Égj a lelkekben,
parazsad fusson a négy égtáj felé!
Hol csöndes magányába szunnyad az elme,
valaki hátán cipelte
az álmokat.
Rőzsére rőzse, rönkre rönk,
meleg és a fény
csak-csak beköszönt.
Chopin esőcseppjeit hallottam
át a fellegeken,
kanyargós reménybe fúlt, majd szertefolyt
bennem a félelem, hogy
részedként fosztott lettem
a rozsdállt tükrök előtt.
Öledbe fészkelt a szomorú fény,
a néma harmónia belém,
ázott lelkek cikáznak a csillagokon
te vagy a sereg én vagyok a Rubicon.
Sűrű januári reggelre kelt a falu apraja-nagyja, ugyanis az éjjeli havazás teljesen elzárta e néhány tucat lelket számláló települést a külvilágtól. A dadri Szabó nyomban felvetette, hogy a negyven kilométerre fekvő megyeszékhelyen állomásozó katonaságot kellene alarmíroztatni, épp’ ma szándékozik cipőt venni a városban, s egyúttal a bakák be is szállítanák. A kora reggel fennlévők, azok, akik a jobb, mint otthonra keresztelt hangulatbillegetőben tett látogatásuk révén már egy-két poháron túl voltak, ingyenes pálinka-apanázsról kezdtek suttogni, amit majd a kormány a vészhelyzet elmúltával busásan megtérít a helyi csehónak. Az anyák a lurkóikért aggódtak a suli kimaradása okán, hiszen az iskolabusznak semmi esélye nem lett volna a településre jutni, így a jól ismert sofőr bácsi idejében ide is telefonált, hogy ma semmiképp ne számítsanak rá. A nyugdíjasokat a posta és a gyógyszerkiszállítás korlátoztatása rémisztette halálra, mert hát mondjuk ki, egy bizonyos koron túl az élet fontos elemévé válik a fentebb említett két intézmény.
Tehát megállapíthatjuk, kedves olvasóm, hogy a helység fölött úrrá lett a kétségbeesés. Még azok is szorongtak a lelkük legmélyén, akik évek óta nem hagyták el a szeretett kis fészküket. Tipikus emberi tulajdonság; mihelyst a sors fintora miatt nem utazhatsz, nyomban kóborolni támad kedved.
Az élesebb szeműeknek már korábban feltűnt, hogy a templom előtt összeverbuválódottak közül egy igen szemrevaló teremtés hiányzik. Hajni a fővárosból csöppent ide, eleinte barátkozóra vette a figurát, ám a vidéki népek bizalmatlanok, megtartják azt a bizonyos távolságot, így az igencsak szimpatikusnak tűnő hölggyel szemben is. A talpraesett asszonyság fillérekért újíttatott fel egy takaros parasztházat, s még azt is ki lehet jelenteni, hogy mutatósabb lett az otthon, mint a gacsos Pék Sanyi rezidenciája, aki mellesleg a környék földjei fölött basáskodik. Kosárral jár-kel a kispiacon, sportol, biciklizik, s olykor-olykor bevágódik a nem túl hivalkodó autójába és eltűnik két-három napra. Pletykálják, mivel állásáról nem tudni, bizonyára egy igen gazdag mókus tartja el, annak ellenére suttogják ezt, hogy senki idegent nem láttak még ez idáig a környezetében. A rossz nyelvek tudni vélik azt is, hogy valami kacifántos pénzügyi labirintusba keveredett a rejtélyekkel áldott és vert fővárosban, s míg az ügy el nem csendesedik, itt meghúzza magát.
Nos, Hajni hiányzott a kottasorból. Hiányzott a rá igen erősen féltékeny asszonynépnek, hiányzott a tokától-bokáig munkásruhába bújt svájcisapkásoknak és még az élemedettebb korúaknak is, merthogy annyira lélek-csiklandoztató egy ilyen takaros hölgyeményről különböző legendákat szőni.
A katarzis most elmarad, vagy mégsem?
A rosszalló susmogást egy rövidke autókürt a valóra ébresztette. A hiányolt hölgy gurult a meglepett gyülekezet mellé. Hajni kipattant a volán mögül, egy vidám jó reggelt kurjantva már nyitotta is a jármű csomagterét. Gyakorlott mozdulattal két zsúrasztal került elő, s mire a hüledezők eszmélni kezdtek, már forró teától és számos szendvicstől rogyadoztak az alkalmi kínálók. Varázsütésre lágyult meg a bagázs, a menyecskei gesztus a legcsontosabb lelkületűt is megpuhította. Gondolt az érzékenyebb egyénekre is, kiket a forró tea már nem, de egy emberes pálinkával töltött kupica csak-csak tán felmelegít.
Oldódott a test és a lélek, már a kényszerű karantén sem számított annyira. Végre megtudták a súlyos titkot, ami eddig a falut így vagy úgy, de nyomasztotta. Ő volt az ügyész egy évekkel ezelőtt elhíresült bűnténynél. A bűnözők esküt tettek, hogy bosszút állnak rajta, mivel a vádat olyan erős alapokra helyezte, hogy képtelenség volt kikezdeni. Önszántából száműzte ide magát, nem kért hatósági védelmet. Nem adta fel a szakmáját, mivel számára a jog a mindenek-előtti, távoktat, és a jogi tanácsadói státuszából is egész szépen szaporodnak a bankszámlájára érkező összegek.
Hajnit egy csendesebb pillanatban Rozsos Janó félrevonta, s néhány alap információt tudakolt meg a megfenyegetők kilétéről. Janó egy klasszikus nehézfiú, aki már a koránál fogva is úgy döntött, hogy végérvényesen visszavonul. Ismeri az ország összes fegyintézetét. Szerteágazó kapcsolatai vannak úgy bent, mit kint a civil életben. Néhány alkalommal vendégeskedett itt-ott, súlyos és súlytalanabb testi sértések és egyéb vagyon elleni dolgok miatt.
Másnap az időjárás olvadóra vette, s a hókotrók is hozzájuk értek. A gyerekek nagy bánatára a sulibusz időben kiállt, és a nyugdíjjal a vérnyomást kordában tartó pirula is házhoz jött. A piacon barátságosabb lett Hajnihoz az összes kofa, s mit ad az Isten, a település férfiakból álló járőrszolgálata egyre sűrűbben járőrözött az ő utcájában. Ennek első kárvallottja Hajni barátja lett, aki miatt korábban el-eltűnt. Mivel családiassá vált a helyzet, úgy döntöttek inkább, itt, nála legyen a találkozás, semmint a zajos városban. Csupán egy laza földre teperéssel úszta meg a bejelentkezés nélküli látogatást. Később koccintott a testőrökkel, s megköszönte, hogy a szerelmére ilyen aktívan ügyelnek.
Néhány hét elteltével Janó csengetett be. Húzódzkodott, hogy nem is akar alkalmatlankodni, csupán egy kockás papírra írt sor miatt zavarkodik, amin ez állt: Janókám, a kérésednek eleget tettünk, mind megszelídült.
Mégis aranyra bomlott a lét fátyla,
egy világmindenségen át,
elszárnyalt a messzi csillagokba,
de itt hagyta fájó lábnyomát.
–
Kürtjébe fú a szívben zubogó vér,
zokog testvéréért a sok-millió testvér.
Az út lép, a csend sikít, a vas olvaszt,
a szeretők szája ízesebb, vagy nem,
e kettéhasadt jelen elporhad
a semmiben.
Tükörcseppekből épül a lét,
rezzenések parány tömege,
és hajnalé a rendek kövülete.
Bársonyos lágy kezed is hiányzik,
és mennyi minden még,
örömöket hintettél közénk,
s elinalt a reményvesztettség.
Az elmulasztott percekért sírok,
a cafatokra tépett évek után
adósoddá nőttem
a dac labirintusán.
Máglyát rak az összes anya,
konok, nagy tüzet.
(költészet napja elé)
…még összevissza hazudozott,
bár jóval csendesebben,
látni vélte önmagát
felcseperedetten.
Csak egy napig akarta, hogy
e napfény takarta térre üljön,
hogy a templomra futó lépcsőkön,
újra gyermek lehessen.
Holnaptól övé a lét maga,
a sejtések rengetege,
Ő vigasztal minket, ha
elfogy a hétközök semmije.
*
A Nap mindig veled ébred
és nem csobban nélküled.
Még a nedves flaszteren reszket a fény,
s a kiürült város peremén himbálózik a csend,
a Nap sörénye horizont alá biccen,
hosszúlnak az árnyak.
Lelkemből hajnalra kikiabállak,
hogy ébrenlétem derűs legyen,
de előbb átszűrlek minket,
száz ég-rendi mérlegen.
*
Leheletem vagy, bölcs és átok,
mellém varázsolt a Nap,
s ha nem vagy, fázok.
Neked csak állomás a Világ.
Átszállsz az ismeretlenbe úgy,
hogy e szennybe áztatott jelent,
mögötted hagyod.
*
Szisszen a fehér, csörren a fekete,
szürkül a pohár és rozsdáll a Nap,
mire nőjön a diófacsemete,
ha elfogyott a holnap!?
(2020)
Mikor összerezzen a fény s a tér,
a tudat és az eszméletlen,
amikor a csend magához ölel,
te ébredsz fel bennem.
*
Ha lelkem égő katlan,
véremmé simulsz mozdulatlan.
