Hónap: 2015 augusztus

Látszatok nélkül kellene többé nem hazudnom, füllentéseidnek velejéből jutna társalgásra szó, mindenféle érzés kiröppen, és őszinteséggé lesz, akár vers vagy próza, a te harmóniád kapós való. Tépelődöm, ha jön pár gondolat, rágódom rajtuk.Kombinál, analizál, szemszöget csereberél az agy. Nem ér [… Tovább]

Elmém gondolatok apró,színes cserepeivel játszik.Múltam sötét árnyai jövőmben kísértenek, rombolva békét,megnyugvást, épülő szerelmet.Vágyam villanásait nem fogjakés vagy golyó, de lelkemrőllepattanva súlyos sebeket üt,szívem küzdelmekben keményedőburkát hegekkel borítva. Torzuló elmémet jégpáncél borítja,bár lüktető vérem tombolva éget.Számomra enyhülést tiszta forrás sem nyújthat, [… Tovább]

    Állok előtted, nézem a változást. Nem tudom, mi lett más, talán a minden. Bennem apró, villanó szikrák… Lassan véget ér a nyár. Mosolygó, csendes ősz közeleg – az én időm – fények, színek. Kezedet keresem álmomban, ébren.  

Fénytelen lények árnyéktalan évek forog pörög új éjfélt ütök “édengarázs” benne van a varázs     Fénytelen lények árnyéktalan évek forog pörög új éjfélt ütök “édengarázs” benne van a varázs álmodok vegytiszta világot túlcsorduló könnyeimen keresztűl úsznak sötét gondolatszilánkok hová [… Tovább]

Jobb mégis elhinni, hogy szeretsz. Hogy magas vagy, vagy alacsony, egyre megy. Bennem felold, megteremt a képzelet. Az is nyilvánvalóvá lehet, amit könnyebb alább adni, mint viselni néma sebként szerelmemet. Kiket gyúrt össze Isten, kiket az elme, kiket akaraterő, nem [… Tovább]

A féltékenység útvesztőin…))) Nyugodjék meg, ki ránk rontva éket vert közénk  gyáván ízekre bontva. Intő jelkép lett az ék. Békesség harc helyetttöredező hasábon. Gyógyít színlelt sebeket s élőt, hogy ne fájjon. Kihunyt avartűz mása minden idegen test. Hiába uszít egymásra [… Tovább]

  A nép elindult, nincs ki zabolázza, van szitkozódás itt-ott, hébe-hóba, de aki elszánt, sohase lesz gyáva, és biztatták is, hogy örömmel várja, a feneketlen gyomrú Európa.   Csak Isten tudja, ki pénzeli őket, ki bizonygatja, nem érdemes félni, hogy [… Tovább]

A közeledben folyton bezárkózom,szívem mintha víz alatt fuldokolna,zöld-mély tavak ölelik szorongásom,ha metsző tekinteted birtokolna.  Megtűröm a szokatlan nappali fényt,a mellemre menekülő puha szád, teremtésedben a felsőbbrendű lényt, míg ruhám fedetlen őszre váltod át.  Érdemes-e vajon remélni egymást?Oldódni telhetetlen karok között,égre feszíteni múló [… Tovább]

Ablakok kancsi szemén bukott el a fény s a hazug gondolat gyorsan sarokba szaladt pihézett az eső kémény füstöt köpködve küldte átkát az égre eresz száján vízzel ömlött a nehéz idő csodát várt az esztendő     Ajtók vaskos karján [… Tovább]

Lelkem prizmája elemeire bontva vetíti ki lényem rezdüléseit. Feltárta  jövőm apró szegmenseit, hol rőtszakállú manók sündörögnek, pici szegekkel cimkéket ütnek fel homloklebenyemre, mágikus szavakat mormolnak szüntelen, meg nem állva.Sikoltani sem tudok, rőtszemű gébics tövissel öltögeti cserepes  ajkaim,sóhajnak sem hagyva helyet [… Tovább]

( Kép – Nyárádi Enikő – Látlak téged )       mint a napot és a holdat a föld meleg szagát felhők tejszín-habjait a ránk szakadt vihar szavát fák között futó szelet az érintést mint a kisült kenyeret és [… Tovább]

Miért adott nekem ajándékként az ég,mikor úgy éreztem jó volt úgy nekem:fázós szívem zárva, néhány mosoly elég– miért ékítette veled életem? Miért ámított, hogy érdemlek még szépet,érhet fény lelkembe, s nyár is jut nekem,zimankós hidegbe’ – szívdermesztő télbe’melengető tüzem te [… Tovább]

    A  lombok  fonákjai  még  pisztáciazöldek,  és  az  árnyékokkal  együtt  költözködő  macskák  egész  álló  nap  csak  a  bundájukban  hűsölnek  ( megszállva  a  kert  összes valamit  érő  vackát ).    Nyugatra  tekintő  tűzfalakról  lustán  olvad  a  flegmán  unatkozó  vanília  délután,  holmi [… Tovább]

Visszaverődés                         Koosán Ildikó    sehol távozásnyi rés, fogvatartott eb lett a felismerésbe hajszolt öntudat, visszhangzó tér-idő gátolja a szó kitöréshullámait egy- másba folyton vissza- verődve, foglya vagyok börtönöd magányának [… Tovább]

Mind egy kicsit bolondok vagyunk,csak sírunk kiábrándultan,ha a földhöz csattanunk.Hívjuk zokogva a bepótolnivalót,mert az az elmulasztott pillanatlétkatasztrófa volt.Egymás előtt láthatatlan ködben állunk,és semmit nem felejtünk,míg összeér ismét reszkető állunk.