Már a Park sem a régi ( nem is lesz ) de ne bánd:
kiveszett egykori lombok idilli dala.
A lelkem szomjazza a klorofillóceánt,
mely nem csupán az álmodásnak volt itala
Ránk vártak a padok, a sövény rejtekében
fiatalon vadásztunk illatokra, szépre,
boldogok voltunk névtelenül és szegényen
( néha a szomszéd asszonykával félrelépve )
Ez volt a Park, a létezésünk csomópontja:
haverok, szerelmek és puskacserék tere.
Az emlékeket most már semmi meg nem rontja,
míg nem száll elmémre a demencia dere.
Átbukdácsoltunk mind az élet iskoláján
( hol a részvétel fontos – meg a szertartásrend )
van, akiből farkas lett, más meg maradt bárány.
Majd a halál bepecsételi egy nap: „átment”.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Schifter Attila
