Hónap: 2015 június

Először megcsókolom a talpadat,aztán a tenyered,a homlokod ráncain gyöngyözőkeserveket.S amikor túlérek arcod oldozó közönyén,és tekinteted csipkebokor-máglyáján égek,akkor tudom öröklététa megsemmisülésnek.

    Melléd dőlök, ahogy a fű dől a porhoz, s arcomhoz emelem hófehér kezed, könnyemmel mosom homlokod ráncát magamhoz ölelem tekinteted, ez maradt, ennyi jut nekem… hát melléd dőlök válladra hajtva fejem, és álmodom én fiam, hogy még itt [… Tovább]

(Szüleimre emlékezve, aratás idején) Inni adtál a madárnak,pelyhes csibének cicának,vasárnap arany levessel etetted, mohó szemekkel tűzhelyed fölött ácsingó, éhes két kicsi pulyádat. Forrásvíz került apámnak,friss sarjú tyúknak, kacsának,túlérett gyümölcsből pálinka,szőlő nedvéből borocska,áldott emlékű kaszásokajkára nótát varázsolt. Kíváncsi fülünk a dalt [… Tovább]

Vándor vagyok, mint a nyár, szívem hozzád visszajár. Holdas éjen egyedül, csak a magány hegedül.   Fülembe a szél suttog, a lelkem, mint mély szurdok. Kínom lentről rám károg, s e rémzajban rád várok. 

                                                                     Lehet-e random egy ember      [… Tovább]

Már este előkészülőben voltak,a rozsszalmából kötelet sodortak,a szalma elébb jó ideig ázott,hogy ne törjék az erős mozdulások,a kasza fenve, markot les a sarló,és meztéllábról álmodik a tarló,lepihenőzve várták, nyugva bajjal,hogyan ébreszti szándékuk a hajnal,én este már a követőjét tudtam,úgy álmodtam, [… Tovább]

Az utolsó türelmes tél marad az egyetlen törvényünk,amikor fedetlen fehérséggel szelídülnekelénk a jéghegyek kristálykönnyei,s egymás megmásíthatatlan,végtelen fényében fürdünk,míg a mindenség meggyötört homlokán égneka gyöngyfelhős tavasz kifeszített szárnyai.

Templomom falain kívül, Van-e szívemben irgalom? Vagy csak mikor Isten jelen, Két kezem akkor kulcsolom.   Túl a falon hervad minden, Ökölbe szorítjuk hitünk, A szeretet csak művirág, Rosszindulat a fegyverünk.   Be sem ismerjük magunknak, Sokan skizofrének vagyunk, Képmutatón [… Tovább]

Álomkép – tankák        Koosán Ildikó     Holdfény világit, sötét fátylát bogozza lomhán az éjnek, lelked rései rejtik rég várt üdvözülésem.     Tavacska hátán barackvirágavar ring, rózsaszín hullám, ajkaid nyitogatja pergő csókjaim sodra.     Madárcsicsergés, korán [… Tovább]

 Itália                  Koosán Ildikó     Olasz hont is Isten teremtette egyszer, mikor játszani volt kedve, csizmaformán nyeste ki a földjét, gömbalakból elhagyta a görbét;   tengert kívánt és szigetvilágot, hegyet aztán, épp amire vágyott tűzokádót, még ha nem [… Tovább]

Az illusztráció Győrfi András festménye     mert kialudtak akkor a fények s lehulltak a hibiszkusz virágok a kábult manézs héjában mint sápadt fényszilánkok  sorra elalélnak   és látom a virrasztó légtornászt  fesztelen csontokkal a háló felett feszül sápadt arca [… Tovább]

Kép: internet     Marcangol a szó, lélektelen a csend.Rezzenetlen arcok,kőszívű emberek. Békétlen idők.Elveszett áhítat,elvesztett gyermekek… Szemünkből menekül a könny… Az Úr legyen veletek… Megbűnhődünk mindenért. Elkezdődött már… Jó lenne végre megtanulni ezt az elrendelést! …és add meg nekünk az [… Tovább]

  Este leültem a Tisza-partra,a folyó lustán ballagott,a fejemben zsongó kóbormondatokról, mit sem tudhattak a balgán álmodó habok.A hold karéján ott sötétletta parti fűz árnya,talán az Úr kikönyökölhetett.Cigarettát sodortam,s a tájra csend, nyugalomköltözött. Kuvik sem szólt,az éji lepke fényre vágyott,nem [… Tovább]

 Környezetünk           Koosán Ildikó   Esik Sok is kevés is kell is nem is pusztít az ár elmossa a vetést a házat végre  lázad a Föld is a véget nem érő kizsákmányolás ellen   Hőség kiéget kívül [… Tovább]

Mottó: Barát és öröm is lehetne a nevével fémjelzett nemiség, mint legerősebb kapocs. Lépcsőjén Istenhez érünk, vagy elég egy szerelmeskedés a kiűzetéshez?   A zuhanás előtt, fent a csillagok között, testemmel megálmodni testtelenséged…  Fehér betűivel eltölt bennünket a csend. Kormos [… Tovább]

  S miután visszatérünk,  susog a mozdulat, a lélegzet lassan helyreáll,  a lélek (?) még ott marad. Éget a lég, forr az idő, minden gondolat lágyan zizzenő. Halvány fények nőnek körénk, a jelen közénk oson,  útra kel egy  könnycsepp a selymes [… Tovább]

“…az az én lejtőm, és az én veszedelmem, hogy szemem a magasságba zuhan, kezem pedig a mélységbe szeretne kapaszkodni…” “Ekkor a szív szédül ágas akaratától” (Nietzsche: Im-igyen szóla Zarathustra. 195. oldal) Felhők zuhannak szélvédőnkre Ablaktörlőink Kétségbeesetten küszködnek Homályban Vissza nem [… Tovább]