Kerestem Őt a csendben, hol a szél is csak súgva jár, az idő kopott tenyerében, hol múlt és jövő összeáll. Kerestem a fényben, a hajnal arany peremén, ott csak árnyék ringott halkan, s a fény elmúlt könnyedén. Kerestem a [… Tovább]
Az éj fáradt arccal nyújtja ujját barázdált lángmezőkön át billeg a létezés fösvény útja felé. A holdat ketté szelte egy felleg, torz gallyak között remeg az álom, rövidke pórázon nyüszít a csend. Alagút lámpája tompán hallgat, vastag fénye kesernyésen [… Tovább]
Apró lépcsőkön vezetett az út, messzi a hideg végtelen át, csepergő fénykazalnál megfordult, hátrahagyott pár ólomkatonát. Lépkedett a sötét terek síkján, bakancsába folyt a kényszerűség, vállára borult egy- egy sarlatán, énekétől vajszínű lett az ég. Árkok mélyéből félelmet lopott, [… Tovább]
Boldog új évet kívánunk mindenkinek!
Néhány csöndes óra után, a távolban harang kondul, fény suhan a Hold udvarán, a térre tejfehér hó hull. Meleg otthonokba lép az est, könnyű leplét földre teríti, lángnyelve a falra árnyat fest, a fenyő zöld ágát bontja ki. Együtt a [… Tovább]
Az úton virrasztó idegenek, mosolyukon a megkérgült idő, egy szelíd senki felé intenek, vérükben lágy filléres gondűző. Foszlott remények szárnyatlan sora, arcukon sűrűsödik a sötét, íriszükön a csilló múlt bokra, farkasvakságuk terjed szerteszét. Újságpapírba csomagolt élet, amelyből kikoptak [… Tovább]
A jelen szeleteit, ragacsos magányom árnya nyomja, puha csontokból tákolt illúzió lett, az abszolút létező kapuja. Égre nyíló kéményeken át, hallgattam az Isten szavát, százezer nyelven motyogtam, duzzadó élettel kábítva – holtan, magvas álmaimat sírba kiáltva, míg sikátoromban kihunyt a [… Tovább]
A sziklák magányában konok szél zúg, koptatja az érvényét vesztett jelent, vas falakon kedves havasigyopár szirma gyúl, fájdalmat nyög a közöny kint, és idebent. Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd, a vakság bilincsébe mart, kisvirág ékesen szólít, csöndesen hevíti a tűzvihart. [… Tovább]
Néhány csendes órára gondolok, melyekkel megjutalmaztál, pár hangtalan bongó időségre, kék tompa élű ablakodnál. Lelkembe símúló dallamodat, mely a mélyemben remeg, csak a világperemére tartó fény érti meg. Egymás üzenete vagyunk, sűrű szenvedélybe mártott ikercsillag, kibogozhatatlan álmokat hiszünk két szerteszóródott [… Tovább]
Az utolsó fejezetet magamnak írom, hogy bölcs tanítómtól okuljak. Mint a távolban meghúzódó ősi rom, vagyok hátukra borult falak, szörcsögő búvópatak medrén alvó szikla, száz gesztenye ízű dagályától, a végtelenbe taszítva. Porhó fútta nyomok előtt járok, széles árnyat vet [… Tovább]
