Elmordult a reggelre kelt tegnap,
egy késő nyár illata pang
a bokrok tövei alatt,
csendjére ébredt a lét,
az Ősz megfogta a Nyár kezét.
(:::)
A csönd lába a korláton himbálódzik,
még mocorog a játék és a gyűrt papír,
holnapra már a füzeted is betelik,
de most elnyúlt rajta a toll és a radír.
Anya finom főztje a hűtőben kuksol,
Apa sem egyenget már több görbe szeget,
a Hold sarlója végleg haza bandukol,
zsákjába szedi az álom a gyerekeket.
Fazekas Micuról bármit el lehetett mondani, csak azt nem, hogy jóképű. Szalmaboglyára emlékeztető hajával már szülei sem tudtak mit kezdeni. Immáron harmincéves korára végképp megállapítható, hogy születésétől kezdve egyik frizuradivattal sem találták telibe az elkeseredett fürtöket. Mivel meglehetősen hanyag hozzáállással vette ki részét teste karbantartásából, elpetyhüdt úgy kívül, mint belül. Jövőképe megfeslett, jobban mondva soha nem is volt. A gimi befejezése után nagy nehezen kapott állást. Azóta is újságárusként keccsöl reggeltől késő délutánig a város pályaudvarán. Jelentéktelen fizimiskáját sokan ismerik, úgy, mint a templom tornyát, a főutat szegélyező fasort vagy, mint a parkban ásítozó padokat. A fején illetlenkedő rőzserakás egy pillanatra kibillenti az utazók egyik-másikát a megszokottságban ringatózó gondola-magányukból, de miután a friss hírek birtokosaivá váltak, a kiszolgálójuk végérvényesen tárgyiasul.
Micu, mint a földbolygón élők többsége, vágyott a szeretetre. Naphosszat ábrándozott a vele átellenben tüsténkedő pénztáros hölgyről. Néha mintha össze is akadt volna a tekintetük -vagy lehet csak ő látta úgy? Egy részeges krampácsoló jóvoltából, már a lány nevét is kinyomozta. Mimi… még a nevük is összecseng, vajon véletlen ez? A sors mit tervez kettőjükkel – morfondírozott a hősszerelmes, de a bátorság elhagyta mikor arra gondolt, hogy meg kellene a lányt szólítani.
Már-már egymáshoz közeledett a vágy és a tett, egy arasznyi kellett volna még…
A Covid 19 elrebbentette az félszeg lepkékből tákolt álmokat.
A sors nagy spíler. Végletekig kivár, és mikor már a körmök tövig lettek rágva nagyvonalúan ajándékot oszt.
Micu főnöke jó üzleti érzéktől vezérelve kihasználta a vírusjárványt, az újságos pavilonjában különféle maszkokat is kínált az utazóközönségnek. A szigorítások egyre nőttek, már az utcákon is kötelezővé vált a védőmaszk viselése.
Miután a reggeli roham lement, Micu arra lett figyelmes, hogy az imádottja száját egy megfakult babos kendő fedte. – Lesz ami lesz, belevág. A csarnok számára üresnek tűnt, amíg a pénztárablakhoz ért. Átnyújtotta Miminek a gondosan csomagolt maszkot, és nyomban a helyére inalt.
Megtört a jég. Reggelente integetés, napközben többszöri összekacsintás, majd nemsokára mozi látogatás – persze szigorúan csakis maszkban. Bensőségessé vált a kapcsolatuk. Micu otthon elkezdett edzegetni, és a saját higiéniájára is egyre több figyelmet fordított.
Eljött a várva várt nap. Az udvarlás bőven megvolt, ideje a testiség rejtelmes birodalmába is utat törni. Pandémia ide, pandémia oda, a vágyakra nem lehet hámot lökni. Sisteregtek mindketten, szemük előtt a beteljesedés pillanata lebegett.
Micu napokig csinosítgatta picinyke lakását. Mimi érkezéséig percenként az órát és a tükörben saját magát fixírozta. Háromszor mosott fogat és egymásután kétszer is megborotválkozott. Illatozott, mint egy parfüméria. Még a haját is feltüskézte – nem is állt neki rosszul. Felajzott volt, mint egy holsteini tenyészbika.
Megszólalt a csengő, s az ajtóban állt a nő, aki a világot jelentette és hozta el az otthonába.
Mimi a táskájában kotorászott néhány másodpercet, majd hideg nyugalommal az asztal sarkára tett két egymás utáni negatív tesztet…
Késő van, még felszisszen a horizont,
hogy a Nap telesírt fényének intse
égtől-földig égő szomjamat.
S miután elvonul a füstölgő zápor,
fakóra festem a rossz csillagokat.
*
Az est csendre szólít,
puha, mély hallgatásra,
álomba csobban a zaj-zene…
Kedves Toronylakók!
Jó hírt hozok, tehát helyezzétek magatokat kényelembe és nyissátok meg a tudatotokat!
Hosszas egyeztetések után dőlt el, hogy a soron következő Torony-találkozónk 2020.09.12.-én lesz Debrecenben.
Mivel a házam szép nagy kerttel van megáldva, ehhez a nagyszerű eseményhez felajánlom a területet némi bográcsozással megspékelve.
A Verő-díj is itt kerül majd átadásra.
Kérem, aki részt tud venni e jeles eseményen, valamilyen formában adja tudtomra!
A mielőbbi viszontlátásra
Attila
Figyelem! Itt a szeretett táblázatunk! Folyamatosa frissítjük!
sorszám
Szerző
Mű
Előadó
1.
Serfőző Attila
Iram
Serfőző Attila
2.
Nagy Horváth Ilona
3.
Rózsa Ibolya
4
Kőműves Klára
Bontogató
Bereczki Gizella
5.
Radnó György
6.
Csillag Endre
7.
Bereczki Gizella
8.
Thamássy Nagy Géza
Csak neked gyónok, Uram!
Bereczki Gizella
9.
Kovács Ági
10.
Szulimán Eleonóra
11.
M. Fehérvári Judit
12.
Thököly Vajk
13.
Jelena Jefimova (Verő Léna)
14.
Bátai Tibor
Elvirágzott
Bátai Tibor
15.
B. Mester Éva
Sirály
B.Mester Éva
16.
Péter Erika
Gyerekzet
Péter Erika
17.
Horváth István
Látogatás
Horváth István
18
Lente- Tóth Zita Emese
19
P. Tóth Irén
20.
21.
22.
23.
24.
25.
26.
27.
Mindenestől zártalak magamba,
hogy aztán úgy folyj bennem,
mint sejtelem az álmok mögött.
Jusson nélkülem neked én,
a július tűzén állj ellen,
majd az összes szellem
hozzád idomul!
Könnyű ujjammal érintelek,
míg felszikkad a jelenbe hitt való,
szétgurított elemek vagyunk,
én a lábadozás, te a szó.
A megtett út biztos,
vajon hol döntenek hossza felől,
te maradsz hátul én leszek legelöl (!?)
Csöndet szippant a dallam,
hatvan sóhajtásra készül,
egymásba simul a volt
és maradsz te
legbelül.
Ha múlik, hadd múljon,
a gitárhúr is fárad a bundokon,
voltam, vagyok, leszek,
párnám alá gyűjtöm az emlékeket,
mind halványra zománcozott,
mint a kéket festő ég,
havonta vissza-visszabontom,
s így nem veszti színét.
Egy hete pergetem az éveket előre,
majd hátra,
s rájöttem, a színemnek
van fonákja.
Hallom, amint a csönd rám kacag,
látom, ahogy lelkekbe szúr
a horizonton delelő Nap.
A falánkság tüzét is érzem bőrömön,
ám, ha okos szavaddal állod el utam,
megköszönöm.
Lehet,
csak égre mázolt komédia ez itt,
tiporjuk a színpadot,
megeshet,
a rendező és a színész is én vagyok.
Égj a lelkekben,
parazsad fusson a négy égtáj felé!
Hol csöndes magányába szunnyad az elme,
valaki hátán cipelte
az álmokat.
Rőzsére rőzse, rönkre rönk,
meleg és a fény
csak-csak beköszönt.
Chopin esőcseppjeit hallottam
át a fellegeken,
kanyargós reménybe fúlt, majd szertefolyt
bennem a félelem, hogy
részedként fosztott lettem
a rozsdállt tükrök előtt.
Öledbe fészkelt a szomorú fény,
a néma harmónia belém,
ázott lelkek cikáznak a csillagokon
te vagy a sereg én vagyok a Rubicon.
Sűrű januári reggelre kelt a falu apraja-nagyja, ugyanis az éjjeli havazás teljesen elzárta e néhány tucat lelket számláló települést a külvilágtól. A dadri Szabó nyomban felvetette, hogy a negyven kilométerre fekvő megyeszékhelyen állomásozó katonaságot kellene alarmíroztatni, épp’ ma szándékozik cipőt venni a városban, s egyúttal a bakák be is szállítanák. A kora reggel fennlévők, azok, akik a jobb, mint otthonra keresztelt hangulatbillegetőben tett látogatásuk révén már egy-két poháron túl voltak, ingyenes pálinka-apanázsról kezdtek suttogni, amit majd a kormány a vészhelyzet elmúltával busásan megtérít a helyi csehónak. Az anyák a lurkóikért aggódtak a suli kimaradása okán, hiszen az iskolabusznak semmi esélye nem lett volna a településre jutni, így a jól ismert sofőr bácsi idejében ide is telefonált, hogy ma semmiképp ne számítsanak rá. A nyugdíjasokat a posta és a gyógyszerkiszállítás korlátoztatása rémisztette halálra, mert hát mondjuk ki, egy bizonyos koron túl az élet fontos elemévé válik a fentebb említett két intézmény.
Tehát megállapíthatjuk, kedves olvasóm, hogy a helység fölött úrrá lett a kétségbeesés. Még azok is szorongtak a lelkük legmélyén, akik évek óta nem hagyták el a szeretett kis fészküket. Tipikus emberi tulajdonság; mihelyst a sors fintora miatt nem utazhatsz, nyomban kóborolni támad kedved.
Az élesebb szeműeknek már korábban feltűnt, hogy a templom előtt összeverbuválódottak közül egy igen szemrevaló teremtés hiányzik. Hajni a fővárosból csöppent ide, eleinte barátkozóra vette a figurát, ám a vidéki népek bizalmatlanok, megtartják azt a bizonyos távolságot, így az igencsak szimpatikusnak tűnő hölggyel szemben is. A talpraesett asszonyság fillérekért újíttatott fel egy takaros parasztházat, s még azt is ki lehet jelenteni, hogy mutatósabb lett az otthon, mint a gacsos Pék Sanyi rezidenciája, aki mellesleg a környék földjei fölött basáskodik. Kosárral jár-kel a kispiacon, sportol, biciklizik, s olykor-olykor bevágódik a nem túl hivalkodó autójába és eltűnik két-három napra. Pletykálják, mivel állásáról nem tudni, bizonyára egy igen gazdag mókus tartja el, annak ellenére suttogják ezt, hogy senki idegent nem láttak még ez idáig a környezetében. A rossz nyelvek tudni vélik azt is, hogy valami kacifántos pénzügyi labirintusba keveredett a rejtélyekkel áldott és vert fővárosban, s míg az ügy el nem csendesedik, itt meghúzza magát.
Nos, Hajni hiányzott a kottasorból. Hiányzott a rá igen erősen féltékeny asszonynépnek, hiányzott a tokától-bokáig munkásruhába bújt svájcisapkásoknak és még az élemedettebb korúaknak is, merthogy annyira lélek-csiklandoztató egy ilyen takaros hölgyeményről különböző legendákat szőni.
A katarzis most elmarad, vagy mégsem?
A rosszalló susmogást egy rövidke autókürt a valóra ébresztette. A hiányolt hölgy gurult a meglepett gyülekezet mellé. Hajni kipattant a volán mögül, egy vidám jó reggelt kurjantva már nyitotta is a jármű csomagterét. Gyakorlott mozdulattal két zsúrasztal került elő, s mire a hüledezők eszmélni kezdtek, már forró teától és számos szendvicstől rogyadoztak az alkalmi kínálók. Varázsütésre lágyult meg a bagázs, a menyecskei gesztus a legcsontosabb lelkületűt is megpuhította. Gondolt az érzékenyebb egyénekre is, kiket a forró tea már nem, de egy emberes pálinkával töltött kupica csak-csak tán felmelegít.
Oldódott a test és a lélek, már a kényszerű karantén sem számított annyira. Végre megtudták a súlyos titkot, ami eddig a falut így vagy úgy, de nyomasztotta. Ő volt az ügyész egy évekkel ezelőtt elhíresült bűnténynél. A bűnözők esküt tettek, hogy bosszút állnak rajta, mivel a vádat olyan erős alapokra helyezte, hogy képtelenség volt kikezdeni. Önszántából száműzte ide magát, nem kért hatósági védelmet. Nem adta fel a szakmáját, mivel számára a jog a mindenek-előtti, távoktat, és a jogi tanácsadói státuszából is egész szépen szaporodnak a bankszámlájára érkező összegek.
Hajnit egy csendesebb pillanatban Rozsos Janó félrevonta, s néhány alap információt tudakolt meg a megfenyegetők kilétéről. Janó egy klasszikus nehézfiú, aki már a koránál fogva is úgy döntött, hogy végérvényesen visszavonul. Ismeri az ország összes fegyintézetét. Szerteágazó kapcsolatai vannak úgy bent, mit kint a civil életben. Néhány alkalommal vendégeskedett itt-ott, súlyos és súlytalanabb testi sértések és egyéb vagyon elleni dolgok miatt.
Másnap az időjárás olvadóra vette, s a hókotrók is hozzájuk értek. A gyerekek nagy bánatára a sulibusz időben kiállt, és a nyugdíjjal a vérnyomást kordában tartó pirula is házhoz jött. A piacon barátságosabb lett Hajnihoz az összes kofa, s mit ad az Isten, a település férfiakból álló járőrszolgálata egyre sűrűbben járőrözött az ő utcájában. Ennek első kárvallottja Hajni barátja lett, aki miatt korábban el-eltűnt. Mivel családiassá vált a helyzet, úgy döntöttek inkább, itt, nála legyen a találkozás, semmint a zajos városban. Csupán egy laza földre teperéssel úszta meg a bejelentkezés nélküli látogatást. Később koccintott a testőrökkel, s megköszönte, hogy a szerelmére ilyen aktívan ügyelnek.
Néhány hét elteltével Janó csengetett be. Húzódzkodott, hogy nem is akar alkalmatlankodni, csupán egy kockás papírra írt sor miatt zavarkodik, amin ez állt: Janókám, a kérésednek eleget tettünk, mind megszelídült.
