1.
Amikor az ember hajléktalanokra gondol általában aluljárókban tanyázó vagy utcán alvó szakadt ruhás büdös, koszos, nagy szakállú sötét bőrű alakok elevenednek meg. Ezek az alaptények minden csövesre ráhúzhatók. Azonban akadnak kivételek. Budapest egyik aluljáróban él egy nincstelen, aki mindig inget és zakót hord bőrcipővel kiegészítve. Az áporodott szagot nem tudta elkerülni. Gyakran borotválkozott a nyilvános vécében zárás után. Ismerte a vécés nénit. A hajléktalanszállót kénytelen volt elhagyni, mert irigykedtek rá. Mindig mindenkivel udvarias volt. Talán ezért akadtak rosszakarói is. Ugyanis az alkohol mámorában fetrengők vagy épp annak megvonásától gyötrődők nem szívelték ezt a talpig úriember hajléktalant. Apró dolgokkal próbálta leplezni, hogy ő még nem csúszott le olyan mélyre, mint társai. Aztán egy éjjel összeverte három részeg. Azóta az utcán él.
Ma elég későn kelt. Még párat forgolódott matracán, majd felült. Forró napfény árasztotta el az aluljárót a kijáratokon keresztül. Megrázta a zakóját, amivel takarózott. Felvette és összegombolta. Mellette a földön egy nyitott konzervdobozban pénzérmék csillogását vette észre. Megrázta, mint egy csengettyűt. Markában szórta a pénzt. Majdnem ezer forintot sikerült összeszednie. Elégetten mosolygott, majd egy nejlonzacskóba szórta és berakta a zsebébe. Megmosta arcát a vécé mosdójában. A tükörben megpillantotta kócos haját. Kezeivel próbálta lesimítani, de ezzel csak rosszabb lett, mint volt.
De hisz ma van a nagy nap! Gondolta magában, és a közeli vegyesboltba sietett. Már előre tudta milyen felháborodást fog kiváltani az üzletben, ha egyáltalán beengedik. Nem volt semmi zűr a bejutással. Végigsétált az élelmiszerosztályon aztán át a vegyi részlegre. Ott megállt egy állvány előtt. Hajcsattok, hajgumik, hajkefék lógtak rajta. Egy darabig keresgélt, arrébb tolta a dolgokat, benézett a polcok mögé. Semmi. A kasszához igyekezve kiszúrta, hogy a kijáratnál már az őr figyeli. Rá vár. Odalépett a kasszás nőhöz és megkérdezte tartanak e fésűt. A hölgy kissé hátrahőkölt és a szeme sarkából az őrre pillantott.
Fésűnk nincs. Nem tartunk. Mondta határozottan a levegőbe beszélve. Arcát nem fordította oda a kedves vásárló felé. A férfi megköszönte és a kijárat felé indult. Útját állta az őr. Megkérte gombolja szét zakóját. Széthúzta, mint egy óriás denevér legyezni kezdte vele az őrt, aztán távozott. Érezte, mindenki őt bámulja. Rosszul esett neki ez a megalázás, de ehhez nem lehet hozzászokni. Volt még három bolt a közelben de nem akart újabb nyilvános megalázások szereplőjévé válni a mai napon. Leült egy padra és zsemlét evett. Egyszer csak leült mellé egy idős úr. Kockás inget viselt, nagy vastag keretes szemüveget. Inge zsebéből egy fésű kandikált ki.
– Nem rossz fésű. Megvenném magától.
Az öreg csak most vette észre milyen alak mellett ül. Most érezte a ruhájából áradó szagokat.
– Megvenné? Miből?- Kérdezte lenézően.
A hajléktalan elővette zsebéből a pénzes zacskót.
– Hagyja csak. Nem fogadok el pénzt egy csövestől. De ha tud szerezni pár ruhát ingyen a szállóból beszélhetünk a dologról.
Felcsillantak szemei. Felpattant a padról.
– Akkor itt várjon meg.
– Menjen nyugodtan. Nyugdíjas vagyok. Ráérek.
Egy óra múlva két nagy szatyor ruhával tért vissza.
– Jó minőségűek, csak át kell mosni őket.
Az öreg belenézett az egyik zsákba. Fél kézzel bele is túrt.
– Rendben van. Viheti a fésűt. A kezébe pottyantotta, fogta a két zsákot, és elment. A férfi hátra simította haját az újonnan szerzett fésűvel aztán vett egy mély levegőt. Igen. Készen áll a találkozásra.
2.
Már este hat volt mikor a villamosról leszállva a Városliget felé vette az irányt. Egy tömeget követett amely Királydombra tartott. A dombon egy színpad állt hangfalakkal, mikrofonnal. A tömeg egyre nőtt. Ő a színpad közelében leült a fűre. Kicsit vártak, amíg teljesen be nem sötétedett, aztán egy csinos fiatal lány tűnt fel a színpadon kezében egy hegedűvel, és játszani kezdett. Amikor elkezdődött a koncert, a hajléktalan fölállt és úgy hallgatta a mesébe illő muzsikát. Gyönyörű szép zene volt. Nem tudta kitől és mit, csak azt, hogy a lányát hallgatja. Már két éve nem látta. Mikor felesége megtudta, hogy kirúgták a munkahelyéről leépítés miatt, dührohamot kapott és kirakta a lakásból. Nem akart perre menni. Egyrészt mert nem volt pénze, másrészt bátorsága sem. Visszahódítania pedig abszolút felesleges próbálkozás lett volna. Zengett az emelet, ahogy ruháit kidobálta az ablakon. Az eladott ruhákból egy darabig volt pénze. Most már csak az maradt, meg amit magán visel. Egész ruhatárát a testén hordozza. Lánya nem volt odahaza azon a pokoli napon. Nagyvárosok színpadain lépett fel. 28 éves volt. Utoljára a reptéren találkoztak. Az Athénba tartó gép ablakából próbált integetni szüleinek. Nem tudta apja titkát. Most, hogy újra látja és hallja, ahogy lánya csodálatos dallamokat csal elő hegedűjéből feltartóztathatatlanul záporoztak könnyei. A koncert végén pirosra tapsolta tenyerét.
Aztán várt. Fél óra elteltével lánya kilépett egy ponyvasátorból. Elindult felé, közben azon gondolkozott, mit mondjon neki. És mi van, ha nem ismeri meg és elszalad. Ha már idáig eljutott nem fordulhat vissza. Kikapta inge zsebéből a fésűt, hátra nyalta kócos haját, vett egy nagy levegőt, és megszólította.
– Szervusz – mondta félhangosan.
Lánya hátrakapta fejét. Majdnem kiesett a tok a kezéből.
– Apa! Te hogy kerülsz ide?
– Látni akartalak.
– Anya elmondta, hogy…
– Minden szó igaz. Sajnálom. Nem vagyok egy apa mintakép. Leküzdöttem magam a csúszómászók szintjére. Majd elfordította tekintetét. Nem mert a lánya szemébe nézni.
– Azért jól tartod magad.
– Igyekszik az ember.
– Elegáns vagy apa.
– Már csak ez az egy, amit fel tudok mutatni.
– Szükséged van valamire?
– Nincs. És nem is kérnék semmit. Azzal, hogy láthatlak és hallhattalak játszani több nekem, mint a világ összes vagyona.
A lány kezét nyújtotta felé.
– Gyere.
A férfi a kéz után nyúlt, ami olyan sima volt és puha volt, mint a selyem. A puha ujjak ráfonódtak ráncos kézfejére. Elindultak kéz a kézben a réten, amelynek sötétségén csak a hold fénye vágott rést.
Sok mesélnivalójuk van egymásnak.