Hónap: 2017 január

megrajzoltalak vánkosom fehérjére véstem szótlan arcvonásod s gyertyacsendben bambulom szemed fénytelenségét míg a pihe-puha éjek öntelt szemlecsukásai legyőzik bennem az ébrenlétet képlékennyé válnak az álmok csillagokhoz erősített fonalakon hintázok veled… reggel majd rám veszem a fonák hétköznapok szétdobált ruháit s [… Tovább]

Fotó : Google.hu Fekete szárnyak, mint repülő szőnyeg,ég kékjére terítenek felleget.Légtáncuk káprázat a szemlélőnek,tomboló vihar…szabadság lehelet.Erő, dinamika minden mozdulat,eggyé-olvadás Isten színpadán.Életért vívják hosszú útjukat,parányi lelkek kitartása talány.Hősiesen védi erős a gyengét,helycserével pihentet fáradót,s hasítják a levegő végtelenjét,Ember, láttál már ehhez [… Tovább]

Anyám a konyhában volt, a gondjait kavargatta éppen, nagy fazékkal főzött, hogy tartson egész héten. Ne kelljen holnapra kitalálni semmit, gondjaiból elővett mindennap egy csöppnyit. Egyik nap ezért, másnap azért zsörtölődött, hol magához hívott, hol szobámba küldött. Ha éhes voltam? [… Tovább]

(A kép forrása az internet)     A költészet ott kezdődik, ahol már nem keresed magadban a szót, vagy aki szívből csak neked dalol, anyóban a lánykát, lányban az anyót.   A költészet ott kezdődik, ahol nem kell leírnod, milyen [… Tovább]

Íriszem poroszkál derengő sziluetteden, kocsonyás most ez a fény, remeg még, hihetetlen, …már felismertem, megízleltem és megőrzöm nemes valódat, álom vagy, többet nem töröm a kívánság nyakát holmi csillagleséssel, itt vagy, itt vagyok, nagyságod egy fehér éjjel; havazik, felérek arcodig, [… Tovább]

                                                                            „Naponta írjál verset!”, [… Tovább]

  Gombolyaggal játszó                két cica a szívem, és lelkeink között                szivárvány ível át. – Félórát tököltem                egy idevaló rímen! – festéknek kevertem                pillangók hímporát.   Pufók angyal tartja                levelemben neved, átdöfött szív jelzi                minden [… Tovább]

Elkapom a tekinteted,ismerős a szempár,valahol már találkoztunk,régmúlt időkben tán. Csillagléptű szürkületbenhálaimát zengek,este, hogyha elfogy a fény,gyertya lángja lebben. Csillagszórós reggelekre,fényfüzérre vágyom,mikor a tél dideregvelecsúszik a szánon.

Megérkezett a tavasz szívembe, Mikor betoppantál életembe. Mosolyod áldás szívemnek,  Hát mosolyogj, Mosolyogj még, Kérlek.   Fortyogó vulkán ébredt szívemben, Lángokat szór az égbe szüntelen. Hangod hoz nyugvást lelkemnek, Szólj már hozzám, Mond a nevem, Kérlek.   Örök rabja lettem [… Tovább]

(A kép forrása az internet)     A múlt füvén már hó ropog, a nyár csak megszáradt virág. A tétovázó lábnyomok egyre lassúbb időcsigák.   Ne fáradj vándor, más az út, csak nosztalgiákat látnál! Szomjad sem oltja már a kút, [… Tovább]

Ahogy kitisztulok a magányból, gyógyszeres üvegcsék helyett vállamra helyezi Isten a kezed. Tanulni új tisztaság-pihéket kavar felhőd; elhelyezkednek elmémbe. Szerencse, arcod mindig változik, ragaszkodni tudhatok-e, e maszk elengedéssel újra mosod, értem. Minden hajnallal belépsz álmomba, ódaként játszol fénytengeréneket.    

Nem épp harapófogóval húzom ki betűket magamból a lapra, tovább! – csak tovább! harsogja valami földöntúli abrakadabra; A szavak – akárcsak az Egy űrjéből kitüsszentett, felhőzsebkendőbe nem foglalt csillagslájmok, feltételeznek valami mindenségre bocsátott, ősi bátorságot Nem épp harapófogóvalhúzom kibetűket magamból [… Tovább]

Erőterek vonzásában…)))   Az élmény kézzel fogható.Sorsa szívéből nőtts ahogy szoborrá formálta, már az formálta őt.   (Kép: Internet)

Észbarna görnyedések háta mögött suhantak serény kékségben a madarak. Munkalélek a világba költözött, de a világ attól még önmaga maradt… Észbarna görnyedések háta mögött suhantak serény kékségben a madarak. Munkalélek a világba költözött, de a világ attól még önmaga maradt; [… Tovább]

„Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem homályhoz, sötétséghez, szélvészhez,vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához.” (18-19a.) Amíg sorsunk fonalát titokban  szövik valahol,  rejtélyes, néma jelenés,  képlékeny illúzió az életünk csupán;  körös-körül számtalan torz,  öntelt látomás, káprázat és vízió  [… Tovább]

Hajnalodott, ébredtek a fények, fáradt álmok ültek ölben, halk zene – csacsogás, a padlón cipők rendezett sorban, egy pulóver vállról most földre kérezkedett, és magához ölelt egy emléket…   Hajnalodott, a néma pillanat mögöttük maradt, csillag mutatott utat, angyalok kitárt [… Tovább]

Ne feledd, egy a sorsunk, Lépkedünk sorban a vég felé. Ki, s mikor lép le a sorból Mit számít! Hisz egy a cél, Végig menni a göröngyös úton, Tenni jót, véteni hibát, Bárhogy is van, ezek vagyunk, Húzzuk-vonjuk az életigát. [… Tovább]

Egyre szurkosabb az éjjel,s egyre több kormos szélű kéményfüstje összeér az éggel. Hosszú árnyak nyúlnak égig,tombolnak ma még, s hajnalra tán mind a fényben majd elvérzik.