Nap: 2015.09.19.

   Vér patakzik az utcákon,pusztul az emberi arany,és már az sincs,aki a veszteséget, a végső pusztulást,felmérje, melynekmi már tanúi, sem felmérőinem lehetünk.Szimbólummá merevedünk,szoborrá, s az önpusztítás legendájának élettelenalakjai leszünk.Vértelenül ott fekszünkaz árok szélén,és miénk csak az elpusztult világ,melynek sáncaibana mi [… Tovább]

Ím, az én lelkem udvara, olyan mint a mező, az egyik sarkában virág, a másikban gaz nő, egyik felében az Isten kegyelmét találom, átellenben, vele szemben, az ördögöt látom.   Ím, az én lelkem udvarát patak vize mossa, egyszer gyorsan [… Tovább]

  Mikor köd szitál, sóhaj úszik a fák közt, elszökött a nyár.   Hűtlen kedvesét keresi egy eltévedt, kósza napsugár.      

    A búcsú, számomra leginkább újra élet. Feloldva a sérülések. Megtisztulás-e? Legalább beismerhetem önismeretem.  Lelkem, rekonstruálsz sok lepke-létet, félelmem, szétszakadt idő megérzése, fehér vászonra felejtek ezerarcú képet. Fotózok: magányos ház foltos ablakát. Szakadt függönyrése, hol mélyre tekintő alázat szánja [… Tovább]

  Mit tudják ők, hogy mi ölt testet benned,mely részek állnak össze egésszé,mi vágyaidból rútul szertefeslett,s gyér örömöd ma is betetézné.Mit ér a félkész befejezetlenül,törzsi villongás átfestett múlthoz.Torzó várrom az, mely örök ködben ül.Olthatatlan szomj kiszáradt kúthoz. Ismerni kellene megszelt [… Tovább]

Toppant botomnak nem nő szárnya, beakadtam a változásba, az idő szétesik gerezdre, egy minden reggel, nappal, este, s a kerek semmit újra vágom a félig virradt éjszakákon, végighasgatom éveimre, de mind túlérett, mint a dinnye, már ikrásodott édességem, de öröm [… Tovább]

Ment a vízhez. Sáron rózsája éledt szelíd lába nyomára.       Ment a vízhez. Sáron rózsája éledt szelíd lába nyomára. Amerre járt, kis portölcsérek keveregtek – testben a lélek.   A Jordánnál már János várta, rögeszmét ápolt dacos tudása. [… Tovább]