Melletlen nők országa 1. Egy életre szóló vigyor

Utazzunk egy kicsit vissza az időben két és fél évezredet… Helyszín A Kaukázus északi lejtői… A kép saját, nem a Kavkaz-t ábrázolja, de hát ott nem jártam. Valahogy így képzelem el a helyszínt…

1.     Egy életre szóló vigyor

 

 

A fokozatosan aranyba boruló őszi táj csodálatos látványt nyújtott a dombok mögé készülő Nap sugarainak fényében. Dul és csapata a Kaukázus észak-keleti bércei mellett haladt, melyek meredek sziklafalként emelkedtek ki a semmiből. Felhő sem volt az égen, hogy jelezze a jászoknak, hogy falujuk felé vihar közeledik. Jókedvű volt a társaság, sikeres bölényvadászatról tértek haza. A hús a nyergek alatt préselődött, hogy kifolyjon belőle a vér, mely után füstölhetővé váljon, s e módon tartósítva elálljon egész tavaszig. Kissé megkéstek. hisz mire a szoroshoz érnek, már lenyugszik a Nap. Dul sietésre szólította fel vidám csapatát.

Két dombocska által közrezárt völgybe értek, ahonnan már látszott a szurdok, amely elválasztotta őket a sziklafal feletti fennsíkon levő falujuktól. A bejáratot egyik magaslat még eltakarta. A szembe sütő naptól is elvakítva későn vették észre a szurdokon át falujuk felé igyekvő perzsa sereg hátvédjét.

Nem készültek csatára, csak vadászatra. A perzsákhoz képest kevesen voltak, lovaik megrakodva, még menekülésre sem gondolhattak. Kürosz király, pontosabban Árjánész[1] herceg katonái körbevették, majd felszólították őket, folytassák útjukat a falu felé. Ám e kíséret nem tűnt békésnek, inkább rabszolgahajcsárok benyomását keltették.

— Mit akartok? — kérdezte Dul az egyiket, amelyik parancsnoknak nézett ki.

— Az isteni II. Kürosz király adószedői vagyunk. Jöttünk behajtani az évi adót, amivel, mint alattvalók tartoztok neki.

Hát, igen, ezt várni lehetett a tavaszi, elvesztett csata után, melynek során a perzsák úrrá lettek a Kaukázus felett. Dul megalázottan tett eleget a felszólításnak, nem is gondolván, hogy a falu kifosztása mellett még vár rá egy sokkal nagyobb tortúra.

Már a szurdokon túl, a falu határában érték utol Árjánész herceget, aki — miután egy lovas futár értesítette, hogy katonái a falu vadászait kísérik — bevárta őket. Látványosabb, és meggyőzőbb velük bevonulni. Látott ő már egyet s mást itt a Kaukázusban. E vidéken már a cseperedő legénykék is jól bánnak az íjjal. Nem kívánt egy alattomos nyílvessző célpontjává válni.

Mire utolérték a parancsnokot, már besötétedett. A herceg nem vette szemügyre foglyait, ráér majd, ha odaérnek. Csak Dult és csapatát szállíttatta le lovaikról, melyeket kötőféken vezetve kellett begyalogolniuk. Mit tehettek? Engedelmeskedtek.

A dulát nemzetség faluja stratégiai helyen volt. A sziklafal tetejéről jól be lehetett látni a környéket. A faluban futótűzként terjedt el az idegen lovasok közeledtének híre. Akadt, aki felismerte őket fegyverzetükről, hiszen részt vett a tavaszi csatában. Már elővették fegyvereiket, számítva a nemsokára hazatérő vadászok segítségére is, akik hátba támadhatnák az ellenséget, de amint meglátták a foglyokat, elszállt a harci kedvük. Árjánész mindenkit a falu terére rendelt, s fáklyavilágnál adta ki parancsait. Látszott, méltó próbál lenni rokonához, az „isteni” Küroszhoz, aki megteremtette az addigi világtörténelem legnagyobb birodalmát, melynek határai Trákiától az Indus folyóig terjedtek. Már csak a görögök és északon a lovas nomád népek álltak ellen a hódításnak.

— Embereim fáradtak, éhesek és megfelelő — nyomta meg a szót — vacsorára van szükségük. Éppen van miből! — tette hozzá gúnyosan. — Valamint szállásra, hogy megfelelően kipihenhessék magukat. Nektek úgyis dolgotok lesz. Reggelig teljenek meg a szekerek!

Tolmácsa megismételte szavait.

— De… — próbált Dul akadékoskodni a falu védelmében.

— Nincs de! Kötözzétek meg őket! — intett foglyai felé. — Ha reggelre nincsenek megrakva a szekerek, óránként egyet lefejeztetek a vadászaitokból. Kötözzétek meg őket!

Dul végigmérte a hatalomittas perzsát, kiről lerítt, nem méltó birodalomteremtő rokona nevéhez, kinek nagyságát nemcsak címei (Perzsia, Anshan, Média, Babylon, Sumer és Akkád, valamint a világ négy sarkának királya), hanem tettei is igazolták.[2] A perzsa herceg huszonöt éves lehetett, bal arcát fülétől szájáig egy forradás kényszerítette állandó vigyorra. Világos szeme rideggé tette alattomosnak tűnő tekintetét. Farkasszemet néztek. Nemcsak Dulnak jutott eszébe, honnan származik a heg Árjánész arcán, hanem a perzsa is felismerte azt, aki a sebet ejtette.

 

Árjánész kiváló vívó és harcos hírében állt. Aki ismerte őt, ezt nem vonta kétségbe. Szinte beteges bizonyítási vágya tehetségével fűszerezve félelmetes harcossá tette. Imádta a kihívásokat, párviadalokat, s legyőzőre nem talált. Amikor megtudta, hogy az utolsó görög olimpián a milétoszi Thasszidész győzött vívásban, párbajra hívta, és legyőzte. Fiatal kora ellenére kiváló hadvezérnek bizonyult, egyetlen esetben látták futni. Tavasszal, az alán-perzsa háborúban, melyben ugyan győzedelmeskedett a perzsa hadsereg, emberére akadt. Amikor Dul kardja végigszántotta arcát, és elöntötte a vér, menekülésre fogta a dolgot. Ha üldözője utoléri, feltehetően nem éli túl a párbajt, de szerencséjére a jász törzsfő lovát nyíllövés érte, így egérutat nyert. No persze, egy csata hevében az ilyesmit mindig az irigyek és kárörvendők szokták észrevenni.

 

Árjánész úgy érezte, mindenkinek a szeme rátapad, s tavaszi megfutamodására emlékszik. Feltámadt benne a bosszúvágy. Most itt van megalázója, méghozzá a hatalmában, s visszafizethet!

— Térdre! — üvöltött rá artikulátlan hangon.

Mindenkiben, még saját katonáiban is megfagyott a vér. Dul nem mozdult, ezért hárman is odaugrottak, térdre kényszeríteni. Árjánész lassan közeledett, mintha gyűjteni akarná magában a dühöt a leszámoláshoz. Kihúzta hüvelyéből kardját is, melyet olyan helyzetben tartott, mint aki egyetlen csapással akarná levágni ellensége fejét. A jelenlevők közül alig volt, aki sejtette, mi lakozhat a lelkében. Bár seregét lecserélte, hogy annak a jelenetnek egyetlen tanúja se legyen katonái közt, egyiptomiakkal és arámikkal vette körül magát, a rosszmájú pletyka tett róla, hogy új serege tudomást szerezzen az esetről, de nem tudták, ki lehetett a tettes. Árjánész jobban tette volna, ha magába fojtja érzelmeit. Így csapatában akadt, aki összerakta a részleteket. 

Már épp lesújtani készült, amikor egy nő elvisította magát. Árjánész még a dühtől elvakulva sem állta meg, hogy oda ne pillantson, ahol két éles szemű katonája épp lefogta a többinél díszesebb ruházatú nőt, aki tehetetlenül vergődött fogva tartói kezében.

„Nem, nem úszod meg ennyire könnyen! Ha meghalsz, nem fogod érezni azt a gyalázatot, hogy hátad mögött összevihognak az emberek!” — gondolta.

— Na, mi az? Meg akarod váltani az életét? — nézett a nőre. — Amúgy sem árt, ha valaki kimelegíti az ágyam… Ha elég tüzesnek bizonyulsz, talán megkegyelmezek neki. Na, mit szólsz?

Osza nem értette a perzsa szót, de a hangsúlyból rájött, mire megy ki a játék. Szája széle remegett, miközben halogatta a választ. Nem is fogta fel a tolmács szavait.

— Neee! Ne tedd meg! — szólt rá Dul.

— Nos? Akkor válassz: megnyúzassam elevenen, vagy megpörköljem?

— Neee! — sikított térdre esve Osza.

— Engem úgyis meg fog öletni! — szólt rá ismét a férje.

— Vigyétek a házba! Ügyeljetek rá, amíg nem jövök! — szólt katonáira. — Ezt pedig verjétek vasra, ugyanott. Hadd hallja, hogy liheg asszonya a kéjtől! De tömjétek be jól a száját!

Reggel, amikor Árjánész kijött a házból, még visszafordult az előtérben megkötözött Dulhoz. Jó hangosan szólt hozzá, hogy mindenki hallja.

— Elég tüzes feleséged van, hallod-e? Veled is így szokott lihegni az ágyban? Á, biztos nem, ahhoz igazi férfi kell… Jobbat érdemel egy olyannál, aki nem tudja megvédeni. De tudod, nekem nem kell használt áru! — tette hozzá megvetően. — S ha esetleg itt hagytam egy kis perzsát, hát neveld szeretettel! — tette hozzá még egyszer visszafordulva katonái röhögésétől kísérve.

— A szekerek megrakva, a csapat indulásra készen! — jelentette egyik alvezére. — Azt — intett a ház felé — kössük egyik szekér után?

— Nem. Hagyjátok ott! Indulás!

— Miért nem vittük el? Jó árat kaphattunk volna érte a rabszolgapiacon. Vagy miért nem ölte meg uram? — kérdezte Magu, a méd mágus.

— A kaukázusi népek a vezért, aki már nem tudja ellátni feladatát, vagy akiben megrendült a bizalom, azt feláldozzák ősi rítusuk szerint – válaszolta Árjánész gonosz vigyorral. 

Amikor az utolsó perzsa is eltűnt a kanyarban, többen is a házba futottak, és levágták Dul béklyóit.

— Hagyjatok magamra! — maradt ülve, arcát két tenyere közé temetve, könyökét térdére támasztva. Bentről görcsös női sírás hangja hallatszott ki, olyan, amilyent csak egy meggyalázott nő tud.

Szinte az egész falu ott várt a ház előtt. Már elmúlt dél, mire Dul megjelent, lehajtott fejjel. Körbenézett, majd elindult határozott léptekkel a sámán, vagyis apósa háza felé. Amikor benyitott, Zudak intett feleségének, hogy hagyja őket magukra.

— Készen állok! — nézett Dul a szemébe, majd megadóan lehajtotta a fejét.

— Mire? — tettette magát a sámán, hogy nem érti, mire céloz a veje.

— Az áldozatra, amellyel tartozom! — emelte fel egy pillanatra lehajtott fejét.

— Gyáva! — mennydörgött Zudak, nem törődve azzal, hogy hangja kihallatszik. — A kényelmes utat választod. A halál után már nem viselnéd a válladon a terhet. De tévedsz! Onnan a magasból, Tengir[3] Ilah (Isten) mellől, a kék égből látnád meggyalázott népedet lassan elsorvadni!

— Törzsünk törvényei szerint… — folytatta az akadékoskodást Dul.

— A törvényeket emberek alkották. A szükség szülte őket. Ha azok megváltoznak, a törvényeknek is alkalmazkodniuk kell!

— S mi változott akkorát?

— Máskor, ha egy vezérben megrendül a bizalom, öten készek a helyébe állni. Új gondolkodás, fiatal, erős kezek. Kezükben a változtatás lehetősége, kivezetni a népet a bajból, a téves útról. A tavaszi csatában a harcmezőn esett el törzsünk színe-java. Már csak egy maroknyi vadász maradt itt, de ki lehet vezér közöttük? Egyetlen férfi családodban az öcséd, aki félnótás. Rábíznád a népünk vezetését? — emelte fel hangját fenyegetően az öreg sámán. — Azokét, akikért életed akarod most áldozni? Úgy hallottam, a mai bölényvadászaton volt vagy két életveszélyes helyzet, mindkétszer neked köszönhetően nem gyászolunk mást is! Mondd, ki tanítja meg a legényeket vadászni? Ki neveli őket harcosokká, akik majd kivívják a szabadságot? Ki ismeri annyira a perzsákat, hogy felnövő ifjúság élén felvegye velük a harcot? Ki védi meg asszonyainkat? Egyet mondj, akire mindegyik feladatot nyugodt lélekkel rábíznád!

— A tavaszi csatában végül megfutamodtunk. Most sem tudtam a feleségemet megvédeni…

— Árjánész akkor megtanulta, létezik menekülés is a világon… Most is fél tőled! Csak a gyáva ember áll ilyen bosszút!

— De a feleségemet sem…

— Nincs jogod arra ítélni unokáimat, hogy apa nélkül nőjenek fel!

— Nem tudtam egy fiút adni a törzsnek, aki most a helyembe lépjen! Mindketten lányok… S csalódtak apjukban!

— S lányaid milyen gyermeket fognak nevelni, ha apjukra sem tudtak felnézni? Aki a könnyebb utat választja, arra nem lehet. Egy vezérnek nem  a csúcsra feljutni a legnehezebb, hanem visszamászni egy szakadékból. Felállni! Most tudod bizonyítani, hogy van hozzá bátorságod. S ha sikerül, majd gyermekeid ismét felnéznek rád, sőt, még jobban, mint eddig!

— Az emberek eddig vakon követtek. Elvesztettem bizalmukat. Végleg!

— Erről döntsenek ők… A térre!

Egyikük sem hallotta meg ajtónyitáskor a ház mellől elsiető gyermeklépteket. A beszélgetésnek fültanúja is volt.

Nemsokára minden férfi ott ült a tűz körül, ahol a törzs nagy döntéseit hozták. A sámán előbb megidézte Tengirt, hogy adjon bölcsességet nekik.

— Halljátok! Aki mostanáig vezérünk vala, itt áll előttünk. Azért jött az előbb a házamba, hogy emelt fővel megmondja, készen áll az áldozatra. Ám mielőtt elfogadjuk, kell tudnunk, ki veszi át a helyét. Utódjának nehéz feladata lesz! Rajta áll, hogy fiataljainkból olyan harcosokat neveljen, akik majd évek múlva kivívják újra a szabadságunkat. Ezért tehát, aki a helyébe akar lépni, annak meg kell küzdenie a bukott vezérrel, hogy bizonyítsa, méltó az utódlásra. Ki küzd meg vele? Ki akarja átvenni a helyét?

Előbb moraj futott át a hallgatóságon majd halálos csend ereszkedett a tábortűz köré. Végül egyik vadász felállt.

— Én továbbra is őt akarom követni! — nézett Dul felé, majd körbe a többieken, a hatást várva. Egy másik férfi hamarosan követte példáját. Végül senki sem merte vállalni a párbajt, bár többjükön látszott, hogy csak kénytelen-kelletlen, a kihívástól való félelmükben fogadták el az ősi szokás megszegését.

Amikor a régi-új törzsfőnök ismét a házába lépett, felesége még mindig szaggatott lélegzettel zokogott néhány asszony sikertelen vigasztalási kísérletét meghiúsítva, bár már-már belefáradva. Ám férjét meglátva Osza újra görcsös sírásban tört ki. Találkozó tekintetük mindkettejük szívébe tőrt döfött, habár különböző okokból. Amint a férfit meglátták, az asszonyok felálltak távozási szándékkal.

— Maradjatok! — fordult sarkon Dul, majd inkább ő menekült ki a házból.

Az asszonyok visszafordultak Hur[4], Dul húga kivételével, aki bátyja után sietett:

— Az utolsó dolog, amire meghurcoltatása után vágyott, az a távozásod volt. Gyáva! — vágta hozzá szikrázó szemekkel.

Egy ideig farkasszemet néztek, majd a férfi lesütötte a szemét. Soha senki sem mert ilyen hangnemben beszélni vele, mióta egy vadászaton meghalt apja nyomdokába lépett. Pláne egy asszony. Fájt az igazság.

Már besötétedett. A gyűlés után mindenki indult háza felé családjával megtárgyalni, megemészteni a mai történteket. Magára maradt, mintha abban a pillanatban ez is jövendő sorsát sugallta volna. Végül nagyot sóhajtva visszament a házba.

— Hagyjatok magunkra! — szólt rá az asszonyokra. Azok tüstént szót fogadtak. Csak Zlata, a sógornője szólt vissza.

— A kislányaitok nálam vannak, a fiaimmal játszanak. Lefektetem őket magamnál, jó helyen lesznek. Most nincs rájuk szükségetek.

Alig bírt köszönömöt rebegni.

— Feküdj le! — szólt feleségére, miután magukra maradtak. Osza rémülten megrázta fejét. Dul bármennyire igyekezett, hangja nem sikerült gyengédre.

— Azt mondtam, feküdj le! — mordult rá, miközben azért jött, hogy leköpje önmagát. Hiszen a hangnem nem asszonyának szólt, hanem saját lelkiállapotáról tett tanúságot.

Osza megrettenve tett eleget a kérésnek, de a fal felé fordult. A férfi egy ideig az ágy szélén üldögélve, tanácstalanul nézte a homályban remegő asszonyt. Még a Hold is sűrű felhő mögé bújva próbált menekülni a látvány elől. Csak körvonalakat lehetett kivenni a sötétben. Végül megemberelte magát, s bebújt ő is a takaró alá. Egy idő után megpróbálta átölelni, de az asszony megvonaglott az érintésre, mely láthatóan kellemetlen érzelmeket kavart benne. Férje ijedten húzta vissza a kezét.

 

 


1] Az Árjá- (Arya -) előtag sok Akhaimenida dinasztához tartozó perzsa uralkodó és sarj neve előtt szerepelt (egyes forrásokban Árto- alakban említik) pl: Árjáxerxész, Árjábarzanész, Árjázostre. Eredetileg nemes értelemben használták. Az (indo-)-árja nyelvek/népek, Irán, sőt egyik alán törzs az ironok neve is innen ered. Az ar- tőből származik az ars(art) – művészet kifejezés is. A proto-indo-európai ar-yo jelzős szerkezet eredeti jelentése „ügyesen összerakni/összeszerelni” (ami már művészet), és ami a kozmikus rend (a káosz ellentéte) elvére vezethető vissza. E szótőből vezethető le az arisztokrata is, a hadsereg (army), az arámi nyelv és az örmények külső elnevezése (exonim) – armen – szintén.

Az arámi nyelvben aryā és héberül aryeh oroszlánt jelent. Török nyelvekben, mongolul, udmurtul már arslan, magyarul oroszlán, az állatok királya.

Nevéhez fűződik az emberi jogok első nyilatkozata, amelyet a Kürosz-henger megmentett az utókornak.

Tengir a sztyeppei népek sámánisztikus hitében a főisten (égisten) neve. Tengir első említése a suméroknál jelenik meg Den-gir alakban, de ott csak egyik isten neve volt. A tengerrel való hangalaki egyezés nem véletlen, mert a tenger is kék, és végtelen akár az ég. A Gök-türkök nevében a „Gök” (mi ezt egy kök alakból vettük át kéknek) „égi”-t is jelent. Érdekességként, a Gök-türk uralkodók nem törökök voltak, hanem indoiráni eredetűek. Innen származik a „kékvérű” főnemesség „kék” vére is. Tévhit, hogy az arisztokrácia vére kékes (cianotikus) a rokonházasságok miatt.

Ilah (más nyelvekben Iloh, héberül Elohim ) sumér eredetű. Innen  terjedt el egészen Újgurföldig, bár a sumérban még csak egyik isten neve volt. Allah neve is innen származik (Al-(I)lah ! az (egyetlen) Isten. A török népek ma is, ha más népek isteneire utalnak az Ilah vagy Iloh kifejezést használják.

Nap, oszétul 

30látogató,1mai

Szerző Vandra Attila 778 írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.

21 Komment

  1. Irén, abban egYetértünk, hogy amit Árjánész és a perzsák műveltek, az nem szerelem, hanem gyalázat.
    Eszter, most már a poén lelövése után mondhatom nyugodtan, amazonok… az ő legendájuk, Attila agyrémeként átköltve. 🙂 Tehát lehet tervezgetni a folytatást a cím ismeretében… Várom a tippeket! Ez mindig remek játék volt, s volt aki beletrafált.
    Aranka, nem megyek bele az elemezgetésekbe. Nem tudjuk TÖKÉLETESEN visszaadni egyes idegen szavak mind szó szerinti, mind szavak mögötti, másodlagos jelentését. Egyetértünk abban is, hogy nem tudományos dolgozat, de szerintem a pongyola megfogalmazás itt sem megengedett. Az megint más, mit adunk egy i. e. VI századi szereplő szájába. Ebben is egyetértünk.

  2. Le lehet fordítani, de ne kelljen, ha nem tudományos szakcikket írunk, és van rá magyar szavunk…

    aszimmetrikus = aránytalan, egyenlőtlen, egyoldalú, szabálytalan, nem tükröződő két oldal
    vulgáris = akár népies, de közönséges, mindennapi, felszínes
    konnotáció = egy szó másodlagos jelentése

    pszichológia pedig a lélek tudománya 🙂

  3. Kedves Attila!
    Bár meglepődtem a hosszúra nyúlt hozzászólásokon itt és nem álltam meg, hogy el ne olvassam őket, de nem hagyom magamat befolyásolni. 🙂 Nekem nagyon tetszik a történet, s bizony igazán sok munkát sejtek én is mögötte, hiszen ha az ember csak a XIX-XX. századról szeretne valósághű történetet írni, már akkor is utána kell néznie néhány dolognak, technikai eszközök fejlettsége, öltözködési szokások, vásárlási lehetőségek, emberi kapcsolatok és még sorolhatnám. A címmel nagy poén nincs lelőve, mert szerintem sokan olvastak a keleti szokásokról ezzel kapcsolatban. Lényeg, hogy izgalmas, érdekes, az olvasó figyelmét lekötő, igazán remek írást olvashattam! Várom a folytatást! Sok szeretettel Eszter

  4. Attila, én nem azt írtam, hogy nem volt szerelem, hanem az általad leírt szituációban nem szerelem volt a nő meggyalázása. nem érdekelt senkit az, hogy ő mit érez vagy gondol. A lényeg az volt hogy a férjet minél jobban megalázza. S ahogy írtad, ez sikerült neki. S ez nem volt szeretkezés szerintem senki szemszögéből. 🙂

  5. Aranka, fordítsd le “magyarra” hogy asszimmetrikus… A vulgáris az népies, de a kettőnek nem ugyanaz a konnotációja (sic! Még leadtam egy lövést!), na ezt is fordítsd le… A poligámia az többnejűség, ebben igazad van… 🙂 Látod, nagy ritkán még adok igazat is neked…

    Közben azon gondolkodom, hogy a korhűség kedvéért, úgy kellene fogalmaznom, hogy népmük népünk helyett (lásd Halotti beszéd) Nos a lecke fel van adva (brrr. ez indoeurópai megfogalmazás) meddig menjen el a szegény író, amikor egy ókori perzsát idéz, aki ráadásul nem is magyarul beszél. A korhűség érdekében akkor egyetlen pszichológiai szakszót sem lehet használni? Pedig a leíró rész az már a mai olvasónak szól, s jól megérti. Jó, persze, ne legyen túl sok, mert akkor tényleg ront a korhangulaton, de hol a határ?

    Jaj, nekem, mit kapok majd a közeljövőben!

  6. Mindőtöknek igaza van, de Attilának nem a költőktől fennmaradt stílust, hanem a nép nyelvét kell majd szereplőinek szájába adni, és az elég nagy feladat annak, aki csípőből tüzel pld. asszimmetrikus viszony, vulgarizmus, poligámia szavakkal… 😀 😀
    Menni fog, közben ráérez majd a kor “ízére”. 🙂

  7. A férfi-nő asszimmetrikus viszonyt a magyar nyelv “uram= férjem” is jelzi. Ám már a rómaiak is írtak szerelmes verseket, az ógörögök is… sőt azt hiszem a sumérok is… A szerelem beteljesedése a szeretkezés még ha e kifejezés elég új keletű akkor is, és a vulgarizmus kerülése “szülte”
    A perzsák poligámok voltak, az alánok és tengristák nem tudom. A magyarok nem, Szent István intelmeiben nem említi, tehát nem lehetett egy komoly probléma a nemrég kereszténnyé vált magyarok közt. (Bár el tudom képzelni, hogy a magyarok már az IV század körül megismerkedtek a kereszténységgel… ) Seherezádé története mutatja, hogy még a többnejű Mohamedán világban is létezik szerelem.

  8. Kedves Attila!
    Örömmel olvastam az első részt és várom a következőt. Tetszik. Sőt, nagyon tetszik. Olvasva a hsz-eket, megjegyzem. Abban az időben nagy szerelem kellett ahhoz, hogy valaki szeretkezzen, tehát tisztelje és szeresse a nőt és figyelembe vegye, amúgy a férfiak egyszerűen kedvüket lelték a nőben, vagy meghágták a nőket.Ez még nem tekintendő vulgárisnak, mindennapi szóhasználat volt még száz évvel ezelőtt is. S e szóhasználattal még udvariasak voltak! Sajnos az ellenség nőtagjaival nem finomkodtak. Tretlen kedvet és sok sikert kívánok és várom a folytatást.
    Nagy ölelést barátsággal!

  9. stratégiai, ambició, mozaik ezek a leiro reszben vannak. Lehet jobb lenne ott is kerulni oket, de aki olvassa mai szemmel olvassa a leiro reszt. Egy szereplo szajaba mar nem adhatok.
    A szeretkezik… modern szo ugyan de egy okorban is ismert fogalmat jelol. Raadasul perzsaul hangzik el. Mas “nepies” kifejezesek vulgarisak.
    A hadnagyban igazad van. iztos nem hadnagy volt a neve. Arra nem talaltam ra az irodalomban mikent neveztek a perzsak a tiszteket. Igy legalabb a mai olvasonak is ertheto. Tudsz jobbat? Ha igen, javitom.

    Azt legy szives konkretan fogalmazd meg, mit kellett volna tennie a szerkesztonek, es nem tett meg. Az iras egy hetig rostokolt a vissazutasitott irasok kozt, amig kijavitottam sok modern kifejezest, amelyet szandekomon kivul ejtettem meg.

    Szerintem irasaimnak nem jellemzoje a tul reszletes tajleiras, sot, eddig inkabb azert kaptak jogos kritikat, mert “elettelenek” (ertsd nincs kornyezet) irasaimban.

    Kosz az oszinte epito kritikat. Varom a tobbit is. Ha meg talalsz korba nem illo kifejezest, irj egy ajanlott cseret is, segitesz vele.

    a-mazon – melletlen gorogul … vagy ha-mazan (harcos perzsaul) beletrafaltal, es lelotted. Szamitottam ra, s gratula

  10. Az írásod határozottan megfogta a képzeletem, Attila. Komoly tudást, felkészülést érzek mögötte, amit sokra tartok. Csak így lehet historikus ihletettségű fikciókat írni, hogy azok “hitelesek” legyenek.
    Néhány modern szó azonban kirí a mese homogenitásából, amelyek nem lehettek szókincsükben (stratégiai, ambició, mozaikos fordulat, szeretkezés, hadnagy(?)).
    Most a részletes tájleírást sem éreztem terjengősnek. Sőt!
    Nem látom a lektor munkáját az íráson!
    Kérdés: női utódlás, lekötözött mell?! (Hej, nem akarom ám a poent lelőni!)

Hagyj üzenetet