Ravasz Levente : Képzelgés

Magamban ülök a plafonon,

Órák óta tartó láz gyötör,

A hideg ráz, testem elhagyom.

 

Üresen áll már a szerkezet,

Nincs benne már semmi, ami él,

Sem a harag, sem a szeretet.

 

Hangtalanul, nyersen csak ott áll,

Nem is rezzen, már nem is szisszen,

Amíg a lelkem az égben száll.

 

Repülj lélek, hol madár sem jár,

Oda hol van még tiszta lélek,

Hol a telet felváltja a nyár.

 

Ott keress új testet magadnak,

Légy bátor és légy igazán magad,

Ne higgy árulóknak, csalóknak.

 

A nap felkel újra és újra,

Előtted áll a lehetőség,

Szállj az ismeretlenen túlra.

 

Hiábavaló a szürkület,

Maradj elmúlás és végtelen,

Légy te magad az ítélet.

 

S ha majd megjön az a valaki,

Gyöngéd lesz, híjú és szerelmes,

Nem lesz időd többet habozni.

 

Csak a karjai közé ugrani,

Sóhajtani lassan és mélyen,

S csókolni, csókolni, csókolni.

——————————————————————————————————————

Kedves Levente! Ez most kicsit zavarosnak tűnik, nem igazán értem, hogy jutunk el a plafonon üléstől a csókig. Te bizonyára érted, de nekem, mint olvasónak is értenem, vagy legalább éreznem kellene. Ezt most nem publikáljuk. Üdv: Zsó

 

Legutóbbi módosítás: 2017.01.20. @ 16:03 :: Ravasz Levente
Szerző Ravasz Levente 63 Írás
Székelyföldön születtem, itt is élek.