Hír

Elolvasta: 2 938

“Éneklő pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük.” (Krúdy Gyula)

Kányádi Sándor: Lőrincze Lajos emlékére

porában is áldott kiért
és ezerszer áldott ki által
akár a szív fölött a vért
szembefeszült a másvilággal

meg akkor váltódott e nép
és küldetését akkor kapta
mikor a röggel az igék
magyarul hulltak a halottra
hazánkká akkor lett örökre
ez a sokszor ege-se-földje
töredékes nyelvünk-honunk

s a jövendőbe glóriával
léptünk a nyitott síron átal
mondván por és hamu vagyunk.

1844. november 13-án V. Ferdinánd – meghajolva a reformerek és a magyar nemzet több mint félévszázados követelése előtt –, szentesítette a II. törvénycikket, ezzel hivatalossá téve a magyar nyelvet hazánkban. A törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.

Nyelvünk fontosságára, ironikus módon, II. József hívta fel a figyelmet, amikor 1784-ben kiadta hírhedt nyelvrendeletét, amelyben kötelezővé tette a német nyelv használatát minden hivatalos ügyintézés során. A kalapos király (aki meg sem koronáztatta magát a magyar koronával) így rendelkezett: „Nincsen tehát más nyelv a német nyelven kívül, amelyet a deák helyett az ország dolgainak folytatására lehessen választani, amellyel tudniillik az egész monarchia, mind a hadi, mind pedig a polgári dolgokban él…”

A rendek a magyar önállóság erősítését kívánták, és ezért követelték a magyar közigazgatás, és vezénylés nyelvét változtassák magyarra, természetesen azt sem feledték el, hogy ezzel saját hivatali elhelyezkedésüket is biztosítják. Más okokból csatlakoztak a reformértelmiségiek a tiltakozáshoz. Ők felsorakoztak Bessenyei György mondatai mögé, aki a magyar nyelvet a felvilágosodás, kultúra és a tudás terjesztésének eszközének látta; „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”

A két álláspontot figyelembe véve fogalmazta meg 1790-ben Decsy Sámuel a magyar-nyelvi nemzeti programot (Pannóniai Féniks). Ettől az évtől kezdve szinten minden országgyűlésen sikerül engedményeket kicsikarni az udvartól.

Érdemes végigkövetni ezeket az állomásokat:

1790-91: Fakultatív nyelv lett a felsőbb- és középiskolákban.
1792: A magyar rendes tantárgy lett az iskolákban.
1805: A királyhoz és az udvari kancelláriához latin-magyar nyelvű beadványokkal és felterjesztésekkel lehet fordulni. A törvényhatóságok és a helytartótanács levelezés történhet magyarul.
1827: a XI. törvénycikk rendelkezik a magyar nyelvművelő társaság megalapításáról, a később Akadémiáról. Ezen az országgyűlésen ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét, hatvanezer forintot a Tudós Társaságnak. Az egész országban megindult a gyűjtés.
1830: a VIII törvénycikk szabályozza, hogy a városi és vármegyei bíróságok előtt magyar nyelven folytatódjanak a perek, illetve kötelezik a közhivatalnokokat és ügyvédeket a nyelv ismeretére.
1836: a III. törvénycikk a magyar anyakönyvvezetés bevezetéséről szól.
1840: a VI. törvénycikk arról rendelkezik, hogy a királyi helytartótanács körleveleit, a tárnoki székek ítéletleveleit magyar nyelven szerkesszék.

Az 1844-es országgyűlés első botrányát a horvát képviselők latin felszólalása okozta, amire az alsóház egy határozatában tiltotta meg a latin nyelv használatát. Az uralkodó viszont hatálytalanította ezt, és három hétre felfüggesztette a munkát. A király és a parlament ötödszöri üzenetváltása után V. Ferdinánd kénytelen volt aláírni a hivatalos nyelvről szóló törvényjavaslatot. 1844. II. törvénycikk értelmében:

– Minden törvényt magyar nyelven alkotnak
– Az országgyűlés nyelve magyar
– Az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek értekezni.

– Minden iskolában magyar nyelven történjen a tanítás

A törvényhozással párhuzamosan folyt a magyar nyelv átalakításának vitája is, a helyesírásról értekezők két táborra szakadtak, a szóelemző-etimologikus „jottisták” álltak szembe a kiejtés szerinti írásmód híveivel, az „ipszilonistákkal.”

Heves küzdelem bontakozott ki a Kazinczy Ferenc által vezetett nyelv és stílusújító neológusok és a közérthetőség védelmében fellépő ortológusok között. Ez utóbbiak vezetője Verseghy Ferenc és Kisfaludy Sándor volt. A vitából a neológusok kerültek ki győztesen, bár Kazinczy a következőket írta: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmint. A neológus így aztán rengeteg új szóval, képzővel, szavak el- és összevonásával, továbbá tükörfordításokkal gazdagították a nyelvet.

Természetesen egyre nagyobb érdeklődés kísérte a magyar nyelv eredetének kérdését is, ennek vitája ma is zajlik, különböző tudományos és áltudományos fórumokon.

National Geographic
https://ng.hu/kultura/2003/11/13/a_magyar_nyelv_hivatalossa_tetele/

Károlyi Amy: Szó-pihe

Szavakból van a párna
amire este fekszünk
fülünkbe súgják halkan
mit tettünk s mit nem tettünk

A fejünk belé süpped
sok zengő szó-pihébe
mondattá összerakni
nem tudjuk a sötétbe

Nemes Nagy Ágnes, a Nyíló gesztenye című versének kézirata:

Kodály Zoltán – míg élt – nem csupán a zene és zenepedagógia újjáteremtésén munkálkodott, kezdeményezője, élesztője volt jó ügyeknek. Ha életművének teljességét birtokolni szeretnénk, nemcsak zeneműveivel, a zenei neveléssel kapcsolatos írásaival kell számolnunk, hanem egyéb témákhoz kötődő munkáival is. Végigolvasva a Visszatekintés még életében elkészült két kötetét (Zeneműkiadó, 1964), amely összegyűjtött írásait és beszédeit, nyilatkozatait tartalmazza, valamint ugyancsak a Visszatekintés hátrahagyott írásokat, beszédeket, nyilatkozatokat magába foglaló harmadik kötetét (Zeneműkiadó, 1989), megállapíthatjuk, hogy alig adódhatott a magyar közéletnek olyan szelete, témája, amelyhez Kodály Zoltánnak ne lett volna szava, amelyhez jobbító szándékától vezetve ne tudott volna észrevételeket, sokszor bírálatokat, máskor javaslatot, kezdeményezést hozzáfőzni.

(http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1314/131411.pdf )

Az első indíttatást minden bizonnyal Galántán és a nagyszombati gimnáziumban – továbbá immár megfelelő tudományos háttérrel — az Eötvös-kollégiumban, mindenekelőtt Gombocz Zoltán professzortól kapta. A galántai és a Galánta környéki beszédmód – hisz néhány év múlva Mátyusföldén és a Zobor-vidéken gyűjti a népdalokat – korán felkelthette érdeklődését a nyelvjárások, a nyelvi jelenségek iránt. Majd a nagyszombati érseki gimnáziumban már latin épületfeliratok feldolgozásával pályadíjat nyer, aztán görögül tanul, Shakespeare-rel, Goethével, Schillerrel és másokkal ismerkedik. Horváth Cyrillnek a régi magyar irodalmat tárgyaló munkája korán kutatásra buzdítja, és érdekelni kezdi a népköltészet. Szabolcsi Bence a nagyszombati diákot bemutató szép dolgozatában (Szabolcsi 1957: 15–20) arra utal, hogy a Kodály-zenét két vonás teszi sajátossá – és ezek gyökerei a nagyszombati évekig nyúlnak vissza – : a táj varázsa és a nyelv belső életével való szoros szellemi kapcsolat. Mindez a nyelv, az anyanyelv és a zenei anyanyelv felfedezését jelentette Kodály számára.
1900-ban iratkozik be a Zeneakadémiára és egyszerre az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti Bölcsészkar magyar–német szakára. Ebben az időben a kiemelkedő képzettségű, több nyelvet ismerő és a modernséghez vonzódó Gombocz Zoltán volt rá a legnagyobb hatással. Ő maga írja A magyar kiejtés romlásáról című előadásában: „… neki köszönhetem, hogy jobban megnyílt a fülem a nyelv bizonyos jelenségeire.” (l. részletesebben Kodály 1941: 5–7 kk.). Egyébként Gombocz professzor volt a kollégiumban a magyar szakvezetője, s finnre, franciára, angolra tanította. Ilyenformán Kodály elsősorban Gombocz Zoltán nyomán kezdett foglalkozni nyelvünk zenei elemeivel (l. részletesebben Kodály 1941: 5–7 és kk.).

Kodály és anyanyelvünk

https://www.parlando.hu/Szathmari-Kodaly.html

TV1 – Álljunk meg egy szóra 1987

Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról

Barázdái úgy kanyarogtak
életem körül távoli
gyűrűkben, mint egy óriás agy
fekete tekervényei;
feketén dolgozott köröttem,
hogy legyen arany és gyümölcs:
egyik hazám fekete volt: a
föld volt ő, a fekete föld.

A másik előttem s mögöttem
eltorlaszolta a halált
és ellenséggel és baráttal
az éltető jelenbe zárt,
megfoghatatlan és fehér volt
és átlátszó, mint az üveg:
második hazám az idő volt
és amit adott, a szerep.

És hazám volt a szó, s hazám volt
a nép, mely magyarul beszél,
a nép, az óriási állat,
mely e fekete földön él;
amit mondtam, a nyelvén mondtam,
erőm az ő ereje lett,
sorsát magamba épitettem,
sorsa magába épitett.

S így, meghalva s újjászületve
gőgön és alázaton át
találtam meg végül az élő,
igazi, állati hazát:
a test az igazi közösség,
az idő piros földje ő,
piros húsunkban él az ország,
piros vérünkben a jövő. 1935

„Mi magyarok – ne szépítsük a dolgot – komolyan és mélyen még sohase szerettük a nyelvünket. Ha szerettük volna, sokkal jobban érdeklődünk iránta. Elfogadtuk készen, éltünk vele, mint a gyári áruval, mint a pénzzel. Csak hasznunk volt belőle. Érette nem tettünk semmit. Hiányzott belőlünk a fantázia, hogy egy szóba belevetítsük egész énünket, rajta keresztül – mint egy színes, bűvös üvegen – nézzük a világot, a mélyére tekintsünk, meglássuk benne korok rétegszerű lerakódását, nemzedékek keze munkáját, sok száz és ezer ember formáló lelkét. Szavainkat egyedül, elszigetelten, számkivetetten kaptuk kézbe. Nem voltunk kíváncsiak a rokonaikra, a családjaikra, a korukra, mint azokéra, akiket szeretünk. Nekem ennek az új szótárnak az átlapozása izgatóbb művészi élmény volt, mint egy regény. Két-három napig bujkáltam a szavak rengetegében. Azután gyönyörködtem külön-külön egy szó muzsikájában. Addig mondogattam magam előtt, addig zsongattam vele a figyelmem, amíg elvált a fogalomtól, amelyet jelent, szabadon, testtelenül, bátran önálló életre kelt, és ekkor kiszabadulva a szokott kapcsolatból – megnyilatkozott előttem rejtett, metafizikai és zenei értelme. Hipnotikus hatása van a szónak. A gyermeknek mindegyik szimbólum. Ami a felnőttnek eszköz, az neki varázsos játék. A művész, aki jobban ismeri a szó és a fogalom kapcsolatát, mint a gyakorlati ember, nagyon közeledik a gyermek szószemléletéhez. Amikor ír, meglazul ez a merev kapcsolat, és – a fantázia ellenőrzése mellett – minden lehetségessé válik. Itt kezdődik a szavak fölényes élete, a szavak kultúrája, a költészet.

Csakhogy mi sohase tudtunk felemelkedni, odáig, hogy érdektelenül -haszon nélkül – szeressük a nyelvet. Innen van, hogy legnagyobb költőinket máig sem értik. Személyes közlésnek, magánlevélnek tekintik a verseiket. Nem szürcsölik ki a szavaik ízét és mézét, a zenei és metafizikai tartalmát. Ha szomorú verset írsz, másnap megkérdezik: mi bajod, csak nem vagy beteg, csak nem mentél tönkre? Abban a barbár hitben élnek, hogy a tárgy minden. Nincsen önálló magyar szavalóstílusunk sem. Valaha – közvetlen a forradalom után -még szavaltak a színészeink, az ég bocsássa meg nekik, a Burgtheater hatása alatt, bécsies álpátosszal, hamis színfalhasogató lendülettel. Ma ennek a kornak a reakcióját éljük. Azt mondják, hogy nem szabad szavalni. Le kell tompítani a tónust, hagyni kell, hadd végezzék el munkájukat maguk a verssorok, hadd keltsenek bennünk intim és mély hatást, hadd vessenek a lélek tükrén egyre táguló hullámgyűrűket. Mennyire nincs igazuk. Hiszen szavalni annyi, mint kiformálni a betűket, a hangokat, magukat a szavakat. Pátoszt akarunk, szenvedélyt, erőt, nem a szavak statikáját, nem apollói nyugalmat, de dionüszoszi mámort. Hol a színész, aki elzúgja nekem kedvemre valóan, kigyulladt szemmel, a pátosz fojtogató fönségével a dúlt, a páratlan, a zivataros verset, A vén cigány-t vagy a Zalán futása kezdő wagneri szimfóniáját? Nincsen színész. Ha pedig lenne, nem akadna közönség, amely megértse, minthogy nem él a nyelve kultúrájában, amely a művészet, a lélek kultúrája.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy nosza tűzzel-vassal népszerűsítsük a filológiát, és azután a kérdés rendbe jön. Csak rámutattam arra, mi jutott eszembe az első magyar szótár böngészgetése közben, s felelni próbáltam arra, mivel jár az, hogy a nyelvünk el van hanyagolva, és a közönségünknek teljesen idegen a filológia. Ezért nem tud megérteni emberi értékeket sem. Hogy ez hiba, arról – természetesen – nem lehet felvilágosítani, ezt ösztönösen, önmagától kell megsejtenie. Nem tartom véletlennek, hogy a francia nép, amely annyira kedveli a frázist és a formát – a szép, igaz frázist és a belső formát -, a legnagyobb művészeket adta a világnak, és az se merő véletlen, hogy a német nép, amely a föld két legnagyobb dolgát teremtette meg, a metafizikát és a zenét, egyúttal a filológia nemzete is.”

Részlet Kosztolányi Dezső: Nyelv és Lélek című írásából
Élet, 1914. március 22.

Örkény István: Bevégezetlen ragozás

Sokszor csak úgy magam elé nézek
Sokszor csak úgy magad elé nézel
Sokszor csak úgy maga elé néz

Sokszor csak úgy magunk elé nézünk – – –

„Mikor látják be íróink, hogy teljes fegyverzetű magyar író csak rendszeres kódexolvasó lehet? Az volt Arany János, az volt Móricz Zsigmond. De még Ady Endre és Kosztolányi is tudta, hogy a régiek buzgó és mindennapos forgatása nélkül magyar író nem áll a lábán.”

Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 428 o.

Németh László: Az én katedrám

Tanulmányok
(részlet)

A múlt tavaszon egy délutánt töltöttem magyart tanító tanárok közt Debrecenben. A titkáruk olyan makacsul hívott, s én olyan hanyag voltam az elhárításban, hogy végül is illett elmennem. A várható társaság is vonzott, hiszen ha vannak kollégáim ebben a hazában, hát a tanárok, azok közt is elsősorban a magyart tanítók lehetnek; húsz-harminc ilyen kollégával az emlékeink (az én régibb s az ő újabb), tapasztalataink cserélgetni: megéri az utazást s a lazítást a magamra szabott tilalmon.

Az előadóteremben azonban nem húsz-harmincan, hanem mintegy háromszázan fogadtak, egy-kétszáz állítólag még kívül is rekedt; s ez többségében csakugyan tanár volt, hajdúsági. Most láttam, hogy az az értelmiségi réteg, amelyhez előadásom szólt („Mit tehet egy magyar tanár?”) milyen óriási hadsereggé válhat; rögtön számítgatni kezdtük: az általános iskola felső osztályaiban s a középiskolában hány ember is taníthat magyar irodalmat; tízezer vagy tán húszezer is?

Az előadás után, ahogy az már szokás, a kérdések következtek. Ezek közt volt kényelmetlen. Igaz-e, hogy én mint vásárhelyi tanár csak a jó diákokkal foglalkoztam? Vagy hogy mért ábrázoltam a regényeimben kizárólag eltorzult lelkű nőket? De a cédulák közt, amelyeket a mellettem álló ülésvezető kibontott s fölolvasott, volt termékenyebb. Nem lehetne-e, tudakolta a névtelen kérdező, a magyar múlt nagyjairól szóló tanulmányaimból egy irodalomtörténetfélét összeállítani s a közönség kezébe adni?

Ez a javaslat szöget ütött a fejembe. Munkáim kiadásában a tervek szerint lett volna egy kötet, amelyet három nagy tanulmányomnak, a Berzsenyinek, Széchenyinek, Kemény Zsigmondnak szántunk; nem lehetne-e ezek közé a reformáció koráról szóló kisesszéimtől a Tanú-beli Nyugat elődei-ig, tekintet nélkül, hogy mikor írtam őket, történeti rendben valamennyi irodalomtörténeti jellegű írásom odacsoportosítani? Az ötletet a sorozat szerkesztői előtt is felvetettem. Kiadói szempontból jónak tartották; s néhány perc sem telt bele, a sajkodi diófa alatt, ahol a munka folyt, a könyvcím is kipattant: „Az én katedrám” vágtam ki, s bár később kételyem támadt a címmel kapcsolatban, azóta is ezen a címen készítgetjük, s beszélünk róla.

A képzettársítást, mely ezt a kicsit kihívó címet feldobta, nem nehéz leleplezni. Az ötlet Debrecenből jött, s Debrecen volt a hely, ahol a világi becsvágy: katedrára ülni, felnőtt ifjúságot tanítani, negyvenesztendős korom körül, először s utoljára egy pályázatbeadás erejéig megkísértett. A debreceni tudományegyetemé az érdem, hogy ettől a professzorságtól, melyet az ifjúság gyűléseken támogatott, nemcsak a magyar irodalomtudományt, de engem is megmentett; néhány év múlva bizonyára csúnyábbat puffantam volna, ha egy irodalomtörténeti tanszéket kell kihúzni alólam. Így Gulyás Pál szomorú, ironikus verse „Professzor Németh Lászlónak” zárta le az esést s az esetet.

Amiért ez a cím később mégis meggondolandónak tűnt fel, nem a visszhangjába zárt, iróniával tompított pökhendiség volt, hanem írójuknak a tanterembeli helye; hisz ezek az írások, hallhatóan, nem a katedráról, hanem a tanulópadból szólnak; az irodalomtörténetet nem tanítom, hanem tanulom bennük, s a kötet épp arra lehet példa, hogy az élő irodalommal elfoglalt kritikus, a maga munkáin dolgozó író mint érzi szükségét, hogy irodalmunkat majd itt, majd ott, látszólag rendszertelenül, százados távolságokban megszíja, amíg mintegy tizenöt év alatt izgató kalandokból, érzéki részletekből összeáll egy irodalomtörténetféle, munkásságának pótolt alapja s támasztéka. Ha volt nekem katedrám, amelyről a magyar irodalmat olyanformán oktattam, ahogy professzorok szokták, hát a vásárhelyi óraadóság volt az; ott álltam szakmai tudásban, a részletek összefüggő felsorakoztatásában s nyilván szempontokban is a legmagasabban, s a sors kemény, de igazságos megtorlása, hogy épp ennek nem maradt egy jegyzetnyi nyoma sem.

Így „Az én katedrám”, ha a katedra szót tartani akarjuk, legföllebb arról a szellemi asztalosmunkáról szólhat, amellyel ez a levegőbe emelt katedra, lécbe léc, évek barkácsoló munkájából összeállt, hogy aztán senki belé ne üljön, s más katedrák: a Babitsé, Szabó Lőrincé, Szabó Dezsőé mellett hirdesse, mint alacsonyabb társuk, hogy a magyar ifjúságot ebben a században nem mindig azok tanították, akik tán taníthatták volna.

Németh László
Az én katedrám
Tanulmányok

Digitális Irodalmi Akadémia
Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011
(pim.hu/object.d8f182da-fdfa-45ba-914f-2688ce822346.ivy )

Gulyás Pál: Professzor Németh Lászlónak

Nem kell minékünk egyetem,
a mi egyetemünk az esték,
a mi hazánk Ó-Debrecen,
hazánk az Ó-Egyetemesség.
Az országúton fut a pályánk,
akácok alabárdjai
őrködnek perceink halálán,
az új percet megváltani.
Mi minden pillanatban holtan
bukunk le s fölemelkedünk
minden pillanatban a porban
s a holdvilágtól ég kezünk.
Visszük a túlvilági lángot,
s hallgatjuk tört szívünk zaját,
visszük az épülő világot,
visszük Plátót, az Ideát.

Nem kell minékünk egyetem,
bennünk az esti üzenet forr,
minden fűszál nekünk terem,
mi a fűben vagyunk professzor.
Hallgatjuk a fűszálak csendjét,
s mindenki mindent ránk uszít,
szétzúzni a természet rendjét
s az éjt, a paracelzuszit.
Az országúton fut a pályánk,
a nagy természet szalagán
futunk a gondolat magányán,
ami katedránk a magány.
Utunknak nem lesz soha vége,
megyünk, amerre hív a Nap.
Gyalog vándorlunk fel az égbe,
hol a csillagok alszanak.

Ady Endre: Van-e magyar nyelv?

Van Budapest s úgy állítják, hogy van egy Magyarország is hozzá, de ez nem bizonyos s példának okáért én se tudtam meggyőződni róla. Van azután egy nyelv, mely liberálisan magyar nyelvnek neveztetik, de arról nevezetes, hogy ezt a nyelvet ki-kinek meg kell csinálnia. Van azután Budapesten egy másik magyar nyelv is: kérem az Istent, oltsa el mihamarabb életem mécsét, mert ha csak három évig fogok élni barangolva, száműzötten, idegenben, hiába jövök haza. Nem fogok tudni kenyeret és bort kérni Budapesten, mert minden lévő, értető szavainkat akkorra kiirtják s lopnom fog kelleni egy hatalmas tolvaj-nyelv miatt.

Egyébként szamárság, sőt akadémuskodás kerülni a dolgot s nem nevezni nevén a gyermeket, ha még olyan szívesen nem látható, kellemetlen fattyú is.

Ott kezdődik, hogy Kazinczyék eldobtak egy gyönyörű nyelvet ugyanakkor, amikor egy nyelvet akartak bolond apostolsággal megjavítani. Kettős volt a baj s a baj oka: Nyugatról jöttek hirtelen a fogalmak s az akkor intelligensnek mondható magyarság nem tudott magyarul. No, jó, Csokonai véletlenül tudott, de rajta kívül – akár Vörösmartyt, sőt Aranyt bámuljuk -, csinos játék volt minden költői nyelvészkedés.

Az ideákra szavakat, öltözetet kellett húzni, azonban a nyelv, a gazdag, búja, különös és szép nyelv lent lakott. Azután fölszabadították, ha igaz, a jobbágyot és nem történt semmi s az íróság, a nyelv sorsa, azok kezébe és nyelvére került, akik e szerepüket is amolyan nobile officiumnak látták, mint például a táblabíróságot. Leromlott, kivénült, gőgős, zseniáliskodó osztály volt ez, ma is az, mert csodálatosan még ma is él s ma talán még kevesebbet kérhet és várhat tőle a magyar, az a bizonyos magyar géniusz.

Ott volt kezük ügyében a legpompásabb nyelv, de ők nem ismerték a parasztot s azután jön a zsidó, akitől igazán mindent lehet követelni, de azt már nem, hogy magyar nyelvre tanítson bennünket. Lett tehát a magyar nyelvből egy ál-magyar nyelv, színtelen, alkalmazkodó, csigerszerű, más nyelvekből fordított s csak néha komikusan magyarkodó nyelv. Még tán ilyen sincs, mert ezt az ilyen nyelvet is minden ember átdolgozza a maga számára, ha beszél vagy pláne ír. Majdnem bűnt követek el, de politizálok, mert a magyar nyelv tragédiája egyenesen ugyanaz, mint a magyar demokráciáé. Tetszett volna demokratikus állam-reformokkal fölsegíteni a színre, fórumra a jól beszélő magyar parasztot, ma lenne tüneményes, szép, dús magyar nyelv. Sem a némettől, sem a franciától, sem a nemzetiségi szomszédságoktól megrontott és kiváltságos, úri magyarság igaz nyelvet nem csinálhatott.

Megpróbáltuk, kurucék kezdték, Balassáék, Csokonai s jómagam is iparkodtam régi szavakat rálopni Erdélyből és Károlyi Gáspár magyartalan és mégis magyar bibliájából az újonnan jött fogalmakra. Van annyi szavunk, mint Shakespeare-nek, a nyelvünknek pedig, melynek nyolc évtized óta minden hirhedt védője hóhéra volt, nem kellett volna megcsúfolódni.

Most már késő, én tudom, hogy öt szót is milyen bajos, elfogadtatva, komplikált lelkű, új lelkű, kultúrás magyarok lelkévé, sajátjává tenni. Mint a legendák alvó daliái alusznak a legigazabb, legszebb magyar szavak.

Trattner és Károlyi egy 1839-es füzete és egy gyönyörű magyar szógyűjtemény juttatta mindezt az eszünkbe, de első tervbéli gondunkat, hogy mintaképpen leírjunk ide száz-kétszáz gyönyörű s külön magyar szót, elhessegettük. Furcsa és szophoklészi érzéseink voltak: az eldobott magyar nyelvet közös akarattal talán föltámaszthatnók, de ha föltámad máma, kikkel beszélhetnénk vele?

Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 22. szám · / · Figyelő

Kányádi Sándor: Apáczai

háttal áll arcát nem láthatjuk nem volt ideje megfordulni
hogy szoborba képbe örökíthessük villanófény s fotósok
ha lettek volna akik magyarázás közben vagy amint oly-
kor bátorítóan visszapillant az utána menőkre de hiába
mosolya amúgyis nyugalomra intette volna a buzgólko-
dókat megyünk hát mögötte amerre elöljárói tekintetének
fénykévéi mutatják az irányt s az ösvényt lábunk előtt
követjük mint diákjai annakidején gyulafehérvárról
kolozsvárra jövet egyetlen batyunk botunk fegyverünk
az anyanyelv

1975

Bencze Imre, Sinkovits Imre – Édes ékes apanyelvünk

Karinthy Frigyes:Pesti nyelven

Hogy vagy, kedves kortársam Pesten, ezerkilencszáztizenhétben, remélem rosszul. Én köszönöm, százezer koronával még lehetne segíteni rajtam. Ha eleget libáztad már a mamuskákat itt a korzón, jere be egy fagyra a hangliba, dumálni, mint ahogy okos gyerekekhez illik.
Hogy ez itt mi a kezemben? Ez fiam, Madách szerkesztő úrtól „Az ember tragédiája” népszínmű, harminc felvonásban, nem tudom, hogy került hozzám, unalmamban bevettem az egészet, és most azon vagyok, nem lehetne-e mozit csinálni belőle, persze rendes dolgot, link alapon. Nem emlékszel rá, miről szól? Hát kérlek alássan, egy Ádám nevű pitiáner a főgyerek benne, akivel végig mindenféle pech történik. Ez először a Paradicsom lokálban van szerződve – csak röviden mondom el –, jön az angyal, hogy mindent lehet, de a tudás fája meg a bölcsesség fája fiatalra van állítva. Ádám nem bánná, de a mamuska murgázni kezd, hogy ő pont arra pali. Lucifer, aki szintén bukik rá, hogy minél nagyobb zrí legyen a dologból, bedumál nekik, hogy csak egyenek belőle.
Mármost csak hagyják magukat falhoz állítani, a tatát mamuskával együtt kiteszik a lokálból, mire kezdődik az egész világtörténelem.
Mégpedig szóba kerül, hogy az egyiptomi fáraók idején a népnek piramisokat kell építeni, amitől őrült murisak lesznek, de nem mernek hangosan murgálni, mert a zsarnokság minden lázadást fiatalra állít. Ellenben Pitiáner úr főzve van attól, hogy ezeket fel kellene szabadítani, választójogot kellene adni, hogy ne csak a tutista éljen jól. Meg is adja nekik, de pechje van, pár száz év múlva kiderül, hogy a nép nem egy okos gyerek, nem egy link fiú, mire Démoszthenész papa elhatározza, hogy vízbe hagyja az egész politikát, elköltözik vidékre.
Nahát, aztán rájön, hogy ez se volt egy link ötlet, fiam, mivelhogy nem érzi jól magát a mamuskák közt mint római tutista, most megint valami eszmére, valami hitre, valami élettartalomra volna palkó, valamiért, amiért az ember akár az életét is fiatalra állítaná, csak legyen valami, amibe hinni tudjon. Erre a szerkesztő úr bedől Pál apostolnak, elmegy Palesztinába, a lövészárokba, ahol a vitézséggel szemben tanúsított ellenséges magatartásért plecsnit is kap, de itt is pechje van, az emberek nem buknak a dumára, Ádámról el akarják kapcsolni a mamuskát, Évát.
Most megint attól lesz főzve, hogy nem érdemes az emberiségért se élni, se meghalni, hogy minden közügy fiatal, hogy joggal éppen olyan pitiáner az ember, mint jog nélkül, hogy a tömeget mindig, minden korban huszonnyolcra vették, ha murgázott, elküldték túróért, ha bajba volt, vízbe hagyták.
Szóval, én már nem tudom, miket dumál még, elég az hozzá, hogy mindenféle tudományokban kezd utazni, talán ott csinál valami haupttreffert. Közben nyugodtan folyik doktor Háború, mindenki front dienstes, nem lehet a szenvedések elől meglógni, Grey lefújja a békét, ellenben kenyér meg zsír fiatal.
Hát egyszerre csak hallja, hogy valahol éppen a Marseillaise megy, táblás házzal, az emberek kezdenek megint murizni, doktor Lajos király nagy gőzbe van, Danton főszerkesztő úr fiatalra állítja az egész régi rendet, papuska és mamuska őrülten murizik, hogy neki joga van az élethez, a kenyérhez – szóval doktor Egyenlőség. Az okos gyerekből egyszerre csupa szacsmáler lesz, beverik az ablakokat, mindenki élni kezd, az élet, az öröm és boldogság minden nagyszerű lehetősége, az egyéni szabadság örök eszméje kint van a vízből, doktor Szabadgondolatból link fiú lesz egyszerre, és tiszapista a legnagyobb gólemben van.
Tovább még nem olvastam, de mint okos gyerek, már most tutira veszem, hogy doktor Embernek most is pechje lesz, akár megcsinálja a forradalmat, akár nem – a forradalom éppúgy vízbe hagyja, mint doktor Abszolutizmus, akárhogy főzve van tőle, mivel hogy ő egy peches pitiáner, akiből sose lesz tutista, bis hundert Jahr.
Ennek következtében tehát mi ketten, kedves tata, örüljünk neki, hogy mi ketten okos gyerekek és link fiúk vagyunk, és hogyha Madách főszerkesztő úr erről a korról is megírta volna a maga nem tudom hányadik felvonását, doktor Világháborúról és doktor Békéről és doktor Világátalakulásról és doktor Forradalomról – ebben a felvonásban te, kedves tata, kedves kortársam Pesten, ezerkilencszáztizenhétben, bizonyosan nem te képviselnéd Ádámot és nem én képviselném Lucifert és Évát se képviselné az a mamuska ott, a korzón, a harmadik széken, az új hadicipőkben – hanem egészen más valaki, aki nem okos gyerek és nem link fiú és nem link mamuska.

(Pesti Napló 68/165 (1917. július 1.): 11)

Faludy György:  Óda a magyar nyelvhez

Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
sértett gőgömben értőm és kísértőm
te hangolás barangoló kalandom
te zengő és borongó hang a lanton
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom
és soraimmal sorson túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.”

Nehéz nyelv a magyar – Brachfeld Siegfried

Elolvasta: 19 345

Július 5-én, pénteken 11 órakor helyezték végső nyugalomra a Széchenyi- és József Attila díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt.

Budapesten született, a Zsidó Gimnáziumban tett előrehozott érettségit. Elmondása szerint olyan tanárai voltak, hogy az érettségi felért egy diplomával. Sok nyelven beszél, a németet otthonról hozta, kisfiú korától tanult angolul, megtanult olaszul, spanyolul és franciául, az orosz és a finn nyelvet is elsajátította, de az utóbbi kettőt már elfelejtette. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakán, ezután hívta Aczél Tamás főszerkesztő a Csillag című laphoz. Hamarosan rovatvezető lett, és kapcsolatba került a kor szellemi nagyságaival: Lukács Györggyel, akinek már az egyetemen hallgatója volt, Füst Milánnal, Déry Tiborral, Németh Lászlóval és Örkény Istvánnal.

1959-től a Magyar Nemzetnél dolgozott szerződéses munkatársként, 1960-tól fordító, dramaturg, a Budapester Rundschau szerkesztője, 1960-1961-ben a Petőfi Színház dramaturgja volt. 1970-től a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980-1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től egyetemi tanára volt. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagjaként dolgozott, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára volt.

Karinthy Ferenc, Ungvári Tamás és Kéri László a magyar PEN Club közgyűlésén, 1962-ben (MTI Fotó: Keleti Éva)

A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön. 1968-ban és 1972-ben a Cambridge-i Egyetem vendégkutatója, 1980-81-ben vendégprofesszora volt, angliai élményeit idézi a Szigetország utasa című könyve. Fulbright vendégprofesszorként négy esztendőt töltött a kaliforniai Claremontban, IREX csereprofesszorként a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken tartott előadásokat, a Zsidó Egyetemen művelődéstörténetet tanított.

Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültet át magyarra. Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozik a 20. századi próza- és drámairodalomban. Érdeklődése rendkívül széles körű, szakmai munkái mellett megírta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet, Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált. 2010-ben jelent meg A „zsidókérdés” magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul – A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller: Az ügynök halála, valamint Bertolt Brecht: Galilei élete című könyvének adaptálása magyarra. Graham Greene-nek, akivel személyesen is találkozott, négy regényét ültette át magyarra.

1985-ben József Attila-díjat, 2007-ben Aranytollat kapott, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki sokoldalú irodalmi munkássága, életműve elismeréseként. Abban az évben Budapest díszpolgára is lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is. A rádióban, televízióban rendszeresen tart könyvismertetőket, szinte minden műfajban szívesen mutat be szerzőket és műveiket.

Forrás:
mandarchiv.hu
MTI

Lőkös Ildikó, dramaturg:

Tanárom volt. A színművészetin, dramaturg szakon. Meghalt. Három napja. Ungvári Tamás. Író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, akadémikus, József Attila- és Széchenyi-díjas. Ajándék az életemben.

Ott ült velünk szemben, az órán. Dramaturgia, drámatörténet. Ez volt az indexünkbe írva. Nyolcvanas évek. Marlborót szívott. Mi is az órán. Néha ő kínált meg, dohogva, hogy káros az egészségre. Érdekes föladatokat adott, irodalmi művek címeiből történetet írni, elkezdeni egy sztorit múlt időben, folytatni jelenben, befejezni jövő időben. Közben Plautus, görög mitológia, mi a dráma, hol menjen be egy dramaturg a színházban. Elöl, ahol a nézők. Valaki késett az órájáról, a kiszabott szankció Hegel Esztétikájának kijegyzetelése. De az is előfordult az óráján, hogy a viszkigyártás titkaira, a viszkik fajtáira terelődött a szó – sohasem lehet tudni, hogy milyen dramaturgiai munkánk kapcsán lesz szükségünk rá – mondta.

Úgy lehetett vele beszélgetni tudományos dolgokról, filozófiai kérdésekről, mintha csak a vasárnapi ebéd receptjeit cserélnénk. Miközben a vasárnapi ebéd receptjei is fontosak voltak. Úgy tudott beszélni a kultúra szélére sodródott jelenségekről, hogy rögtön elhelyezte a nagy egészben. Miközben lexikon-agya volt, az angolt, a németet anyanyelvként használta, nekünk azt mondta, nem kell mindent észben tartani, azt kell tudni, hol lehet utánanézni. A ’80-as években ő beszélt nekünk először a számítógépek csodájáról, hogy nemsokára otthon, fotelből lehet a világ bármely könyvtárának a katalógusát használni, állományát olvasgatni. Ezt nem hittem el. Illetve el sem tudtam képzelni.

Végtelen tudása volt és végtelenül gazdag életet élt. Mintha neki nem 24 órából állt volna egy nap. Írt könyvet angol klasszikus regényírókról és Brechtről, a regény műfajáról, művészetelméleti kérdésekről, az időről vagy a szépségről, a tragikumról, szerkesztett tanulmánykötetet a modern drámáról, a Beatles-ről mint kulturális jelenségről egyenesen bibliát írt, a saját életét is megírta, meg a tragikus sorsú unokatestvéréét, Elbert Jánosét is. Dürenmatt, Miller, Graham Greene értő fordítója, de Neil Simon vagy Bernard Slade is az ő színészekre formált párbeszédeiben lett ismert. Jó orra volt ahhoz, mit érdemes lefordítani, bemutatni a színházakban. Káprázatos előadó volt, ugyanolyan szenvedéllyel adott elő a hallgatóinak a világ nagy egyetemeinek katedráján és kis eldugott vidéki könyvtárak parányi előadótermében. Mindig tanított. Én az élete utolsó percéig tanultam tőle. A könyveiből és a beszélgetéseinkbőlJólesett, hogy amikor találkoztunk, képben volt, mit csinálok, hol tartok, a kudarcaimról is tudott, meg a sikereimről is. Mindig érdeklődött, s mindig partnernek tekintett. S nemcsak engem.

Ha fölidézem magamban, egy örökké rohanó, ezer dologra figyelő, vibráló, kíváncsi – mégis megállni is képes férfit látok. A személyével hirdette, hogy az élet milyen gazdag, milyen színes, mennyi mindent meríthetünk belőle.

Közben ott volt minden fontos közéleti, társadalmi, kulturális eseményen. Budapest díszpolgára volt, Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Hazám-díjjal is kitüntették. Közismert alakja volt a budapesti művészvilágnak, sportolt, teniszezett és vitorlázott, volt színésznőnek is férje, és lett gondos családapa, több mint negyven éve, felnőtt fiúkkal, csodálatos feleséggel. Mérhetetlen szeretet és kíváncsiság áradt belőle.

Szerettem hallgatni a két férfi beszélgetését is péntekenként a rádióban, mikor Gálvölgyi és Ungvári egymásra licitálva beszélgettek a legfrissebben megjelent könyvekről – nem lehetett utána nem rohanni a könyvesboltba…

Néhány hete jelent meg a Löw Immánuel válogatott műveinek első kötete, melynek a szerkesztői egyike volt Hidvégi Máté biokémikus és Péter László irodalomtörténész mellett. Megható és fölemelő volt látni a könyvbemutatón azt az elhivatottságot, ahogy Tamás erről a nagy tudósról, Löw Immánuelről beszélt, látni, milyen fontos számára, hogy ez az életmű megismerhető, olvasható legyen. Tavaly alapítvány is alakult Ungvári elnökletével, melynek legfőbb célja, hogy gondozza a hagyatékot.

S még kézbevehette a könyvfesztiválra megjelent legújabb könyvét, A Gólem és a prágai rabbi-t, melynek főbb gondolatait már a nyolcvanas években is tanította nekünk. Akkor hallottam először ebben a megközelítésben, a zsidó-keresztény kulturális hagyományokba helyezve az okkultizmust, a hermetizmust, a kabbalát.

A zsidóságról úgy szólt, mint az európai kultúra kikerülhetetlen része. Néhány éve megkaptam tőle az azóta sem játszott legutolsó Miller-dráma, az Üvegcserepek friss fordítását, mely a megkerülhetetlen holokauszt élmény finom megfogalmazása.

Egy interjúban pedig ezt mondja: „Én, aki vidám, pozitív tanárember vagyok, mindenhol tehetséget látok feltűnni, at the end of the day, a nap végén azt szeretném még tudni, hol vannak ezek az emberek, hova csúsztak a múltak iszapján, ahogy a költő mondja. ’hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot / ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?’ Nem tudom, érthetetlen. Ezért írok.”

Nekünk is érthetetlen. Nehéz hónap ez a június.

Forrás:
Lőkös Ildikó, SZFE
szinhaz.org

Magáról így írt:

” Nem egészen értem, hogyan jutottam el az idős kor küszöbére, mégis hálás vagyok, hogy ezt a magasnak számító kort elérjem. Serdülőkoromat tönkretette a második világháború, ifjúkoromat egy másik diktatúra.

Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, mi volt az életem, ennyit mondok: menekültem előre.

A pályaváltoztatás- és igazítás a világon mindenütt előny, nekem sokszor a szememre vetették. Holott én sokszor igazítottam. Voltam szerkesztő, dramaturg, műsorvezető a tévében, írtam tudományos könyveket, s egy Beatles-bibliát, fordítottam regényeket és színdarabokat, vezettem számítógépes céget.

Az egyéniségemet a változási képesség alakította.

A jégkorszakbeli pályákat nem azon kell mérni, milyen magasra húztak. Hanem azon, hogy sikerült-e a radar alatt kellő sebességgel repülni, hogy észre ne vegyenek földi ütegek.

Érdemnek tudom, hogy soha nem volt hatalmam senki felett. Abban a felsőoktatási intézményben, ahol tanítottam, szobám sohasem volt, vagy telefonom. Az irodámat az aktatáskámban hordtam.

A névjegyemről, ha nyomatnék, mégis lelógnának címeim s rangjaim.

Az életprogramomat beteljesítettem. Minden úgy volt jó, ahogyan volt… ”

Utolsó kötete, A Gólem és a prágai rabbi címmel a 2019-es könyvhétre jelent meg, de azon már betegsége miatt nem tudott részt venni.

Forrás:
tamasungvari.hu

Elolvasta: 2 072

Megjelent Böröczki Mihály 15.verskötete, melynek címe: Betűforgó

Tisztelettel és szeretettel gratulálunk, s kívánjunk még számtalan kötetnyi vers alkotását, kötetben megjelenését!

A kötet címadó verse:

Böröczki Mihály:
BETŰFORGÓ

Csak papíros és íróceruza,
és mindig új mezõkre vonul a
betûk szívemtõl bódult serege,
még pár írásjel, s kötényem tele,
s míg szétszórja a sóhajlás szele,
már frissen vetett ágyába húz a
papíros és az íróceruza.

(Forrás: Facebook – Böröczki Mihály oldala)

Elolvasta: 18 662

2019. június 13 – 17.
       A hír tartalmazza a dedikálási helyszínek és időpontok változtatását! (2019. 06. 08.)

      A megnyitó előtt érdemes megnézni a:
      https://unnepikonyvhet.hu/dedikalasok
      oldalt, amelyet mindig frissítenek a változások szerint!

2019. június 13. és 17. között 90. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe. A  hagyományos helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt idén a Dunakorzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják a könyvbarátokat.

Június 13-án nyit a 90. (jubileumi) Ünnepi Könyvhét.

Budapesten az idén izgalmas, új helyszínen, a Duna-korzón rendezik meg a legnagyobb múltú könyves eseményt.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az idén 90. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri rendezvényét, az Ünnepi Könyvhetet, melyhez a 2001-es Olvasás Éve óta 18. alkalommal kapcsolódnak a Gyermekkönyvnapok eseményei. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata ebben az évben június 13. és 17. között a tavaly megújult, friss arculattal és változatos programokkal színesíti Budapest és az ország kulturális életét.

Az elmúlt másfél évtizedben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a szépirodalom ünnepéhez kapcsolta a Gyermekkönyvnapokat, hogy a korábban szerényebb médiafigyelmet élvező gyermekirodalomra irányítsa a szakma és az olvasók érdeklődését, ezáltal a digitális információhordozókon felnőtt fiatal generáció tagjai újból felfedezzék az olvasás örömét, és tudatos könyvvásárlóvá váljanak. A könyvkiadást is sújtó gazdasági válság ellenére a magyar szerzők és illusztrátorok műveinek piaca látványosan fejlődött.

A hagyományos helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt az Ünnepi Könyvhét szervezői és a kiadók idén a Dunakorzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják a könyvbarátokat. A színpad a Március 15. téren helyezkedik majd el.

A könyvhét központi helyszínén másfélszáz, egységes kiállítású könyvárusító pavilon épül, ezekben összesen több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó kínálja könyveit.

Supka Géza álma az irodalom, a könyvkiadás, író és olvasó találkozásáról 2019-ben is egy öt napon át tartó, majdnem kétszáz kiállítót mozgató, könyvbemutató beszélgetésekkel, dedikálásokkal, zenés programokkal tarkított, hétvégi kavalkád.

Az Ünnepi Könyvhét a kortárs magyar irodalom, a magyar könyv ünnepe.

Könyvheti mű lehet minden kortárs magyar szerző első kiadású műve, illetve a klasszikus magyar irodalom új kiadásai. 2019-ben több mint háromszáz új könyv jelenik meg erre az alkalomra, köztük verseskötetek, prózakötetek, esszégyűjtemények, irodalomtudományi és történelmi munkák.

A könyvheti újdonságokat tartalmazó, 20.000 példányban kiadott, színes prospektus nem csupán a könyvheti helyszínekre, hanem az ország többszáz könyvesboltjába is eljut. A könyvheti prospektus címlapját és az esemény kreatívjait Tabák Miklós grafikus tervezte.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az olvasást népszerűsítő szlogenje (Olvasó vagyok) szellemében az egész országban szeretne programjaival minél több embert megnyerni az olvasás és a magyar irodalom ügyének.

Budapesten és sok vidéki városban (pl. Győrben, Kecskeméten, Szegeden, Nagykőrösön, Balatonfüreden, Ózdon, Esztergomban, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Miskolcon, Dunaújvárosban, Nagykátán, Székesfehérváron, Debrecenben, Kiskunfélegyházán) a kiadók több száz dedikálást szerveznek szerzőiknek, az érdeklődők pódiumbeszélgetéseken, könyvbemutatókon ismerhetik meg az új műveket, melyeket ezúttal is jelentős kedvezményekkel vásárolhatnak meg a kiadók standjainál.

Az Ünnepi Könyvhét ünnepélyes fővárosi megnyitóján a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar hagyományos koncertje után Gál Katalin, az MKKE elnöke és Simon Márton költő mondanak beszédet a Március 15. téren június 13-án, csütörtökön 16 órakor. A vidéki eseményeket Miskolcon Szőcs Géza nyitja meg. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és Miskolc önkormányzata emléktáblát avat Supka Géza tiszteletére.

Immár nyolcadik éve tartják meg májusban az Ünnepi Könyvhetet Kolozsváron.

A magyar kulturális élet Budapest-központúságát tovább oldotta, hogy 2013-ban Székesfehérvár, egy évvel később Szeged, 2015-ben Győr, 2016-ban pedig Gyula városa adott lehetőséget arra, hogy az adott város legszebb közösségi pontja a budapestihez hasonló, gazdag könyves programsorozat helyszínévé váljon. 2017-ben a város polgármesterének kezdeményezésére Debrecen volt az országos vidéki megnyitó helyszíne. 2018-ban Szekszárd vállalta ezt a szerepet, 2019-ben pedig Miskolc.

Június 13-án 17 órától kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban a könyvhéttel majdnem egyidős, több évtizedes múlttal rendelkező hagyomány, a Szép Magyar Könyv Verseny díjainak átadására 5 kategóriában, valamint a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a főpolgármester különdíjának átadására.

Az Ünnepi Könyvhéttel egyidőben zajlik a Margó Irodalmi Fesztivál, melynek az elmúlt évekhez hasonlóan a Petőfi Irodalmi Múzeum ad helyet. Az ingyenes fesztivál célja, hogy rendhagyó szerzői estekkel, színházi produkciókkal és koncertekkel tegye közösségi élménnyé az irodalmat és teremtsen kapcsolatot az irodalom és társművészetei között. A Margó Fesztivál az idén június 12-től 16-ig várja programokkal az érdeklődőket. http://www.margofeszt.hu/hu

(unnepikonyvhet.hu)

Dedikálások:

2019. június 13. csütörtök

Duna-korzó

13:00

Rím Könyvkiadó: Ország György, Kimmel István, Szállási Etelka, Túri Bertalan.

14:00

Rím Könyvkiadó: Tófalvi Zoltán, Molnár Pál.

15:00

1. u. K. Kiadó: Köves József. Rím Könyvkiadó: Bágyoni Szabó István, Marafkó László, Lovas Dániel. Saxum Kiadó : Szabó Ildikó Angéla. SzóKiMondóka: Miller-Ferjentsik Viola. Tinta Könyvkiadó: Ágnes Bánhidi Agnesoni, Litovkina Anna.

16:00

Athenaeum : Kal Pintér Mihály. CzSimon: Czakó Gábor. Hungarovox Kiadó: Miske Ernő, Novák Valentin. Kalligram: Péterfy Gergely. Kossuth Kiadó: Vékás Sándor. Rím Könyvkiadó: Rentsch Piroska, Péter Péter, Kalász István. Szent István Társulat: Frenyó Zoltán. Urbis Kiadó: Moldova György.

16:30

Pont Kiadó: Szávai Ilona.

17:00

Athenaeum : Matula Gy. Oszkár. Hungarovox Kiadó: Germán Ágnes, Sárhelyi Erika. Kortárs Kiadó: Sárközi Mátyás. Múlt és Jövő: Heller Ágnes. Pont Kiadó: Zalka Csenge Virág. Püski Kiadó: Kunkovács László, Stanczik-Starecz Ervin. Rím Könyvkiadó: Baka Györgyi, Kolundzsija Gábor, Nyíri Erzsébet, Devecseri Zoltán. Tinta Könyvkiadó: Sümegh László. Üveghegy Kiadó: Onódi Judit, Szabó Lona Valéria. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (zEtna): Beszédes István, Szegedi-Szabó Béla.

17:30

HVG Könyvek: Nemes Orsolya.

18:00

L’Harmattan Kiadó: Paládi-Kovács Attila, Pócs Éva. Partvonal: Hercsel Adél. Rím Könyvkiadó: Réthy Judit, Szállási Erika. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (zEtna): Géczi János, Ladik Katalin.

Újbuda

14:00

Nap Kiadó: Kiss Gy. Csaba.

15:00

Nap Kiadó: Vásáry Tamás.

2019. június 14. péntek

Duna-korzó

11:00

Álomgyár: Csernovszki-Nagy Alexandra. Pro Pannonia: Szatyor Győző. Püski Kiadó: Cey-Bert Róbert Gyula. Vince Kiadó: Berényi Ágnes Zsuzsanna.

12:00

Álomgyár: Pertik László. Kronosz Kiadó: Bartusz-Dobosi László. Magvető Kiadó: Oravecz Imre. Napkút Kiadó: Sütő Csaba András. Rím Könyvkiadó: Dombi Tinódy László, Ábrahám Erzsébet, Wessely Gábor, Szalóki Sándor.

13:00

Álomgyár: Pálóczi Antal. Napkút Kiadó: Mátyás B. Ferenc. Nemzeti Emlékezet Bizottsága: Csatári Bence. Pro Pannonia: Bartusz-Dobosi László. Rím Könyvkiadó: Ország György, Dombrádi István, Rentsch Piroska.

14:00

Álomgyár: Völgyi Ildikó. Gondolat: Petőcz András. Hét Krajcár Kiadó: Turbók Attila. Hungarovox Kiadó: Lukáts János, Sz. Tóth Gyula. K. u. K. Kiadó: Köves József. Kairosz Kiadó: Kocsis Klára. Kalligram: Agnes Hirsch. Könyv Guru: Jenes Gyula. Kráter Kiadó: Pásty Júlia. Kronosz Kiadó: Kerepeszki Róbert, Tóth Imre. Móra Kiadó: J. Kovács Judit, Kállai Nagy Krisztina. Múlt és Jövő: Kőbányai János. Napkút Kiadó: Tőzsér Árpád. Pro Pannonia: Sárosi István. Rím Könyvkiadó: Kiss Irén, Tábori László, Fejér Tamás. Szent István Társulat: Csókay András. Széphalom Könyvműhely: Báger Gusztáv.

14:30

Olvasni menő: Lakatos Mihály.

15:00

Álomgyár: Alan Dave Darel. Antológia Kiadó: Pálfy Margit. Athenaeum : Görög Ibolya. Fekete Sas Kiadó: Lőrincz Teréz. Gondolat: Lencsés Gyula. Hét Krajcár Kiadó: Gazda József. Hungarovox Kiadó: Rentsch Piroska, Somos Béla. Kairosz Kiadó: Magyar Zoltán. Kalligram: Tőzsér Árpád. Könyvtárellátó: Marék Veronika . Kortárs Kiadó: Monostori Imre. Kronosz Kiadó: B. Kádár Zsuzsanna. Magyar Napló: Jezsó Ákos, Reisinger Attila. Méry Ratio : Jankovics Marcell. MMA Kiadó: Varga Zoltán. Móra Kiadó: Gyarmathy Éva, Szűcs Édua. Napkút Kiadó: P. Papp Zoltán. Olvasni menő: Polgár Kristóf. Pro Pannonia: Tillai Ernő. Rím Könyvkiadó: P. Maklári Éva, Saitos Lajos, Drotleff Zoltán. Szent István Társulat: Szeghalmi Elemér, Tóth Sándor. SzóKiMondóka: Miller-Ferjentsik Viola. Urbis Kiadó: Moldova György.

15:30

Olvasni menő: Bék Timur.

16:00

Álomgyár: Naszvadi Judit, Klein Zsanett. Aposztróf Kiadó: Császi Zsüliet, Szalma Bettina. Athenaeum : Pataki Éva. CzSimon: Czakó Gábor. Fekete Sas Kiadó: Könyves Karolina. Gondolat: Voigt Vilmos. Hungarovox Kiadó: Aknay Tibor, Széplaki György. Időjel Kiadó: Dr. Kovács Emőke. K. u. K. Kiadó: Kovács-Marnik József. Kairosz Kiadó: Sárosi István. Kalligram: Szurdi András. Kiskapu – Anima: Gattai Kinga,, Elsik Anikó, Burján Kati. Könyv Guru: T. H. Fabling. Könyvtárellátó: Élő irodalom – Élő könyvműhely. Kortárs Kiadó: Sárközi Mátyás. Magvető Kiadó: Boldizsár Ildikó. Magyar Napló: Szalai Attila, Lajtos Nóra. Móra Kiadó: Marék Veronika. Nap Kiadó: Gróh Gáspár. Napkút Kiadó: Nádasdy Nikolits Andrea. Napvilág Kiadó: Szegvári Katalin. Olvasni menő: Regős Mátyás. Püski Kiadó: Csáky Zoltán, Somos Zsuzsanna. Rím Könyvkiadó: Lugosi Babett, Kalász István. Szent István Társulat: Jávor Béla, Szelestei Nagy László. Tinta Könyvkiadó: Fodor Györgyi Szeréna, Benő T. Sándor.

16:30

Móra Kiadó: Bíró Eszter, Födő Sándor, Hegyi György. Olvasni menő: Marcsák Gergely.

17:00

Álomgyár: Barát Enikő. Boook Kiadó: Déri Szilvia. Dedikáló-sziget (Változó Világ): Szimeonov Tódor. Fekete Sas Kiadó: Kállai R. Gábor. Gondolat: Mezey Barna. Gyémántfelhő Kiadó: Veréczi Frick Zsuzsa. Hungaroton: Kováts Adél. Hungarovox Kiadó: Ézsiás Erzsébet, Lajtos Nóra. Jaffa Kiadó: Ungváry Krisztián. Kairosz Kiadó: Náray-Szabó Gábor. Kalligram: Lipovecz Iván. Könyvtárellátó: Pataki Tamás. Kortárs Kiadó: Oláh Anna. Kossuth Kiadó: Bálint György,. Kráter Kiadó: Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa. L’Harmattan Kiadó: Borbély László, Bácskay András. Magvető Kiadó: Spíró György. Magyar Napló: Csender Levente és Szalontai Enikő. Móra Kiadó: Dr. Zalka Csenge Virág, Herbszt László. Múlt és Jövő: Bikácsy Gergely. Nap Kiadó: Ágh István. Napkelet Bölcseleti Iskola: Rácz Géza. Noran Libro Kiadó: Bitó László. Orpheusz Kiadó: Szakonyi Károly. Országos Széchényi Könyvtár: Az 1956-os Intézet munkatársai dedikálnak: Eörsi László, Keller Márkus, Sárközy Réka, Tabajdi Gábor . Pagony/Tilos az Á: Berg Judit – Agócs Írisz. Pont Kiadó: Szávai Géza. Püski Kiadó: Kunkovács László, Szőke Ágnes. Rím Könyvkiadó: Székely András Bertalan, Baka Györgyi, Kolundzsija Gábor, Nyíri Erzsébet. Tinta Könyvkiadó: Balázsi József Attila.

17:30

Pont Kiadó: Szávai Ilona.

18:00

Fekete Sas Kiadó: Peremartoni Zsuzsanna. Hungarovox Kiadó: Karczag Ákos, Madarász Imre. Kalligram: Gervai András. Könyvtárellátó: Lénárt Gitta. Kortárs Kiadó: Szabó Borbála. L’Harmattan Kiadó: Tzveta Sofronieva, Domokos Johanna. Napkút Kiadó: Wehner Tibor. Pont Kiadó: Veres István. Prae Kiadó: Horváth Márk, Lovász Ádám, Nemes Z. Márió. Püski Kiadó: Zsuffa Tünde. Rím Könyvkiadó: Marczinka Csaba. Teknős Könyvek: Berg Judit. Üveghegy Kiadó: Bozók Ferenc.

Újbuda

11:00

Nap Kiadó: Szörényi László.

12:00

Nap Kiadó: Takács Bence.

2019. június 15. szombat

Duna-korzó

10:00

Athenaeum : Wisinger István. Felvidéki Magyar Kiadók : Nagy Zoltán. Hungarovox Kiadó: Debreczeny György, Oláh András. Időjel Kiadó: Dr. Kovács Emőke. Kalligram: Berta Ádám. Kronosz Kiadó: Gyarmati György. L’Harmattan Kiadó: Bozsonyi Károly, Zonda Tamás. Libri Könyvkiadó (Dedikáló sziget): Fábián Janka. Maxim Könyvkiadó: Szaszkó Gabriella, Szabó Tamás. Pagony/Tilos az Á: Vadadi Adrienn – Mayer Tamás. Rím Könyvkiadó: Dombi Tinódy László, Ábrahám Erzsébet, Wessely Gábor, Mártonfi Benke Márta.

10:30

Libri Könyvkiadó: Gárdos Péter. Széphalom Könyvműhely: Kende Katalin, Lányi Gusztáv.

11:00

Álomgyár: Dr. Illés György. Aposztróf Kiadó: Vaskó Ági, Csapi Blanka. Book24: Hajduné Tölgyesi Lívia. Csimota: Takács Mari. Felvidéki Magyar Kiadók : Farkas Ottó. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Jassó Judit. Gold Book: Nemere István. Harmat Kiadó: Kovács Ágnes Lilla. Hungarovox Kiadó: Petrusák János, Zilahy L. Ágnes. Imádom a könyveket: Robin O’Wrightly, Emily Palton. Jaffa Kiadó: Rubin Eszter. K. u. K. Kiadó: Steinbach Annamária. Kairosz Kiadó: Pokol Béla. Kalligram: Kis János. Könyvmolyképző Kiadó: Eszes Rita. Könyvtárellátó: Bán Mór – Fazekas Attila. Kráter Kiadó: Ujlaky István. L’Harmattan Kiadó: Sipos János. Libri Könyvkiadó: Hadas Krisztina, Kepes András. Libri Könyvkiadó (Dedikáló sziget): Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely. Magvető Kiadó: Parti Nagy Lajos. Magyar Napló: Péntek Imre, Németh János, Kelemen Gyula. Manó Könyvek: Farkas Nóra. Pagony/Tilos az Á: Marék Veronika – Baranyai András. Partvonal: Tamássy Klára. Püski Kiadó: Csáky Zoltán, Turcsányi Ervin. Rím Könyvkiadó: Kozma László, Végh Tamás, Fejér Tamás, Szakáli Anna. Századvég Kiadó: Speidl Blanka. SzóKiMondóka: Gani Zsuzsa. Tinta Könyvkiadó: Hódos Mária. Üveghegy Kiadó: Véghelyi Balázs. Vince Kiadó: Benedek István Gábor.

11:30

Aposztróf Kiadó: Nyolczas Marcsi, Abafáy Deák Csillag, Kölüs Lajos. Libri Könyvkiadó: D. Tóth Kriszta, Szentesi Éva.

12:00

Álomgyár: Balozsa Papp László. Aposztróf Kiadó: Milló Ildikó, Juhos Viktor. Ciceró Könyvstúdió: Szabó Tünde. Gold Book: Bakóczy Sára. Hungarovox Kiadó: Farkas Gábor, Rozsályi Annamária. Imádom a könyveket: Komlóssy Vera, Ripszám Alexandra. Könyvmolyképző Kiadó: Bessenyei Gábor. Könyvmolyképző Kid: Novák Vica, Kozári Dorka. Könyvtündér: Balogh W. Orsolya. L’Harmattan Kiadó: Pátkai Marcell, Gauder Áron. Magvető Kiadó: Darvasi László, Kántor Péter. Mentor Könyvek: Olga Majeau. Móra Kiadó: Molnár Krisztina Rita, Szalma Edit. Orpheusz Kiadó: Papp Attila Zsolt. Pagony/Tilos az Á: 3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz (antológia). Rím Könyvkiadó: Fejér Tamás, Szántó Mária, Lengyel János, Katzler Hilda. SzóKiMondóka: Holden Rose. Urbis Kiadó: Nemere István.

12:30

Aposztróf Kiadó: Salánki Anikó, Kántor Nikolett.

13:00

Álomgyár: Duma László. Antológia Kiadó: Lányi Irén. Aposztróf Kiadó: Göncz Renáta, Csányi Dániel. Főnix Könyvműhely: Habony Gábor. Gold Book: Pusztai Andrea. Gondolat: Tóth László. Hungarovox Kiadó: Török Nándor, Láda Zoltánné. Imádom a könyveket: Katie Dreams, Böde Péter. Kalligram: Esze Dóra. Könyvmolyképző Kiadó: Bálint Erika, V. K. Bellone, Chiara. Könyvmolyképző Kid: Ecsédi Orsolya, Kántor Kata. Könyvtündér (Dedikáló sziget): Dr. Zacher Gábor. L’Harmattan Kiadó: Vető Miklós. Magvető Kiadó: Bodor Ádám. Magyar Napló: Sutarski Konrád. Mentor Könyvek (Lector Kiadó): Antal Balázs. Naphegy Kiadó: Lackfi János, Rátkai Kornél. Napkút Kiadó: Novics János. Olvasni menő: Shrek Tímea. Orpheusz Kiadó: Kovács katáng Ferenc. Pagony/Tilos az Á: Kiss Judit Ágnes – Sulyovszky Sarolta. Pont Kiadó: Zalka Csenge Virág. Pro Pannonia: Czilczer Olga. Püski Kiadó: Gottwald Péter. Rím Könyvkiadó: Oros László, Ország György, Dombrádi István, Szakáli Anna. SzóKiMondóka: Tóth Hajnalka.

13:10

Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány: Békés Márton, Kormos Valéria.

13:30

Aposztróf Kiadó: Császár Viktória, Kiss-Teleki Rita. Helikon Kiadó: Izolde Johanssen. Olvasni menő: Vöröskéry Dóra.

13:40

Főnix Könyvműhely: Kitty Bich Thuy Ta.

14:00

Álomgyár: Papp Csilla, J. K. Smitz, Carrie Cooper. Animus Könyvek: Kaszás György. Antológia Kiadó: Radnai István. Aposztróf Kiadó: Balázs Eszter, Katymári Vanda, Ambrus József, Ari Fabbro. Athenaeum : Hartay Csaba. Book24: P. Gál Judit. Boook Kiadó: Bernáth József. Ciceró Könyvstúdió: Szigeti Kovács Viktor. Corvina Kiadó: Nyáry Krisztián. Csimota: Szokács Eszter, Nagy Norbert. Európa Könyvkiadó: Pajor Tamás. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Fodor Balázs, Vass Norbert. Gold Book: Bónizs Róbert. Gondolat: Stőhr Lóránt. Gyémántfelhő Kiadó: Komlós Kinga. Helikon Kiadó: Hoppál Mihály. Hét Krajcár Kiadó: Turbók Attila. Hét Krajcár Kiadó: Turbók Attila. Hungarovox Kiadó: Baranyi Ferenc, Kenyeres Zoltán. Imádom a könyveket: Mason Murray, Julia Lewis Thomson. Kairosz Kiadó: Szolgay Péter, Simon Erika. Kalligram: Balla Zsófia. Könyv Guru: L. I. Lázár. Könyvklub: Révy Eszter. Könyvmolyképző Kiadó: Rácz-Stefán Tibor. Könyvmolyképző Kid: K. László Szilvia. Könyvtárellátó: Borbáth Péter. Könyvtündér (Dedikáló sziget): Leslie L. Lawrence. Kossuth Kiadó: Bagyinka Timea. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány: Schmidt Mária, Szájer József. Kráter Kiadó: Czirok Ferenc. Kronosz Kiadó: Vonyó József. L’Harmattan Kiadó: Léder László. Magvető Kiadó: Krusovszky Dénes, Szvoren Edina. Magyar Napló: Mezey Katalin, Árkossy István. Manó Könyvek: Nagy László Krisztián, Egri Mónika. MMA Kiadó: Vári Fábián László. Móra Kiadó: Bosnyák Viktória, Dudás Győző, Csájiné Knézics Anikó. Napkút Kiadó: Nádasdy Nikolits Andrea. Olvasni menő: Kabdebó Lóránt. Orpheusz Kiadó: Tamás Menyhért. Pagony/Tilos az Á: Harcos Bálint – Szimonidesz Hajnalka, Lencse Máté – Jesztl József – Vörös Jutka. Pont Kiadó: Bárdos József. Pro Pannonia: Szappanos Gábor. Püski Kiadó: Stanczik-Starecz Ervin, Zsuffa Tünde. Ráció Kiadó: Buda Attila. Rím Könyvkiadó: Péntek Róbert, Lugosi Babett, Mártonfi Benke Márta. Springmed: Dr. Rosta Gábor. Szent István Társulat: Czigány György. Széphalom Könyvműhely: Sarkady Mária. SzóKiMondóka: Bacsa Katie. Tempevölgy: Varga Tünde. Üveghegy Kiadó: Werner Nikolett. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (VMMI): Roginer Oszkár. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (zEtna): Szegedi Szabó Béla.

14:20

Főnix Könyvműhely: Holden Rose.

14:30

Aposztróf Kiadó: Török Nándor, Kránitz Laura. FRÍG Kiadó: Faragó Imre, dr. Kontur László. Libri Könyvkiadó: Csányi Vilmos. Olvasni menő: Végh Attila. Pont Kiadó: Szávai Ilona. Scolar Kiadó: Spíró György.

15:00

21. Század Kiadó: Kordos Szabolcs. Álomgyár: Anne L. Green, Budai Lotti. Antológia Kiadó: Pálfy Margit. Aposztróf Kiadó: Greta May, Weisz Róbert, Bozsaky Boglárka. Athenaeum : Vámos Miklós. Atlantic Press Kiadó: Kovács Liliána. Book24: Tomor Anita. Central Könyvek: Schäffer Erzsébet. Cerkabella Könyvkiadó: Mészöly Ágnes és Majoros Nóra író, Hanga Réka illusztrátor. Ciceró Könyvstúdió: Huszti Gergely. Corvina Kiadó: Medgyes Péter, Varga Koritár Pál. Csimota: Nagy Diána. Fekete Sas Kiadó: Almási Miklós. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Farkas Balázs, Juhász Ernő. Főnix Könyvműhely: Vivien Holloway. Gabo Kiadó: Rusvai Mónika. Galenus Kiadó: Vészabó Noémi. Gold Book: Bán Mór. Gondolat: Kincses Katalin Mária. Gyémántfelhő Kiadó: N. Fülöp Beáta. Hét Krajcár Kiadó: Gazda József. Hungarovox Kiadó: Sumonyi Zoltán, Szabó Tibor. Imádom a könyveket: Renáta W. Müller, Andy Baron. Jaffa Kiadó: Balatoni József, Jocó bácsi. Kairosz Kiadó: Lezsák Sándor. Kalligram: Ritoók Zsigmond. Kolibri : Bosnyák Viktória, Dudás Győző. Könyv Guru: Bettina Benton. Könyvmolyképző Kiadó: Róbert Katalin. Könyvtárellátó: Tölgyesi Lívia. Kortárs Kiadó: Kiss Anna. Kossuth Kiadó: Forgács D. Péter. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány: Gát Ákos Bence. Kronosz Kiadó: Gyarmati György. L’Harmattan Kiadó: Bozóki András. Lazi Könyvkiadó: Nemere István. Magvető Kiadó: Závada Pál. Magyar Napló: Szegedi Szabó Béla. Manó Könyvek: Mechler Anna, Hajba László, Kertész Edina. Méry Ratio : Jankovics Marcell. MMA Kiadó: Andrásfalvy Bertalan. Múlt és Jövő: Gluck Mary. Nap Kiadó: Takács Bence. Nemzeti Emlékezet Bizottsága: Markó György, Sándor Ákos, Sz. Kovács Éva. Noran Libro Kiadó: Vörös István, Varsányi Gyula, Barlog Károly. Olvasni menő: Böszörményi Zoltán. Orpheusz Kiadó: Szalay Károly. Osiris: Kunt Gergely, Kövér György. Pagony/Tilos az Á: Paulik Móni – Buzay István. Park Kiadó: Makovecz Benjamin. Prae Kiadó: P. Horváth Tamás, Cserháti Éva. Pro Pannonia: Gutai István. Püski Kiadó: Kunkovács László, Somos Zsuzsanna. Ráció Kiadó: Ujváry Gábor. Reakció : Demkó Attila. Rím Könyvkiadó: Radnai István, Cselényi István Gábor, Marosi Károly, Pécsi Sándor. Saxum Kiadó : Szabó Ildikó Angéla. Scolar Kiadó: Nattán-Angeli Nóra és Pájer Lilla. Semmelweis Kiadó: Polgár Vera. Springmed: Dr. Mátray Árpád. Századvég Kiadó: Megadja Gábor. Széphalom Könyvműhely: Pósa Zoltán. SzóKiMondóka: Petrőczi Éva, Miller-Ferjentsik Viola. Tea Kiadó: L. Ritók Nóra. Tinta Könyvkiadó: Ambrus Izabella, Horváth Ágnes. Urbis Kiadó: Moldova György. Üveghegy Kiadó: Tóth Sándor. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Forum): Papp Katalin, Cirok Szabó István, Kormányos Ákos.

15:30

Aposztróf Kiadó: Molnár Nikolett, Szentgyörgyi Zénó, Tímár Gábor. Fumax: A. M. Aranth (Holló-Vaskó Péter). Libri Könyvkiadó: Zakály Viktória. Scolar Kiadó: Balogh Boglárka.

16:00

21. Század Kiadó: Mucha Dorka. Álomgyár: R. Kelényi Angelika, Baráth Viktória, Sienna Cole. Antológia Kiadó: Lezsák Sándor, Juhász Sándor. Aposztróf Kiadó: Takács Annamária, Berill Shero. Athenaeum : Bíró Szabolcs, Benyák Zoltán. Atlantic Press Kiadó: William G. Winkler. Book24: Jancsa Jani. Corvina Kiadó: George Szirtes. Csimota: Borbáth Péter, Remsey Dávid. CzSimon: Czakó Gábor. Fekete Sas Kiadó: Ahmed Amran. Felvidéki Magyar Kiadók : Forgács Péter. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Bíró-Balogh Tamás. Főnix Könyvműhely: Imre Viktória Anna. Gabo Kiadó: Lőrinczy Judit. Gyémántfelhő Kiadó: Veda Sylver. Helikon Kiadó: Romsics Ignác. Hét Krajcár Kiadó: G. Komoróczy Emőke. Hungarovox Kiadó: Bistey András, Kellei György. HVG Könyvek: Györfi András, Léderer András, Pataki Gábor. Imádom a könyveket: Leda D’Rasi, L.J. Wesley. Jaffa Kiadó: Légrádi Gergely. Kairosz Kiadó: Szerencsés Károly. Kalligram: Péterfy Gergely. Könyv Guru: Tamas Garam. Könyvmolyképző Kiadó: Cselenyák Imre. Kortárs Kiadó: Jász Attila, Kaiser Ottó, Sárközi Mátyás. Kossuth Kiadó: Baranyi Ferenc és Markovics Ferenc, Cserhalmi Imre. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány: Gerő András. Kronosz Kiadó: Fedeles Tamás, Nyerges András. L’Harmattan Kiadó: Horváth Júlia. Libri Könyvkiadó (Dedikáló sziget): Náray Tamás. Magvető Kiadó: Schein Gábor, Sándor Iván. Magyar Napló: Iancu Laura, Halmai Tamás. Manó Könyvek: Ruff Orsi, Megyeri Ancsa. Medicina Könyvkiadó: Derzsényi Péter. MMA Kiadó: Sulyok Miklós – Bodonyi Csaba. Móra Kiadó: Dóka Péter, Máli Csaba, Nógrádi Gábor, Ritter Ottó. Múlt és Jövő: Vajda Mihály. Napkút Kiadó: Bíró József. Noran Libro Kiadó: Dienes Lilla, Karinthi Ágnes. Orpheusz Kiadó: Petőcz András. Osiris: Kenedi János, Gyurgyák János. Pagony/Tilos az Á: Bán Zsófia – Nagy Norbert. Park Kiadó: Király Júlia. Prae Kiadó: Barna László, Buda Attila, dr. Felszeghi Sára, Horváth Kornélia, Kabdebó Lóránt. L. Varga Péter, Palkó Gábor, Pataky Adrienn. Pro Pannonia: Zentai Tünde. Püski Kiadó: Döbrentei Kornél, Kiss Irén, Kégl Ildikó, Tábori László. Ráció Kiadó: Horváth Márta. Rím Könyvkiadó: Mayer Erzsébet, Pécsi Sándor, Murzsa András, Füleki Gábor, Molnár Pál. Saxum Kiadó : Szántó Erika, Baranyi Ferenc, Bagdy Emőke, Lator László, Kárpáti Éva, Szinetár Miklós. Saxum Kiadó (Dedikáló-sziget): Bajnai Gordon. Scolar Kiadó: Kálmán Áron. SzóKiMondóka: Dr. Dolinai Tamás. Tea Kiadó: Peer Krisztina, Kele Fodor Ákos. Tempevölgy: Mészáros Márton, Fried István. Tinta Könyvkiadó: Ara Rauch. Tuan Kiadó: Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett). Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Forum): Antalovics Péter, Böndör Pál, Benedek Miklós.

16:30

Aposztróf Kiadó: Tóth Boglárka Fanni, Fazekas Gyöngyvér. Gold Book: Csikász Lajos. Helikon Kiadó: Bob Dent, Benedek Szabolcs. Időjel Kiadó: Wéber Krisztina, Domonkos László. Scolar Kiadó: Turczi István.

16:45

Gondolat: Hajnáczky Tamás.

17:00

21..Század Kiadó: Tóth Gábor Ákos. Ab Ovo Kiadó: Ripp Zoltán. Aposztróf Kiadó: Dunai Ede. Athenaeum : Pfliegel Dóra. Atlantic Press Kiadó: Ákody Zsuzsa. Book24: Lakatos Levente. Central Könyvek: Vass Virág. Corvina Kiadó: Sári László. Csimota: Grela Alexandra. Európa Könyvkiadó: Háy János. Fekete Sas Kiadó: Jolsvai András. Felvidéki Magyar Kiadók : Bolemant László. Főnix Könyvműhely: Gabriella Eld. Gabo Kiadó: Moskát Anita. Hungarovox Kiadó: Horváth Andrea, Szűcs László. HVG Könyvek: Tanács Eszter. Imádom a könyveket: Méhész Tímea, Halász Emese. Jaffa Kiadó: Csillag Péter. Kairosz Kiadó: Csath Magdolna. Kalligram: Péterfy Gergely. Könyv Guru: Juhos Gábor és Keszi Csaba. Könyvmolyképző Kiadó: Greff Magdi. Könyvtárellátó: Neszlár Sándor. Könyvtündér: Őszi Róbert. Kortárs Kiadó: Szecsődi Tamás Leó, Hegyi Botos Attila. Kossuth Kiadó: László Ágnes és Gombár Csaba, Ráday Mihály. Kráter Kiadó: Gaál Csaba. Kronosz Kiadó: Újváry Gábor. Lazi Könyvkiadó: Benkő László. Magvető Kiadó: Alexander Brody, Nagy József. Menő Könyvek: Király Anikó, és A hazudós című antológia szerzői. MMA Kiadó: Tóth György – Palotai János. Móra Kiadó: Lackfi János, Molnár Krisztina Rita, Lakatos István. Múlt és Jövő: Kőbányai János. Nap Kiadó: Vásáry Tamás. Napkút Kiadó: Petőcz András. Napvilág Kiadó: +-30 című esszékötet dedikálása: L. Ritók Nóra, Földes György, Spíró György, Gyurgyák János, Bod Péter Ákos, Romsics Ignác, Markó Béla, Donáth László. Noran Libro Kiadó: Tunyogi László, Bitó László. Orpheusz Kiadó: Varga Zoltán Zsolt. Osiris: Arany Zsuzsanna, Muszatics Péter. Pagony/Tilos az Á: Ezentúl lesz banán! – novellák a rendszerváltásról (antológia). Park Kiadó: Sándor Erzsi. Prae Kiadó: Andrónyi Gabriella. Pro Pannonia: Szirtes Gábor. Rím Könyvkiadó: Berkes József, Muzsa András, Réthy Judit, Barna T. Attila. Scolar Kiadó: Legát Tibor. SzóKiMondóka: Marton Mária. Tempevölgy: Palkó Gábor. Tuan Kiadó: Mysterious Universe sorozat szerzőgárdája: Valyon Tamás, Waldmann Szabolcs, Szélesi Sándor.. Üveghegy Kiadó: Lőrincz Dávid. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Forum): Balázs Attila, Patócs László.

17:15

Gondolat: Nagy Gerda.

17:30

Ab Ovo Kiadó: Gábor György. Gold Book: Cs. Szabó Sándor. Scolar Kiadó: Obádovics J. Gyula.

17:40

Főnix Könyvműhely: Gallay-Nagy Krisztina.

18:00

Ab Ovo Kiadó: Vásárhelyi Mária. Fekete Sas Kiadó: Neményi Zsolt. Helikon Kiadó (Dedikáló Sziget): Böjte Csaba. Jaffa Kiadó: Soma Mamagésa. K. u. K. Kiadó: Köves József. Kalligram: Szalay Zoltán. Kortárs Kiadó: Mészáros Gabriella, Ambrus Lajos, Rohály Gábor. Kráter Kiadó: Lisztóczky László. L’Harmattan Kiadó: Lentner Csaba. Magvető Kiadó: Garaczi László. Magyar Napló: Magyary Ágnes, Ferdinandy György. Orpheusz Kiadó: Antal Barnabás. Pagony/Tilos az Á: Mészöly Ágnes – Molnár T. Eszter. Püski Kiadó: Kocsis István, László Váradi Gyula. Rím Könyvkiadó: Drotleff Zoltán, Füleki Gábor, Döbrentei Kornél, Takaró Mihály. Scolar Kiadó: Szendrői Csaba. SzóKiMondóka: Fert Mónika. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Forum): Antal Szilárd, Szilágyi Mária.

18:30

Scolar Kiadó: Gerlóczy Márton.

19:00

Napkút Kiadó: Kertai Csenger.

2019. június 16. vasárnap

Duna-korzó

10:00

Athenaeum : Bánó Attila. Kiskapu – Anima: Gattai Kinga, Elsik Anikó. Könyv Guru: Knizner István. Könyvmolyképző Kid: Palásthy Ágnes. Napkút Kiadó: P. Papp Zoltán. Pagony/Tilos az Á: Czernák Eszter – Mayer Tamás és Metzing Eszter.

11:00

21. Század Kiadó: Braun Róbert. Álomgyár: Efjé Szofi. Aposztróf Kiadó: Gerle Kiss Éva, Bárány Barnabás. Athenaeum : Szurovecz Kitti. Felvidéki Magyar Kiadók : Bartalos Tóth Iveta – Mészáros Krisztina. Hungarovox Kiadó: Giovannini Kornél. Imádom a könyveket: Mason Murray. Jaffa Kiadó: Ablonczy Balázs, Hatos Pál, Müller Rolf. K. u. K. Kiadó: Varga Kitti. Kolibri : M. Kácsor Zoltán. Könyv Guru: Hering Zoltán József. Könyvklub: Révy Eszter. Könyvmolyképző Kid: Csukás István. Könyvtárellátó: Szalay Károly, Szalay Kristóf. Könyvtündér (Dedikáló sziget): Leslie L. Lawrence. Kossuth Kiadó: Jávorszky Béla Szilárd, Szunyogh András. Kráter Kiadó: Somlay Gizella. L’Harmattan Kiadó: Pintér Márta Zsuzsanna. Magvető Kiadó: Grecsó Krisztián. Manó Könyvek: A Futrinka utcán túl című mesekönyv szerzői és illusztrátora. Nap Kiadó: Dallos Szilvia. Napkút Kiadó: Doncsev Toso. Pagony/Tilos az Á: Dániel András. Prae Kiadó: Lesi Zoltán. Püski Kiadó: Cey-Bert Róbert Gyula, Csáky Zoltán. Rím Könyvkiadó: Demse Márton, Madár János, Berkes József, Kovács Sándor. Saxum Kiadó : Szabó Ildikó Angéla. SzóKiMondóka: Nádasi-Osvár Andrea. Üveghegy Kiadó: N. Fodor Iza. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Életjel): Boja Patyi Sarolta.

11:30

Aposztróf Kiadó: Stonawski József, Keömley Annta. FRÍG Kiadó: Faragó Imre, dr. Kontur László. Scolar Kiadó: Ungvári Tamás.

12:00

Álomgyár: Sigmund Thomas Wory. Aposztróf Kiadó: Szoó Virág, Tatár Nikoletta. Ciceró Könyvstúdió: Frank Márton. Hungarovox Kiadó: Gyimesi László, Kardos M. Zsöte. Imádom a könyveket: Leda D’Rasi. Könyv Guru: Hodász Lili. L’Harmattan Kiadó: Kerényi Mari. Magvető Kiadó: Tóth Krisztina. Manó Könyvek: Találj ki! (Betűtészta Kiadó) Dávid Ádám, Finy Petra, Gévai Csilla, Majoros Nóra, Mészöly Ágnes, Miklya Anna, Nyulász Péter. Mentor Könyvek: Márvány Péter. Móra Kiadó: Víg Balázs, Felvidéki Miklós. Napkút Kiadó: Fecske András. Rím Könyvkiadó: Drotleff Zoltán, Szántó Mária, Hanácsek Erzsébet, Szűcs Béla Albert, Bemné dr. Schneider Mária. SzóKiMondóka: Scur Katica. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Életjel): Pap Ágota.

12:30

Aposztróf Kiadó: Imre Hilda, Pege Ibolya.

13:00

Álomgyár: Ludányi Bettina, Szekeres Judit. Antológia Kiadó: Lányi Irén. Aposztróf Kiadó: Solti Marietta, Racskó György. Gold Book: Drábik János. Harmat Kiadó: Sterczer Hilda, Révész Szilvia. Hungarovox Kiadó: Ködöröcz Gábor, Lipcsei Márta. Imádom a könyveket: Emy Dust. K. u. K. Kiadó: Varga-Körtvélyes Zsuzsanna. Kairosz Kiadó: Bogár László. Kalligram: Almási Miklós. Könyv Guru: Mirejla Booglar. Könyvmolyképző Kiadó: Böszörményi Gyula. Könyvtündér: Walter Magdi. L’Harmattan Kiadó: Vér Ádám. Magvető Kiadó: Pál Sándor Attila. Manó Könyvek: Csapody Kinga, Szalma Edit. Nap Kiadó: Juhász Előd. Olvasni menő: Bagi Iván. Springmed: Bálintné Dr. Veres Márta. SzóKiMondóka: Tóth Hajnalka. Üveghegy Kiadó: Punk Mária.

13:30

Aposztróf Kiadó: Szigeti Orsolya, Simkó Mihály. Olvasni menő: Böszörményi Zoltán.

14:00

Álomgyár: Borsa Brown. Animus Könyvek: Hahner Péter. Antológia Kiadó: Radnai István. Aposztróf Kiadó: Szedő Tibor, Kézdy Gréta. Athenaeum : Miklya Luzsányi Mónika. Ciceró Könyvstúdió: Papp Dóra. Európa Könyvkiadó: Csepelyi Adrienn. Fekete Sas Kiadó: Jolsvai András. Felvidéki Magyar Kiadók : Nagy Zoltán. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Seres Lili Hanna. Gyémántfelhő Kiadó: Bódai-Soós Judit. Helikon Kiadó: Lackfi János. Hungarovox Kiadó: Czető Bernát László, Gyulai Líviusz. Imádom a könyveket: L. J. Wesley. Jaffa Kiadó: Agárdi Zsóka, Czank Lívia. K. u. K. Kiadó: Steinbach Annamária. Kairosz Kiadó: Sámsondi Kiss György. Kalligram: Tamás Dénes. Könyv Guru: Foglár Gábor. Könyvtárellátó: Jankovics Marcell. Könyvtündér: Dr. Flautner Lajos. Kossuth Kiadó: Farkas József György, Móritz Mátyás. Kronosz Kiadó: Oborni Teréz, Varga Szabolcs, Bagi Zoltán Péter. L’Harmattan Kiadó: Csonka Laura, Fiziker Róbert. Magvető Kiadó: Csabai László. Manó Könyvek: Bosnyák Viktória, Rippl Renáta. Medicina Könyvkiadó: Szauder Ipoly. Méry Ratio : Fricz Tamás. MMA Kiadó: Filep Tamás Gusztáv. Móra Kiadó: Nyulász Péter, Ritter Ottó. Nap Kiadó: Sárosi Bálint, Kiss Gy. Csaba, Pécsi Györgyi, Szörényi László. Noran Libro Kiadó: Karinthi Ágnes. Olvasni menő: Falusi Márton. Orpheusz Kiadó: Győri László. Osiris: Arany Zsuzsanna. Pagony/Tilos az Á: Fenyő D. György, Szekeres Nikolett, Varga Betti, Ruff Orsolya, Vinczellér Katalin. Pro Pannonia: Hoppa Enikő. Püski Kiadó: Szőke Ágnes, Franzoni Zoltán. Ráció Kiadó: Szabó Csaba fordító . Rím Könyvkiadó: Sághy Ildikó, Szakonyi Károly, Bertalan Tivadar. Scolar Kiadó: Földvári-Oláh Csaba. Szent István Társulat: Lackfi János. Széphalom Könyvműhely: Avar Judit. SzóKiMondóka: Fert Mónika.

14:30

Aposztróf Kiadó: Helena Ladisla, Mráz Erzsébet Irma. Olvasni menő: Horváth László Imre. Scolar Kiadó: Verebes István.

15:00

Ab Ovo Kiadó: Bánszegi Katalin. Álomgyár: B. Czakó Andrea. Antológia Kiadó: Pálfy Margit. Aposztróf Kiadó: F. Korcz Judit, Halasi Ivett. Boook Kiadó: Beh Mariann. Central Könyvek: Lajos Mari. Cerkabella Könyvkiadó: Kertész Erzsi író, Metzing Eszter illusztrátor. Ciceró Könyvstúdió: Hajdú-Antal Zsuzsanna. Csimota: Diósi Annamária. Európa Könyvkiadó: Nemes Péter. Fekete Sas Kiadó: Karvázy György. Gondolat: Forgács Imre. Gyémántfelhő Kiadó: Black Ice. Helikon Kiadó: Cserna-Szabó András. Hét Krajcár Kiadó: Gazda József. Hungaroton: Kern András. Hungarovox Kiadó: Sz. Kovács Péter, Warga Katalin. Imádom a könyveket: Óvári Óss Enikő. Jaffa Kiadó: Bauer Barbara, Koltai Róbert. K. u. K. Kiadó: Köves József. Kairosz Kiadó: Domonkos László. Kalligram: Hidas Judit. Kiskapu – Anima: Solymos Tóni. Könyvtárellátó: Zentai László. Kortárs Kiadó: Szecsődi Tamás Leó. Kossuth Kiadó: Forgács D. Péter. Kronosz Kiadó: Murányi Gábor. L’Harmattan Kiadó: Nagy Zsolt. Magvető Kiadó: Takács Zsuzsa. Magyar Napló: Papp Nikolett, Sutarski Konrád. Manó Könyvek: Balázsy Panna. Méry Ratio : Jankovics Marcell. MMA Kiadó: Szunyoghy András. Múlt és Jövő: Bikácsy Gergely. Naphegy Kiadó: Mészöly Ágnes, Bertóthy Ágnes. Napkút Kiadó: Tóthné Lucz Piroska. Nemzeti Emlékezet Bizottsága: Andreides Gábor. Noran Libro Kiadó: Vörös István, Horváth Péter. Olvasni menő: Márkus András. Orpheusz Kiadó: Király Farkas. Osiris: Borbély Gábor, Gyurgyák János. Pagony/Tilos az Á: Majoros Nóra – Paulovkin Boglárka. Pro Pannonia: Tillai Aurél. Püski Kiadó: Kunkovács László, Stanczik-Starecz Ervin. Ráció Kiadó: Eisemann György. Rím Könyvkiadó: Sághy Ildikó, Szakonyi Károly, Bertalan Tivadar. Saxum Kiadó : Szántó Erika, Gyémánt László, Ungváry Rudolf, Dr. Irsai Éva, Gombár Csaba, Dr. Magyar György, Szilágyi Tibor. Scolar Kiadó: Száraz Miklós György. Századvég Kiadó: Karácsony András. Széphalom Könyvműhely: Pap Éva. SzóKiMondóka: Marton Mária, Miller-Ferjentsik Viola, Kurczina Terézia. Tinta Könyvkiadó: Kiss Zita, Kiss Gábor. Urbis Kiadó: Moldova György. Üveghegy Kiadó: Fazekas István. Vince Kiadó: Jalsovszky Katalin, Tomsics Emőke, Toronyi Zsuzsanna.

15:30

Aposztróf Kiadó: Fiedler Magdolna, Puruczki P. Dániel. Olvasni menő: Juhász Kristóf. Scolar Kiadó: Ferdinandy György.

16:00

21. Század Kiadó: Dezső András. Álomgyár: Talata József. Antológia Kiadó: Juhász Sándor. Aposztróf Kiadó: Hidasi Zsolt, Takács Antal. Athenaeum : Kálmán Olga és Márki-Zay Péter. Atlantic Press Kiadó: Cserhalmi Dániel. Boook Kiadó: Vári Dávid. Central Könyvek: V. Kulcsár Ildikó. CzSimon: Czakó Gábor, Máté Bence természetfotós. Fekete Sas Kiadó: Erdélyi Lili Ada. Gondolat: Bendl Vera. Gyémántfelhő Kiadó: Fülöp Gábor János. Hét Krajcár Kiadó: G. Komoróczy Emőke. Hungarovox Kiadó: Kaiser László, Dinnyés József. Imádom a könyveket: Fedina Lídia. Jaffa Kiadó: Csernus Imre. Kairosz Kiadó: Bognár Zalán. Kalligram: Szeifert Natália. Könyv Guru: Mester György és Garay Zsuzsanna. Könyvtárellátó: Élő irodalom – Élő könyvműhely. Kortárs Kiadó: Sárközi Mátyás. Kossuth Kiadó: Paál Zsuzsanna. Kronosz Kiadó: Farkas Gyöngyi. L’Harmattan Kiadó: Schriner Dénes, ács Margit. Magvető Kiadó: Nádasdy Ádám. Magyar Napló: Hegedűs Imre János, Serfőző Simon. Manó Könyvek: Finy Petra, Rippl Renáta. Medicina Könyvkiadó: Juhász Árpád. MMA Kiadó: Papp Endre. Naphegy Kiadó: Molnár Krisztina Rita. Napkút Kiadó: Domján Gábor. Noran Libro Kiadó: Végel László, Dienes Lilla, Szunyogh Szabolcs. Orpheusz Kiadó: Kovács katáng Ferenc. Osiris: Saly Noémi. Pagony/Tilos az Á: Kertész Erzsi, Wéber Anikó. Pont Kiadó: Szávai Géza. Pro Pannonia: Albert Zsuzsa. Püski Kiadó: Döbrentei Kornél, Kiss Irén,Tábori László. Ráció Kiadó: Dénes Iván Zoltán, Peremiczky Szilvia. Rím Könyvkiadó: Radnai István, Zentai László, Barna T. Attila, Bemné dr. Schneider Mária. Saxum Kiadó : Sediánszky Nóra. Scolar Kiadó: Hídvégi Máté. Széphalom Könyvműhely: Dudás Sándor, Jámborné Balog Tünde. SzóKiMondóka: J. I. Willis. Tinta Könyvkiadó: Bárdosi Vilmos. Üveghegy Kiadó: Tóth Péter.

16:30

Aposztróf Kiadó: Orosz Margit, Rákos Olivér. Időjel Kiadó: Wéber Krisztina, Domonkos László. Pont Kiadó: Szávai Ilona.

17:00

21. Század Kiadó: Mautner Zsófi. Athenaeum : Kalapos Éva Veronika. Fekete Sas Kiadó: Tomaji Attila. Hungarovox Kiadó: Ballai László, Szabó Balázs Ákos. Imádom a könyveket: Marie M.. Jaffa Kiadó: Pető Andrea. Kairosz Kiadó: Csath Magdolna. Kalligram: Kötter Tamás. Könyvmolyképző Kiadó: Gulyás Péter, Bakti Viktor. Kortárs Kiadó: Oláh Anna. L’Harmattan Kiadó: Bajzáth Sándor. Libri Könyvkiadó: Földes András. Magyar Napló: Széki Soós János, Buhány József. Móra Kiadó: Bíró Eszter, Födő Sándor, Hegyi György. Nap Kiadó: Tamás Menyhért. Napkút Kiadó: Hedry Mária. Noran Libro Kiadó: Bitó László, Varsányi Gyula. Orpheusz Kiadó: Szakonyi Károly. Osiris: Kende Péter. Pont Kiadó: Gáspárik Attila. Rím Könyvkiadó: Zentai László, Szücs Béla Albert, Döbrentei Kornél, Takaró Mihály. Scolar Kiadó: Temesi Ferenc. SzóKiMondóka: Petrőczi Éva. Tinta Könyvkiadó: Kiss Gábor. Vajdasági Magyar Könyvkiadók : Gál Hedda.

18:00

Athenaeum : Filippov Gábor, Nagy Ádám, Tóth Csaba. Fekete Sas Kiadó: Zalán Tibor. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Kemény Gabriella. Kalligram: Schiffer András. Kortárs Kiadó: Fábián László. L’Harmattan Kiadó: Hendi Péter, Ullmann Tamás. Magyar Napló: Zsille Gábor, Bernadetta Kuczera-Chachulska. Napkút Kiadó: Kállay Kotász Zoltán. Orpheusz Kiadó: Döme Barbara. Rím Könyvkiadó: Baka Györgyi, Kolundzsija Gábor, Nyíri Erzsébet, Döbrentei Kornél, Takaró Mihály. Széphalom Könyvműhely: Baán Tibor – Cs. Kovács Márta.

2019. június 17. hétfő

Duna-korzó

11:00

Rím Könyvkiadó: Demse Márton, Madár János.

15:00

Magyar Napló: Kováts Gábor. SzóKiMondóka: Miller-Ferjentsik Viola.

16:00

Nap Kiadó: Juhász Előd.

~~~~~~~

Dudás Sándor dedikálásának időpontja is változott!

A dedikálás időpontja:

2019. június 16. vasárnap 16-17 óráig

A színpadi könyvbemutató 16. vasárnap 17 órától, a dedikálás után.

A pavilon a Duna korzón, száma 23-as Széphalom Könyvműhely, közösen a Pro Pannónia Kiadóval, a Petőfi szobor és a Vigadó tér között.

Szeretettel vár mindenkit.

Elolvasta: 18 735
[A cikk, eredetileg 2019. február 2-án jelent meg a Héttorony híroldalán… Sajnos, ma már nem látja, nem találja senki. Így fontosnak érezzük, hogy emlékezésünk megmaradjon, itt legyen a híroldalon, így a mai nap újra felszerkesztem ugyanazt a cikket, amelyet akkor összeállítottam…
És közben érzem: Aranka, nagyon, nagyon hiányzol!]

***

 „Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál?!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.”

(Madách Imre: Az ember tragédiája)

Magamba roskadva ülök. Nehezen törődünk bele, mégis létezik olyan életút, amit sehogyan sem sikerül irányítanunk. Jön a szélvihar és tövestől csavarja ki a fát a kertedben. Nem tudsz védekezni, nálad sokkal hatalmasabb erővel állsz szemben.
Mindenki küzdelmét, minden lépését befolyásolja a körülötte zajló, létező, kegyetlen világ, ami tele van viharokkal, megnyert csatákkal és hiábavaló harcokkal.
Elindult Mariska, szívében tiszta vágyakkal. Hitte, kiléphet sors-adta helyéről, hogy jobb életet lesz képes teremteni előbb önmagának, aztán majd egy boldog családnak, jobbat, mint amilyen az őseinek valaha is volt. Tudta, nem lesz könnyű dolga, de lebecsülte az ősi törvények könyörtelenségét, azt pedig végképp nem láthatta be, hogy ami oly távolról épp csak közeledni látszott, az világégés lesz, és az ő életükbe is pusztító tüzet hoz majd.
A hétköznapok egyszerű katonája volt ez az asszony, de az emberi sors erős lelkű, eddig névtelen hőse.
Bármit elhatározhatunk, kitűzhetünk célokat, a hozzájuk vezető út könnyebb, nehezebb, de különlegesen nehéz is lehet – „embere válogatja”.
Ki tudja, milyen rend szerint?

(Pápay Aranka: Örvények felett)

„A Héttorony a második otthonom. Minden arra érdemesnek tartott írásom ott olvasható, a regényeim minden fejezetét is beleértve, de fő momentum életemben, hogy itt a beérkező prózai műveknek az egyik lektora, szerkesztője vagyok. Ez amilyen nagy felelősség, éppoly nagy öröm is számomra, értelmet ad a napjaimnak. Több írótársamnak írásait kötetbe szerkesztve nyomdakészre tördelve készítettem el, és a saját köteteimnek is magam voltam a szerkesztője.” (Pápay Aranka)

A Héttorony szerkesztői 2009-ben:

(Nagyajtai Kovács Zsolt, Serfőző Attila, Nagy Horváth Ilona, Pulai Éva, Pápay Aranka és Rusvai Mónika)

Jé, ez már Debrecen? Igen, a Nagytemplomot megismerem, a Déri Múzeum épületét is.
Ott, az a mosolygó férfi felém tart, ő Zsolt lehet, megismerem a képről.
— Azt mondtad egyszer, hogy rég nem kaptál élő virágot — és átadja az egyiket a virágai közül. Két puszi jár érte, természetesen. Ahogy az oldalbejárót keressük, megismerem Attilát, épp a kocsiból száll ki. Élénken visszainteget, szorul a torkom, kicsit olyan, mintha álmodnék.
Mire megállunk ott várnak, Ilcsi is, mintha a földből nőtt volna ki.
— Te vagy? — Nem is tudom, mit mondok, olyan jó, hogy ott vannak, hogy ott vagyok, hogy így fogadnak!
Két lépcsőt kell legyőzni, de semmi az a főszerkesztőnknek?!
Bent kalauzolnak, előre gurulok, ott Évi vár a megígért meleg öleléssel. Ilcsivel váltunk néhány szót. Milyen más így testközelben lenni, érezni minden kedves ismerős kisugárzását. Igen, itt minden megjelent alkotó, művész, érzékeny ember a javából.
Érzem, túl sok ez nekem, nem leszek képes felolvasni a kiválasztott részletet. Attila sürög-forog körülöttem, kapok tőle egy Néző * Pont Kalendáriumot, őt kérem, adjuk az én írásomat az előadónak!

(Pápay Aranka: Debrecenbe kéne menni…)

2014. Budapest, Verő László háza előtt készült a fénykép, egy csodálatos, Torony-találkozó alkalmával

Pápay Aranka: A szeretet bátor

Állok az ablaknál, a későn jött, hatalmas hópelyhekben gyönyörködöm.
A párkányra támasztott kezem fázni kezd, nagyon lehűlt a levegő, ez a februári tél maradni látszik egy ideig.
Szeretem a mindent eltakaró, friss fehérséget. Az illata is tiszta, csípős hidege megöli azt, ami a lucskos langymelegben burjánzana, kitakarított terepet készít az új életet hozó tavasznak.
Egész nap esik, már nem nagy pelyhekben, hanem sűrű, apró szitálással. A fák ágaira széles, fehér kontúrt, a háztetőkre és talajra vastag paplant varázsolt már. A kert végét záró drótkerítést mintha egy mesebeli, bolondos öregasszony puha, fehér angóra fonalával vastagon behorgolta volna, és ráadásnak minden lécére mókásan hegyes hósipkát biggyesztett.
Kemény teleket hoz vissza emlékezetembe ez a kép.
Az öcsém naponta zöldre dermedten jött haza a buckásra fagyott Büdös-tóról, ahol a viháncoló gyerekekkel csúszkált és esett-kelt, apu faragta fatalpba égetett, vastag csikódróton, ami a korcsolyát helyettesítette.
Én ki se mehettem, és ezért amikor lekerült rólam a gipsz, csilingelő szánnal vitt nagyanyám – egy hosszú bezártságot türelmesen viselő unokát –, friss levegővel jutalmazni.
Úgy bebugyoláltak, hogy csak a szemeim maradtak szabadon, mást mindent puha, fehér birkabundába csomagoltak, ami a patyolat hó mellet szinte sárgának tűnt.
Siklott a szán, a nap ragyogott, millió, sziporkázó csillagocskával díszítve az egész világot.
Egy csöpp kis madárka valóságos hózáport okozott az ágra szállva…
Az én anyám apró, kicsit félénk asszonyka volt. Soha nem nyomott többet negyvennyolc kilónál. Ha napvilágnál elmulasztotta kulcsra zárni a pinceajtót, ami a kerített udvar végében, ötven lépésnyire volt, akkor megkért valakit, hogy kísérje el, mert nem volt bátorsága egyedül kimenni a sötétbe, még ha világított is a hótakaró.
Aztán egyszer a legnagyobb télben kellett hazamennem a kórházból. Mindkét lábamon végig, és derekamig felérő gipsz volt.
A vonat tőlünk a 9km-re lévő állomásig vitt, onnét nyáron lovas-kocsi, télen szán szállította az utasokat a környező falukba.
Ez még élményszámba is vehető, de nem akkora gipszben, mint az enyém…
A szán minden vonathoz a – lakásunkkal majdnem szemközt álló – posta épülete elől indult, vitte az elutazókat és hozta az érkezőket.
Az apám felutazott értem a kórházba, egy plédet hozott is magával, de a fuvaros Kövesi Feri bácsival azt beszélték meg, hogy szalmát terít a kocsi aljába, indulás előtt beszól anyuhoz egy tollas dunnáért, amit majd még pokróccal is befed.
Alul a szalma, felül a toll tart majd melegen.
Nem szabad a csontkemény gipsznek áthűlnie, abban halálra fáznék hazáig.
A megbeszélt idő körül lesett az ablakon anyu, és hallott is egy száncsengőt. Nem állt meg a ház előtt a szán, hát felkapta az összecsavart, mégis terjedelmes dunnát, szaladt a postához. De ott már nem talált senkit.
Egy bekecsébe húzott nyakú ember sietett csak el mellette, rákérdezve:
– Csak nem a szánnal akart utazni Aranka?
– Nem utazni, hanem ezt a takarót akartam az állomásra küldeni vele.
– Ha siet, még eléri a Nagykocsma mögött, ott vesz fel valakit…
Az én anyukám szaladva se ért el semmi járművet. Hirtelen egy teljesen kihalt téren találta magát. Sehol egy lélek, csak a hó világított.
Pillanatig arra gondolt, hogy otthon még az ajtót se zárta be, a tűz is el fog aludni, meg jó lett volna valamibe belekötni ezt, a megfogni is bonyolult csomagot. De ha visszamegy, az nagy időveszteség…
És elindult a letaposott hóban a Kis utcán, a 9 km-re lévő Pincehely felé.
– Majdcsak jön egy szán… – próbálta ámítani magát.
A házak ablakai sem világítottak már, a vonat ideje éjfél körül volt…
Aztán elmaradtak a házak, és a szántalp nyomán csak egy lábnyomnak volt helye.
Amikor a vonat megállt, már messziről látta apu az állomásépület sarkán várakozó Kövesit.
Ő is észrevett minket és sietett, hogy segíthessen a leszállásnál, meg a szánig vinni engem a súlyos gipszemmel.
– Hol van a dunyha Feri? – ijedt meg apu.
– Tyhű, azt a! – tolta fel a „miskabácsi sapkát” Kövesi.
– A Döllest köllött fővennem, siettem, elfeledtem…
Még a saját térdére szánt pokrócot is rám terítették és – több utas nem lévén – elindultunk. Először simán siklott a szán, szaporázták a lovacskák, nyakukban a vidám csengettyűkkel.
De ahogy elhagytuk az állomást, már a majdnem töretlen hóban kellett haladni.
Előbb, a még kellemesen meleg gipszemben élvezettel néztem a szürke ég alatt, két oldalon elsuhanó, az útra behajló, hóval terhes ágakat. De nagyon hamar fázni kezdtek a kezeim, a gipsz külső fele már nem volt még langyos se.
Pincehelyt elhagyva, a finom rezgéstől, és a halk, monoton beszélgetést hallva, álmosodtam.
Apu emeltebb hangja riasztott fel:
– Odanézz Feri! Ott egy alak mozog.
– Én is úgy látom…
– Ki lehet az, ilyenkor erre?
A szán és a mozgó pont közt fogyott a távolság. Ahogy közelebb ért, már kivették, hogy valaki hatalmas csomaggal birkózik a hasig érő hóban, de rendületlenül emelgeti a lábait, törtet felénk…
Apu leugrott a szánról és futva elébe ment, a lába térdig süppedve késleltette.
– Anyukám, hogyan gondoltad…
– Jaj! – hallottam anyu hangján.
Felemelt fejemmel se láttam odáig.
Csak mondták később, hogy kiment lábaiból az erő, és a hóba huppant, a dunnát addig tartó kezei is erőtlenül lógtak, amikor a két férfi mellém fektette a kocsiban zizegő szalmára.
Mindkettőnket betakargattak, ő a hideg gipszem mellé került, de azt súgta, hogy most úgyis nagyon melege lett…
A férfiak megállapították, az út kétharmadát – legalább 6 km-t – tett meg anyu, egy idomtalan csomagot ölelve, a magas havat taposva.
– Csak akkor ijedeztem kicsit, amikor reccsent egy-egy ág, de rájöttem, hogy a hó súlyától.
Magyarázta, kisebbíteni akarva a hőstettét.
Egyikünk sem fázott meg, de a pincét ezután se merte kíséret nélkül bezárni az anyukám.
Mert csak a szeretet bátor… és erős.

A februári, friss hó most még tisztán ragyog kint.

2005.

Verő László kertjében, a szerkesztőkkel…

2014.

Magamba roskadva ülök. Nehezen törődünk bele, mégis létezik olyan életút, amit sehogyan sem sikerül irányítanunk. Jön a szélvihar és tövestől csavarja ki a fát a kertedben. Nem tudsz védekezni, nálad sokkal hatalmasabb erővel állsz szemben.
Mindenki küzdelmét, minden lépését befolyásolja a körülötte zajló, létező, kegyetlen világ, ami tele van viharokkal, megnyert csatákkal és hiábavaló harcokkal.
Elindult Mariska, szívében tiszta vágyakkal. Hitte, kiléphet sors-adta helyéről, hogy jobb életet lesz képes teremteni előbb önmagának, aztán majd egy boldog családnak, jobbat, mint amilyen az őseinek valaha is volt. Tudta, nem lesz könnyű dolga, de erős volt a hite és lebecsülte az ősi törvények könyörtelenségét, azt pedig végképp nem láthatta be, hogy ami oly távolról épp csak közeledni látszott, az világégés lesz, és az ő életükbe is pusztító tüzet hoz majd. Gyermekét kiemelte mégis abból a világból, neki ez volt a győzelem.
A hétköznapok egyszerű katonája volt ez az asszony, de az emberi sors erős lelkű, eddig névtelen hőse.
Bármit elhatározhatunk, kitűzhetünk célokat, a hozzájuk vezető út könnyebb, nehezebb, de különlegesen nehéz is lehet – „embere válogatja”.
Ki tudja, milyen rend szerint?

(Pápay Aranka: Örvények felett, részlet)

Pápay Aranka:
Bíborkalap, könnykorsó meg a söprű

Élete folyamán egy nő millió arcot hord. Azok közül egy sem álarc. Akinek nincsenek alkalmi arcai, az nem is nő. Az tart életben minket, hogy segítségükkel úgy tudunk alkalmazkodni a göröngyökhöz — amik az életünk útján végig ott éktelenkednek —, hogy ne zötyögjön, ne omoljon össze az, az előre kimért ÉLET-ünk. Van, aki tagadja, van, aki elfogadja, zokszóval vagy vállat vonva, de letagadni kár, mert nagyon fontos kellékeink vannak az eleve örökölt, titkos szekrénykénkben.
Azt minden nő rögtön megkapja, amikor világra jön, vannak is már benne kellékek, néha magunknak is titkosak, és csak idővel derül ki a létezésük. De az élet során szépen gyűjtögetünk hozzá kacatokat, amik igencsak hasznosak lehetnek alkalom adtán.
Most elárulom, az enyémben rejlő egynémelyiket. No, nem mindet, a szekrény azért még titkos!
Ott tartom például a lecsatolható vasorromat, a fontos söprűm mellett, aztán ott a szintén lekapcsolható mobil szárnyakat, amiket csak nemrég fedeztem fel… (Ó, nem magamtól, erre figyelmeztettek, nem is olyan biztos, hogy tényleg vannak…) A tükrömet megcsalni képes hetyke bíborkalapom is ott lapul. De ott tartok — a csinos kalappal gondosan letakarva —, egy kicsi, kecses korsócskát is, azaz már csak képletesen, mert a megfoghatót tovább kellett ajándékoznom. A család mindenkori legfiatalabb, asszonnyá serdült nőtagjának van arra szüksége — sajnos!
Úgy hívjuk ezt a kis jószágot, hogy „könnykorsó”. Nem magasabb tíz centinél, alul öble, felül kiöntőre formált csücsörítő pereme, és kérdőjel alakú füle van, színe, mint a barna éjfél.
Kislány koromban szerettem volna kivenni a vitrinből, és játszani vele, mert ilyen kis méretben az csakis játékszer lehet — gondoltam én.
— Nem, nem — intett tiltón az anyukám. — Ez nem játék, kislányom. Ezt én az édesanyámtól kaptam, mielőtt eltávozott az élők sorából. Ő is az édesanyjától, aki szintén, és így messzire vissza a múltba, sok-sok nemzedéken át, amikor férjhez mentek, vagy életükben nagy változás előtt álltak. Nekem akkor adta, amikor érezte, hogy előbb el kell mennie, mint ahogy engem férjhez adhatna. Azt mondta: ”Olyan asszony még nem született, aki titkolni való könnyeket ne sírt volna. Zokoghatsz bárki vállán, telesírhatsz zsebkendőket, de a titkos okból ejtett könnyeidet ne láthassa senki. Azokat gyűjtsd össze ebben a kis kancsóban, de akkor ki kell öntened, ha elmúlik az, ami miatt hullattad. Legtöbbünknek nem adatott meg, hogy kiöntse. Így aztán ez a kis edény meg is telhet. Vigyázz a szívedre, nehogy nálad csorduljon ki.”
Akkor megdöbbentem, hogy anyukámnak is lehetnek titkai. Aztán felnőttem… Most nem szeretném részletezni, hányszor gyarapítottam a kancsónk tartalmát, kicsordult, vagy nem, ez az én titkom marad.
A kancsót tovább ajándékoztam, nem a lányomnak, mert ez a csoda engem elkerült, nekem keresztlányaim vannak. Mostani vágyam — nem is titkoltan — az, hogy ő ki tudja önteni a kancsó tartalmát, vagy legalábbis le tudja takarni egy bíborkalappal. Ahogy őt ismerem, úgy hasonlít rám, mintha nem is ”csak” a keresztanyja lennék. Márpedig az sokmindent jelenthet!

Titkos szekrénykémet gondosan bezárom, nehogy elvesszen belőle valami fontos kellék, mert a hátralévő kis időmben az szeretnék maradni, aki mindig is voltam, Nő, aki mindig talpra esik, mint a macska, bármennyit zuhan is. Hogy az ősanyáim ott fenn elégedetten nézzenek le a minél üresebb, kis vándor-kancsónkra, amit azért féltve őrzök —, ha csak képletesen is.

A hangja is megmaradt nekünk, hallgassátok(köszönet az Irodalmi Rádiónak):

Kosztolányi Dezső:
Halotti beszéd
(részlet)

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt…”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Rachmaninoff:The Isle of the Dead, Op.29

Elolvasta: 18 718
Megint kiürült egy szoba a Héttoronyban, lakója elköltözött, és most eggyel többen ülnek az égi kávéház asztalainál…

Az internet közösségi oldalán ismét egy szomorú hír…

Boér Péter Pál – itt a Toronyban is sokak jó barátja – régóta betegeskedett. Bár az utóbbi hónapokban kétszer is aggasztó híreket olvashattunk róla, mindenki reménykedett, hogy távol még a nagy távozás ideje.

De Péter mégis eltűnt a földi valóságunkból.

Örök álma legyen békésen szép. (És engedtessék meg, hogy az írást ott se kelljen abbahagynia.)

„Idősebb Boér Péter Pál, drága férj, édesapa és nagyapa csendes és békés körülmények között elhunyt 2018. április 14-én. Temetése 2019. április 17-én 15 órakor volt Nagyváradon, a Rulikowszki temető (Városi temető) Steinberger kápolnájában.”

Péter így írt magáról, munkáiról:

 Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiper-optimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal.

Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé.

Köteteim:

2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet
2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet
2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet
2013 – “Engedélykérés” – novelláskötet
2013 – “Megtisztult ablakok” – regény
2016 – “Fenyőágon füstifecske” – regény
2017 – “Ködös idill” – két kisregény
2018 – “Szabályerősítő” (Válogatott novellák) – e-book

Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.”

 A világháló adta lehetőségekkel élek:
Lenolaj irodalmi és kulturális műhely
A Hetedik
Héttorony irodalmi magazin
MagyarulBabelben
CINKE
Holnap Magazin
PIPAFÜST
Szabad szalon
Penna magazin
Bukaresti rádió
AlkoTóház

 Boér Péter Pál: Távozás

Ödön, a röntgenszoba előtt várakozott. Még minden a múlt század negyvenes éveinek kényelmi körülményeit idézte. Merev, deszkatámlájú lócaszerűségeken üldögéltek, amelyeken a beteg ember nem egyszer rosszabbul érezte magát, mintha állna.

Ödön a vele szemközti ajtót nézegette, a professzorét, ott legalább jól érezte magát. Fotelbe ültette, üdítővel kínálta, nem nézte az óráját sem, pedig elég sokan vártak rá a folyosón. Módszeresen, mindenre kitérve átbeszélték az ügyét.

Ez a röntgen, talán az egyik keglényegtelenebb vizsgálatnak számított, nem is nagyon foglalkozott volna vele, ám bal oldalról betoszítottak egy beteget. A bőre citromsárga volt, üveges szemeit nyitva tartva nézte a plafont. Minden lélegzetvételért megküzdött, láthatóan semmijét nem tudta mozdítani, már annyi ereje sem volt, hogy jajgasson. Amellett a rettenetes légzés mellett képtelenség is lett volna. Egészséges ember egy perc alatt elájult volna tőle. Katasztrófahelyzetben a szervezet túlteljesíti önmagát, mindent mozgósít. Ő akkor ilyen állapotban volt.

Ödön ugyan sem orvos nem volt, sőt soha nem is dolgozott a területen, mégis úgy érezte, ezt az embert fölöslegesen kínozzák. Abból a mélységből emberileg nincs kiút. A szervezet az utolsó csatáját vívta.

Érthető, hogy a hozzátartozók nem könnyen tudtak belenyugodni, az is, hogy az orvosok esküjük szerint próbálták a gyógyulást segíteni, még akkor is, ha vélhetően nem láttak rá esélyt.

Betolták a terembe, a kapkodás közben az ajtót sem zárták be. Mindenki láthatta, hogy koponyaröntgent készítenek.

Az egyre színtelenebb, már szürke testet felvitték az osztályra. Ödön is hamarosan átesett a vizsgálaton, visszasétált, ám távolról is jól hallatszott a rettenetes erőlködés. Kín és harc folyt mindenért, az egyre ritkább és egyre görcsösebb belégzések után, mind szorosabb kilégzések következtek.

Ödön néhányszor végigsétált a folyosón, úgy a harmadiknál, a nyitott kórteremajtón át már nem egy kínlódó szerencsétlent látott, hanem egy fehér lepedővel letakart ágyat. A röntgenezés és a szakadozott pókhálókba kapaszkodás nem hozott eredményt. Intézményesen halt meg, nem otthon, szerettei között.

Van, ami emberi értelemmel törvényszerűen következik be, így a lepel alatt már egy megnyugodott test pihent és éppen a lelke vizsgázott valahol. 

(Címkép forrása: Facebook)

Elolvasta: 17 892

„Mai időben majd mindenütt a politika van napirenden; minden egyéb háttérbe tolatik. És ez helyes; ez időkor a nép életének egyik leggyönyörűbb szaka, melyben elveszett szabadságát visszanyerni küzd, de éppen ez tanúsítja, hogy jelenleg szabadsága nincs, hanem csak lesz, ha lesz.” (Táncsics Mihály)

Supka Géza: 1848-1849. Budapest, 1985

H. Szabó Lajos

NAPLÓK, VERSEK, LEVELEK

a szabadságharc korából

magyar-irodalom.elte.hu

bacstudastar.hu

tortenet.oszk.hu

upload.wikimedia.org

archiv.magyarszo.com

nemzetikonyvtar.tumblr.com

s3.amazonaws.com

mek.niif.hu

hu.wikipedia.org

mek.oszk.hu

MTI

Irodalmi Jelen

www.sk-szeged.hu

maimanohaz.blog.hu

neprajz.hu/48/kiallitas

Elolvasta: 18 046

FIGYELEM!!!

Tisztelt Toronylakók!

Sajnos a Tornyunk meglehetősen elhasználódott, s emiatt komoly restaurálásra szorul. Adminguru, és néhány, a számítástechnikához konyító egyed a napokban hozzálát a falak rendbetételéhez.  Ez azt jelenti majd, hogy közel egy hétig nem tudunk belépni (!) Senki ne ijedjen meg, hiszen utána egy huszonegyedik századi építményt kapunk vissza! Köszönöm szépen a türelmeteket, ha újra beindul, újabb körlevéllel értesítek mindenkit.

Tisztelettel: Serfőző Attila

Figyelem!

Az új oldal alapvető szabályai belépéskor:

• Felhasználónév ékezet nélkül működik, de egyszerűbb megoldás az email címmel való belépés(ha pl egy pont(.) van a névben akkor az sem lesz érvényes

• A jelszó nem változott, de kérjük az első alkalommal biztonságosra változtatni(min. 7 karakter, nagybetű és szám legalább egy és ékezet nélküli betűk)
• Olvasóként lehet regisztrálni, de csak ha nem okoz nagyobb biztonsági kockázatot, az olvasók nem publikálnak, csak hozzászólást tehetnek az írásokhoz
• Továbbiakban az új szerzők jelentkezés és elbírálás után kerülhetnek szerzői státuszba, amennyiben a szerkesztők bólintanak rá, addig csak olvasók…

Tisztelettel:Adminguru

Elolvasta: 18 454

“A valóság csak eszköz az író képzeletében” (Bányai Tamás)

Bányai Tamás, kedves írótársunk (a szerencsésebbeknek jóbarátja) 2017. április 3-án, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Bár keserű öröm, mégis öröm, hogy emléktáblát helyeztek a házra, melyben lakott, alkotott.

*

Bányai Tamás:

1946-ban születtem Budapesten. Az általános iskola elvégzése után a nyomdaipari tanintézetben betűöntőnek tanultam. Ez az eredeti, mára már divatjamúlt szakmám. Betüöntőként utoljára Bécsban dolgoztam 1972-ben.

1970-ben érettségiztem a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban. 1972-ben feleségemmel együtt disszidáltunk, s még az év végén Amerikában kötöttünk ki.

Az elmúlt közel ötven esztendőben voltam segédmunkás, nyomdász (betűöntő, gépmester), benzinkutas, éttermi üzletvezető, oktató menedzser, pincér. 1978 és 1982 között a ohio-i Cleveland-ben megjelenő Amerikai Magyar Népszava/Szabadság szerkesztője.

2006-ban elnyertem a nagyváradi Ady Endre Társaság és a Várad c. irodalmi folyóirat közösen meghirdetett irodalmi riport pályázatának első díját. Ugyanebben az évben jelent meg első novelláskötetem. (Fortuna tenyerén – Alterra kiadó)

2008-ban Mire minden jóra fordul (Magyar Napló Kiadó 2008) című regényemért nekem ítélték a Barankovics Alapítvány országos regénypályázatának első díját.

2012-ben az Ab-Art kiadó jelentette meg A vesztes jutalma című novelláskötetemet.

2009-ben és 2013-ban Kassák Lajos Irodalmi Díjjal tüntettek ki.

Harmadik novelláskötetemet Isten éppen félrenézett címmel idén adta ki a Hungarovox kiadó.

2008 óta tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek.

Írásaim a Várad, Opus, Irodalmi Jelen, Magyar Napló, Hitel, Búvópatak, Sikoly, Szőröskő, valamint az Új Galaxis című folyóiratok mellett különböző antológiákban és internetes portálokon jelentek meg.

2014 júniusában, Verő Laci kertjében…

Bányai Tamás: Isten éppen félrenézett

Csak a csattanást hallották, meg az üveg hangját, amint a betonhoz koccant. Mire szemük hozzászokott a sötétséghez, a kopasz ember aléltan feküdt a földön. Feje az ajtónak dőlve félrebicsaklott, ernyedt kezében ott volt a borosüveg, de már nem szorította.*

— Hát e volna az — mondta a torzonborz. Szürke, hosszú haja csimbókokban lógott a vállára. Beesett arcát körszakáll, gumókba csomósodott szőrzet borította, szájába lógó bajszán orra nedve csillogott. Ráncos, cserzett homloka egy pillanatra kisimulni látszott, sötét szemeiben is felvillant némi fény, a házigazdák öntelt büszkesége

       — Ühüm — mondta a másik, aki majdnem teljesen kopasz volt, csak füle mögül ágaskodott néhány hajszál. Napszítta fejbőre, mint az aszaltszilva héja tapadt a koponyájára. Hunyorgott, zöld szeme vibrált, villámgyors pillantással mérte fel új lakóhelyét.

       A harmadik, nyeszlett emberke, közömbösen állt mellettük, összegöngyölt, bizonytalan színű pokrócot szorongatott a hóna alatt, és mindkét keze remegett, mintha hideglelés rázná.

       A kőépület hátsó, szolgálati bejáratának beugrójában álltak. A betonmennyezetre lámpabúra volt erősítve, ám a búra kiégett villanykörtét takart. A duplaszárnyas ajtó felső harmadát vastag üvegtábla alkotta. Valahol az épület mélyén égve felejthették a világítást, onnan szűrődött ki némi fény. Ahhoz éppen elég, hogy a kopasz szemügyre vehesse a környezetet.

       Tétován bólintott, mint aki így akarja jelezni: jobb híján ez is megteszi. A park is jó volt, de csak addig, míg az eső el nem kezdett esni.

       Most is szemerkélt, a szél is feltámadt, nem túl erősen, épp csak annyira, hogy játszani tudjon a sovány esőcseppekkel. Nem volt hideg, sőt, kellemesnek mondható este volt, ám a szabad ég alatt az embert előbb utóbb átjárja a nedves szél, idővel még a gyenge fuvallat is csontig hatol. Itt viszont védve voltak. Az esőtől biztos, valamennyire még az erőtlen széltől is.

       A nyeszlett kis emberke szakadt porkrócát a sarokba dobta, lábával úgy-ahogy eligazgatta, és rögtön le is telepedett rá. Felfeslett, vastag pulóver volt rajta, mégis fázósan húzta össze magát. A másik kettő még toporgott egy kis ideig, mintha csak udvariaskodnának egymással, kit illet meg az elsőség helyet választani. Végül a kopasz nagybátran, a vendég előjoga révén magáénak nyilvánította a másik sarkot, egy százéves, bélése csüngő kabáttal téve otthonosabbá.

       A torzonborz, akinek hajdanvolt kövérségéből csak a nehézkesség maradt meg, komótosan ereszkedett a duplaszárnyas, zárt ajtó elé, s közben sóvár pillantásokat vetett új társukra, akinek a kezében szorongatott plasztik zacskójából borosüveg nyaka kandikált ki.

       — Ma még borra is tellett, mi?

       — Egy furcsa manusz egész szép pénzt nyomott a markomba — válaszolta a kopasz, majd némi hivalkodással hozzátette: — Még egy szendvicset is vettem. Frisset!

       — Ilyen az ünnepnap — mondta a torzonborz.

       A nyeszlett emberke hallgatott. A messzi semmibe bámult közömbösen. Jobb kezével időnként megmarkolta bal csuklóját, megállítani keze remegését. Nem igazán sikerült neki, sőt, úgy tűnt, mintha egyik kezével rázná a másikat.

       — Osztán van-e még az üveg alján? — kérdezte a szakállas. Megharapta nedves bajszát, egyik kezét is a szája elé emelte, mint aki így akarja megelőzni, hogy valami meggondolatlanság kicsússzon belőle. Szemei mereven a borosüvegre szegeződtek.

       A kopasz lecsavarta a kupakot, meghúzta az üveget. Aztán eltartotta magától, hosszasan méregette a sötétzöld butéliát, de nem tudta megállapítani mennyi maradt a borból. Megrázta az üveget. Töprengett még egy darabig, végül kinyögte:

       — Nesze! — és nyújtotta a szakállas felé. — Egy kicsi neked is jut.

       A torzonborz alak mohón nyúlt az üveg után, s ugyanilyen sietős mohósággal emelte szájához.

       — Hohó! — szólt rá a kopasz. — Nem ám mindet! Talán még a barátunk is inna egy kortyot. Meg aztán, én sem fejeztem be a magam részét. Nézzenek oda!

       A torzonborz leengedte az üveget, nyelt egy nagyot, vakarózott előbb, s csak utána adta át a nyeszlett emberkének, aki két tenyerével szorosan fogta közre, nehogy véletlenül kicsússzon remegő kezei közül. Alig ivott egy kortyot, gyorsan elkapta szájától, erős köhögési rohama támadt. Prüszkölt, krákogott, borvörös nyál csorgott le szája szélén.

       — No mán! Nézzenek oda, tán nem ízlik? — kérdezte a torzonborz, reménykedve, hogy a bor visszakerül hozzá. — Pe’g jó bor. Nagyon jó bor. Egy korty tán még csak jut belőle.

       A kopasz homloka sűrű ráncokba gyűrődött, szemei összeszűkültek, kezét egy támadásra kész mozdulatra emelte, mint áldozatára lecsapni kész vadállat a mancsát, de a szakállas tényleg csak egy kortyot nyelt, s már nyújtotta is vissza az üveget.

       — Azannyát! Jó bor — mondta ismét, s még csettintett is hozzá a nyelvével. — Ahatott vóna az a jólélek két üvegre valót is.

       A nyeszlett emberke köpött egyet, jó messzire szánta, de a köpedék lerongyolódott, sárlepte tornacipője orrán landolt. Felemelte másik lábát, köpedékes lábfejét feljebb húzta, s nadrágja szárába törölte a cipő orrát.

       — Így ni! — mondta. — Franc a tüdőbajba. Mindig akkor jön rám, amikor ihatnék egy kicsit.

            Reménykedő pillantással tekintett a másik sarok felé, ám a kopasz maga végzett az üveg tartalmával.

       — Isten adjon máskor is ilyen jó napot — mondta elégedetten. Az üres üveget maga mellé helyezte a földre, fejét a falnak vetette, s egykedvűen szemlélte a bejárat előtt ritkás párának tetsző esőcseppeket.

       — Néha nekem is van jó napom ám — mondta a torzonborz heves vakarózás közepette —, csak ritkásan. Meg attó is függ hun állok le.

       — Azon sok múlik — felelte a kopasz a sokat tapasztalt emberek magabiztos hangján. — Forgalmas helyre nem szabad kiállni, az a legrosszabb.

       — Már mér lenne az? — kérdezte a szakállas változatlanul vakarózva.

       A nyeszlett emberke a sarokba kucorodott, és szótlanul hallgatta a másik kettő párbeszédét.

       — A forgalmas kereszteződésekben idegesek az emberek, azt figyelik, mikor taposhatnak a gázba, a gyalogosok meg sietnek átérni a túloldalra.

       A torzonborz elgondolkodott.

       — Monhacc valamit — mondta végül —, de azé, ahun meg nincs forgalom, ott órákig ácsingózhatok, oszt semmi se jut.

       — Az akkor is biztosabb. És ha szerencséd van, nagyobb a bevétel is — tartott ki igaza mellett a kopasz. — Kemény ez a rohadt beton.

       Egyik kezével feltámasztotta magát a földről, a másikkal maga alá gyűrte a szakadt bélésű kabátot úgy, hogy a feje alá is jusson valami a kabát piszkos anyagából.

       — Így ni! Valamivel jobb — mondta elégedetten. A szakállashoz fordult. — Neked aztán nem kell párna, annyi hajad van.

       — Nem is rakok én semmit a buksim alá. — Elhallgatott, majd kisvártatva folytatta. — Azé nekem is jó napom volt. Étterembűl gyüvet egy kövér nő a kezeim közé szalajtotta az ebéggyit. Még meleg volt. És jó sok. Laktató. Te mit tucc mesélni?

       — Az egyik nap olyan mint a… — kezdte mondani a nyeszlett emberke, de nem fejezte be. Újabb köhögési rohammal kellett megbírkóznia.

       A környék kihalt volt, estefelé már autók is ritkán jártak erre, gyalogos meg szinte soha. Akkor volt néha valamelyes forgalom, amikor nagyritkán eseményt rendeztek a közeli sportpályán, de a jövés-menés olyankor is rövid ideig tartott. A torzonborz és nyeszlett barátja ezért is szerették ezt a helyet. A kopasz egy parkban tanyázott már napok óta a szabad ég alatt, s éppen a bokrokat fürkészte esőtől védett helyet keresve, amikor a másik kettő beléje botlott. A torzonborz rögtön meginvitálta.

       — Gyöjj velünk! Nyugis hely, széltől, esőtől védett, oszt elférünk hárman is. Ha meg borod is van — húzta el sunyi mosolyra száját —, ammeg még jobb.

       A kopaszt nemigen kellett biztatni. Szívesebben itta volna egymaga a borát, de hát, gondolta, ily csekélységen ne múljék a szárazság. És tényleg jó helynek ígérkezett. Az ablakon kiszűrődő halovány fény elúszott a fejük felett, a sarki lámpa sugarai meg rövidek volt ahhoz, hogy idáig érjenek.

       Egyszerre hallották meg a hangfoszlányokat. Fiatalok vihogását, majd közeledő lépteket. Aztán egy cingár, bajuszos fiatalember bukkant fel az ajtómélyedés előtt. Térde alá érő, bő rövidnadrágot viselt, meztelen lábfején pántos szandált. Felső testére atléta trikó tapadt nedvesen. Bal kezében celofánzacskót szorongatott, burgonyaszirmot szemezgetett belőle.

       — Na, nézd már! — mondta tele szájjal, s alig mondta ki, szélesvállú, bikafejű fiú lépett melléje. Kisportolt alakjával, testére feszülő és a farmernadrágon kívül hordott sárga selyemingjében úgy hatott, mint a népmesék daliája, akinek ártatlan arcára még csak most kerülnek fel az élet szigorú vonásai, hiszen gyerekfejjel kell bizonyítani életrevalóságát. Jobb kezében baseballütőt lóbált.

       — Mi van itt látnivaló? — kérdezte olyan érdeklődéssel, mint aki legalábbis valami csodára számít.

       Egy középtermetű, pattanásos arcú kamasz is feltűnt mellettük. Betöltötték az ajtómélyedés keretét.

       A legidősebbnek látszó bajuszos beljebb lépett, kissé előrehajolt, a torzonborz alak felé nyújtotta a celofánzacskót.

       — Egyél is néha — mondta nevetve.

       A szakállas eltátotta száját, mintha csodálkozna ilyen ritka jótéteményen. Belemarkolt a zacskóba, piszkos ujjai között ropogtak a burgonyaszirmok, fogatlan szája egyre jobban tágult, s csak felcsillanó sötét szemei jelezték, hogy ezt valami mosolyfélének szánta. A kiemelt burgonyaszirmokat a szájába tömte, mohóságával rácáfolva a korábban emlegetett bőséges ebédre.

       — Hát nem belekotort a mocskos kezivel! De nagy barom vagy te! Legalább felkérted volna, hogy méltóztasson kezet mosni, mielőtt elfogadja, amivel kínálják — mondta a dalia, és szavai nyomán már lendült is a baseballütő.

       Az ütés az ajtó kilincsét érte először, s csak utána a torzonborz alak jobb vállát, így, az ajtó kilincsén sokat veszítve hatásából, nem lehetett nagyon fájdalmas. A szakállas mégis feljajdult. Riadt szemeivel döbbenten tekintett fel a daliára, a ragacsos szakállra nyálas morzsák hullottak az eltorzult, fogatlan szájból, mintha a baseballütővel kotorták volna ki a burgonyaszirmok összenyámmogott maradékát. A férfi bozontos arca elé emelte másik kezét, alkarja mögül pislogott értetlenül.

       — Mé kínátad, ha most meg sajnálod — mondta a bajuszosnak. — Nem kellett vóna, hogy aggyál.

       A nyeszlett emberke összekucorodott a sarokban, reszkető kezével arca elé húzta ócska takaróját, a rojtos szövet mögül pislogott rémülten. A kopasz feljebb támaszkodott a földről, mint aki felállni készül.

       — Nem bántott titeket senki — mondta, hangjában egyformán érződött felháborodás és félelem. — De ha útban vagyunk, találunk más helyet.

       — Kuss! — rivallt rá a pattanásos képű, s hogy nagyobb nyomatékot adjon felszólításának, oldalba rúgta a kopaszt.

       — Más helyet? Érzitek milyen büdös van? — kérdezte körbeszaglászva a dalia. — Nem elég, hogy itt bebüdösítettek, még máshol is terjeszteni akarják ezt a szarszagot.

       A bajuszos fiatalember a falnak támaszkodott, eddig zavart vigyorgással szemlélte társait, most felhúzta az orrát, mélyet szippantott az esőillatú levegőből.

       — Bizony, nem is parfüm terjeng errefelé. Olyan szag van itt, mint budik mögött a szarnyelő mellett.

       — Ne csodálkozz. Ezek a mocskok úgy utálják a vizet, mint anyám a svábbogarat. Szappanról az életükben nem hallottak. De kajára fáj a foguk. Add csak ide!

       A dalia kikapta a bajuszos kezéből a celofánzacskót, magasra emelve felfordította, s rázta, szórta a zacskó tartalmát, mintha csak áldást hintene az alázatos hívekre. Egy burgonyaszirom a kopasz fejebúbjára hullott. A férfi felemelte kezét, hogy lesöpörje róla. Félig sem volt keze a levegőben, amikor a dalia odasózott a baseballütővel.

       — Mocskos csavargó — mondta —, ne piszkáld a koronádat.

       A kopasz felszisszent és ösztönösen sajgó alkarjához kapott bal kezével. Arca eltorzult, szemei beszűkültek, így nézett fel a daliára, mereven. Ha volt is a tekintetében vádaskodás, az mélyen ült, eltakarta a fájdalom.

       A daliából kitört a röhögés.

       — Nézd már! — bökte oldalba a pattanásos arcút. Úgy bámul rám, mint a csajod, amikor meg akartam baszni.

       A dalia barátja nyelt egyet, ábrázatát a pattanásai között is pír festette vörösre, mintha tábortűz lángja érné egészen közelről.

       — Nekem is nehezen engedett, pedig azt mondta, hogy szerelmes belém.

       A dalia abbahagyta a röhögést.

       — Hát az lehet, hogy téged szeret, de hogy baszni nem, az holtbiztos.

       A pulykaképű megint nyelt egyet, zavartan lesütötte szemét, majd mikor újra felpillantott, tekintete a falnak támaszkodó bajuszosra tévedt.

       — Te meg mit állsz ott, mint egy faszent? — horkant fel ingerülten. — Mozgasd már meg te is az emberedet, mélaszájú!

       A bajuszos rúgásra emelte lábát, meg is lendítette, de ez csak amolyan ímmel-ámmal végzett rúgás volt, mintha labdát akarna arrább pöccinteni.

       — Ne úgy, a kurva anyád! Keményen, ahogy kijár a mocskos csavargóknak.

       — Így ni! — mondta most a dalia, és oldalvást sújtott baseballütőjével a rémült szakállasra.

       A nyeszlett emberke már a suhintástól is megijedt, összegömbölyödött a sarokban, mint a sündisznó, épp csak a tüskéi hiányoztak. A torzonborz, talán, hogy ne érje még egy ütés a jobboldalról, talán, hogy egymást védelmezzék, közelebb csúsztatta magát a nyeszlett emberkéhez.

       — Elég volt ám! — szólalt meg ekkor a kopasz, aki joggal érezhette úgy, hogy magára maradt a másik sarokban, s aki még mindig bízott a szép szóban.

       A dalia csettintett a nyelvével.

       — Ez legalább tiltakozik, nem úgy, mint a csajod — mondta gúnyos elismeréssel.

       A pattanásos arcú felbőszült.

       — Pofa be! Te világ mocska! — kiáltotta, és minden erejét beleadva rugdalni kezdte a kopasz embert. A férfi igyekezett elhajolni a rúgások elől, földre támaszkodó keze hozzáért a borosüveghez. Felemelte, s amennyire csak erejéből tellett, rácsapott vele a pattanásos arcú újabb rúgásra emelt lábára. Így sem volt igazán erős ütés, az üveg sem tört el, ahhoz azonban elég, hogy a fiú káromkodva kapjon a lábához.

       A kopasz, ha már rászánta magát a védekezésre, tápászkodni kezdett, hogy előnyösebb helyzetbe kerüljön. Az üveget, mint a védekezés egyetlen lehetséges eszközét, nyakánál fogva görcsösen szorította markába.

       A dalia kaján vigyorral szemlélte a kétségbeesett kísérletet, gyerekes arcán még elégedettség is mutatkozott, mintha megbecsülné, hogy komolyabb ellenfele akadt.

       A kopasz már majdnem álló helyzetbe került, hátát az ajtónak vetve éppen el akart rugaszkodni, amikor az épület belsejében kihunyt a világítás. A hirtelen támadt sötétség egyaránt lepte és vakította meg a szemben állókat.

       A dalia kapott előbb észbe, s egy várható támadást megelőzendő, magasba emelve baseballütőjét találomra suhintott vele a kopasz ember felé.

       Csak a csattanást hallották, meg az üveg hangját, amint a betonhoz koccant. Mire szemük hozzászokott a sötétséghez, a kopasz ember aléltan feküdt a földön. Feje az ajtónak dőlve félrebicsaklott, ernyedt kezében ott volt a borosüveg, de már nem szorította.

       A pattanásos arcú megkerülte a daliát, s a lábszárát ért ütéstől még mindig ingerülten félretolta a falnak támaszkodó és pusztán csak szemlélődő bajuszost.

       — Állj félre, a kurva anyád, ha már nem csinálsz semmit — mondta, s közben a daliához fordult.

       — Add ide azt a husángot, hadd csapjak a mocskok közé.

       A dalia tétovázott, mint aki nem szívesen válik meg egyetlen fegyverétől. Ezalatt a bajuszos átment a beugró másik oldalára, kissé előrehajolt, hogy mint valami szakértő szemügyre vegye a mozdulatlanul fekvő kopasz embert.

       — Hé, fiúk! — kiáltott fel cseppet sem titkolva rémületét —, ez a fickó csurom vér! Azt hiszem szétrepedt a feje. Jobban tesszük, ha gyorsan eltűnünk innen.

       — Hát akkor menjünk — mondta dalia minden sürgetés nélkül, s mint aki elvégezte dolgát, végül is átadta a baseballütőt barátjának. Az meg csapkodni kezdett vele, ütlegelte a szakállast meg a nyeszlett emberkét, csak akkor hagyta abba, amikor elért füléig az első hangos jajszó. Ekkor, mintha megszabadult volna minden haragjától, visszadta a baseballütőt.

       — Menjünk — mondta elégedetten. — Ideje, hogy igyunk egy sört is.

       — Hol? — kérdezte a bajuszos.

       — Nem messze ide van egy fűszerüzlet. Oda bemész, és veszel szépen néhány doboz sört.

       — És ha nem ad a spíné?

       — Akkor szépen, finoman, ahogy úriemberekhez illik, megmondod neki, hogy jövünk mi is és szétverjük a kóceráját a fejével együtt. Úgy, hogy jobban teszi, ha markodba nyomja a sörösdobozokat.

       Elindultak a fűszerüzlet felé. Időközben szakadni kezdett az eső, a szél is felerősödött, behúzták hát a nyakukat és sietősre fogták lépteiket. Nem maradt mögöttük, csak a csend és a sötétség.

Kedves Tamás!

Csak dolgozz ott az égi iróasztalodnál rendületlenül, szorgalmasan tovább.
Ha majd helyet foglalhatunk Melletted – ha megengeded -, legyen olvasni valónk, hiszen nem tudni, meddig tart az öröklét.

Mi addig is itt szeretettel és tisztelettel gondolunk Rád.
És nem felejtjük okos, szép szavaidat, mosolyodat.

Elolvasta: 18 751

„Olyan este ez is csak, mint a többi: / olyan a színe, nyirkos ködszaga. / Pedig valahol szent titokpalástban / csodát takargat ez az éjszaka…!” (Wass Albert: Karácsonyi versek I.)

Sebestyén Márta – Karácsony estéjén

A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus születésére emlékeznek, aki a keresztény vallás szerint Isten fia, és az emberiség Megváltója, aki emberré lett, keresztre feszítették és feltámadt. Időpontja a nyugati kereszténységben december 25-e, a keleti keresztények egy részénél január 7-e (bár dátum szerint itt is december 25-e); az örmény kereszténységben január 6. 

J.S. Bach: G-dúr csellószvit (BWV 1007)

Babits Mihály:
Csillag után

Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok…
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton –
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
„Aranyad tilos kivinni!”
szólna ott a vámos rám.
„Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”
Százszor megállítanának, –
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal,
keserüszagu mirrhámmal,
kenném véres lábadat.

„Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire… Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna beváltani; s még mindig várok valamire. Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni akarja.”

Márai Sándor: Négy évszak

Locatelli – Christmas Concerto

Pilinszky János:

A fényességes angyal is

Emlékezés egy világháborús karácsonyra

Az égbolt elsötétedett.

S akár a végítélet

zord fellege tört volna ránk,

a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!

A házak és a kertek,

az egész törékeny világ,

éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át

puhán és észrevétlen,

a hangtalan meginduló

és puha hóesésben,

akár a fényes pelyhek is

vigyázva földet értek,

a fényességes angyal is,

ő is a földre lépett.

1934.

A szó etimológiája

A karácsony szó a keleti keresztény egyház szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba és déli szláv, valószínűleg bolgár közvetítéssel. Egyes bolgár nyelvjárásokban a kracsun szó a téli és a nyári napfordulót, illetve az azok körüli ünnepnapokat jelenti. Macedón nyelvjárásokban a kracsun kifejezetten karácsonyt jelent.

A kracsun szó az (át)lép jelentésű korcs- igei tőre vezethető vissza, a szó jelentése pedig a lépő, átlépő értelemtől a fordulónap, napforduló felé fejlődve jutott el mai tartalmáig.

Egy másik elmélet szerint, mely a hangváltozások (szláv palatalizációk, nyílthangúsodás) törvényei alapján kutatta a szó etimológiáját, az óegyházi szláv az albán nyelv karcun szavát vette át, melynek eredeti jelentése rönk, tuskó, utalva a téli napfordulókor tartott máglyarakás pogány népszokására.

Megemlítendő az az alternatíva is az 1267-es Kassai kódex alapján, mely szerint a magyar kerecsen/kerecseny szóból származik e szavunk, visszautalandó a karácsonnyal egy időben tartott, régi magyar szokás szerinti sólyomröptetésre. A magas/mély hangrend változása, vagyis a hangrendi átcsapás egyáltalán nem ismeretlen a magyar nyelvben: pl. szaracén ~ szerecsen; Tarján (törzsnév) ~ Terény (helynév, Nógrád). Érdekességképpen megjegyzendő, hogy a környező népek közül ugyanezzel a jelentéssel a karácsony szavunk csak az egyébként szintén nem szláv románban tükröződik – Crăciun -, mely szót ők viszont a latinból eredeztetik (~creatio).

Hagyományos magyar elnevezés a kiskarácsony és a nagykarácsony, amely a valóságban két külön ünnepet takar: nagykarácsony december 25-e, karácsony első napja, kiskarácsony pedig január elseje, újév napja.

Caravaggio

Nativity with St Francis and St Lawrence

1609

Juhász Gyula

Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

Antoni Gaudí: Sagrada Família

(A szent család engesztelő temploma)

A születés kapujának részlete

Barcelona

Karácsony története

A karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már korábban is léteztek, például a pogányok téli napfordulós ünnepe, a szaturnália ünnepségek. Az ókori Rómában december 17-25 között tartották a földművelés istenének, Szaturnusznak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalomszerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A régi pogány ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta. A földmővesek számára fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük múlott rajta. A meleg időszak a bőség időszaka volt, míg a hideg időszak a sötétség és a nélkülözés időszaka, ilyenkor az isteneket igyekeztek jókedvre deríteni. A szolgák megajándékozása is elterjedt volt. A házakat örökzöld borostyánokkal díszítették.

Miután a kereszténység államvallás lett, hamarosan hivatalos keresztény ünneppé nyilvánították Jézus születését. Ezt az eseményt a 4. századtól kezdték ünnepelni, január 6-án Epiphaneia néven. A keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül.

Krisztus születésének december 25-i megünnepléséről szóló első adatokkal a 4. sz.-ban találkozunk. Niceai János püspök szerint Jézus születését Rómában I. Gyula pápa (i. sz. 337–352) alatt kezdték ünnepelni, majd az ünnep innen terjedt tovább. A szíreknek 343. dec. 25-én már prédikációt tartottak. Konstantinápolyban 379–380-ban nazianzi Szent Gergely emlékezik Krisztus születésére és megünnepli napját. Antiochiában Chrysostomus szerint 386-ban Krisztus születését dec. 25-én ünneplik, s noha még alig tíz esztendeje, hogy a keleti egyház az ünnepet nyugattól átvette, a prédikáció hatása és a hívők lelkesedése oly nagy volt, hogy a város templomai telve voltak.

Rómában az 5. sz. elején az állam is elismeri karácsony ünnepét, s Honorius és Arcadius császárok e napon a cirkuszi játékok tartását is megtiltották. Jézus születésének dec. 25-i megünneplésével lezárult a születés dátumának tisztázása körül támadt vita. Erre a napra a következő okból esett a választás: Antiochus kalendáriuma dec. 25. napját a Nap (Napisten) születésnapjának nevezi. Aurelianus császár (270–275) elrendelte, hogy dec. 25-én birodalma egész területén ünnepet tartsanak a legyőzhetetlen Nap (sol invictus) tiszteletére.

A 16. században a reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét is. Az addigi templomi liturgia kezdett beköltözni a házakba. Az emberek a Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat elkezdték otthon is ünnepelni. Kialakult sok karácsonyi szokás, például a karácsonyfa-állítás az evangélikusoknál Németországban. A 18. században már egész Németországban szokás volt karácsonyfát állítani. Innen jutott el a 19. században előbb Ausztriába, majd egész Európába, a kivándorlókkal az Újvilágba, és így kezdett meghonosodni az egész nyugati keresztény világban. A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, később kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. A karácsony megünneplése egyre inkább kezdett szokássá válni a nem vallásos családok körében is, a szeretet, a béke ünnepeként, a vallásos keresztényi rítusok egy részét átvéve.

Az ünnep tartalmának szimbolikus magyarázata szerint karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja. A liturgiában karácsonynak is, a húsvéthoz hasonlóan kialakult az előkészületi ideje (advent), majd a vigíliája (dec. 24.). E napra böjtöt rendeltek el, ezért karácsony böjtjének is nevezik. Egyéb nevei: Ádám és Éva napja, karácsony szombatja, szenvedeje estéje, szenvedeste. Mindkét nap, karácsony napja és vigíliája számos népszokást, hiedelmet vont maga köré, amelyek részint kereszténység előtti képzetekből, a téli napforduló, ill. az évkezdet mágikus eljárásaiból, részint az ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak.

Böröczki Mihály:

KARÁCSONYI NYITVATARTÁS

Pont a végtelennel szemben,

a semmivel átellenben,

van egy kapu, rézbilincsben,

se széle, se hossza nincsen.

A halandó nem tud róla,

nincs őre, se vigyázója,

attól nyitott, attól kerek,

ki-bejár rajt a szeretet.

Minden évben tárt két szárnyon

által lódul a karácsony.

Nyikorogná szerencsétlen,

mért nem járja egész évben?

S meg se moccan. Hiszen egyszer

sarkig kitárta a Mester.

Karácsony böjtje voltaképpen már az ünnep kezdete. Ezen a napon mezei munkát nem végeztek. Az asszonyok takarítottak, sütöttek, főztek. A férfiak kiseperték az udvart, kitisztították az istállót, a gazdasszonynak bekészítették a tűzrevalót, a marháknak a takarmányt. Az ország északi vidékein a pásztorok vesszőcsomóval járták sorra a házakat (aprószentek-hordás). Ugyancsak dec. 24-én volt szokásban a paradicsomjáték. A katolikus családok régebben egész nap böjtöltek, s csak az esti harangszó után kezdődött a karácsonyi vacsora kialakult szokásrendjével és ételeivel, amelyek között első helyet kapott az ostya (ostyahordás), a fokhagyma, az alma, a dió és a mákos tészta. Amikor az egyház engedett a szigorú böjtből és megengedte, hogy a hívők egyszer napjában jóllakjanak, sok helyen az ünnepélyes vacsora helyett a karácsonyböjti ebéd honosodott meg. Az ebéd vagy vacsora előtt az állatokat is jóltartották.

Az ország sok helyén szokásos volt az éjféli miséig dióra kártyázni. Az éjféli miséhez számtalan hiedelem és mágikus eljárás főződik. Aki feláll a Luca székére, meglátja, kik a boszorkányok. Az a lány, aki harangszókor a kútba tekint, meglátja jövendőbelijét. A szerelmi jóslás egyéb változatait is gyakorolták karácsonykor, ugyanígy többféle haláljósló és időjósló eljárást a következő évre vonatkozóan. A valamelyik őszi naptári ünnepen vízbe tett gyümölcsfaágnak is karácsonyra kellett kivirágoznia.

Azt is tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, s elmondják véleményüket gazdáikról, gondozóikról. – Karácsony napján lánynak, asszonynak nem volt szabad más házához menni, mert szerencsétlenséget vitt volna. Ezért ahol nem volt szokásban a fiúgyermekek köszöntése, ott valamilyen ürüggyel elküldték a rokonokhoz.

A székelyek azt tartották, hogy ha fiúgyermek az első látogató, a tehén bikát, ha lány, üszőt borjazik. Az északi vidékek falvaiban az állatok itatása is bizonyos szertartások szerint ment végbe. Menyhén (Nyitra megye) a gazda elővette a karácsonyesti vacsoránál megmaradt ostyát, arra zöld petrezselymet tett, majd piros almát, és az egészet a vályúba tette, aztán erről itatták a marhákat, hogy egészségesek legyenek. Némely községben a piros almával egy ezüstpénzt (régi ötkoronást) is tettek a vályúba, hogy az állatok olyan szépek legyenek, mint a piros alma és olyan értékesek, mint az ezüst. – Étkezés előtt a család tagjai megmosakodtak, a mosdóvízbe sok helyen ezüstpénzt, piros almát tettek, hogy a következő esztendőben szerencsések és egészségesek legyenek.

Karácsony böjtjén a család minden tagjának viselkedését figyelemmel kísérték, mert azt tartották, hogy ahogy ezen a napon viselkednek, úgy fognak viselkedni a következő esztendőben is. Karácsony napján nemcsak a családtagoknak, hanem a család javainak is a házban kellett lenniük, ezért karácsony böjtjén a kölcsönkért tárgyakat, eszközöket visszaadták. Este a pásztorok országszerte ostoraikat pattogtatták, kolompoltak, a kürtöt fújták az utcán végig, s ilyenkor egyes vidékeken a gazdáktól ajándékot kaptak. Ugyancsak országszerte szokásban volt a már adventben megkezdődött betlehemezés, továbbá a kántálás, kóringyálás, angyali vigasság; Zobor vidékén a parázsolás.

A betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt, amelyet az egész országban ismertek és sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.

Általában jellemző a karácsonyi szokásokra és hiedelmekre a jövő évi termékenység, bőség, szerencse biztosítása valamilyen módon.

Szokásban volt karácsonykor és a karácsony körüli napokon dramatikus játékokat előadni, a bábtáncoltató betlehemezés, betlehemezés, Heródes-játék, szálláskeresés. Állatalakoskodás csak szórványosan fordult elő karácsonykor.

Kányádi Sándor

Isten háta mögött

üres az istálló s a jászol

idén se lesz nálunk karácsony

hiába vártok

nem jönnek a három királyok

sok dolga van a teremtőnek

mindenkivel ő sem törődhet

messzi a csillag

mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk

de olyan sötétek az esték

s a szeretetnek

hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis

nézz uram a hátad mögé is

ott is lakoznak

s örülnének a mosolyodnak

Antonio Ciseri:

József álma

Máté Evangyélioma 1. rész

(részlet)

[…]

18. A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.

  19. József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani.

  20. Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.

  21. Szől pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.

  22. Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott volt a próféta által, a ki így szól:

  23. Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten.

  24. József pedig az álomból felserkenvén, úgy tőn, a mint az Úr angyala parancsolta vala néki, és feleségét magához vevé.

  25. És nem ismeré őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak.

Máté Evangyélioma 2. rész

(részlet)

  1. A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:

  2. Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.  

  4. És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?

  5. Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:

  6. És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.

  7. Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét.

  8. És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.

  9. ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala.

  10. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.

  11. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.

[…]

(Biblia, Károli Gáspár fordítása)

Vivaldi Gloria RV 589.

Babits Mihály:

Himnusz

               A Földön

               még mindig

a Hivatal csúf vérengzést kohol; a Falkák

őrjöngnek: a Bestia a magas

felhőkig dobálja körmeit; de nékünk

               már fáj ez!

Óh Fájdalom! csakhogy megszülettél!

Hozsanna néked! szent Karácsony!

               Hőlt bolygók

               keringnek

s fészket vert bennük az Élet: vad madár!

saját húsát tépi és eszi: rettenetes Pelikán!

Óh bolygók! megszületett-e már bennetek a Fájdalomő

               A Földön

itt van már, véres palástban s töviskoronával!

Meg fog bennünket váltani: Hozsanna!

               Hát fájj csak,

               szent Fájás!

Szigorú tanító! vezess pálcáddal magasabb

erkölcsbe! Rossz az élet, hogy jobb legyen! Bolond él

saját dögén! Az Élet eleven törvényei

               újulnak!

nem marad gyilkos! A Mester léniája fölfelé

mutat: Hozsanna! – s formája mint a kereszt.

               Fölsajg az

               új Ige:

érc ne tépje a lelkes húsokat! Bénulnak

a nagy acélmadarak! kitérnek az apró

óndarazsak! mert sőrő hálót fon körénk a Harmadik

               Szövetség.

Óh Fájdalom! csakhogy megszülettél!

Hozsanna néked, szent Karácsony!

Színyei Merse Pál:

Tél

Ady Endre: Karácsony – Szabó Gyula

http://www.youtube.com/watchőv=qlpQ_ms0IDc

Kosztolányi Dezső:

Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sűrű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba

ezüst tükörből bókol a rakott fa,

a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…

Csak a havas pusztán a néma csöndbe

sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Jézus születésének időpontja

A kutatók többsége egyetért abban, hogy december 25-e nem Jézus születésének időpontja. A korai keresztények nem ünnepelték Jézus születését, és nem is próbálták meghatározni az időpontját; az ünneplés legkorábbi ismert példája Egyiptom, ahol Jézus születését tavaszra tették. Számtalan más időpont is használatos volt.

A 4. századtól előbb január 6., majd december 25. vált elterjedtté, mint Jézus születésének hivatalosan elfogadott időpontja. Az örmény egyház hívei ma is január 6-át ünneplik, míg a többi egyház elfogadta a december 25-i dátumot.

A december 25-i időpont eredetéről számos teória van; egyikük sem általánosan elfogadott.

A téli napforduló környéke a legtöbb vallásban és kultúrában fontos időpont volt. Kezdetben a Nap vagy a természet újjászületésének ünnepe volt; később erre az időpontra esett Ozirisz, Jupiter, Plutusz és Nimród ünnepe, a germán Yule és a római Szaturnália. A keresztény ünnep magába olvasztotta a korábbi pogány ünnepeket (erre még ma is számos népszokás emlékeztet); egyes elképzelések szerint az időpontot is átvette.

Különösen fontos ilyen szempontból a mithraizmus, ami sokáig a kereszténység fő vetélytársa volt. Mithrászt a Nappal hozták kapcsolatba, és születését december 25-én ünnepelték; egyes feltételezések szerint Jézus figuráját jelenős részben róla mintázták.

Más feltételezések szerint a korai keresztények Jézus születését Nagypéntek időpontjából próbálták kiszámítani, arra alapozva, hogy az ótestamentumi próféták halála a zsidó vallás szerint rendszerint az év ugyanazon napjára esett, mint születésük vagy fogantatásuk. Jézus halálának időpontja nem szerepel az evangéliumokban; amikor megpróbálták kiszámítani, március 25-ére vagy április 6-ára jutottak. Ezt az időpontot Jézus fogantatásával azonosították, és kilenc hónapot hozzáadva december 25-öt, illetve január 6-ot kaptak.

A hagyomány szerint Jézus a Hanuka idején született, ami a héber naptár szerint kiszlév 25-től tévét 2-ig vagy 3-ig tart. Kiszlévet általában decemberrel azonosították. Azonban ha elfogadjuk Jézus születésére a legvalószínűbbnek tartott i. e. 5 dátumot, akkor kiszlév 25. november 25-re esik.

Egyes keresztények úgy hitték, hogy Gábriel arkangyal megjelenése Zakariás előtt, amikor közölte vele, hogy Keresztelő Szent János apja lesz, Jóm kippur idejére esett. Ez azon a (evangéliumban nem szereplő) hiten alapult, hogy Zakariás főpap volt, és az angyal akkor jelent meg neki, amikor a Szentek Szentjébe ment (a jeruzsálemi Szentély ezen termébe csak a főpap és csak évente egyszer, Jom Kippur alkalmával léphetett be). Eszerint János fogantatása valamikor szeptember végén, és a születése június végén történhetett (a hagyomány a dátumot június 24-ére teszi). Az evangéliumok szerint az angyal három hónappal János fogantatása előtt jelent meg Szűz Máriának (a hagyomány szerint március 25-én). Innen kilenc hónapot számolva december 25. adódik.

Dave Reneke és ausztrál csillagász kollégái egy számítógépes programmal arra jutottak, hogy olyan objektum, ami megfelelne a Bibliában említett csillagnak, ami a napkeleti bölcseket elvezette Jézushoz, valójában nem karácsonykor, hanem nyáron volt megfigyelhető Betlehem éjszakai égboltján: a Vénusz és a Jupiter került látszólag olyan közel egymáshoz, hogy a fényük összeolvadt, és egy látványos, nagymérető csillagnak tőnhetett a Földről. Jézus születésének időpontját ennek nyomán június 17-re teszik.

Angelus Silesius

Karácsonyi párversek

Emberré lett az Úr, szalmán kapott helyet,

Hogy széna-szalma én már soha ne legyek.

Alázat s gyermeki lélek mily szent dolog!

Kik látták az Urat elsőnek? Pásztorok.

Mért mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet,

S a porszem képtelen felfogni az eget?

Nézd a Szűz Gyermekét! S a szűk jászolt tekintsed:

Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.

Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne,

Újra jönne az Úr s gyermekként megszületne.

Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,

Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben.

Fordította: Csanád Béla

Reményik Sándor:

Karácsonykor

A szent estén majd eljövök ide.

Álmaim szekerébe fogatok

És szólok fantáziám táltosához:

Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,

És álomhintón eljövök – ide.

Itt minden fehér lesz, – fehér, s halott.

Csak egy hang lesz a halott rengetegben:

A zúgó patakok.

És én fenyőtől fenyőhöz megyek

És minden fenyőt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztotok még?

És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltőzöm a szívemet

A legmagasabb fenyő tetejére, –

S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk…

Néked ajánlom égő szívemet…

Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.

Nemes Nagy Ágnes:
Karácsony

Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.

Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.

Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

Tamási Áron:

KARÁCSONYI PÁSZTOROCSKÁK

A szabadtűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csordapásztorok melegednek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn, és emlékezni serkent engemet is.

Tizenhárom éves voltam, s vezére a zsenge pásztoroknak. Ezek a zsenge pásztorok mind korombéli fiúk voltak, akiket gondosan megválogatva vettünk fel a nyájba. Amikor a kör bezárult, kiosztottuk a szerepeket. Elsőnek vezért választottunk, aki majdan, karácsony este, a belső beköszöntőt is mondani fogja, mindama leányos házaknál, ahova behatolunk. Aztán választottunk külső beköszöntőt, aki az ajtón kívül fog szólani, és hát meg is küzd azzal a másik nyájjal, amelyiket ott találnánk esetleg a háznál. Utána kijelöltük a tűzmestert, aki vezényli az üdvözlő puffantásokat; majd megválasztottuk az énekvivőt és a mókamestert, nemkülönben a nagymondót, aki mindenkit le fog torkolni, szükség esetén még lódítva is éktelenül.

S aztán tanulni kezdtünk.

Így készültünk a szent hadjáratra, a karácsonyi kántálásra, s vártuk a napot és tele lélekkel az estét, amikor aranyfénnyel felragyog a betlehemi csillag.

S végre a föld örömet kiáltott az égre, és az ég örömet kiáltott a földre.

Karácsony este lett.

Az áradó örömben úgy ringott a völgyben a falu, mint a békesség tava. S a tóban egybegyűlt a tizenkét zsenge pásztor, mint tizenkét aranyhal. Elindultunk kövér örömmel, s miközben úsztunk a patyolat estében, felzengett szívünkből az ének. Szállott az ének, és zengedezve hirdette, hogy a betlehemi hírmadár a mi falunkba is hullatott egy tollút. Hullatott egy tollút a kicsi nép ismeretlen falujába; és öröm nyugodott azon, ami hullt, és piros megemlékezés a szegények felől.

Így énekeltünk, s haladtunk lassan a falu között, a fehér holdvilágon; s miközben haladtunk, imitt és amott is felzengett az örömnóta, s úgy világított valahány ének az éjszakában, mint a pásztortűz lobogása.

A falu is megbolydult egészen.

Megbolydult, mert a reménység öröme szállotta meg az embereket, s kisöpörte szívükből az esztendő gondjait. Csak éneket termett a száj vagy jó szót. A vérből sem hullott indulat azon az este; hanem megnyugodva csörgedezett a vér, akár Betlehemben a patak, minek a vizéből szelíden ittak a csordapásztorok gazdátlan juhai. A házak tetején a hó világított, bent a szobákban pedig szelíden a lámpa. S amikor valahonnét, úszva a holdvilágon, felhangzott az ének, leányocskák fürkésztek az ablakon át, s úgy várták madaras szívvel a zengő sereget.

Megálltunk egy ház előtt, mely első volt a tervezetben. Lázár gazda lakott a házban, s volt neki egy lánya is, aki két bimbót a rózsabokorról már leszakított. Hát azon a kapun, örömhír énekszóval, bátran bévonultunk, s még fent az ereszben is, az ajtó előtt, énekeltünk egyet. Amikor ezt sikeresen elfújtuk, hagytunk módosan egy kevés csendet, majd felcsendült a külső beköszöntő hangja, mondván a megkívánt harsány hangon:

Örülj és örvendezz, nemes házigazda:
Kigyúlt a világnak Betlehem csillagja.
Örülj és örvendezz, kedves háznak népe,
Hogy ide vezérelt a csillagnak fénye.

A csillag fénye szerencsés csendbe merült. Vagyis, bent a szobában, nem volt egy másik nyáj, amelyik belülről, valami elmés kérdéssel, rögtön megtámadott volna. Így aztán csak Lázár gazda szólt ki nekünk ünnepélyesen, mondván:

Jónál jobb hírt hoztok, halljuk valahányan:
Gyertek azért beljebb; akármilyen bátran.

S a szó végére meg is nyitotta nekünk az ajtót; s mi pedig egyenes cérnasorban, mint a vadlibácskák, bévonultunk az ünnepi szobába. Nekem mint belső beköszöntőnek, a sor fejénél kellett állanom, s állottam is mily szívesen! Katonás léptekkel előrevezettem a sort, úgy annyira, hogy a sor végi pásztorocska az ajtón belül még helyet vehessen. Akkor megvártam, hogy a léniát, ha valami hiba lenne benne, gyorsan kiigazítsák; s majd egy negyed fordulattal, egyszerre és valahányan, frontot vettünk pattanva a ház gazdája felé, ki a feleségével és a leányocskával ott állott várakozva az asztal mellett. S abban a percben, amint a csizmácskánk szára megcsattant a fordulatban, jobb kézzel és egyetlen villanó mozdulattal, levettük a fejünkről a kucsmát, s én pedig hangzatosan megszólaltam, mondván:

Ahol a nap felkél, ama tájról jöttünk,
Hírmondás kedviért nagy utakat tettünk.
Mert szólott egy csillag, éppen felkelőben,
Hogy gyorsan induljunk éjféli időben.

Napkelet országból így el is indultunk,
S ezen kedves házba hozott el az utunk.
Dicséretét zengjük Júda nemzetének,
Mert kinyílt virága Dávid vesszejének.

Származásunk felől sem hagyunk kétségben,
Vagyis bajban nőttünk, s tartós szegénységben;
S kik a juhnyáj után vénen vánszorognak,
Fiai vagyunk mi csordapásztoroknak.

Dehát ez voltunkat az Úr nem tekinté,
Hanem angyalával nékünk megjelenté,
Hogy földre lejöve világ megváltója,
Kinek a mi nyájunk igaz szószólója.
Ámen.

S erre az “ámenre”, de abban a pillantásban, puskaporos pisztolyával, a lábszára mellett a pádimentum felé, oly nagyot puffantott a tűzmester, hogy a lámpában a láng és a pironkodó kislány megriadt egyaránt.

Mi pedig harsanva mondtuk a lövésre:

– Szent jó estét kívánunk!

Ezzel aztán a szertartás madara el is szállt. A sor megbomlott, mosolyra derültek a szemek és örömre az arcok. Szíves szóval a gazda is biztatni kezdett minket, hogy vegyük közre az asztalt, s üljünk le. Köszöngettük a szíves szót, s mint nagyra becsült férfiak, ki-ki a megillető helyre le is ült. A kislány pedig, mint nyíló háziasszony, kolbászt hozott az asztalra, s egy cserépfazékban töltött káposztát. A kolbász még cserszegett a forró zsírban, s rotyogott majdnem a káposzta is. Szokás szerint, s hogy az étek is csillapodjék még valamicskét, a gazda szilvapálinkát töltött, s a kisded Jézusra köszöntötte, aki éppen akkor nagyon fázódott a barmok között.

Aztán enni kezdtünk.

S evés közben egyre jobban megeredt a szó, mely a betlehemi pusztáról lassankint hazarepült, s kezdett megtelni derűvel. Vagyis az ideje megjött a játéknak, melyet előre megbeszéltünk. Ránéztem hát a mókamesterre, s így szóltam:

– Messze van még az idő, amikor szakálla lesz.

– Kinek? – kérdezte a kislány.

– Aki ma született, annak – feleltem.

Tudván, hogy a Kisdedről beszélek, pírba borult a kislány arcocskája. Mi kedvesen nevettünk a rózsaszínű zűrzavaron, a mókamester pedig színre lépett, s így szólt:

– Hát én megelőztem az időt, hallják-e!

– No; s az hogy történt? – kérdezte a gazda.

A mókamester helyzetet vett, s kanyarítani kezdte a történetet, mondván:

– Hol van az a harcsafűrész, te legény? – kérdi apám a tegnapelőtt reggel. – A helyin van – mondom neki, mire apám szól ismét: – Hát ha a helyin van, akkor kondorítsd össze, mert megyünk s levágjuk azt a nagy fát a Csorgónál.

Itt megereszkedett egy kicsit a szóval, s folytatta:

– Hát mi el is mentünk, s egy óra alatt megérkeztünk, abban az irgalmatlan nagy hóban. Megkerültük a nagy fát, s a töviről széjjel pallottuk azt a rengeteg havat. Aztán térdre ereszkedtünk, s neki a fűrészt a fának; s oly lelkünkből húztuk, hogy a fa ágain reszketett a hó. Node, haladtunk is dicséretesen, mert egy félóra múlva, mint egy recsegő zuhatag, földre döndült a fa. S a döndülés után, ahogy a verejtéket le akarám vala törölni a homlokomról, hát odapillantottam a fa csonka törzsökére, de fel is akadt rögtön a szemem, mert a fatörzsök fehér lapján nem semmit láttam, hanem az elszomorodott Jézus szakállas fejét.

– Jaj, igazán?! – mondta a kislány, mire a mókamester még bizonykodott is, mondván:

– A béka a hitetlenek nyelvire rakja a tojásait, ha nem így volt.

Éppen tettük volna, hogy tünedezünk a nagy csodán, de akkor megszólalt a nagymondó, s tiszte szerint így szólt:

– Assemmi, hallják-e! Hanem János keresztapám a múlt héten egy vaddisznót lőtt, jó nagy vadkocát. Otthon neki is állott mindjárt, hogy felhasítja; s ahogy ott előttünk éppen felvágja vala a hasát, hát a hasadékból két vadmalac szökött elő.

– Jaj, csakugyan?! – mondta ismét a kislány.

– Bizony – fűzte tovább a nagymondó. – De keresztapámnak is volt esze bezzeg, mert hogy megjegyezze azt a két vadmalacot, a fülit mindjárt béhasította mind a kettőnek; s aztán elcsapta őket az erdőre, hogy majd jövőre meglője őket, mint kész disznókat, s jogos tulajdonait.

– Aj, beh okos volt! – ámult a kislány.

– Okos-okos – nézett a kislányra a mókamester. – De aki elbeszélte, az sem ingyen tette, mert igen nézi a maga fülit.

Megrebbent rögtön a kislány, s a két tenyerével letakarta mindjárt a két fülét; s a két szeme pedig fényben röpdösött, mint két cseppecske madár.

Mosolyogtunk is rajta, de szerettük is.

S kedvelt ő is minket, úgy emlékszem, mert elmenőben virágot tűzött a sapkáinkra. S mi azokban a virágos kucsmákban rázendítettünk egy új énekre; s a patyolat estében zengedezve haladván egy másik lányos ház felé, ragyogott nyilván a mi szemünk is, mint a betlehemi csillag.

Tompa Mihály:
Karácsony estéjén

Nem hallod-e? Kopogtat valaki…
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn, s erősen fú, esik…
Ereszd be a szegény utast, ereszd!
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hol idegen!
Csak erre, erre! bátran egyenest, –
A szó elég jókor lesz ide benn!
– Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiúnk!

Isten hozott, oldozd le saruid –
Jól ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar,
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja szenvedés az utas élte most…
Szél ostora s köd a kísérete,
Ember s hajlék öröm reája, kit
Éhes, vonító vad kísérgete.
– Nem jársz-e künn te is, szegény fiam?

Elébb, elébb! Úgy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely,
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidulj fel, s ünnepelj!
Vendégünk vagy, s szállást ad e fedél,
S alatta szél – hideg, ne félj, hogy árt!
Megosztjuk, ami jót nyerénk – veled,
Nyújtsd közelebb azt az üres pohárt…
– Hol ünnepelsz te most, jámbor fiúnk?

Aztán beszélj, hadd halljam a szavad.
S hogy ifjú szívednek mily álma van?
Nagy cél után kellett eredned – a
Széles világnak ily fiatalon!
Élnek-e még szüleid, a kiket
Úgy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordul-e már utad,
Vagy a tieid még messzebb hagyod?
– Miként az a mi kedves, rossz fiúnk!

Mert úgy van az! oly balga a szülő:
Hogy a fiak serdült korára vár.
Akkor kiszállnak… S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj… ilyenkor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyüt:
Midőn az édes vagy szent alkalom
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyűjt…
– Mikor térsz meg mi várva várt fiúnk?

Mikor telnek be édes álmaink…?!
Úgy lenne majd végóránk is nyugodt…
De ím éjfélt üt – a hívő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott:
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallgassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyugalomra most,
Jer, a vetett ágy vár… jó éjszakát!
– Jó éjszakát, mi szeretett fiúnk!

“A mák és dió napja, mondja, a régi szakácskönyv, amelyből néha a nagyapám módjára ebédelni és vacsorázni is szoktam, hogy hosszú életkort élhessek a földön, mint általában a régebbi magyarok. A máktörő koloncnak vendéghívogató hangja volt, és minden házból kihallatszott döngése. A dió olyan jóízűen roppant, mintha a bánatot törtük volna össze darabidőre. Az asszonyhang, amely a zúzmarás ablakú konyhában kommandírozott, a legkeményebb férfit is meglágyította. A pajkos gyerek szorongva ült a suton, a komondor alázatosan ólálkodott az ünnepi illatokra, a pincében a hordó igyekezett megtisztulni szennyeitől, mert ő is tudta, hogy e napon vérét veszik, a gyalogösvényen a postás csodálatos levelekkel közelgett, nyelves szomszédasszony békét kötött, és szakértelemmel jött a fazékfedelek fölemelkedéséhez, a sütők átvizsgálásához, a patkók megkóstolásához.

Nem volt olyan ház Magyarországon, ahol a diós és mákos sütemények nem sikerültek volna e napon. Vajon termett-e elég mák, elegendő dió ez évben hazánkban, hogy mindenkinek patkó jusson az asztalára? A régi könyv azt mondja, hogy e sütemények nélkül nem érvényes a karácsonyi ünnep. Tán még a másvilági bíróság is valamiképpen felelősségre vonja az ünneprontót. Vajon mivel fog védekezni a magyar, aki a karácsonyi kalácsot elmulasztotta? ” Krúdy Gyula, 1922

Az ország sok helyén szokásos volt az éjféli miséig dióra kártyázni. Az éjféli miséhez számtalan hiedelem és mágikus eljárás főződik. Aki feláll a Luca székére, meglátja, kik a boszorkányok. Az a lány, aki harangszókor a kútba tekint, meglátja jövendőbelijét. A szerelmi jóslás egyéb változatait is gyakorolták karácsonykor, ugyanígy többféle haláljósló és időjósló eljárást a következő évre vonatkozóan. A valamelyik őszi naptári ünnepen vízbe tett gyümölcsfaágnak is karácsonyra kellett kivirágoznia.

Azt is tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, s elmondják véleményüket gazdáikról, gondozóikról. – Karácsony napján lánynak, asszonynak nem volt szabad más házához menni, mert szerencsétlenséget vitt volna. Ezért ahol nem volt szokásban a fiúgyermekek köszöntése, ott valamilyen ürüggyel elküldték a rokonokhoz.

A székelyek azt tartották, hogy ha fiúgyermek az első látogató, a tehén bikát, ha lány, üszőt borjazik. Az északi vidékek falvaiban az állatok itatása is bizonyos szertartások szerint ment végbe. Menyhén (Nyitra megye) a gazda elővette a karácsonyesti vacsoránál megmaradt ostyát, arra zöld petrezselymet tett, majd piros almát, és az egészet a vályúba tette, aztán erről itatták a marhákat, hogy egészségesek legyenek. Némely községben a piros almával egy ezüstpénzt (régi ötkoronást) is tettek a vályúba, hogy az állatok olyan szépek legyenek, mint a piros alma és olyan értékesek, mint az ezüst. – Étkezés előtt a család tagjai megmosakodtak, a mosdóvízbe sok helyen ezüstpénzt, piros almát tettek, hogy a következő esztendőben szerencsések és egészségesek legyenek.

Heltai Jenő:

Karácsonyi ballada a régi jó időkről

Karácsony este. Fekete karácsony.
Foltos a lelkünk, ráült a penész.
Kályhánk kihűlt, fukar tüze kilobbant,
A fagyos hold az ablakon benéz.
Néptelen utcák, álmos, ócska házak
Szomoru csöndje bágyasztón fon át…
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?

A régi jó idők! Telt szénre, fára,
Garasért vettünk örökzöld fenyőt,
Víg gyertya égett, kis csengő csilingelt
És jött az angyal vacsora előtt.
Ma nincs se fa, se vacsora, se angyal,
Csak gyűlölet van, átok, babonák…
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?

Gyermekzsivajgás, égő, piros arcok,
Olcsó ajándék, drága örömök…
Ma úr a széthúzás, király az éhség,
Az utcasarkon koldus könyörög,
A neve: Jókedv, Hajléktalan, árva,
Többé e földön nem leli honát.
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?

Ajánlás

Ti híresek, ti nagyjai a földnek,
Bölcsek, vezérek és diktátorok,
Kiszáradt szemmel meddig nézitek még,
Hogy áll a föld, csak a nyomor forog?
Siket fülekkel meddig hallgatóztok?
Még nem elég a könny, a jaj, a vád?
Adjátok vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát!

Források

     Zaicz Gábor (szerk.): Etimológiai szótár. Bp. 2006.

     Fehér M. Jenő: Középkori magyar inkvizíció, Transsylvania, Buenos Aires 1956, 236-37., a Kassai kódex jegyzőkönyveiből (“Undo sámán pere”)

     http://www.angelfire.com/realm3/hmult1/konyvek/kozinkv2.htm#r0014

     A Catholic Encyclopedia a karácsonyról

     Jézus valójában nyáron született (Index, 2008. december 10.)

     Christmas in England (angol nyelven). santas.net. (Hozzáférés: 2009. december 17.)

     Angol karácsony (magyar nyelven). harmonet.hu, 2006. december 13. (Hozzáférés: 2009. december 17.)

     Ünnepnapok (magyar nyelven). londonkalauz.hu, 2008. március 16. (Hozzáférés: 2009. december 17.)

     Téli ünnepek (magyar nyelven). unnep.mentha.hu. (Hozzáférés: 2009. december 17.)

     Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata (Bp., 1923);

     Veit, Ludwig Andreas: Volksfrommes Brauchtum und Kirche im deutschen Mittelalter (Freiburg, 1936);

     Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938);

     Szendrey Zsigmond: Évnegyedi szokásaink (Ethn., 1941); Fehrle, Eugen: Feste und Volksbräuche im Jahresablauf europäischer Völker (Kassel, 1955);

     Pascher, Joseph: Das liturgische Jahr (München, 1963);

     Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd (Bp., 1974).

Magyar Néprajzi Lexikon

hu.wikipedia.org

kulturport.hu

hungarianconsulate.co.nz

szepi.hu

Elolvasta: 17 813

Megjelent Vandra Attila: Eukaliptuszok és kenguruk közt című könyve. Meghívó könyvbemutatóra.

Vandra Attila: Eukaliptuszok és kenguruk közt

Előszó

Országunk határát átlépve bepillantani a külföld életébe, csodálatos élményben részesíthet. Végtelen lehet más kultúrák megismerésének foka, minősége, felületestől az alaposig; országokról, földrészekről, sőt kontinensekről többet tudni nagy lehetőség, méghozzá több formában létezik. Lehet átutazni valami üzleti-, családi-, elintézni való ügyben, vagy magáért az élvezetért, előre beszerzett ismertető kiadványokkal felkészülve menni. Az sem mindegy, hogy az átélt kalandok emlékét magunkba zárva őrizzük, vagy széltében-hosszában mesélünk róla – szó elszáll, bármilyen jó hallgatni.

Vandra Attila világutazó, bejárta már fél Európát, amikor a családlátogatást kötötte össze a „fordított világú” távoli tájak, ezúttal a titokzatos kontinenssel való ismerkedéssel. Ez azonban nem elég, számára még elmesélni sem kielégítő, kíváncsiságát felkeltette sok-sok hiányos ismeret, amit tudni lehet, vagy inkább kellene Ausztráliáról. Hatalmas kutatómunkába kezdett, alaposan körbejárva a kérdéseire talált válaszokat, mielőtt nyilvánosság elé tárná szerzett tapasztalatait és logikus következtetéseinek leírását. Így került fel előbb folytatásokban az izgalmas, színes élményeket fotókkal dúsított beszámolója a Héttorony Irodalmi Magazin oldalaira, majd a Brassói Lapok is kezdte közölni heti rendszerességgel, és mindkét olvasótábor körében nagy érdeklődést váltott ki.

Megismerteti az olvasókkal Ausztrália kialakulását, földrajzi elhelyezkedését, történelmét, ősi kultúráját, a „fehér átok” hatásait és a mára kialakult életét. Úgy is, mint a legek kontinensét, aminek növény- és állatvilágát sem csupán bemutatja, hanem olyan aprólékos gonddal és szeretettel tárja elénk, hogy vágyat kelt az olvasóban egy hosszú barangolásra oda repülni.

A könyv születése egyenesen következik a gazdag tudásanyag és színes tartalom, könnyed, magánéleti epizódokkal tűzdelt, olvasmá-nyos szöveg közreadásának igényéből.

Szeretettel ajánlom minden szép élményt és tudást befogadni kész olvasónak ezt az értékes úti beszámolót.

Pápay Aranka

Részlet:

Hurrá, megyünk Ausztráliába!

Amikor a lányomék Aotearoa-Új-Zélandra költöztek, kissé epésen kérdeztem: „Messzebb nem találtatok?” Brassótól távolabbi hely ugyanis csak a Csendes-óceán közepén található. Akkor azzal vigasztalt, nézzem a jó oldalát. Onnan már csak közelebb jöhetnek. Tamáskodásom (tőlük kitelik, hogy a Holdon kössenek ki), nem vált be, így életük következő állomása Melbourne lett, Viktória Állam fővárosa, amelynek valamivel több a lakosa, mint Aotearoa-Új-Zélandnak. Tényleg közelebb van, el kell ismernem, nemcsak kilométerekben mérve, hanem kettővel kevesebbszer is kell átszállni a repülőn. Azt az ötvenkét órás utat, amellyel első alkalommal eljutottunk hozzájuk, azt senkinek sem kívánom.

Unokánkat látni a világ végére is elmegyünk, s Melbourne csak huszonegy óra! Tehát megyüüünk! Na de mi, kalandok nélkül? Tehén és gatya!

Pedig olyan simán indult az egész! Mivel Zita tours sem tudott olcsóbbat találni, irány a Micomis utazási iroda, s ha valami közbejön… Mert erre fel kell készülni! Ami biztos, az biztos! Ha tényleg közbejön valami, ők könnyebben tudnak intézkedni. Így valamivel több, mint fél évvel elutazásunk előtt megvesszük a repülőjegyet. A Qatar Airwaysnek találtuk legjobbnak az ajánlatát.

Már közeleg az elutazás napja, alig egy hónap van hátra, egyre gyakrabban képzelem el, amint újra találkozom unokámmal, amikor lányom azzal fogad, na, mivel jövünk hozzájuk. A képére kiül az akasztófahumor jele. Értetlenkedésemet látva, rákérdez:

— Ti nem néztek híreket?

Nézi a rosseb. Ezért nem szenvedek depresszióban. „Megcsalta, ellopta, elsikkasztotta, megverte, megölte, megerőszakolta, bezárták, vihar, árvíz, földrengés, tzunami, leégett…” Mit nézzek rajta? Ha kész lesz az autópálya Brassó és Magyarország közt, meg a repülőtér… Amikor arról lesz szó a hírekben, megígérem, mindkettőt megnézem.

A lányom felvilágosít, az öbölviszály legnagyobb vesztese a Qatar Airways… A szomszédos arab országok kizárták légterükből a katari légi közlekedést, és ultimátumot adtak… Állítólag a katariak terroristákat támogatnak és beleszólnak a többiek belügyeibe, valamint Iránnal szövetkeznek… No, én nem igazán értem a dolgot. Miért haragszanak jobban Katarra, mint Iránra? Még katari születésű öngyilkos merénylőről nem hallottam, de a 2001 szeptember 11-ikei terrortámadás tizenhét végrehajtója közül tizenöt szaudi volt, és az ultimátum tizenhárom feltétele közül tizennégy beleszólás katar belügyeibe, az Al Jazeera hírügynökség betiltásával az élen… Nos ezért (is) nem foglalkozom a politikával.

Azért sem nézek TV-t! Inkább naponta utána nézek a Bukarest-Doha és a Doha- Melbourne járatoknak. Egyelőre — mint a cigány a viccben: egy kis kerülővel, bíró úr — Irak és Szíria fölött járnak még a katari repülők, csak az indulás időpontja változik nap, mint nap. Az ultimátum három nappal indulásunk előtt jár le, majd a katariak kapnak még két napot. Igaz, mi személyszállítóval repülünk, de az oroszok is lelőttek egyet az ukrán válság idején…

Kolléganőimnek színesen ecsetelem a lehetőségeimet — a cinizmus segít a túlélésben — végül megúszom verés nélkül. Eljön az indulás napja. Feleségem táskája nélkül indulunk el, abban a pénz, a vízumok, a repülőjegyek, az útlevelek… Már a taxiban robogunk, amikor nekem feltűnik, mennyire lezser az asszony. Visszafordulunk, ez állítólag szerencsét hoz (vagy mégse?), s még elérjük így is a reptéri buszt.

Az adrenalinbomba nálam megteszi a hatását, és tengeribetegség környékez már Felső-Tömösnél. S csak ezután jön a Predeáli-hágó… Erősen szédülök, hányingerem van, és egyre rosszabb. A sofőr mentőt akar hívni, én úgy döntök, mégse infarktus, se sztrók, mert a pulzusom normális. Egy benzinkútnál megállunk, hányni nem tudok… Végül csak megérkezünk a reptérre. Ott a rosszullétem tíz perc alatt elmúlik. Soha ilyen kalandom nem volt, inkább egyike voltam azon keveseknek, akik egy viharban (tengeren) megúszták hányás nélkül. Csak a kezdet nehéz, egy ideje haverjaim mondogatják, hogy néha-néha pillantsak a személyimbe…

Végül megérkezünk Dohába épen, és idejében. Ellenőrzés, ez már így van rendjén egy reptéren, nem vagyunk Aotearoa-Új-Zélandon, és úti célunk nem Picton. Az már kevésbé van rendjén, hogy nadrágszíjamat levetetik velem, mert van benne fém, és az ellenőrző kapu túlsó oldalán már nem kerül elő. Állok, fél kézzel tartva a gravitációs erő hatásának épp eleget tenni készülő nadrágomat. A hölgy az ellenőrzőponton érdeklődik, biztos volt-e nadrágszíjam, én meg elég epésen kérdem, engedjem-e el, amit a kezemben tartok. Nem kíváncsi mi történne, ha igent mondana. Leállítják az ellenőrzőpont működését, belenéznek… Nincs. Végül valaki megtalálja, ledobva valahol. Egyik előttem levő gyűjtögethetett, szerencsére nem kellett neki két nadrágszíj… Igazán vicces lett volna végigmasírozni a B termináltól a C-ig (több száz méter) nélküle. Ugyanis a vonatot, amivel mehettünk volna, nem találtuk meg, csak amikor odaértünk. Fenn robogott az emeleten. Újabb ellenőrzés, várunk a beszállásra, elő akarom venni a könyvemet, amelynek olvasását megkezdtem Bukarestben. Az meg is van, de a szemüvegem nincs… Mindent kiszedek a hátizsákból, a felségem is még egyszer. Nincs meg… (Melbourneben megtaláltuk ott, ahol mindketten kerestük).

Az Airbus 380-ason kiderül, hogy a szemüveghiány nemcsak az olvasás lehetőségétől foszt meg, hanem a „Tv-nézéstől” is. Annyira közel van a monitor, hogy zavar, nem látom tisztán, ahhoz szemüveg kellene. Pedig a munkában ritkán veszem elő… Csakhogy itt gyér a fény, és tudom, túudom, időnként bele kellene pillantanom a személyibe. S az út több, mint tizennégy óra. Jajjj… Ezt már a derekam mondja, amelyik már otthon jelezte, hogy nekem van olyan testrészem, vegyek már létezéséről tudomást. Mindegy… Főleg, hogy várt az unokánk! Minden kaland feledve! Hurrá, Ausztrália, itt vagyunk!

Könyvbemutató:

Időpont: 2018. december 17., hétfő, 18 óra
Helyszín: Brassó, Reménység Háza, Moldovei u. 2 sz.

Elolvasta: 17 915

Alkonybibor; sötétlő cipruságon / a nyugvó nap mosolygó fénye reszket… / Valaki jön, mély gyászban, haloványon, / és néz, csak néz, néz egy ledőlt keresztet. (Kosztolányi Dezső: A temetőben)

Mészöly Dezső: Halottak hatalma

Hogy tudnak ütni a halottak!

Élő nem sújthat akkorát.

Tőből fordulnak ki a fák.

ős boltozatok beomolnak,

Mikor a halott odavág.

Hogy tudnak ölni a halottak!

Ki élő, lágy, s tán megbocsát;

De a halott pardont nem ád;

A holtak némán kaszabolnak,

Hogy belesápad Góliát.

Hogy tudnak győzni a halottak!

Ráérnek ők, nem félnek ők,

Jó ágy a hant, jó vár a föld;

Jeltelen sírja a halottnak:

Bevehetetlen szirt-erőd.

Kapcsolódó cikk:

http://7torony.hu/index.php?c=58581

http://www.7torony.hu/index.php?c=50375

Forrás:

hu.wikipedia.org

mek.niif.hu

irodalmijelen.hu

pim.hu

hycry.wordpress.com

MAGYAR NÉPRAJZ – JELES NAPOK – ÜNNEPI SZOKÁSOK; AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz

Elolvasta: 17 919

Elkészült a 2008 -ban kiadott Tündérkert selyemútjain c. kötetem

utánnyomása. Idézek néhány gondolatot.

Fülszövegek:

Erdély- Tündérkertből hozta át a selyemúton a kislány azt a sok titkot,

melyeket most a felnőtt, a költő ugyanazon a selyemúton csempész

haza.

                                                                    Balázs Tibor (PhD)

Kivétel nélkül szívhez szóló, bensőséges verseket ír Koosán Ildikó,

akiről méltán elmondható, hogy  az apró részletek szépségeinek

avatott számon tartója, s a bátor, csend közeli megszólalás lírikusa.

Kivételes stílusérzékével gyakran idézi fel a közelmúlt magyar költészetének,

s néha a görög-római antikvitásnak máig élő helyzeteit,

hangulatait. Titkokat rejtő, majd mégis kimondó

személyessége, valamint otthonossága az erdélyi gyermekkor

tájain lélekgazdagító élményt nyújt a fogékony olvasónak.

                                                                        Iszlai Zoltán

                                                               József Attila- díjas költő

Téli gondolatok

            Koosán Ildikó

Felszáll az ágról

egy madárnyi fény,

karvaly idő

köröz felettem.

         *

Levedlett ócskában

feszít a Január,

foltjait szerényen

hóval takarja,

még nem döntöttek

milyen divatszín dukál,

mondják fűzöld lesz,

esetleg méla barna.

          *

Délcegen térdig

áll a hóban

mint mélyre

ásott oszlopok,

pózol a tölgy,

– ez alkonyóra –

az ágakról

esti fény csorog.

            *

2008 januárja

Elolvasta: 17 884

Tíz kategóriában 16. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői.

Tíz kategóriában 16. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői Budapesten a Müpában megrendezett gálaesten december 7-én.

• magyar építészet és építőművészet kategóriában Nagy Csaba építész;
• magyar tudomány kategóriában Sótonyi Péter orvos, patológus, egyetemi tanár;
• magyar sajtó kategóriában a Portfolio.hu gazdasági portál,
• magyar képzőművészet kategóriában Korniss Péter fotográfus;
• magyar oktatás és köznevelés kategóriában Falus Iván pedagógus, egyetemi tanár;
• magyar sport kategóriában Magyar Zoltán tornász;
• magyar irodalom kategóriában Görgey Gábor író, költő;
• magyar népművészet és közművelődés kategóriában a Kallós Zoltán Alapítvány;
• magyar zeneművészet kategóriában Fischer Ádám karmester, a Budapesti Wagner napok művészeti vezetője;
• magyar színház- és filmművészet kategóriában Szirtes Ági színész.

A közönségdíjat L. Ritók Nóra pedagógusnak ítélték oda a szavazók. 

A díjazottak egyenként 15 millió forintos díjban is részesültek. 

Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke a díjátadó gálán pénteken elmondta: az idén 16 éves alapítvány erkölcsi és anyagi támogatás terén is egyedülálló. A díj, jelentős hozzájárulást jelent a kulturális sokszínűség megőrzéséhez, a nem termelői szférában dolgozó tudósok, művészek, köznevelők és sportolók elismeréséhez, munkásságuk megismertetéséhez. “Mindannyiukban közös, hogy kimagasló tehetségük sok éven át, akár egész életen át tartó kemény munkával és áldozatvállalással párosul” – hangsúlyozta az elnök. 

Az elmúlt évek alatt 480 Prima és Primissima díjat adtak át – idézte fel, hozzátéve: a jelöltek, a díjazottak kiválasztásánál mindig a teljesítmény volt a meghatározó.

Demján Sándorra emlékezve kijelentette, hogy számukra az év legnagyobb vesztesége az ő távozása volt. Mint mondta, Demján Sándor szellemiségére Széchenyi István nagy hatással volt, sokszor elmondta, hogy a legjobb befektetés a tudásba és a tehetségbe való befektetés. Ennek szellemében hozta létre a Prima Primissima Alapítványt, bízva abban, hogy a díjakkal nem a pénz, hanem annak rangja és az együvé tartozás lesz a legfontosabb –emlékeztetett Csányi Sándor, hozzátéve: „emberségét jellemezte, hogy aktív volt a kulturális mecenatúrában és a segítségre szorulók támogatásában.”

A kuratórium elnöke kiemelte: „öröksége arra kötelez minket, hogy a Prima Primissima Díjat fenntartsuk, modernizáljuk, és úgy vigyük tovább, hogy a következő generációk szemében is releváns értékmérőként szolgáljon”.

A díjazottak bemutatása:

Nagy Csaba építész a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett építészmérnökként, majd ösztöndíjasként a Bécsi Képzőművészeti Akadémia Mesteriskoláján tanult. Az Archikon Építésziroda egyik alapítója és vezető tervezője. A környezettudatos építészetben úttörő százlakásos passzívház és Meséskert óvoda, illetve a műemlék rekonstrukciók, mint az Andrássy úti Il Bacio és Hotel Moments, a Budai Vigadó, a Palatinus strand vagy a készülő Párizsi udvar egyaránt nagyvonalú gondolati tisztaságról és következetességről tanúskodik.

Sótonyi Péter 1963-ban végzett a SOTE-n. Később patológus, kórszövettani, igazságügyi- és egészségügyi orvostani szakorvosi képesítést szerzett. 1998-2000 a SOTE Általános Orvostudományi Kar dékánja, majd 2003-ig az egyetem rektora. A Semmelweis Egyetem Doktori Iskola és a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program alapító elnöke. Több egyetem díszdoktora. Főbb érdeklődési területe a forensicus pathológia és az új morfológiai módszerek lehetőségei az igazságügyi orvostan gyakorlatában, az orvosi működés jogi kérdései, topooptikai reakciók elektromikroszkópiája. A Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas orvos a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Korniss Péter harminc éven keresztül dolgozott a Nők Lapja szerkesztőségében fotóriporterként, majd a lap művészeti szerkesztőjeként. 1991 és 1999 között a Színház című folyóirat képszerkesztője, 1999-től szabadúszó fotográfus. Magyarországon dokumentarista fotográfusként lett ismert. Tíz éven keresztül követte egy ingázó munkás életét, ebből a munkából készült A vendégmunkás című albuma. Több mint öt évtizedet szentelt az eltűnő paraszti életforma és kultúra megörökítésének, főleg Erdélyben. A Kossuth-díjas művész kiállításait 16 országban mutatták be, itthon az elmúlt évben a Magyar Nemzeti Galériában Folyamatos emlékezet címmel.

A Portfolio.hu Magyarország gazdasági, üzleti, pénzügyi portálja. Az 1999 óta működő portál 30 szakértő elemzővel állít elő napi 70, többségében originális hírt és elemzést. A tőzsdén jegyzett cégek teljes körű hazai elemzését csak a portfolio.hu végzi. Fókusz témái közé tartoznak a tőzsdei, makrogazdasági, pénzügyi, befektetési, fejlesztési, ingatlanpiaci, energiapiaci, mezőgazdasági, telekom- és FMCG-szektor hírei. A portál komoly szerepet játszik az edukációban. A hagyományos online tevékenység mellett konferenciát is szervez.

Falus Iván 1968-ban végzett az ELTE pedagógia-orosz szakán. 1987-ben a neveléstudományok kandidátusa, 2005-ben habilitált, 2008-ban a neveléstudományok MTA doktora. Kutatásai főként a pedagógustevékenység elemzésére, a pedagógusképzésre, az oktatás módszereire és stratégiáira irányultak. 15 önállóan, illetve társszerzővel publikált könyv, 14 szerkesztett tanulmánykötete, 80 kötetben, illetve folyóiratban megjelent tanulmánya mellett 1997-ben megjelent a Báthory Zoltánnal együtt szerkesztett munkájuk, a háromkötetes Pedagógiai Lexikon. A Pedagógusképzés című folyóiratnak 15 éven át főszerkesztője, a Tanárképzők Szövetségének 12 éven keresztül elnöke volt.

Magyar Zoltán tornász 1965-től 1980-ig a FTC tornásza volt. 1972 és 1980 között 33 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Elsősorban lólengésben volt eredményes, a magyar férfi tornasport kiemelkedően eredményes képviselője. Edzőjével, Vígh Lászlóval számos új technikai elemet dolgozott ki, nevéhez fűződik az orsó, a szökkenő-vándor és a róla elnevezett elem, a Magyar-vándor első bemutatása. Pályafutása alatt három világ- és három Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Részt vett az 1972-es müncheni, az 1976-os montreali és az 1980-as moszkvai olimpián. 1976-ban és 1980-ban lólengésben olimpiai bajnoki címet nyert. 2015-ben a Nemzet Sportolójává választották.

Görgey Gábor író, költő, műfordító első kötete Füst és fény címmel jelent meg 1956 októberében. Első színdarabját, a Komámasszony, hol a stukker? címűt folyamatosan játsszák itthon és külföldön. 25 színdarabot írt. A világirodalomból rengeteg verset és drámát fordított. Több műve önéletrajzi ihletésű, a Galopp a Vérmezőn című drámája a kitelepítés emlékeit dolgozza fel. Adria szirénje című regényéért megkapta a 2000-es Év Könyve-díjat. A Kossuth-díjas író számára a legfontosabb az ötkötetes Utolsó jelentés Atlantiszról című nagyregénye, amely korrajz és fejlődéstörténet a harmincastól a kilencvenes évekig. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja.

A Kallós Zoltán Alapítványt 1992-ben hozta létre Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenekutató. A szervezet a Mezőség és a Kisszamosháti régió oktatási, kulturális, szociális életében jelentős szerepet tölt be. Felállása óta rendkívül fontos értékőrző, a hagyományos magyar kultúra alapjaira épülő tevékenységeket indított el oktatási, gyűjteményi, tudományos területeken, ezzel a mezőségi magyar szórványtelepülések központjává tette Válaszutat. A Szórványoktatási Központok, a Népművészeti Központ, a kézműves ház, a Felsőtöki Tangazdaság évente több ezer embert vonzanak a településre.

Fischer Ádám karmester a Budapesti Wagner-napok művészeti koncepciójának megalkotója, a rendezvény állandó karmestere. Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar alapítója és művészeti vezetője, a Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatója. Korábban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar és a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója volt. Budapesten zeneszerzést, majd Bécsben vezénylést tanult. Fellépett a világ vezető operaházaiban, és vezényelte a legnevesebb szimfonikus zenekarokat. Bayreuthban 2001-ben debütált, művészi teljesítményét az Opernwelt Az év karmestere címmel ismerte el. A Bécsi Állami Operaház 2017-ben tiszteletbeli tagjává választotta.

Szirtes Ági a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban végzett, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1979 és 1982 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1982-ben lett a budapesti Katona József Színház alapító tagja. Mintegy 100 színpadi előadásban és több tucat tévé- és játékfilmben örvendeztette meg kiváló alakításaival a nézőket, többek közt a Roncsfilmben, A londoni férfiban vagy az 1945-ben. A Kossuth-díjas színésznő a színház és film mellett szinkronizál is, kiemelkedő színházi szerepei: A három nővér, Portugál.

L. Ritók Nóra pedagógus pályáját képzőművészként és földrajz-rajz szakos tanárként kezdte. Speciális vizuális nevelési programot dolgozott ki, ami a gyermekközpontúság, hátránykompenzálás és szociális készségfejlesztés szerves egysége. 19 éve alapította az Igazgyöngy Alapítványt, majd az Igazgyöngy Művészeti Iskolát, amelynek igazgatója. Az iskola a berettyóújfalui térségben 650 többségében hátrányos helyzetű gyereket fejleszt, nemzetközi hírű gyermek alkotóműhellyé vált. Módszereit alkalmazzák itthon, és a határon túli magyar iskolákban. Pedagógiai munkája összeforr a szegénység és a szegregáció elleni szerteágazó küzdelemmel egy integrációs modell fejlesztésében.

(Fotó forrása: hvg.hu

Címkép forrása: primaprimissima.hu)

Elolvasta: 18 005

Dr. Koosán Ildikó költő, műfordító költői estje. (2018. 09. 11. 17:00 órakor)

Elolvasta: 17 797

PRIMA PRIMISSIMA 2018

A 2018-as Prima Primissima díj egyik jelöltje magyar irodalom kategóriában Bertók László költő, író

Első versei 1953-ban jelentek meg a Dunántúl című folyóiratban. A középiskolában irodalmi társaságot alapított barátaival, működésüket, verseiket államellenes izgatásnak minősítették. E vádak miatt 1955-ben börtönbe került, ennek dokumentációját Priusz c. prózai művében adta közre. 1963-ban elvégezte a pécsi tanárképző főiskola magyar–történelem szakát, 1973-ban az ELTE könyvtáros szakát. Első önálló kötete 1972-ben jelent meg, azóta verseit több mint 20 kötetben adta közre. A Bertók-szonett formája verstörténeti újítás. Irodalmi életrajzokat is írt. A József Attila- és Kossuth-díjas író, költő 1999-től a Jelenkor című folyóirat főmunkatársa.

(Fotó forrása: Prima Primissima facebook oldala)

Idén tizenhatodik alkalommal adják át a Prima Primissima-díjakat, amelyre tavaly óta határon túli magánszemélyek, illetve alkotóközösségek is jelölést kaphatnak – olvasható a díjat gondozó és finanszírozó OTP Bank kszeptember 18-ai közleményében. A Prima Primissima-díj küldetése a kezdetektől fogva a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismerése, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek kitüntetése. A közlemény szerint az idei Prima Primissima-díjátadó egyben Demján Sándor, a díj alapítója emléke előtti tisztelgés is, aki 2013 óta finanszírozta a Közönségdíjat, és bár az idei évi díjátadón már nem lehet jelen, a 2018-as elismerést még az ő támogatásával adják át.
 

A díj struktúrája a közlemény szerint idén sem változott: továbbra is tíz kategóriában hirdetnek „kiválóságokat”. Minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima-díj nyertese. A Junior Prima-díjak a fiataloknak jelentenek biztatást és anyagi segítséget, míg a megyei Prima-díjak a helyi kiválóságokat ismeri el. A Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé, a Junior Prima-díj 2 millió, a megyei Prima-díj pedig 1 millió forint jutalommal jár. A közönségdíjas jelölt személye idén is SMS-szavazással dől el. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a www.primaprimissima.hu weboldalon és a Prima Primissima Facebook-oldalán.

Az összegzés szerint az idei díjazottakkal együtt immár 480-an részesülhettek az elismerésben. A kiválóságok alkotómunkáját, tehetségük fejlesztését eddig összesen 4 milliárd forinttal támogatta a Prima Primissima Alapítvány.

(MTI)

2018. évi díjazottak

MAGYAR IRODALOM
Bertók László költő, író
Görgey Gábor író, költő
Vári Attila író,költő

MAGYAR SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZET
Székely Gábor rendező
Szirtes Ági színész
Venczel Vera színművész

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET
Katona Szabó Erzsébet textilművész
Korniss Péter fotográfus, fotóriporter
Maurer Dóra képzőművész, professzor Emerita

MAGYAR TUDOMÁNY
Dr. Frei Zsolt asztrofizikus
Dr. Hamza Gábor jogtudós, egyetemi tanár, MTA rendes tagja
Dr. Sótonyi Péter orvos, patológus, egyetemi tanár

MAGYAR OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS
„A zene mindenkié” Egyesület
Prof. Dr. Falus Iván pedagógus, egyetemi tanár
L. Ritók Nóra pedagógus

MAGYAR ÉPÍTÉSZET ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET
Nagy Csaba építész
Potzner Ferenc építész, művészettörténész
Tokár György építész

MAGYAR SAJTÓ
Bősze Ádám műsorvezető, zenetörténész
[1]Portfolio.hu
Rubicon

MAGYAR SPORT
Kozák Danuta kajakozó
Dr. Magyar Zoltán tornász
Vereczkei Zsolt úszó

MAGYAR NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖZMŰVELŐDÉS
Kallós Zoltán Alapítvány – Válaszút
Kiss János balettművész
Vujicsics Együttes

MAGYAR ZENEMŰVÉSZET
Dresch Mihály dzsessz zenész
Fischer Ádám karmester
Várjon Dénes zongoraművész

[1] Balogh Gabriella, a Prima Primissma Alapítvány Kuratóriumának tagja, résztulajdonosa a Net Media Zrt-nek,  amely a portfolio.hu kiadója. Balogh Gabriella az adott kategória szavazásán nem vett részt.

Forrás:
Prima Primissima Díj facebook oldala

primissima.hu

MTI

Címfotó forrása:

Prima Primissima facebook oldala

https://www.facebook.com/primaprimissima/photos/a.337884392915536/1982209948482964/?type=3&theater

Elolvasta: 17 939

Megjelent Koosán Ildikó nyolcadik, Rondo Capriccioso című verseskötete!

A nyolcadik verseskötetem címe: Rondo Capriccioso

A könyv A/6 méretű, keménytáblás, 149 oldal, a borító  Malmö Tócsaükör c. fotóm alapján készült,” Egy találkozás utóélete alcímmel. Paul Géraldy „stílusában” íródott verseim gyűjteménye.

Koosán Ildikó

Ha elfogadsz

A kényszerűség tettre bátorít,

Veszély a céltól el nem tántorít:

világok dőlnek, dübörög a föld

ha egy érzésben feltétlen hiszek,

kitölt a fény, parázslik a zöld,

kék tűzben égnek a réti íriszek,

értelme támad az áldozatnak,

ha elfogadsz és én is elfogadlak.

Mi voltunk

Mikor az éjjel hajnalpírra vált,

megkoronázza a parti ősplatánt,

megkérdem tőle, tanúm vallatom:

Tényleg árnyékunk sejlett a vízen?

A hullám- mosta térben ácsorogva

tényleg léptünket látta összefonva,

míg elsimult a fényikrás föveny?

Válás

Még visszanézett. Utána lestem

a lökdösődő, sűrű tömegben,

elindultam, szinte futva indult ő is

át a zebrán, szemben a kőris-

fánál egy csapzott-szőke kislány,

láttam, integet neki, ő meg oly furcsán

karolta át, mint elébb a vállam,

mikor hévvel fonódunk össze nálam

ma is, alig órája múlt, billent a váza

virága is… most meg tele a járda

itt hagyott illatával, lebegteti a

szél; Ennyi.. egy halállal felér.

Látod?

Látod? Az ősz lehangol, ne csodálkozz,

ha nyűgös vagyok, magaunt, mogorva,

nem kéne, hogy most ennyire hiányozz!

Örömtelen napok látogatnak sorra,

fakul a kert, a meghitt séták sora veled,

hosszú ökörnyál  hintál a sombokorra;

Nem hittük, dér jön majd, ködös telek,

magányos angyalszárnyat írunk a hóra

megidézni a régi együttléteket…

Látod? Ez a borongás, e holt virágok,

ez a felemás világ végül hozzád vezet,

fáj ez a sok szín.. Még gyászban járok.

Hiányjelek

Éveim rommezején valóság-ízű mesék

közt járva még hihető a tegnapelőtt is

idilli helyünk még idelátszik

sínpárok mentén sárgul a pitypang

hallik a déli harangszó, s a távoli

vonatfütty-foszlány dallamtöredéke

együttlétünk illatát mégsem

idézi vissza az órák magánya

sem a sírodra hulló alkonysugárban

ellobogó gyertyalángjaim ölelkezése.

Búcsú

a kert ma őszi mozaikpaletta
színek, árnyak, formák hangulat,
a lombokat már kikezdte a rozsda,
talpig köd ül a szürke ég alatt;

kedélyem rossz, lehangolt zongora,
volt nyári álmom néma fájdalom,
sebes ár a folyók csipkesodra,
kiégett árnyék himbál a falon,

szél szórja szét zöld napjaim porát,
ökörnyál úszik, végső léghajó,
a nyár istenfény-tükörfoncsorát
törlik a képről, nem odavaló.

2018. június 28.

Aki szeretné megvásárolni a kötetemet, esetleg érdeklődne, az e-mail címemen keressen meg.

Köszönöm!

Koosán Ildikó

Elolvasta: 17 900

89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapokra megjelent Péter Erika: A főnixmadár dala című verseskötete! Meghívó kötetbemutató beszélgetésre!

89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapokra megjelent Péter Erika: A főnixmadár dala című, felnőtteknek szóló verseskötete!

 Kötetbemutatók, dedikálások:

 Június 6. 17 óra – Békéscsaba, Megyei Könyvtár.

 Június 10. Budapest, Vörösmarty tér

 Június 12. 18 óra – Gyula, Mogyoróssy János Városi Könyvtár 

 Június 16. 16 óra – Békéscsaba, Körös Irodalmi Társaság

Elolvasta: 18 226

„Lépj csöndesen, te vándor, ne ébreszd föl a holtat.” (Ion Pillat: Új sír)

Choli Daróczi József:

Magyarország

Magyarország, te szent nagy békesség

melled élettől dagad.

Van kenyered, van vized elég,

mégis éhezik sok szegény fiad.

Éhezik kenyérre,

  éhezik észre,

      éhezik nagyon

          az emberségre.

(Weöres Sándor fordítása)

Daróczi József 1939. május 26-án született Bedőn Daróczi Károly és Kovács Magdolna gyermekeként.

Daróczi a Tatabányai Bányászati Trösztben dolgozott, amikor kitört az 56-os forradalom. A forradalom idején szökés közben kapták el, 10 hónapos börtönbüntetést kapott, a politikai foglyok közé rakták, Antall József volt miniszterelnökkel egy cellába.

Főiskolai tanulmányait a Budapesti Tanítóképző Főiskolán végezte, a hetvenes években beindult irodalmi pályája. Choli Daróczi József 1975 óta tagja volt a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, szerkesztette a Romano Nyevipe, az Amaro Drom és a Rom Som nevű lapot. Számos publikációja, verse jelent meg cigány és magyar nyelven egyaránt.

1985–1986 között az Országos Cigány Tanács elnöke volt, 1987–1988 között pedig a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének ügyvezető titkára. 1987 és 1988 között a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének ügyvezető titkára, majd a Hátrányos Helyzetű Fiatalok Életmód és Szabadidő Szövetségének elnöke lett. 1995 óta a X. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöki tisztségét töltötte be.

A pedagóguspályára 1994-ben tért vissza, a zsámbéki Apor Vilmos Főiskolán romológiát, cigány nyelvet, történelmet tanított. Innen vonult nyugdíjba.

1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetésben részesült.

Daróczi nevéhez fűződik a Biblia Újszövetségének 1996-os fordítása cigány nyelvre. Írt Amaro Drom Cigány–magyar kisszótárt és a Lovári nyelvkönyvet.

Fotó: Matusz Károly / MTI

Művei:

• József Attila: Ars Poetica – fordítás (1971)
• Uzhes Jilesa – önálló szerkesztésű antológia – a Népművelési Intézet gondozásában (1979)
• Fekete korall (versek, 1981)
• Amaro Drom Cigány-magyar kisszótár (Feyér Leventével, 1981)
• Lovári nyelvkönyv (Feyér Leventével, 1984)
• Isten homorú arcán. Pel devlesko bango muj (versek, műfordítás, 1990)
• Csontfehér pengék között (versek, 1991)
• Mashkar le shib dukhades – Nyelvek között fájón (1994)
• Bibliafordítás – Újszövetség (1996)
• Garcia Lorca: Cigány románcok (fordítás, 1996)
• Muri Anglunyi Bibla Kiponca – Az első képes Bibliám (2010)

Choli Daróczi József:

A legelső szó

Az a legelsőbb szó, az a leghosszabb volt,

az a legelsőbb szó, a legédesebb volt.

Az a legelsőbb szó, az a legnagyobb szó volt,

Az a legelsőbb szó, az igaz cigány szó volt.

Az a legelső szó, a legrövidebb szó,

azt sem tudja senki, van-e, vagy csak volt.

Az a legelsőbb szó, a legkeserűbb szó,

cigányul ha szólsz, a sorsod kígyósors.

Az a legelsőbb szó, a leghalványabb szó,

az a legelsőbb szó, az az igaz cigány szó.

Choli Daróczi József: Tudnálak szeretni

Choli Daróczi József:

Otthon voltam Indiában

Ha az ember gyermekkori emlékei között kutat – mostanában gyakran teszem -, néha egészen érdekes dolgokra bukkan. Egyre többször és egyre gyakrabban kerülnek emlékezetem felszínére olyan régen hallott, vagy átélt események, amelyeknek akkor, gyermekkoromban nem, de most egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítok.

Így vagyok azzal az eseménysorozattal is, amelyik nagyanyámhoz, a kilencvenhét évet megélt Dongóhoz kapcsolódik.