Apáti Kovács Béla : Lázadó papucs

Hol volt, hol nem volt, Nekeresd falván, de annak is a legvégén, élt egy anyóka kicsinyke házában. Olyan csöppnyi ház volt, hogy, aki elment mellette, észre sem vette, hanem azt hitte, hogy egy óriási lapulevél alá épített szedett-vedett tákolmányt lát. Pedig, a pici ház ajtaján túl bárki láthatta volna, hogy odabent rend és tisztaság uralkodik. Az ott lakó anyó olyan rendet tartott, hogy azt még a király is megirigyelhette volna. Mindennek megvolt a maga helye, és a bútorok ragyogtak a tisztaságtól, még véletlenül sem lehetett találni egy árva porszemet sem a szobában. Anyó soha semmit nem szórt szét, s ha fájt a dereka, még akkor is lehajolt és a helyére rakta a holmit.

Volt néki egy régi papucsa. Olyan öreg holmi volt, hogy maga sem tudta, mikor vette vagy hogyan került hozzá. Ebben tipegett a házban egész nap. Természetesen ennek is megvolt a helye. Máshol nem lehetett, csakis az ágy alatt, vagy amikor anyó kiment az udvarra és belelépett a kinti cipellőbe, a bejárati ajtó mellett. Még csak elképzelni sem tudta volna, hogy máshová rakja le, ha épp nincs szüksége rá.

A papucsnak ez nem tetszett. Mérgesen dünnyögött magában, milyen jó lenne egyszer körülnézni a nagyvilágban. Még sohasem volt kint a kertben. Amikor nyitva volt az ablak vagy az ajtó, hallotta a madarak csiripelését, s elképzelte, milyen szép lehet odakint, amikor virágba borul a kert. „Nem lesz így jó” — gondolkodott magában éjjelente, amikor anyó békésen aludt az ágyban, ő pedig katonás rendben pihent alatta.

A szoba ablakán sápadtan besütött a hold, s a papucs nem tudott elaludni. Állandóan a kert járt a fejében. Addig-addig biztatgatta magát, míg elhatározta, hogy az éj leple alatt kilopózik és körülnéz a kertben meg az udvaron. Bizonyára csodálatos élményben lesz része.

Óvatosan kicsusszant az ágy alól, majd a nyitott ablak felé vette az irányt. Nyáron, jó időben az anyó félig nyitva hagyta az ablakot, hogy a friss éjjeli levegő átjárja házacskáját. Nem volt nehéz kiugorni. Már kint is volt a kert puha, bársonyos füvén. Nagy levegőt vett és elindult felfedezni a világot. Igaza volt a madárdalnak: csodaszépek a kert virágai és növényei. Illatukat a házban is érezte, de itt a közelükben még bódítóbban hatottak. Önfeledten sétálgatott közöttük és nem is gondolt arra, hogy bármilyen baja eshet. Ugyan, milyen veszély leselkedhet rá éjnek éjjelén egy szép virágos kertben? Legalábbis így gondolkodott a papucs. Pedig, ha tudta volna, hogy a szomszédban van egy kutya, talán meggondolta volna, hogy kimerészkedjen.

Sokáig semmi baj nem volt. Járkált le-föl a virágok között és megcsodált mindent, ami az útjába került. Csak azt sajnálta, miért nem vállalkozott erre a kirándulásra már jóval korábban. Elhatározta, hogy ezentúl minden éjjel kilopózik. Még sincs rendjén, hogy egész életét bent a kicsike házban élje le… Mérges volt anyóra, amiért rabságra ítélte. Legalább néha-néha elvihetné sétálni. Nem is értette, miért csak a kinti cipellőnek jár ez a nagy kegy. Legalább jó időben hagyta volna a lábán, de akár sütött a nap, akár esett, mindig belebújt a kinti lábbelibe. Még véletlenül sem felejtette őt a lábán.

Ezentúl minden más lesz. Még az is megfordult a fejében, hogy világgá megy és elhagyja gazdáját. Ez lenne a legjobb megoldás, mert legalább akkor viselője észbe kapna, milyen kegyetlen volt hozzá. Bejárná a falut, de talán még a közeli városba is eljutna. Állítólag nem messze tőlük van egy nagy város, ahol nyüzsgő az élet. Milyen jó lenne látni és találkozni az ottani lábbelikkel… Mennyi érdekességet tudnának egymással beszélni…

Ezek jártak a fejében, amikor hirtelen furcsa és félelmetes morgást hallott a háta mögött. Megrettent és ijedten megfordult. Gondolom, már kitaláltátok, kivel találta szembe magát. A szomszéd nagy kutyája vicsorította rá éles fogait, s látszott rajta, hogy nem tréfál. Itt hamarosan komoly bajok lehetnek, hacsak el nem fut. De egy papucs, hogyan tudna futni, amikor gazdája egész életében csak tipegett benne… Remegve állt és várta a sorsát.

A kutya nem sokat teketóriázott. Valószínűleg ellenséget vélt felfedezni a kalandvágyó papucsban, egy gyors mozdulattal elkapta és dühösen marcangolni kezdte. Hiába könyörgött, jajgatott senki nem hallotta meg. Hogyan is hallották volna, hiszen a papucsok nyelvét emberi fül nem értheti, főleg nem egy kutya. Nem volt kegyelem. Egy pillanat alatt a vad eb szétkapta, és szinte semmi sem maradt belőle a kemény talpán kívül. Siralmas látványt nyújtott a papucs maradványa a sok, szép virág között. Még anyó kedvenc virágai is kárát látták a nem mindennapi éjszakai viadalnak.

Szokása szerint, reggel a nénike kereste a papucsot az ágy alatt. Ide-oda csúsztatta lábát a padlón, de nem lelte a régi, öreg társát. Máskor rögtön elsőre bele tudta dugni a lábfejét, és már indulhatott is a dolgára. Most a papucs nem volt sehol. Kénytelen volt kisántikálni a konyhába és felvenni a kinti cipellőjét. Nem értette, hová lett a papucs, pedig mindenhol kereste. Felfordította érte az egész házat. Még a szekrény alá is benézett, remélve, hátha ott van, pedig tudta, hogy nincs esély rá, hiszen rend uralkodott a szobácskában és a kis konyhában is. Mindennek a helyén kellett lennie, anyó ezt így szokta meg. Furcsállotta is, hogy nem találja a papucsát.

Egész reggel azon járt az esze, hová lett ez a kényelmes lábbelije. Már régóta hordta és lába úgy hozzászokott, mintha nem is lenne rajta semmi. Még a kamrába is benézett, de miért lenne ott, amikor jól emlékezett rá, hogy lefekvéskor az ágy alá tette…

Egy pár papucs miatt nem állhat meg a világ, az életnek mennie kell tovább. A tyúkoknak is enni kell adni, ezen kívül rengeteg munka várja a ház körül, s bizonyára a virágai is szomjaznak ebben a nagy melegben. Ideje megöntözni őket. A tyúkólból visszafelé menet vette az öntözőkannát, majd elindult a kert felé, mint minden reggel. A virágok már messziről mosolyogtak feléje és a gyenge szélben lágyan ringatózva üdvözölték anyót. Az egyik piros rózsa megszólította:

— Anyó, tudod-e, mi történt az éjjel?

— Nem tudom, aranyoskám, meséld el! Nagyon kíváncsi vagyok rá.

— Tragédia történt itt a virágoskertedben.

— Tragédia? Mondd csak gyorsan, mi történt!

— Megint átjött a szomszéd nagy kutyája és széttépte a papucsodat. Nem hiányzott reggel? Nézd, ott vannak a maradványai annál a bokornál! Szerintem vehetsz helyette újat.

Anyó a bokorhoz ment, és szörnyülködve nézte a csata nyomait. A papucsot már nem lehetett megjavítani. A kutya annyira szétmarcangolta, hogy rá sem lehetett ismerni. Szomorúan kezébe vette, hosszasan nézte, s egy kis könnycsepp jelent meg a szemében. A virágok is elszomorodtak. Néhányuk a háta mögött összesúgott és sajnálkozva mondták:

— Szegény anyó, mennyire szerette papucsát, bárcsak tudnánk segíteni neki!

Az öreg papucs helyett újat kellett venni a hetivásárban. A régit a kukába dobta és egészen megfeledkezett róla egy idő után.

Talán, ha a papucs nem akart volna világot látni, akkor még ma is úri dolga lenne bent a házban, és nem történt volna meg a tragédia.

 

Legutóbb szerkesztette - Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 185 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.