Elkapom a tekinteted,ismerős a szempár,valahol már találkoztunk,régmúlt időkben tán. Csillagléptű szürkületbenhálaimát zengek,este, hogyha elfogy a fény,gyertya lángja lebben. Csillagszórós reggelekre,fényfüzérre vágyom,mikor a tél dideregvelecsúszik a szánon.
Elrepült az idő velem:él még bennem a szerelem,határtalan, szívből fakad,míg jó a szív, el nem apad. Rozsda az ősz, havas a tél, új kikelet tavaszt ígér, melegével köszönt a nyár, ifjú és vén szerelmet vár. Illatot szór körülöttünk, életre kel [… Tovább]
A nyurga fény megbotlik a havon, egy jégbe dermedt csönd a Balaton, az egész tó lüktető türelem, pár korcsolya fut át a hidegen, az elrejtőzött víz szűk résbe nőtt, s fölébreszti az arra tévedőt, az idő reccsen, meg-megandalog, elvánszorog [… Tovább]
(A kép forrása az internet) A múlt füvén már hó ropog, a nyár csak megszáradt virág. A tétovázó lábnyomok egyre lassúbb időcsigák. Ne fáradj vándor, más az út, csak nosztalgiákat látnál! Szomjad sem oltja már a kút, [… Tovább]
Ahogy kitisztulok a magányból, gyógyszeres üvegcsék helyett vállamra helyezi Isten a kezed. Tanulni új tisztaság-pihéket kavar felhőd; elhelyezkednek elmémbe. Szerencse, arcod mindig változik, ragaszkodni tudhatok-e, e maszk elengedéssel újra mosod, értem. Minden hajnallal belépsz álmomba, ódaként játszol fénytengeréneket.
Nem épp harapófogóval húzom ki betűket magamból a lapra, tovább! – csak tovább! harsogja valami földöntúli abrakadabra; A szavak – akárcsak az Egy űrjéből kitüsszentett, felhőzsebkendőbe nem foglalt csillagslájmok, feltételeznek valami mindenségre bocsátott, ősi bátorságot Nem épp harapófogóvalhúzom kibetűket magamból [… Tovább]
