Vers

Winterlied/ téli dal/

Elolvasta:
242

Winterlied

    

Szeretkezni ott volt Agárd

kihalt utcák,  pisla lámpasor

havasan ringott, zizegett a nád

vonat füttyentett messze valahol

 

vetetlen ágyon összebújva

kutattuk egymás rejtett titkait

az éj leplét húztuk magunkra

észre sem vettük zúg a szél, süvít

jégvirágerdő nő az ablakon…

/Járatlan utak vártak odakint/

 

Éjszakánként visszajársz, hagyom,

hogy szerelmedbe takargass megint.

 

    június 2.

 

Vers

Téli dallam

Elolvasta:
435

 

Januárt csikorog

a metsző hideg,

dalt komponálnak

a jéggé vált vizek

s lépéseink nyomán

kottát ír a hó.

 

Fenyőfák pofozzák egymást

dacolva a széllel,

és a felhők mögött

az Isten vezényel.

 

Vers

TÉLI BALATONI KIKÖTŐ

Elolvasta:
540

 

 

Ahogy kilép a gárda csönd mögül,

s mondat egybe tereli a szót,

úgy soroltak a kikötő körül, 

az állványokra aggatott hajók.

 

Nagy téli álmot aludt a derű,

kiheverült  az árva a part elé,

s mint felkiáltójel, ha nincs betű,

úgy meredt minden árboc fölfelé.

 

A víz tudta, hogy őriz valamit,

a vitorlások nyári álmait,

a vászon szélbe feszített zaját,

 

s mert idemaradt télire a hit,

már béklyó nélkül is megtartja itt,

s a fodrozó víz hullámló dalát.

Vers

Téli anziksz

Elolvasta:
57
Saját pasztellkép.

 

 

Kis patak fodrain piroslik az este,
vérvörös szoknyáját felhajtja sietve.
Felhajtja sietve, térde is kivillan,
míg az öreg Holdnak pajkos fénye csillan.

Kormosan didereg fent az Égi róna,
csillagfények nélkül- csak egy vén perszóna.
Csak egy vén perszóna; szürke, foszlott ingben,
ki e téli estén ül a fájó nincsen.

S odalent a bokrok hótehertől rogyva
hitüket élesztve vágynak új napokra.
Vágynak új napokra, tavaszt hívó dalra,
pattanó rügyekre, élet diadalra.

 

 

 

 

Vers

Téli part

Elolvasta:
58

Szilaj szelek vágtatnak dölyfösen,

didergő pára ring a víz felett,

suhog a nádas, mint a dús selyem,

bólogatnak bús buzogányfejek.

A Nap sápadt arccal andalog,

a folyó fodrozódva fut tovább,

jégostorával a tél rásuhint,

csapdossa habja a part falát.

Ágak hűs hófodrain megpihen

kis bágyadt, haldokló déli fény,

utolsót csillanva könnyesen,

majd tejfehér ködben elalél.

Puha fészekágyán meglapul

kopár ágak között egy csepp madár,

víg, csicsergős tavaszról álmodik,

dérleheletű szél rátalál.

 

Vers

EGY KÖDÖS TÉLI NAP

Elolvasta:
113

 

M. Laurens

EGY KÖDÖS TÉLI NAP
Lám mennyire szomorkás lehet
egy ilyen bús, ködös téli nap.
Ha kinyújtanád mindkét kezed,
jégcsapnak is vélhetnéd magad.
 
Míg a meleg, fűtött szobádból
lesed, hogy a hó csendben esik,
az ablakodon a jégvirág
apró szirma: verejtékezik.

Budatétény, 2018. január 18.

Vers

Téli este

Elolvasta:
503

(1)

téli éjszaka

vadkacsák hangja száll

délről északra

(2)

itt bent meleg csend

kint hideg téli este

havat hord a szél

(3)

fenyőfák havát
sodorja az esti szél
lehunyom szemem

Vers

Téli minimál

Elolvasta:
55
Téli minimál
 
            Koosán Ildikó
 
fehérben
 
többszólamú
az éjszaka,
fagy, dér, köd
szitál,
fénytörmelékké
roppantja
majd a reggel,
s a cirmoskék
visszaverődés
 
szavak
 
hullnak az időrostán
s ami  fennakad
valami mást mutat
mint a valóság,
 
ritmusba tömörülnek,
ha kell, elmerülnek,
felmerülnek
kéretlen megülnek
idegsejten
szempillaráncon
csapatban
hangos csiviteléssel
 
lázadók, huligánok,
ijesztő
formákat öltenek
kitöltve időt és teret
csakazértis.
 
 
2017. január 4.
 
 

 

Vers

Téli dal…

Elolvasta:
71
Kép: Internet

…amint a tél kezét fogom,
vacogni jaj, van ám okom.
Fehér a lépte, jéghideg,
fagyos-halála rám sziszeg,
s a dér ölelte szemfedél-
tavaszt, reményt, ma nem mesél.
Mogorva, szürke most e tél,
lefejtve nézd, a csipkeszél…

Vers

Téli tó

Elolvasta:
57

 

A nyurga fény megbotlik a havon,

egy jégbe dermedt csönd a Balaton,

az egész tó lüktető türelem,

pár korcsolya fut át a hidegen,

az elrejtőzött víz szűk résbe nőtt,

s fölébreszti az arra tévedőt,

az idő reccsen, meg-megandalog,

elvánszorog a túlpartig gyalog,

a nádas alvó, barna szenvedély,

 kihallgatja, hogy lélegzik a mély,

s két összefordult tenyerem alatt,

nagy könnycsepp lesz egy Balaton-darab.

Vers

Téli táj tanyával

Elolvasta:
53
kép az internetről
Téli táj tanyával

Koosán Ildikó

Ködben dereng a part menti fasor,
a gémeskút, a porhó lepte táj,
szalmaboglya, tört szekérsaroglya,
a tócsatükröt átszelő madár.

Töppedt tanya, elkopott az élet,
jégvirág nyit, homály az ablakon,
járt utak itt végképp véget érnek,
kavar a szél, s a romos udvaron

szétterül a csöndesség magánya.
Távol mintha mentőladik állna,
az újrakezdés egyetlen reménye;

Nehéz döntés, itt veszni, vagy menni,
hitet, erőt hátizsákba tenni,
s elevezni élhetőbb vidékre.

 

 

Vers

Télibáb

Elolvasta:
54

Prés dübörög,

ütemre rezzen a fémporos este,

fáradt bordák közt dobog a  gyár szíve,

gép szisszen,

akárha mozdony fékezne  százados síneken.

Nem érkezik semmi.

Álmodni rest elmékben valóság kavarog,

odahaza kopott szőnyegeken készülődik az ünnep,

pára csorog a komor ablakon,

a jégcsapok helyén némán csüngnek a kései óra

vak árnyai.

Hideg szorong az ablakközön,

kérlelhetetlen,

mint a villódzó utcák közönye,

mi versenyre kelni kész a kirakatok kokott színrongyaival.

Kurva világ ez.

Engem még ezernyi fényes gondolat feszít:

megkerülve a zajt,

mint önfeledt kisgyerek, ki odabenn

még nem fél, hogy veszít,

szaladok.

Haza.

Hol szemem lehunyva még

annyi csoda terem,

hó hullik, óriás pelyhekből áll az ég,

mélykéken dereng a távol,

apró kezekben csengő rezzen,

s míg hitem kötelességtudón az égre tekint,

–          megváltó születik –

eretnek módon eszembe jutsz megint.

Dübörögve, mint a  gyár szíve.

Szisszenve, akár a gép,

Valósággal kavarodva mint eresz szélén az árnyak,

képzeletemben engedélyre várnak

a konvenciók.

Hiába.

Fényes gondolat feszít,

igenis lázadok.  

Dübörögve, szisszenve, kavarodva még.

Ha elgondollak világodból, csoda terem,

elmémen túl mélykék távol,

szép. Te.

Jégvirág rajzolódik csendben az üvegen.

 

 

 

 

 

Vers

Téli üzenet

Elolvasta:
60
Fotó: Kátya Portoro

Lombasszony vállán
ezüstben csillogó
dér didereg…
Sejtelmes fény
ködfátylat oszlat,
mint lidérc,
úgy imbolyog.
Titokzatos üzenet,
őszből a télbe vezet.

Vers

Életelixír

Elolvasta:
56

Boldogság mindaz, 
amit a szív ad. 
Életelixír.
Fel se hánytorgatja, 
mikor az a másik szív 
csendes alázattal, 
mint harmatot a föld 
befogadja. 

Vers

Téli hangulat

Elolvasta:
92

 

” A tea az álmodók bora.”

– Kosztolányi Dezső –

 

 

Aranyló csészében forró teám, benne tört kép az emlék.

Látom a tűzzel játszol, vigyázz most kezdere ég a láng,

ha fáj is sose bánd, van kinek rég játék az egész világ.

 

Nálam az égen felhők vonulnak éjjel, hideg, holdfényes,

kék álmok születnek. Emléket sodró szél szalad, itt-ott,

gyűjtöget, halomba’ már minden el nem küldött üzenet.

 

Nézem a szürke ködöt, opál fények között az idő szalad.

Burús lelkemben remény éled, lesz még tavasz nekem,

peregnek napok, az út kanyarog, kell hogy legyen hitem.

 

Addig pedig, csak egy kis részt szeretnék abból, azt a

meleget, amely magamfajta lélek-vándort még megillet.

(…)

 

Vers

Téli vallomás

Elolvasta:
53

Oly lélekpusztító ez a januári köd:
kihalt, apró utcákon araszolok haza.
Az elkárhozott Bolygó Hollandi rég kiköt,
amire eljöhet végre szívem tavasza.
 
Eltemetett autók az utak peremén,
szűzhavon szélszaggatta, szürke lámpaárnyék
( itt egy apokalipszis sem világesemény )
hidegen hagyna akárkit, ha holttá fáznék.
 
Csak az melengetne, ha te várnál rám otthon
( nem bántana a világ jéggé dermedtsége )
még a lépteimet sem kellene számolnom,
szemeidben nem félném: szíved értem ég-e?
 
Csak beléjük pillantanék, ‘s meglátnám magam,
vállad forró gödrébe hajolnék csendesen,
feledve, hogy a kinti mindenség fagyva van.
Hollóhajad fészkébe rejtőznék, Kedvesem.

Vers

Téli fényben

Elolvasta:
52
Fotó: Borsné Katalin – Kékcinege

 

Napsugár játszik

hajnali fénnyel, 

hócsipkés tájon 

árnyékot kérlel.

 

Két cinke vígan

hintál az ágon,

árnyékuk táncol

hópaplan ágyon.

 

Lentebb a völgyben

baktat egy medve

éhesen dörmög,

elkeseredve.

 

Hosszú  a tél még,

nincsen reménység,

vad bércek között

kínzó az éhség.

 

Fenn a magasban

vadludak húznak,

azt találgatják

mit hoz a holnap.

Vers

Téli falevél

Elolvasta:
51

Téli falevél

(az itthon maradt otthontalanoknak)

 

fehér bársonyba öltözött a reggel

didereg árván a konok falevél

el kell engednem – rezzenő nesszel

ősanyám karját, törzsét, gyökerét.

 

maradtunk páran a zúzmarás ködben

időket kiálló hősies balgák

el kell felednem – rozsdázó bőrben

otthonom ízét, zamatát, illatát.

 

lakatlan korona korhadt ágainak

nem érzem többé bizsergő nedvét

el kell fogadnom –  bár szemeim áznak

napjaim végét, múlásnak idejét.

 

(az eltávozott otthonélők válasza)

 

Kiálts egy utolsót, egy igazit, nagyot,

Kapaszkodj szélbe, viharba, bűnbe

Föltámadt koroknak huzatos határit

Lépd át, szakadj le végre!

Van itt lent bőven gyönyör és rothadás

Taposott őseid hátán a sár.

Megfagyott gerincek márványtiszta fénye

Ragyogja vissza a tiszta kék eget.

Szakadj le kérlek, jer közénk bátran,

Nincs itt már kín, teher és fájdalom.

S ha még is ott maradnál, a rügyező ágon,

Röhögne rajtad millió zöld levél…

 

2011. nov. 14.

Biró Attila

Vers

télidő

Elolvasta:
48
Saját fotó

 

 

lehull minden szépség
nyomukban árnyak suhannak
mi egykor telten ragyogott
mozdulatlanságba dermed most

 

szobám falán fennakadt
sóhajokban telelnek a nyarak

jéggé szilárdult szavak
sebeimbe zárt tegnapok

 

megkondul a lélekharang

egy hópihe szállt ablakomra –

 

 

 

Vers

Telicsalódás

Elolvasta:
58

 

Csalódni-

Egészen, mert félig félelem,

félig pedig ember- nem

hiba.

 

Csalódom, ha a kemencét felváltja

a kocsi motorba sült pogácsa,

és az identitás zavaros kőolaj,

aki nem margarin

végül úgyis csalódik,

mert félig fél

és félig olaj.

 

Csalódom, ha a reggeli teám

nem dupla pontosjével írva

plécsuporból ihatom.

Ezért iszom kávét,

-de ha úgy tetszik, akkor KV-

amibe olykor tejital kerül,

és közben kigúglizott tehenet mutatom,

hadd lássa, mi hiányzik belőle,

ami nem jé vagy elipszilon,

nem is zsírtartalom vagy trendiség,

hanem az eredetiség.

 

Végül úgyis csalódik a tea,

megcsalják,

Népmesehős,

nem Superman,

sőt talentum sincs benne a nyitottságra,

hogy kérje a cigit,

ne csak kívánja.

 

Csalódni

Egészen, mert félig félelem

félig pedig ember.

 

Csalódni az emberben,

mert miért is ne.

Ritka állat, mégis tucatja ennedik hatványon

öli a világot.

Szeret irányítani, vezetni,

Kosztolányit játszani,

asztalfőre ülni,

nagyokat álmodni,

merengni az agy mocsarában,

tücsköt, békát kiabálni,

Nemes Nagyként érezni

és csalódni.

 

 

Végül úgyis csalódsz

egészen, mert félig üres a tejital

a kávé is elfogyott,

a tea meg elavult.

Csalódsz, mert ez természetes.

Minden természetes,

a csalódás is.

 

Te vagy az.

Sajnos.

 

 

 

 

Vers

Vételi zavarok

Elolvasta:
69

                                                              Romló légköri viszonyok.
                                                              Üzeneteit nem fogod.
                                                              Blokkolt, eldugult jelfolyam.
                                                              Akut mentális sztrókod van.

                                                              Lehet, hogy most már így marad.
                                                              Szivárványhártyán madarak.
                                                              Látóteredet kitöltik.
                                                              Láttad már őket (felötlik).

                                                              Amit tenned kell, megteszed:
                                                              Magasba tartod két kezed.
                                                              Kijózanodni egyszerű.  
                                                              Voltál már igy vele. Dezsavü.

 

 

Vers

Téli tavasz

Elolvasta:
54

Rügyet sikít a tél
fentről egy lyuk tátong,
kitágul, szív a tér
még Isten is lázong.

A föld virág-vágya
cédát játszik s nevet,
nincsen hóruhája;
– megbolondult lehet.

A résen keresztül,
tavaszt szül a télbe,
tépi magját tövestül
s havat szór a szélbe.

Vers

Téli fotók

Elolvasta:
55

 

Téli fotók

 

               Koosán Ildikó

 

 

 

Önműködően

 

 

varázsköpenyem  terítem magamra,

úgy nézek fel  ködön át a napra

mint ki onnan vár képtelen csodát,  

pedig hát a késő alkonyattal

minden, amit megcsodált nappal

lélekterem tölti, áramolja  át.

 

 

Falra fényképnek

 

 

szedegetni  ami szétgurult ?

kidobni való tört cserép a múlt,

bő társzekérnyi  limlom és kacat;

a guberáló éppen  így matat,

ha kiszórt múltak utcáját járva

éjt nappá téve dolgozik, hiába,

az időpróbát ami még kiállja

elfér egy üres  A –négyes lapon

Arial – el laza sorokba szedve,

falra fényképnek, keretezve…

 

 

 

lázongó

 

 

felbolydult délután okán

verik félre a haragot Budán;

s a sorok közti rések, mint szétdőlt

kerítések nyitnak tévútnyi  ösvényt

lázongó szavak elől bujkáló magamnak;

lángolni készültem épp, s  még felizzani  sem hagynak..

 

 

 

Szombathely, 2014-01-26

 

Vers

Téli út (Bakafrázisok 3.)

Elolvasta:
45

Hideg a szél. Mar, vág, üt.

Befagyott tócsák mindenütt.

A jég alatt hófehér arc.

Ragyoglik, nincs rajta karc.

A csontokról lerágták a húst.

Fognyomok. Már mindenen túl.

A csontokat belepi a hó.

Fagyni kész emlék-takaró.

Megfagyott csillagok az égen.

Szemük se rebben, szerényen

haltak csak úgy, ahogy éltek.

Isten kegyéből sorra kiléptek.

Isten kegye nem jár az úton.

Tetteimet magam után húzom

rothadó foggal, körömmel,

visszafizetett közönnyel.

Hideg a szél. Mar, vág, üt.

Énekein a Halál csüng.

A halál csüng minden éneken.

Ez az utolsó énekem.

 

Vers

Téli skicc

Elolvasta:
61

 

tegnap még

a tavasz illatos copfjait húzkodtad

és imádtad kivárni

amíg lefutja

a tiszteletköröket

 

most a hold

téli lábnyomokat bámul

és a felhők

ledobott göncei

ónos álmokká

feslenek

 

Vers

Téli anziksz (Remake)

Elolvasta:
55

 

Ágak sűrű szálkái közt

fehér csend és magány.

 

A halál

rejtőzve, mint a macska,

vadászni készül,

s egy vén uzsorás

gémberedett ujjakkal

ki nem mondott

szavakat számol.

 

Megint jó éve volt.

Sok volt a csend,

sok volt a néma száj.

Pedig már minden

az elhallgatott szavak

rianására vár.

Még esik a hó, s temet.

Valahol

egy mentőautó

süvít a tájba.

Tán reményt visz valahová.

 

Ébred a város.

Szeméből

kotrógépek próbálják

kidörzsölni az álmot.

 

Még akkor is,

ha sűrűn hullanak

a hamis szavak,

akkor is,

ha alélt minden

a takarók alatt,

ébredj fel te is!

Mert megfagy,

aki a hóban marad.

Mozdulj,

igazat ordíts,

hogy életben maradj!

Mert a halál

a széfek mögül

most is prédára les.

_____________________

2006 – 2013

 

Vers

Téli este

Elolvasta:
69

 

‘A teherkocsik fagyos tetején
mint kis egérke, surran át a fény’
s mint kit megmérgezett az alkony
surrog csendben a fák ágain
áthajló ködszárnyú
képzelet

mit szeretnél
miért vacogsz?

a Hold kerek taposóakna
felrobbanhat

de ma szelíd az este

a kukoricacsuhé
száradt törzsön
zörög
a kinn-felejtett ködben
a rögök
fehér penészes kupac
tetején varjú károg
rozsdás dió
a vastag csőrben
úgy roppan össze
akár a szappanbuborék

akár a forró tejről álmodó
örökké szomjas kislegény
álmodunk a szerelemről
és borzas hajad illatáról
mozdulataid ritmusától
részeg áhítat
az árokban ásíthat
tovább a magány

a vonat most fut át

csöppnyi fény hasít
az estbe
vonatfütty nevetve
szeretkezik

gombold ki most a vállad
dőlj neki
a hátad
fehéren villan
nyakadon
harapásnyomok
éhes vágy
konok varázslata
melled bimbózó
kacagó dombja
ring

míg
r
i
n
g
a téli este

(a vers első két sora József A. : Téli éjszaka c. verséből való )

 

 

 

 

Vers

Téli erdőn

Elolvasta:
55

 

Szállingóznak hópihék,

tavakon hízik a jég.

A domb puha, fehér dunyha,

bokor se látszik alóla.

 

Fenyvesek ruhája páncél,

ráncaik közt éjszakán szél

jár-kel csillagport kavarva,

míg odúból rozsdabarna 

 

mókus farka libeg-lobog, 

s fák alatt hó kérge ropog.

Derék-hóban vadász se jár,

ágról-ágra madár se száll…

 

Etetni kell kis cinkéket,

tavaszra is legyen ének.

Dió fogytán pár mogyoró 

jut, ha nem hozza Tél apó,

 

s néhány alma hébe-hóba

meredély alatt szétszórva

csemege lesz vaddisznóknak,

s kincse feketerigónak.

 

Erdő mélyén hogyha fáznak,

kibékül a szarvas, dámvad,

s bérctető csodál visszhangot…

Fán egy harkály csőre csattog.

 

2013. március 8-12.

 

 

Vers

Teliholdkor a világhálón

Elolvasta:
54

Telihold lebeg, gyufa lángol,

fénye megperzsel, a csillagok,

mint üvegszemek ragyognak,

szemedben kósza szerelem

táncol, csélcsap kívánság lobban,

esőcsepp remeg, habkönnyű,

harmatos, hűvös az álom,

ücsörgünk ketten a világhálón.

 

 

Vers

Télidőn

Elolvasta:
52
életkép a XIX. századból

Cinke-füzér – tollas gyöngysor,

dideregve Karácsonykor 

fészkelődik havas ágon,

összebújnak, egy se fázzon.

 

Fönn, az  őrszem azt kutatja, 

merre jár a süldő macska,

hiszen anyja – teli hassal, 

kibékült rég a kakassal.

 

Ereszről egy szarka lesi

a gazdasszonyt – azt figyeli:

jut-e dióbél a ringó

etetőbe s napraforgó!

 

Zöldikék és vörösbegyek,

mint szélben a falevelek 

röpködnek, s úgy billegetnek –

híre keljen eledelnek.

 

Horgas, vén tyúk kottyant tiszta 

hóban keresgélve s bízva – 

kukoricát talál s magot,

mit a pár galamb meghagyott.

 

Csőre aztán jégre koppan

vörös cserép itatóban…

Jérce inna – csúszik, farol…

Fagyos szél fúj kertek alól.

 

Jön a gazda, s forró vízzel

jeget olvaszt dolgos szívvel,

majd egy kopott lábost tölt meg – 

kulacsát a házőrzőknek.

 

S ha már kijött az udvarra,

tüzelőt is visz pitvarba – 

tojás-szenet míg lapátol,

elege lesz a kabátból.

 

Megpaskolja a szamarat,

hátáról söpri a havat…

Szomszédolni kész az útra, 

megyen Kisküküllőn túlra.

 

Sajtot tesz, friss túrót, vajat.

Átalvet két jó kosarat…

S megy a juhász… Lóg a lába.

Kaptatnak hegy oldalába’.

 

 

 

Vers

Himnusz téli időben

Elolvasta:
49
ahogy napfény birkózik a jéggel

“Te fülemülék pásztora,
Sugarak déli lantosa,
Legelső márvány-palota,
Gyönyörűm, te segíts engem!”

Nagy László: Himnusz minden időben

jer hűtelen türelmem véges
nyisd rügyeid virággal illatozz
ahogy napfény birkózik a jéggel
a március víg széllel visszahoz

bújj el bokorba mássz fel a fára
s bokor tövén szedj nekem ibolyát
tulipán levele kezedben a dárda
marasztalj zöld ágyadon ideát

adj még egy csókot pattanjon
mint ághegyén melleden a rügy
kék boldogságként szárnyaljon
a madár dala hidd el csak ürügy

biztass és bizonygasd szellő szavakkal
tavasz te egyetlen bomolj velem a vakkal

Vers

Végre itthon (Téli mese)

Elolvasta:
62
Győri Irén vagyok,nem éppen mai fiatal, de az számít ki hány évesnek érzi magát. A tükröm és az igazolványom szerint 65 de ritkán veszem elő őket, így 2o évesnek érzem magam. Igyekszem magamat adni. Se többet ,se kevesebbet. Az írásaim beszélnek helyettem. Köszönöm hogy köztetek lehetek.

 

Hajlott hátán görnyed a kabát,

kendője csomója álla alatt.

Egyik kezében botot szorongat

a másikba egy kosarat

Kosarába egy csomó recept,

ezzel ő a patikába megy.

Pénztárcáját a kezébe tartva,

fillérkéit félve számolgatja.

Aláírni a receptet végre,

a pulthoz áll, tollal a kezébe

Öt receptjét lassan aláírja

s beáll a hosszan nyúló sorba

Öregesen támasztja a botja

A sorállást a dereka nem bírja

Csendesen a szomszédjának mondja

Csak kicsit megfázott,

mert hideg a kályha

Éppen három napja fogyott el a fája

van még ezer forint a buksza leg mélyén

ez nem sokat segít, szegény öreg nénén.

Receptjét is csak az egyiket kéri

ezt a patikába mindenki megérti

Jön a nyugdíj most már, három nap van hátra

Kérni nem kér mástól,

mert az nem szokása

Akkor lesz majd a mamának fája

Abból él, ami van, kenyere még akad

Kevéssel is elvan, nem válogat sokat

Nyárról van még befőtt, jól termett a körte

néne az üvegeket mindet tele főzte.

Rakott el szilvát is, no meg kis barackot.

Ha meglátogatják, legyen, hogy mit adjon

Szeretik a lekvárt nagyon az unokák,

csak nagyon ritkán nyitják ki ajtaját.

Dolgoznak, vagy mégse, hisz, nehezen élnek

segíteni mamát most nem tudják éppen.

Nincs már mit elvinni, nem adja a házat.

Hat éve nem látta már az unokákat,

huszonkét éve halt meg szegény férje 

Azóta kevéssel kell, hogy beérje

Dolgozott ő sokat. Tsz-be meg MOM ba

De a nyugdíj kevés, akárhogy számolja.

Fizeti a rezsit, az adót meg a fát,

mégse tudja megfőzni ma a vacsorát.

Kevéske kis pénzét, ami van a bankba

azt ő a temetésére tartogatja.

A fia meg majd örökli a házat,

de az pusztul, itt-ott már lemállott

Nénének így is jó, ő már haza fele

A nagy szegénységet meg egye meg a fene.

 

 

Vers

Téli napforduló

Elolvasta:
60

Zajong a földi kocsma.

A tél fején a kucsma

csálén a tarkójára lökve,

két hatalmas ökle

új Karácsonyt avat,

ahogy kavarja a havat.

Dermedt kristályokat cipel szánja,

az egészet ajándékba szánja.

Mire elszámol tízig,

a tó hátára jégüveg hízik.

A gyereksereg bízik,

hogy használhatja  majd, mint iskolai táblát,

karcolhat bele sok girbe-gurba ábrát

a korcsolya éllel,

miközben a széllel

– ahányan csak vannak –

versenyt rohannak.

 

Álmodó téli

életét éli,

az útszéli

fa, ki régen elfeledte,

hogy ágait egyszer könny? levélkabát fedte.

Most egyre vastagodik derekán a puha

hó ruha.

 

A ma este szent.

Összefogódzik a kint és a bent,

közelebb hajolva hallgatjuk a jelent,

jobban értjük egy néma perc mit jelent.

 

Sz?rbe burkolt ember

a mogorva december.

Az öreg, vidéki gavallér

bundáján a gallér,

fekete leplet von a fényre,

ráterül minden egyes lényre.

 

De lenn

a végtelen

mélyben,

a legs?r?bb éjben,

ma bársonyon járnak a csend gyógyító hangjai,

zúgnak a szeretet harangjai,

szól síp, heged?, fagott.

 

Egy angyal kézen fogott

minket,

napsugárból sz?tt tündökl?  inget

viselt,

melybe reménységet vasalt.

Reményt, hogy a tél bármilyen er?s, ravasz,

jön még valaha tavasz,

és mint egy csintalan kamasz,

rügyek hegyére t?zi a bódult világot,

és ezerszín virágot

rajzol végre

az égre.

Vers

Télidőn

Elolvasta:
87

Ilyenkor tél elején

öregek lesznek a fák,

kicsi, nagy kopaszodón

pörgi le lombozatát.

*

Hunyorogna jégen a fény,

tükörén tovacsúszna nap,

de a jéglepedőre hótakarót

húz vacogón a patak.

*

Fák csupasz ágán

zúzmara csönd

álmát riasztva

csattog a fagy,

s jégszirom tüskék ejtik rabul

a tétova fénysugarat.

*

Bokrok, a fák, föld jéghidegén

fázik a semmi, a magja kemény,

nézem a tájat, magamra ha hagy,

s kesztyűm alá paroláz be a fagy.

 

Vers

Télikabátban

Elolvasta:
54

Olyan érzés, mint

amikor egyedül sétál az ember.

Nincs olyankor tél, utca, se házak,

se kényszerek, csak valami nagy

robinzonság, üveg és betonfolyosók

józanító robinzonsága.

Csak télikabát van, csak én vagyok,

télikabátban.

Ilyenkor sajdul, sejlik

fel bennem néha,

hogy szívfájdítón nagyokat örülhetnék

melletted, miattad.

Mit tehetnék!?

Megédesedett bennem mosolyod.

T?n?désemben furcsamód nyugodt vagyok:

nem sírok utánad.

Elégtétel is lehetne ez,

mint valami végs?, melldagasztó gy?zelem,

hogy sírhatnék akár, ha muszája,

ideje lenne.

Belecukrososodtál a szemembe.

Vers

Tompa, téli ködben

Elolvasta:
50

Velük szököm, megszököm az ?zekkel,

szökkenéseim tükröket törnek.

Elfogysz bel?lem, minden lehelettel

téged vallak tompa, téli ködnek.

Éneket fagyok fújnak, furulyáznak,

reszket ringó regimentje a fáknak,

minden lépés távolabb visz t?led.

 

Millió puskadörrenés a szívem,

úgy hajt, mint hajtók hajtanak vadat.

Rohanok ez óriás ?zetésben,

valahol, végre megbújhassalak.

Hiába ?znek, nem bújhatok félve

szemeid nyugtató kökényesébe,

torpanásaim véresek, vadak.

 

Kell valami, valami ínszakadás,

peremén e rozsdaverte rétnek.

Minden napom csupa zaj, csupa futás,

nyargalásomban sehova érek.

Nem bántana akkor semmilyen emlék,

az lenne, hogy ün?szóra fülelnék,

s többé, többé nem menekülnélek.

Vers

Telik a Hold

Elolvasta:
51
Most éppen holdtölte van szüret idején, ha valakit a t?kék tövén ölelhetnék, hej!

Bezzeg a T?KE fojtogat!

 

mint árva sz?ke dallam
citera szól az égb?l
szilvából és abból is a kékb?l
pálinka illata száll halkan
koccintanak ezüstpohárral
a hold immár a kocsmaasztal
megn?tt árnyékuk egy arasszal

a kocsmáros sem f?zet 
elaggott a sz?l?sgazda
csak a patak csordogál a d?re
nem is terem itt csak l?re
nem telik nekünk parasztra

bár hordta a gallyat és hasábot
gurította a cefrés hordót
ki mondta akkor jólét lakott
itt de a ned? oltotta a gondot

gyermekként bámultam csípte nyelvem
pedig a f?zdében mégis nagyot nyeltem
hogy a zavaros cefre így átváltozott
olajsárga ned? cseppent párologhatott
mert színes álmaimban vissza-visszatérnek
bajszuk pödr? vén legények
s a lányok lelke úgy sikongat
rég temetett pap is megkongat
értük egy repedt harangot
húz a  kántor köszörüli már a hangot

bizony savanyú pusztulásban szaglik a fák alja
már nem az öreg fa körtvélye hull
lassan szagolhatom alul-
ról mint ibolyát árnyékba von a sarja

de sebaj nótát pengesd
búsulni ne engesd
öreg barátom mosolyogj bajuszod alatt
egy aki emlékszik itt marad
hát tölts nekem
 

Vers

Téli pársoros

Elolvasta:
63

 

Zúzmara erd?
válik a tájból,
ködfala rejt?,
hallgat a távol.

 

Hótakaró ér
végig a tájon,
álmodozó tél
alszik a fákon.

 

Dérleped?t ölt
lelkem a fagytól.
Hószavakat költ
h?vös anyagból;

 

Enyhe tavasszá
olvad a tél majd.
Pille szabaddá
így lesz a sóhaj.

 

____________________________

Budapest 2011. december 14.

 

 

(kép forrása:  http://gorbekor.hu/k%C3%A9p/t%C3%A9lbe-mer%C3%BClt-dermedt-t%C3%A1j)

Vers

Telihold

Elolvasta:
63
2011 November 18.

 

Tengereket és lelket emelő telihold, 

varázslatos vigaszt világító világod

settenkedik lentebb hangulatodon.

Az éj lámpása lomhán araszol,

és lombtalan fák ágain lovagol.

 

Háztetők kormos kéményein kacsint,

hogy kukkoljon, hát kacérkodik megint.

Csak te borulsz búbánatba, borongva,

vidámság száll, fel-fel a vén korongra.

Talán a hold is a földből szakadt ki,

 

és visszavágyva, egymást így ölelik.

Vonzás világa visszakacsint és vár,

ne légy szomorú, fogyó holdvilág.

Föld szerelme fogy, és ő némán zokog.

Másnak lehet rossz, ha nem vagy boldog.

 

 

 

 

 

Vers

Téli es?

Elolvasta:
44

 

Kedvetlen-kopogás,

a téli es?

komor ritmusra

ver tet?ablakot,

csalódott cseppek

csorognak le az üvegen,

csüggedt-csobogás,

a fagyos föld nem fogad

magába semmit,

lassan hontalan

jégkristállyá dermeszti

valamennyit.

 

Vers

Telik a Hold

Elolvasta:
55
Most éppen holdtölte van szüret idején, ha valakit a t?kék tövén ölelhetnék, hej!

Bezzeg a T?KE fojtogat!

 

mint árva sz?ke dallam
citera szól az égb?l
szilvából és abból is a kékb?l
pálinka illata száll halkan
koccintanak ezüstpohárral
a hold immár a kocsmaasztal
megn?tt árnyékuk egy arasszal

a kocsmáros sem f?zet 
elaggott a sz?l?sgazda
csak a patak csordogál a d?re
nem is terem itt csak l?re
nem telik nekünk parasztra

bár hordta a gallyat és hasábot
gurította a cefrés hordót
ki mondta akkor jólét lakott
itt de a ned? oltotta a gondot

gyermekként bámultam csípte nyelvem
pedig a f?zdében mégis nagyot nyeltem
hogy a zavaros cefre így átváltozott
olajsárga ned? cseppent párologhatott
mert színes álmaimban vissza-visszatérnek
bajszuk pödr? vén legények
s a lányok lelke úgy sikongat
rég temetett pap is megkongat
értük egy repedt harangot
húz a  kántor köszörüli már a hangot

bizony savanyú pusztulásban szaglik a fák alja
már nem az öreg fa körtvélye hull
lassan szagolhatom alul-
ról mint ibolyát árnyékba von a sarja

de sebaj nótát pengesd
búsulni ne engesd
öreg barátom mosolyogj bajuszod alatt
egy aki emlékszik itt marad
hát tölts nekem
 

Vers

Teliholdkor

Elolvasta:
50
Zengő

 

süket fülekkel

kis tibeti tál csendjében

keresem a dalban megtérőt

magamban

sok bút bajt lelkesítesz

éteri terekben zene hullajtja

hangjegyét e csendből merész

meghall-hatásnak

 

horkolj kedvesem

óriásként édesdeden

figyelem szuszogásod

érzem a kifújt levegőt

liliputi berkekben süvít

apró pókok ábrákat szőnek

sötétben táguló mellkasi meződre

csillámló fényszálakat

 

tenyeremben e réttel

összekucorodik az éj

Hold kél szabad szárnyán

lámpását labdaként

pottyantja álmom kezébe

hozzád gurítom vágyaim

felveszed s lám elengedő

karjaid közt bús fejemet is

megszereted

Vers

Téli Balaton

Elolvasta:
54

A táj fehér köpenybe öltözött.

A zúzmara a ködt?l csepeg? fával összeköltözött,
a Föld az éggel összeért, s közöttük

s?r?, szürke ködben úszó part

mint egy szelet kenyér ott lebegett.

Hatalmas jégtáblák alkottak

különböz? formákat, s fehér

márványként ragyogták be a tájat.

Sötét felh?k mögül id?nként

el?bújó nap kering?t járt a hideg széllel.

Távolból jéglapok fogcsikorgatása,

s mint az ég vihar el?tti távoli

morajlása hullámzóan zenélt.

Lábam alatt reccsent a jég, s mint

széttört üvegkristály pohár

megszámolhatatlan darabokban

gurultak szerteszét.

 

 

Vers

TÉLI EMLÉK

Elolvasta:
58

 

kerestem – ahol voltunk – a padot
s tétován ültem hűlt helyeden
hiányod mint ólmos zár az üvegen
lelkemre cseppenként rárakódott

körülöttem hallgatnak a falak
a csend árkai mögé rejtőzöm
itt már rég elvonultak a hadak
dermeszt a tél szavadba öltözöm

Vers

Téli csoda

Elolvasta:
51
Hószín? kékek, aranyködben lépek….

 

                                        Juhász Magda
                                         Téli csoda

                                        

                                        Hószín? kékek,
                                        aranyködben lépek,
                                        fehér hasú kis madarak,
                                        fák hegyér?l néznek.
                                        Aztán felreppennek,
                                        szárnycsapásuk rebben,
                                        s mint a t?n? álom,
                                        elszállnak felettem.
                                        Hószín? kékben,
                                        aranyködben állok,
                                        és e csodás reggel,
                                        új tavaszra várok. 

Vers

Téli csoda

Elolvasta:
58
Hószín? kékek, aranyködbe lépek…

Juhász Magda 
Téli csoda

                                        Hószín? kékek,
                                        aranyködbe lépek,
                                        fehér hasú kis madarak,
                                        fák hegyér?l néznek.
                                        Aztán felreppennek,
                                        szárnycsapásuk rebben,
                                        s mint a t?n? álom,
                                        elszállnak felettem.
                                        Hószín? kékben,
                                        aranyködben állok,
                                        és e csodás reggel,
                                        új tavaszra várok. 

Vers

Téli futamok

Elolvasta:
55

 

 

Zöldcsütörtök: álom.

Ablakon túl a hó

nagy szemekben szitál,

földre sz?z takaró.

 

Az utca otthonos,

jó kitekintenem.

A szomszédnak nem kell

köszönnöm, intenem.

 

Mert ? kinn szemléli,

amit én idebent:

a hó- és jéghozó

ismer?s-idegent.

 

Más társ kecsegtet, a

kezembe vehet?,

bet?k tengerével

tarkított hómez?.

 

Az ég is otthonos,

(fontos szó ez nagyon)

itt vérzett el a nyár

földön, vízen, napon.

 

Érdekes nincshangok!

Mennyi szóra telik

a csöndb?l. Mellettem

alszik Micike is.

 

A távolban sziget,

szürke, angyallakott;

vonagló nádszálak,

szárnyuk földbe fagyott.

 

Nagy szemekben szitál

ablakon túl a hó,

(zöldcsütörtök: álom)

földre sz?z takaró.

 

 

 

 

 

Vers

Téli óda

Elolvasta:
51

1

 

Borús az ég, hópelyhek nyújtóznak,

egy lélegzetig lebegve kirajzolódnak.

Nem tesznek látogatást,

csak megérintik a föld neszét,

s tovább folytatódik

a hófödte álomba merülés.

Óh, de gyorsan zárt be,

pirinyó ajkad,

megfagynak ott bent…

a zománcos fényű fogak.

                                                       

2

 

Mosolyod felém szegezed,

ragyogó csellel ajkam közé rejted.

Elveszem, és szívem fiókjában őrzöm,

maradékot szétszórom testeden.

Meglelsz-e az égi földön?                                     

 

3

 

Havas dombok púposodnak,

tetején bimbók nyílnak,

pocsolya itatja,

harmat lohasztja.

Illatos csóknyalábok

vesznek körül, ringatsz.

Úgy szuszogsz, mintha félnél.

A fényszilánkok hasamra szűrődnek,

kezed árnyéka elszenderedésre bír,

ujjaid érintésétől erősebb az arcom pírja.

 

Habzik a szád csücske,

mint a fürdővizünk.

Himnuszunkat

szürcsölve, te diktálod az ütemet.

Csatornáim lüktetve kopognak,

amikor véred a méh kaptárba

gyűjti édes ragadványait.

 

Vers

Téli nyár

Elolvasta:
49
Eljött a Tél, és te nem vagy velem. Lábad nyomát belepte már a hó, de…

Juhász Magda

Téli nyár

 

Eljött a Tél, és te nem vagy velem.
Lábad nyomát belepte már a hó,
de emléket idéz minden hópehely,
mely arcomra hullva simogató.
Eljött a Tél, bár mi Tavaszra vártunk,
a réten kergetni tarka lepkét,
és látod? Minden hiába, fagyban
?rizzük egymás vágyódó lelkét.
A hópelyhek tánca rólad mesél,
s míg arcomat csókolják lágyan,
lelkem újra a lelkedhez ér,
s szívünkben mégis, ragyogó Nyár van.

 

 

Vers

Téli pillanat

Elolvasta:
51

Görbe, kampósszárú lámpa
ácsorog a fagyvilágba,
szanaszéjjel nézdegél,
lesi, miként j? a tél.

Távolabb az ágak bokrok,
miként jeges nászi csokrok,
fehérségbe bugyolálva
hajladoznak napra várva.

Nem tör?dve faggyal, jéggel,
havas úton álom lépdel
– képed íriszemre festve
melegséget csal szívembe –

Vers

Téli kép

Elolvasta:
53

Úgy tört ránk
mintha sosem lett volna tél
jeges furulyán
vacogó nótát fú a szél
fel s alá száguld
majd forog
vörös vér szirmokkal
dobja meg
a párás ablakot
még süt a nap
de kertemben már
semmi sem a régi
egy éj
s minden megfagyott
lehullott fakó virágok
eltüntették a nyári illatot
mindenhol teret nyert
a hideg és a hó
pattog a t?z
bolyong a gyertya lángja
forró teával várlak
készül a nagy varázslat
kívül hideg világ
fojtó t?z legbelül
kályhámon
édes alma sül
míg csókot dobok
a perzsel?
hamvában is szerelmet
sejtet?
száz sugarú
kései nyárnak

Vers

Telik a hold

Elolvasta:
58

mint árva sz?ke dallam
citera szól az égb?l
szilvából és abból is a kékb?l
pálinka illata száll halkan
koccintanak ezüstpohárral
a hold immár a kocsmaasztal
megn?tt árnyékuk egy arasszal

a kocsmáros sem f?zet
elaggott a sz?l?sgazda
csak a patak csordogál a d?re
nem is terem itt csak l?re
nem telik nekünk parasztra

bár hordta a gallyat és hasábot
gurította a cefrés hordót
ki mondta akkor jólét lakott
itt de a ned? oltotta a gondot

gyermekként bámultam csípte nyelvem
pedig a f?zdében mégis nagyot nyeltem
hogy a zavaros cefre így átváltozott
olajsárga ned? cseppent párologhatott
mert színes álmaimban vissza-visszatérnek
bajszuk pödr? vén legények
s a lányok lelke úgy sikongat
rég-temetett pap is megkongat
értük egy repedt harangot
hozzá a kántor köszörüli már hangot

bizony savanyú pusztulásban szaglik a fák alja
már nem az öreg fa körtvélye hull
lassan szagolhatom alul-
ról mint ibolyát árnyékba von a sarja

de sebaj nótát pengess
búsulni ne engess
öreg barátom mosolyogj bajuszod alatt
egy aki emlékszik itt marad
hát tölts nekem

Vers

Téli álom

Elolvasta:
63
*

 

Vörös a napkorong,

 

Harangszót hoz a szél

Tőle lett a csönd csodás,

Hópihe arcomra száll,

Merengek a múlt nyomán.

 – Ablakom alatt kék suhanás,

   Koppan a tűhegyes sarok.

   Tőlem egyre távolodni látlak,

   De én mégis magamba zártalak,

   Tudom, nem hiába vártalak.

Tömött busz fékez az aljban,

A remélt jövő lép elém:

A nőt várom, az örök anyát,

Egy új életet, feltámadást,

Ölelő kart és feloldozást.

 – Csak alig, épphogy sejtem őt

   Nincs más út, csak mi előre visz,

   Nincs más kapocs, csak mi összeköt.

   A jövő nekünk tartogat csodát

   Ránk várnak gyerekek, unokák.

 

                     – És az álom, ami valóra vált –

 

 

Vers

TÉLISZONY

Elolvasta:
76
Még mindig svéd…

 

Anya ma azt mondta apának,

téliszonyom van.

Tudom, hogy nem jól mondta,

de nem szóltam.

Én inkább úgy mondanám: Téluszonya van.

Annak van értelme.

Téluszonya van például a cápának.

Avval úszik télen,

vagy csúszkál a jégen.

Anya, talán azt hiszi, nem tudom,

hogy  mire való az uszony.

 

Vers

Megtelik, kiönt

Elolvasta:
53

A szerelem lassú es?,

a szív megtelik, kiönt.

Tisztára mossa az udvart,

átcsobog rajtunk a csönd.

 

Vannak, kik tavakat sírnak,

együtt fázzák a vágyat.

Bennem lépteid nyomán

gejzír fakad, ha kívánlak.

 

Mellkasomon fekszel: esik.

Szemed kérlel –  maradok –

A vihart eloszlatják

az érces esti harangok.

Vers

TÉLI ESTÉN

Elolvasta:
54

 

távoli

hold – fényű mosolyod

dermesztő hidegség

vajon hány egyenlő részre

kell beosztani

hajdani melegét

 

hogy kibírjam

a magam s magad

választotta holnapot

és hány kortynyi

levegőt vihetnék még

túlélni

e víz alatti lét

éjjelét

Vers

Új téli strófák

Elolvasta:
59

 

 

Árva sorsba bugyolálta életét,

egy csepp vízcsepp esdeklik ajkán,

s egy darab pogácsa ül zsebkendője sarkán

szétmorzsolva enyhet adó hideglelését.

 

***

Odasodorja hordalékát az iszap,

állott szagú kocsonyába temet,

belefúródó nyálkás homokszemet,

a vonzás sziklájára csap.

 

Sohasem hitte zsibbadt elmém,

tisztának rebesgette magát,

eddig sárba tengve ringatta állagát,

s most tiszta taszítás ért

a meleglelések tengerén.

 

Vers

Téli mosoly

Elolvasta:
79

 

 

Kabátod ujjába

fagyott mosolyod,

s zsebed védelmébe

kúszott melegedni…

Fény szeretnék

lenni arcodon, finom,

tükörvékony dallam,

múltat bújtató ránc,

keringőző

csipkehópehely,

jégből felpezsgő vágy

 

mielőtt még végleg

elboldogtalanodnánk…

 

Vers

Téli hangulat

Elolvasta:
61
Jégbe zárt lelkek,

Téli hangulat

Horváth Piroska képe margójára

 

Jégbe zárt lelkek,

egy-egy virágszál,

a tél küldi fagyos leheletét…

 

A várakozás,

lelkünket gyötri,

fehér és néma e tetszhalál.

 

 

 

 

 

Vers

TÉLI TANAKODÓ

Elolvasta:
66

 

Hidegre januárlott,

kásásan szertemállott,

lucskosodott a hó,

s vasutas félcipőmre

fehér karcokkal pőre

térképet mart a só.

Veszettül tocskolódtam

az óvatagos jóban,

cserepes lett a szó,

s a sárvert felvonóban,

kigondoltam, ez jól van,

és mondtam is – d e     j ó!

 

Vers

Téli táj elalvás előtt

Elolvasta:
53

 

 

Csupaszon zörgő ágak nyújtóznak az ég felé

akár egy gyermekkéz firkálta tintarajz

kémények fekete füstjét kavarja a szél

s teríti szét a város felett

 

az ég is alig dereng a szürkeségben

botladozva ballagok a semmi partján

kezem tétován keres kapaszkodót

de csak hideg betont talál

 

ázott árnyak jönnek szembe velem

álomszerűn imbolyogva

lábam pocsolyát, szennyet tapos

az ég is elbújt a tömbházak mögött

 

 

az alkony beoson, hozza magával

az éjszaka mámorát

s az ázott járda fénylik a lámpák

bántó, éles, lila fényében

 

várom az éjt, bár tudom, az álom elkerül

nézem majd az ablak sápadt négyszögét

hallgatva az utcazajt, a kamiondübörgést

míg megjön a hajnali megváltás

                                                – végre elalszom

 

Vers

Téli világ

Elolvasta:
48

 

                                                Most tél van. Hó és csönd.

                                                Állok házunk el?tt,

                                                változást fürkészve.

                                                Egyszerre a feny?k

                                                méregzöldjén mintha

                                                csak mesekönyv nyílna!

 

                                                Havasan az erd?

                                                tündéri, szinte cseng

                                                a jégkristályokba

                                                ágyazódott csend.

                                                A fák fegyelmezetten

                                                állnak a hidegben.

 

                                                Fojtott összhangzat a

                                                tájban. A széls? fák-

                                                nál valaki, látom,

                                                a hóban utat vág.

                                                Hozzáképzelem ahogy

                                                a sz?zi hó ropog.

 

                                                Sötétedik. Korán.

                                                Hosszúk az éjszakák.

                                                Hosszú éjszakákon

                                                Kerék-nagy holdvilág –

                                                csupán csak hogy ne unják

                                                magukat a kutyák!

 

Vers

Téli este

Elolvasta:
47

Fák lábát öleli a köd,
szürke sz?nyegén pihenve
csend lebeg álmaink fölött.
Lustán libbenti szárnyát az este,
halk várost hagy maga mögött,
hol hóh?vös holdfény szitál,
s bóbiskoló házak között
jégcsapcseng?k hangja száll…

Vers

Téli fohász

Elolvasta:
52

 

 

A határ hideget üzen,

bent csend feszül,

 álmot hintenek a falak,

 botorkáló sötétbe

hosszú magányom lép,

Délre nyílik ablakom.

 

Szabadon lézenghet a fagy, mint

akinek stílusába haraptak,

kinek párhuzamosa találkozik,

ki álmot hajt gyűrt paplanok alatt.

 

*

 

Földfaggató dermedés,

engedj közelebb!

 

Vers

Téli idill

Elolvasta:
61

Hopp, megálljunk! Futásunk itt
    célba ért.
    Varjú károg tar ágaknak
    a hegyén.
    Egyhangú táj. Hófelh?kkel
    terhes ég.

    Mint ki ezzel sokszorozza
    idejét,
    kifújva magad rám nézel,
    rád meg én.
    Két nyár tükre, a szerelem
    összenéz.

    Együtt lenni, kéz a kézben,
    ugye, jó?
    Nem hiányzik a Nap sem, a
    ragyogó!
    Lehetne már, hisz november
    vége, hó!

    Figyelj csak, a kamasz-kedvem
    mit mesél:
    megmosdatnálak a hóban,
    szép legyél
    akkor is, ha behavaz majd
    messze tél!

Vers

Téli vers

Elolvasta:
63

          “…legszebb a tél…”

                  (J.A.)

 

 

 

Legszebb? A szív szikrázik bele!

Arcokon ver tábort a tél.

Gy?lölet-fagy, deres közöny –

én jobban fázok bárkinél!

 

Ameddig szem lát, hómez?.

Farkashangú e tisztaság!

Mért nem nyugtat az ért? elme,

ennyi csak otthonom, hazám?!

 

S ha ridegebb – nem hihetem –

a csillagalkotó végtelen…!

Attila, mondd, mit érlel

a b?nh?désbe zárt értelem?

 

 

 

Vers

Téli Nap

Elolvasta:
14 070
Árnyékot rajzol…

Fagyott üvegharang alatt

laknak a téli madarak.

Lassú ólomszárnyakon szállnak

Mögöttük bújkál a téli Nap

Árnyékot rajzol a hóra,

majd ablakot farag fagyos keze

Ott benéz a bolondos február,

s már látom a rügyet bontó

március arca kacag

abban az ablakban.

Vers

ââ?¬Å¾Tanulni kell a téli fákatââ?¬Â

Elolvasta:
65

 

Tanulni kell a téli fákat,

a zúzmarát a sz?z havon,

ahogy a hólé átszivárog,

a b?rig ázott udvaron…

 

Tanulni kell a madarakat,

a hajnalt, ahogy feldereng,

kibomlik aranyszín ruhából,

s minden nap új napot teremt.

 

Tanulni kell a n?t, s az áldott

szót, amit szájával kimond,

ha átölel karjaival egyszer,

a félelem bugyrából kibont.

 

Tanulni kell egyedül maradni,

megtalálni a végtelent.

Önmagadban ráakadni végleg,

ki soha nem ölel, de szeret.

Vers

nefelejccsel teli

Elolvasta:
51

 

széthullott

az éjszaka

nefelejccsel teli
fátyla

homályban úszik
az est
csillagok
össze bújnak
a holdfény

Téged keres

szakadó éjjel
rád talál
álmaidban
botorkál
nefelejcs szirmai
feltárják
emlékeid kapuját..

… s ha itt a hajnal,
hozzám visszatalálsz…

 

Vers

Téli hangulat

Elolvasta:
62

 

A tél sötétje ringat el,

 

Csípős, hideg szél ölel,

 

S átjárja a testemet,

 

Ízig vérig megremeg.

 

Ha bejövök az ajtón,

 

Meleg csapja arcom,

 

Nincs már bánat és nincs,

 

Nem vagyok már szomorú.

 

Az ünnep szétárad bennem,

 

Kivirágzik fáradt lelkem…

Vers

Téli cs?rben

Elolvasta:
46
Vers az id? nemlétér?l Goethének, de akár Plótinosznak, vagy C.G. Jungnak.

 

Helyhez kell-e kötni és id?höz?

Hiszen továbblép és el nem id?z.

Személyhez kéne kötni és korához?

Hisz újraszövik, s másik nembe tán.

 

Mi fogja meg, a mélyén mi marad,

mi az, mi változatlan kincs, arany,

miféle gesztus, szó vagy kézmeleg,

mit?l a h?lt világ is megremeg.

 

Annyi test és lélek egy sodorban,

ki erre n?, ki arra hajt, kitart –

és egy fonál, hiába húzna szét:

embernek lenni borzas-könny? lét.

 

És egy sötét madár fölkapja mind,

istenhez száll, viszi az egyszerit,

és ott oly mindegy, volt-e férfi, n?,

a változatlan számít, nincs id?.

 

Vers

Téli tó

Elolvasta:
54

(1)

tükörarcú tó
dalos békák emléke
jégpáncél csendben

 

(2)

tükörarcú tó
békamúlt emlék mélyén
csend víz csobbanás

 

Vers

TÉLI FOHÁSZ

Elolvasta:
54

Bokázik a fagy a széllel,
roppan a jég, ahogy lépdel,
szikrázik a holdas éjjel,
csillagot szór szerte-széjjel.
Sikong a táj, jajdul a tél,
csárdást jár a fagy meg a szél,
reszket a berkenye ága,
félve nyújtózik az égre,
reszket a f?zfa magába'
végre jó takarót kérne,
puha havazást a földre,
áldást, békét minden szívbe.

Vers

TELIHOLD

Elolvasta:
56
…fekete gondolatok egy éjfekete hajnalon…

hideg márványon

fekszek

éjfekete

selyem stólám

a talajra ejtem

egy holdsugár

a szívembe hatol

ezernyi

szunnyadó szikrát

lángra gyújt…

messze távolban

már kitárult

a kapu ajtaja

hívogat

az angyalok hada…

bátran lépkedek

a szivárvány alatt

Testem megremeg

de Lelkem már szabad…

 

…egy fénysugár csak egyre hívogat,

s várnak rám a fényes csillagok…

 

…s mit csak sejtve éreztem,

most tudom, mit rejteget a TELIHOLD…

Vers

téli álom

Elolvasta:
1 055
…amelyre vágyom…

 

 

egy hatalmas hópehely lennék

leheletnyi fuvallat

egy jégvirág

a szobád ablakán

egy látomás

mely hozzád

száll

egy kisvirág

illatos

rózsa szál

egy gyertyaláng

mely lángol már

egy pille szárny

mely feléd szál

egy holdsugár

mely Rád talál… 

 

 

Vers

Téli hexameterek

Elolvasta:
55
néha kicsit megroppan az ablak, ráfagy a pára…

 

 

December

 

Faggyal jött a december. Pattan az északi szélben
mind a jeges, dermedt f?szál; dércsípte bogyókkal

játszik a tél odakint, s a sötét lassan közeleg, már

szürkül az ég, ám tiszta fehéren táncol a hó, nézd,
hogy kavarog: látod, csodaszép az idén a karácsony!

 

Január

 

Zord az id? és forralt bort töltök poharamba,
késként vág a hideg, sík korcsolyapálya az utca;

néha kicsit megroppan az ablak, ráfagy a pára,

s mint ?rült m?vész ecsetével a jég odanyúlt és

száz vacogó rózsát festett az opálos üvegre.

 

Február

 

Úgy nyikorognak a léptek, mint olajat sose látott
régi fogaskerekek, s ki-bemászkál pár zabolátlan
szélfoszlány a kabátom alatt és megdideregtet.

Néhány kékre fagyott jégcsap néz rám a tet?kr?l:

nincs még itt az id?, és várnom kell a tavaszra.

 

2007-11-20

 

Vers

Orientális

Elolvasta:
284

dalolni volna jó lélekteli

változás-e ha tiszta egyensúlyban ringat az ég

belelátok a felhőkbe és tenger alá

kitörlöm-e harmadik szemem sebes folyású virágait

vagy egyszerűsödés elengedései

a szerelemé

Vers

Pársoros emlék / Málta/

Elolvasta:
273

Pársoros emlék
/Málta/

Koosán Ildikó

Önfeledt rácsodálkozás ez
tengerparti magányban
távol a zajtól, rohanástól,
múlttal, jövővel teli tudattal,
örömmel vegyes félelemmel
a valóság és képzelet együttesében
létező külön világra.

Évszázadokat megérő építmények,
templomok, katedrálisok, művészi alkotások,
akár márványból faragott,
akár vászonra festett kor-pillanatok,
mérnöki bravúrok igazolják az emberi elme
képzelőerejét, teremtőképességét,
megoldhatatlannak vélt feladatokon könnyedén átlépve
a küzdelem nagyszerűségét naponta bizonyítják,
harcok, világégés iniciálásával írnak történelmet
korokon átívelő hírnevükkel.

A meddig és hogyan sürgető kérdéseit elodázva
bízni tanulok a tiszta tegnapok igézetéből.
Időmatuzsálemek ódon harmóniáját
a pillanat díszleteként fogadom.
Az itt és most nekem váratlan újjászületés.

2019. augusztus 22.

Vers

– ittHonom –

Elolvasta:
312

 

Éppen annyit engedett Isten látnom a világból,
hogy ne akarjak más hazát magamnak – ne akarjak
elszegődni messze, itt maradjak meg ma jó magyarnak.
Legyek attól az, hogy jó embernek tudjam önmagam, s
mindazokat, akik éppen körbevesznek, mert így leszünk
egész e földet óvva, nem széledve szerte száz felé.

Éppen annyit engedett az Isten, hogy megcsodáljam
bolygónk kincseit, de beérjem egy meleg csöppnyi zuggal,
ha télidőben kint a szél süvít. A fák árnyéka nyáron egy
nagy oltár, forrásvíz az erdeinkben édes áldozat.
Bővelkedünk itt annyi jóban most is; ha
itt születtünk – itt neveljük fel az álmokat!

Vers

Biborszín

Elolvasta:
107

Bíborszínű pillangókon lépkedek.
Arcomon álom
Megkaptam minden vágyam, amit elérhetek.
Kifolyik a számon a méz
Fülemből szavak csorganak, illatuk autószagos fenyő
Hitehagyott hosszú csöcsű kóbor kutya lelkemet
Kajánul kacagva lóbálja a lenge nyári szellő.
Hová bújhatnék én a koldus, aki odaadta minden álmát a szertelen világnak!
Hiszen hitem mely oly erősen tartott,
Csak puszta csonton mart vágy volt
S, én a nyomorult azt hittem istennek szolgálok legbelül
Valakinek rajtam kívül
Hinni a Mindenhatóban oly balga és kevély tudás, hamis szó
Mint a sivatagi homoknak a víz létezése,
Oly messze az igaztól.
Istened megismerni messze vagy
s önzésed oly közel, hogy fel sem ismered
magadban, benned lévő istened.

Megkaptam minden vágyam
Zsebem mégis üres,
Torkomat fojtogatja a szó:
Elég már elég! Te istenes!
Megöl a beteljesülés, kiszív minden velőt
a teremtés régen volt ily teli
a teremtés rég volt ily felszínes.

Mégis, hová bújjon az ember
imába, haragba, öklöt harapva
szidja, ríjja a létezés minden kínját
a remény szakadékán átívelő hídján
vagy térdepelve áldja mindenható erejét
koszos szerdai kukákban keresi megbúvó kenyerét
s helyette meglátja üres tenyerét
és bámulja bambán az ég kerekét
s reméli nem éli meg a holnapot
mert ím, tomboló vágyai felemésztik a napot.

Vers

A MI TISZAFÁNK

Elolvasta:
264

Olyan, akár egy tömb ököl,

gömböly csöndjével tündököl,

a ringben persze, sose nyert,

és mégis csodálja kert,

testvérei zöld ördögök,

fűszálak szőnyegén pörög,

éjszaka labdaként gurul,

hálója csillag-szőtte húr,

s ha Nap kel, újra gömbbe megy,

és fénnyel lesz teli a begy.

Vers

SIKETFAJD

Elolvasta:
303

 

Alig akad e madárból,

elkóborolt már a tájból,

mégis hírlik, mintha látnák

erre tévedt egy-egy párját,

hiszen megmaradt az éden,

bokrok alján, fák tövében,

vad dürgése lázas kényszer,

s megtelik a feje vérrel,

s amíg hergeli a vágyat,

eldugul a hallójárat,

mind az apró, mind a felnőtt,

imádja a fenyőerdőt,

rövid röptét bír a szárnya

szürke-sötét a ruhája,

messzi vitte testét, lelkét,

s akkor is szép, ha csak emlék.

Vers

IDŐJÁRÁSJELENTÉS

Elolvasta:
318

 

Tegnap még röppent nyár volt, ma hűs van és esik,

s az égi különbségnek tíz fokra is telik,

a szél is össze-vissza tekergeti a fát,

s a kábult Balatonból vizet szürcsöl a nád,

csak Isten tudja mitől teng-leng a szenvedély,

s öreges ereimben mitől vadul a vér.

Vers

Balatoni

Elolvasta:
305

Örülhetsz titokban vagy a nyílt utca térkövén

(végre-valahára elpatkolt ez a vén, kövér,

kelletlen, szertelen, felnevelhetetlen gyerek)

De megkérlek, engem a Tengerbe temessetek.

 

Ne rakjatok a föld alá, mikor bevégeztem

– a férgekből untig elegem volt az életben

és köröttem a gyökerek se tekeregjenek.

Ha elmegyek, engem a Tengerbe temessenek.

 

Szerelmet bomló szívemen tiszta láng csókoljon,

miután köztetek immár nem lesz itt több dolgom

és hamvaimból lágy ködöt víz felett hintsetek:

Útra kelni, engem a Tengerbe temessenek,

 

hogy érinthessem a jachtok feszes, karcsú testét,

lássam a vízpart lámpáit, teliholdas estjét:

Nekem lelkemben élő Menny fényei kellenek.

Hogy elhajózhassak, a Tengerbe temessenek.

 

Szerető-áramlatok ringathassanak óvón,

örökös törzshelyem legyen a földvári mólón,

hol kicsapó hullámmal sirályt hessegethetek.

 

Emlékezz rá(m): a “Magyar Tenger”be temessetek.

 

Vers

Rizlingtől a saszláig

Elolvasta:
435

 

BORGYÖNYÖR

Van belőle annyiféle,
ír a lelke, gyógy a mérge,
s olyan áldott kelyhes kegyszer,
hogy az ember inni egyszer,
holtából visszatérne.

RIZLING

Csopakon és Szent György-hegyen,
bort erjeszt és vígat terem,
bár francia földről hozták,
de hona már Magyarország,
termi a hegy, domb, a síkság,
sanyanyú, de kedvvel isszák,
rajnai, ha magasztalják,
olasz, hogyha áldva adják,
beleszerettek a kocsmák,
s az örömét olcsón osztják,
minden kortya tele ízzel,
összejött a szódavízzel,
barát búban, kedvben, bajban,
s minden csöppjében egy dal van.

SZÜRKEBARÁT

Badacsonyi szürkebarát
ringatta sok barát farát,
s mintha az Ég kincse lenne,
vigyáztak a szőlőszemre,
ígéretes mustba gyűrték
valamennyi tömör fürtjét,
ám nincs annyi termő tőke,
amennyi bor forrt belőle,
s hívő sincs, ki ellenállhat
ízének és illatának,
kórnak gyógyszer, bűnnek béke,
s úgy szokott a szentelt kézre,
hogy kortyolva szem sem rebben
mise közt a Pálos rendben.

TOKAJI ASZÚ

Vígan fúrna tőkét a szú,
ha nógatná pár csöpp aszú,
rugózós a venyigéje,
csak a szeszgőz tolná mélybe,
ám a fürtben szőlő vér ért,
a szú csak a rím kedvéért
próbált volna tőkét, hordót,
s gönci mértékkel óbort,
jó fa itta, hosszan érett,
ahány puttony, annyi évet,
s pincelabirintusokban,
penész szülte meg titokban,
itták pórok és királyok,
s minden csöppje istenáldott.

KÉKFRANKOS

Bírta idő, szívta kád
vörösödő aranyát,
mustja vérbő, frankja kék,
föld nevelte, óvta ég,
Sopront zsolddal vette be
Napóleon serege,
s békülőzni itt maradt
a legnagyobb tőkehad,
nincs nélküle bikavér,
Egerig is útra kél,
viszi, adja, mint barát,
zamatát és illatát,
s látni, ahogy fényt harap,
tömör fürtjéből a Nap.

MÓRI EZERJÓ

Attól kezdve, hogy kiforr,
jó kedvű a móri bor,
korán érő, bőtermő,
s ősi magyar minden tő,
van tüze és van heve,
ezerjó a szent neve,
fürtje kevés vesszőn nő,
markáns, savas ízt sejlő,
túlteng benn az alkohol,
torkot, s elmét ostromol,
minden titkot kifigyel,
zöldes szőlőszemivel,
s szív-alakú levelén,
szerelemre lel a fény.

BADACSONYI KÉKNYELŰ

Enyhén savas, fanyar bor
a vulkáni talajtól,
s könnyű táncot lejt a rím,
citromsárga színein,
úri szőlő volt pedig,
régből ekként ismerik,
kékes-barna fürtnyele
tőről szakasztott neve,
női szirma bájt virul,
más tőkével párosul,
nem volt rajtuk pendely, ing,
lett sok fürt és sok biling,
s borrá ért a szent hitű,
kikapós lett, s nagyhírű.

JUHFARK

A vén Somló tüzes kincse,
őrizi sok ódon pince,
furcsa nevét, az ebadta,
hengeres fürtjéről kapta,
szíve kohó, láng a lelke,
íze mandulás kesernye,
csak heve forr, nem tart lámpást,
izzítja a gyermekáldást,
nászéjszakás és furcsamód,
egyre több a fiú utód,
férfias és ereje nagy,
hat-nyolc éven át friss marad,
s otthona, mi borban táncol.
kimagasodik a tájból.

OTHELLO

Kékbogyójú, direkt termő,
az utolsók között első,
s babonázva futkos a fény
bársonyosan vörös színén,
átkos szőlő, bűne, hogy itt
gyökeréről szaporodik,
odasajdul ínyre, szájra,
eltökélt az aromája,
kissé fanyar, savany-édes,
bajra, jajra, dalra képes,
a teremtés lobbant vére,
minden tiltás ellenére,
tőről fakadt, mint az Éden,
Isten nagy kérdőjelében.

FURMINT

Októberi, késő érő,
aszúsodó, magyar szőlő,
héja vastag, lédús szemű,
nemes rothadás jellegű,
finom illat, kellemes íz,
édes élet és nemes szív,
képes mással dalba fogni,
testvére a szamorodni,
aszalódott egykor szalmán,
Somlón és Tokaj-hegyalján,
erejét a lelke adja,
az aszúbor öregapja,
hordó öröm, pohár gyönyör,
nem arany, csak úgy tündököl.

KADARKA

Skadar város anya földjén
termett régben edzett tőkén,
s ideszökött, itt lett magyar,
a hun főbíró is kadar,
talaját a Balkán adta,
Kiskőrös is onnan kapta,
s terjedt-futott kuszált fővel
szerteszét a gyökerével,
az erős ág tömi fénnyel,
s érik gyalogműveléssel,
bírja a lösz, bírja homok,
zamattal teltek a borok,
s mindegy milyen, testes, lazább,
ringatja a hordó farát.

MUSKOTÁLY

Íze kellem, illata báj,
édes öröm a muskotály,
vékony vessző, bő lé-cukor,
s fenségesen finom a bor,
sárga szőlő, víg a nedve,
belébújt a szőlő kedve,
s árulkodó zamat árnyal
minden szemben, tele vággyal,
s ha aszalva összeszárad,
fürtje kincs a mazsolának,
szüret után, kerek évvel,
kortyot kortyra tűzzé érlel,
pincelakó, nincsen papja,
s a poharat is itatja.

EGRI BIKAVÉR

Pincék őrizik a titkát,
több szőlőből házasítják,
előírásos adagban,
s nem dominál egy se nagyban,
más faj érlelte az ősét,
aztán változtak a tőkék,
fürt vörös tűz, négy-öt lángon,
ám legalább legyen három,
ma is tudott, miből mennyi,
héján hagyják erjedezni,
verseng fokban, verseng ízben,
közepes mély, rubin színben,
a poharát sose lökd fel,
s óva idd, mert szesszel öklel.

IRSAI OLIVÉR

Több tőke nőtt össze eggyel,
ígéretes szerelemmel,
a pozsonyi fehér szöszke,
s a kikapós Csabagyöngye,
s nevet jussolt szegről-végről
Irsai M.Olivérről,
szívós héjú, aranysárga,
rákapott a muskotályra,
bora lágy és zöldes-sárga,
s mert rövid az ifjúsága,
a hordó is érzi végül,
nem öreg, csak gyorsan vénül,
s fölszuszog a préselt mámor,
sárga, kicsi bogyójából.

ZALAGYÖNGYE

Hepehupás táj göröngye
fölött nő a zalagyöngye,
issza szent és issza lator,
könnyű, ledér öröm a bor,
bár a bűnét szánja, bánja,
föltüzel a maligánja,
olyan, mint a gyönyör a nedve
száz iccébe kerekedve,
s olyan hű, hogy majdnem csalfa,
a vágyódást karban tartja,
okos szőlő, szelídített,
mint a templomban a hívek,
mert a levéből olykor-olykor,
még plébános is kortyol.

TRAMINI

Friss, aromás fehér szőlő,
dél-tiroli múltat őrző,
lehet görög, vagy francia,
mind a jókedv atyafia,
kicsi bogyó, lédúsos héj,
húspiros hamv, vad szenvedély,
a bor édes aranysárga,
s bele szeremül a tájba,
klónozott az íze-méze,
a muskotály testvérkéje,
sűrű vesszős szőlő-rózsa,
tele vele Európa,
mámora lágy vágyat ontó,
s szeretője lett a Somló.

HÁRSLEVELŰ

A született hárslevelű
édes gyönyör, mézes nedű,
nemes lelkű, mégse hiú,
olyan, mint egy hercegfiú,
nem debrői, nem a furcsa
furfangtól lett lángra gyújtva,
itt nevelte a magyar ég
naggyá szerelemgyerekét,
elcsábította a furmint,
s az aszúba ő vitt új színt,
ahány borász, annyiféle
szívből nőtt a szenvedélybe,
zöldes-arany bor és illat,
s szerelemmel teli ízt ad.

LEÁNYKA

Erdélyből jött fehér csillag,
a bor lágy vágy, s nektárillat,
örülte gyermekáldást,
a pap áldott, kántor kántált,
nem fizettek sose pénzzel,
csak nekik szánt venyigével,
kevés fiút szült világra,
neve ígyen lett leányka,
mégis, ha szép legényt keres,
könnyed, üde, karakteres,
gyűlölte a nagyüzemet,
s imádja a lankát, hegyet,
Eger, Bükk-alj, Mór és Neszmély,
férfimámor, női szeszély.

PORTUGEISER

Szentelt neve, kékoportó,
később osztrák, elébb Portó,
a szerelem hozta onnan,
s legismertebb Villány–honban,
de másutt is dalt énekel,
zengi Szekszárd, fújja Eger,
a bor lágyan vörös arany,
szőlőjének kék hamva van,
és ha olyan kedvet érez,
betársul a bikavérhez,
táncot lejt a mámor körön,
enni zamat, inni öröm,
fürtbogyója lédús-édes,
s módjával csak jóra képes.

NOAH

A legvadabb bogyó-fajta,
gyerekkorom abajgatta,
savanyított testet, lelket,
falum szőlőhegyén termett,
mégis úr volt, s én, a szolga,
lepörgött a fürt a porba,
hajladozva szedegettem,
mustját ittam, szemét ettem,
mégis kedvelte a környék
nyolc forintért mért literjét,
elítélték, búsult önként,
be is tartatták a törvényt,
bűne nem volt, csak koholt vád,
s írmagját is kiirtották.

MERLOT

A kékszőlők egyike,
dobog minden fürt szíve,
furcsa nászról szól a szó,
Bordeaux, s feketerigó,
apja, anyja francia,
s száz táj fogadott fia,
fölkínálta méz-ölét,
bársony-sötétvörösét,
s terjesztve az örömöt,
hozzánk is beköltözött,
gyümölcsös, lágy illatú,
issza jókedv, issza bú,
s bogyóiból szült bor, a
földön túli aroma.

SASZLA

A legvénebb szőlőfajta,
ötezer éves a rajtja,
Egyiptom az őshazája,
Isten idedelegálta,
francia, német és svájci,
ma már könnyű rátalálni,
nem került zár gyökerére,
s szétfutott a föld felére,
erős héjú, húsos bogyó,
roppanós és ennivaló,
s érzi, ahogy falatozzák
napos oldalán a rozsdát,
de gyümölcsös derű lobban
a belőle érlelt borban.

Vers

HAJADON BALATON

Elolvasta:
430

 

 

A déli széltől volt habos.

Iszapos-szürke, tarajos.

Háborodott  és nyugtalan.

Rosszkedvű. Barátságtalan.

 

Haragra, dühre hajlamos.

Beteges és idegbajos.

Fönt csapkodó. Lent hangtalan.

Zabolázott és parttalan.

 

S olyan erővel tört elő

telt testéből a levegő,

mint teli tüdőből a szusz.

 

Az évszak tudta, zöldje nő,

s mint határozott, büszke nő,

kendőt kötött a március.

Vers

Polc

Elolvasta:
434

Te ezt gondolod,

én meg azt,

semmi közös nincs e ponton,

és meddő vitánk úgy nyomaszt,

hogy itt marad…

egy magas polcon.

Évek telnek, telik a polc,

néhány félreértés előkerül,

és te fogsz egy nagyot

mit jól leporolsz….

és az megint kettőnk közé

feszül.

Néhány elkopott vagy eltörött,

vagy elveszett

az évek alatt,

már nem számít… már beköltözött

s rossz emléke bennünk maradt.

Én ezt gondolom, te meg azt,

és vagy én sajnálom,

vagy éppen te,

tagadok én és te is tagadsz…

nehéz a polc…

hogy szakadna le!

Vers

Hazai borok

Elolvasta:
460

BORGYÖNYÖR

 

 

Van belőle annyiféle,

ír a lelke, gyógy a mérge,

s olyan áldott kelyhes kegyszer,

hogy az ember inni egyszer,

holtából visszatérne.

 

RIZLING

 

Csopakon és Szent György-hegyen,

bort erjeszt és vígat terem,

bár francia földről hozták,

de hona már Magyarország,

termi a hegy, domb, a síkság,

sanyanyú, de kedvvel isszák,

rajnai, ha magasztalják,

olasz, hogyha áldva adják,

beleszerettek a kocsmák,

s az örömét olcsón osztják,

minden kortya tele ízzel,

összejött a szódavízzel,

barát búban, kedvben, bajban,

s minden csöppjében egy dal van.

 

 

SZÜRKEBARÁT

 

 

Badacsonyi szürkebarát

ringatta sok barát farát,

s mintha az Ég kincse lenne,

vigyáztak a szőlőszemre,

ígéretes mustba gyűrték

valamennyi tömör fürtjét,

ám nincs annyi termő tőke,

amennyi bor forrt belőle,

s hívő sincs, ki ellenállhat

ízének és illatának,

kórnak gyógyszer, bűnnek béke,

s úgy szokott a szentelt kézre,

hogy kortyolva szem sem rebben

mise közt a Pálos rendben.

 

 

 

 

 

 

 

TOKAJI ASZÚ

 

Vígan fúrna tőkét a szú,

ha nógatná pár csöpp aszú,

rugózós a venyigéje,

csak a szeszgőz tolná mélybe,

ám a fürtben szőlő vér ért,

a szú csak a rím kedvéért

próbált volna tőkét, hordót,

s gönci mértékkel óbort,

jó fa itta, hosszan érett,

ahány puttony, annyi évet,

s pincelabirintusokban,

penész szülte meg titokban,

itták pórok és királyok,

s minden csöppje istenáldott.

 

 

KÉKFRANKOS

 

Bírta idő, szívta kád

vörösödő aranyát,

mustja vérbő, frankja kék,

föld nevelte, óvta ég,

Sopront zsolddal vette be

Napóleon serege,

s békülőzni itt maradt

a legnagyobb tőkehad,

nincs nélküle bikavér,

Egerig is útra kél,

viszi, adja, mint barát,

zamatát és illatát,

s látni, ahogy fényt harap,

tömör fürtjéből a Nap.

 

MÓRI EZERJÓ

 

Attól kezdve, hogy kiforr,

jó kedvű a móri bor,

korán érő, bőtermő,

s ősi magyar minden tő,  

van tüze és van heve,

ezerjó a szent neve,

fürtje kevés vesszőn nő,

markáns, savas ízt sejlő,

túlteng benn az alkohol,

torkot, s elmét ostromol,

minden titkot kifigyel,

zöldes szőlőszemivel,

s szív-alakú levelén,

szerelemre lel a fény.

 

BADACSONYI KÉKNYELŰ

 

Enyhén savas, fanyar bor

a vulkáni talajtól,

s könnyű táncot lejt a rím,

citromsárga színein,

úri szőlő volt pedig,

régből ekként ismerik,

kékes-barna fürtnyele

tőről szakasztott neve,

női szirma bájt virul,

más tőkével párosul,

nem volt rajtuk pendely, ing,

lett sok fürt és sok biling,

s borrá ért  a szent hitű,

kikapós lett, s nagyhírű.

 

 

JUHFARK

 

A vén Somló tüzes kincse,

őrizi sok ódon pince,

furcsa nevét, az ebadta,

hengeres fürtjéről kapta,

szíve kohó, láng a lelke,

íze mandulás kesernye,

csak heve forr, nem tart lámpást,

izzítja a gyermekáldást,

nászéjszakás és furcsamód,

egyre több a fiú utód,

férfias és ereje nagy,

hat-nyolc éven át friss marad,

s otthona, mi borban táncol.

kimagasodik a tájból.

 

OTHELLO

 

Kékbogyójú, direkt termő,

az utolsók között első,

s babonázva futkos a fény

bársonyosan vörös színén,

átkos szőlő, bűne, hogy itt

gyökeréről szaporodik,

odasajdul ínyre, szájra,

eltökélt az aromája,

kissé fanyar, savany-édes,

bajra, jajra, dalra képes,

a teremtés lobbant vére,

minden tiltás ellenére,

tőről fakadt, mint az Éden,

Isten nagy kérdőjelében.

FURMINT

 

Októberi, késő érő,

aszúsodó, magyar szőlő,

héja vastag, lédús szemű,

nemes rothadás jellegű,

finom illat, kellemes íz,

édes élet és nemes szív,

képes mással dalba fogni,

testvére a szamorodni,

aszalódott egykor szalmán,

Somlón és Tokaj-hegyalján,

erejét a lelke adja,

az  aszúbor öregapja,

hordó öröm, pohár gyönyör,

nem arany, csak úgy tündököl.

 

KADARKA

 

Skadar város anya földjén

termett régben edzett tőkén,

s ideszökött, itt lett magyar,

a hun főbíró is kadar,

talaját a Balkán adta,

Kiskőrös is onnan kapta,

s terjedt-futott kuszált fővel

szerteszét a gyökerével,

az erős ág tömi  fénnyel,

s érik gyalogműveléssel,

bírja a lösz, bírja homok,

zamattal teltek a borok,

s mindegy milyen, testes, lazább,

ringatja a hordó farát.

 

MUSKOTÁLY

 

Íze kellem, illata báj,

édes öröm a muskotály,

vékony vessző, bő lé-cukor,

s fenségesen finom a bor,

sárga szőlő, víg a nedve,

belébújt a szőlő kedve,

s árulkodó zamat árnyal

minden szemben, tele vággyal,

s ha aszalva összeszárad,

fürtje kincs a mazsolának,

szüret után, kerek évvel,

kortyot kortyra tűzzé érlel,

pincelakó, nincsen papja,

s a poharat is itatja.

 

EGRI BIKAVÉR

 

Pincék őrizik a titkát,

több szőlőből házasítják,

előírásos adagban,

s nem dominál egy se nagyban,

más faj érlelte az ősét,

aztán változtak a tőkék,

fürt vörös tűz, négy-öt lángon,

ám legalább legyen három,

ma is tudott, miből mennyi,

héján hagyják erjedezni,

verseng fokban, verseng ízben,

közepes mély, rubin színben,

a poharát sose lökd fel,

s óva idd, mert szesszel öklel.

 

IRSAI OLIVÉR

 

Több tőke nőtt össze eggyel,

ígéretes szerelemmel,

a pozsonyi fehér szöszke,

s a kikapós Csabagyöngye,

s nevet jussolt szegről-végről

Irsai M.Olivérről,

szívós héjú, aranysárga,

rákapott a muskotályra,

bora lágy és zöldes-sárga,

s mert rövid az ifjúsága,

a hordó is érzi végül,

nem öreg, csak gyorsan vénül,

s fölszuszog a préselt mámor,

sárga, kicsi bogyójából.

 

ZALAGYÖNGYE

 

Hepehupás táj göröngye

fölött nő a zalagyöngye,

issza szent és  issza lator,

könnyű, ledér öröm a bor,

bár a bűnét szánja, bánja,

föltüzel a maligánja,

olyan, mint a gyönyör a nedve

száz iccébe kerekedve,

s olyan hű, hogy majdnem csalfa,

a vágyódást karban tartja,

okos szőlő, szelídített,

mint a templomban a hívek,

mert a levéből olykor-olykor,

még plébános is kortyol.

 

TRAMINI

 

Friss, aromás fehér szőlő,

dél-tiroli múltat őrző,

lehet görög, vagy francia,

mind a jókedv atyafia,

kicsi bogyó, lédúsos héj,

húspiros hamv, vad szenvedély,

a bor édes aranysárga,

s bele szeremül a tájba,

klónozott az íze-méze,

a muskotály testvérkéje,

sűrű vesszős szőlő-rózsa,

tele vele Európa,

mámora lágy vágyat ontó,

s szeretője lett a Somló.

 

 

HÁRSLEVELŰ

 

 

A született hárslevelű

édes gyönyör, mézes nedű,

nemes lelkű, mégse hiú,

olyan, mint egy hercegfiú,

nem debrői, nem a furcsa

furfangtól lett lángra gyújtva,

itt nevelte a magyar ég

naggyá szerelemgyerekét,

elcsábította a furmint,

s az aszúba ő vitt új színt,

ahány borász, annyiféle

szívből nőtt a szenvedélybe,

zöldes-arany bor és illat,

s szerelemmel teli ízt ad.

 

Vers

Ki emel templomot?

Elolvasta:
519
Nagy László – Ki viszi át a szerelmet című verse nyomán

 

Ki tartja fent tovább az égbolton a Napot,
a termés melegét adó biztos holnapot?
Az epedő vágytól belefogyott Holdat
ki vigasztalja telivé? Hát az összes csillagot?
Fénylő ragyogásuk ki garantálja?
Ki áll ki értük vihar dagasztotta
hullámmal dacolva legényként a gátra?

 

Ártatlan szívdobbanásokból ki állít oltárt,
gyertyákat ki gyújt hálából hegycsúcsok ormán?
Ki emel szerelem első megpillantásra
helyszínén szent áhítatból kegytemplomot?
Eltévedt feketebárány-felhőkkel ki sétál haza az égen?
Árvalányhaj selymű lelkek egymásra ragyogó
fényszálait gondos kézzel ki fonja össze vastag copfba?

2018. 12, 19.

 

 

Vers

ÉVVÉGZŐ

Elolvasta:
430

 

 

Kiradíroztam megint egy esztendőt,

a naptáramban fogynak a szereplők,

jaj, annyi barát, s annyi óra ment el,

a jussul ide hagyott félelemmel.

 

A december már huszonnyolc napot élt,

és fárasztja hosszúra nyúlt ittlét,

kitörölne a világűrben bárhol,

pár ünnepet a zsúfolt naptárából.

 

Ám megragadt a múló idő szintjén,

s úgy telik-múlik hajthatatlan, mint én,

az elmúlás dacával úgyse számol,

mert előbb-utóbb eltűnik magától.

 

Azon tűnődöm, végül mi marad meg,

a legfájóbb, a legjobb, vagy a legszebb,

de a lélegzet holton túl szuszogjon,

s a szeretet maradjon végleg otthon.

Vers

Vezeklés

Elolvasta:
611

 

 

Anya, anya, anya, hívlak a távolból,
mint magas hegyek, tornyosodsz
a tenger fölé. Szíved oromján örök
köd ül és szélvihar árad belőled.

Veszekedni kezdesz a tengerrel,
ordít belőled a magányom,
kivet magából aprócska csónakom,
neki-neki csapódok a szikláknak a parton.

Anya, anya, anya, sírok a hullámokon,
de te csak sötétlőn gyászolsz a parton,
a tengert hibáztatod minden ridegségedért.
Csontos öledre tapadok, hallom,
hogyan lüktet benned a láva,
markomba képzelem a melegségét.

Tiltott hevességgel ver a szívem, meghatódik
a tenyerem, olvadni kezd, hallod,
annyira meghatódik a tenyerem, hogy olvadni
kezd! Csermelyként csordogálok vissza méhedbe,
Nem lehetek elég szilárd hozzád sosem,
hogy megkeressem a szívem odafent.

 

Százévente egyszer, amikor telihold világít
a képzeletbeli karácsonyfánkra,
a tenger pára lesz és te csak homokmorzsa,
akkor újra megölellek, anya, anya, anya.
Anya.

 

 

 

 

Vers

Ballada

Elolvasta:
606

 

 

 

Állj meg fiam, állj meg, ne siess,
nélküled két karom oly üres,
temető kapuján álom jár,
fekete madarad ma reám vár.

 

Sötét az éjszaka egyedül,
valahol vén cigány hegedül,
temető kapuján a madár,
az én vállamon meg a halál.

 

Állj meg fiam, állj meg, ne siess,
az ég alja látod, mily veres,
kereszt tövén anyád térdepel,
sóhajod az éggel felesel.

 

Sárga krizantémon ül a szél,
betakarta arcod már a tél,
apád hátán vérzik a kereszt,
mardos a félsz, ma el nem ereszt.

 

Állj meg fiam, állj meg, ne siess,
inggalléron véred kesereg,
csak mosom reggeltől estelig,
ürül a dézsa, majd megtelik.

 

Vörös rózsád véled álmodik,
ágyadon takaród bánkódik,
függönyrojtján emléked szenved,
apád eldobta a keresztet.

 

Állj meg fiam, állj meg, ne siess,
tegnap rám ordított az eresz,
lépcső tetején a pillanat,
ellopta tőlem az álmodat.

 

Mezítláb indultak a füvek,
a bokrok pőrére vetkeztek,
temető kapuján a madár,
siettek, hogy álmod vigyázzák.

 

Állj meg fiam, állj meg, ne siess,
szobádig ért, az a fakereszt,
gyertyaláng égeti zongorád,
már anyád tenyerén az a láng.

 

 

 

 

Vers

ZAB

Elolvasta:
708
Az élet rejteke a mag,
belőle lélegzet fakad!

 

Széjjelhordták a lótenyésztő népek,

és lassanként az egész világé lett,

szálkás kenyeret sütöttek belőle,

s a glutén gyáván visszahőkölt tőle,

lett szüleje a büszke belga sörnek,

a zabpehelyes angolszász gyönyörnek,

de hozzánk nőtt, mint a hajnalhoz a harmat,

a puszták szele szülte meg magyarnak,

és boldog súlyként cipelte a sorsát,

mint ló nyakát a teli abrakos zsák.

Vers

Találós kérdés

Elolvasta:
770

@page { margin: 2cm } p { margin-bottom: 0.21cm; direction: ltr; color: #000000; orphans: 0; widows: 0 } p.western { font-family: “Times New Roman”, serif; font-size: 12pt; so-language: hu-HU } p.cjk { font-family: “SimSun”, “宋体”; font-size: 12pt; so-language: zh-CN } p.ctl { font-family: “Lucida Sans”, sans-serif; font-size: 12pt; so-language: hi-IN }

Találós kérdés

1.

 

Szorosan összetapadnak az ajkaid,

de nem a fájdalomtól vagy a haragtól.

Nyugodtan összesimulnak

mint ahogy a tengeren

a lágy szellő hullámokat simogat.

 

Gyönyörű az arcod, sem az álmok,

sem a vágyak nem zilálják.

Csend honol mindenütt,

kívül is, belül is.

Homlokodra csöppnyi árnyék vetül,

puha-pihe hajad mozdul, ahogy lépkedsz.

2.

Mélyen alszol, látod,

fárasztó volt az éjszaka!

Most végigzuhansz az ágyon,

meggyötörten zárulnak ajkaid.

Talán emlékek tolulnak fel benned,

a magasság és a mélység

végtelennek tűnő harcai.

Mintha arcod se lenne,

belefúródsz a párnába,

hajad a homlokodba gyűrődik.

Aludj csak, aludj!

3.

Szólni készülnek ajkaid,

még nem vagy biztos

a gondolatban,

a lehetőségben,

de már kissé megnyíltak ajkaid.

Végigfut benned egy emlék,

s egyre jobban eltűnik belőled

a bizonytalanság.

Aztán egy rossz mozdulat,

valamilyen tolakodó illat,

amelytől kiegyenesednek

rövid hajszálaid.

Visszazárulnak

keskeny ajkaid.

4.

Mitől vörösödik az arcod?

Az ajkaid is izzanak,

apró fürtjeid, apró cseppekkel

fürdetik homlokod.

Mintha nehezen

kapkodnál levegő után,

meg-megnyíló ajkaid

között forró levegő árad.

Látom rajtad, szenvedsz,

kiszáradt ajkaid

szomjasak, arra várnak,

hogy valaki a vággyal

megöntözze.

5.

Talán mélyen aludtál,

vagy az álmok szorítottak erősen.

Melléd feküdtem,

arcom az arcodat érte.

Lélegzetedben vettem a levegőt.

Ujjaimmal végigsimítottam

gyönyörű arcodat,

ajkaid csábító ívét.

Figyeltem: őrzöd-e az álmod,

vagy elindultál-e

az ébredés útján?

Alig érintettem ajkaimmal

még mindig összezárt ajkaidat,

majd szinte érezhetetlen csókokat

leheltem rájuk.

Nyelvem hegyével végigfutottam

a millimétereket,

kerestem a megnyíló rést,

ahol behatolhatok,

s az ajkaid megszoríthatják a nyelvemet.

Közben megnyíltak az utak,

előre engedtek, majd összeszorultak.

Nem tudom, mi történt, felébredtem…

6.

Végre ez is elkövetkezett!

Az ajkaidban fürödhettem,

hanyatt feküdtem,

éreztem ajkaid izgató hullámzását,

amint meg-megérintettek.

Nem tudtam megmozdulni,

erősen rám feszültek az ajkaid,

alig kaptam levegőt,

de kívántam egyre beljebb,

ajkaid közé, a mélységbe,

megsemmisülni vágytam.

Ajkaid közé szúrtam

izmos nyelvemmel,

szétfeszítettem ajkaidat.

Birkóztunk, birkóztunk.

Jó volt meghalni ebben a csendben.

7.

Csücsörítenek az ajkaid:

haragszol talán?

Vagy emlékeidben vörös

földieper lángol?

Lágyan körül öleled,

az ízlelő bimbók

elindulnak az időben,

volt már egyszer,

hogy ráharaptál

egy földieperre.

Kiömlött a vére,

végigfutott az ajkaidon,

simogatott, becézgetett.

Öröm volt, öröm.

8.

Hetek múltak, haldokolt a nyár,

elsárgultak már az emlékek is,

mint a barátom arca, mielőtt

elindult a semmibe.

Éjszaka felriadtam ajkaid hűvösére,

amint hozzám értél váratlanul,

s percek múltak, amíg magamhoz tértem,

s éreztem, hogy lüktetnek,

maguk közé szorítják ajkaimat.

Összetapadtunk,

szétválaszthatatlanul

remegtünk egymás hullámain.

Lassan itt a tél is,

fehérbe öltözik a vállunk,

átjár a hideg,

vacognak majd az ajkaink is.

9.

Gyakran nem látom az arcodat,

mintha menekülnél előlem,

pedig nem akarok mást,

mint homlokodról

elsimítani a hajad.

Ha hozzád érhetnék,

belebújnék a hajadba,

babrálnám az ujjaimmal,

megpuszilnám az arcodat,

gyönyörködnék ajkaid

szép vonalában.

S ha bátorítanál,

beborítanálak csókjaimmal.

Megharapdálnám forró,

lüktető ajkaidat,

mert azt érezném,

hogy átvette a hatalmat

fölötted.

10.

Azt álmodtam,

hogy megnyílt a völgy,

s a buja réten rés támadt.

Féltem, mégis néztem,

mi történik ebben

a felrobbanó látomásban.

A rés két oldalán

lágyan simultak a fűszálak.

Olyan nyugalom

áradt ebből a világból,

hogy észre se vettem:

a rés folyó is lehetne,

de nem az, hanem

két csodálatos ajak,

amelyik megtelik

éltető nedűvel.

11.

Fiatal korom lángja

csapott ki belőlem,

amikor először megláttalak.

Akkor véget ért egy álom,

s azóta csak a valóság

ringatja képzeletemet.

Megláttam az arcodat,

halvány ajkaidat, amelyek

mintha fáztak volna:

összehúzódtak,

egymáshoz simultak.

Megfogadták talán,

hogy nem engedik el egymást?

Nem tudtam a szemem levenni róluk,

hevesen száguldott bennem a vér,

ami azóta sem pihen,

ha újra látlak.

12.

Gyakran eszembe jut

az első találkozás,

pedig sok-sok ajakkal

hozott össze a sors.

Volt, amelyik hűvösen

fogadott, a másik

szóval tartott egész éjszaka.

Volt, amelyik elmesélte

élete összes fájdalmát:

a megaláztatásokat,

a veréseket, a trágár szavakat.

De, amikor megérezték

a leheletemet,

amelyben ott muzsikált az ima,

elhallgattak, majd ámulva,

megnyílt ajkakkal hallgattak.

Olyankor velem jöttek

lázas ifjúkoromba.

13.

Előtted térdepeltem,

megcsókoltam lábad

mindegyik ujját,

végighaladtam a combodon,

muzsikáltam a testeden.

Az ajkaidnál megpihentem,

hajadat hátra simítottam,

s belecsókoltam a szakadékba,

amelyik máris vonzott,

pedig még élni akartam.

Éreztem: benne vagy ebben

a csókban, nem a muszáj,

hanem a szenvedély

cseppenként benedvesíti ajkaimat.

Behunytam a szemem,

s egyre jobban zihált a mellkasom.

14.

Virradatkor, amikor lassan

emelkedik a pára,

s a fűszálak a fürdés után

némán törülköznek,

én még fekszem az ágyban,

szedelőzködnek a gondolataim,

képek ölelik egymást,

ahogyan az öledbe bújtam

az éjszaka.

Ittam köldököd tavacskájából,

de még szomjasabb lettem,

az ajkaidra vágytam:

puha húsodra, ahogyan

játszol velem.

Megnyíltak ajkaid,

azt hittem itt van

a rózsaszínű csoda,

ami befogad, belém fészkelődik.

Megnyíltak ajkaid,

én eltűntem közöttük

egy végtelen csókban.

15.

Bolondos éjszaka,

forgolódom, mintha láz bántana,

lerúgom magamról a takarót,

majd rángatja bőrömet a hideg.

Mint, aki nincs magánál,

pedig lehet, hogy rád gondolok,

hozzám simuló ajkaidra,

amelyek nem akarnak menekülni,

ajkaimra tapadnak, megsemmisülnének,

ha nem szeretnék újra meg újra

a halált és a feltámadást.

16.

Innen már messze szállt,

zizzenve hét határon át,

gáttalanul repült,

amit sohasem akartam,

tétován sem igazán akartam,

ódon falak közé bújtam,

aztán meg álmodoztam,

pirosodott az arcom,

untattak a saját gondolataim is,

nem tehettem mást,

csak egyetlen dolog foglalkoztatott,

imádkoztam hozzá,

de nem hallgatott meg.

17.

Nem tudom, mi van velem,

sötét felhők kavarognak fölöttem,

földig hajolnak a fák,

kavarognak a virágszirmok.

Összehúzódom az ágyon,

terjeng az éjszaka,

s nem tudom, kinyújtott kezem

elér-e hozzád?

Virágsziromlevél ajkaid

lassan megérintenek,

szomjas ajkaim felélednek,

azt érzem most is,

mint egy vágyakozó éjszakán,

amikor egymásra találtunk

18.

Árad a fény az őszből,

bámulok kifelé a szobából,

nehezen mozdulok, de felállok,

s kinyitom az ablakot.

Kitárom mindkét szárnyát,

legszívesebben elrepülnék,

megsimogatom a fényt,

beletartom az arcom,

engedem, hogy érezzem a csodát,

amelybe most belefúrom magam.

Bújj közelebb hozzám,

hogy ne legyek olyan árva,

ne legyek magányos,

érezzem a fény ízét,

amely belezuhog a szobába.

—————————-

Jelen – fésületlen – formájában naplóba javaslom. A visszatérő motívum nekem, női olvasónak, kicsit sem tetszetős, nem hozza a hangulatot. Ha ezt a sok ajkat letakarom, egészen szép sorokat kapunk, de még mindig zavaró a sok fölösleges névelő, aminek funkciója nincs, ellenben szabdalja a szöveget.

Mindent le kell írni, ami jön, ebben egyetértünk. De azután mérlegelni kell, mi megy, mi marad. Mérlegelj!  NHI

 

Vers

Szédült világ

Elolvasta:
718
“Gubbaszt telihold ég tetején:
nagy ezüstkorong – múló remény”

 

 

Kátrányt izzadó aszfalt az éj.
Nyártempóban csak tücsök zenél.
Csendet ringat ezer lombos ág.
Kábultan forog a szédült világ.

Gubbaszt telihold ég tetején:
nagy ezüstkorong – múló remény –
lassan felhő kúszik, és kitakar
mindent. Vele érkezik zivatar.

Éji nyugalmat megtör, elzavar.
Komor, fekete, mindent felkavar.
Esőben áznak elhullott álmok.
Párát szürcsölnek szomjas virágok.

Később lelohad féktelen kedve,
a tájat rábízza a jótékony csendre.
A hajnal frissült tánclépésben
szerelemillatot tereget a réten.

 

 

Vers

Szökken a tavasz

Elolvasta:
874
Illusztráció: saját

 

 

 

                                                                          Úgy szökken át rajtunk a tavasz,
                                                                          mint aprócska tücsök, ki ciripelve
                                                                          mélabús dallamát mulatja életének javát.
                                                                          Tenger sója, akár márványnak belseje,
                                                                          rétegelt, csillámmai megpihennek rajtam,
                                                                          észre se vettem hogyan történt mindez,
                                                                          halálos méreg az erősödő napban.
                                                                          Ki vagyok Én, hogy láthatok ennyi csodát;
                                                                          fényhullámok mosolyát vízpaplanon?
                                                                          Dagály árjában súlytalan testemet…
                                                                          meztelenre vetkőztet a telihold,
                                                                          lefektet morzsalékágyába, szúrós kövek
                                                                          nyomódnak bőrömbe… ott vagyok,
                                                                          s látom, mit korábban álmomban;
                                                                          képzeletem medrében fürödhetek,
                                                                          ezeregy éjszaka meséjéből lett valóság,
                                                                          Aladin lámpása pihen kezemben…
                                                                          éjente viharos szél fújja hordalékát.
                                                                          Gyerekfiúk óriás tálcát cipelnek,
                                                                          majd kettétör alatta vékony derekuk,
                                                                          turistákra pocsékolják fiatalságuk,
                                                                          kényszeredetten tapossák szolgamalmuk.
                                                                          ej, de jó lenne összegyúrni a világot!
                                                                          sárból, vízből új embert csinálni,
                                                                          a Teremtő markából kihúzni a szilánkot,
                                                                          mely belénk fúródott lélektelenül!

Vers

Kanapé

Elolvasta:
890

Volt egy kanapénk.
Szocreálos, múltidéző, vörös színnel.
Félig kitört lábbal,
így elmozdítani sem lehetett.
Évek óta
ugyanabban a pozícióban állt.
Mint aki nem mer
megmozdulni, csak vár,
vár valamire.
Várja a megváltást
a csodát.
És míg a Rendszer változott,
öröklött bútorunk nem lett lecserélve.
De ezt senki sem tudta,
mert mindig ki volt nyitva.
Azon aludtunk. Apa, anya és én.
Sosem ágyaztuk be.
 Szép dísztakaró volt ráterítve,
hogy elfedje a valóságot.
Mert piszkos volt a kanapé.
Főként az alja.
Telis tele bűnnel.
Az ágy alá söpört
problémákkal. És mi,
ezen a halmon aludtunk.
Anya, apa, és Én középen.
A szemétdomb tetején.
Mostmár értem, miért becézett apa,
az ő kiskakasának.
Egy napon
be lett csukva a kanapé.
Elfértünk rajta ketten is.
Már nem volt többé anya.