Kedves Toronylakók!
Jó hírt hozok, tehát helyezzétek magatokat kényelembe és nyissátok meg a tudatotokat!
Hosszas egyeztetések után dőlt el, hogy a soron következő Torony-találkozónk 2020.09.12.-én lesz Debrecenben.
Mivel a házam szép nagy kerttel van megáldva, ehhez a nagyszerű eseményhez felajánlom a területet némi bográcsozással megspékelve.
A Verő-díj is itt kerül majd átadásra.
Kérem, aki részt tud venni e jeles eseményen, valamilyen formában adja tudtomra!
A mielőbbi viszontlátásra
Attila
Figyelem! Itt a szeretett táblázatunk! Folyamatosa frissítjük!
sorszám
Szerző
Mű
Előadó
1.
Serfőző Attila
Iram
Serfőző Attila
2.
Nagy Horváth Ilona
3.
Rózsa Ibolya
4
Kőműves Klára
5.
Radnó György
6.
Csillag Endre
7.
Bereczki Gizella
8.
Tamassy Nagy Géza
9.
Kovács Ági
10.
Szulimán Eleonóra
11.
M. Fehérvári Judit
12.
Thököly Vajk
13.
Jelena Jefimova (Verő Léna)
14.
15.
16.
17.
18
19
20.
21.
22.
23.
24.
25.
26.
27.
Mindenestől zártalak magamba,
hogy aztán úgy folyj bennem,
mint sejtelem az álmok mögött.
Jusson nélkülem neked én,
a július tűzén állj ellen,
majd az összes szellem
hozzád idomul!
Könnyű ujjammal érintelek,
míg felszikkad a jelenbe hitt való,
szétgurított elemek vagyunk,
én a lábadozás, te a szó.
A megtett út biztos,
vajon hol döntenek hossza felől,
te maradsz hátul én leszek legelöl (!?)
Csöndet szippant a dallam,
hatvan sóhajtásra készül,
egymásba simul a volt
és maradsz te
legbelül.
Ha múlik, hadd múljon,
a gitárhúr is fárad a bundokon,
voltam, vagyok, leszek,
párnám alá gyűjtöm az emlékeket,
mind halványra zománcozott,
mint a kéket festő ég,
havonta vissza-visszabontom,
s így nem veszti színét.
Egy hete pergetem az éveket előre,
majd hátra,
s rájöttem, a színemnek
van fonákja.
Hallom, amint a csönd rám kacag,
látom, ahogy lelkekbe szúr
a horizonton delelő Nap.
A falánkság tüzét is érzem bőrömön,
ám, ha okos szavaddal állod el utam,
megköszönöm.
Lehet,
csak égre mázolt komédia ez itt,
tiporjuk a színpadot,
megeshet,
a rendező és a színész is én vagyok.
Égj a lelkekben,
parazsad fusson a négy égtáj felé!
Hol csöndes magányába szunnyad az elme,
valaki hátán cipelte
az álmokat.
Rőzsére rőzse, rönkre rönk,
meleg és a fény
csak-csak beköszönt.
Chopin esőcseppjeit hallottam
át a fellegeken,
kanyargós reménybe fúlt, majd szertefolyt
bennem a félelem, hogy
részedként fosztott lettem
a rozsdállt tükrök előtt.
Öledbe fészkelt a szomorú fény,
a néma harmónia belém,
ázott lelkek cikáznak a csillagokon
te vagy a sereg én vagyok a Rubicon.
Sűrű januári reggelre kelt a falu apraja-nagyja, ugyanis az éjjeli havazás teljesen elzárta e néhány tucat lelket számláló települést a külvilágtól. A dadri Szabó nyomban felvetette, hogy a negyven kilométerre fekvő megyeszékhelyen állomásozó katonaságot kellene alarmíroztatni, épp’ ma szándékozik cipőt venni a városban, s egyúttal a bakák be is szállítanák. A kora reggel fennlévők, azok, akik a jobb, mint otthonra keresztelt hangulatbillegetőben tett látogatásuk révén már egy-két poháron túl voltak, ingyenes pálinka-apanázsról kezdtek suttogni, amit majd a kormány a vészhelyzet elmúltával busásan megtérít a helyi csehónak. Az anyák a lurkóikért aggódtak a suli kimaradása okán, hiszen az iskolabusznak semmi esélye nem lett volna a településre jutni, így a jól ismert sofőr bácsi idejében ide is telefonált, hogy ma semmiképp ne számítsanak rá. A nyugdíjasokat a posta és a gyógyszerkiszállítás korlátoztatása rémisztette halálra, mert hát mondjuk ki, egy bizonyos koron túl az élet fontos elemévé válik a fentebb említett két intézmény.
Tehát megállapíthatjuk, kedves olvasóm, hogy a helység fölött úrrá lett a kétségbeesés. Még azok is szorongtak a lelkük legmélyén, akik évek óta nem hagyták el a szeretett kis fészküket. Tipikus emberi tulajdonság; mihelyst a sors fintora miatt nem utazhatsz, nyomban kóborolni támad kedved.
Az élesebb szeműeknek már korábban feltűnt, hogy a templom előtt összeverbuválódottak közül egy igen szemrevaló teremtés hiányzik. Hajni a fővárosból csöppent ide, eleinte barátkozóra vette a figurát, ám a vidéki népek bizalmatlanok, megtartják azt a bizonyos távolságot, így az igencsak szimpatikusnak tűnő hölggyel szemben is. A talpraesett asszonyság fillérekért újíttatott fel egy takaros parasztházat, s még azt is ki lehet jelenteni, hogy mutatósabb lett az otthon, mint a gacsos Pék Sanyi rezidenciája, aki mellesleg a környék földjei fölött basáskodik. Kosárral jár-kel a kispiacon, sportol, biciklizik, s olykor-olykor bevágódik a nem túl hivalkodó autójába és eltűnik két-három napra. Pletykálják, mivel állásáról nem tudni, bizonyára egy igen gazdag mókus tartja el, annak ellenére suttogják ezt, hogy senki idegent nem láttak még ez idáig a környezetében. A rossz nyelvek tudni vélik azt is, hogy valami kacifántos pénzügyi labirintusba keveredett a rejtélyekkel áldott és vert fővárosban, s míg az ügy el nem csendesedik, itt meghúzza magát.
Nos, Hajni hiányzott a kottasorból. Hiányzott a rá igen erősen féltékeny asszonynépnek, hiányzott a tokától-bokáig munkásruhába bújt svájcisapkásoknak és még az élemedettebb korúaknak is, merthogy annyira lélek-csiklandoztató egy ilyen takaros hölgyeményről különböző legendákat szőni.
A katarzis most elmarad, vagy mégsem?
A rosszalló susmogást egy rövidke autókürt a valóra ébresztette. A hiányolt hölgy gurult a meglepett gyülekezet mellé. Hajni kipattant a volán mögül, egy vidám jó reggelt kurjantva már nyitotta is a jármű csomagterét. Gyakorlott mozdulattal két zsúrasztal került elő, s mire a hüledezők eszmélni kezdtek, már forró teától és számos szendvicstől rogyadoztak az alkalmi kínálók. Varázsütésre lágyult meg a bagázs, a menyecskei gesztus a legcsontosabb lelkületűt is megpuhította. Gondolt az érzékenyebb egyénekre is, kiket a forró tea már nem, de egy emberes pálinkával töltött kupica csak-csak tán felmelegít.
Oldódott a test és a lélek, már a kényszerű karantén sem számított annyira. Végre megtudták a súlyos titkot, ami eddig a falut így vagy úgy, de nyomasztotta. Ő volt az ügyész egy évekkel ezelőtt elhíresült bűnténynél. A bűnözők esküt tettek, hogy bosszút állnak rajta, mivel a vádat olyan erős alapokra helyezte, hogy képtelenség volt kikezdeni. Önszántából száműzte ide magát, nem kért hatósági védelmet. Nem adta fel a szakmáját, mivel számára a jog a mindenek-előtti, távoktat, és a jogi tanácsadói státuszából is egész szépen szaporodnak a bankszámlájára érkező összegek.
Hajnit egy csendesebb pillanatban Rozsos Janó félrevonta, s néhány alap információt tudakolt meg a megfenyegetők kilétéről. Janó egy klasszikus nehézfiú, aki már a koránál fogva is úgy döntött, hogy végérvényesen visszavonul. Ismeri az ország összes fegyintézetét. Szerteágazó kapcsolatai vannak úgy bent, mit kint a civil életben. Néhány alkalommal vendégeskedett itt-ott, súlyos és súlytalanabb testi sértések és egyéb vagyon elleni dolgok miatt.
Másnap az időjárás olvadóra vette, s a hókotrók is hozzájuk értek. A gyerekek nagy bánatára a sulibusz időben kiállt, és a nyugdíjjal a vérnyomást kordában tartó pirula is házhoz jött. A piacon barátságosabb lett Hajnihoz az összes kofa, s mit ad az Isten, a település férfiakból álló járőrszolgálata egyre sűrűbben járőrözött az ő utcájában. Ennek első kárvallottja Hajni barátja lett, aki miatt korábban el-eltűnt. Mivel családiassá vált a helyzet, úgy döntöttek inkább, itt, nála legyen a találkozás, semmint a zajos városban. Csupán egy laza földre teperéssel úszta meg a bejelentkezés nélküli látogatást. Később koccintott a testőrökkel, s megköszönte, hogy a szerelmére ilyen aktívan ügyelnek.
Néhány hét elteltével Janó csengetett be. Húzódzkodott, hogy nem is akar alkalmatlankodni, csupán egy kockás papírra írt sor miatt zavarkodik, amin ez állt: Janókám, a kérésednek eleget tettünk, mind megszelídült.
Mégis aranyra bomlott a lét fátyla,
egy világmindenségen át,
elszárnyalt a messzi csillagokba,
de itt hagyta fájó lábnyomát.
–
Kürtjébe fú a szívben zubogó vér,
zokog testvéréért a sok-millió testvér.
Az út lép, a csend sikít, a vas olvaszt,
a szeretők szája ízesebb, vagy nem,
e kettéhasadt jelen elporhad
a semmiben.
Tükörcseppekből épül a lét,
rezzenések parány tömege,
és hajnalé a rendek kövülete.
Bársonyos lágy kezed is hiányzik,
és mennyi minden még,
örömöket hintettél közénk,
s elinalt a reményvesztettség.
Az elmulasztott percekért sírok,
a cafatokra tépett évek után
adósoddá nőttem
a dac labirintusán.
Máglyát rak az összes anya,
konok, nagy tüzet.
(költészet napja elé)
…még összevissza hazudozott,
bár jóval csendesebben,
látni vélte önmagát
felcseperedetten.
Csak egy napig akarta, hogy
e napfény takarta térre üljön,
hogy a templomra futó lépcsőkön,
újra gyermek lehessen.
Holnaptól övé a lét maga,
a sejtések rengetege,
Ő vigasztal minket, ha
elfogy a hétközök semmije.
*
A Nap mindig veled ébred
és nem csobban nélküled.
