Hónap: 2008 április

      Minden ránc-csókot lehelő őszön csitul a kín, de néha még üvöltöm: meddig élek így, bús átkozott? Talán e némán haldokló ősz kincséből valamit megint itt hagyott örökül, végül, mielőtt a rőt lomb a lehajló fáktól, – akár [… Tovább]

  egy külvárosi reptér, két arc és huszonegy centi, legyen ez a díszlet. szerepben: a három (hatékonyságában különböz?) szégyen, miközben statisztálnak a tények, és drukkolnak a néz?téren az érvek.   a súgó megöregszik és a függöny mögött, a rendez? tekintetében [… Tovább]

…ez egy álmom… Mellém bújt az éjjel valaki… Teste hideg volt és könny?. Szuszogását véltem hallani… Ijeszt? volt, de nem szörny?.   Nem mertem ránézni, csak éreztem jelenlétét… Nem mertem kérdezni, csak éreztem leheletét…   Átölelte a derekam, hozzám simult [… Tovább]

Ne rejtsd még mélyre szíved… hisz nyílik ott még virág… Nem kell még eltemetneda pilleszárnyú érzéseket,nem kell a sírt se ásnod,hogy beléfojtsd azt, mi még lehet…Ne rejtsd még mélyre szíved,jaj, ne zárd annyira el,hisz nyílik ott még virág,öntözgesd néha – [… Tovább]

Ma nem tudok verset írni… Csak hangodat akarom vésni dacos égi magányod földi keresztjébe, mert ez a konok huszonhét év nélküled úgy zuhant ma szelíd lelkemre, mint hangtalan zuhatag a ködfátyolba búvó ásító mélybe.   Ma nem tudok verset írni… [… Tovább]

…     ha tudnékszép szavakatrejteni mindenkiszájába talán halenneegy hatalmasszekrénys ott csaklágyan zeng?hangoklapulnának lehetne életünk egy holdfényszonáta lábunkf?re sosemlépnekezünk a virágotsosemtépnél le hiába nem lennék ittidegenárvanem mennék sohasema menedékházba…

*         hallod Izolda hogy morajlik a tenger tajtékot vet partra fut a habja ahol léptünk nyoma volt a homokban lassan semmivé simul – elnyeli perc gyermekét az idő   szeretsz-e még mondd ki ápoltál sebemet kötözted [… Tovább]

korhadt falétra – fájón nyikorgó fokok – gyermekkor-illat korhadt falétrafájón nyikorgó fokokgyermekkor-illat félhomály és csendvastag süpped?s léptekemlék hívogat hálót sz? a póka petróleumlámpánötvenéves por háromlábú székfogó nélküli fiókelt?nt régi kor sárga újságokteker?s kávé?rl?szétfoszló id? méltatlan heveratlétika-bronzéremhideg mint a k? kerek [… Tovább]

Nem úgy látlak, mint ki vadul elragadegy tündérrózsában nyugvó gyermeket,s kit elbújtatnak patyolat-fellegek:ó, Halál, te nem az éj ármánya vagy! Éteri harmóniát tart pilléredkét aranyláncú, karcsú mérleg-karja,és oly gyöngéden ringatod a Hajnalújszülöttjét, mint megannyi ?s-lélek! Ígéreted régóta könny? s szabad,árnyadban [… Tovább]

  Ha tudnám, hogy nézel,nem csinálnék olyant amit nem szabad, csak ha a szavad adnád, hogy nem fordulsz el, és a sódert mindig szabad szórni, akármilyen ünnepl?ruhában is vagyunk, ez a kis udvarunk titkos behajtogatott sarka, ha mindig nézel, akkor [… Tovább]

*   Bíbor az alkony, állok a strázsán Múlnak az évek, egyre fogyok Bujdosok testem torz maradékán Gyötrik a lelkem ócska dalok   Régen elvitte arcom a kalmár, Mélybe taszító, kapzsi idő Mit itt hagyott érte nem fiatal már Megtört, [… Tovább]

…     ha akarodujjaid tenyerembe rejtemkezedetbátran nyújthatodfelémmegfoglaks magasbaemellek megmutatom Neked az igaz mesétmegtanítlakpillangóval magasra szállni   fogom a kezeds veled leszekmindigha lábadeltéveds rossz útra tér…    

*   hasztalan szólítom de nem jön felelet dalomra bújik buzgó fényesség s arannyal önti földön ki jár lábamhoz térdel mezőn szekérnyi virág csodálva lantom bús énekét   szarvas és medve tör utat erdő bozótján fák tiltó ágai közt együtt [… Tovább]

Az északi csillag fénye megkísérts az éj foganatja vándorlásra sújt,de ?riz a sír egy rejtelmes igét,s ha elriaszt a lét, megnyílik az út,hisz a remény örök világot ígér,hol angyali szárnyát libbenti a múlt;hófehér lelk? égi seregek,hívó szavamra értem jöjjetek!

  Könny?lépt?, kócos szell? Lopva simít ágakat. Mint a vándor, messzi útról Újracsókol vágyakat.   Hozzádbújó, kabátvet? Simogató, langymeleg Bódult fény? illatfelh? Ide-oda tekereg.   Megemeli könny? sálad, Lenge árnyékként követ. Felkúszik a fák hegyébe, Folyó felett integet.   Ellenállnál, [… Tovább]

  Szürke személyiségelméletek – a körvonalaimat felismered. Egy fa most megint kígyóul beszél. Magában minket körvonalaz a szél. Beszámolót írnak a lomha fények. Hallgatunk. – Ne engedd, hogy meggyilkoljam magunk!   

  Látod, milyen egyszer?? Íriszedbe fullad egy este. Nem szólsz. Én sem. Minek? Magához szorít a csend. Látod? Hisz ilyen egyszer?. Megcsókolsz. Vissza. A kor testén tátongó fekete lyukak máris sz?kebbre veszik magukat.