Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.
Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
December
Aggkor
„Vonulását az egykedvű napoknak
tűz mellől nézzük, kint esőverésben
járkál az élet, dermesztő fagyok vad
világában bolyong reszketve, tétlen.”
Részlet: Antonio Vivaldi:
A négy évszak c. hegedűversenyhez írt szonettből
Karácsony közeledtével az emberek szentimentálisabbak lesznek, fogékonyabbak a szeretetre. A testvérek könnyebben kibékülnek, ellenségekből barátok lehetnek, és a családok, ha csak néhány órára is, de igyekeznek tökéletes boldogságot mutatni. Régen látott rokonok tesznek látogatást, az emberek ünnepi pompába öltöznek, feldíszítik a lakást. Szenteste pedig azok is templomba mennek, akik az év többi részében a szertartásokat ritkábban látogatják. Krisztus születése után a természet is újjászületik, hiszen ettől a naptól kezdve fokozatosan, egyre hosszabbak lesznek a nappalok. Szerencsés ember, aki idős korában, szerettei körében készülhet az utolsó útra: a haldoklónak minden bűnét megbocsátják, kívánságait teljesítik. A halálos ágyon egytől egyig, szinte mindenkinek imára kulcsolódik a keze, még akkor is, ha életében ateistának vallotta magát. Majd elindul a fény felé, újjászületik Krisztussal, a fehér, halotti lepel pedig úgy borul földi maradványaira, mint a téli tájat beborító hó.
Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.
Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
November
Öregkor
„Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.”
Részlet: Weöres Sándor: Öregek c. versből
November, a köd, eső, szürkeség hónapja. A nap szinte fel sem ébred, máris lenyugszik, a levegőben az elmúlás leheletét érezzük. Római katolikusoknál ekkor emlékeznek meg az üdvözült (Mindenszentek) és az üdvösséget még nem nyert (halottak napja) lelkekről, görögkatolikusoknál pedig elkezdődik a karácsony előtti böjt. Az embernek óhatatlanul is eszébe jut, hogy vajon homokórájában mikor pereg le az utolsó homokszem, főleg idősebb korban: még a legerősebbek is titkon félni kezdhetnek az elkerülhetetlentől. Nagy bátorságra vall, ha valaki negatív érzelmeit háttérbe szorítva, mosolyogva tud szembe nézni a halállal. Fel kell készülni tehát az utazásra, számot vetni életünk lényeges mozzanatairól; böjttel és imádsággal elhagyni minden felesleges sallangot, hogy majd az Úr színe előtt jó feleletet adjunk.
Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.
Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
Október
Öregedés kora
„Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még:
mert e tájék
sötétben marad.”
Részlet: Weöres Sándor: Marasztaló c. versből
Őszül. Milyen csodálatos a magyar nyelv: az idősödő emberekre nem egyszerűen azt mondja, hogy „fehér lett a haja”, hanem „őszül”. Az ősz haj több mint egy „hajszínváltás”, komoly, belső átalakulás. Mint az októberi fák: a sárga, barna, piros levelek fenséges hangulatot kölcsönöznek az őszi erdőknek. A vénasszonyok néhány pillanatig még elhozzák a nyarat, marasztalnánk, de tudjuk, hogy nem lehet. Megnyugszunk. Örülünk, amikor végre bekapcsolhatjuk a fűtést, és egy bögre teával beülhetünk a jó meleg szobába. Talán nem véletlen, hogy Szűz Mária oltalmát is ebben a bensőséges hónapban ünnepeljük. Az idősödő lélek életében itt-ott már unokák szaladgálnak; újra felfedezheti a kedvenc könyvet, esetleg összebújhat kedvesével. Bentről, vagy inkább kívülről szemléli a világot, amely az október ellenére is tovább folytatja munkáját. Az „ősz” ember pihenni vágyik.
Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.
Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
Szeptember
Késői felnőttkor
„Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.”
Részlet: Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra c. versből
Szeptemberben az iskolák új évet kezdenek, valamint Szűz Mária születését is ekkor ünnepeljük. A levegő izgatott készülődéstől vibrál, a Nap utolsó erejét összeszedve süt ránk, és tudjuk, hogy hamarosan fel kell készülni a télre. Az ember életében is új szakasz kezdődik. A gyerekek kirepülnek, az idősödő házaspárok kettesben találják magukat otthonukban. Az újrakezdés már nem azt jelenti, hogy világmegváltó terveket dédelgetnek, hanem elkezdenek berendezkedni az öregkorra. Boldog előkészület is ez, vidám mulatság, mint a szüreti bál, amikor táncolnak, mulatnak, bolondoznak, élvezik a munka gyümölcsét. Az ünneplés ideje elérkezett, az ember végre gyönyörködhet alkotásában, és lassíthat a munkatempón, “tele a kamra”.
Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.
Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
Augusztus
Középső felnőttkor
„Csendes, kévébe kötött reggel,
zsömle-zizegésű világ,
porhanyó falucska, mondd el
a lágy kenyér dalát.”
Részlet: József Attila: Csendes kévébe c. versből
Augusztusban a napfény már nem perzseli fel a földeket, erejét azonban még érezzük. Néhol megjelenik egy-egy sárga falevél, és bizonyos napokon megérint az ősz szele. Ebben a hónapban Urunk színeváltozásában mutatja meg valódi, isteni eredetét, valamint Szűz Mária elhunytára és mennybevitelére, és Keresztelő Szent János fejevételére is emlékezünk. A középső felnőttkorban már többen veszíthették el hozzájuk közel álló szeretteiket: családtagot, barátot, esetleg szülőket, ellenben, más területen az élet valamivel könnyebb: a gyerekek önállóbbak, a szakmában pedig – ha az ember eddig becsületesen és jól dolgozott – egyre több lehet a sikerélmény. A kemény munka kezdi meghozni gyümölcsét, a halandó pedig még ereje teljében van, néha azonban teste hamarabb elfárad.
Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.
Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
Július
Fiatal felnőttkor
„Kemény a nap, suhog a fényes ostor,
tikkad a nyáj, az ember, ég a cserje,
csak a kakukk szól újra-újra olykor,
s felelget néki, visszabúg a gerle.”
Részlet: Antonio Vivaldi:
A négy évszak c. hegedűversenyhez írt szonettből
Július, a perzselő forróság és a mindent elsöprő viharok időszaka, olykor azonban szárazság is előfordulhat. Nem véletlen tehát, hogy ilyenkor ünnepeljük Szent Illés napját, aki azért imádkozott, hogy ne essen az eső, imái pedig meghallgatásra kerültek, hiszen három év hat hónapig aszály uralkodott. Az aratás időszaka is ekkor van; ma már gépekkel gyűjtik össze a búzát, ezért a modern ember a tikkasztó hőségben leginkább kikapcsolódásra vágyik. Régen azonban a júliusi munkálatok az év egyik legjelentősebb eseményének számítottak, az egész falu kint dolgozott a földeken, ezért a népszokásokban szinte semmilyen nyomát nem találjuk pihenésnek vagy mulatozásnak. Éppen úgy, mint a fiatal felnőttek: anyák, apák, akik hetek, hónapok óta nem pihentek, mégis fáradhatatlanul helytállnak, mert munkájuk életük végéig hatással lesz családjukra. Ebben az életkorban azok is erejüket kiaknázva dolgoznak, akiknek még nem született vagy nem születhetett gyermekük. Hatalmas hőfokon égnek — talán kicsit ki is égnek —, mint a forró, júliusi nap. Férjem úgy fogalmazott, hogy ezt a hőséget valóban „hősség” túlélni. Az igazi hősök azok, akik kibírják ezt a monoton egyhangúságot, a kemény munkát, és kitartanak szeretteik mellett.
Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.
Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
Június
Ifjúkor
„De ez egy szép napon egyszerre csak kicsírázott, magva a jó ég tudja, honnét került oda, és a kis herceg aprólékos gonddal figyelte a zsenge hajtást, amelyik semmilyen más hajtáshoz sem hasonlított.”
Részlet: Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg c. könyvből
A júniust úgy szoktam hívni, hogy a „semmilyen” hónap. A semmi, amiből a valami egyszer csak kirajzolódik. Néha esik az eső, máskor meleg van, olykor vihar is előfordulhat. Mégis, nem az áprilisi hév érződik, hanem egyfajta lagymatag összevisszaság, mintha az időjárás azt szeretné mondani: „vége a májusi álomnak, felébredtél, ez már a valóság.” A diákok megkapják tanulmányaik oklevelét, és elindulhatnak a munka világába. A görögkatolikus egyházban ekkortájt ünneplik Mindenszentek vasárnapját, emlékeztetve arra, hogy korábban már éltek olyanok, akiknek sikerült üdvözülni, és megéri kitartani Isten szeretetében; még a mindent felőrlő munka- és társkeresésben is, amelynek ki tudja, hol, és mikor lesz vége. Az embert szép jövővel kecsegtetik, majd egyik pillanatról a másikra visszadobják a pályázatát, vagy összetörik a szívét, és lelkébe a kiábrándultság fészkeli be magát. Majd egy szép napon megtalálja a helyes utat, és azt, akit hozzá rendelt az Ég. A „Szentivánéji álomban” felcsendülhet a nászinduló, és elkezdődhet a nyár. A nyári napforduló után — amely korábban Keresztelő Szent János születésének ünnepével, azaz június 24-el esett egybe, de az évszázadok során június 21-re tolódott — azonban minden nap egy „tyúklépéssel” sötétebb lesz. Testünk fejlődése is elérte a fordulópontot: lassan, észrevétlenül elkezdünk öregedni.
Mi történik, amikor az ember huzamosabb ideig nem alszik? Hallucinál? Megváltoznak a reflexek és a mozgáskoordináció? Agresszívebb lesz? Szédül?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ Balázs, miközben lenyomta az indexet, és fehér furgonjával megelőzött egy teherautót, majd száztízzel vágtatott tovább a főúton. Meleg, júniusi délután volt, a nap időnként Balázs szemébe sütött, a klíma egyenletesen fújta a hűvös levegőt.
„Tizenhat óra” — hangzott a rádióból, Balázs önkéntelenül összerezzent. Megrázta a fejét, amely egyre fájdalmasabban sajgott, szemeibe pedig, mintha megannyi tűt szurkálnának.
— Rohadt légkondi! — mondta fennhangon, és kicsit lejjebb eresztette az ablakot.
A hűsítő szél rögtön az arcába csapott, és érezte, hogy kitisztul az agya. Ha jól számolta, már harmincnégy órája volt talpon, előző nap, hajnalban kelt, ebéd után azonnal indult szállítmányával, majd az éjszakát munkával töltötte, reggel pedig folytatta útját a piacra, ebédelt, majd újabb út következett. Feleségével együtt virágkötészettel foglalkoztak, kiépített megrendelői rendszerrel, külső bedolgozókkal és helyi alkalmazottakkal. Ballagás előtt nem állhattak meg egy pillanatra sem, hiszen az egész év legnagyobb bevételét ilyenkor gyűjtötték össze. Balázs részben kiosztotta a kellékeket a munkásoknak; a kész csokrokat — melyek szárazvirágokból, plüssállatokból és édességekből álltak — és az ajándékokat elhordta a piacra, boltokba, otthon pedig, ha nagyon szorított a határidő, segített a feleségének. Ebben az időszakban pedig az egész család munkájára szükség volt, hiszen a nyár többi részében már alig számíthattak vevőkre.
Balázs elkanyarodott, és a nappal szemben kellett tovább folytatnia útját.
— De jó, most végig ez lesz — zsörtölődött félhangosan, és elővette a napszemüvegét.
Próbált kizárólag arra koncentrálni, hogy nemsokára otthon lesz, és, munka ide vagy oda, ő bizony lefekszik aludni. Nem érdekli sem a felesége sopánkodása, sem a plüssmacik ragasztása, sem a csodálatos profit, csak az alvás. Érezte, hogy arcát elönti a forróság a napsütéstől, szeme a folyamatos hunyorgástól — ami még a napszemüveg oltalmazó sötétsége alatt is elkerülhetetlen volt — időnként le-lecsukódott. Feje egy pillanatra magatehetetlenül lebillent, de Balázs, minden erejét összeszedve fölemelte, és kimeresztett szemmel, tovább koncentrált.
— Nem hiszem el, hogy ezeknek éppen itt kell a lovaskocsival bohóckodniuk — mondta, miután meglátott maga előtt egy szekeret.
Ahogy figyelmesebben szemlélte a járművet, észrevette, hogy csupán hagyományos utánfutót húz egy másik autó, ami most jobbra fordult, és a mellékúton haladt tovább. Balázs egyedül volt a betonon, száguldhatott, ahogy csak bírt, és csodálhatta a fákkal szegélyezett, enyhén dombos vidéket. Balra nézett, és egy óriás lábát pillantotta meg. Önkéntelenül összerezzent. Hátra fordulva rádöbbent, hogy csak az egyik fa tévesztette meg az elméjét. Elmosolyodott, és eszébe jutott, hogy gyerekkorában a különleges kérgű, hatalmasra nőtt fákat mindig valamilyen mesebeli lény tulajdonságaival ruházta fel. Maga előtt látta ráncos bőrüket, torz arckifejezésüket, melyek néha gonoszságot árasztottak, máskor kedvességet. Levelekkel felöltöztetett karjukkal hívogatóan integettek Balázs felé.
— Persze, hogy felmászok, megyek, kényelmes vackot készítek magamnak, és a jó, puha levelekre lehajtom a fejem — mondta, és elindult.
Egyre közeledett, és már előre elképzelte, milyen pozícióban helyezkedik el rögtönzött szálláshelyén. A kedves lények vidáman csalogatták maguk felé.
— Megyek már, nem kell úgy sürgetni! — mondta, és mosolyra húzódott a szája.
A következő pillanatban hatalmas ütést érzett a mellkasán, majd a homlokán, egész testét őrületes nyomás járta át, mintha satuba került volna.
— Nem kell ennyire megölelni! Ez fáj! — mondta Balázs, és próbálta magát kiszabadítani az erős kezek szorításából.
Az óriások most gonosz arcukat vették elő, és hahotázva nevettek. Balázs kétségbeesve vergődött az egyre erősebben préselő karok között, de a kegyetlen lények csak nem engedtek. Ki tudja, mennyi ideig tartott ez a tehetetlen állapot, amikor egyszerre vihogni, ujjongani kezdtek körülötte, majd a hangjuk egyre erőteljesebben, megannyi szirénához lett hasonlatos. Már nem tudta eldönteni, melyik porcikája fáj jobban: egész teste hasogatott.
Majd az óriások egyszer csak engedtek a szorításból, és Balázs végre kinyújthatta a lábait. Most viszont törpék kezdték vizsgálgatni, szemébe világítottak, szurkálták, lekötözték, orrába csöveket dugtak, aztán ringatták.
— Hát persze! Fájdalomcsillapítót adtak a törpék! — állapította meg Balázs, és kellemes, bizsergető érzés járta át az egész testét. — Köszönöm, kedves tőletek! Ez nagyon jó!
Felnőttként újra kisgyermeknek érezhette magát, tudta, hogy felemelik, kiságyba fektetik. Édesanyja arcát látta, amely mindig gyengéd volt, megsimogatta, majd betakarta. Aztán felriadt, és eszébe jutott, hogy még nem ragasztotta fel a plüssmacikat. Legalább ezer plüssmaci tornyosult előtte, Balázs elővette a ragasztópisztolyt, de nem tudta használni, mert a ragasztó teljesen eldugította.
— Nem baj, akkor addig úszom egyet bennetek, macik! — mondta, és a világ legtermészetesebb módján belevetette magát a plüssállatok tömegébe, amely egy egész páncéltermet foglalt el, mint a Kacsamesékben Dagobert kincsestára.
Balázsnak régi álma volt, hogy úszhasson és ugrálhasson a plüssmacikban, most fejest ugorhatott a tömegbe és lubickolhatott, mint a delfinek. Majd felesége jelent meg az ajtóban, és kétségbeesve szólongatta:
— Balázs! Kedvesem! Nézz rám! Kérlek, ne hagyj itt!
— Nem hagylak itt, csak úszom egyet! Mindjárt folytatom a munkát!
— Kérlek, ne tedd ezt velem! Bocsáss meg!
Érezte, hogy az asszony megsimogatja az arcát. Most egészen közel látta magához, érezte az illatát. Becsukta a szemét, és élvezte a finom kezek érintését.
— Gyere, feküdj ide mellém! — invitálta feleségét egy óriás macihoz, és ő maga már el is helyezkedett. A nő azonban elfordult tőle, és egy fekete árnyékhoz beszélt, akit Balázs nem tudott pontosan beazonosítani.
— Az egész az én hibám — mondta az asszony. — Túlterheltem. Sosem bocsátom meg magamnak.
— Ne hibáztassa magát, asszonyom! A férjének kivételes szerencséje volt. Az a hölgy, aki mosdót keresett, ezer másik helyen megállhatott volna. Így viszont idejében felfedezte a balesetet, és az ön párja a legjobb kezekbe került. Még pár nap, és felébredhet a kómából. Jöjjön, muszáj kicsit pihennie!
— Tudod mit? — mondta Balázs. — Akkor majd egyedül alszom ezen a kényelmes fekhelyen! — Azzal magához ölelte a plüssöket, és kényelmesen elnyújtózott a játékokból font, puha ágyon.
Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.
Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
Május
Serdülőkor
„A csodaszép májusban,
Mikor minden rügy kipattant,
Akkor a szívemben
Föltámadt a szerelem.”
Részlet: Robert Schumann: Dichterliebe c. dalciklusból
(A verset írta: Heinrich Heine)
Májusban ünnepeljük a pünkösdöt, azaz a Szentlélek kiáradását. A levegő ebben a hónapban különleges, a halandó ember szinte megrészegedik, szerelemre éhesen, vágyakozva tekint ki házának ablakán. Rég elfeledett érzések újra felelevenednek. Bódító illatok, pezsgő fiatalok borította éjszakai utcák, rövid ruhadarabok, melyek olyasmit is láttatni engednek, amely más „hónapokban” illetlennek számítana. Május, a szerelem és a párválasztás hónapja. A csókokkal telt éjszakák mellett azonban kemény vizsgák, tanulás is vár a fiatalokra. Minden tudást be kell gyűjteniük, amire csak lehetőség nyílik, mert nem tudhatják, mit és hol fognak később hasznosítani. Mégis, valahogy a nehézségek is könnyűnek tűnnek, az egész világ rózsás, bohém, és az ember nem ismer akadályokat.
Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.
Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
Április
Kisiskoláskor
„Másnap fehér, bolond reggelre virradtunk. Éles szelek zúgtak. Virágokat sodort a tavaszi vihar. Sütött a nap, esett az eső, az ég, mint egy hisztérika, kacagva hullatta eszelős könnyeit.”
Részlet: Kosztolányi Dezső: Április bolondja c. novellából
Minden év áprilisában elhangzik valaki szájából az a mondat, hogy „bezzeg az én időmben nem ilyen volt az idő”. Ebben az egyben biztos vagyok, hiszen az április minden évben valami egészen új meglepetést tartogat számunkra. Mióta az eszemet tudom, áprilisban sétáltam már nagykabátban, napoztam bikiniben, számtalan vihar tanúja voltam, és előfordult, hogy napokig trappoltam sárban. Az esetek többségében azonban élveztem, ahogyan fúj a szél; mindig különleges, dinamikus erővel hat rám, ha összekócolja a hajamat, ruhámat. Húsvét után mintha a természet is feltámadna, fel akarna rázni, és bebizonyítani, hogy most valami egészen új fog következni, ami eddig még nem létezett. Az általános iskolás diákok hasonlóan bolondosak ezekben a hetekben: szaladgálnak fel-alá, mint a szélvész, nevetnek, szerepjátékokat játszanak. Időnként dacosak, mégis kíváncsiak; a felnőttek kedélyét néha teljesen felborzolják, mégis új lendületet adnak. Tudnak még álmodni, hinni a csodákban, és hinni a felnőtteknek.
