Évmilliárdok óta fogom a kezed, s a szemed pompázó fényében élek, ahhoz hogy megfesselek nincs elég ecset, összeraklak és majd darabokra téplek. Álmatlanul ülök a mindenség előtt, kérdést küldök a pislogó éjszakának, vajon mi az ami minket eggyé [… Tovább]
Összefogott az ébrenlét és az álom, rám feszültek eltántoríthatatlanul, a Nap mögül kellene kiabálnom, de hangom a mély semmibe hull. Magához ölelt a lélegző világ, csörgedező szavak mélye fekete, a vad rengetegből néhány fát kivág, a tömör idő lélekszerkezete. [… Tovább]
Mint korlátokon megbúvó hajnali dér, tűnik az álmos világ bennem, naptalanul botorkál e kolduló tér, lecsendesítve tombol, s mereven. Az út vízverte termeibe lépek, nem jókedvűen, nem is szabadon, lebzselő parányba szőtt e földi lélek, egymásra tipor a [… Tovább]
Mint korlátokon megbúvó hajnali dér, tűnik az álmos világ bennem, naptalanul botorkál e kolduló tér, lecsendesítve tombol, s mereven. Az út vízverte termeibe lépek, nem jókedvűen, nem is szabadon, lebzselő parányba szőtt e földi lélek, egymásra tipor a hiba [… Tovább]
Égben bomlik az idő, és a lelkekben, hogy mennyire igen és nem, e roppant világon túl, a jelen fürtjeit tépkedem. Szaggatom a másodpercek örömeit és bánatát, hogy sistergő hiányodra fonjak ékes koronát. A haldokló múltat engedem, s helyet adok [… Tovább]
Egy messzi világ csöndje után, roppant mélyről szüremlő harmónia szórja vallomásaim, Csillagmedrekig érő üzenetem, a lélek ujjhegyein eléd terem, s átkarol, mint szivárvány az eget, szomjas titok az üvöltő tengereket, mint szeretet az elmúló éveket. Egyik éjjel [… Tovább]
Ágyam mellé botorkált egy álom, puha léptein vérembe osont, nesztelen, mint a szerelem, sugara csillant a számon. A tehetetlen űr magába zárt, és a mélyen kéklő fény (…) várt a szálló pillanat, fonte ufficiale majd hátára vett a remény.
Mert levegő vagyok és fény, atomokra szedett éjszaka, de egy-egy mézálmom ködén, halk zenétől fűt az Agora. Gyöngyözik a kopott kő, a holdsugár selymeket bont, megtorpan egy bús felhő, ablak mögött szakad egy gomb…
Pedig több voltál, lelkem passiója, különbség szülte levegő, a nagy kékségben, más, tengernyi csönd, ahonnan beköszönt a jelen, s múltjába dereng a puha zaj. Zivatart ígérnek a porok, világgá futnak a szelek, ám bennem édes dallamot zeng [… Tovább]
Már egy jó ideje nézlek, ülsz az édesvizű tenger peremén, mint kirabolt fészek, s hullámaid zörgeti a fény, az álomtükör bakancsai nyomán. Sovány, lila mosoly lettél, mezítelen könnycsepp, de néhány kóborfelhő majd felcserél, s te leszel a legszeretettebb!
