Egyszer vágtat az idő velem,
hátán ifjodik az életem.
Máskor a gyeplőt visszafogom,
kissé riaszt a bölcs hegyorom.
Emlék tornyosul tettek elé.
Másként lehetne hetven felé?
Titkon kergetem perceimet.
Lassú hónapon óra-nyereg.
Zöldben üdít e kis ügetés,
délibábjáték, létigenlés.
Álmom hajnalig messze repül,
szárnyas lovamra királyfi ül.
Hát mégsem szárad ki a fű?
A kertben eső hömpölyög.
Napfény nem szúr, mint fényes tű.
Valahol távol ég dörög,
vihar szakít le ágakat.
De jó, hogy nem fejem fölött!
Ilyen az ember: izgalmat
könnyen visel hírek között!
Hollandiában fogy a part,
jéghegytől nő tengerhullám.
Hevesben vénebb fák alatt
nyílik a föld út oldalán.
Önző az ember: nem velem
történt ez s az, megúsztam most,
de módosul történetem,
ha felhő lopja a napot,
ha más bánata rám vetül,
kedvem szegi közeli baj…
Csak állok tehetetlenül,
mint aki nem lát, nem is hall!
Íráskényszer
felkel a nap
írsz róla
lemegy a nap
írsz róla
őszidő van
tollat kér
félhomályban
falevél
nyugvó helyet
de a szél
újat kerget
dehogy fél…
születésnap
írsz róla
kedves névnap
írsz róla
simul a sor
írója
bármiről szól
nem gólya
közelről küld
jeleket
talán még fűt
szíveket
táplálhat szép
szerelmet
fény-folyóként
ballag lent
szó vagy mondat
annyi szent
vágy akarat
gazdag rend
amíg a toll
ki nem fogy
s az alkotó
nem nyafog
hiszen kifog
pár lájkot
szókardot fog
vív harcot
s győztes kedvvel
barátot
százat is lel…
te is most
váltsd meg rímmel
szenvedéllyel
ezt a kopott
világot
——————————————————————
Naplóba javaslom. Üdv: Zsó
