Vasas Marianna Szerző
Vezetéknév
Vasas
Keresztnév
Marianna
3 év 5 komment

Egy névtelen, messzi bolygó fürtjéről
szakajtottak valaha ide engem,
minden mondat egy bús, fényévnyi félkör,
mit eszem víg egészébe kell csennem.
Érlelem, képzelem, majd dúlva fékezem
magam, ha túlcsordulna bennem egy-egy szó,
és máris tovarobog életérzésem,
a minden földi pillanatot elhagyó…

Egy névtelen, messzi bolygó fürtjéről
szakajtottak valaha ide engem,
minden mondat egy bús, fényévnyi félkör,
mit eszem víg egészébe kell csennem.
Érlelem, képzelem, majd dúlva fékezem
magam, ha túlcsordulna bennem egy-egy szó,
és máris tovarobog életérzésem,
a minden földi pillanatot elhagyó.

Nem hatnak úgy rám soha történetek,
miként azt pompás hangzavarba fonhatnám,
idegen vagyok, de egy ölelés lett
az, mitől örök verssorokba fordul szám.
Így bolyongok hát vérző határokon:
néhol talpam sebzik a metsző különbségek,
s bár túljutottam halálos árkokon,
nem nekem zeng kürt, sem különb élet.

Csak én tudom, ki valójában vagyok,
arcom legtöbbek tükrében más vagy törött.
Nem úgy létezem, mint élő, mint halott,
de meglátok minden szépséget hant fölött;
Nem hiszem, hogy csak nekem muzsikálna
a horizont utolsó lélegzete,
de meghallom, ahogy a föld sikálja
a bukó eget csillagnyival szebbre.

…én hallom, és látom, és érzem hajnalokon
érzékek s értékek fel-felhabzó békéjét,
bár nem látszik, lényem az élettel rokon,
minden sejtpillanatban dobogom élményét.
Kevesekkel találunk egymásban otthonra,
ha mégis, ők többek nekem távolodó isteneknél,
miket alkotott a szeretetlenség foltja,
míg az igaz kötelék gyümölcs is, és egyúttal szent héj.

Egy Földön élünk, mi, a Nagytekintetűk,
azokkal, kik szinte észre sem veszik,
mily idegen tájakról szólnak a betűk,
ha két földönkívüli beszélget itt;
Minden félreértés emlékeztet:
nem egészen idevaló „az, ott”,
de valami mégis idereptet…
Valamiért mégis ember vagyok.

3 év 9 komment

A kézzelfogható nem tölti be
a két kéz között rejlő ürességet…

 

 

 

A kézzelfogható nem tölti be
a két kéz között rejlő ürességet.
A Távolság bong és kong, majd rajong
a testért, ami „ó, mily volt, s de szép lett!”

 

Üveges formák a kirakatban
elbájolják a külcsínre kacsintókat.
A Távolság reng és zeng, majd dereng
tisztánlátásából a harmatos holnap.

 

Reggelé az arany zajongás,
éjjelé a hallgatás ezüstje,
a Távolság hang és pang, majd rang
annak, ki gyáva, hogy színét elűzze;

 

túltestek és túlelemzők ketrecétől
messze felsejlik a kezdethalk jóság.
…át korokon, sorsokon fogom kezed, míg
engedi a véghetetlen valóság.

 

 

 

 

 

3 év 9 komment

Hőzöng a gőz, folytonosan fortyan,
érzéket igéz majd: mind az ötöt…

Hőzöng a gőz, folytonosan fortyan,
érzéket igéz majd: mind az ötöt,
vizsgálva lényét – ötlettűz lobban,
megérzed azt, kedved mitől pörög.

A rácsodálkozás ódon vadságával
nézed szökőkút-ívű borostyánszínét.
Zenélő cseppjeiből valamit áthall
szellemed, mint egyedi, nyersigaz igét.

Lám, most nem csordult túl éjsűrű leve,
csöndedben az elpihenés ürese –
lélegezz magasat – itt az illatíz-idő!

Majd, ha már felkészültél kincseire,
csorgasd csészéd völgyébe… Felismerve
pár korty álom miként is lehet éberítő.

3 év 1 Komment

Azok a gondolatok azóta messze tűntek,
melyek az elme tölcsérében elnyelődve
egy önmagába térő, lövellő körbe űztek,
s hol hegybe, hol az épp tüskét ásító völgybe
lengettek ki, ahol aztán mindent láthattam…

Azok a gondolatok azóta messze tűntek,
melyek az elme tölcsérében elnyelődve
egy önmagába térő, lövellő körbe űztek,
s hol hegybe, hol az épp tüskét ásító völgybe
lengettek ki, ahol aztán mindent láthattam:
misztikus mámort és borzongót – félszeg lélegzet tépett;
csak az utat, a levegőt nem, s fájt az arcban
a vonás. Voltam víg hírvivője meg nem érkezésnek.
Mi fennakad az időrostán, a ’mindig másképp’
rezdült állandója. Nem kőszerű, de nem is langy patak.
Rétegek, árnyalatok szitálnak ma, hol az árnyék
visszmásán túl Múlt, Jövő, Titeket végleg elhagytalak.

3 év 2 komment

Mintha szemünk gyűrű-vizén
egyetlen érzés tükröződne,
mintha csupán két könnycseppből
születnénk mind erre a Földre…

 

 

Mintha szemünk gyűrű-vizén
egyetlen érzés tükröződne,
mintha csupán két könnycseppből
születnénk mind erre a Földre…
Mintha finom hullámai a létnek
három állomás felé sodornának,
mintha csak négy, s nem több őselem lenne,
s hajnalba térnének vissza az árnyak.

 

Mintha az orrunkból áramló lég
öt érzékünkre lehelne meleget,
mintha az illat meghatszorozná
azt, ami emlékpilléren lebegett.
Mintha az a messzi ég nagyot sóhajtana,
és szelek tépnének ki hitt gyökerünkből,
mintha a hetedíziglen átszelídülne,
s úgy illanna nyugvó nyolcba, miként tűnt föl.

 

Mintha ajkunk lángjába bukna
sercent szavak forrása: az elme.
Mintha minden kis kilences most
tízes teljességbe rejtekezne.
Mintha a tizenegy lenne a szám,
mi a Kettő egységre leltségét jelképezi,
kik örökké másik mellett állnak,
s erőik nem rest e Csoda tizenkétszerezni.

 

Mintha csakis puszta szerencse lenne az,
hogy két lábon járhatunk a földön,
mégis, tizenhárom-ürömmel epednénk,
nem értékelve, mi parány öröm.
Mintha megtörné egy-egy pillanatra
baljóslatba mártott varázspálcánk hegyét
kamasz hajnalok felett mélyen megsejtett
tizenhat, tizenöt, aztán tizennégy…

 

…Mintha visszaperegne idők s elemek
számtalan alakján a pőre Szó,
betűk és számok násza üvegre lehelt:
oda és vissza egyaránt ható.
Mintha egyetlenegy szó nem létezhetne: csakis a Mintha,
mégis, lenne hatalmasabb mindenkinél és mindennél.
Mintha illúzió-igazságban fordított lenne minden,
s huszonhathoz négyszer tizenhat évet fújna még a szél…

 

 

 

 

 

3 év Nincs Komment

{A világ elsírja minden születését}-{mélység fölött a felszín}-{felhőszempárba halkul} {Mögé látásokból feltárul}-{belső tájak megrázó igazsága}-{hogy igazolja a visszhangzó tapasztalatot}
{A világ elsírja minden születését}-{mélység fölött a felszín}-{felhőszempárba halkul}
{Mögé látásokból feltárul}-{belső tájak megrázó igazsága}-{hogy igazolja a visszhangzó tapasztalatot}
{Az első álom felsírásától}-{az utolsó valóság mosolyáig}-{a végesség kiterjeszti}-{egyszeri szivárványát}
{Minden kettébontott}-{ölelkezésbe tömörül}-{majd válik szét}-{hogy levegőt kapjon}-{az élet tüdeje}
{Némult tekintetek fátylán gyülemlik}-{a megrendülés és önfeledtség}-{váltakozó könnye}
{Minden arc, mi valaha létezett}-{selymes esőcseppekben él tovább}-{s hull alá}-{idők és sóhajok}-{átszellemült csontzápora}
{Míg odalent üresek a földek}-{sírmárványt simogat}-{a nincsen halál}-{örökké ringató keze}

——————–
?

4 év Nincs Komment

Íriszem poroszkál derengő sziluetteden,

kocsonyás most ez a fény, remeg még, hihetetlen,
…már felismertem, megízleltem és megőrzöm
nemes valódat, álom vagy, többet nem töröm
a kívánság nyakát holmi csillagleséssel,
itt vagy, itt vagyok, nagyságod egy fehér éjjel;
havazik, felérek arcodig, tükröződünk,
idő nincs, csak teljesbe font éden: el nem tűnt.
A mindig volt mélyéből feltörő, őserejű igazság,
ritkaság, titkokból felszökellő felfedés-energiák
hangja, viszontagság-alakok első helyét előző Egy,
most már égi szikár bizonyossággal reszkethetek, Veled –
s rév köde vagy, soha fel nem szálló, violaszín pára,
mégis tisztaság, éjből kisugárzó hajnalok tánca,
maga a lehetőség, kincsvágyó szemekben a reménylátás,
az idegentelen új érzése, derült lüktetés, igaz, gáláns,
sorolni fölös, nem tudom, nem lehetne –
nem létezhet lélegzetednél szebb zene.

4 év 2 komment

Nem épp harapófogóval
húzom ki
betűket magamból a lapra,
tovább! – csak tovább!
harsogja
valami földöntúli abrakadabra;
A szavak – akárcsak az Egy űrjéből
kitüsszentett, felhőzsebkendőbe
nem foglalt
csillagslájmok,
feltételeznek valami mindenségre
bocsátott,
ősi bátorságot

Nem épp harapófogóval
húzom ki
betűket magamból a lapra,
tovább! – csak tovább!
harsogja valami földöntúli abrakadabra;
A szavak – akárcsak az Egy űrjéből
kitüsszentett, felhőzsebkendőbe
nem foglalt
csillagslájmok,
feltételeznek valami mindenségre
bocsátott,
ősi bátorságot,
Zúgjon, zengjen, pergedezzen hát
metaforák bővérűbe izzó tánca,
ahol becsavarodik a lét borától
és láncától egek
kromoszómája,
S ujjnyomat-egyedien gőgicsél
fel egy új világ a Versben –
a ‘nincs halál’ tűzijátéka
tükröt ver álmos szemekben;
… fokozhatatlan földiség varázsgúzsán
egy újrába átcsomagolt újabb újrán
létesülj! sokszorozódj! minden egyes pillanatban!
mert van halál, és ha érzed, akkor leszel
halhatatlan…

4 év 2 komment

Észbarna görnyedések háta mögött
suhantak serény kékségben a madarak.
Munkalélek a világba költözött,
de a világ attól még önmaga maradt…

Észbarna görnyedések háta mögött
suhantak serény kékségben a madarak.
Munkalélek a világba költözött,
de a világ attól még önmaga maradt;
szellemszerény teste a tájnak
nem csorbult lényegében,
a csivitelő vonulás vad,
ám épp oly észrevétlen –
inkább rejlő, de nyers pillériség,
alapja minden tornyosulónak.
Az bármily dölyfösen ítél is rég,
termő múltja nélkül nincsen Holnap.
… s a pelyhedző tollak egyre csak gyűltek,
a földön játszi takarót képezve.
“Ne fázz, a gondolat csak veszett üreg,
bennem pihen el a melegség rendje…”

Ugye leszel majd szabad az életre?

4 év 1 Komment

Fellegpárna alá rejtett kincs, az vagy,
mi újra leszületőknek ajándék.
Földre hullnak hiábavaló szavak.
Én tudom, tudhatom, hogy valahol élsz még.

Gyermek vagy, új fénymassza valamelyik tájon,
a kezed még érzem távlatok homályán át,
 bármily játékért sóvárogsz is most, én látom,
ahogy szemráncmedredből könnycsermely csordogált.

Ha megvakulna minden valaha lélegző látó,
– ébenbe borítva pillantásokat –
Te lelkesítenéd át azokat a titkon vádló,
már befelé sugárzó szempárokat.

Nincs is bűn, nincs a létnek körforgást vergődő foglya.
Csak a temérdek megélhető Ideát
ittlét-illattá nemesítő viszonylagos forma – 
nincs angyal, ki e világba ne lépne át.

Vasas Marianna Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.