergeli a vágyat, eldugul [… Tovább]

Örülhetsz titokban vagy a nyílt utca térkövén (végre-valahára elpatkolt ez a vén, kövér, kelletlen, szertelen, felnevelhetetlen gyerek) De megkérlek, engem a Tengerbe temessetek.   Ne rakjatok a föld alá, mikor bevégeztem – a férgekből untig elegem volt az életben és [… Tovább]

    A déli széltől volt habos. Iszapos-szürke, tarajos. Háborodott  és nyugtalan. Rosszkedvű. Barátságtalan.   Haragra, dühre hajlamos. Beteges és idegbajos. Fönt csapkodó. Lent hangtalan. Zabolázott és parttalan.   S olyan erővel tört elő telt testéből a levegő, mint teli [… Tovább]

Te ezt gondolod, én meg azt, semmi közös nincs e ponton, és meddő vitánk úgy nyomaszt, hogy itt marad… egy magas polcon. Évek telnek, telik a polc, néhány félreértés előkerül, és te fogsz egy nagyot mit jól leporolsz…. és az [… Tovább]

  Januárt csikorog a metsző hideg, dalt komponálnak a jéggé vált vizek s lépéseink nyomán kottát ír a hó.   Fenyőfák pofozzák egymást dacolva a széllel, és a felhők mögött az Isten vezényel.   Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ 10:11 – [… Tovább]

    Ahogy kilép a gárda csönd mögül, s mondat egybe tereli a szót, úgy soroltak a kikötő körül,  az állványokra aggatott hajók.   Nagy téli álmot aludt a derű, kiheverült  az árva a part elé, s mint felkiáltójel, ha [… Tovább]

    Kiradíroztam megint egy esztendőt, a naptáramban fogynak a szereplők, jaj, annyi barát, s annyi óra ment el, a jussul ide hagyott félelemmel.   A december már huszonnyolc napot élt, és fárasztja hosszúra nyúlt ittlét, kitörölne a világűrben bárhol, [… Tovább]

(1) téli éjszaka vadkacsák hangja száll délről északra (2) itt bent meleg csend kint hideg téli este havat hord a szél (3) fenyőfák havát sodorja az esti szél lehunyom szemem Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ 10:11 – Vékony Andor

      Állj meg fiam, állj meg, ne siess, nélküled két karom oly üres, temető kapuján álom jár, fekete madarad ma reám vár.   Sötét az éjszaka egyedül, valahol vén cigány hegedül, temető kapuján a madár, az én vállamon [… Tovább]

    Anya, anya, anya, hívlak a távolból, mint magas hegyek, tornyosodsz a tenger fölé. Szíved oromján örök köd ül és szélvihar árad belőled. Veszekedni kezdesz a tengerrel, ordít belőled a magányom, kivet magából aprócska csónakom, neki-neki csapódok a szikláknak [… Tovább]

Az élet rejteke a mag, belőle lélegzet fakad!   Széjjelhordták a lótenyésztő népek, és lassanként az egész világé lett, szálkás kenyeret sütöttek belőle, s a glutén gyáván visszahőkölt tőle, lett szüleje a büszke belga sörnek, a zabpehelyes angolszász gyönyörnek, de [… Tovább]

@page { margin: 2cm } p { margin-bottom: 0.21cm; direction: ltr; color: #000000; orphans: 0; widows: 0 } p.western { font-family: “Times New Roman”, serif; font-size: 12pt; so-language: hu-HU } p.cjk { font-family: “SimSun”, “宋体”; font-size: 12pt; so-language: zh-CN } [… Tovább]

    Ablakpárkányon ciripel az altató, Szúnyoghálón fennakad a kósza gondolat, Zümmög a bajbajutott, majd arcon csap A felismerés, hogy van egy bentlakó. Duruzsol a táguló szembogár, Forgácsolt agysejtek közt a szú perceg, A zajok az inger-küszöbön átesnek, Csak zsong [… Tovább]

Illusztráció: saját                                                                             [… Tovább]

Volt egy kanapénk. Szocreálos, múltidéző, vörös színnel. Félig kitört lábbal, így elmozdítani sem lehetett. Évek óta ugyanabban a pozícióban állt. Mint aki nem mer megmozdulni, csak vár, vár valamire. Várja a megváltást a csodát. És míg a Rendszer változott, öröklött [… Tovább]

Illusztráció: saját                                                                             [… Tovább]

Parafrázis Ratkó József Zsoltár című versére       Az anyák mind óriások, hátukon cipelik a világot, fehér kötényük zsebébe elfér a bűn és szeretet, anyák nélkül – hideg az élet…   Az anyák nem öregszenek és nem mennek messzi [… Tovább]