( hagyaték ) Lassú vérfolyók, zuhogó, csobogó. Átszakad, fellobban. Szív dobban. Megáll. Ég felett, föld alatt. Veled. Nélküled. zuhanás, szárnyalás. Emlékek rajzai szememben, amit te láttál odafent, és ami maradt belőled. Idelent. Kipusztult erdők, felégett mezők, Idegen városok. [… Tovább]
( veled ) nélküled az idő üres téboly fuldokló hiány ha nem lélegzel mellettem ha nem öleled karjaiddal mezítelen lelkem átlebegsz velem valami holnapba jó szeretve lenni veled rejtve virrasztva ahogy vagy aki vagy isten ember szerelem térképet rajzolok [… Tovább]
hideg emlék érintésed szíved kiszáradt kút körülötte szögesdrót véd tőlem és önmagadtól …és a vonat rohan velem nélküled hajlott hátú vénfák kapaszkodnak a zsúfolt világ kopott járdaszegélyébe a koszos ablakon visszatükröződnek az emlékek egy arc [… Tovább]
( árva madár szárnyak nélkül, csak egy hideg kő marad ) Látod apám, már égig érnek a csupasz fák. Megnőttek, mióta elmaradtál. Ágaik, mint ezeréves karmok, a felhők rojtjait kapargatják. Kiborult éjtóban vízszínű éjszakák, nappalok ringnak. Most [… Tovább]
Mélykútban ring a hold. Mutasd arcod, anyám. Nem öregszel, ráncaid ottfelejtett, halvány krétarajzok. Szemedben elmaszatolt napok. Holdak. Hetek. Évek. Igazolatlan távollétek. Ki kérdezett? Ki hívott? Ki küldött? Hol, és kivel maradtál? Madártávlatból minden más. Ködszagú éjszakák terülnek köréd. [… Tovább]
fekszünk az éj alatt felettünk csendes holdnyarak életem nézz oda fészekben álmodó kikelet szemében lángoló naphegyek zuhogó lobogó ölelő karjaink közt feszülő éjszakák nappalok ne mozdulj maradj így mind és örök szerelem dúdoló ringató szikrázó magasban hullámzó [… Tovább]
Hunyd be szemed, ma kérge van a sötét égnek. Kavarog az álom, cifra tánc, hangos nász… Dobbant, feslik, kiszakad, könnyű ágakon leng az est. Moha nő a csillagok köré, nádak kígyóznak vállunkon. Édes gyönyör hullámzik alattunk, felettünk. Fogy a levegő, [… Tovább]
magunk vagyunk te meg én könnyű áldott szerelem szívemet férceled álmaimban emberarcú istenem csillagokba harap az éhes éjszaka magukhoz húznak a ziháló tengerek szárnyak suhognak a tintaszínű égen leírhatatlan megbonthatatlan pillanat ahogy gerincemen végigfut ujjad faltól falig [… Tovább]
valahol valamikor elmaradtál a tenyér hideg rácsai mögött rozsdás alkony és nyűgös utak poros világában majd megtapadtál mint egy burjánzó sejt agyamba csontjaimba a hús rágós rostjaiba azóta hordozlak cipellek tested zsugorodik árnyékod nő inged elfeslett rongyos felhő kezedben vajúdó [… Tovább]
Kint felejtett éjszakák nyüszítenek az ajtó előtt, fáradt hangok verdesik hétköznapi szárnyaikat a nyári fákon, feküdj mellém… Szerelem. Tíz lakattal zártam az ajtót. Visszük egymást kéz a kézben, mezítelen… Arcod arcom, szemed tükröm. Én Istenem. Te Istened. Ki mondja meg, [… Tovább]
