Szilágyi Hajni - Lumen : holdmadár

valahol valamikor elmaradtál
a tenyér hideg rácsai mögött
rozsdás alkony és nyűgös utak
poros világában
majd megtapadtál mint egy burjánzó sejt
agyamba csontjaimba
a hús rágós rostjaiba
azóta hordozlak cipellek
tested zsugorodik árnyékod nő
inged elfeslett rongyos felhő
kezedben vajúdó holdmadár
a félelem mára csak egy gyönge ág
szívemen roppan reccsen
hintázik rajta nevetésed
gyere már jössz-e már
bújj elő
élesen hasít a fénybe az üszkös csönd
zaccos hajnalokat kortyolgat
a kihűlt reggel
s minden tollpihe csak hideg kő
megtanultam nélküled lennem
hisz isten nem lehet egyszerre révész
és tenger
mióta elmaradtál
minden lobogó csobogó zuhogó
lassú vénfolyó
idegen holtágakba visz el

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"