Vers

Kanapé

Volt egy kanapénk. Szocreálos, múltidéző, vörös színnel. Félig kitört lábbal, így elmozdítani sem lehetett. Évek óta ugyanabban a pozícióban állt. Mint aki nem mer megmozdulni, csak vár, vár valamire. Várja a megváltást a csodát. És míg a Rendszer változott, öröklött [… Tovább]

Vers

szapphói tachycard

    mindig tudtam, hogy közöm van ehhez a nőhöz. kéretik nem félreérteni. mintha lehetne ilyet. félre. érted vagy sem. félre semmiképp. s bár azt mondjuk, a vers szöveg. nem önéletrajz. nem regény. de titkon tudjuk. ez is meg az [… Tovább]

Vers

..ez benne a jó

Az egyik idei aquincumi költöversenyre küldött versem, ami nem szerzett babért… Kép az internetről. Koosán Ildikó …ez benne a jó Hívómondat: Az indulat ihlet versre „ Facit ignatio versum”   Zabolázhatatlan érzés az élmény, volt ilyen, s lesz ezután is, [… Tovább]

Vers

Angyali dallam leng

Kép: Tanyi Enikő: Üvegfestés képe     Százfele bomlik az esteli fény, idereppen egy isteni lény, távoli égfele hív, lágy-puha lelke beszív.   Rebben az éj szeme, sóhaja lágy, most csendesen árad a vágy,  hű szerelem remegőn vár, tavasz illata jár. [… Tovább]

Vers

Anyák

Parafrázis Ratkó József Zsoltár című versére       Az anyák mind óriások, hátukon cipelik a világot, fehér kötényük zsebébe elfér a bűn és szeretet, anyák nélkül – hideg az élet…   Az anyák nem öregszenek és nem mennek messzi [… Tovább]

Vers

Mandala

SzóVarázslat, megadott szavakra – faragás, télidő, keserű, mandala – és Vehofsics Zsóka fotójához. Bezúdult a télidő váratlan,’ tavaszra, jégből formált szoborpark a tér és az utca, a járókelők  megdermedt árny-alakok, arcukon a ráncok, mint faragás-nyomok,- a jégszobrász február  lét-szilánkjai. Mély [… Tovább]

Vers

Rügyfakadás

saját régebbi fotóm rügyfakadás              Koosán Ildikó    tegnap láttam, megnéztem ma is a rügyet, ahogy a fények színezik, langyos esőben ékszerként ragyog, percekig azt hittem földi csillagok jöttek tömegben tavaszt köszönteni, frissen csiszolt drágakövekkel teli zsákjaik a csillogást mind [… Tovább]

Vers

Vándorbúcsú

út szalagjábóllábnyomom kivágomléggömb-fákatégre eresztek többé nem dagasztom záporrá felhők kovászátkívül-belül legyen aszály porzó némasággal elföldelem a szavakatördöglakatot hajlítoktekintetem visszagörbítemmagamba nem próbálok ködöt csillogtatniés zajt pattintani csöndbőls mint akartamnem fordítom szó szerint a réteta kacsázó kő alól is kirántom a tavat [… Tovább]

Vers

Napisten kezében

Dermeszt a hideg, csont-vézna fákon holtak lelkét himbálja a szél. Árnya lóg csak bíbor fénykötélen, fagyba burkolt síron táncra kél. Elmosódott lábnyomok a hóban, a fájdalom könnyet eresztett. Összesüpped sírok, márványkövek, térdre hullott korhadt keresztek. Befelé les, aki ide téved, [… Tovább]

Vers

A fa alatt

„Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni” * (József Attila: Tél)   Porhavat szitál a Kegyelem –   Ám az áldott fényű fa alatt csodák helyett növekvő árnyak, díszdobozokba csomagolt szűkölködő szeretet, megcsappant hit, hazugságok, valódi kincseink, az igazság [… Tovább]

Vers

Dalol a csend, elandalít

Illusztráció: Gősi Ferenc, Gyirmót téli csendben Süketeknek felesleges halk szóval magasztalni a csöndet, melyben ezernyi titok ébred, hol üvöltő vadként, viharverten, vagy néha, mint harmóniát zúgó orgona, és mennydörgés ijesztő robaja, melyre úgy válaszol a szív, akár egy álomszépre komponált [… Tovább]

Vers

Télapó-álom

Egy régi versem   Télapó-álom                 Koosán Ildikó  Ez most a rég várt éjszaka,a titkokkal teli,nyűtt csizmácskám a Jó Öregremélem megleli. Dús lombú jégvirág nyílika rozzant ablakon,rajzoltam mellé fényt, napot,hadd lássa, itt lakom. Nem kérhetek modern csodát,szaloncukorhegyet,de meleg, tiszta kis szobát,s maradjak még gyerek… Hát [… Tovább]

Vers

A kezükön át

A kezükön át Siketek jelbeszéde*                             Koosán Ildikó   Ki-beforduló kezek, táruló, záruló ujjak nyugtalan, heves tánca, néma zene; emberek szíve, érzésvilága nyílik meg vele.   Van, kiknek a köznapi közlés kényszere, út a teljesség felé, ha élnek [… Tovább]

Vers

Megint

    Megint november, kicsit marós, most tizenhetes, nem ötvenhatos. Nemzedékek egymás mellett, alatt és fölött. Átalakított, átfestett, mégis öröklött hajlamokkal teli romos és új házak, együtt él gőg, dicsfény, hazug gyalázat. Új zenekar, de réges régi kotta, vérrel írt, [… Tovább]

Vers

Haldokló Pilis

Ma a Pilis haldokolt.  Élénken sötét kontúrjába vérvörös nap kapott és úgy hatott,  többé nem akar felkelni. Fekvő, zöld ölű asszony, mindig más benned a fájdalom. Most túl szürke, ahogy végig kísér utamon. Faggyá dermed rajta az est, élettel teli [… Tovább]

Vers

Az ember napja

  Már annyi féle napot kitaláltunk, van állatok, növények – bármi napja, az ünnepelés olthatatlan vágyunk, hol senki senkit nem gerjeszt haragra.   Egy nagy sakktáblán háborúkat játszunk, az ölés bűnét lemossuk a könnyel, az Istennek is mattot ad halálunk, [… Tovább]

Vers

Csontig

  A telihold látványa, mint a kígyódelejes tekintete,megbabonázott.A felhők – puha vattapamacsok –parányi csillagpettyeket öleltek,s engem elfogott az érzelmes álmodozás.A sűrű teljességből érkezettmoccanó vágyamégre véste végső jelét e hűlő éjszakán,ám a mozdulatlannádermedt időmagába szívta a régikáprázatokat.Elszivárgott minden,ami volt,csöndessé szelídültekszememben az éles,forró képek. Már nyugalom [… Tovább]

Vers

Tüzes táltosok

  Hátunk mögött halomra dobált évek,sorjázó habfodor tengernyi hosszan. Kiporciózott élet, kegy a sorstól.Ajándék érdem szerint. Jóban, rosszban.Míg állnak váraink, hisszük, szélvihar,jeges ár se árthat, ha tavaszt éreza szív s kéklő bércek bűvös orma vonz.Utunk egy, megyünk szomj-gyötörten a fényhez.Éltető energiákat [… Tovább]

Vers

Nyárnász

  Elfáradt a meleg, kábultan szendereg, igyekvődik, habár piheg, szuszog a nyár.   A zsákja emberi örömmel van teli, s békésen hömpölyög két sugár rés között.   Örömnyi víz az ágy, ott kelleti magát, száz hullám lágy ölén. száz ringó [… Tovább]

Vers

rigmusok a tanár úrnak

Vasbányai Ferencnek, szeretettel     A budapesti József Attila Gimnázium 1969-ben érettségizett IV/C osztályának találkozóit megörökítő albumban 1992 óta kézíratként olvasható, és a Héttorony oldalára 2009 októberében feltöltött azonos című szövegem (http://www.7torony.hu/content.php?c=25170) 25-ik évfordulós, „jubíleumi” változata.       tarkódon égtájak célkeresztje gesztusaidra vetkőzik [… Tovább]

Vers

Bergman emlőin

  Túljutva anyáink emlőin, nyúlánk, tizenhat éves zsenik voltunk, egy ember ismeretében teljes, akiről úgy tudtuk, más mint a világ, és a világ sok szarral teljes – ítéletünk volt vissza és előre, tudásunk tökéletes, minden lényegtelen törölve, csak a lényeg [… Tovább]

Vers

Szomjúzó

  Kiürülsz, mint a telt pohár, te irigyeled, ő csodál, mert ő az egyetlen tanúd, hogy feneketlen mély a kút, leengeded, meg felhúzod, a forrás holtodig buzog, s csak teli vödröd érzi meg, hogy szomjat húzol, nem vizet.

Vers

Kijövök az utcára

Melıh Cevdet Anday, török költő verse, (1915-2002) Klein Magda (1950-2016) nyersfordítása alapján, örököse: Klein János engedélyével készült átirat. Éjjel kijövök az utcára hogy beszélgessek veled Felszabadultan boldogan és hiszem hogy holnap újra lesz éj És újra megtalállak Szeretem a madarakat [… Tovább]

Vers

Gólyafiókák

  Csak pár fejecske mozdult könnyedén az óriási fészek peremén, úgy lassultam, hogy lássam a csodát, pár babonázott másodpercen át, s megértettem, nem csodálatra vár a fiókákat őrző gólyapár, a tollasodó gond és az öröm, pirosodik most hosszú csőrükön, sok [… Tovább]

Vers

Nincs egyebem

Nyúlnak az árnyak, a lelkek sóhaja hallik,    angyali hangok ringnak az ég peremén.  Orgonaillat kúszik az ablakomon, hűlt szerelemnek a kínja belengi szobám.   Fekszem az ágyban, senki se lakja a szívem, látom a múltat, vágy-teli arcod sejlik.   [… Tovább]

Vers

Az igazi ajándék

Ha örömet akarsz szerezniNem kell a pénzedet költeniMert az igazi ajándék ingyen vanS nem az anyagi javakban Nem kell rózsa, drága ékszerSem a buksza teli pénzzelCsak egy valami okozhat örömetA mosoly, és az önzetlen szeretet Addj a szíved drága kincseibőlDe [… Tovább]

Vers

Felnőtté válás

Egyszer véget érnek az iskolás évekS vár rád a nagy betűs életGyermeki szíved még mindig játszanaS ott ülnél mindig az iskola padba Mindig a barátokkal együtt lenniA jóban és rosszban kitartaniDe az idő oly kegyetlenSoha nem áll meg egy percet [… Tovább]

Vers

A képről

Barátom, a képről eszembe jutsz, ami eddig lomos kapualj, képzeld, telis-tele zene, hiszen itt zongora magasodik, megismerkednék vele.   Barátom, húgod keze nem pöttyös már, határmezsgyén szerelmesebb egy elválás, ebből szakítás nem lesz, legfeljebb bátyámig érő szeretetem.   Barátom, errefel [… Tovább]

Vers

Megszületőben

Összeállítás április 11. tiszteletére KÉp: Tündérvirág Kámoni arborétum /artfotóm/         Válaszok Cseke Gábor kérdéseire /kérdezz – felelek 2017. ápr. 11. re/       Mióta intenzívebben foglalkozom orvosi szakmám mellett az irodalommal, írok, fordítok és könyveim jelentek meg [… Tovább]

Vers

Fényjel

FényjelXIX. századi dal                        Koosán Ildikó   Látod-e mennyire  várom, anappalok fénye, ha éj peremére kúszik, a hajnali ködre terül,rügy-teli ágra, ha barka virágraébred az erdő, a bánat elül? Hallani csöndben, lenge örömbenfürdik a tisztás, érik a dal, zizzen a szárnya, száll a [… Tovább]

Vers

Új világról álmodom

Bíbor színű alkony mikor hozod el márAzt a napot melyet mindenki vár?A gonosz vezette világ végétEgy új világ hajnalának kezdetét Amikor a szeretet vezeti a szíveketS tova tűnik el a gyűlöletAhol nem ropognak a fegyverekMindenhol békességben élnek az emberek A [… Tovább]

Vers

Mellékutcán

Mellékutcán  Koosán Ildikó  A mellékutcán autók haladtak,Lemenő naptól hunyorgott az ablak, Háztetők fölött félhomály tenyészett,S a csöndből, ami tunyán heverészett, Most esti forgatag, lármás sietségAraszolt elő, pezsdítve az estét; Éji szállását egy koldus kereste,Kószált szélvédett szegletekre lesve, Galambpár kukázott a szemét körül,Pofon csattant véletlen – vétlenül; Résnyire [… Tovább]

Vers

Kastély freskó

    Sugárutak, fasor. A többholdas kertben szökőkutak, szobrok adnak díszt a csendnek. Zúgó vízesésnél a herceg megállva, hosszan néz a kastély egyik ablakára. Azaz, nézett egykor. Ma már Isten tudja, mi lehetett annak az ablaknak titka. Báli vigasságok. Frakkos [… Tovább]

Vers

Körtefát ültetek

Körtefát ültetek,  karcsút, rügyeset,  amikor a fagyból  lesz majd kikelet.   Felnő ez a kis fa,  s aki született,  azzal együtt várjuk  mind a szüretet.    Addig pár év telik,  és mert így esett,  faragok egy verset,  aprót, fényeset.    [… Tovább]

Vers

Capri

Capri              Koosán Ildikó   Célom a Világ tetején vibráló látványpillanat örökbefogadása;    ízlelgetni a láthatár részleteibenmegbúvó fénydimenziók mágneses vonzását,  átlebegni kék-azúr ösvényein egy káprázatos táj fölöttMonte Solaro csúcsa felé az istenképletekkel teli édenkertszivárványszínekben pompázódús délszaki növényei között  amit [… Tovább]

Vers

Áldott kenyerünk

    Álmodomaz otthon kenyér illatával,látom nagyanyám hófehér haját,amit dagasztáskor kendőjébe zárt,ha előkerült a nagy sütőlapát, éslangyos cipókkal telt meg a kosár. Ráncaibanrejtőző, bársony mosolyátidézi a múltból derengő ős-erő,boldogság, az a tiszta élet,– szép, áldozatteli -, amely a fényűzésthírből sem [… Tovább]

Vers

Maradok

Csupán a csend hangtalan fényekoppan a macskakövön.Sziréna zúgás töri szét aszmoggal telt est szürkeségét.Foltokban emberi árnyak– érdekes élő ködfoszlányok –a betontengerben gondokkalmegrakott uszályok futnaklélekzátonyokra.Páros magányok lakatlan szigete ez : millió hajótörött.Segélykérő tüzek lángjaiégetik fel a maradék reményt.A hamuvá lett semmibőlketrecbe [… Tovább]

Vers

A stégek

    Kagylóvá repedt az égbolt, gyöngyözöm, halászom, szél fúj ide oda tengek s lengek jobbra-balra, kéz tologat jobbról-balra, ahogy az Isten megadta, csak néha színtelen, megfogyva, titkolt hazámat hirdetem, feketén fehéren simogatnak érdes kezű sós szájú betűtengerek, illetnek s [… Tovább]

Vers

Világközi-tenger

    És sűrűsödik a válaszokkal teli csend,     puhulnak az évbilliárdokig rótt körök,    hiszen csak a lélek örök,    létünk,    mint lepke szárnyán a hímpor,   vadselyembe göngyölt porcukor.        

Vers

Könyörgés a veszendő Földért

     Könyörgés a veszendő Földért                         Koosán Ildikó                                        Jó Uram!Héliosz szekerén csomóra kötni a féketégi szabály okán ki lehetne  illetékes?Nézd az utóbbi időket! Volt rég, mikor féktelenül űzte a tűzparipákat új hozzá nem értő, tán  Phaethón,  bizonyítván, engedélyezi [… Tovább]

Vers

Tükörhold

Magas rezgésű érzés: ez szerelem. Béke. Szeretetnek belső örömeibe térő. Mint tükörég vágyteli éjeken. Holdat leső, kútból felhúzott vödör. Önmagunk teljességében megtartó sötét leple. Mint arany tallér, vetül alvókra; álom-járó húnyt szemekre. Tükörhold lélekfürdőjében időzünk, miközben vágyakat merünk; eltűnni mernek-e [… Tovább]

Vers

Hétköznap

A hétköznapok robotokká tesznek bennünket, látszólag minden ismétlés, tanulunk gondolkozás nélkül tenni, cselekvés nélkül gondolkodni, vagy lélegezni amikor vers születne, verset írni, ha lélegzetünket összekócolnák túlfűtött érzelmek. Ezt a karma jógát, ha szeretjük ha nem, művelni jó, akár botanikus szenteli [… Tovább]

Vers

Bizonyítvány

    Már a Park sem a régi ( nem is lesz ) de ne bánd:kiveszett egykori lombok idilli dala.A lelkem szomjazza a klorofillóceánt,mely nem csupán az álmodásnak volt itala  Ránk vártak a padok, a sövény rejtekébenfiatalon vadásztunk illatokra, szépre,boldogok voltunk [… Tovább]

Vers

Váratlan vendég

Kipp… Kopp… Ki kopog? Ki az, ki ily bátran robog Be e házba? … Nem látlak, Viszont, ha elém kerülsz, biztosan kiváglak   Mint a macskát… Nehezen… lélegzek… Pillanatról pillanatra egyre jobban mérgeznek A percek… Nem érzek, De látom, hogy [… Tovább]

Vers

Öregkor

öregkor             Koosán Ildikó   hajnalbanilyenkor úgy terem az új napmint réten a gomba égi harmat  után indulhatbegyűjtögetnifélig teli  vagyfélig üres kosárral aszerint, a múltnak élne inkábbvagy a jövőbetörne utat aki mégfelszedegetheti ezt afélédes – fél-fanyarkései terméstmagának  2016. június 14.

Vers

Nem kell apropó

Nem kell apropó, alkalom elmélázni a kispadon,     Nem kell apropó, alkalom elmélázni a kispadon, alvó emlékekkel telik a kert, tűnődnék reggelig, egy emberöltőt visszaszáll a gondolat. Utolsó nyár… Repül kis időcsónakom anyámhoz, régi, szép napon, mikor még bíztunk [… Tovább]

Vers

Más dimnezióban

 Más dimenzióban                                                     Koosán Ildikó  Meglesni mi zajlik az éjszakában, mikor álomköziutcák sarkán befordulsz egy régi sikátor házai közé,hiszed, már jártál itt valamikor, mert felismered  aporcelánházszám mögötti térből előtörő vonzóerőt;ez az, gondolod, belépsz egy ajtó nélküli küszöbönát az ismeretlen terem lebegő [… Tovább]

Vers

A főúr

A verset Várkonyi János festőművész azonos című festménye ihlette Belesimul a homályba, így vár újabb érkezőt, karján fehér hangedlit tart, szmokingot hord s lakkcipőt. Selyem csokornyakkendőjenem fityeg csálén nyakán, milliónyi titkot őriz, ha kell sznob, máskor vagány.   Á-tól Z-ig [… Tovább]

Vers

Kopott-arany nyelven

Kútág’ – ösztövér, gémje – hórihorg’…kopár sík? torsa közt? haris rikolt?Zeneteli nyelvünk csupa szépség,dús mai nappal időutazás,ütemhangsúly, ha kell, időmérték:gyorstelepítésű drótakadály.

Vers

Fütyörészve

    Fütyörészgetek, gyermek lettem újra.Szívem is trilláz amerre járok.Rám rikkantgatnak mintha csak értenékflörtjeim szavát rigók, harkályok.A tüdőm teli, s hol föld, ég összeér,füttyel köszöntöm én a végtelent.Hegy-völgyek fújják ezt az ősi zenét,visszhangok ott fenn, én meg idelent.Fütyülök, mikor alkony [… Tovább]

Vers

Az üveghegyen túl

    Arcod szépen metszett élét  néztem hajnalig,  az álom elkerült,  de megtalált a reggel, mely most is korábban érkezett. Mint mindig, amikor nálam jársz.   Moccanni sem merek, éberen őrizve álmodat, tébolyultan szuszakolnám vissza a lepergett homokszemeket, ám az [… Tovább]

Vers

Sopron

    Skízispont,múltteli jelen.Silbakol, fel-alá jára zöldhajtókás, sárgapitykés közlegény.Még nincs tizenhét éves.Vállán súlyospuska, hegyénhosszú szurony,háborúra mutat,csillagot ér.Esni kezd a hó.A szökevény percfuttábaa fal mellémég oda rajzoljaa faköpönyeget.        

Vers

Legalább te legyél jól

  Ha itt lettél volna velem alkonyatkor, megmutattam volna a színváltó tengert: acélkéken, bézsen, narancsvirág-fényben. Kezemet zsebedbe rejtve a szél elől elmeséltem volna talán,  hogy “az ördög kibomló hajánál fogva húzza le a Napot minden este és vonszolja végig (vizek [… Tovább]

Vers

lázadás

lázadás/anyák napján/             Koosán Ildikó széttolnám a homály függönyét,ma éles képeket akarok!lázadásommal telik  a lét,faggatnék minden csillagot,  mert ki a parttalan időbenáradás, aszály közt lépeget,s hinni kész a teremtőbenkérdőre vonná az eget: hol van a kéz, a tekintet,hol az öl, a puha fészek,hol [… Tovább]

Vers

Hétköznapok II

X.   Pesti szikrakép: a forgóajtó oldalra fordított mókuskerekében az előttünk araszolók háttal,  az utánunk  tipegőknek hátunk. Célunk eszelős, ők hova, merre, fel sem sejlik. Igyekezetünkben magunk miatt vigyázunk mások sarkára.   XI.   Majd írok, ha Széphalmon leszünk, Kazinczy [… Tovább]

Vers

Homagium Musis

  Éltem színpompás őszből lassan télbe fordul, a vidám nyár emléke még élénken él szívemben, de ifjúkori tavaszom illatai már megkoptak, ereimben meglassúdott vérem, szívem lassú, nyugodt palotásra váltott víg csárdás helyett. Nem szövök merész álmokat, nem vágyom a Holdra, [… Tovább]

Vers

ötszázhetven

( veled ) nélküled az idő üres téboly fuldokló hiány ha nem lélegzel mellettem ha nem öleled karjaiddal mezítelen lelkem átlebegsz velem valami holnapba  jó szeretve lenni veled rejtve virrasztva ahogy vagy aki vagy isten ember szerelem   térképet rajzolok [… Tovább]

Vers

Jégbe zárva

MésziFotó: Jégbe zárva     még tél és fehér mindenüttőszbe fakult szerelemelvermelt vágyakfaggyal ölelkező ágakmerengéssel teli sötét éjszakák  a bimbó fakadásról álmodikszellősimogatást remél a tájjégbe zárt szívem várja így– mielőtt meghasad –a kiszabadulást

Vers

PRÉSHURKA

A szív, a nyelv és fejhúsból java, a tokaszalonna és illata, és bürkéből pont annyi szép darab, hogy abálódva összeforrjanak, még látom, ahogy éllel vagdalom, a lemosdatott bontóasztalon, a szívből előbb kínált meg a sors, csipetnyi  só, meg gondolatnyi bors, [… Tovább]

Vers

Tízmillió

    Feltűnt, hogy nincs is illata a művirágnak, és a népünk nemes kertjébe kóró tévedt? Hogy silány gyümölcsökön is kártevők rágnak, s a gaz már emészti a várost, erdőt, rétet?   Ez egy ilyen ország – jusson néha eszedbe [… Tovább]

Vers

Tajtékos víz

    Megtelik veled a szoba. Tárgyak úsznak az asztalon. A lehajlásokból felmosóvödörbe száműzött hab lesz, egyre bokrosabban tessékelem, miközben az egyedüli vágy: egyszer mozdulatom méltóvá lesz, értesíteni fog arról, itt maradnál. Melyik bolygó hozta el reggel ismeretét energiák formálta [… Tovább]

Vers

Szerintem a világ

  Szerintem a világ idegenként kezel, hús-vér emberségem számára csak teher.   Szerintem a világ körbe körbe forog, bolond itt mindenki s összevissza dohog.   Szerintem a világ Legoland-ben készül, minden kis darabja műanyag lesz végül.   Szerintem a világ [… Tovább]

Vers

Szenteste

Pihék járnak légies táncot. Díszgyertyáink fénye mesevilágot vetít. Kékes árnyékok sora játszi hajladozással vibrál a falakon, Szívek és lelkek ölelkeznek önfeledten. Picinyke cinke teli etetőnek örvend az ágon. Bent pohár csendül s gyermekzsivaj. Kálváriánkról hólepte pléhkrisztus tekint az ünneplő nyájra.

Vers

A Világ

  Lehet gyertyaláng ez az egész, számlálhatatlan fényhullám, reménykedő szikár csönd, vagy csak egy kihűlt holnapután.   Surrogó szöglettelenség, amiben eltévedt az idő, kézfogásba maradt üzenet,  meglehet csupán egy útszéli késelő. * Egyutas moteli éj,  romlatlan tökély…      

Vers

Caméleon

Egy régi arcú telihold vagy nárciszként látsz be a vízbe lótusz nyílik szemed elérem vagy az összes arc tükrében kitárul-e ma szárnyas szívem beleszokni az éntelenségbe    

Vers

Bakancsszíj

Filléres édesség volt, semmi kétség, nagy, hosszú csíkját bakancsszíjnak nézték, és itt van újra, kanyargós egészben, mert gyerekraktáramból visszakértem, s míg szűk darabját végigjárja nyelvem, a nagyja pihen ujjamra tekerten, ma már tudom, de mégiscsak bolondság, hogy gép préseli, szeleteli [… Tovább]

Vers

Műhelytitok a versírásról

Műhelytitok a versírásról  Koosán Ildikó    várok egy kezdő mondatot  a tényről  ami bennem kavarog,  még éjszaka is feszit, bök, véredényeimben mintha  gyónás-kényszer áramolna,  nem tud kitörni, amorf,   amőbamódra váltakozó  súlypontját innen-oda teszi át,  mozdul egy kicsit, azután tovább,  előre- [… Tovább]

Vers

Prózoló

(Kőmüves Klára versének hozzászólásából húrozódott) Jobban érzed, ha sorba fájlalod, ahogy a nap süt, ahogy a fény ragyog, ahogy kitársz, vagy becsuksz csöndesen, ajtót, kaput, elárvult ablakot, és nézed-hallod, hogy a szentmisét, mi neked sok, Istennek semmiség, miként darálják, őrlik [… Tovább]

Vers

Áldott, új világ

  Gyönyörű az ősz most, friss terveket szül majd,lelkem szárnyalását mutatja az új dal.Hegyen, völgyön, réten futok immár hozzád,nem téríthet el majd sem vihar, sem honvágy. Szívünk, lelkünk, testünk feltámadt egyszerre,egymásra találtunk, nem vagyunk elveszve.Ujjaink most lassan egymásba fonódnak,megújult életünk [… Tovább]

Vers

Töredékek

Emlékek porladó csokra borul kimegfáradt lelke fedeles kosarábólmíg szamárfüllel teli karcos fotóitrendezgeti immár századszor újrakopottak a filmek melyek leperegnek elméjemegroggyant vetítővásznán rendrehol pasztell színekben hol meg csakszépiásan olykor fekete-fehérenbelső gramofonján meg-megakad a tűugyanazt a foszlányt játszva unos untalan * Kertje [… Tovább]

Vers

Lélekkosár

Teli kosárral gyűjtöm lelked gyümölcseit, az égre varázsolja jelenlétedet a világ rendje. Kikeresem magamban is rutinjaidnak ünnepeit, rám adod köténynek szorgalmad, hátulról árulkodó kezed csak a képzelet.

Vers

Ezt neked

Ezt neked                      Koday László azonos c. képékez                                             Koosán Ildikó Panni asszony gyanút fogott,igaz, amin gondolkodott!Jóska bácsi megint részeg,estére, ha [… Tovább]

Vers

Kékszerelem

Megtelik a világ színes madárdallal, széles jókedvében csivitel a hajnal, minden rezzenetlen, fű, fa bokor hallgat, utánozhatatlan röpte van a dalnak, gyönyörű ívére ráfeszül az ember, s tele lesz az égbolt kéklő szerelemmel.

Vers

Siena

Siena /útleírás/   Cathedrale  della Vergina Assunta /Szűz Mária mennybemenetele katedrális/                                                                           Koosán Ildikó   E dóm nem csupán egy a sok közül: dísz, pompa, művészet felsőfokon! szépségsúlya már – már a földre nyom, érzelem, értelem viharzik belül a [… Tovább]

Vers

Visszalapozó

1.   Kiszakadtam, mint ecsetből a festék,mint nyárutói vágyakból az esték,bár nagy időm volt jó örömöt élni,az Isten átkát emberölbe kérni, és betűk döngtek, tollamat keresték,azt akartam, hogy utánam eresszék,mert írásjelet tudtam grammra mérni,és futottam a csöndet utolérni. És jött [… Tovább]

Vers

Pünkösd

(A húsvét utáni hetedik vasárnap) A mindenségig elvezet a nyom, a hetedik, jelölt vasárnapon, a terjeszkedő gyűlölet helyett jön világra az élő szeretetet, az égbolt végül megtelik veled, a csillagokat egybe lükteted, és lélegezni kezd valami jel, de nem parancsol [… Tovább]

Vers

Pünkösdi Király

Schmidt Mária textilművész alkotása: http://www.amilapunk.hu/eozin/vankepem/biblia/pentecost.html     Kimondta az Úr szent igéjét,nagyot sóhajtott:és lőn világosság…Nélküle az élet sötét és sivár.  Az ötvenedik napon kiáradt és felragyogott a Szentlélek fénye ránk, igaz, élő forrás, égi láng.A hamu alatt szunnyadó szikraa mindenségben vihart arat,ragyogva lobog [… Tovább]

Vers

Lipari

 LipariSzicilia  Szeretettel útitársaimnak                     Koosán Ildikó  Narancs- citromfák karnyújtásnyira,óriás vadkömény labdavirága,párás végtelennel telitett tájravibrál a távolság ködhomálya  s a kristály-kék tengerrel ölelkezik;félelmetes a mélység, magasság,meredély; nincs lehetetlen manapság,      a szerpentin már- már az égbe visz; panorámahorizontba fér a világ,a pillanatba jelen, múlt, jövő… [… Tovább]

Vers

Hírszemle

1. Fölébredek. Jaj, lágy semmittevés – a rádióból földemet verik, s a három percbe zsúfolt hírverésoldozgatja az álom görcseit. Mint aki mindent márványkőbe vés,úgy szónokol az éter bölcse itt,honnan e rám tukmált fölismerés,hogy én is higgyem, ha már ők merik? [… Tovább]

Vers

Anyák napjára

  Húsz év suhant el felettünk, Anyácskám, már nem fáj, a gyászmunkát megszenvedtem, nem neheztelek, de torkomban a szívem, ha távozásodat újra felidézem. Úgy szerettem volna egy utolsó ölelést, egy utolsó mosolyt kicsalni tőled, elnyűtt kezedet kezemben tartani hogy érezzelek, [… Tovább]

Vers

Fájdalom anyja

Kép: Giovanni Bellini: Pieta       A kereszt tövében élő kőszobor.Megtörten áll, némán sír, nem zokog,tengernyi könny pereg arcán,tudja, magzatára kínhalál vár – Uram, Jézusom a kereszten! – Én Fiam, én Istenem,drága Krisztusomte védj meg! Anyaszív nem ismernagyobb szenvedést,mikor [… Tovább]

Vers

Hiába

    Lángra lobbantottad a májusi éjt, hiába mondta apád, anyád, gyermek, ne játssz a tűzzel…   (…)   Esténként éhesen harapdálod a tejszagú holdat, mintha anyád mellén csüngnél.   Hol nem voltál, és most merre vagy? ma is játszottál [… Tovább]

Vers

Szemirámiszi függőkert

Koosán Ildikó Szemirámiszi függőkert /gondolatok a versfordításáról/  Ismeretlen szövegben idegen szavakkatonái védvonalárkokból lesnek rádcsőre töltött fegyvereikkel; Veszélyesterep, aknazárakat rejteget, a sorokközt sunyítanak míg fel nem ismered, ahogy ismerned kell a szóvirágok fészke alatt megbúvó taposóaknák csapdáit, ha a fölöttük hullámzó gon-dolat, [… Tovább]

Vers

Álmatlanul

  Ablakomon át beköszönt hozzáma tenyérképű telihold.Csupán egy villanásra küldte rámárnyakkal tűzdelt fényét,hideg-rázós mosolya máris párnámba vackolta magát.Én gyűrt lepedőmön forgolódtam,álmom kínosan kerültea velem való találkozást.Gondolataim kergették egymást,lökdösődve tülekedett mind előre.Szűkölő pillanatok váltaknyomasztó órákká,átvették az irányításta pattanásig feszülő idegeken.Felültem.A vekker hangosan [… Tovább]

Vers

*Majd megérkezel

*Jenei Gyula, Majd megérkezel „Majd megérkezel az alkonyatban”és én várlak ahogy vártalakaz első pillanattól már akkoramikor még sohasem láttalakcsak elképzeltelek: megidéztelek csukott szemeim mögöttláttam ahogy valami állandósultfélhomályban felém imbolyogszlassan akár az árnyék és mindenalkalommal mintha hatalmas sűrűködgomolyag állta volna az [… Tovább]

Vers

Jelen – mint Anyám szava –

Lefokozott titulussalkelek reggelente– vonatjegyre már alig telik –s bár fáradtan, de akkorishévvelmosakszok, öltözök, indulok,fenntartva családom, módunk, mi egyszerűen csaka mindennapi biztonság. A portól nehéz munkaszagbangondok vissza –  húshússal, szépruha, parfüm, mert volt miből – nemrégre,majd visszaránt jelenbe,ami hiány, meg amit [… Tovább]