Hónap: 2015 szeptember

  Boldogok a lelki szegények Övék a virtuális szférákEperízű óvszerbe csomagolt Dallama   Gazdagok előtt Görbül a tér s a gerinc És száját tátja A tű foka

Egy könnyed laza viccel Ütötted el hogy nem szeretsz  Van valaki más “Tudod ilyen az élet Csupa-csupa skizofrén egymásba rohanás Mint aki hantál     Vagy mellébeszél -Félig szól félig hallgat- Panyókára vetett Poénok között Magamra maradtam   Leforrázva álltam [… Tovább]

    nekem behűtve kellettél, készre tálalva, elfogytak a finomkodások, a megkezdett mondatok, el kellett vegyelek magadtól, hogy megtaláljam: sírás, kóborlás, most minden célt tévesztett, elengedtem magam, abban a pillanatban tág tereket és újat éreztem, és egy rég elhagyott szerelem [… Tovább]

    Bánat? Csak legyint a szilvaág, érettkék könnye lepottyan.   Sárga levelek, hiteltelenség fátyla vonta be zöldjük.   A táj látványa mögé macskaléptekkel látszat lopódzik.        

    Göncölnyi kincsek minden éjjelragyogva égbolt tengerében –koccannak néha és potyogva vésiklétezésük szikráit szemünkbe.Bámuljuk; Nézd, ó, jaj, de szépek!Tündöklőek az égi fények! Sajnálom minden nap, hogy nyelvük csípte szarka –Vajon a csillagoknak van-e csillaga?  

Az én szívem ajtajának kitörött a sarka, a széllel bélelt nagyvilág bejár udvarába.   Hiába gazdája, benne táncát járja.   Lelkemből varrott ködmönöm felvettem magamra, hogy a szívemnek a tüzét a szél el ne fújja.   Ihajja-csuhajja, lobogjon a lángja! [… Tovább]

  Gyönyörű az ősz most, friss terveket szül majd,lelkem szárnyalását mutatja az új dal.Hegyen, völgyön, réten futok immár hozzád,nem téríthet el majd sem vihar, sem honvágy. Szívünk, lelkünk, testünk feltámadt egyszerre,egymásra találtunk, nem vagyunk elveszve.Ujjaink most lassan egymásba fonódnak,megújult életünk [… Tovább]

    Látod, szerelmem, betöltesz kinyíló szavaiddal. A hajnali Hold lüktet álmodó szemű vérerekben, közel-távol örömed oldja mindenséggé bennem. Felismerhetővé teszed azt, amire rácsodálkozni jó, kigubóztatsz végtelen lelket, hiszen erre való a szellem. Haját fésüli az erdő, vacogó, szeles a [… Tovább]

      Felhő álarc mögé bújta megfáradt napsugár,indián nyarunknak vége.Elővették szürke felöltőiket szőlőtőkék és hársfák.Színes leveleikből mesés,de gyorsan enyésző szőnyegetszőtt Dionüszosz és a Hórák.Idegen égi vándorokgá-gá-gilik kiáltása hallik párába rejtőzötttavunk felől, miközbengörcsösen szorítom kezed,becézgető csókjaimmalhintem tele ajkadat. Csillogó szemedben [… Tovább]

  Ki lehet?   A tó fenekén látok egy képet, ki lehet, mert rám nem emlékeztet.     Utak   Súlyos terheket vinni sötét utakon, messze, és örökre eltűnni a titkos végtelenbe.    Mi az?   A szárnyas hópelyhek elfödik [… Tovább]

saját fotó Roppant önzően, roppant kevélyen                          Koosán Ildikó   ömlik a szó akarva, akaratlan, megtagadom százszor is magam; Uram, a szívem rég lakatlan, kikacag boldog, boldogtalan;   roppant önzően, roppant kevélyen ébred a hajnal, hívnak a napok, több [… Tovább]

Jávorka Csaba: Gorgo c. festményére     Átlépni Hádész kapuját– a sirályok hallgatnak.Titkaink voltak,megpecsételt szent titkok.Lefolyt előttünk az életed.Könnyeztél?láttad arcát a reménytelenszerelemnek?Perszeusz, hol van az érctorony?Hol van a pajzs,tükre a szenvedésnek?Hol van a barlang csendje?levágott fejek, hajfonatok.Lefolyt a véred!Pegaszosz szárnyalásakihasítja [… Tovább]

Zöld, szürke hullám, csatakos harag, prüszköl, hörög, mint prédáján a vad, a felhők tépett rojtja habba ér, saját hurkába tekerül a szél, és csapzott fővel szaggatja az ég, a villám-ajzott, hörgő hangszerét, s úgy reng a víz a szakadt ösztönön, [… Tovább]

Kép: Vörös Eszter Anna: Mesterséges sötétség     Mint feketén fénylő tinta, lopakodva ivódik belém  a mesterséges sötétség.   Fölöttem tornyosulva bontja, teríti rám oly ördögi mosolyát a szürkület ura.    Nem fénylik itt most semmi sem, csak a szeretet [… Tovább]

    Barna, zöld szemű angyal vagy, vörös sátánok követnek.Én őrizlek, s maradok örök honod, erős leszek – neked.  

Megtörhetetlen ragyogás,álarctalan rózsafa,szentek lüktető hasonmása, télben rekedt göncölszekér, sápadt-őszi istenmorzsa, jégvirágos szívverés,csönd az én fiam. 

    Gesztenyefák öveztetemetőben csendes áhítat honol. Senki sem siet, csupán hervadt koszorúk és ódon kripták dohos szaga gátolhatja szellemünk szabad csapongását.Műmárvány sírhelycsorba szegélyénmegülve ábrándozom.Pár percre elfeledemvegetáló porhüvelyem tespedt szorítását, pille szárnyon röppentem vissza gyermekkoromba.Akkor avarban megbújtgesztenyét kerestem,melyek otthoncsikókká, tehénné,bömbölő [… Tovább]