Hónap: 2015 május

Tőled tudom – minden ember fenség – Észak-fokkal mostan mire mennék; titkot fejtünk ezer évek óta, s nem szűnik meg itt az idegenség. Téged mindig másvalaki mért meg – használnak csak, semmihez se mérnek – mutogatnak, ha úgy látszik jónak, [… Tovább]

Felhők határtalan fényébe sírlak,s míg szívdobbanásom csillaggá csitul,addig kenyere vagy a sóvárgásnak,mi érted kiált feloldhatatlanul. Látod, a semmi alatt görnyed hátunk,sosem bántalak, csak bánom hiányod,amikor szorongva egymáshoz bújtunk,s valódinak hittük a délibábot. Az ezüstholdcsipkék elfogynak lassan,hideg közelít, toporog a sötét,nevetésed [… Tovább]

A “Haladás” inspirálta ezt a kis ujjgyakorlatot. Gyengébb idegzetűek elolvasás előtt kérjék ki orvosaim véleményét! Tengeren a kórus dalol, basszus jön a habok alól, a mélységből szól a bálna. Hogyha föntről kiabálna, megrepedne minden hártya. Így a fület alig bántja. [… Tovább]

Néha elfújnám lámpásod, ne lássalak tovább, mint hogy a nap akkor alábukott az egykedvű város mögött, aztán ijedten őrizlek mégis, széltől óvva, két kezem között, pisla láng: a bennem szorongó világegyetem gyönyörű paránya, mely nélkül a rendszer összedől, s a [… Tovább]

Nem tudom mennyi van igazán Belőled, ki este holdfényben körbesétál a szobámban, leül az ágy szélén csendben, és mennyi van belőlem még, ki némán hallgat, és ha eltűnsz nem szólít, csak összerezzen.  

ahogy az időt sem értettem kicsúszik az élet alólunk – a képeket sem értettem – milyen gazdag a világ, mit élünk – mert nem tudtam, nyitva-e szemem, vagy lehet még jobban – lélegzem csupán, vagy többet szívok magamba s beleveszek [… Tovább]

  „Amikor a rózsa kelyhét kitárja, egyedül is tündököl.   Az exhibicionista kabátja alól kikandikál a magány.   De ha mind csupaszok lennénk, mit oszthatna meg velünk?”   Ezt kérdeztem néhány évvel ezelőtt… … Már nem tudunk szökni az árnylepte [… Tovább]

(A.E., K.D., J.A.) Tőled tudom – minden ember fenség – Észak-fokkal mostan mire mennék; titkot fejtünk ezer évek óta, s nem szűnik meg itt az idegenség. Téged mindig másvalaki mért meg – használnak csak, semmihez se mérnek – mutogatnak, ha [… Tovább]

Gondolom csengő szól, mert itt Zene áll kapum előtt. De Némaság az, hiába a romlott kompót, a gyomrom másfelé repül. A szavak itt csak pórázon húzott feleslegek. Vannak pillanatképesebbek,    mert náluk bevált a csók; ajakpecséttel      új levél érkezik. Feltépem, hátha [… Tovább]

Haranggal, lapáttalnőnek az évek.Ráncok simulnak foszlóhúsmagányban.A végtől sem váltanaktemetetlen álmok.November jön,újra november.Hiába rajzolok az ablakra jégvirágot.

Montázs: Dezső Ilona Anna, Mátyás Tamás Vámosi, Internet és saját fotók. http://www.alkotoportal.hu/index.php…     Úgy nevetek néha, mint a zenebohóc,arcomon maszk, fejemen kóc,szívemben halomra nőtt a bánat,ezért viselek színes ruhákat, – talán a színek elfedik a bohócfájó könnyeit, torz mosolyát,ha [… Tovább]

                                                                nyomulnál ahogyan kés a vajba        [… Tovább]

Ha csak bekattanna a megvilágosodás! Tetves éjszakai ég fénybogarai futnak. Miért önző a fáradtság, akár a halottak? Ki elengedi társának kezét, újra bevonzza,          de csak a holtak kísértik egyre a tejútnak csillagörvényeit. Az élők dacolva áthíznak mindig egy másik napba, [… Tovább]

  Szemem tükrében csillagtemető,éjszaka sír benne.Árnyak képe, hideg látomás.Megrekedt idő bennem;nem indulok tovább.Ketten vagyunk: én és a lelkem.Elmélázok a holddal, iker-érzésű társam.Ma nem sugárzok esti félhomályban.Fénykoszorúmat az univerzumba küldeném,apám lelke ott terül szét.Oda vágyok,legyek mellette egy árva fény.A világot eltemettem.

Angyalkezeket simítok. Fehérek, szépek, szelídek, gyenge kamillavirágok. Végtelen télre eszmélek. A világ tenyerünkbe fagy. Lepkék, csókok, óceánokbeteljesületlensége vagy. Angyalkezeket simítok.